White testvérnő halálát siettető baleset előtt több, mint két évig kevesebbet szenvedett szokásos gyengeségtől és betegségektől, mint életének bármely szakaszában. Egyszer majdnem teljesen elhagyta ereje, azonban ismét felépült és a körülményekhez képest könnyedén tudott járni. Ápolónője minden kellemes napon kisétált vele és ez a változás jót tett neki. Rendszerint minden segítség nélkül tudott menni felső szobájából a kocsijához. Azonban teste mind jobban meggörnyedt az évek súlyától és barátai nem remélhették, hogy sokáig marad még életben.

1914 tavaszán White testvérnő örült, hogy fiát J. E. White-ot, ki több hetet töltött otthonában még egyszer láthatta. Röviddel távozása előtt édesanyja nagy gyengeségben és különböző nehézségekben szenvedett és emiatt felhagyott az olvasással. A következő hónapokban gyakran felolvastatott magának.

Szokásos tevékenységének felhagyása azonban nem csökkentette érdeklődését a műnek egész világban való előrehaladásában. A "Review" és más gyülekezeti lapok értékesek és drágák voltak számára, mint valaha, továbbra is örül régi időkből való barátok leveleinek és gyakran nagy melegséggel beszél az első idők tapasztalatairól.

Egy beszélgetés folyamán, mely 1914. dec. 2-án volt, egy esetet említett, mely sok évvel ezelőtt történt. Egy bizonyos testvér bizalmatlanságát fejezte ki a kiterjedt és nehéz munkával szemben, melyet el kell még végezni, mielőtt a világot előkészítjük Krisztus újra jövetelére. Egy másik testvér, kinek erős hite volt a belső izgalomtól sápadt arccal hozzám fordult és így szólt: "Testvérem, te ilyen kilátások miatt elbátortalanodsz? Nem tudod, hogy Isten azt akarja, hogy mi a művel egyszerűen előre menjünk? Nem tudod, ő azt szeretné, hogy mi egyszerűen tovább dolgozzunk és állandóan abban a tudatban dolgozzunk, hogy a győzelem előtt állunk?"

Az is 1914 dec. elején volt, mint ahogy tanúsította, hogy ezeket a kiáltó szavakat hallotta: Menjetek előre, menjetek előre, menjetek előre! Nyomuljatok állandóan előre!

Noha kérte imában, hogy munkáját folytathassa és különösen nyilvánosan szeretett volna beszélni, mégis tudta, hogy ereje állandóan fogy és hogy csökkenő erejében nem sokat bízhat. Ez valóságos próba volt számára, azonban megnyugodott az Úr akaratában. Figyeljük csak 1914. dec. 26-án szombaton naplementekor mondott imáját, amelyez a családi oltárnál mondott, miután E. W. Farnsworth testvérrel már imádkoztak:

"Te meghallgatod imáinkat és mi kérünk téged Uram, ha akaratoddal egyezik, hogy Krisztusért adj kegyelmet és erőt nekem a munkálkodásra, azonban teljesen kész vagyok művemet bármely időben befejezni, mikor te a legjobbnak gondolod. Óh Uram, te tudod, hogy mennyire szeretnék még egyes dolgokat elvégezni és kész lennék azokat teljesíteni, ha te erőt adnál nekem, azonban nem akarok panaszkodni, mert te életemet hosszabb ideig tartottad fenn, mint azt mások vagy én reméltem. Adj nekünk világosságot és adj nekünk örömöt, add nekünk a te nagy kegyelmedet, melyet a szomjúhozóknak tartogatsz. Ezt kérjük tőled a názáreti Jézus Krisztus nevében."

Teste mind gyengébb lett, de lelke bátor volt. Egy beszélgetéskor dr. David Paulsonnal 1915. jan. 15-én azt mondta: "Az Úr volt a segítőm, az Úr volt az Istenem, nincsenek kétségeim. Épp oly erős a bizalmam Istenben, hogy lábaimat Sion hegyére fogja helyezni, mint hogy élek és lélegzem és ezt a bizalmat megőrzöm mindhalálig."

Mikor 1915. jan. 27-én fia W. C. White négy hónapi távollét után keletről és délről ismét hazaérkezett, látszólag épp oly erős volt, mint mikor elhagyta őt. Még mindig jó egészségnek örvendett, fenn volt és tudott járkálni. Kb. két hét múlva egy nappal a szerencsétlensége előtt, egy ideig az udvaron sétált vele és a mű általános érdekeiről beszélgettek.

1915. február 13-án, szombaton történt White testvérnővel a szerencsétlenség, mely helyhez kötötte és halálát siettette. Mikor a déli órákban a hallból a dolgozószobájába ment, elcsúszott és elesett. Unokahúga, Walling May kisasszony, ki egy ideig ápolónője volt, a közelben tartózkodott és a segítségére sietett. Mivel azok a kísérletek, hogy ismét talpra állítsa sikertelenek voltak, Walling kisasszony egy székre emelte őt s a széket a hallon keresztül a hálószobába húzta. Így végül az ágyba fektette és akkor a St. Helena szanatóriumból orvost hivatott.

Dr. G. C. Klingermann előzetes vizsgálatát egy alapos röntgen vizsgálat követte és ez félreismerhetetlenül mutatta, hogy a bal csípő eltörött. Azt nem lehetett megállapítani, hogy a törés mikor történt, hogy az esés előtt, így annak okozója volt, vagy pedig elesésének következménye az.

A nyugtalanságot a következő napokban csak kevés fájdalom kísérte. Már kezdettől fogva megkímélte az Úr az ő idős szolgálólányát a fájdalomtól, mely az ilyen töréssel jár. A rázkódtatás szokásos tünetei is elmaradtak. A légzés, a hőmérséklet és a vérkeringés majdnem normális volt. Dr. Klingermenn és Dr. B. F. Jones, és kollégái mindent megtettek, amit az orvostudomány megtehetett, hogy kezeltüknek lehetőleg enyhülést adjanak, azonban ilyen magas kornál csak kevés reményt adhatnak a teljes felépülésre.

Utolsó betegségeinek hetei és hónapjai alatt White testvérnőt ugyanaz a hit, ugyanaz a remény és ugyanaz a bizalom tartotta fenn, mely egész életének tapasztalatát jellemezte. Személyes bizonyossága egyformán örvendező és bátorsága erős volt. Érezte, hogy élete Isten kezében van és hogy jelenléte állandóan kíséri. Nem sokkal azután, hogy szerencsétlensége tehetetlenné tette, ezt a bizonyosságot tette Üdvözítőjéről: Jézus az én dicső szabadítóm és én teljes szívemmel szeretem őt. Világosságot látok az ő világosságában. Örömöm van az ő örömében és békességem az ő békességében. Irgalmasságot látok az ő irgalmasságában és az ő szeretetében szeretetet. Mc. Enterfer Sára kisasszonyhoz ki sok éven át titkárnője volt így szólt: Ha Megváltómat színről-színre láthatnám, teljesen meglennék elégedve.

Mással való beszélgetésekben ezt mondta: Bátorságom az Üdvözítőn alapszik. Művemet majdnem befejeztem. A múltat szemlélve a legcsekélyebb kétségbeesést vagy bátortalanságot sem érzek. Hálás vagyok, hogy az Úr megőrzött a kétségbeeséstől és a bátortalanságtól és, hogy még mindig magamra tudom tartani s zászlót. Ismerem őt, akit szeretek és akire lelkemet bíztam.

A halálra való kilátásról ezeket mondta: Úgy érzem minél előbb annál jobb, érzéseim minden időben ilyenek: minél előbb annál jobb. Nincsenek bátortalan vagy szomorú gondolataim... Semmiért nem panaszkodhatom. Szeretnék az Úrral egy úton haladni, hogy végezze el művét rajtam úgy, hogy teljesen megtisztuljak. Ez minden, amit kívánok. Tudom, hogy művemet elvégeztem. Nem használ semmit, ha valamit most mondok. Örülök, ha az idő elérkezik, hogy lefeküdjek és békén pihenjek. Nem vágyakozom, hogy életem meghosszabbítsam.

E beszélgetés után így imádkozott:

Mennyei Atyám, hozzád jövök, mint egy törött nád, gyengén, azonban a Szent Lélek tanúsítása által az igazságnak elkötelezve. Köszönöm neked Uram, köszönöm neked és én semmi alól sem vonom ki magam, amit reám teszel, hogy hordozzam. Világosságod, örömöd, kegyelmed nyugodjon rajtam utolsó óráimban, hogy azzal Téged dicsőítselek, ez az én nagy vágyam és ez minden, amit tőled kérek. Ámen.

Ezen alázatos, bizalomteljes imája, ki hosszú éveken keresztül kiválasztott edény volt a Mester szolgálatában, teljes meghallgatásra talált. Megvigasztalódott, amit az okozott, hogy a szeretet és a világosság nagy Atyjának gyermeke nem félt semmitől, még akkor sem, mikor a halál völgyén és árnyékán keresztül megy.

"Nagyon gyenge vagyok. Biztos vagyok, hogy ez az utolsó betegségem. A halál gondolata nem aggaszt. Az egész idő alatt az a vigaszom, hogy az Úr közel van hozzám. Nem aggodalmaskodom. Az Üdvözítő fönségessége oly világos volt. Egyetlen barátom volt, aki betegségem és egészségem alatt egyaránt őrzött.

Nincsenek kétségeim, aggodalmaim végzett munkáimat illetőleg. A legjobbat tettem, amit tehettem. Nem hiszem, hogy sokáig betegeskedem. Nem várok sok szenvedést. Hálás vagyok, hogy az élet kellemességeivel bírunk a betegség idején. Ne aggodalmaskodjatok. Én csak kevés idővel megyek el a többiek előtt."

White testvérnő otthonának második emeletén lévő kényelmes dolgozószobája volt a legkedvezőbb a beteg és az ápolónő részére és itt feküdt az idő legnagyobb részében tevékeny életének jól ismert tárgyai között. A szoba derűs és vidám volt. Az egyik sarokban lévő nagy erkély ablakon át a szoba nagy részét napsugár árasztotta el. Itt állt az öreg íróasztala. Ezt karosszékké alakították át, melybe az első két héten majdnem minden nap beleemelték. A kilátás ebből a napos sarokból kellemes és változatosságot nyújtó volt és ő nagyon örült a tavasz és az előnyár változatos szépségeinek.

A széke mellett az asztalon több általa írt könyv feküdt. Ezeket gyakran a kezébe vette, átnézte őket és boldog volt, hogy a közelében voltak. Mint egy szerető anya a gyermekeivel foglalkozik, úgy bánt ő betegsége alatt könyveivel. Többször lehetett két-három könyvet látni az ölében, mikor meglátogatták. Úgy becsülöm és értékelem ezeket a könyveket, mint azelőtt soha - mondta egyszer. Igazság, jogosság és örök bizonyosságai annak, hogy Isten igaz. Annak a gondolatnak is örült, hogyha már nem tud az emberekhez szólni, könyvei fognak helyette beszélni.

Olyan időben mikor ereje megengedte, egy tolókocsiban az emelet egy napos verandájára tolták. Erről a kicsi futórózsákkal díszített balkonról csodálatos kilátás nyílt gyümölcsösökre, szőlőkre, hegyekre és völgyekre. Ez a panoráma állandó örömöt jelentett neki.

Az első hetekben ismételten felcsendült hangja énekre. Többnyire e dalt énekelte:

We have heard from he Bright, the Holy Land.

Körülbelül 14 nappal a balesete után a könyv és missziómunka képviselőinek konventjéről beszéltek neki, melyet Mountain Viewben tartottak, hol közösségi irataink szélesebb körű elterjesztésére terveket fektettek le. A könyvmunka képviselőire való utalás arra ösztönözte, hogy ismét örömmel emlékezzen vissza, hogy ezeket két évvel ezelőtt saját otthonában üdvözölhette. Nagyon örülök - mondta mindenkinek, amit könyveink elterjesztéséért tesznek. A kiadói műnek sok köze van hatalmunkhoz. Kívánom, hogy mindazt teljesítse, amit az Úr terve szerint el kell végeznie. Ha a könyvevangélisták hűek lesznek, úgy tudom az Úrtól kapott világosság alapján, hogy a jelenvaló igazságok ismerete meg kétszereződik és meg háromszorozódik. Ez az oka annak, hogy miért siettem könyveim befejezni, azért, hogy az emberek kezébe kerüljenek és olvassák azokat. Az Úr terve, hogy könyveink idegen nyelven való terjesztése jelentékenyen fokozódjék. Ezen a módon a jelenvaló igazság dolgát előmozdíthatjuk és előnyös helyzetet biztosítunk számára. Gondoljuk meg, hogy mindennapi törekvéseinkben naponta erőért és személyes keresztény tapasztalatért kell könyörögnünk. Csak akkor leszünk képesek gyorsan és egyenletesen előrehaladni, ha közeli érintkezésben maradunk erőnk forrásával.

Sok látogató, régi ismerősök és mások jöttek életének utolsó napjaiban, hogy White testvérnőt üdvözöljék. Néha nem ismerte fel régi munkatársait, máskor viszont megismerte. Ha csak lehetséges volt elbeszélgetett velük. Állandóan bizonyosságot tett Isten szerető irgalmasságáról és jóságáról. Hónapokkal betegsége előtt többször idézte ezt a szöveget: "Győztek a bárány vére és bizonyosságtétele által." ő mindig erősebbnek érezte magát, ha Isten szeretetéről és gondoskodásáról bizonyosságot tehetett.

Egy szombat délután, mikor fiának W. D. White-nak a családja nála tartózkodott, különösen megáldotta és sok jó tanácsot adott unokáinak. Az Úr nagyon jó hozzám - magyarázta - és ha mi igyekszünk az Urat megismerni, akkor úgy kel fel számunkra, mint a hajnalpír. Ha valami kérdésetek van ezzel kapcsolatban, hogy mi a helyes, úgy nézzetek az Úr Jézusra és ő vezetni fog titeket. Minden tervünket vigyük az Úr elé, hogy lássuk, vajon helyesli-e őket. Vegyétek az eszetekbe, hogy az Úr mindenen keresztül vezet bennünket. Én minden pillanatban őrködöm, hogy valami az Úr és én közém ne álljon. Remélem, hogy ez nem fog megtörténni. Adja az Úr, hogy mindnyájan hűségesnek bizonyuljunk. Nem sokára egy csodálatos összejövetelünk lesz. Örülök, hogy eljöttetek meglátogatni engem. Az Úr áldjon meg titeket. Ámen.

Nemcsak unokái, hanem a gyülekezet egész ifjúsága szerető gondoskodással vette őt körül. Néha ápolónőjével és könyvmunkájának segítőivel az ifjúság számára helyesen kiválasztott olvasmányok szükségességéről beszélt.

Tanácsolnunk kell az ifjúságnak, figyelmeztetett, hogy olyan dolgokat olvasson, melyek a keresztény jellem felépítését szolgálják. Hitünk fő pontjait véssük ifjúságunk elméjébe. Egy kis betekintést nyertek az igazságba, azonban nem ismerik azt annyira, hogy szívesen tanulmányozzák. Ifjúságunk olvassa azt, ami egészséges, szent hatást gyakorol lelkére. Erre szüksége van, hogy meg tudja különböztetni, hogy mi az igazi vallás. Sok jó olvasmány van, mely nem szentel meg.

Itt az idő és alkalom, hogy ifjúságunkért munkálkodjunk. Mondjátok meg nékik, hogy most veszélyes válságban vagyunk és fel kell ismernünk az igazi vallásosságot. Ifjúságunk szükséglete az, hogy segítsenek rajtuk és, hogy nagyobb és emelkedettebb álláspontra vezessük és bátorítsuk őket. Ez azonban helyes módon történjék és nem úgy, ahogy ők azt talán kívánják, hanem oly módon, mely megszenteli szívünket és segíti őket. Jó, megszentelő vallás szükségesebb nekik, mint bármi más.

Nem hiszem, hogy már soká élek. Művemet körülbelül befejeztem. Mondjátok meg ifjainknak, hogy azt szeretném, ha szavaim őket oly életmódra befolyásolnák, mely a mennyei lényeknek a legjobban tetszik.

A vég 1915 július 16-án pénteken délután 20 perccel négy óra előtt, otthonában napsugaras felső szobájában érte utol, hol tevékeny élete utolsó boldog termékeny éveinek legnagyobb részét töltötte. Oly csendben és békésen szunnyadt el Jézusban, mint amikor egy fáradt gyermek nyugovóra tér. Ágya mellé gyülekeztek fia és felesége, unokája Madel White, Workmanné, hű titkárnője M. C. Engerfer Sára kisasszony, unokahúga és hű ápolónője Walling May kisasszony, egy másik fáradhatatlan ápolónője Carrel Hungerfordné, házvezetőnője Woodbury kisasszony, öreg társalkodónője és segítője Mary Chinnock Thorpné és néhány barát és segítő, kik sok évet töltöttek otthonában és hivatalában.

Halála előtt több napon át többnyire öntudatlan volt és utolsó óráiban elvesztette beszélő és hallóképességét. Utolsó szavai, melyeket fiához intézett: "Tudom kinek hittem."

Nékik ez a hosszú éjszaka a feltámadás reggeléig csak egy szempillantás és azoknak is kik hátramaradtak még nem tart soká már a várakozás, mert Jézus nemsokára jönni fog, hogy az övéit összegyűjtse és hazavigye - mint szeretett testvérnőnk mondta azoknak, kik betegsége alatt egy szombaton köréje gyűltek - "Nemsokára mindannyian otthon leszünk."