Az imaórák legyenek a legérdekesebb összejövetelek, azonban gyakran nagyon gyengén vezetik őket. Sokan meghallgatják a prédikációkat, de elhanyagolják az ima-összejöveteleket. E kérdésben is megfontoltságra van szükség. Kérjünk bölcsességet Istentől, fektessünk le terveket, és úgy vezessük az imaórákat, hogy érdekfeszítők és vonzók legyenek. Az emberek éheznek az élet kenyere után, ezért ha megtalálják az imaórákon, odamennek, hogy elnyerjék azt.

A hosszú, unalmas beszédnek és imának nincs helye sehol sem, különösen a társas összejöveteleken. A becsvágyók, és akik mindig készek beszélni, engedélyt kapnak, hogy kiszorítsák a félénkek és a tartózkodók bizonyságtételét. Általában a legfelületesebbeknek van a legtöbb mondanivalójuk. Imáik hosszúak és gépiesek. Elfárasztják az angyalokat és az embereket is, akik hallgatják őket. Imáink legyenek rövidek és tárgyhoz illők! A hosszú, fárasztó imákat mondjuk el bezárt szobánkban, ha vannak ilyen hosszú imát igénylő kéréseink. Engedjétek be szívetekbe Isten Lelkét és elűz minden száraz formaságot! (4T 40-71)

Krisztus hangsúlyozta tanítványainak, hogy imáik legyenek rövidek és azt fejezzék ki, amit mondani akarnak, ne többet. Az Úr az Ő imájában megadja imáiknak hosszúságát és tárgyát. Kifejezi a földi és lelki áldások utáni vágyukat. Mily tartalmas s tömör az Ő mintaimája! Magában foglalja minden ember szükségletét. Egy, vagy két perc elegendő minden imára. Előfordulhatnak esetek, amidőn Isten Lelke különösen indít valakit imára, amikor a könyörgés a Szentlélek által történik. A sóvárgó lélek gyötrődve, küzdve keresi Istent. A lélek küzd, mint Jákób és nem nyugszik meg addig, amíg nem tapasztalja Isten erejének különleges megnyilvánulását. Ez Isten akarata szerint történik.

Sokan száraz, prédikáló módon imádkoznak. Ezek emberekhez imádkoznak, nem Istenhez. Ha Istenhez imádkoznának és igazán megértenék, hogy mit cselekedtek, megrémülnének vakmerőségük miatt, mert előadást tartanak az Úrnak imájukban, mintha a világ Teremtőjének szüksége lenne az ő különleges, részletes felvilágosításukra a világon történő dolgokról. Ezek az imák olyanok, mint a zengő érc, vagy a pengő cimbalom. A menny nem figyel reájuk. Elfárasztja az angyalokat és azokat a halandókat, akik kénytelenek hallgatni azokat.

Jézus gyakran imádkozott. Elvonult a magányos ligetekbe, vagy a hegyekbe, hogy Atyja elé tárja kéréseit. A nap munkája és gondjai után, amikor a fáradtak nyugalomra tértek, Jézus az időt imára szentelte. Ne kicsinyeljük le az imát, mert nagyon keveset imádkozunk és vigyázunk. Még kevesebben imádkoznak lélekkel és értelemmel. A buzgó, hatásos ima mindig helyénvaló és sohase fárasztó. Az ilyen ima érdekli és felüdíti mindazokat, akik szeretik az áhítatot.

Sokan azért mondanak hosszú, unalmas, hatástalan imát, midőn összegyűlnek Isten imádására, mert elhanyagolták a titkos imát. Imáikban átmennek az elmúlt hét elhanyagolt kötelességein, hogy hosszú, ismétlődő imájuk körforgása által helyrehozzák hanyagságukat, mulasztásukat és megnyugtassák vádló lelkiismeretüket, amely kínozza őket. Azt remélik, hogy beimádkozzák magukat Isten kegyeibe. Azonban ezen imák eredménye az, hogy másokat is lehúznak lelki sötétségük alacsony színvonalára. Ha a keresztények megszívlelnék Krisztus tanításait a vigyázással és imádkozással kapcsolatban, akkor értelmesebben imádnák Istent (2T 581-582).

"Minden lélek dicsérje az Urat" (Zsolt 150:6). Kellőképpen megfontoltuk-e, milyen nagy hálával tartozunk Istennek? Gondolunk-e arra, hogy minden reggel megújul az Ő kegyelme és nem szűnik meg az Ő hűsége irántunk? Elismerjük-e Tőle való függőségünket és kifejezzük-e hálánkat kegyelméért? Ellenkezőleg, nagyon gyakran elfelejtjük, hogy "minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá" (Jak 1:17).

Mily gyakran elfeledkeznek az egészségesek e csodálatos lelki ajándékról, amely napról napra, évről évre megújul számukra. Nem adnak hálát Istennek minden jótéteményéért. Ha azonban megbetegszenek, eszükbe jut Isten. A gyógyulás erős vágya komoly imára indítja őket, ami helyes is, mert Isten a mi menedékünk a betegségben és egészségben egyaránt. Azonban sokan nem teszik le ügyüket bizalommal az Ő kezébe. Növelik erőtlenségüket és súlyosbítják betegségüket azáltal, hogy aggodalmaskodnak maguk felől. Ha nem bánkódnának, hanem nyomottságuk és búskomorságuk fölé emelkednének, akkor biztosabb lenne gyógyulásuk. Hálával gondolnának arra, hogy mily hosszú ideig élvezték az egészség áldását és ha újra visszanyerik ezt az értékes ajándékot, nem felejtik el, hogy megújult kötelezettséget ró reájuk Teremtőjük iránt. Midőn Megváltónk meggyógyította a tíz bélpoklost, csak egy tért vissza Hozzá és adott Neki dicsőséget. Ne legyünk hasonlók a hálátlan kilenchez, akiknek szívét nem érintette Isten kegyelme (6T 315).

Az előre érzett baj feletti töprengés oktalanság és nem keresztényi. Midőn így cselekszünk, akkor nem örvendünk az áldásnak és nem használjuk fel jól a jelen alkalmait. Az Úr elvárja tőlünk, hogy elvégezzük a jelen kötelességeit és elviseljük próbáit. Ma különösen ügyeljünk arra, hogy ne botránkoztassunk meg senkit se szóban, se cselekedetben. Ma kell tisztelnünk és dicsőítenünk Istent. Ma kell legyőznünk az ellenséget élő hitünk gyakorlása által. Ma keressük Istent és határozzuk el, hogy nem nyugszunk addig, amíg nem érezzük jelenlétét. Ma imádkozzunk, vigyázzunk és munkálkodjunk úgy, mintha ez volna utolsó napunk. Ha erre gondolnánk, mily mélységes komolyság jellemezné életünket! Milyen lelkiismeretesen követnénk Jézust szavainkban és cselekedeteinkben!

Csak kevesen vannak, akik helyesen értékelik és használják jól az ima kiváltságát. Menjünk Jézushoz, és mondjuk el Neki szükségünket! Vigyük Hozzá kicsiny gondjainkat, próbáinkat és nagy bajainkat egyaránt! Bármi zavar vagy gyötör bennünket, vigyük az Úrhoz imában! Midőn érezzük, hogy minden lépésünkben szükségünk van Krisztus jelenlétére, akkor Sátán csak kevés alkalmat talál, hogy közeledjen kísértéseivel. Jól kitervelt törekvése az, hogy távol tartson bennünket legjobb és leghűségesebb Barátunktól. Egyedül csak Jézust fogadjuk bizalmunkba. Ővele biztonsággal közölhetünk mindent, ami szívünkre nehezedik. Testvéreim és testvérnőim, amidőn közös istentiszteletre gyűltök össze, higgyétek, hogy Jézus jelen van köztetek! Higgyétek, hogy megáld benneteket. Tekinteteteket fordítsátok el magatokról! Nézzetek Jézusra, beszéljetek végtelen szeretetéről! Midőn Őreá néztek, átváltoztok az Ő képmására. Amikor imádkoztok, legyetek rövidek és térjetek a tárgyra! Ne tartsatok az Úrnak imátokban hosszú prédikációt. Kérjétek az élet kenyerét Tőle úgy, mint ahogyan a gyermek kéri a kenyeret földi atyjától. Isten reánk áraszt minden földi áldást, ha egyszerűen és hittel kérjük Tőle.

Az ima a lélek legszentebb gyakorlata. Legyen egyszerű, alázatos, komoly, a megújult szív vágyakozásának kifejezése Isten jelenlétében. Midőn az imádkozó érzi, hogy Isten jelenlétében van, önmagáról elfeledkezik. Nem vágyik arra, hogy fitogtassa emberi képességeit. Nem akar embereknek tetszeni, hanem azon áldás elnyerésére törekszik, amely után lelke sóvárog (5T 200-201).

A nyilvános és egyéni istentiszteleteken egyaránt kiváltságunk, hogy térdre boruljunk az Úr előtt, amidőn eléje tárjuk kéréseinket. Jézus a mi Példaképünk "térdre esvén imádkozék" (Lk 22:41). A tanítványokról is feljegyezték, hogy "térdre esve imádkoztak" (Acs 9:40; 20:36; 21:5). Pál apostol kijelentette: "meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt" (Ef 3:14). Midőn Ezsdrás megvallotta Isten előtt Izrael népének bűneit, letérdelt (Ezsd 9:5). Dániel naponta háromszor térdre borult és hálát adott Istennek (Dán 6:10) [GW 178].