Valakinek be kell töltenie Krisztus megbízatását, előre kell vinnie a munkát, amelyet Ő megkezdett a földön. A gyülekezet részesült e kiváltságban, mert ebből a célból szervezték meg (6T 259).

A lelkészek szeressék a rendet és fegyelmezzék magukat, akkor eredményesen fegyelmezhetik Isten gyülekezetét. Megtaníthatják a gyülekezet tagjait, hogy egymással összhangban munkálkodjanak, mint egy jól kiképzett hadsereg. A fegyelem és rend szükséges a harcban, amelyet mi vívunk, mert örök érdekek forognak kockán.

Az angyalok összhangban munkálkodnak egymással. Minden mozdulatukat tökéletes rend jellemzi. Minél lelkiismeretesebben követjük az angyali seregek összhangját és rendjét, annál sikeresebbek lesznek érdekünkben tett fáradozásaik. Akik mennyei felkenetéssel bírnak, azok minden cselekedetükben rendet, fegyelmet és egységes cselekvést nyilvánítanak ki és így Isten angyalai együttműködhetnek velük. Azonban a mennyei küldöttek sohasem támogatják a szabálytalanságot, szervezetlenséget és rendetlenséget. Mindezek a helytelenségek Sátán ama törekvésének eredményei, hogy elgyengítse erőinket, megsemmisítse bátorságunkat és megakadályozza sikeres tevékenységünket.

Sátán jól tudja, hogy csak a rendet és egységes cselekvést kísérheti siker. Jól tudja, hogy a mennyben mindenben tökéletes rend uralkodik, hogy az angyali seregek minden mozdulatát eredményesség és teljes fegyelem jellemzi. Jól megfontolt törekvése az, hogy a hitvalló keresztényeket minél távolabbra vezesse el a mennyei rendtől, ezért Isten hitvalló népét is megcsalja. Elhiteti velük, hogy a rend és fegyelem a lelkiség ellensége, hogy egyetlen biztonságuk, ha a maguk útját járják, Ezért ezek az elhitetett emberek elkülönülnek a keresztények közösségétől, akik arra törekszenek, hogy megalapozzák a fegyelmet és az egységes cselekvést. A rend megalapozására irányuló minden törekvést veszedelmesnek, jogos szabadságuk korlátozásának tekintenek, és úgy félnek tőle, mint a pápaságtól. Ezek a félrevezetett személyek erénynek tekintik és kérkednek szabadságukkal, hogy függetlenül gondolkodnak és cselekszenek. Nem fogadják el mások szavait, mert ők nem felelősek senkinek sem. Láttam, hogy Sátán különleges munkája az emberek elhitetése, hogy Isten azt akarja, hogy járjanak önállóan, saját lábukon, testvéreiktől függetlenül (1T 649-650).

Földi egyházát Isten a világosság csatornájává, világítótornyává tette, amely által közli céljait és akaratát. e nem ad egy szolgájának sem a gyülekezet tapasztalatától független és vele ellenkező tapasztalatot. Nem közli akaratát egy emberrel az egész gyülekezet számára úgy, hogy ugyanakkor a gyülekezetet, Krisztus testét sötétségben hagyja. Gondviselésében szolgáit szoros kapcsolatba hozza gyülekezetével azért, hogy kevésbé bízzanak önmagukban, s jobban bízzanak azokban az emberekben, akiket Ő vezet, hogy művét előrevigyék (AA 163).

A jeruzsálemi gyülekezet megszervezése mintául szolgál minden más helyen megszervezendő gyülekezet számára, ahol az igazság követei lelkeket nyernek meg az evangéliumnak. Azok, akikre rábízták a gyülekezet általános felügyeletének felelősségét, ne uralkodjanak Isten öröksége felett, hanem mint bölcs sáfárok "legeltessék, táplálják Isten nyáját", "...és legyenek példaképei a nyájnak..." "és a diakónusok legyenek jó hírű férfiak, telve Szentlélekkel és bölcsességgel". Ezek a férfiak egységesen foglaljanak állást az igazság mellett, őrizzék meg szilárdsággal és határozottsággal, mert így egyesítő befolyást gyakorolnak az egész nyájra (AA 91).

Az új megtértek lelki növekedése érdekében az apostolok gondosan körülvették őket az evangéliumi rend fontos biztosítékaival. Tisztviselőket választottak minden gyülekezetben, és megállapították a megfelelő rendet és rendszert minden ügy intézésére, amely a hívők jólétét szolgálta.

Ez az intézkedés összhangban volt az evangélium tervével, azzal hogy minden Krisztusban hívő tagot egyesítsenek egy testben. Pál apostol gondosan követte e tervet szolgálata folyamán. Azokat, akiket bármely helyen rábírt, hogy Krisztust fogadják személyes Megváltójuknak, a megfelelő időben gyülekezetté szervezte. Ezt már akkor megtették, amikor a hívők még csak kevesen voltak. A keresztényeket így megtanították, hogy segítsék egymást és megemlékezzenek Krisztus eme ígéretéről: "Ahol ketten, vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, én ott leszek közöttük" (AA 185-186).

Jeruzsálemben az antióchiai küldöttek találkoztak a különböző gyülekezetből jött testvérekkel, akik egy általános összejövetelt tartottak, ahol elbeszélték nekik sikeres munkálkodásukat a pogányok között. Világosan vázolták előttük azt a zavart is, amely abból eredt, hogy bizonyos megtért farizeusok elmentek Antióchiába és azt terjesztették a megtért pogányok előtt, hogy ha üdvözülni akarnak, metélkedjenek körül és tartsák meg Mózes törvényét, a ceremóniális törvényt. Ezt a kérdést részletesen megbeszélték a gyűlésen. A Szentlélek jónak látta, hogy ne terheljék a megtért pogányokat a ceremóniális törvénnyel, és e kérdésben az apostolok gondolata megegyezett a Szentlélek gondolatával. Az ülésen Jakab apostol elnökölt, akinek végső döntése így hangzott: "Én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez" (Acs 15:19). Ezzel a tanácskozás véget ért.

Ez alkalommal Jakab apostolt választották meg, hogy kijelentse a tanácsülés döntését, amely szerint a pogányok közül megtérteknek fel kellett adniuk azon szokásaikat, amelyek ellenkeztek a kereszténység alapelveivel. Az apostolok és vének megegyeztek, hogy levél által kioktatják a pogányokat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól, a paráznaságtól, a fúlva holt állattól és a vértől. Buzdították őket, hogy tartsák meg Isten parancsolatait és éljenek szent életet. Biztosították őket arról, hogy azokat a férfiakat, akik körülmetélkedésre akarták kényszeríteni őket - az apostolok nem hatalmazták fel erre (AA 190- 195).

A tanács, az apostolokból és a különböző helyek választott küldötteiből állt, akik kimagasló munkát végeztek a pogányokból és zsidókból lett keresztény gyülekezetek megalapításában. Jelen voltak a jeruzsálemi vének, az Antióchiából jött kiküldöttek és a legbefolyásosabb gyülekezetek képviselői. A tanács a megvilágosított ítélőképesség és az Isten akaratából megalapított gyülekezet méltósága szerint járt el. Tanácskozásuk eredményeképpen mindnyájan látták, hogy Isten maga oldotta meg a kérdést azáltal, hogy kiárasztotta a Szentlelket a pogányokra, és felismerték, hogy követniük kellett a Lélek vezetését.

Nem szólították fel a keresztény közösséget, hogy szavazzon e kérdésben. Az apostolok és vének, befolyásos, jó ítélőképességű férfiak szerkesztették meg és adták ki a határozatot, amelyet a keresztény gyülekezetek általánosságban elfogadtak. A döntéssel nem elégedett meg mindenki. A testvéreknek egy becsvágyó csoportja ellenezte azt. Ezek a testvérek saját felelősségükre léptek be a munkába és átadták magukat a zúgolódásnak és hibakeresésnek. Új terveket javasoltak és lebecsülték azok munkáját, akiket Isten rendelt arra, hogy hirdessék az evangélium üzenetét. A gyülekezetnek kezdettől fogva ilyen akadályokkal kellett találkoznia és találkozik is az idők végéig (AA 196-197).

Nagy veszély fenyegeti azokat, akik hajlamosak arra, hogy saját véleményüket a legmagasabbra becsüljék. Sátán jól megfontolt törekvése az, hogy ezeket az embereket elszakítsa a világosság csatornáitól, akik által Isten munkálkodott, hogy művét felépítse és kiterjessze a földön. Ha elhanyagolják és megvetik azokat, akiket Isten jelölt ki, hogy viseljék a vezetés felelősségét az igazság előre vitelével kapcsolatban - akkor megvetik azokat az eszközöket, akiket Isten bízott meg népének segítésére, erősítésére és bátorítására. Az Úr ügyének azon munkásai, akik mellőzik ezeket az embereket, és azt gondolják, hogy saját világosságuk nem származhat más forrásból, hanem csak közvetlenül Istentől - olyan állapotba kerülnek, ahol az ellenség megcsalja és legyőzi őket.

Bölcsességében az Úr úgy rendelte, hogy a közeli kapcsolat által, amelyet a hívőknek fenn kell tartanunk egymással - a keresztény a kereszténnyel, egyik hívő a másikkal összhangban legyen. Ily módon az emberi eszköz együttműködhet az istenivel. Minden eszköz rendelje alá magát a Szentléleknek, és minden hívő egyesüljön szervezett és jól irányított törekvésében, hogy közölje a világgal Isten kegyelmének örömüzenetét (AA 164).

Amiképpen az emberi szervezet különböző tagjai, részei egyesülve alkotják az egész testet, és mindegyik elvégzi az ő feladatát, engedelmeskedve az értelemnek, amely kormányozza az egészet, így Krisztus gyülekezetének tagjai is egyesüljenek egy részarányos testben, és rendeljék alá magukat "az összesség" megszentelt értelmének.

Pál apostol így írt Titusnak: "Avégett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, amiképpen én neked meghagytam" (Tit 1:5). "A kézrátevést el ne hirtelenkedd" (1Tim 5:22).

Némely gyülekezetünkben a szervezés munkáját és a vének felszentelését túl korán végezték, a Biblia szabályát semmibe vették, aminek következtében súlyos bajt hoztak a gyülekezetre. Ne siettessék annyira a vezetők megválasztását és felavatását, mert ahhoz, hogy ezek az emberek alkalmassá váljanak erre a felelősségteljes munkára, előbb meg kell térniük, fel kell emelkedniük, meg kell nemesedniük, és meg kell finomodniuk, mielőtt bármily minőségben szolgálhatnának az Úr művében (5T 617-618).

Midőn felébred az érdeklődés valamelyik kis, vagy nagy városban, az érdeklődést fenn kell tartani. Azt a helyet lelkiismeretesen át kell dolgozni mindaddig, amíg egy szerény imaházat építenek Isten szombatjának emlékeztető jeléül, és világosságul az erkölcsi sötétség közepette. Ezek az emlékeztetők álljanak sok helyen, mint az igazság tanúi (6T 100).

A gyülekezethez tartozó dolgokat ne hagyják elintézetlen állapotban! Tegyenek lépéseket, hogy biztosítsanak tulajdont Isten ügye számára, hogy a munka ne legyen késleltetve, és hogy azok az anyagi javak, amelyeket bizonyos személyek Isten ügyére akarnak szentelni, ne kerüljenek az ellenség kezébe.

Láttam, hogy Isten népének bölcsen kell eljárnia, és mindent megtennie, hogy a gyülekezet ügyeit rendezett állapotba helyezzék. Miután mindent megtettek, bízzanak az Úrban, hogy elintézi ezeket a dolgokat számukra, hogy Sátán ne szerezzen előnyt Isten maradék népének kárára. Itt van Sátán munkálkodásának ideje. Viharos jövő előtt állunk, ezért a gyülekezetnek fel kell ébrednie, hogy előrehaladjon, hogy biztosan álljon Sátán tervei ellen. Ideje, hogy valamit tegyünk. Istennek nem tetszik, ha népe a gyülekezet ügyeit hanyagul kezeli és megengedi, hogy az ellenség teljes fölénybe kerüljön, és úgy irányítsa ügyeit, ahogyan neki tetszik (1T 210-211).

Tegyetek különleges erőfeszítéseket, hogy jelen legyetek Isten népének összejövetelein!

Kedves testvéreim és testvérnőim, sokkal jobb számotokra, ha munkátok elmarad, minthogy elhanyagoljátok Isten üzenetének hallgatását, amelyet számotokra küldött. Ne keressetek olyan kifogásokat, ami miatt nem nyertek el minden lehetséges lelki áldást. Szükségetek van a világosság minden sugarára. Szerezzetek képesítést arra, hogy mindenkinek megfeleljetek a bennetek levő reménységről szelídséggel és félelemmel. Nem veszíthetitek el az ilyen kiváltságot!

Ne menjünk úgy el az évi sátortábor összejövetelre, hogy a lelkészekre, vagy a bibliamunkásokra támaszkodjunk, hogy az összejöveteleket áldássá tegyék számunkra. Isten nem akarja, hogy népe a lelkészre támaszkodjék. Nem akarja, hogy elgyengüljenek azáltal, hogy emberektől várják a segítséget. Ne támaszkodjanak tehetetlen gyermekekhez hasonlóan másokra, mint gyámolítókra. Mint Isten kegyelmének sáfárai, a gyülekezet tagjai érezzenek személyes felelősséget, hogy életük legyen önmagukban.

Az összejövetelek sikere a Szentlélek jelenlététől és erejétől függ. Mindazok, akik szeretik az igazság ügyét, imádkozzanak a Szentlélek kitöltetéséért és amennyiben hatalmukban áll, távolítsanak el minden akadályt, amely gátolja munkálkodását. A Szentlélek nem áradhat ki addig, amíg a gyülekezet tagjai között nézeteltérés van és keserűséget táplálnak egymás iránt. Irigység, féltékenység, gonosz gyanakvás és gonosz beszéd Sátántól ered, és hatásosan elzárja az utat a Szentlélek munkálkodása előtt.

Isten előtt semmi sem olyan drága a világon, mint az Ő gyülekezete; semmi mást nem őriz oly féltő gondoskodással. Semmi sem sérti Istent annyira, mintha csökkentik azoknak befolyását, akik az e szolgálatát végzik. Ezért felelősségre vonja azokat, akik segítik Sátánt másokat kritizáló, bíráló és csüggesztő munkájában (6T 39-42).