1882-ben a Californiai konferencia egy iskolát nyitott Healdsbourgi Kollégium néven lett ismeretes. Mivel White testvérnőnk közel akart lakni az intézményhez, házat vásárolt e helység külső házsorának végén, melyben több évig lakott.

Egy évvel férje halála után e házban tartózkodott és barátai megjegyezték, hogy milyen egészségesnek látszik és tevékeny munkájáról beszéltek.

Augusztus 22-én Oaklandba utazott, hogy üdvözölje Urush Smith testvért, Ings testvért és feleségét, és Ramsey tanárt és feleségét, kik mindannyian keletről jöttek. Három nap múlva, fia, W. C. White testvér otthonában hideglelést kapott, majd lázat és dacára az alapos kezelésnek, melyben E. F. Jung orvosnő részesítette és gondos ápolásnak melyet Ings testvérnőtől és Mary Chimach-tól kapott, a malária rohamok egész szeptember 10-ig tartottak. Bár nagyon gyenge volt, azt kívánta, hogy Szent Ilona szanatóriumba vigyék, mert hitte, hogy a hegyek előnyös éghajlata felépülését előmozdítja majd.

Szeptember 15-én elutazott egy betegkocsiban, melyet a pályaudvaron a csomagszállító vagonba emeltek. Pár napi kezelés után, mely látszólag nem segített rajta, azt kérte, hogy healdsbourgi otthonába vigyék. Egy rugós kocsiba ágyat szereltek be és fiának és Ings testvérnőnek kíséretében tette meg ezt a harmincöt mérföldnyi fáradságos utat visszafelé.

A Californiai konferencia évi tábor-összejövetelét Healdsbourgban október 6-10-ig akarták megtartani.

Ezen az összejövetelen fontos határozatokat kellett hozni a healdsbourgi kollégiumi munkát illetőleg. Testvéreink támogatják-e majd a tanulók otthonának építését gazdag adományaikkal, vagy pedig az iskola munkája a szükséges segédeszközök hiánya miatt megbénul?

White testvérnő nagyon vágyott, hogy egészséget és erőt kapva részt vehessen az összejövetelen és ott bizonyságot tegyen, de a kilátások nem voltak biztatók. Köhögött és bal tüdejét fájlalta. Gyenge volt, tetterő és bátorság hiányában. Mégis azt mondta: "Készítsen helyet nekem az összejövetelen, mert ha lehetséges, akkor részt veszek abban." Abban a reményben volt, hogy ha a tábor-összejövetelre érkezik akkor majd egy serkentő befolyás alá kerül.

Szombaton délelőtt nagyon gyenge volt, alig tudta ágyát elhagyni. Délben azonban így szólt: "Készítsetek helyet nekem a sátorban, hol az előadást halhatom. Talán a beszélő hangjának csengése áldásomra fog szolgálni. Valamiben reménykedem, ami új életet fog hozni nekem."

Az emelvény közelében egy pamlagot helyeztek el részére, háttal a hallgatóságnak. Woggoner testvér beszélt az üzenet keletkezéséről az első munkákról és a fejlődésről egész 1882-ig. Nagy hallgatóság volt jelen, közöttük healdsbourgi kereskedő is. Mikor Waggoner testvér befejezte beszédét, White testvérnő így szólt: "Segítsetek talpra állni." Ings testvérnő és fia felsegítették és a szószékhez vezették. Miközben kezeivel a szószékben fogódzkodott, halk hangon azt kezdte mondani az egybegyűlteknek, hogy lehet, hogy ez az utolsó alkalom, mikor őt egy tábor-összejövetelen hallják. Miután egy pár mondatot beszélt, hangjában és tartásában változás állt be. A gyógyító Erő áramát érezte. Hangja erősödött és mondatai világosak és teljesek voltak. Amint beszédet folytatta ereje megnyilatkozott. Egyenesen állt és nem kellett már a szószékbe fogódzkodnia.

A nagy összejövetel tanúja volt gyógyulásának. Mindenki észrevette hangjának változását és sokan megfigyelték arcának átalakulását is. Látták hogyan változott át halott sápadt színe egészségessé, hogy tért vissza természetes színe először a nyakán, majd arcának alsó részén, végül a homlokán. Az egyik healdsbourgi kereskedő így kiáltott fel: "Egy csoda játszódik le a hallgatóság szemei előtt!" Az összejövetel után közölte érdeklődő barátaival, hogy Isten meggyógyította. A gyógyulás erőt és bátorságot adott a munkához és az összejövetel hátralevő részében ötször beszélt.

A Sings of the Times című lapban 1882 okt. 26-án Waggoner testvér így ír erről a tapasztalatáról:

"Az előadás végén / szombat délután / felkelt és beszélni kezdett a néphez. Hangja és megjelenése megváltozott és egy ideig világosan és hatalommal beszélt. Ezután felszólította azokat, kik Isten szolgálatába szeretnének lépni, hogy jöjjenek előre és meglehetősen sokan engedelmeskedtek a felhívásnak...

White testvérnő egészsége teljesen helyre állt első kísérlete után, hogy beszéljen."

Ez esetben történt csodáról maga White testvérnő így ír a Sings 1882. nov. 2-i számában:

"Két hónapig pihent a tollam, azonban nagyon hálás vagyok, hogy ismét folytathatom az írást. Az Úr további bizonyítékát adta kegyelmének és jóságának, hogy ismét meggyógyultam. Betegségem már egészen a sír szélére sodort, de Isten meghallgatta gyermekeinek értem mondott imáit.

Körülbelül két héttel előbb mint tábor-összejövetelünk megkezdődött, betegségem továbbterjedését meggátolták, azonban csak kevés erőre tettem szert. Mikor az összejövetel ideje elérkezett, lehetetlennek látszott, hogy azon részt vegyek... Sokat imádkoztam ... szenvedő állapotomban csak Szabadítóm karjai közé menekülhettem, hogy így pihenjek.

Amikor az összejövetel első szombatja megérkezett, éreztem, hogy ott kell lennem a táborhelyen, mert talán ott fogok találkozni a Nagy Orvossal. Délután a nagy sátorban feküdtem egy pamlagon, mialatt Waggoner testvér a jelekről beszélt a hallgatóságnak, melyek az Úr napjának közelségét jelzik. Az előadás végén elhatároztam, hogy talpra állok, abban a reményben, hogy ha ily módon hitben előre megyek és mindent megteszek, amit csak erőmből telik, akkor Isten segíteni fog, hogy pár szót szólhassak az egybegyűltekhez. Amikor beszélni kezdtem, Isten ereje kiáradt reám és erőm hirtelen helyre állt.

Azt reméltem, hogy gyengeségem fokozatosan szűnik meg, de hirtelen változást nem vártam. Az értem tett pillanatnyi mű váratlan volt. Ezt nem lehetett beképzelni. Az emberek látták gyengeségemet és sokan megjegyezték, hogy halálomon vagyok. Majdnem minden jelenlévő látta a változást, mely bennem végbement, mialatt hozzájuk beszéltem. Azt mondták, hogy arcom megváltozott és sápadtságomat egészséges szín váltotta fel.

Mindenkinek bizonyító ki ezeket a szavakat olvassák, hogy az Úr gyógyított meg. Isteni erő munkálkodott értem, melyért boldog vagyok. Ezután képes voltam az összejövetel minden napján dolgozni és többször másfél óránál is tovább beszéltem. Egész testemet új erő járta át. Az érzések új hulláma, egy új és nagyobb hit vette birtokába lelkemet.

Betegségem alatt egy értékes tanítást nyertem - megtanultam bízni abban, amit nem láthattam, megtanultam tehetetlenségemben, amikor semmit nem tudtam tenni csendben és békén Jézus karjaiban pihenni, Nem hiszünk úgy, mint kellene. Félünk magunkat Isten szavára bízni. A próba órájában lelkünket azzal a bizonyossággal erősítsük, hogy Isten ígéreteiben sosem csalódunk. Minden, amit mondott meg fog történni.

Betegségem előtt azt gondoltam, hogy hiszek Isten ígéreteiben, de úgy látom, hogy a bennem történt nagy változás meglepett, mert messze túlhaladta várakozásomat. Isten szeretetének e megnyilvánulására nem vagyok méltó. Okom van, hogy Istent komolyabban dicsérjem, nagyobb alázattal járjak előtte és jobban szeressem őt mint azelőtt. Még egyszer megfogadom az Úrnak, hogy magamat és minden javamat Neki szentelem. El kell vinnem másoknak is a világosságot, melyet kegyelemből rám árasztott.

Most sem várom azt, hogy a gyengeség és a szomorúság elkerül majd engem és minden szenvedés nélkül fogok vándorolni a menny felé. Próbákat, veszteségeket, csalódásokat és szenvedéseket várok, de az Üdvözítő megígérte nekem, hogy elég lesz nekem az ő kegyelme. Nem szabad elidegenednünk, ha az igazság ellensége megtámad bennünket. Krisztus megígérte, hogy segítségünkre lesz a szükség idején, azt azonban nem mondta, hogy próbáink nem lesznek. Ellenkezőleg, világosan megmondta, hogy szenvednünk kell. A próbák és a megtisztítás a mi erkölcsi nevelésünk. A legértékesebb tanítást és a legszebb erényeket elnyerhetjük, ha Istenhez közeledünk és az ő ereje által mindent elviselünk.

Betegségem megmutatta gyengeségemet és Üdvözítőm türelmét, szeretetét és megmentő hatalmát. Álmatlan éjszakákon abban találtam reményt és vigaszt, hogy szemléltem Jézusnak gyenge, tévelygő tanítványaival szembeni türelmét és szelídségét. Arra gondoltam, hogy ő most is ugyanaz, hogy kegyelme, részvéte és szeretete nem változik. ő látja gyengeségünket és tudja mennyire híjával vagyunk a hitnek és a bátorságnak, és mégsem vet el bennünket. Részvétet és szelíd együttérzést tanúsít velünk szemben.

Ha meghalok helyemen, mielőtt az Úr jönne: én is meglátom Jézust mindazokkal, akik elő fognak jönni a koporsókból, ha hű maradok, és átváltozom az ő hasonlatosságára. Óh, mily kimondhatatlan öröm lesz látni őt dicsőségben, kit szeretünk, s aki annyira szeretett bennünket, hogy feláldozta magát érettünk. Szemlélhetjük majd kezeit, melyeket egykor megváltásunkért keresztülszegeztek, amint áldóan és üdvözlően nyújtotta ki felénk! Mit számít az, ha itt szenvedünk és fáradunk, ha a feltámadáskor az életet fogjuk elnyerni! Várjunk türelmesen, míg próbáink véget érnek és azután hallassuk boldog diadal kiáltásunkat."