Isten ma alkalmat ad az embereknek, hogy megmutassák: szeretik-e felebarátaikat. Aki igazán szereti Istent és felebarátait, irgalmasságot gyakorol a nélkülözők, szenvedők és megsebzettek iránt, akik közel állnak a halálhoz. Isten minden embert felhív, hogy végezze el elhanyagolt munkáját és igyekezzék visszaállítani az emberiségben Isten erkölcsi képmását (WM 49).

A másokért végzett munka erőfeszítést, önmegtagadást és önfeláldozást kíván. Azonban mi az a kis áldozat, amit mi hozhatunk, azon áldozathoz képest, amelyet Isten hozott értünk egyszülött Fiának nekünk ajándékozása által? (6T 283).

Megváltónk a legegyszerűbb módon közölte az örök élet elnyerésének feltételeit. A megsebesített és kirabolt ember (Lk 10:30-37) azokat ábrázolja, akik felkeltik az Ő érdeklődését, rokonszenvét és szeretetét. Ha elhanyagoljuk a szűkölködőket és szerencsétleneket, akikről tudomást szereztünk - mindegy, kik azok -, nincs biztosítva örök életünk, mert nem teljesítjük Isten követelményeit, amelyeket támaszt velünk szemben. Nem érzünk részvétet és rokonszenvet embertársaink iránt, mert nem tartoznak baráti és rokoni körünkbe. Áthágtuk a második nagy parancsolatot, amelytől az utolsó hat parancsolat függ. Aki egy parancsolatot áthág, az egésznek megrontásában bűnös. Azok, akik nem nyitják meg szívüket az emberiség szüksége és szenvedése iránt, Isten követelményei előtt se nyitják meg, ahogy azt a törvény első nagy parancsa kifejezi (Mt 22:36-39). Szívüket és szeretetüket a bálványoknak adták, ezért nem tisztelik Őt, mint legfelsőbb Uralkodójukat (3T 524).

Írjuk be lelkiismeretünkbe, mintha acéltűvel vésnénk a sziklába, hogy az, aki semmibe veszi az irgalmasságot, részvétet és igazságosságot, aki elhanyagolja a szegényeket, nem törődik a szenvedő emberiség szükségleteivel; nem kedves, nem udvarias; azzal Isten nem működhet együtt jellemének kifejlesztésében. A szív és lélek műveltségét könnyebben elérhetjük, ha oly gyengéd rokonszenvet tanúsítunk mások iránt, hogy kiváltságnak tekintjük, amikor jó cselekedeteink által enyhítjük szükségüket. Ha mindent meg akarunk kapni és tartani magunknak, akkor lelkileg elszegényedünk. Azonban Krisztus minden jellemtulajdonságát elnyerik azok, akik Krisztus lelkületében munkálkodva azt a munkát végzik, amit Isten reájuk bízott (6T 262).

Krisztus nem nézte a rangot, társadalmi osztályt, világi dicsőséget és gazdagságot. Ő a jellemet és a nemes célkitűzést értékeli nagyra. Nem áll az erősek és a világ kegyeltjei mellé. Ő, az élő Isten Fia, lehajol és felemeli az elesettet. Ígéretei és bátorító szavai által igyekszik megnyerni magának az elveszett és elveszendő lelkeket. Isten angyalai figyelik Krisztus követőit, hogy meglássák, kik tanúsítanak gyengéd részvétet és rokonszenvet felebarátaik iránt. Figyelik, hogy Isten gyermekei hogyan nyilvánítják ki Krisztus szeretetét (6T 268).

Isten nemcsak jótéteményeinket kívánja, hanem vidám tekintetünket is, reményteljes szavainkat, és meleg kézszorításunkat is. Midőn meglátogatjuk az Úr szenvedőit, találunk olyanokat is, akik már feladták a reményt. Hozzuk vissza életükbe a napfényt! Némelyeknek az élet kenyerére van szükségük. Olvassatok fel nekik Isten Igéjéből. Mások lelki betegségben szenvednek, amelyet földi balzsam, vagy orvos nem gyógyíthat meg. Imádkozzunk ezekért az emberekért és hozzuk őket Jézushoz! (6T 277)

A szegényeknek mindig két osztályával találkozunk határainkon belül: azokkal, akik saját független, önfejű eljárásukkal teszik tönkre magukat és megmaradnak törvényszegésükben, és azokkal, akik az igazságért kerültek nehéz körülmények közé. Szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat, akkor mindkét osztállyal szemben helyesen fogunk eljárni a józan bölcsesség vezetése és tanácsa mellett!

Az Úr szegényei tekintetében nincs semmi kétségünk. Őket minden esetben segítenünk kell, amikor javukra válik.

Isten azt akarja, hogy népe nyilvánítsa ki e bűnös világnak: nem kívánja, hogy elvesszenek. Különleges erőfeszítéseket kell tennünk, hogy segítsünk azoknak, akiket az igazságért kitettek otthonukból és szenvednek. Mindig nagyobb szükség lesz nagylelkű, részvétteljes, segítő szívekre, akik önmagukat megtagadva felkarolják ezeket az embereket, akiket az Úr szeret. Ne hagyjuk gondoskodás nélkül szükségükben a szegényeket, akik Isten népe között vannak. Találjunk rá módot, hogy megkereshessék megélhetésüket. Némelyeket meg kell tanítanunk dolgozni. Másoknak, akik keményen dolgoznak és minden erejüket igyekeznek fenntartani családjuknak, különleges segítségre van szükségük. Tanúsítsunk érdeklődést ezek iránt és segítsük őket munkához. Létesítsünk egy anyagi alapot és segítsük e méltó, szegény családokat, akik szeretik Istent és megtartják parancsolatait.

Bizonyos körülmények következtében némelyek elszegényedtek, akik szeretik Istent és megtartják parancsolatait. Mások gondatlanok; nem tudják, hogyan kezeljék ügyeiket. Mások betegség vagy nagy szerencsétlenség miatt lettek szegények. Bármi legyen is az ok, szükségben vannak, ezért megsegítésük a missziómunka egyik fontos ága.

Midőn egy gyülekezetet megszerveznek, tagjai munkálkodjanak hűségesen a szűkölködő hívők érdekében. De ne álljanak meg itt; másokat is segítsenek valláskülönbség nélkül. Az ilyen erőfeszítések eredményeképpen némelyek közülük elfogadják a jelenvaló igazságot (6T 269-271).

A szűkölködők segítésének módszereit gondosan és imádkozó lelkülettel fontoljuk meg. Kérjünk bölcsességet Istentől, mert Ő jobban tudja, mint a rövidlátó, halandó emberek, hogyan kell gondoskodni az e teremtményeiről. Némelyek válogatás nélkül adnak mindenkinek, aki segítségüket kéri; ez azonban helytelen! Midőn a szűkölködőkön segítünk, legyünk óvatosak, megfontoltak, hogy a megfelelő segítséget nyújtsuk számukra. Némelyek, miután segítették őket, további segítget várnak mindaddig, amíg látják, hogy valakire támaszkodhatnak. Ha felesleges időt és figyelmet szánunk az ilyenekre, akkor támogatjuk a tétlenséget, gyámoltalanságot, pazarlást és mértéktelenséget.

Meg kell bízni Isten embereit; jó ítélőképességű, bölcs férfiakat és nőket, hogy kutassák fel a szegényeket és szűkölködőket, "kiváltképpen hitünk házanépét"! Jelentsék ezeket a gyülekezetnek és tanácskozzanak, hogy mit tegyenek! (6T 277278)

Isten nem kívánja, hogy testvéreink gondoskodjanak minden családról, aki elfogadja az üzenetet. Ha megtennék ezt, akkor a lelkészek nem mehetnének új területekre, mert a pénztár kimerülne. Sokan azért szegények, mert nem szorgalmasak és nem takarékosak. Nem tudják, hogyan használják javaikat helyesen. Ha segítenénk őket, ártanánk nekik. Némelyek mindig szegények maradnak. Az se segítene helyzetükön, ha a legelőnyösebb körülmények közé kerülnének is, mert nincs jó beosztásuk, ezért akár sokat, akár keveset kapnának, mind elköltenék.

Ha ezek az emberek elfogadják az üzenetet, úgy érzik, hogy jogosultak gazdagabb testvéreik segítségére. Ha várakozásuk nem teljesül, panaszkodnak a gyülekezetre és azzal vádolják a testvéreket, hogy nem élik hitüket. Kik legyenek a szenvedők ebben az esetben? Gyengítsék-e Isten művének életerejét és merítsék-e ki a pénztárat a különböző helyeken, hogy gondot viseljenek e nagy-családos szegényekről? Nem!! A szülők szenvedjenek. Általában nem fognak szenvedni nagyobb hiányt a Szombat elfogadása után sem, mint azelőtt (1T 272-273).

Isten megengedi, hogy minden gyülekezetünkben legyenek szegények. Mindig köztünk kell lenniük és az Úr minden gyülekezeti tagot felelőssé tesz, hogy gondoskodjanak róluk. Ne hárítsuk másokra felelősségünket! Gyülekezetben levő szegényeink iránt tanúsítsunk ugyanolyan szeretetet és rokonszenvet, mint amilyet Krisztus tanúsítana irántuk, a mi helyünkben. Így kell fegyelmeznünk magunkat, hogy előkészüljünk a munkára Krisztus lelkületében (6T 272).

Mindazok közül, akik igénylik érdeklődésünket, az özvegyeknek és árváknak van legnagyobb szükségük gyengéd rokonszenvünkre. Ők az Úr különleges gondoskodásában részesülnek, aki a keresztények gondjaira bízta őket. "Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól" (Jak 1:27).

Sok apa, aki a hitben halt meg és megnyugodott Isten örök ígéreteiben, teljes bizalommal az Úrra bízta szeretteit, hogy az Úr gondoskodjon róluk. Hogyan akar gondoskodni az Úr e veszteséget szenvedett árvákról? Nem tesz csodát, hogy mannát küldjön a mennyből. Hollók által se küld nekik eledelt, azonban csodát művel az emberek szívében azáltal, hogy kiűzi szívükből az önzést és felfakasztja bennük a jótékonyság forrását. Kipróbálja hitvalló követőinek szeretetét azáltal, hogy gyengéd irgalmasságukra bízza a szenvedőket és árvákat.

Azok, akik szeretik Istent, nyissák meg szívüket és otthonukat e gyermekek befogadására. Nem a legjobb terv ezen árváknak nagy intézetekben való gondozása. Ha nincsenek olyan rokonaik, akik gondoskodhatnak róluk, akkor vagy a gyülekezet tagjai fogadják örökbe őket, vagy keressenek helyet számukra más családoknál.

Krisztus e gyermekeket különleges figyelmében részesíti, ezért elhanyagolásuk által megbántjuk Őt. Minden kedves cselekedetünket, amelyet Jézus nevében teszünk érdekükben, úgy fogadja, mintha Vele cselekedtük volna (6T 281).