Aggódva és reménykedve közeledtünk ahhoz az időhöz, amikor az Üdvözítő megjelenését vártuk. Ünnepélyes komolysággal igyekeztünk, mintegy nép, életünket megtisztítani, hogy készek legyünk a vele való találkozásra. A város különböző részeiben még mindig folytak a legjobb eredménnyel az előadások. A hívőket felbátorították, hogy hassanak barátaikra és rokonaikra és a megtérések napról napra szaporodtak...

A nép nem törődött a prédikátorok és a gyülekezetek ellenállásával és minden este zsúfolásig megtöltötte a Beethoven termet. Portlandban különösen vasárnap voltak nagy összejövetelek. Minden rendű és rangú ember özönlött az előadásokra. Gazdag és szegény, nemes és köznép, igehirdetők és laikusok, különböző okokból hallani akarták Jézus második eljövetelének tanát. Sokan, miután állóhelyhez sem jutottak, csalódva távoztak.

Az istentiszteleti rend az összejöveteleken a legegyszerűbb volt. Rendszerint egy rövid megfelelő prédikációt tartottak és azután általános intelmek következtek. Általában tökéletes csend volt, amennyire ez ilyen nagy tömegnél lehetséges. Az Úr az ellenállás szellemét visszatartotta, amíg szolgái hitük alapjait előadták. Néha az eszköz gyenge volt, de Isten Lelke erőt és hatalmat adott az igazságnak. Szent angyalok voltak az összejövetelen jelen és a hívők kis csapata naponként szaporodott.

Egy alkalommal, mikor Stochmann testvér prédikált, Brown testvér egy baptista prédikátor az u.n. Keresztény egyháznak, kinek nevét már említettem - a szószék előtt ült és élénk érdeklődéssel figyelte a prédikációt, váratlanul halálsápadt lett és lefordult a székről. Stochmann testvér felemelte őt és a szószék mögötti pamlagra fektette. Ott feküdt erőtlenül a prédikáció befejezéséig.

Akkor felemelkedett. Arca sápadt volt, de az igazság napja ragyogott rajta és nagyon hatásos bizonyságot tett. A Szentlélek kenetével látszott rendelkezni. Rendszerint lassan beszélt, komolyan, mindig izgalomtól mentesen. Ennél az alkalomnál azonban ünnepélyes szavai erőteljesek voltak.

Tapasztalatát olyan egyszerűséggel beszélte el, hogy sokan kik eddig előítélettel voltak, könnyekre fakadtak. Szavai Isten Szent lelkétől voltak teljesek és az arcán is sugárzott. Szent fenséggel bátran kijelentette, hogy ő Isten szavát választotta tanácsadóul. Felszólította prédikátor testvéreit, gyülekezeti tagokat, bűnösöket és hitetleneket, hogy tanulmányozzák a Bibliát és figyelmeztette őket, hogy senki se tartsa vissza azokat, attól, hogy az igazságról megbizonyosodjanak.

Mikor beszédét befejezte, felállásra szólították fel azokat, kik kívánják, hogy Isten gyermekei imádkozzanak értük. Pár százan engedelmeskedtek a felhívásnak. Az összejövetelen a Szentlélek ereje nyilvánult meg. Menny és föld közeledni látszottak egymáshoz. Az összejövetel a késő éjszakáig tartott.

Brown testvér sem akkor, sem később nem szakította meg összeköttetését a "Keresztény egyházzal", hanem gyülekezetében nagy tiszteletben részesítették.

Mikor különböző utakon ismét hazatértünk, egy irányból Istent dicsérő hangot hallottunk, és mintegy visszhang más és más irányból hangok kiáltották: "Magasztaljátok Istent! Az Úr uralkodik." Férfiak magasztalással ajkukon térdeltek otthonukba és az öröm csengése hallatszott az éjszakában. Aki ezeken az összejöveteleken részt vett, nem felejtette el soha a legszentebb érzések e jeleneteit.

Azok, kik őszintén szeretik Jézust, megértik azoknak érzését, akik annyira sóvárogták Üdvözítőjük eljövetelét. A várt időpont közeledett. Az az idő, mikor találkoznunk kell Vele, közel volt. Csendes ünnepélyességgel közeledtünk az órához. Az igazi hívők drága közösségben voltak Istennel - mely azonban béke záloga volt, amit majd a dicső jövőben elnyernek. Azok, kik ezt a reménységet és bizalmat tapasztalták, sosem fogják a várakozás e drága óráit elfelejteni.

A világi tevékenységet többnyire pár hétre beszüntették. Minden gondolatukat és érzésüket gondosan megvizsgáltuk, mintha a halálra készülnénk és egy pár óra múlva örökre lezárnánk szemünket. A nagy eseményre nem készültek "mennybemeneteli ruhák", (mint az ellenség gúnyolódva mondta) de szükségét éreztük a belső bizonyítékoknak, hogy elkészültünk a Krisztussal való találkozásra. A mi fehér ruhánk a lelki tisztaság és az Üdvözítőnk megbocsátó vére által, bűnöktől megtisztult tiszta jellemünk volt.

A várás ideje azonban elmúlt. Ez volt az első kemény próba, melyet azoknak kellett elviselni, kik hitték és remélték, hogy Jézus az ég felhőiben eljön. Isten várakozó gyermekeinek csalódása óriási volt. A gúnyolódók diadalmaskodtak és a gyengéket és félénkeket meghódították a maguk részére. Egyesekről, kik látszólag igazhívők voltak, kiderült, hogy őket csak a félelem befolyásolta. Most miután az idő elmúlt, bátran visszatértek előbbi állapotukba és vakmerően a gúnyolódókkal szövetkeztek, kijelentették, hogy ők sosem voltak annyira elámítva, hogy tényleg hitték volna Miller tanait, ki egy fanatikus őrült. Mások, kik engedékenyek vagy változók voltak, szó nélkül, faképnél hagyták a művet.

Megdöbbenve, csalódva álltunk ott, de hitünket nem adtuk fel. Sokan még mindig erősen reménykedtek, hogy Jézus nem fogja elhalasztani eljövetelét. Az Úr szava biztos, nem tévedhet! Úgy éreztük, teljesítettük kötelességünket, drága hitünk szerint éltünk. Csalódtunk, de nem bátortalanodtunk el. Az idők jelei a végre mutattak. Továbbra is vigyáznunk kellett, hogy a mester bármikori eljövetelekor készen találjon bennünket. Reménységgel és bizalommal kellett várnunk és összejönnünk, hogy a tanítás buzdítás és vigasz által világosságunk a sötét világba szétsugározzon.

Profetikus idő kiszámításunk oly egyszerű és világos volt, hogy még a gyerekek is megértették. A perzsa király rendeletét, mint Ezsdrás feljegyezte Kr.e. 457-ben bocsátotta ki ha ehhez Dán 8,14-ben jövendölt 2300 évet hozzáadjuk, úgy ez 1843-ban ját le. Ennek alapján ez év végén vártuk Jézus jövetelét. Nagyon csalódtunk, mikor az év teljesen elmúlt és az Üdvözítő nem jött el.

Nem ismerték fel először, hogy ha a parancsot nem a 457-es év elején adták ki, akkor a 2300 év sem telhet le teljesen az 1843-as év végéig. Azt közölték, hogy a parancsot Krisztus előtt 457. év végén adták ki és ezért a profetikus 2300 év vége 1844 őszén lesz. Így a látomás nem halasztódott el, noha úgy látszott. Megtanultuk, hogy próféta szavaira bízzuk magunkat: "Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és nem csal, ha késik is, bízzál benne, mert eljön, elfog jönni, nem marad el!" Habakuk, 2,3.

Az 1843-as év elmúlásával Isten megpróbálta és megkísérelte az ő népét. A profetikus korszak számítási hibáját nem fedezték fel rögtön, még a tudós férfiak sem, kik ellenezték e nézetet és várták Krisztus eljövetelét. A tudósok kijelentették, hogy Miller úr helyes, noha nem hitték, hogy e korszak végén bekövetkezik a nagy esemény. Azonban úgy ők, mint Isten várakozó népe egyformán tévedtek az időt illetőleg.

Azok, kik csalódtak, nem maradtak sokáig sötétségben, mert mikor a profetikus korszakokat komoly imában vizsgálták, felfedezték a hibát, tudniillik, hogy a napok a késedelem idején túl terjednek. Krisztus újra jövetelének boldog várásában a látomás látszólagos késedelmet nem is vették figyelembe és így vált ez szomorú és váratlan meglepetéssé. Azonban ez a próba szükséges volt, hogy az őszinte hívők az igazságban fejlődjenek és megerősödjenek.

Krisztus eljövetekét most 1844-ben reméltük. Ez volt a második angyal ideje, ki az ég közepén repülve kiáltotta: "Leomlott Babilon, a nagy város." Jel. 14,8. Ezt az üzenetet Isten szolgái először 1844 nyarán hirdették. Ennek következtében sokan kiléptek a bukott egyházakból. Ez üzenettel egyidejűleg az "Éjféli kiáltás"-t is hirdették: "Ímhol jő a vőlegény, jöjjetek eléje!" Az üzenet világosság az ország minden részébe elhatolt, ezreket ébresztett fel. Városról-városra, faluról-falura egész a legtávolabbi tanyáig terjedt el. Eljutott a tanultakhoz és a tehetségesekhez éppúgy, mint az egyszerű és zárkózott emberekhez.

Ez volt életem legboldogabb éve. Szívem tele volt boldog várással. Azonban részvétet és aggódást éreztem azokkal szemben, kik elbátortalanodtak és nem reménykedtek Jézusban. Mint egy nép egyesültünk komoly imában, hogy igaz tapasztalatot és csalhatatlan bizonyítékát kapjuk annak, hogy Isten elfogadott bennünket.

Nagy türelemre volt szükségünk, mert a gúnyolódók száma nagy volt. Gyakran kellett gúnyos megjegyzéseket elszenvednünk korábbi csalódásunkért. Az ortodox egyházak minden eszközzel meg akarták akadályozni Krisztus eljövetele hitének terjedését. Összejöveteleiken nem adtak szót azoknak, kik bátrak voltak megemlíteni, hogy hisznek Jézus közeli visszajövetelében. Állítólagos Krisztus imádók megvetőleg utasították el azt az üzenetet, hogy az, akit ők legjobb barátjuknak tartanak, nemsokára meglátogatja őket. Felháborodtak és haragudtak azokra, akik eljövetelének hírét terjesztették és örültek, hogy nemsokára dicsőségben láthatják őket.

Minden pillanatot fontosnak véltem. Éreztem, hogy az, amit teszünk, azt az örökkévalóság számára tesszük és hogy a gondtalanok és érdektelenek a legnagyobb veszélyben vannak. Hitem zavartalan volt és magamévá tettem Krisztus értékes ígéreteit. ő azt mondta tanítványainak: "Kérjetek és adatik néktek." Szilárdan hittem, hogy ha könyörgésünk megegyezik Isten akaratával, akkor azt meg is adja nekünk. Alázatosan rogytam le Jézus lábaihoz, oly szívvel mely összhangban volt az ő akaratával.

Gyakran látogattam családokat és komolyan imádkoztam azokkal, kiket a félelem és a csüggedés lesújtott. Hitem oly nagy volt, hogy egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy Isten imáimat meghallgatja. Egy eset kivételével Isten mindig meghallgatta alázatos könyörgésünket és ránk árasztotta áldását és Jézus békéjét. Így a kétségbeesett szívek a világosság és a reménység által ismét örvendeztek.

Szívünk szorgalmas kutatása és alázatos vallomások közepette elérkeztünk a várt időhöz. Minden reggel éreztük, hogy első kötelességünk meggyőződni arról, vajon életünk igaz-e Isten előtt. Felismertük, hogyha nem jutunk előbbre a megszentelődés útján, akkor visszafejlődünk. Kölcsönös érdekünk volt a növekedés, ezért sokat imádkoztunk együtt és egymásért. Gyümölcsösökben és ligetekben gyűltünk össze, hogy Istennel közösségre lépjünk és imáinkat eléje terjesszük és mindig közelebb érezzük magunkat Hozzá, midőn ha a csodálatos természet vett körül bennünket. Jobban kívántuk az üdv örömeit, mint az ételt és az italt. Ha lelkünk egét felhők borították, nem mertünk addig elaludni, míg ezeket az Úrtól való elfogadásunk tudata el nem űzte.

Istennek váró népe közeledett ahhoz az időhöz, mikor reménysége teljesülni fog és az Üdvözítő eljövetel által öröme teljes lesz. Azonban az idő ismét letelt Krisztus eljövetelének legkisebb jele nélkül. Keserű csalódást élt át a kicsi nyáj, melynek hite oly erős és reménysége oly nagy volt. Az azonban meglepett bennünket, hogy Isten erejétől és kegyelmétől támogatva nem vesztettük el hitünket.

Az első évek tapasztalatai mégis még nagyobb mértékben ismétlődtek. Sokan lemondtak hitükről. Egyesek, kik nagyon biztosak voltak, oly nagy csorbát szenvedtek büszkeségükben, hogy legszívesebben kimentek volna a világból. Épp úgy perlekedtek Istennel, mint Jónás és inkább a halált választották, mit az életet. Azok, kik hitüket mások bizonyítékaira és nem a Szentírásra alapozták, azok készek voltak nézetűket megváltoztatni. Ez a második nagy próba, egy értéktelen tömeget hozott a felszínre, mely az advent mozgalomban egy ideig az igazi hívőkkel és komoly munkásokkal együtt úszott.

Csalódtunk, de nem bátortalanodtunk el. Elhatároztuk, hogy nem keseredünk el a kemény próba miatt, mely által az Úr megtisztított a restségtől, mint aranyat az olvasztó kemencében. Elhatároztuk, hogy a tisztításnak, melyet Isten szükségesnek tartott, türelmesen alávetjük magunkat és csendes reménységgel várjuk Üdvözítőnket, hogy megmentsük hű és kipróbált gyermekeit.

Erősen hittük, hogy a meghatározott időről szóló prédikáció Istentől ered. Ez ösztönözte az embereket arra, hogy a Bibliát szorgalmasan kutassák és oly igazságokat fedezzenek fel, melyeket eddig nem ismertek. Jónást Isten küldte, hogy hirdesse Ninive utcáin, hogy a város negyven nap múlva elpusztul. Isten azonban elfogadta Ninive lakóinak megalázkodását és meghosszabbította kegyelmi idejüket. Az üzenetet azonban, melyet Jónás hirdetett, az Isten küldte és Ninive az ő akarata szerint lett megpróbálva. A világ reménységünket csalásnak tartotta, csalódásunkat pedig a csalásból való tévedésnek. Jól lehet, az eseményben csalódtunk, a valóságban a látomást illetőleg nem tévedtünk, noha annak beteljesülése késett.

Azok, akik Jézus eljövetelét várták, vigaszt találtak. Az Írás kutatásánál érdekes ismeretekkel gazdagodtak. Jobban megértették a megváltási tervet. Napról napra újabb szépséget fedeztek fel a Szentírásban és hogy az egész mily tökéletes összhangban van. Az egyik vers a másikat magyarázza és az egész Írásban nem található felesleges szó.

Csalódásunk nem volt oly nagy, mint a tanítványoké. Mikor az Ember Fia győztesen bevonult Jeruzsálembe, azt várták, hogy királlyá koronázzák. Mindenünnen összesereglett a nép és kiáltotta: "Hozsánna Dávid Fiának!" Mikor a papok és vezetők kérték Jézust, hogy hallgattassa el tanítványait, kijelentette, hogy ha ezek elhallgatnának, a kövek beszélnének, mert a jövendölésnek be kell teljesednie. Mégis pár nap múlva ugyanezek a tanítványok ott látták szeretett Mesterüket a gúnyolódó farizeusok által megfeszítve, akiről azt hitték, hogy a Dávid trónján fog uralkodni. Reményeik szertefoszlottak és a halál sötétsége vette körül őket. Krisztus azonban ígéreteihez hű maradt. Édes volt a vigasz, melyet népének adott az őszintéknek és hűségeseknek juttatott jutalom.

Miller úr és szövetségesei azt hitték, hogy a szent helyen a Dán, 9, 14-ben említett megszentelése, vagy megtisztítása a földnek tűz általi megtisztítását jelenti, mielőtt az a szentek lakásául elkészülne. Ez a Krisztus második eljövetelénél teljesedne be és ezért vártuk ezt az eseményt a 2300 napév végén. Csalódásunk után a Szentírást imával és komoly elmélkedéssel gondosan kutattuk és egy ideig tartó tétovázás után világosság áradt sötétségünkbe és kétely, s tudatlanság eltávolodott tőlünk.

A Dán. 8,14-ben levő jövendölés nem a föld megtisztítására vonatkozott, hanem most már tisztán láttuk, hogy az a mennyei főpap szolgálatkezdésére vonatkozik, a kibékítés befejezésére és a nép előkészítésére, hogy Jézus visszajövetele napján megállhasson.