A prófétaiskolákban szorgalmasan ápolták a szent zene ismeretét. Nem hallatszott körükben léha tánczene, sem közönséges ének, amely az embereket magasztalja és eltereli a figyelmet Istenről, hanem ünnepélyes zsoltárokat énekeltek a Teremtő dicsőítésére, nevének magasztalására és csodálatos műveinek méltatására. Így a zene szent célt szolgált náluk, hogy felemelje gondolataikat mindarra, ami nemes, tiszta és magasztos, hogy felébressze lelkükben az áhítatot és a hálát Isten iránt (FE 97-98).

A zene Isten imádásának egy részét képezi a mennyei királyi udvarokban, azért amennyire csak lehetséges, törekedjünk dicsénekeinkben mi is összhangba jutni a mennyei karokkal. A hang megfelelő kiképzése fontos része nevelésünknek, ezért ne hanyagoljuk el. Az ének az istentiszteleteknek oly részét képezi, mint az ima, azért át kell éreznünk az ének lelkületét, hogy helyesen juttassuk kifejezésre (PP 594).

Megmutatták nekem a mennyben uralkodó tökéletes rendet és el voltam ragadtatva, midőn hallgattam az ottani tökéletes zenét. Látomásom végeztével a földi zene nagyon végzetesnek és zűrzavarosnak (disszonánsnak) tűnt fel. Láttam angyalok csoportjait, akik négyszögben álltak fel és mindegyiknek volt egy arany hárfája. A hárfa végén volt egy eszköz, amelynek csavarásával felállították a hárfát, vagy változtatták a hangokat. Ujjaikat nem gondatlanul futtatták végig a húrokon, hanem különböző húrokat érintettek, hogy különböző hangokat idézzenek elő. Mindig egy angyal vezeti a kart, aki először pengeti meg a hárfát és megadja a hangot és akkor mindnyájan gazdag, tökéletes zenében egyesülnek vele, amit nem lehet leírni. Mennyei, isteni zene hallatszik és minden arcról kimondhatatlan dicsőséggel sugárzik Jézus képmása (1T 146).

Megmutatták, hogy az ifjúságnak magasabb színvonalon kell állnia és Isten Igéjét kell tennie fő tanácsadójává és vezetőjévé. Ifjúságunkon ünnepélyes felelősség nyugszik, amelyet azonban könnyedén vesznek. Az otthonokban bevezetett zene sok helyen nem vezette szentségre és lelkiségre a család tagjait, hanem inkább elvonta gondolataikat az igazságról. A léha, haszontalan, közönséges éneket és a népszerű, világias zenét szeretik. A hangszerek elveszik idejüket, amelyet imára kellene szentelniük. A zene nagy áldás, ha nem élnek vissza vele, de rettenetes átok, ha visszaélnek vele. Felizgat, de nem adja meg az erőt és bátorságot, amelyet a keresztény csak a kegyelem trónjánál találhat meg, midőn alázattal feltárja szükségét és erős kiáltások és könnyhullatás közepette könyörög mennyei erőért a gonosz heves kísértései ellen. Sátán foglyul ejti az ifjúságot. Mit mondjak, hogy megtörjék megőrjítő erejét?! Sátán ügyes bűvölő, aki romlásba sodorja őket (1T 496497).