A végső elszámolás napján meglátjuk majd, hogy Isten mindnyájunkat név szerint ismert. Egy láthatatlan tanú figyeli életünk minden cselekedetét. Így szól Az, "aki jár a hét arany gyertyatartó között: tudom (ismerem) a te dolgaidat" (Jel 2:1-2). Tudja, milyen alkalmakat szalasztottunk el, milyen fáradhatatlanul kereste a jó Pásztor azokat, akik rossz útra tértek, hogy visszahozza őket a biztonság és békesség ösvényére. Isten ismételten hívogatta az élvhajhászókat, újra és újra ráárasztotta ösvényükre Igéjének világosságát, hogy meglássák a veszélyt és megmeneküljenek. Azonban ők könnyelműen, tréfálkozva haladnak tovább a széles úton, míg végül letelik próbaidejük. Isten útai igazságosak és igazak, ezért amikor az ítéletet kimondják majd azokra, akiket híjával találnak, akkor minden száj elnémul (6T 435).

Az a hatalmas Erő, amely munkálkodik a természetben és fenntart minden dolgot, nem valamilyen egy mindent átható alapelv, tevékeny energia, mint némely tudós állítja. Isten lélek, azonban mégis személyes Lény, mert az embert is saját képmására alkotta.

Isten kezének munkája a természetben nem maga Isten. A természet dolgai Isten jellemének kifejezései, amelyek által megértjük szeretetét, hatalmát és dicsőségét, azonban a természetet ne tekintsük Istennek. Az emberek művészi ügyessége nagyon szép dolgokat alkot, amelyek gyönyörködtetik a szemet és némi képet adnak a tervezőről, azonban az ember alkotása nem maga az ember. Nem az alkotás méltó tiszteletünkre, hanem az alkotó. Így mivel a természet Isten gondolatainak kifejezője, ezért nem a természetet, hanem a természet Istenét, Alkotóját kell felmagasztalnunk.

Az ember teremtésében egy személyes Isten tevékenysége nyilvánult meg. Midőn Isten az embert megalkotta az Ő képére, ember alakjának elrendezése tökéletes volt, de még nem volt benne élet. Akkor a személyes, Önmagától létező Isten életet lehelt a testbe és így az ember élő, lélegző, értelmes lény lett. Az emberi test minden szerve működésbe lépett. Az ütőerek, visszerek, a nyelv, a kezek, a lábak, az érzékszervek, az agy, mind megkezdték munkájukat bizonyos törvények uralma alatt. Az ember élő lélek lett. A személyes, egy Isten Jézus Krisztus által megteremtette az embert (Zsid 1:1-3), és értelemmel, erővel ruházta fel.

"Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.

Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fogtok, holott egy sem volt még meg közülök" (Zsolt 139:116).

Isten terve az volt, hogy az ember, a teremtés koronája, minden alacsonyabb rendű lény felett kifejezze az Ő gondolatait és kinyilatkoztassa, visszasugározza az Ő dicsőségét (8T 263-273).

Isten, mint személyes Lény, Krisztusban nyilatkoztatta ki Magát. Jézus, az Atya Isten dicsőségének visszatükröződése, "az Ő valóságának képmása" (Zsid 1:3), emberi alakban élt a földön, személyes Megváltóként jött le világunkba, személyes Megváltóként ment fel a mennybe és közbenjár értünk. Isten trónja előtt szolgál érdekünkben, mint aki "hasonló az ember Fiához" (Jel 1:13).

Krisztus, a Világ Világossága eltakarta dicsőségének elkápráztató fényességét és eljött, hogy mint ember éljen az emberek között, hogy megismerkedjenek Teremtőjükkel, anélkül, hogy megsemmisüljenek. Istent nem látta soha senki, csak amennyire Krisztus kinyilatkoztatta Őt.

Krisztus eljött, hogy megtanítsa az embereket mindarra, amit Isten akarata szerint tudniuk kell. Fent a mennyben, a földön, a széles tengerben, vagy a vízesésben meglátjuk Isten kezeinek munkáját. Minden teremtett dolog bizonyságot tesz hatalmáról, bölcsességéről és szeretetéről, azonban a csillagokból, a tengerből és a vízesésből nem ismerhetjük meg úgy Isten személyiségét, mint ahogyan megnyilatkozott Krisztusban.

Isten látta, hogy a természetnél világosabb kinyilatkoztatásra volt szükség, hogy az emberek elé tárja az Ő személyiségét és jellemét, ezért elküldte Fiát a mennyből e földre, hogy amennyire az emberi szemek elviselhetik, kinyilatkoztassa előttük a láthatatlan Isten természetét és jellemét.

Ha Isten azt kívánta volna, hogy úgy ábrázolják Őt, mint aki személyesen a természet dolgaiban lakik - a virágban, a fában, a fűszálban, akkor vajon nem beszélt volna róla tanítványainak, amikor a földön járt? Azonban tanításaiban Krisztus soha nem beszélt így Istenről. Krisztus és tanítványai világosan tanították a személyes Isten létezésének igazságát.

Krisztus mindazt kinyilatkoztatta Istenről, amit az emberek elviselhettek anélkül, hogy megsemmisüljenek. Ő az isteni Világosság, a Megvilágosító. Ha Isten jónak gondolta volna, hogy más igazságokat is kijelentsen, mint amelyeket Krisztus által és írott Igéje által kinyilatkoztatott, megtette volna.

Tanulmányozzuk Krisztus szavait, amelyeket a felső teremben tanítványaihoz intézett a keresztrefeszítése előtti éjszakán! Közeledett törvényszéki kihallgatásának órája, ezért igyekezett megvigasztalni tanítványait, akikre oly súlyos kísértés és próba várt.

A tanítványok még nem értették meg Krisztus szavait, amelyeket az Atyához való viszonyával kapcsolatban intézett hozzájuk. Sok tanítása még mindig homályos volt előttük. Sok olyan kérdést tettek fel, amelyek kinyilvánították tudatlanságukat Istennek hozzájuk való viszonyával és a jövő felőli érdeklődésével kapcsolatban. Krisztus azt akarta, hogy tisztább és világosabb ismerettel rendelkezzenek Istenről.

Midőn pünkösd napján a Szentlélek kiáradt a tanítványokra, megértették azokat az igazságokat, amelyeket Krisztus példázatokban tárt eléjük. Megvilágosodtak előttük azok a tanítások, amelyek azelőtt titkok voltak számukra. Midőn a Szentlélek kitöltése után megértették az igazságot, szégyellték saját maguk által elgondolt elméleteiket. Feltevéseik és magyarázataik balgaságok voltak a mennyei dolgok ismerete mellett, amelyet most elnyertek. A Szentlélek vezette őket és sötét értelmükbe világosság ragyogott.

Azonban a tanítványok még nem nyerték el Krisztus ígéretének teljes megvalósulását. Elnyerték mindazt az ismeretet, amit elviselhettek, azonban az Atyáról való teljes ismeretüket, amit Krisztus közölni akart velük, csak később nyerhették el. Így van ez ma is. Isten-ismeretünk részleges és nem tökéletes. Midőn a küzdelem befejeződik és Krisztus elismeri, megvallja az Atya előtt hőséges munkásait, akik e bűnös világban igaz bizonyságot tettek Róla, akkor világosan megértik mindazt, ami most még titok előttük.

Krisztus magával vitte a mennyei királyi udvarokba megdicsőült emberi természetét. Azoknak, akik befogadják Őt, hatalmad ad, hogy Isten fiaivá legyenek és Isten magáévá fogadja őket, hogy Vele lakozzanak az örökkévalóságon át. Ha ebben az életben hűségesek Istenhez, akkor végül majd "látják az Ő orcáját; és az Ő neve homlokukon lesz" (Jel 22:4). Vajon mi más lehet a menny boldogsága, mint meglátta Istent? Milyen nagy öröm érheti a Krisztus kegyelme által megmentett bűnöst, mint az, hogy meglátja Istent és üdvözölheti Őt, mint Atyát?!

A Szentírás világosan rámutat az Isten és Krisztus közötti viszonyra és ugyanolyan világosan tárja elénk mindegyikük személyiségét és egyéniségét.

Isten, Jézus Krisztusnak Atyja. Krisztus Istennek Fia, aki magasztos tisztséget nyert, amely egyenlővé tette Őt az Atyával. Betekinthetett Isten minden tervébe.

Ezt az egységet fejezi ki Krisztusnak az Ő tanítványaiért mondott imája: "De nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd énbennem; Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, őnékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk: Én őbennök, és te énbennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél" (Jn 17:20-23).

Csodálatos kijelentés! A Krisztus és tanítványai között fennálló egység nem semmisíti meg egyikük egyéniségét sem. Egyek céljukban, gondolkodásukban és jellemükben, csak személyükben nem. Így egyek Isten és Krisztus...

Az ég és a föld a mi Istenünk rendelkezésére áll, és Ő tudja, hogy mire van szükségünk. Mi csak nagyon keveset látunk előre, "de mindenek mezítelenek és leplezetlenek Annak színe előtt, akiről mi beszélünk" (Isid 4:13). Isten a földi zűrzavarok felett ül királyiszékében. Minden dolog nyitva áll isteni vizsgálata előtt és az Ő nagy és csendes örökkévalóságából elrendeli azt, amit gondviselése a legjobbnak lát.

Még egy veréb sem esik le a földre a mi mennyei Atyánk tudta nélkül. Sátán Istennel szembeni gyűlöletében gyönyörűségét találja még a néma teremtmények megsemmisítésében is, ezért csak Isten védő gondoskodása őrzi meg számunkra a madarakat, hogy megörvendeztessenek bennünket vidám énekükkel. Isten még a verebekről se feledkezik meg. "Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok" (Mt 10:31) [8T 263-273].