Az ausztráliai tábor-összejövetel utolsó napjain sok időt fordítottak a nevelési kérdések tanulmányozására. Az ausztráliai bibliaiskolát vezető bizottság és az a bizottság, mely az új iskola helyének keresésére kapott megbízást, benyújtották jelentésüket. Általánosan érezték, hogy mily értékes az a három rövid tanfolyam, melyeket bérelt házakban tartottak és bizonyos sikerként könyvelhetők el. Egyidejűleg megállapították, hogy ha továbbra is bérelt házakban folyik a tanítás, akkor a tandíj túl magas lesz a tanulóknak úgy, hogy csekély számú tanuló esetén a vállalkozás alapítóira túl nagy költség hárul. Hogyan lehetne az iskolát úgy tető alá hozni, hogy annak látogatása több tanuló részére lehetővé váljon mérsékelt tandíjak mellett?

White testvérnő többször beszélt a nevelés művéről és előadta, hogy mit látott időről-időre a kezdődő intézményeket és a helyeket illetőleg, melyeket a keresztény munkások kiképzésére ki kell választani. Azokról az előnyökről is beszélt, melyek a tanulás és a munka egybekötése által a nevelésnél elérhetők.

Röviddel a tábor-összejövetel után egy átfogó magyarázatot hozott nyilvánosságra, melyben azt tanácsolta, hogy az iskolát egy nagy városban állítsák fel. A nevelés módjáról is adott vázlatot, melyet a tervezett iskolában kellene végrehajtani. A főbb tanácsok a következő kivonatokban vannak egybefoglalva.

Éjjel és nappal aggódunk iskolánkért. Hogyan vezessük őket? Hogyan neveljük és képezzük ki ifjúságunkat? Hol állítsuk fel az ausztráliai bibliaiskolánkat? Ma egy órakor felébresztettek és nehéz teher feküdt a lelkemen. A nevelés tárgyát különböző irányból, különböző szempontból sok illusztráció az egyes pontokra vonatkozó különleges határozatok által mutatta be nekem az Úr. Érzem, hogy még sokat kell tanulmányoznunk a tárgyat, mert sok dologban tudatlanok vagyunk.

Midőn Keresztelő János és Krisztus életéről beszéltem, és megkíséreltem előadni azt, amit az ifjúság nevelésével kapcsolatban láttam. Tartozunk Istennek azzal, hogy ezt a kérdést pontosan és bírálva vizsgáljuk meg.

Azok, akik azt állítják, hogy ismerik az igazságot és az ebben az időben elvégezendő nagy művet értik, szenteljék oda lelküket, testüket és szellemüket Istennek. Szívük, ruhájuk, beszédük által és minden vonatkozásban szakadjanak el a világ cselekedeteitől és divatjától. Legyen ez egy különleges és szent nép. Ó nem épp a ruhájuk teszi őket különleges emberekké, hanem mert ők egy különleges és szent nép, ezért nem hasonlítanak a világhoz.

Sok hívőt, akik azt vélik, hogy a mennybe kerülnek, elvakította a világ. Határozatlan és csak tévedéseken alapuló felfogásuk van arról, hogy mi is egy vallásos nevelés és vallásos fegyelem. Sokan vannak, kiknek nincs reményük és akik nagy kockázatot vállalnak azzal, hogy azt eszik isszák, és úgy ruházkodnak, amint Jézus megtiltott nekik és ezen kívül különböző módon szövetkeznek a világgal. Ezeknek még meg kell tanulni ezeket a komoly tanokat, hogy fussatok ki a világból és szakadjatok el tőlünk. Szívük még megosztott. A test a világgal való egyesülést és hasonlóságot követeli úgy hogy, a világtól való megkülönböztető jeleket alig lehet felismerni. A pénzt Isten pénzét, kiadják, hogy ezáltal világiaknak látszanak. Vallásos tapasztalataikat a világiasság beszennyezi és a tanítványság jelét - a Krisztushoz való hasonlóságot és a kereszthordozásban - sem a világ sem az ég nem láthatja rajtunk...

Az ifjúságnak sem abban, sem más országban nem adhatjuk a megfelelő nevelést, csak akkor, ha a nagyvárosoktól elszakítjuk őket. A nagyvárosok erkölcsei és szokásai az ifjúság lelkét képtelenné teszik, hogy az igazságot elfogadják. Részegítő italok fogyasztása, a dohányzás, játékok, lóversenyzés, színházlátogatás és az ünnepnapoknak tulajdonított fontosság, mint a bálvány imádásnak egy-egy formája, egy áldozat a bálványoltáron.

Nem helyes az a terv, mely az iskola épületet ott akarja felállítani, hol a hamis szokások állandóan a tanulók szeme előtt vannak, nevelésük rövidebb, vagy hosszabb ideje alatt is. Ha az iskolát a városokban, vagy azoktól egy pár mérföldnyire helyezik el, igen nehéz lesz az előző nevelés benyomásait kiküszöbölni, melyek a tanulókat az ünnepekkel kapcsolatos szokásokkal, mint lóverseny fogadás, díjkiírások stb. összekötötték. Maga e városok légköre is telve van gyilkoló maláriával...

Szükséges, hogy iskoláinkat a városokon kívül és távol tőlük alapítsuk, azonban ne annyira messze, hogy ne tudjanak velük érintkezni, erkölcsi sötétségük közepette a világosságot felragyogtatva. A tanulókat kedvező körülmények közé kell helyezni, hogy az előzőleg kapott nevelést kiküszöbölhessük...

Iskolára van szükségünk ebben az országban, hogy gyermekeinket és fiatal embereinket felneveljük, hogy azok a munka mesterei, nem pedig a munka rabszolgái legyenek. Tudatlanság és restség az emberi közösség egyetlen tagját sem fogja felemelni. Bár felismerné a munkás, milyen előnye származik a legalacsonyabb foglalkozásból is, ha Istentől nyert képességeit felhasználhatja. Ezen a módon válik nevelővé, másokat arra a művészetre tanítva, hogyan kell értelmesen dolgozni. Meg tudja érteni, mit jelent Istent teljes szívvel, teljes lélekkel és teljes erővel szeretni. Isten iránti szeretetből állítsuk be testi erőnket az ő szolgálatába. Isten a testi erőre is igényt tart és szereteteteket bebizonyíthatjátok, ha testi erőtöket helyesen használjátok és azt a munkát végzitek, mely épp előadódik. Istennél nincs személyválogatás...

Az életben sok nehéz és megerőltető munkát kell elvégezni és az, aki dolgozik és nem használja fel az Istentől nyert értelmét, szívét és lelkét, aki egyedül csak testi erejét használja, az a munkát tehernek érzi. Vannak emberek, kik értelemmel, szívvel és lélekkel rendelkeznek és a munkát mégis vesződségnek tekintik és önelégült tudatlanságukban gondatlanul dolgoznak, ahelyett, hogy szellemi képességeiket megerőltetve jobb munkát végeznének.

A legalantasabb munkát is lehet tudományosan elvégezni és ha mindenki ilyen megvilágításban nézné a munkát, akkor felismerné annak nemességét. A szívnek és léleknek valamilyen munkát kell végezni, hogy a jókedv és a derekasság előtérbe kerülhessenek. A gazdasági és mechanikai munkánál az emberek bizonyságot szolgálnak Istennek, hogy a nekik ajándékozott testi és szellemi képességeket megbecsülik. A kiművelt tehetséget arra kell felhasználni, hogy jobb munka módszereket eszeljenek ki. Épp ez az, amit az Úr kíván. Minden elvégzendő munka megbecsülendő. Isten törvénye legyen minden tevékenységünk szabálya, így munkánk nemes és szent lesz. Kötelességünk hűséges teljesítése nemesíti a munkát és olyan jellemet nyilvánít ki, melyet Isten jóváhagyott.

Ott, alapítsanak iskolát, hol a természet a kedélyt felfrissíti és a környezetet színessé teszi. Ha mi a hamis és mesterséges dolgokat kerüljük és elvetjük, a lóversenyt, kártyajátékot, vetélkedést, részegítő italok fogyasztását és a dohányzást, akkor szórakozásokat kell teremtsünk, melyek tiszták és emelkedett szelleműek. Olyan helyet keressünk iskolánknak, mely távol esik a városoktól, hol szemünk előtt nem az emberek lakásai, hanem Isten művei vannak, hol érdekes helyeket lehet felkeresni, olyan jellegűeket, amilyent a város nem tud nyújtani. Tanulóinkat olyan helyre vigyük, hol a természet a lelkükhöz szól és ennek hangjában Isten hangját hallhatják. Ott tartózkodjanak, hol csodálatos műveit szemlélve, a természeten keresztül megismerkedhetnek Alkotójukkal.

A testi foglalkoztatás szükséges az ifjúságnak. Szemük ne legyen állandóan megerőltetve, miközben a testi erőt elhanyagoljuk. Pszichológiai tudatlanság és az egészségi törvények elhanyagolása már sokat vittek a sírba, kik életben maradhattak volna, hogy értelmesen dolgozzanak és tanuljanak. A szellem és a test használata minden erőt ki fog fejleszteni. Úgy a szellem, mint a test erőteljesek lesznek és sok féle munkát lesznek képesek elvégezni. Ezt a prédikátoroknak és tanulóknak meg kell tanulni és cselekedni. A fizikai és szellemi erők szükséges használata a vérkeringést egyenletessé teszi és a szervezetet rendben tartja. A szellemi erővel gyakran visszaélnek és néha egy gondolatmenetet követve egész az őrületig hajszolják. Az értelmi erők túlerőltetése és a testi szervek elhanyagolása a szervezetben fájdalmas állapotokat idéznek elő. A szellem minden képességét viszonylagos biztonsággal felhasználhatjuk, ha a testi erőt ugyan akkor hasonlóképp megerőltetjük és gondolatmenetünket megváltoztatjuk. Szükségünk van rá, hogy tevékenységünket váltogassuk és erre az igen jó tanító...

Testi szokások az ifjúság fontos segítségének fognak bizonyulni, hogy a kísértéseknek ellenálljanak. Itt nyílik a fel nem használt energiáknak munkaterület és ha a tevékenységet nem a hasznos foglalkozás szolgáltába állítják, akkor ez a fiatal emberek és tanítóik részére állandó próbát fog jelenteni. A különböző embereknek megfelelő sok fajtájú munkát lehet tervbe venni. A talajművelés különös áldást jelent a munkás részére. A talajmunkáknál nagy hiány van értelmes emberekben, kik szakszerűen végeznék azt. Ez az ismeret kereskedelemben szükséges kiképzésre, vagy bármely irányú foglalkozásra sem fog hátrányt gyakorolni. A talaj termékenységének előmozdítása megfontolást és intelligenciát igényel. Nem csak az izmokat, hanem a tanulmányozási képességet is fejleszt, mert az agy és az izmok munkáját egyensúlyba tartja. Úgy neveljük az ifjúságot, hogy szeresse a földművelést és örömét lelje a talaj javításában. Isten műve elő haladásának reménye ebben az országban azon múlik, hogy újjá teremtsük a munka iránti szeretetet, új erkölcsi alapon, mely a szellemet és a jellemet át fogja alakítani...

Az Ausztráliában alapítandó iskola az ipar kérdését helyezze előtérbe, mert ezzel azt a tényt nyilvánítaná ki, hogy Isten tervében minden testi munkának meg van a magahelye, és, hogy Isten áldása kíséri mindegyiket. Az iskolákat, melyeket azok alapítanak, kik a jelenvaló igazságot hiszik és tanítják. Úgy vezessék, hogy azok minden féle gyakorlati munkához friss és új serkentést adjanak. Sok dolog lesz, mely a tanítókat alapos próba elé állítja, azonban egy nagy és nemes célt érhetnek el, ha a tanulók érezni fogják, hogy az Isten iránti szeretet nemcsak szívük és lelkük átadásával, hanem erejük ügyes és bölcs felhasználásával is bebizonyíthatják. Sokkal kevesebb kísértésük lesz és a világnak hamis elméletei és modern szokásai közepette szavaik és példáik által világosság fog belőlük sugározni.

Azt kérdezhetitek, hogyan juthat valaki bölcsességre, ha az eke szarvát fogja, és az ökröket hajtja? Úgy, mint az ezüstöt és kincset kutatja. Tehát Isten tanítja őt az igazságra. Mind ez csak az Úr által történhetik, mert tanácsa csodálatos és fenségesen hajtja azt végre.

Ő, ki Ádámot és Évát az Éden kertjében tanította, hogy hogyan őrizzék a kertet, ma az embereket fogja oktatni. Bölcsességet nyerhet az, ki az eke szarvát tartja és a magot veti, plántálja. A föld kincset rejt magában és az Úr azt szeretné, ha ezren és tízezren művelnék a talajt, akik a városokban vannak összezsúfolódva és arra az alkalomra várnak, hogy valami keresethez jussanak. Sok esetben a keresetért nem kenyeret vesznek, hanem pénzük a kocsmák pénztárába vándorol, hogy az Isten képmására teremtett ember értelmét megzavarja. Azok, kik családjukat vidékre viszik, oda viszik, hol kevesebb kísértésnek lesznek kitéve. A gyermekeknek, kik szüleiknél laknak, kik Istent félik és szeretik, minden tekintetben sokkal jobb alkalmuk van, hogy a nagy tanítótól tanuljanak, hogy elkészüljenek Isten országába.

Olsen testvér a tábor-összejövetel után 1894-ben körülbelül még két hétig maradt Ausztráliában. Ez idő alatt részt vett az iskolának alkalmas telek keresésében. A konferencia tisztviselői és a telek kereséssel megbízott bizottság azt remélte, hogy még az Amerikába való visszatérés előtt fognak egy jó telket találni. Ebben azonban csalódtak. White testvérnő sok helyet megnézett, melyek számításba jöhettek. A keresés alatt világos lett előttük, hogy nagyon nehéz lesz, mérsékelt áron telket kapni, mely alkalmas lesz az iskola nagy kiterjedésű terveinek.

Májusban öt tag meglátogatta Dora Creeket és Coorhanbongot és megtekintette Land táját, melyet később 4500 dollárért megvettek. Ez a föld 1450 acker műveletlen földből állt, melyből kb. 500 acker gabonára, gyümölcsre főzelékre és legelőre alkalmasnak látszott. A vétel után a birtokot a sok tó és a rajta keresztül folyó víz miatt "Avendale"-nek nevezték el. Az iskolaépületnek kiválasztott hely kb. öt mérföldre fekszik a dora creeki vasútállomástól nyugatra és egy és negyed mérföldre a cornbongi postahivataltól.

1895 ja. és febr. hónapban az iskola barátai az A. C. Wessels testvérnő látogatta meg három lányával Dél-Afrikából. Az "Avendale"-i birtokkal nagyon meg volt elégedve és most megértették a mű célját, Wassels testvérnő leánya Anna, 500 dollárt adott, hogy az iskola építését megkezdhessék.

Attól az időtől, mikor a telek teljesen az ausztrál-ázsiai konferencia tulajdonába került, az iskola megnyitásáig még sokat kellett dolgozni. A földet termővé kellett tenni, egy mocsarat kiszárítani, egy gyümölcsöst telepíteni és épületeket kellett építeni. Erre a célra összehívták a tanulókat erőteljes fiatal embereket, kik boldogok voltak, hogy naponta hat órát dolgozhatnak és élelmüket és tanításukat két műszakban megkapják. Az iskolát 1895. márc. 6-án megnyitották és 30 hétig tartott.

Cooranbongban béreltek egy öreg szállodát és e mellett még több sátort is felállítottak, hogy a húsz fiatalembernek, kik ezt a munkát megkezdték, szállást adjanak. Áprilisban Metcalfe Hare testvér, kit az iskolai vállalkozás pénztárosává és üzletvezetőjévé választottak, családjával Cooranbongba költözött és mivel közel szeretett volna lenni a munkához, sátrát a fűrészmalom és az iskola épületének kiszemelt tér közelében állította fel. Majdnem két évig lakott a sátorban, melynek tetejét bádog fedte.

Sok szülő, ki gyermekét az iskolába akarta küldeni, azt hitte, hogy az valamely nagy város közelében lesz, hol sok H. N. adventista lakik. Azt hitték, hogy 30-40 acker föld Sydney vagy Melbourne mellett jobb lenne. Sokan azért ellenezték a helyet, mert azt gondolták, hogy a föld terméketlen és hogy annak megmunkálása kevés haszonnal fog járni. White testvérnő véleménye bátorítóbb volt és mikor az afrikai barátok 5000 dolláros ajándéka lehetővé tette, hogy a birtokot kifizessék, így írt: "Szívem repdesett a hálától mikor megtudtam, hogy Isteni intézkedés folytán a birtok tulajdonunkba került és vágyódtam Istent ezért a kedvező helyért fennhangon dicsőíteni."

1895 júliusában White testvérnő elhatározta, hogy érdeklődését az iskola vállalkozással és az avondali birtokkal szembeni bizalmát kinyilvánítsa, egy darab földet vásárolt és ott letelepedik. Kiválasztott 60 acker földet és egy pár hét múlva már ott is lakott családjának egy része sátrakban a birtokon, amit "Sumy Side"-nek nevezték el. Egy nyolc szobás falusi házat kezdtek el itt építeni és mikor a földet a bozóttól szabaddá tették, felszántották és gyümölcsöst telepítettek. Erről a tapasztalatáról így ír:

"Mikor a ház alapját lefektették, előkészületeket tettek a gyümölcsfák és a főzelék félék elültetése. Az Úr megmutatta nekem, hogy Coorangbong körül nem kellene ilyen szegénységnek uralkodni, mert a talaj szorgalmas megművelése által elérhető, hogy a föld kincseit az emberiség számára kiaknázzuk."

White testvérnő határtalan lelkesedése az avendale-i birtok javítása körül sokban hozzájárul ahhoz, hogy másokat bátorítson és ösztönözzön. Különösen azon erősködött, hogy az iskola emberei ne vesztegessék idejüket a gyümölcsfák ültetésével és nagyon örült, mikor október végén egy kedvező talajú földdarabon, melyen egy évvel előbb még sűrű eukaliptusz erdő volt, ezer gyümölcsfát ültettek el.

Az ipariskola novemberi befejezése után több hónap múlt el anélkül, hogy lényeges haladás mutatkozott volna. A nép a gyarmatokat sújtó pénzügyi nehézségeket szenvedte még mindig. Mind általánosabb lett a bírálat, hogy egy ilyen vad, távoli helyen iskolát akarnak építeni. Ehhez aztán még egy kedvezőtlenül végződött terv is járult, melyben túl buzgó ügyvéd juttatta az iskolát. Ez kétezer dollárba került, mely a művet is komoly nehézségbe sodorta.

Mit lehetne tenni? A mű látszólag abbamaradt és csak kevés kilátás volt arra, hogy kedvezőbb körülmények is lesznek egykor. A kétezer dollár veszteség minden időben lehangoló lett volna, de ebben az esetben egyenesen lesújtó volt.

Ebben a válságban, mikor soknak hite alapos próbára volt téve, White testvérnő egy álmot látott, mely neki és másoknak azt a boldog bizonyosságot adta, hogy Isten nem hagyta el őket. Erről a tapasztalatáról a következőket írta:

"1896 jún. 9-én éjjel szép álmom volt. Férjem, White Jakab állt mellettem. A coorangbongi erdei kis farmunkon voltunk és munkánk jövő gyümölcsinek kilátásairól beszélgettünk."

Férjem így szólt hozzám: "Mit tesztek ti az iskola épülettel kapcsolatban?"

"Nem tehetünk semmit," - mondtam én - "anyagi javakra volna szükségünk. A munka megállt. Nem akarok hitetlenséget kelteni. Hitben akarok dolgozni. Indítva érzem magam, hogy tapasztalatunk egy elbátortalanító fejezetét elbeszéljem, de hitben akarok beszélni. Ha a láthatókra tekintünk elbátortalanodnánk. Meg kell kísérelnünk a talaj feltöltését, hogy azután reményben és hitben szánthassunk. Nagyfokú sikert láthatnánk, ha mindenki értelmesen dolgozna és komolyan igyekezne a magot vetni. A mostani kilátás nem kecsegtető, de a világosság, amit most elnyertem, azt mutatja, hogy most van a vetés ideje. A talaj művelése a mi tankönyvünk, mert ugyanoly módon kell az igazság magjait a misszió területünkön elvetni, mint ahogy a földet a jövendő termés reményében munkáljuk."

Az egész megmunkált föld mellett végigmentünk. Azután visszafordultunk és útközben beszélgettünk és láttam, hogy a szőlővesszők, melyek mellett elhaladtunk szőlőt teremnek. A férjem mondta a termés megérett a szüretre.

Mikor egy másik ösvényhez jutottam, így kiáltottam fel: "Nézd, milyen szép szemek, Ne várjunk velük holnapig. Ahogy a termést gyűjtöttem, így szóltam: "Azt hittem, hogy ezek a vesszők csekély értékűek és nem érdemes őket eltüntetni. Nem vártam ily gazdag aratást."

Férjem szólt: "Ilonka, emlékszel még mikor először mentünk a michigani területre és egy kocsival különböző helységekbe utaztunk, hogy azokat a kis csoportokat meglátogassuk, kik a szombatot tartották, mily reménytelenek voltak akkor a kilátások. A nyári hőségben a hálószobánk gyakran konyha volt, hol egész nap főztek, úgy, hogy nem tudtunk aludni. Emlékszel, mikor egy alkalommal eltévesztettük az utat és mikor nem találtunk vizet és elájultál? Kölcsönzött fejszével vágtunk magunknak utat az erdőn keresztül, míg egy fa kunyhóhoz el nem értünk, hol tejet és kenyeret adtak és szállást éjszakára. Együtt imádkoztunk és énekeltünk a családdal és reggel, mikor tovább mentünk egy iratot hagytunk náluk."

Ezen a tapasztalaton nagyon bánkódtunk. Vezetőnk tudta az utat, és hogy mégis eltévedtünk nem tudtuk megérteni. Évekkel később egy tábor-összejövetelen több személyt mutattak be nekünk, kik elbeszélték történetüket. Az a látogatás, amit akkor tévedésnek tartottunk és az a vissza hagyott könyv elhintett mag volt. Azáltal, amit tévedésnek tartottunk, húsz ember tért meg. Ez Isten műve volt, hogy azoknak kik az igazságot meg szerették volna ismerni, világosságot adjon.

Férjem folytatta: "Ilona, te misszió talajon tartózkodsz. Reményben és hitben kell vetned és akkor nem fogsz csalódni. Egy lélek értékesebb, mint amit az egész földért kifizettek és te már kévéket tudsz hozni Mesterednek. A többi új területen megnehezedett a munka - Rochesterben, N.Y. Michiganben, Oaklandban, San Franciscóban és az európai területeken - épp oly reménytelen volt, mint ezen a területen. Azonban a munka, amit hitben és reménységben végzel, közösségbe fog téged hozni Krisztussal és hű szolgáival. Egyszerűségben, hitben és reménységben folytasd munkáidat és akkor örök eredmény lesz jutalmad."

1896 áprilisában White testvérnő a Wessel testvérnek írt Fok Városba és kérte őket, hogy alacsony kamatra kölcsönözzenek neki 5000 dollárt, hogy ezt az iskola bizottságnak adhassa, hogy ezzel a szükséges építkezés megindításánál segítsen és bátorítson. Dél-Afrikai barátainak egyik levelében így ír:

"Olyan iskolát kell itt építenünk, hol a tanulóknak oly jellemet adunk, mely őket az öröklétre neveli s ahol a Szent Írásban oly kiképzést nyernek, hogy mikor az iskolából kikerülnek, másokat is tudjanak tanítani. Ez az Isten műve és, ha tudjuk, hogy mi ugyanezt a munkát végezzük, amit ő írt elő, akkor hinnünk kell, hogy az utat is megnyitja... A Király dolga sürgős. A fiatalság az iskolát várja ebben az országban és nem akarjuk, hogy még sokáig várjanak rá.

Akarjátok tudni, hogy tetszhettek legjobban Üdvözítőtöknek? Ha pénzeteket pénzváltóknak adjátok, hogy az Úr szolgálatára és a mű előbbre vitelére használjátok fel. Ha ezt teszitek, akkor az Isten által rátok bízott javakat a legjobbra fordítjátok. Mindenemet, amim volt, az Úrnak szenteltem és javaimat a mű különböző ágaira adtam ki, segítettem a tábor-összejövetelek támogatásában és olyan helyeken, ahol az emberek az igazságot elfogadták gyülekezeti hálózatokat alapítottam. Sok alkalmam volt, hogy az elveszendő lelkek megsegítésében segédkezzem...

Érdemes azokért a dolgozni, kikért Krisztus meghalt. Erőnket és javainkat nem tudjuk ennél jobb módon felhasználni. Ha Isten Lelkének s segítségével egy oly intézményt tudunk alapítani, mely az örökkévalóság számára munkálkodik mily nagy művet végeztünk akkor! Ha ebben a dologban Istennel együtt munkálkodunk, akkor Krisztus szavára gondolhatunk, melyek tele vannak bizalommal. Azt mondom néktek, Isten angyalai örülnek, hogy egy bűnös megtér. Isten gondoskodik a lelkekről, kikért egyszülött Fiát adta és nekünk az embereket az isteni irgalom szemével kell szemlélnünk."

Nem sokára az első termésről való álma után levelek érkeztek Afrikából, melyek közölték, hogy A. C. Wessels testvérnő a kért pénzt kölcsönzi. Örömmel közölték ezt a hírt az iskolai hatósággal és a fa fűrészelése az épület részére azonnal megindult.

1896 október 5-én délután 6 órakor 35 személyből álló csoport gyülekezett az iskola udvaron és White testvérnő Bethel Hall alapjának első tégláját lerakta. Ez a fiatal nők dormatóriuma lett. Ezután elbeszélte röviden tapasztalatát:

"A pénzügyi nehézségek idején gyakran ébredtem fel éjszaka nyugtalankodva helyzetünkön. Milyen forrás után kell néznünk? Komolyan imádkoztam, hogy az Úr nyisson utat és most nem volt kilátásunk az eszközök megszerzésére, - kértem, hogy küldjön segítséget. Egy este eladtam és azt álmodtam, hogy az Úr előtt sírtam és imádkoztam. Egy kéz érintette a vállamat és egy hang így szólt: Afrikában sok családnál vannak anyagi javaim, melyeket világi vállalkozásokba fektettek. Írj a Wessels testvérnek. Mond meg neki, hogy az Úrnak pénzre van szüksége. Javukra válik, ha a rábízott javaikkal az itteni művemen fognak segíteni. Mondd meg nekik, gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, hol a rozsda és a moly nem emészti meg és a tolvajok nem ássák ki és nem lopják el, mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is."

A következő négy hónapban a fűrészmalom és az ácsok jól előrehaladtak a munkával. A női dormatóriumot majdnem teljesen befejezték és az étterem alapjait is lerakták. A mérnöki terv szerint ez egy emeletes épület, mely nyolcan láb hosszú és huszonhat láb széles. Ezen az éttermen kívül található még éléskamra, konyha és raktárhelységek. Azonban az iskola bizottság, mely félt, hogy egy harmadik épületet nem tudnak hamarosan elkészíteni, azt tervezte, hogy az épületre még egy emeletet épít, melyben az egyik vég befejezetlenül hagyható s ezt ideiglenesen kápolnának használhatják, a másik rész pedig tizenkét tanulónak hálószobául szolgálna.

Mikor az épület harmadrészével elkészültek, a pénztáros közölte, hogy az eszközök kifogytak és a munkát lassítani kellett. Azonban az idő közeledett, mikor az iskolát meg kellett nyitni és a vállalkozás barátai úgy érezték, hogy nem válna az iskola javára, ha elkészületlen volna és nem tudná az nyújtani a tanulóknak amire hivatott. Az iskolát az ismertetett időpontban meg kell nyitni, mondta White testvérnő határozottan, mikor közölték vele a nehézségeket, melyekkel az iskola bizottság küzdött. Erre a munkások az válaszolták: Lehetetlenség, nem lehet addigra elvégezni.

Csak egy út maradt hátra, mindenki egyesül önzetlen együttműködéssel, hogy elkészülhessen az, mi lehetetlennek látszik. White testvérnő elhatározta, hogy a testvérekhez fordul. Vasárnap reggel 6 órára egy összejövetelt tartottunk, melyre meghívtuk a gyülekezeti tagokat, - írta később a következő hetek tapasztalatáról. - A testvérek elé tártuk a helyzetet és felkértük őket önkéntes munkára. Harminc férfi és nő ajánlotta magát a munkára és noha nehéz volt nekik időt szakítani erre, mégis legtöbbjük egész nap dolgozott, míg az épületet el nem készítették, kitisztították és berendezték és előkészítették arra a napra, melyre az iskola megnyitását elhatározták.

A meghatározott időben 1897. ápr. 28-án az iskolát megnyitották, S. R. Haskell testvér és felesége és H. C. Lacey tanár és felesége voltak az oktatók. Az első napon csak tíz tanuló volt jelen, mikor közismerté vált, hogy az iskolát tényleg megnyitották és a tanítás megkezdődött, mások is jöttek és egy hónappal később, mikor C. D. Hughes tanár és felesége is csatlakozott az iskola év tovább folytatásához és a gyülekezetek a tanítás természetéről tudomást szereztek, mások is nagy erőfeszítéseket tettek, hogy csatlakozzanak. Az iskolaév vége előtt már hatvan tanuló volt jelen. Kb. negyvenen az iskola épületében kaptak szállást.

Mikor az iskola év letelt és a családok az iskola közelébe költözködtek, hogy gyermekeik annak előnyeit élvezhessék a szombati összejövetelek olyan népesek lettek, hogy az étterem feletti ideiglenes kápolna, melyben száz ülőhely volt, kicsinek bizonyult. Előző években a szombati összejövetelt a Healy szálloda éttermében és később a fűrészmalom sötét, kényelmetlen padlása, de most már kicsi volt. Sokat tanácskoztak, hogy mitévők legyenek és végül a testvérek elhatározták, hogy egy csinos, tágas templomot építenek, mely minden követelménynek megfelel majd.

E tapasztalattal kapcsolatban White testvérnő egy templomi előadásában 1898 júniusában megtartott imahét alatt ezt mondta:

"Mikor el érkezett a gyülekezeti ház építésének az ideje, a hitnek és a hűségnek egy újabb próbája következett. Tanácskoztunk, hogy megbeszéljük, hogy mit tegyünk. Mindenütt nehézségek tornyosultak. Egyesek mondták: Egy kisebb épületet építsetek és ha a pénz befolyik, akkor nagyobbítsátok azt, mert ebben a helyzetben lehetetlenség olyan házat építenünk, amilyet szeretnénk. Mások azt mondták: Várjatok míg pénzünk lesz, hogy tágasabb épületet építhessünk. Úgy gondoltuk, hogy ezt fogjuk cselekedni. Azonban éjjel az Úr így szólt hozzám: Keljetek fel és dolgozzatok késedelem nélkül.

Ekkor elhatároztuk, hogy megkezdjük a munkákat és hitben előre megyünk. Másnap Dél-Afrikából egy kétszáz fontos váltó érkezett, hogy segítsen nekünk az összejöveteli ház építkezésében. Hitünk kipróbáltatott és mi elhatároztuk, hogy a munkát elkezdjük és most az Úr ezt a nagy adományt juttatta a kezünkbe, amivel a munkát elkezdhetjük. E bátorítás következtében a munka komolyan megindult. Az iskola hatóság adta a földet és száz fontot, a konferencia kétszáz fontot, a testvérek annyit, amennyit tudtak. Gyülekezeten kívül álló barátaink is segítettek és a kőművesek idejük egy részét adták, mely annyit ért, mint a pénz. Így készült el a munka és most egy szép gyülekezeti házunk van négyszáz ülőhellyel."

Közben az iskola felvirágzott, nagyszámú fiatalembert és nőt készítettek elő a Mester szolgálatára. A queenslandi tábor-összejövetelen, melyet okt. 14-24-ig Brisbane-ben tartottak, White testvérnő áttekintést adott az iskola e rendkívül bátorító részéről:

"Az első év alatt, mikor az iskolának hatvan tanulója volt, ezeknek kb. fele tizenhat éven felüli volt, kikből tíz a szünet alatt vallásos művünk különböző ágaiban munkálkodott. A második évben száz tanuló volt jelen és az ötvenből, kik tizenhat évnél idősebbek voltak, 32-nek tudtunk a szünet alatt munkát adni. Ezek közül 25-öt a konferencia és a traktát társaság látott el vallásos munkával."

Az avendale-i iskola vezetői ezekben az években azt tervezték, hogy a tanulóknak mindenek előtt gyakorlati kiképzést adnak a keresztény tevékenység különböző ágaira. White testvérnő ismételten világosan és erőteljesen hangsúlyozta az iskola előtt fekvő munkát és nagyszerű alkalmat, melyeket a tanulóknak és a tanítóknak a mindennapi élet gyakorlati ügyeinek állandó érintkezése nyújt. 1898. szeptemberében ezt írta:

Több tanítóra és tehetségre van szükségünk, hogy a tanulókat különböző szakra kiképezzük, hogy sok személy kerüljön ki innen, kik készségesek lesznek a nyert ismereteket másokkal is közölni. Ez az árva gyermekeknek az otthona legyen. Építsenek épületeket egy kórház részére és szerezzenek be csónakokat az iskolának. A farmra egy képesített üzemvezetőt szerződtessenek és bölcs és erélyes férfiakat, kik a különböző ipari szakokat vezessék, olyan férfiakat, kik képességeiket osztatlanul arra fordítják, hogy a tanulókat munkára oktassák.

Sok fiatalember fog az iskolába jönni, hogy ipari munkára kiképezzék. Az ipari oktatás legyen könyvelés, ács mesterség és mindaz, ami a farm munkával kapcsolatos. Ezenkívül tegyenek előkészületet a kovács, festő, szakács, pék, vasaló, javító, gépíró és nyomdász szakmák tanítására. Minden rendelkezésünkre álló erőnket arra használjuk fel, hogy a tanítók, kik innen kikerülnek a gyakorlati élet kötelességeinek ismeretével legyenek felfegyverezve...

Az Úr bizonyára megáldja azokat, kik áldásul akarnak lenni mások számára. Az iskolát úgy vezessék, hogy a tanítók és a tanulók a nekik adott tehetségek hű használata által állandóan erősödjenek. Azoknak a gyakorlati használata által, amit tanultak, állandóan gyarapodni fognak bölcsességben és ismeretben. A könyvek könyvéből kell megtanulniuk az alapelveket, melyek szerint élniük és dolgozniuk kell. Miközben minden Istentől nyert képességünket néki szenteljük, kinek elsősorban van joga rá, minden figyelemre méltó értékes előrehaladást tehetünk...

Iskoláinkat Isten felügyelete alatt kell vezetnünk. A fiatalságért olyat kell cselekednünk, amit eddig még nem tettünk. Sokkal több ifjú van még, akiknek a nevelőintézeteink által nyújtott lehetőséget ki kell használniuk. Szükségünk van a kézművességre, hogy tevékeny, energikus életet folytathassanak. Iskoláinknak az élet minden ágával összeköttetésben kell állnia. A tanulókat bölcs, értelmes, Istenfélő emberek tanítsák. A mű minden ágát a legalaposabban s rendszerességgel vezessék, amit nagy tapasztalat és bölcsesség által lehet kitapasztalni és végrehajtani.

Szeretném, ha a tanítók e tárgy fontosságát felfognák és a földművelést és ipart tanítanának, amit a tanulók megértenek. Minden munkánál a legjobb eredményt tűzzék ki célul. A munkát Isten szavának tudományával megismerve, a legmagasabb fokot elérhessék. Gyakoroljátok Istentől nyert képességeiteket és fordítsátok minden erőtöket az Úr földi birtokának a fejlesztésére. Tanuljatok és dolgozzatok, hogy a magvetéssel a legnagyobb eredményt és a legnagyobb aratást elérhessétek, ezzel nagy tartalékot gyűjtve a földi és a lelki táplálékból a szaporodó tanulók részére, kik egybe gyűlnek, hogy keresztény munkássá képezzék őket.

Mialatt a munkások az ausztrál-ázsiai gyarmatokra és a Csendes-óceán szigeteire behatoltak, arra a meggyőződésre jutottak, hogy minden lehető erőfeszítést meg kell tenni, hogy munkásokat képezzenek ki az aratásra.

A földek körülöttünk készek az aratásra, - magyarázta White testvérnő egy alkalommal 1898-ban, mikor az újonnan alapított onneslandi konferencia egy csodálatos tábor-összejövetelén részt vett, - és mi mindnyájan érezzük azt a forró vágyat, hogy ezekre a területekre menjünk és ott az igazság zászlaját minden faluban és városban kitűzzük.

Ha a mű nagyságát és szükségleteit tekintjük, látjuk, hogy ezeket a területeket késedelem nélkül kell felkeresnünk, hogy több száz munkásra van szükség ott, hol most csak kettő vagy három van és, hogy nem szabad késlekednünk oly intézetek alapításával, hol munkásokat nevelnek és képeznek ki.

Mikor az ausztrál-ázsiai uniókonferencia bizottsága az isteni előrelátás által megnyíló rendelések fényében kötelességét újból tanulmányozta, hogy új területeket tárjanak fel, s a tagok felismerték, hogy az iskola szanatórium és tápszergyár harmonikusan együttműködve a bel- és külterületek misszionáriusait is neveli, kiképezi és előkészíti, hogy felebarátainak test, lelki és erkölcsi szükségletükben segítségükre lehessenek. A "Review" olvasóinak küldött tudósításban az ausztráliai testvérek előrehaladásáról ezt írta White testvérnő: "Mindannyian éreztük, hogy a mű sürget. Egy rész sem várhat. Mindegyiknek késedelem nélkül előre kell haladnia."

Azonban a 90-es évek vége felé, mikorra a jelenvaló igazság művének különböző ágai - a kiadó, a nevelési és orvosi mű szilárdan megalapozódtak és sok fiatalembert munkássá képeztek, akkor az ausztrál-ázsiai konferencia vezető testvérei mind világosabban látták az őket körülvevő alkalmasak a szolgálatra.

A jövő alkalmait White testvérnő az 1899 tavaszán tartott Amarel konferencián összegyűlt vezetőkhöz intézett levélben hosszasan fejtegeti. "Testvéreink nem ismerték fel, hogy ha rajtunk segítenek, magukon is segítenek" - írta a nevelőközpontok fenntartásával kapcsolatban, hogy Ausztrál-Ázsia számára munkásokat képezzenek ki. Az, amit adni fogtok, hogy a munka itt megkezdődjön, a más helyeken való munka megerősödését fogja szolgálni. Ha adományaitokkal állandó pénzzavarunktól megszabadulunk, úgy munkánkat kiterjeszthetjük, lelkeket gyűjtünk, gyülekezeteket alapítunk és így az anyagi helyzet erősödni fog. Annyival fogunk bírni, hogy nem csak itt fogjuk a munkát folytatni, hanem más területeken is felvehetjük azt. Nem nyerünk az által semmit, ha épp azon javakat tartjuk vissza, melyek bennünket előnyös munkára képesítenének és Isten ismeretét és az igazság diadalát mád területekre is kiterjeszthetnénk.

Az ausztráliai testvérektől, kik örömest segítettek más területek misszió törekvéseinek terhét viselni, értesítést küldött A. G Daniells testvér az akkori ausztrál-ázsiai uniókonferencia elöljárója 1899-ben a generálkonferenciának, a gyors fejlődésről és arról az erős hitről, mely mindegyikben él, hogy azon lesznek, hogy amerikai és európai munkatársaikkal egyesülten a harmadik angyali üzenetet misszió területekre vigyék.

Azóta, hogy White testvérnő ide jött, Isten az itteni művel kapcsolatos dolgokról kioktatta őt. Isten megmutatta nekünk munka rendszerünk hibáit. A munkát az egész területen átalakította. Állandóan buzdított, hogy menjünk előre és minden felé terjeszkedjünk. Mindig tanít bennünket, hogy munkánkat terjesszük ki. Szolgáló leányának nagy terhet adott a nevelési üggyel kapcsolatban. Rettenetes volt a küzdelem, hogy mind azt keresztül vigyük, mit Isten világosan megparancsolt. Sátán minden talpalatnyi földért harcolt, de Isten sok győzelmet juttatott nekünk. ő alapította az avendale-i iskolát és világos bizonyítékaink vannak, hogy ezáltal Isten megdicsőítetik. Pontos utasításokat adott helyéről, céljáról és vezetéséről. Most azt mondja nekünk, ha mi a nekünk adott világosság szerint fogunk élni, akkor avendale-i sok misszió terület nevelőintézete lesz. Mindenben Isten keze látható. Megkíséreljük gyülekezeti tagjainkat felrázni, hogy a helyzetet megértsék és, hogy mindent megtegyenek, amit csak tudnak, hogy a művet támogassák. Testvéreink nagy áldozatokat hoznak, de anyagi javaik csekélyek a nekünk parancsolt nagy mű elvégzésére.

Egész sereg intelligens fiatal férfival és nővel rendelkezünk, kik szeretnék magukat Isten művére kiképezni. Hisszük, hogy rövid idő múlva nagyszámú értékes munkatárast tudunk küldeni az Angol birodalom különböző területeire. Az Úr ezt a Jövendőmondás Lelke által adta a tudomásunkra és ő meg is cselekszi ezt.

White testvérnő az Avendale misszió iskoláról és annak munkájáról tartott beszédben, melyet 1899. június 22-én szombat délután az Ausztrál-ázsiai uniókonferencia ülésén a legkörülményesebb módon hangsúlyozta az ott elvégezendő mű misszió jellegét. Ezt mondta:

Isten azt kívánja, hogy az Avendale iskolánk egy központ, egy példakép legyen, iskolánk ne utánozza más iskolákat, melyeket Amerikában alapítottak, vagy azokat, melyeket ebben az országban létesítettek. Mi az igazság napja felé nézünk és megkíséreljük, hogy minden sugarát felfogjuk, amelyeket fel tudunk fogni...

Ebből a központból misszionáriusokat küldünk ki. Itt neveljük és képezzük ki őket és azután küldjük el a tenger szigeteire és más országokba. Az Úr azt kívánja, hogy felkészüljünk a misszió munkára...

Nagy és jelentős művet kell elvégeznünk. Egyesek, kik itt vannak, érzik, hogy Kínába és más helyekre kell elmenniük, hogy ott az üzenetet hirdessék. Ezek először a tanulók sorába álljanak, hogy ily módon legyenek kipróbálva és megvizsgálva.

Ezt az ideált sok keresztény munkás kiképzését a távoli országok misszió területei részére - az avendale-i iskola támogatóinak állandóan a szemük elé tárták, és ezt az ideált, amit a mű a rákövetkező években ki is formált és, amit az iskola mostani neve "Ausztráliai Missziókollégium" is kifejez.

Mi hitben mentünk előre és nagyon haladtunk, - írta White testvérnő 1899 végén, - mert láttuk, hogy mit kell tenni és mi nem vonakodtunk. De a felét sem tettük annak, amit tenni kellett volna. Még nincs olyan előnyös helyzetünk, mint amilyennel rendelkezni kell. Nagy munka vár reánk. Mindenütt körülöttünk lelkek sóvárognak a világosság és az igazság után, és mi hogyan érhetjük el őket?

Ausztráliai testvéreim, minden városban és minden vidéken hirdetnünk kell az elesett világnak a kegyelmi üzenetet és mialatt mi ezen a rászoruló területen dolgozunk, hívás jő a távoli országokból: Jöjjetek át és segítsetek rajtunk! Ezeket nem lehet olyan könnyen elérni és talán nem is érettek annyira az aratásra, mint a mi területeink, azonban azokat sem szabad elhanyagolnunk. A kereszt diadalát ki kell terjesztenünk. Jelmondatunk: Előre mindig csak előre! A távoli területek terhét nem tehetjük le, míg az egész földet be nem ragyogja az Úr dicsősége.

De mit tehetünk? Leülünk, tanácskozunk, imádkozunk és tervezünk, hogy hogyan kezdjük meg a művet a környező helyeken. Hol vannak a hű misszionáriusok, kik a művet folytatni fogják és hogyan támogassuk őket?

Mindenek előtt azt kérdezzük, hogyan képezzünk ki misszionáriusainkat? Hogyan készítsük elő munkásainkat, hogy ezek a most megnyíló területekre menjenek? Ez a legnagyobb terhünk most. Ezért aggódunk az Avondale iskolánkért. Megfelelő intézkedésekkel kell itt tennünk, hogy munkásokat tudjunk kiképezni a mű különböző ágai részére. Látjuk, hogyha a tehetséges fiatal férfiakat helyesen kiképezzük, Isten munkatársai lesznek. Adjuk meg nekik az alkalmat. Egyesek tanulókat küldenek az iskolába költség hozzájárulással, azért, hogy Isten szőlőjének valamely részében munkásokká legyenek. Ebben az irányban többet kellene tennünk azokért, kik munkásainkat küldik be, misszionáriusokká képezzék ki őket.

A jövőben jobban, mint a múltban iskoláinknak misszióintézeteknek kell lennie, úgy, ahogy az Úr azt nekem kijelentette. Munkásokra van szükségünk és pedig hússzor annyira, hogy bel- és külföldi területek szükségleteit kielégítse. Ezért az Avondale-i iskola felszereléseit nem korlátozhatjuk.

1901-től 1909-ig C. W. Irvin tanár volt az Avondale-i iskola vezetője. Az 1909-ben a generálkonferenciának küldött jelentésében bebizonyítja, hogy az avondale-i birtokra vonatkozó jövendölések beteljesedtek. Így ír:

"Mivel az idő múlik és alkalmunk van a műfejlődését látni, tapasztalatból a legnagyobb bizonyossággal mondhatjuk, hogy e helyet az Úr választotta ki. Minden ami az iskola helyzetére megmondatott beteljesült."

Irvin tanár közölte továbbá: "A testvérek White testvérnővel egyetértésben olyan kiterjedésű és liberális terveket fektettek le, hogy 8 évi itt tartózkodásunk alatt egyetlen tervet sem kellett megváltoztatni. Isten vezette a mű alapítását és mindent, amit nyolc év alatt tettünk, csak a tervek teljesebb kibontakozása volt, melyeket már lefektettek. Hiszem, hogy ez a fejlődés bizonyítéka annak, hogy Isten tanítása igaz volt."

Tehát természetes következmény az, hogy egy ilyen fajta iskola alapításánál oly területen, hol a közösség kis számú és az emberek komoly pénzügyi nehézségeken mentek át, egy nagy adóság, kb. 23. 000 dollár terheli az iskolát. Körülbelül ebben az időben tervezték a "Krisztus példázatai" c. könyv forgalomba hozatalát és testvéreink ebben az országban komoly elhatározással fogtak a műhöz, hogy ezt a tervet keresztül vigyék. Fáradozásuk eredményeképpen a mai napig "Krisztus példázatai"-nak az eladásából 20.000 dollár folyt be az iskola részére. Mivel az adóság eredetileg 23.000 dollár volt ez az összeg a "Krisztus példázatai"-nak eladásából majdnem teljesen kiegyenlítődött...

A "Krisztus példázatai" eladásának kezdetén az Avondale-i iskola értéke 23.000 dollár volt. Az iskola mai értéke 67.000 dollár. Ha a most kapott 20.000 dollárt hozzá adjuk a 23.000 dollár eredeti értékéhez, akkor az 43.000 dollárt tesz ki összesen. Ha ezt levonjuk a 67.000 dollárból, a mostani értékből, úgy látjuk, hogy az iskola az elmúlt 8 év alatt 24.000 dollárt keresett. Ez bizonyítja, hogy az ipari iskolák haszonhajtó vállalkozások.

Mikor 8 évvel ezelőtt elfoglaltuk hivatalainkat, a tanulók ipari munkával kb. 2.000 dollárt kerestek évenként, ami azt jelenti, hogy épp eleget dolgoztak, hogy 2.000 dollár hitelt kapjanak. Ez a mű a mai napig állandóan fejlődött, míg 1908 szeptember 30-án a könyvek kimutatták, hogy tanulóink az elmúlt évben 20.000 dollárt kerestek kiképzésük alatt. Azóta, hogy a "Krisztus példázatai"-val megkezdtük munkánkat, a területekről egy cent adományt sem kértünk. Hisszük, ha az Úr azt mondja, hogy egy iskola úgy anyagilag, mint egyéb szemszögből eredményesen tartható fenn, nekünk egyéb teendőnk sincs, csak a műhöz látni, hogy bebizonyítsuk, hogy az, amit az Úr mondott igaz.

Tudom azonban, hogy a számok nem okvetlenül a legjobb jelei egy iskola eredményességének. Azt is mondták ebben az időben, hogy ez az iskola misszionáriusokat készítsen elő, hogy azok más területekre menjenek és amint tudjátok Ausztráliában nagy misszióterületünk van, mely több millió embert számlál, hatvanöt-hetven milliót. A legtöbb ezek közül bennszülött, kikhez a jelenvaló igazságot el kell juttatni. Öt évvel ezelőtt az Avondale-i iskola legfeljebb kettő vagy három munkást küldött ezekre a misszióterületekre, ma azonban kb. harmincan dolgoznak iskolánkból ezeken a területeken.

1913-ban a generálkonferencián I. W. Tulton testvér a következő jelentést adta: "Ez az intézet évenként újabb munkásokat küld a területre. Sokan, kik a múlt évben az iskola tanulói voltak, most úgy külföldi, mint belföldi területen eredményes munkát végeznek."