Az európai konferencia második ülését Baselben /Svájc/ 1889 május-június 1-ig tartották. Buttler György amerikai testvérünk elnökölt. Ezen az összejövetelen elhatározták, hogy megkérik a generálkonferenciát, hogy küldje el White testvérnőt és fiát W. C. White testvért Európába misszió látogatásra. A következő novemberben tartott battle creeki tábor-összejövetelen megvizsgálták a kérést és indítványozták, hogy a testvéreket küldjék Európába.

Az indítvány elfogadása alapján White testvérnő és titkárnője M. C. Enterirfet Sára kisasszony és W. C. White testvér családjával 1885. augusztus 8-án elhagyták Amerikát. A "Caphalinia" gőzősre szálltak, mely augusztus 19-én érkezett Liverpoolba. Két hetet Angliába töltöttek, hogy a szombatünneplő csoportokat Grinsbyben, Uncebyben, Riseleyben és Southamptonban meglátogassák. Nyilvános termekben több előadást is tartotta.

Londont december 2-án hagyták el és a következő héten megérkeztek Baselbe. Itt a svájci konferencia évi és az európai misszió konferencia harmadik ülését tartották meg nemsokára.

A beneli kiadóhivatal, mely később az "Imprimerie Polylotte" /sok nyelvű nyomda/ nevet viselte, épp akkor készült el. Buttler testvér 1889 év elején tett látogatásakor vették a telket és tervezték az épületet. Az épület B. L. Whitney testvér felügyelete alatt állt, ki az európai missziónak vezetője volt. A felszerelést H. W. Kellog testvértől vásárolták, ki hosszú éveken át a Review and Herald kiadótársaság vezetője volt Battle Creekben.

Azaz Új kiadóhivatal 46x76 láb nagyságú épület volt, melynek négy emelete volt. A felső emeleteket úgy rendezték be, hogy addig míg a fejlődő üzlet számára nincs szükség rájuk, egyes családok lakásul használhatták. E lakások egyikében tartózkodott White testvérnő az Európában töltött két év legnagyobb részében.

Mikor White testvérnő és társasága a kiadó épületbe léptek, Whitney testvér így szólt: "Nézzétek meg gyülekezeti termünket mielőtt felmennétek lakószobátokba." Ez egy szép, világos, jól felszerelt szoba volt az első emeleten. White testvérnő pontosan megtekintette a szoba berendezését és aztán így szólt: "Jó gyülekezeti terem. Úgy érzem, hogy ezt a helyet már láttam egyszer."

Nemsokára aztán azt az épület szárnyat nézték meg, hol a nyomda volt. A gépterembe való belépéskor a gépek is működtek és White testvérnő azt mondta: "Ezt a nyomdát már láttam. Ez a terem nagyon ismerős nekem. Úgy érzem, hogy ezt a helyez már láttam egyszer." Nem sokára a két fiatalember, kik a gépteremben dolgoztak előjöttek és bemutatkoztak a látogatóknak. White testvérnő kezet fogott velük, majd azt kérdezte tőlük. "Hol van a másik?"

"Melyik másik?" kérdezte Whitney testvér.

"Egy idősebb ember van itt" válaszolta White testvérnő "üzenetem van az ő részére."

Whitney testvér azt mondta neki, hogy az üzemvezető a városba ment üzleti ügyben.

Több mint tíz éve annak, mikor White testvérnő a battle creeki templomban nagy hallgatóság előtt elbeszélte, hogy sok külországokban végzendő munkával kapcsolatban látta, hogy sok külország nyomdájában folyóiratokat, plakátokat és könyveket nyomtatnak a jelenvaló igazságról, a nemzetek számára. Mikor elbeszélésben eddig jutott White Jakab testvér félbe szakította őt és megkérdezte, hogy meg tudna nevezni egy párat ezekből az országokból? Azt felelte, hogy nem tudja, mert az országokat nem nevezték meg előtte, "egy kivételével úgy emlékszem, hogy az angyal Ausztráliát mondotta." Azonban nem is tudja megnevezni, de a helyeket megismeri, ha valamikor látja majd, mert a képet oly tisztán mutatták be neki.

Az új kiadóhivatal géptermét felismerte Baselben mint egyikét azon helyeknek, melyeket látomásában látott. Mikor pár hónappal később Norvégiába utazott, a krisztianiai kiadó géptermét is felismerte és hat évvel később, mialatt Ausztráliában tartózkodott, a Melbourne-i Echo nyomda géptermét is felismerte, egyikét azon helyeknek, melyeket 1875. jan. 3-án battle creeki látomásában látott.

A svájci konferenciát 1885. szeptember 10-14-ig tartották. Körülbelül kétszázan voltak jelen. Rögtön ezután következett az európai missziókonferencia, mely két hétig tartott. Erre az összejövetelre nagyon érdekes jelentések érkeztek a skandináv államokból, Nagy-Britanniából, Németországból, Franciaországból, Olaszországból és Svájcból, hol a jelenvaló igazság megvetette a lábát. A jelentések élénken megvitattak egyes tárgyakat, mint például: a leghatásosabb tervek irataink elterjesztése, folyóirataink és könyveink illusztrálása, sátorok igénylése, és a katona kérdés.

A skandináv testvérek jelentették, hogy az irat eladásból területükön az elmúlt évben 1033. dollár folyt be. A Nagy-britanniai testvérek 550 dolláros eladásról számoltak be. A baseli kiadó német és francia folyóirataiért 1010 dollárt kapott.

Sok időt vettek igénybe a könyv evangélisták, kik a katolikus Európában dolgoznak. Ezek tapasztalatokat beszéltek el és azt mondták a konferenciának, hogy miért nem lehet iratainkat az Amerikában oly eredményes tervek szerint eladni és hangsúlyozták, hogy a kolpotőröknek fizetést kell adni úgy, mint azt a vezető evangélikus társaságok teszik, kik katolikus országokban dolgoznak.

White testvérnő a két konferencia tizenkilencedik napján többnyire angol nyelven előadott jelentéseket figyelmesen végig hallgatta. Az üzlet összejöveteleken bátorító és ébresztő szavakat mondott és a reggeli órákban egész sorozat előadást tartott olyan tárgyakról, mint: szeretet és elnézés a munkáskarban, bátorság és kitartás a prédikátori hivatásban, hogyan kell dolgozni új területeken. A misszió munkásokhoz így szólt:

"Gondoljátok meg testvérek, hogy Istennek minden nehézségben vannak még angyalai is. Ellenállással és üldözéssel fogtok szembe találkozni, azonban ha elvhűek maradtok, akkor Istenben segítőt és megmentőt nyertek. Mint Dániel, itt van az idő, melyben becsületes jellemmel kell bírnunk. A Biblia tele van drágakövekkel, ígéretekkel azok számára, kik Istent szeretik és félik.

Mindenkinek, kik a misszió munkában tevékenykednek, azt szeretném mondani, rejtsétek el magatokat Jézusban. Minden munkátokban ne az én, hanem Jézus álljon az előtérben. Ha a munka nehéz és elbátortalanodtok, vagy kísértésbe estek, hogy a munkát abba hagyjátok, vegyétek Bibliátokat, boruljatok le az Úr előtt és mondjátok: Uram, Te szavadat adtad. Teljes erővel kapaszkodj az ígéretekbe, akkor mindegyik beteljesedik."

Mikor a kolpotőrök bátortalanító jelentései elérték tetőfokukat, azt mondta, hogy e nehézségek ellenére a munkásoknak hinni kell, hogy munkájukat siker fogja koronázni. Ismételten biztosította az elcsüggedt könyv evangélistákat, hogy neki megmutattatott, hogy Európában annyi könyvet lehet eladni, hogy a munkások keresetükből meg tudnak élni és annyit tudnak a kiadóhivatalnak juttatni, hogy azok többet tudnak kiadni.

Azon biztosíték következtében, hogy azoknak, kik hitben kitartanak csodálatos segítséget nyernek, több fiatal ember újra megkísérelte, hogy az iratok eladása által önmagát fenntartsa. De kértek, hogy nekik az eladható könyvekből jobb raktár álljon rendelkezésükre.

I. G. Matteson testvér közölte, hogy ő minden lehetőt megtett, hogy a könyv evangélistákat bátorítsa és kiképezze, hogy folyóiratokat és kisebb könyveket tudjanak eladni, de a bevételek nem voltak elegendők arra, hogy megéljenek belőle és nagy szükségben van, mert nem tudja mit csináljon, hogy jobb eredményeket érjen el. Kijelentette, hogy White testvérnőtől nyert bátorításra elhatározta, hogy még egyszer kísérletet tesz.

Így aztán 1885-86 telén Skandináviában különös erőfeszítéseket tettek, hogy könyv evangélistákat neveljenek és kiképző tanfolyamokat tartottak Svédországban, Norvégiában és Dániában. A stockholmi tanfolyam négy hónapig tartott. Húsz személy volt jelen. Napközben hat órát kolportáltak, a reggeli és esti órákat tanulásra használták fel. 1886-ban Skandináviában 5386 dollár értékű könyvet és traktátot adtak el és 3146 dollárt szedtek be folyóiratok előfizetése fejében.

Évekkel később Matteson testvér elbeszélte, nemsokára azután, hogy baseli konferenciáról hazaértek, hogy teljesen meg voltak győződve, hogy a könyv evangélista, mint munkásaink, abból a kis bevételből kell megélniük. Mindegyiket rábeszélte, hogy pontosan értesítsék őt bevételeikről és kiadásaikról és engedjék meg, hogy átnézze jelentésüket és egyes pontokban takarékosságot javasolhasson. Nem sokára azonban változott a helyzet, mert a könyv evangélisták kevesebbet adtak ki és többet kerestek és többen eleget kerestek ahhoz, hogy eltarthassák magukat anélkül, hogy a konferencia pénztárából valami segélyt is kaptak volna.

Közép-Európában a kolportáge mű könyvekre, tanítóra és vezetőre várt. A Jézushoz vezető út c. könyvet, mely a skandináv államokban kelendő könyvnek bizonyult, lefordíttatták németre és franciára és 1887. elején már el is készült.

L. R. Conradi testvér 1886 elején megérkezett Amerikából és miután meglátogatta Németország, Olaszország és Svájc gyülekezeteit és csoportjait, azt jelentette, hogy az európai terület legnagyobb szükséglete az, hogy a jelenvaló igazságról könyveket kapjon és olyan Istennek szentelt, kiképzett könyvevangélistákat, kik ezeket az emberek házába viszik. Világosan látta, hogy iratainkat kell felhasználni arra, hogy az adventi üzenetet Európa néptömegével közöljük és mivel misszió pénztárunkból nem telik, hogy könyvevangélistáknak akár a legcsekélyebb fizetést is adjuk, Közép-Európában ugyan azt kell tenni, mint Skandináviában, t.i. a Könyvevangélistákat ki kell képezni, hogy irataikat el tudják adni és így fizetés nélkül a közvetítői jutalékból éljenek.

Baselben kezdve, Conradi testvér összegyűjtött egy 6-8 fiatalemberből álló csoportot és elkezdte kiképzésüket. Meg magyarázta, hogy az embereknek a megmentő igazságot tartalmazó könyveinkre szükségük van. Kijelentette, hogy White testvérnő szerint ezeket a könyveket jól előkészített munka által el lehet adni, a Metteson testvér ezt be is bizonyította és neki és fiatal munkatársainak is meg kell ezt oldani. Tanulmányozták könyvünket, míg a benne lévő nagy igazságok fel nem lelkesítették őket és mikor aztán az ő bátorításával és utasításával kimentek a területre, eredményt értek el.

A generálkonferencia bizottság határozata, mely nagy pénz összeget juttatott több nagy könyvnek németre és franciára való fordítására és kiadására, az "Imprimerie Polyglotte" kiadóhivatalnak Baselben sok munkát adott. Ez sok fiatal férfinak és nőnek adott munka alkalmat és ezek boldogok voltak, hogy ily nevelő munkában részt vehetnek.

Mikor az intézet vezetője látta, hogy a fiatal emberek mily mohón tanulmányozzák a Bibliát és a nyelveket, osztály tanítást adtak Biblia-történelem, bibliai tanítéletek és angol nyelvtanból azoknak, kik részt akartak venni benne. Ezeket a tanításokat rendszerint reggel fél héttől fél nyolcig tartották. Csodálatra méltó gyorsasággal tanulták meg a francia ifjak a német és angol nyelvet és a német ifjak a francia és angol nyelvet. Egyidejűleg fejlődtek nagyságban és bölcsességben.

Ezek a reggeli osztályok egy tíz napig, vagy egy hétig tartó vallásos sorozatnak adtak helyet. Ezeken főként White testvérnő szerepelt, ki sohasem fáradt el, ha a fiatalságot kellett bátorítani, hogy derék munkásokká képezze őket, Krisztus számára. Szívügyükké tette, hogy használják ki az alkalmat, hogy az Úr megmutatta neki, hogy ha hűek lesznek Isten fel fogja használni őket, hogy az igazságot elvigyék a közeli és távolabbi népeknek. Közölte velük azt is, hogy ha az Úrnál maradnak, úgy művében hatalmasak lesznek és hogy egyesekre közülük nagy felelősségű állásokat fog bízni az Úr.

Sokan vannak, kik ennek a jövendölésnek teljességét igazolhatják. A későbbi években az egyik fiatalember több ízben elnöke volt a latin uniónak, egy másik a svájci unió elnöke lett, egy másik a leventei uniót vezette. Mások prédikátorok, fordítók, szerkesztők, tanítók és kiadóhivatal vezetők lettek.

1885. szeptember 26-án White testvérnő Baselből Torre Pellicebe, Olaszországba utazott. Sógornője, Mary K. White és B. L. Bhotney testvér kisérték el. Erről az utazásról így ír:

"Ötvennyolcadik születésnapom volt, melyet oly módon és helyen ünnepeltek meg, amire még álmomban sem gondolhattam. Nehezen tudtam bele élni magamat, hogy Európában vagyok és Angliában, Svájcban, Dániában, Norvégiában és Svédországban bizonyságot tettem és hogy Olaszországba utazom, hogy itt munkálkodjam.

Utunk a nagy Szent Gotthárd alagúton vezetett át. Torre Pellicebe pénteken, körülbelül reggel öt órakor érkeztünk, hol A. C. Brirdean testvér vendégszerető házánál üdvözöltek bennünket. Másnap, szombaton bérelt teremben beszéltem a testvérekhez, ahol rendszerint a szombati összejöveteleket tartották."

White testvérnő három hétig Maradt Torre Pelliceben. Tízszer beszélt az emberekhez és meglátogatta azokat a híres helyeket, hol felkutatták, elfogták, kínozták a waldenseket, kik üldözőik elől oda menekültek. Ezekről a tapasztalatairól így írt:

"Ha hangjukat hallhatnánk, mily történetet beszélnének el a völgyeket koszorúzó hegyek Isten népének hitéért elszenvedett kínjáról. Milyen történetet mondhatnának az angyalok látogatásáról, akik ezen a keresztény menekülők előtt ismeretlenek maradtak. Az angyalok ismételten beszéltek emberekkel, úgy mint az emberek barátaikkal szoktak, és biztonságba helyezték őket. Többször az angyalok bátorító szavai öntöttek lelket a szomorú hűségesekbe és emelték lelkületüket a legmagasabb hegyek orma fölé, hitben megmutatva nekik a fehér ruhákat, a koronákat és a győzelmi pálmákat, melyet a győztesek fognak hordani, ha a fehér trón körül fognak állni."

Még kétszer kereste fel White testvérnő a waldensek völgyeit - egyszer 1885 áprilisában, mikor fiának és menyének társaságában a különböző helyeken lévő kis csoportokat látogatta, és másodszor az Ings testvérek társaságában novemberben, amikor a két hétig tartó rimeni /Franciaország/ munka után visszatért Baselbe.