"Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól" (1Jn 1:9).

Isten azt kívánja, hogy valljuk meg bűneinket és alázzuk meg szívünket Őelőtte, de ugyanakkor bízzunk Benne, mint gyengéden szerető Atyánkban, aki nem hagyja el a Benne bízókat. Sokan látásban járnak és nem hitben. A látható dolgokban hiszünk és nem értékeljük az Isten Igéjében elénk tárt ígéreteket. Azonban Istent azzal gyalázzuk meg leginkább, ha nem bízunk abban, amit mond és kételkedünk abban, hogy az Úr komolyan veszi ígéreteit, vagy azt gondoljuk, hogy megcsal bennünket.

Isten nem hagy el minket bűneink miatt. Követhetünk el hibákat, megszomoríthatjuk a Szentlelket, de amikor megbánjuk és megtört szívvel Hozzá jövünk, nem vet el bennünket. El kell távolítanunk az akadályokat. Helytelen érzéseket ápoltunk, büszkék, türelmetlenek, önelégültek voltunk és zúgolódtunk. Mindezek elválasztanak bennünket Istentől, ezért bűneinket meg kell vallanunk. A kegyelem mélyebb munkálkodására van szükség szívünkben. Azok, akik gyengének és csüggedtnek érzik magukat, Isten erős embereivé válhatnak és áldásos munkát végezhetnek a Mesterért, de ne befolyásolják őket önző indítékok.

Tanuljunk Krisztus iskolájában. Csak az Ő igazsága jogosíthat fel bennünket a kegyelem szövetségének áldásaira. Már régóta igyekeztünk és vágyakoztunk elnyerni ezeket az áldásokat, de nem nyertük el, mert azt gondoltuk, hogy valamilyen cselekedetünkkel méltóvá tehetjük magunkat ez áldásokra. Nem vettük le tekintetünket önmagunkról és nem hittük, hogy Jézus élő Megváltó. Ne higgyük, hogy saját magunk kegyelme és érdemei üdvözíthetnek bennünket. Az üdvösség egyedüli reménysége Krisztus hegyelme. Prófétája által megígéri az Úr: "Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban" (Ésa 55:7). Higgyünk az egyszerű ígéretben és ne fogadjuk el az érzést a hit helyett! Ha teljes szívvel hiszünk Istenben, ha Jézusnak, a bűnbocsátó Megváltónak érdemeire támaszkodunk, akkor elnyerjük a kívánt segítséget.

Önmagunkra tekintünk, mintha hatalmunkban állna, hogy üdvözítsük magunkat, azonban Jézus azért halt meg értünk, mert nem menthetjük meg magunkat. Őbenne van a mi reménységünk, megigazulásunk és igazságunk. Ne essünk kétségbe, ne féljünk attól, hogy nincsen Megváltónk, vagy hogy nem gondol irgalommal reánk. Most is munkálkodik értünk. Meghív bennünket, hogy jöjjünk Őhozzá gyámoltalanságunkban és üdvözüljünk. Hitetlenségünkkel meggyalázzuk Őt. Megdöbbentő, hogyan bánunk legjobb Barátunkkal és mily kevéssé bízunk Őbenne, aki mindenképpen képes üdvözíteni bennünket és aki nagy szeretetét teljes mértékben bebizonyította irántunk.

Testvéreim, azt gondoljátok, hogy érdemeitek beajánlanak benneteket Isten kegyébe? Azt gondoljátok, hogy előbb meg kell szabadulnotok bűneitektől és csak azután bízhattok üdvözítő kegyelmében? Ha ez a harc dúl lelketekben, akkor úgy érzem, nem nyertek erőt, s végül elcsüggedtek.

Amikor a pusztában az Úr megengedte, hogy a mérges kígyók megmarják Izrael lázongó gyermekeit, utasította Mózest, hogy emeljen fel egy rézkígyót és szólítsa fel a sebesülteket, hogy nézzenek fel rá és éljenek. Sokan azonban nem ismerték fel a segítséget a menny által rendelt gyógyszerben. Holtak és haldoklók vették körül őket és tudták, hogy Isten segítsége nélkül sorsuk elkerülhetetlen, azonban csak panaszkodtak sebeik, fájdalmaik és biztos haláluk miatt, míg végül erejük elfogyott, szemeik megüvegesedtek, holott azonnal meggyógyulhattak volna.

„...amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:14-15). Ha felismerted bűneidet, ne szánd minden idődet arra, hogy bánkódj felettük, hanem nézz fel és élj! Jézus a mi egyedüli Megváltónk és habár milliók utasítják vissza felajánlott kegyelmét, akiknek szükségük lenne gyógyulásra, senki se vész el, aki bízik az Ő érdemeiben. Ha felismerjük Krisztus nélküli, gyámoltalan állapotunkat, ne csüggedjünk el! Támaszkodjunk a feltámadt Megváltóra! Szegény, bűnbeteg, csüggedt lélek, tekints Jézusra, hogy élj! Jézus szavát adta, hogy megmenti mindazokat, akik Őhozzá mennek.

Jöjj Jézushoz, hogy nyugalmat és békét találj! Az áldás már most a tied lehet. Sátán azt sugallja, hogy gyámoltalan vagy és nem áldhatod meg magadat. Az igaz, hogy gyámoltalan vagy, de emeld fel szemedet Jézusra, és mondd a következő szavakat: "Nekem van egy feltámadt Megváltóm! Őbenne bízom, aki nem engedi meg, hogy csalódjak Benne. Az Ó nevében győzni fogok! Ő az én igazságom és örvendezésem koronája!" Senki se érezze azt, hogy ügye reménytelen, mert nem reménytelen! Láthatod bűnös, elveszett állapotodat, de éppen ezért van szükséged Megváltóra. Ha megvallani való bűneid vannak, ne veszíts semmi időt. Most vannak itt számodra az arany pillanatok! "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól" (1Jn 1:9). Azok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, betelnek örömmel, mert Jézus megígérte. A drága Megváltó kitárja karjait és elfogad bennünket. Szerető szívével arra vár, hogy megáldjon minket.

Némelyek úgy érzik, hogy ki kell állniuk egy bizonyos próbaidőt és be kell bizonyítaniuk az Úrnak, hogy megváltoztak és csak azután tarthatnak igényt áldásaira. Azonban ezek a drága lelkek már most elnyerhetik az Ő áldásait. Bírniuk kell Krisztus kegyelmével, az Ő Lelkével, hogy segítségükre legyen erőtlenségükben, mert anélkül nem fejleszthetnek keresztényi jellemet. Jézus szereti, ha úgy jövünk Hozzá, amint vagyunk, bűnösen, gyámoltalanul, de bízva Őbenne.

A bűnbánat és a bűnbocsánat is Isten ajándéka Krisztus által. A Szentlélek befolyása által győződünk meg bűneinkről és ismerjük fel, hogy szükségünk van a bűnbocsánatra. Csak a töredelmes bűnbánó nyer bűnbocsánatot, azonban Jézus kegyelme ébreszti fel szívünkben a bűnbánatot. Ő ismeri minden gyengeségünket, erőtlenségünket és segít rajtunk.

Némelyek, akik bűnbánattal és bűneiket megvallva jönnek Istenhez és azt is elhiszik, hogy bűnbocsánatot nyertek, mégse hisznek Isten ígéreteiben úgy, mint kellene. Nem látják, hogy Jézus egy mindig jelenlevő Megváltó, és nem bízzák Reá lelkük megtartását. Nem bízzák Reá annak a munkának befejezését, amelyet a Kegyelem megkezdett szívükben. Mialatt azt vélik, hogy rábízzák magukat Istenre, nagymértékben bíznak önmagukban is. Nem Istentől várják, hogy megtartsa őket hatalma által, hanem a kísértésekben tanúsított éberségüktől és bizonyos kötelességek elvégzésétől teszik függővé, hogy Isten elfogadja őket. Az ilyen hit nem hoz számukra győzelmet. Az ilyen személyek céltalanul küzdenek. Lelkük állandó rabságban sínylődik és addig nem találnak nyugalmat, amíg terheiket nem teszik le Jézus lábaihoz.

Szükségünk van állandó éberségre és komoly, szeretetből fakadó átadásra, azonban ezek a tulajdonságok természetesen akkor fejlődnek ki, amikor Isten hatalma megtart bennünket hit által. Mi semmit se tehetünk, amivel beajánlhatnánk magunkat Isten kegyébe. Ne bízzunk magunkban és jó cselekedeteinkben! Ha mint bűnös, tévedő emberek Jézushoz jövünk, nyugalmat találhatunk az Ő szeretetében. Isten elfogadja mindazokat, akik teljes szívvel bíznak a megfeszített Megváltó érdemeiben. Szívükben felébred a szeretet. Lehet, hogy nem tapasztalnak érzelmi fellángolást, de maradandó, békés bizalom tölti be szívüket. Minden teher könnyű számukra, mert az iga, amelyet Krisztus helyez vállukra, gyönyörűséges. A kötelesség élvezet lesz számukra és az áldozat kiváltság. Az ösvényt, amelyet azelőtt sötétség borított, most beragyogják az Igazság Napjának sugarai. Ezt jelenti a világosságban járás, amiképpen Krisztus is a világosságban van (2T 91-95).