1856 őszén, mialatt mi Round Groveben /Ill./ egy szombat ünneplő adventista csoportot látogattunk, láttam, hogy a testvérek egy csoportja Waukonban /Iowa/ segítségre szorul, hogy a Sátán varázsát megtörjük és a drága lelkeket megmentsük. Lelkem mindaddig nyugtalankodott, míg el nem határoztuk, hogy meglátogatjuk őket.

Mikor 1856 december vége felé Waukonba megérkeztünk, azt tapasztaltuk, hogy majdnem az összes szombatünneplőnek kellemetlen volt az odaérkezésünk. Nagy volt az előítélet ellenünk, mert sokat beszéltek rólunk, mely befolyásunkat gyengítette.

Az adventista összejövetelen látomásban elragadtattam és Isten ereje kiáradt az összegyűltekre. Elbeszéltem, hogy mit adott nekem az Úr a nép részére. Ez volt: "Térjetek vissza, úgy én is visszatérek hozzátok és meggyógyítom minden hűtlenségedet. Tisztítsd meg szíved ajtaját a szennytől és nyisd meg, akkor bemegyek hozzád és veled vacsorázom." Láttam, hogy ha az utat megtisztítják és bűnüket bevallják, Jézus ereje fog közöttünk megnyilvánulni.

Miután bizonyosságot tett, egy testvérnő világos és határozott módon vallomást tett és közben a menny kapui váratlanul kinyíltak és én Isten erejétől elterültem. Egy borzalmas, de mégis fenséges hely tűnt fel előttem. Az összejövetel éjfélig tartott és csodás eredménnyel zárult.

Másnap az összejövetelt ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk. Azok, kik az előző összejövetelen áldást nyertek, megtartották azt. Nem aludtak sokat, mert Isten Lelke nyugodott rajtuk egész éjszaka. Egyesek beismerték lázadásukat és, hogy nem éreztek közösséget velünk. Az összejövetel délelőtt tíz órától este ötig tartott.

Az nap este megszabadultunk terhünktől. Ez most a waukoni testvérekre hárult és ők most már buzgón, Isten ereje által munkálkodtak egymásért. Arcok, melyek jövetelünkkor szomorúak voltak, most mennyei dicsőségtől sugároztak. Úgy látszott, mintha mennyei angyalok járnának egyiktől a másikig a szobában, hogy azt a jó munkát, mely kezdetét vette, bevégezték. Alig tudtunk a waukoni testvérektől elbúcsúzni és haza utazni.

1856 tavaszán Ohioba utaztunk, hogy a Green Springsi Gilboai és Lovett, a Grovei konferenciákon részt vegyünk. Lovett, s Groveben Isten áldása különös erővel áradt ránk. Vasárnap d.u. temetés volt az iskolában, hol összejöveteleinket tartottuk. Férjemet kérték fel a beszédre. Jó lelkülettel beszélt és szavai mély benyomást tettek hallgatóira.

Mikor beszédét befejezte, az Úr Lelke indított, hogy bizonyságot tegyek. Mikor Krisztus újra-jöveteléről, a feltámadásról és a keresztények boldog reménységéről beszélt, lelkem az Úrban örvendett. Az üdv kelyhéből gazdag áldásokat merítettem. Az ég, a drága menny volt a mágnes, mely lelkemet felfelé vonzotta és én látomásomban Isten dicsőségét szemléltem. Ugyanakkor fontos kinyilatkoztatásokat kaptam a gyülekezet részére.

A Lovett, s Grovei látomásban a tíz év előtt látott Krisztus és Sátán közti nagy küzdelmet láttam ismét és utasítást kaptam, hogy írjam le azt. Láttam, hogy mialatt én a sötétség hatalmaival küzdök, a Sátán nagy erőfeszítéseket tesz, hogy engem akadályozzon, én azonban bízzam magamat az Úrra és az angyalokra a harcban segítségemre lesznek.

Két nappal később, mikor Jacksonba utaztunk, a vonaton elhatároztuk, hogy hazaérkezésünk után rögtön hozzáfogunk a "Nagy küzdelem Krisztus az ő angyalai és a Sátán angyalai között" c. könyv megírásához, melyet általában "Spiritual Cift" I. kötet néven ismernek. Akkoriban egészséges voltam. Mikor a vonat Jacksonba érkezett, Palmer testvér házába mentünk. Csak rövid ideje voltunk a házban, mikor Palmer testvérnővel való beszélgetés közben nyelvem felmondta a szolgálatot. Nem tudtam a kívánt szavakat kiejteni.

Nyelvem nagynak és érzéstelennek tűnt fel nekem. Egy furcsa, hideg érzés lopózott szívembe, mely keresztülhatolt a fejemen és végigfutott jobb oldalamon. Egy ideig öntudatlan voltam. A komoly ima hangjai térítettek ismét eszméletemre. Megpróbáltam bal végtagjaimat mozgatni, de ezek teljesen felmondták a szolgálatot. Azt hittem, hogy rövidesen meghalok. Ez volt a harmadik szélütésem és bár csak ötven mérföldnyire voltam otthonomtól, nem hittem, hogy gyermekeimet viszontláthatom. A Lovett, s Grovei fenséges órákra emlékeztem és azt gondoltam, hogy ez volt az utolsó bizonyságtevésem. Kész voltam a halálra.

Barátaim komoly imái még mindig az eget ostromolták érettem és nemsokára bizsergést éreztem tagjaimban. Dicsőítettem az Urat, hogy kicsit is megmozdíthattam őket. Az Úr hallotta és meghallgatta gyermekei komoly imáit és a Sátán hatalma megtört. Az napéjjel sokat szenvedtem, de másnap már elég erős voltam a hazatérésre.

Pár hétig a kézszorítást vagy a fejemre öntött hideg vizet nem éreztem. Mikor mentem gyakran botladoztam és néha el is estem. Ebben az állapotomban kezdtem a nagy küzdelemről írni. Először naponta csak egy oldalt tudtam írni, majd három óráig pihentem. Erőm lassan gyarapodott. Fejem érzéketlensége nem homályosította el értelmemet és mielőtt művemet befejeztem volna a szélütés hatása teljesen megszűnt.

Az 1858 júniusában tartott Battle Creeki konferencián látomásomban láttam, hogy a Jacksonban kapott váratlan szélütéssel Sátán az életemet akarta elrabolni, hogy megakadályozza a mű írását, melybe akkor akartam belekezdeni. Többek között azt is láttam, hogy egészségesebb leszek, mint a roham előtt voltam.