1853 májusában Nátán halála után férjem nagyon gyötrődött. A nehézségek és gondok nagyon tönkre tették. Magas láza volt és ágynak dőlt. Imádkoztunk érte és noha rögtön jobban lett, mégis nagyon gyenge maradt. Összejöveteleket hívott egybe Hill Grovebe /N. Y./ és Michiganbe. Attól tartottunk, hogy nem tud ezeken részt venni. Mégis elhatároztuk, hogy Hill Groveig utazunk és ha nem lesz jobban, akkor visszatérünk otthonunkba. Mialatt Hill Groveben R. F. Cottrell testvér házában tartózkodtunk, rendkívüli gyengeség gyötörte, úgy, hogy nem hitte, hogy tovább utazhat.

Nagyon nyugtalanok voltunk. Testi gyengeség miatt hagyjuk itt munkánkat? Sikerülni fog Sátánnak, hogy hatalmát felettünk is gyakorolja és használhatóságunkat és életünket befolyásolja, míg e földön vagyunk? Tudtuk, hogy Isten Sátán hatalmát korlátozhatja. Megengedheti, hogy a tüzes kemencében megpróbáltassunk, de megtisztítva, munkájára még jobban felkészítve fog onnan kihozni bennünket.

Egy közeli kunyhóba mentem, hogy szívemet kiöntsem Istennek, hogy parancsolja meg a betegségnek, hogy hagyja el férjemet és erősítse meg őt, hogy az utazást kibírja. Az eset sürgős volt és hitem erősen belekapaszkodott Isten ígéreteibe. Isten angyala velünk lesz. Mikor ezt feltártam férjemnek, azt mondta, hogy gondolatai hasonló irányba terelődtek, azért elhatároztuk, hogy tovább utazunk. Istenre bízva magunkat. Férjem oly gyenge volt, hogy bőröndünket nem tudta leszíjazni és Cottrel testvért hívta, hogy tegye meg helyette.

Útközben minden mérföldnél erősebbnek érezte magát. Az Úr tartotta lábon. Mialatt Isten szavát hirdette, bizonyos voltam benne, hogy Isten angyalai támogatják őt.

Jacksonban /Mich/ a gyülekezetet teljesen összezavarva találtuk. Mikor közöttük voltam, az Úr utasított engem állapotukat illetőleg és én igyekeztem, hogy határozott bizonyságot tegyek. Egyesek vonakodtak, hogy elfogadják a tanácsokat és elkezdték a harcot bizonyságtételem ellen. Itt kezdődött az, amit később, mint "Messenger" pártot ismertek.

Michiganben a szombatünneplő csoportoknál tett utazásunkról egy 1853. június 23-i levelemben a következőket írtam:

"Míg Michiganban voltunk, meglátogattuk Tyronet, Jacksont, Sylvant, Bedfordot és Bergennest. Isten ereje által férjem az utazást és a munkát bírta. Csak egyszer erőtlenedett el teljesen. Bedfordban képtelen volt prédikálni. Elment az összejövetelre, felment az emelvényre, hogy prédikáljon, azonban szédülni kezdett és kénytelen volt leülni. Megkérte Loughborugh testvért, hogy folytassa tárgyát ott, ahol elhagyta és tartsa meg az egész előadást. Azután a friss levegőre ment ki a házból és lefeküdt a fűre addig, míg valamelyest jobban lett. Relsey testvér azután átadta neki lovát, melyen aztán ellovagolt a másfél mérföldre lakó Brooks testvér házához.

Loughborugh testvér a tárgyat szabadon adta elő mindvégig. Mindenki érdeklődését felkeltette az összejövetel. Isten Lelke kiáradt rám és felszabadultan közöltem bizonyságtételemet. Isten ereje nyilvánult meg és majdnem minden jelenlevőt könnyekre indította. Egyesek az igazság mellett döntöttek."

Az összejövetel befejezése után az erdőn keresztül egy szép tóhoz mentünk. Ott hat lelket temettünk el Krisztussal a keresztségben. Ezután visszatértünk Brooks testvér házába és férjemet megerősödve találtuk. Mialatt ő aznap egyedül volt, gondolatai a spiritizmussal foglalkoztak és ekkor határozta el magát a "Sings of the Times" c. könyv megírásához.

Másnap Bergennenbe utaztunk rendezetlen fatörzsekkel teleszórt úton Morasten keresztül. Az út legnagyobb részét majdnem ájult állapotban tettem meg, de szívünkbe felemelkedtünk Istenhez, erőért könyörögve és segítséget nyújtott nekünk, úgy, hogy utunkat bevégezhessük és mindenütt bizonyságot tehettünk.

Rochesterbe /N. Y./ való visszatérésünk után férjem a "Sings of the Times" könyv megírásával foglalkozott. Még gyenge volt, leborultunk az Úr előtt és hozzá kiáltottunk szükségünkben. Meghallgatta imáinkat és gyakran annyira megáldotta uramat, hogy felüdült szellemmel folytathatta munkáját. Naponta többször járultunk komoly imában az Úr elé. Azt a könyvet nem a saját erejével írta.

1853 őszén részt vettünk a Bucks, Bridgs /N. Y./ Stowe /Bt/ Boston, Darmouth és Springsfield /Mass/ és New Hawen /Rt/-i konferenciákon. Ez fáradságos és elcsüggesztő utazás volt. Sokan fogadták el az igazságot, kiknek élete és szíve mindaddig szentségtelen volt, a vitatkozás és lázadás elemei működtek és szükséges volt egy mozgalom életre hívása, hogy a gyülekezeteket megtisztítsuk.

Télen és tavasszal sokat szenvedtem szívfájdalmaimtól. Nehezemre esett fekve lélegezni és nem tudtam elaludni, csak majdnem ülő helyzetben. Bal szemhéjamra egy rákgyanús daganat képződött. Ez egy éven át, állandóan nagyobbodott, míg meglehetősen fájdalmassá vált és látásom is rosszabbodott tőle.

Egy híres orvos, ki ingyen adott tanácsot, meglátogatta Rochestert és én elhatároztam, hogy megvizsgáltatom szememet. Azt vélte, hogy a daganat majd rákká fajul, mikor azonban érverésemet megnézte, azt mondta: "Maga nagyon beteg és szélütésben fog meghalni, mielőtt a daganat kifakadna. Veszélyes szívbaja van." Nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy gyors segítség nélkül a sírba szállok. Két másik asszony, kiket szintén megvizsgált, ugyanabban a betegségben szenvedtek. Az orvos azt mondta, hogy én veszélyesebb állapotban vagyok, mint a másik két asszony és nem tart már 3 hétig, hogy hűdést kapok.

Kb. 3 hét múlva elájultam és összeestem s 36 óráig öntudatlan voltam. Attól féltek, hogy meghalok, de az imák meghallgatásaképp ismét talpra álltam. Egy héttel később bal oldalamat szélütés érte. A fejemben furcsa hidegséget és érzéketlenséget éreztem, s halántékomban pedig heves fájdalmat. A nyelvem megnehezedett és nem tudtam érthetően beszélni. A bal karom és oldalam megbénult.

A testvérek összegyűltek, hogy esetemet imában az Úr elé tárják. Elnyertem Isten áldását és bizonyságát, hogy szeret engem, de a fájdalom nem szűnt meg és óráról órára gyengébb lettem. Még egyszer összegyűltek testvéreim, hogy együttesen az Úr elé vigyék esetemet. Oly gyenge voltam, hogy nem tudtam hangosan imádkozni. Állapotom a körülöttem lévők hitét gyengítette. Ezután úgy elém tárultak Isten ígéretei, mint még soha. Láttam, hogy Sátán azon igyekezett, hogy férjemtől és gyermekeimtől elszakítson és a sírba fektessen. Ekkor ezek a kérdések ötlöttek eszembe: "Tudsz-e hinni Isten ígéreteiben? Tudsz-e hitben élni, bármily helyzetben vagy?" A hit ujjá éledt bennem. Azt suttogtam férjemnek: "Hiszem, hogy meggyógyulok." Azt válaszolta: "Azt akarnám, hogy ezt elhihessem."

Aznap este, bár megkönnyebbülést nem éreztem, Isten ígéreteiben bízva tértem nyugovóra. Nem tudtam aludni, hanem csendben imádkoztam. Pirkadni kezdett, mikor elaludtam. A nap már sütött, mikor felébredtem, fájdalmaim tovatűntek. Óh mily változás! Úgy tűnt előttem, mintha alvás közben Isten angyala érintett volna. A szívem szorongása megszűnt és oly boldog voltam. Szívem megtelt hálával. Istent dicsőítettem ajkammal. Felébresztettem férjemet és elbeszéltem neki, hogy mily csodát tett velem az Úr. Először alig bírta felfogni, de mikor felkeltem, felöltözködtem és járkálni kezdtem, együtt dicsérte velem Istent. Beteg szemem fájdalommentes volt. Pár nap múlva a daganat lelohadt és így szemem világa teljesen meggyógyult. Isten műve tökéletes volt.

Ezután ismét felkerestem az orvost és miután megvizsgálta az érverésemet, így szólt: "Asszonyom, egy teljes változás állt be az ön szervezetében, de az a két asszony, kik akkor mikor maga itt volt, tanácsot kérni tőlem, halott." Mikor elmentem az orvos így szólt egy barátunkhoz: "Az eset megmagyarázhatatlan, nem értem."

1854 tavaszán újból meglátogattuk Michigant és bár fatörzsekkel szórt úton és iszapos posványokon kellett keresztül utaznunk, erőnk nem hagyott el. Úgy éreztük, hogy az Úr azt kívánja, hogy látogassuk meg Wisconsint és így elhatároztuk, hogy éjszaka Jacksonban vonatra szálltunk.

Mikor a vonathoz készülődtünk, indítást éreztünk, hogy imában egyesüljünk és mikor felajánlottuk magunkat az Úrnak nem tudtuk sírásunkat elfojtani. Emelkedett lelkülettel indultunk a pályaudvarra. Az első kocsik egyikébe szálltunk fel, melynek ülése magas támlájú volt. Azt reméltük, hogy éjszaka majd alszunk egy keveset. A kocsi azonban foglalt volt és így az utána következőbe szálltunk, hogy helyet kapjunk. A kalapomat, melyet éjszakai utazásnál le szoktam venni, most nem tettem le és az utazó táskámat is kezemben tartottam, mintha vártam volna valamit. Sajátságos érzéseinkről beszéltünk.

A vonat már 3 mérföldnyire elhagyta Jacksont, mikor egy heves rázkódtatást éreztünk előre és hátra, majd váratlanul megállt. Kinyitottam az ablakot és az egyik kocsi egyik végén állva láttam. Jajkiáltásokat hallottam és zavar uralkodott. A mozdony kisiklott, de a mi kocsink a síneken állt kb. 100 lábnyira leszakadva az előző kocsitól. A kapcsok nem sérültek meg, nem törtek el, a mi kocsinkat lekapcsolták az előtte valóról. Úgy véltük, hogy ezt angyal végezte. A csomagkocsi alig sérült meg, s így könyvekkel telt nagy bőröndünk sértetlen maradt. A másodosztályú kocsi teljesen összetört. A kocsi darabjai és az utasok a sin két oldalán feküdtek. Az a kocsi, melyben először helyet kerestünk, meglehetősen összetört és egyik része a romhalmazon, a levegőben állt. Négyen meghaltak, vagy életveszélyesen megsebesültek és sokan szenvedtek súlyos sebesüléseket. Éreztük, hogy Isten angyalt küldött, ki megóvta életünket.

Cyrenius Smit testvér házába mentünk, ki Jackson közelében lakott és másnap folytattuk utunkat Wisconsinba. Ez államba tett látogatásunkat az Úr megáldotta. Lelkek tértek meg munkánk eredményeképp. Az Úr megerősített, hogy ezt a hosszadalmas utat kibírjam!

Kimerülten tértünk vissza Wisconsinból és pihenni vágytunk, de nyugtalanok lettünk, mikor Anna testvérnőt betegen találtuk. A betegség teljesen leverte őt. Ismét próbákat éltünk át. Sok gondunk volt. A nyomda munkatársai nálunk étkeztek, családunk 15-20 tagból állt. A nagy konferenciákat és a szombati összejöveteleket a mi házunkban tartottuk. Szombatjaink nem voltak nyugodtak, mert egyes testvérnők gyerekeikkel egész nap ott maradtak. Testvérein nem vették figyelembe kényelmetlenségünket és azt, hogy gondjaink és kiadásaink ezáltal állandóan növekedtek. Mikor egyik munkatársunkat a másik után betegen hazahozták és ez tőlünk különleges figyelmet követelt. Féltem, hogy a nyugtalanság és a gond összeroppantanak bennünket ... Gyakran azt gondoltam, hogy többet már nem tudunk elviselni, de a próbák szaporodtak és megalapozott, hogy mégsem lankadtunk el. Azt tapasztaltuk, hogy sokkal több szenvedést és próbát tudunk elviselni, amit valaha is lehetségesnek tartottunk. Az Úr őrködő szeme rajtunk nyugodott, hogy el ne pusztuljunk.

1853. aug. 19-én Willi születése által a család újabb felelőséget vett magára. Ez elterelte kissé gondolataimat azokról a nehézségekről, melyek körülvettek. Kb. ebben az időben kaptuk kézhez a "Messenger of Truth" (Az igazság hírnöke) félre vezetésre alkalmas című lap első számát. Azok, kik minket ebben a lapban rágalmaztak, életükért és tévedésünkért egykor dorgálásban részesültek. ők a dorgálást nem fogadták el és először titokban, aztán nyíltan használták fel befolyásukat ellenünk.

Az Úr megmutatta nékem e párt jellemét és végső célját, bukását. Láttam, hogy az Úr keze ellenük van és ha egy ideig virágzanak is, egyesek őszintéket elhitetnek is, végül az igazság győzni fog és az őszinték elszakadnak a csalástól, mely őket foglyul ejtette. Megszabadulnak az istentelen férfiak befolyásától, mert Isten ellenük fordította kezét és el kell bukniuk.

Anna testvérnő betegeskedett. Atyja, anyja és legidősebb nővére eljöttek Maineből, hogy betegségében meglátogassák. Anna nyugodt és derűs volt. Már régen vágyódott szüleivel és testvéreivel való találkozásra. Úgy búcsúzott el tőlük, mikor azok visszatértek Mainebe, hogy nem látja már őket, majd csak akkor, mikor Isten a hűségeseket halhatatlanságban felébreszti.

Betegsége utolsó napjaiban remegő kezeivel elrendezte dolgait és közölte velünk végső akaratát tulajdona felől. Az volt a kívánsága, hogy szülei fogadják el a szombatot és a mi közelünkben lakjanak. "Ha tudnám, hogy ez bekövetkezik majd" mondta ő, "akkor teljes megelégedéssel halnék meg."

Az utolsó ténykedése, mit lesoványodott, remegő kezével elvégzett, egy pár sor írása volt szüleihez. És Isten talán nem hallgatta meg imáját és kívánságát? Két év múlva szülei a bibliai szombatot ünnepelték és alig száz lábnyira laktak tőlünk, boldogan.

Annát szívesen megtartottuk volna, de a halál lezárta szemeit, s mi nyugvóhelyére vittük őt. Reményét Jézusba helyezte és boldogan várta a feltámadás hajnalát. A kedves Nátán mellé fektettük őt a Mount Hope temetőbe.