Mialatt az 1850-es év első felében Oswgoban tartózkodtunk, meghívtak bennünket Camdenben, mely kb. 40 mérföldre feküdt tőlünk keletre. Mielőtt elindultunk, láttam az ottani hívők kis csapatát és közöttük láttam egy asszonyt, ki szavai szerint nagyon jámbornak látszott, azonban képmutató volt, ki Isten népét becsapta.

Szombat reggel sokan gyűltek össze az istentiszteleten, de a hamis asszony nem volt közöttük. Megkérdeztem egy testvérnőt, vajon itt vannak-e az összes csoportok. Azt válaszolta, hogy az összes. Az asszony, kit látomásomban láttam négy mérföldnyire lakott és a testvérnő megfeledkezett róla. Nemsokára azonban belépett, és én rögtön ráismertem az asszonyra, kinek igazi jellemét az Úr megmutatta

nekem. Az összejövetel alatt sokszor és sokat beszélt, hogy a szeretete tökéletes, hogy szíve megszentelődött, hogy nincsenek próbái és kísértései, hanem tökéletes békét és az Isten akaratában való megnyugvást élvezi.

Az összejövetelről szomorú érzésekkel tértem vissza Preston testvér otthonába. Azon éjszakán azt álmodtam, hogy egy titkos, szeméttel töltött szekrényt nyitottak fel előttem és ezt mondták, hogy ezt ki kell tisztítanom. Egy lámpa fényénél a szemetet kitakarítottam és azt mondtam az ott időzőknek, hogy a helyet most meg lehetne értékes dolgokkal tölteni.

Vasárnap reggel összegyűltünk a testvérekkel, s férjem felállt, hogy a tíz szűz példázatáról prédikáljon. Akadályoztatva volt beszédében és ezért azt indítványozta, hogy egyesüljünk imában. Leborultunk az Úr előtt és komolyan imádkoztunk. A sötét felhő eltűnt és én látomásban elragadtattam, ismét ennek az asszonynak az esetét láttam. Teljesen sötétségben levőnek láttam őt. Jézus őt és férjét ragyogó szemmel figyelte. Ez a megsemmisítő tekintet megremegett. Láttam, hogy a képmutató nő hazudott, mikor azt állította, hogy szent, mert szíve teljesen romlott volt.

Miután a látomás véget ért, remegve de hűen elmondtam, amit láttam. Az asszony nyugodtan mondta: "Boldog vagyok, hogy az úr ismeri szívemet. ő tudja, hogy szeretem őt. Bár látnátok szívemet, hogy megállapíthatnátok ártatlanságomat és tisztaságomat."

Egyesek véleménye ingadozott. Nem tudták, hogy higgyék-e azt, amit az Úr mutatott nekem, vagy pedig, mivel, mert a látszat ellen szólt, mérlegeljék-e az általam tett bizonyságot.

Nemsokára ezután az asszonyt borzasztó félelem kezdte gyötörni. Rémület szállta meg és el kezdett vallani. Még hitetlen szomszédjait is végig járta, mindenütt bevallva, hogy ez a férfi, kivel évek óta él, nem a férje és hogy Angliából menekült ide, hol egy jó férjet és egy gyermeket hagyott hátra. Egyéb istentelen cselekedeteit is bevallotta. Bűnbánata igaznak látszott és néhány esetben visszaadta jogtalan szerzeményét.

A tapasztalat által camdeni testvéreink és testvérnőink, valamint szomszédaik megszilárdultak hitükben, hogy Isten közölte velem a dolgokat, melyeket beszéltem és hogy az üzenet irgalomból és szeretetből adott nékik, hogy a csalást és veszélyes tévedésektől megőriztessenek.

1850 tavaszán elhatároztuk, hogy Vermontot és Maine-t meglátogatjuk. Kis Edonomat, ki akkor kilenc hónapos volt, Bonfoey testvérnő oltalmára bíztam, míg Isten akarata szerint úton leszünk. Keményen dolgoztunk és sokat nélkülöztünk, de csak keveset végeztünk. A testvéreket szétszórva és zavart állapotban találtuk. Majdnem mindegyiknek meg volt a maga téveszméje, lelki kínokat szenvedtünk, mert nagyon kevesen voltak készek arra, hogy a bibliai igazságot meghallgassák, miközben a tévedést és a fanatizmust buzgón oltalmazták. Kényszerítve voltunk, egy 40 mérföldes utat postakocsin megtenni, hogy Luttonba érjünk, hol részünkre összejövetelt rendeztek.

Az első este, mikor összejövetelünk helyét elértük, csüggedés fogott el. Igyekeztem azt legyőzni, de lehetetlennek látszott, gondolataim felett uralkodtam. Kicsinyeimre gondoltam. A 9 hónapost New Yorkban hagytuk hátra. Épp most tettünk egy hosszadalmas, fáradságos utat és azokra gondoltam, kik saját csendes otthonaikban gyermekeik társaságát élvezik. Végig tekintettem elmúlt életemen és eszembe jutottak azok a szavak, melyeket egy testvérnő párnap előtt mondott, hogy milyen kellemes lehet így utazgatni, anélkül, hogy valami is nyugtalanítana. Ilyen életre vágyott ő. Épp ebben az időben vágyódtam gyermekeim, különösen a legkisebb után New Yorkba és éppen a hálószobámból jöttem, hogy érzéseimmel küzdöttem, s könnyek között kértem az Urat, hogy adjon erőt a panaszok elfojtására és hogy meg tudjam tagadni önmagamat Jézus szolgálatáért.

Ezekkel az érzésekkel aludtam el és azt álmodtam, hogy egy fenséges angyal állt mellettem, ki megkérdezte, hogy miért vagyok szomorú. Elbeszéltem neki gondolataimat, melyek nyugtalanítanak, majd így szóltam: "Oly kevés jót tudok cselekedni. Miért nem élvezhetem gyermekeim társaságát? Azt válaszolta: "Te az Úrnak két kedves virágot ajándékoztál, kiknek illata előtte van, mint jó illattétel és értékesebbek neki az aranynál és ezüstnél, mert a szív ajándékai. A szív minden szálát vonzza, mit a többi áldozat nem tud megtenni. Ne a jelenlegi helyzetet figyeld, hanem egyedül Isten dicsőségét. Kövesd őt, teljesítsd kötelességedet és az isteni előrelátás úgy vezet majd, hogy ösvényed világosabb lesz előtted. Minden lemondást, áldozatot hűségesen feljegyeznek és egykor megtermi majd a maga gyümölcsét."

Luttoni összejövetelünket megáldotta az Úr és miután az befejeződött, elutaztunk Kelet Kanadába. A torkommal sok bajom volt. Nem tudtam hangosan beszélni, vagy suttogni anélkül, hogy fájdalmaim ne lettek volna. Útközben imádkoztunk erőért, hogy utunkat folytathassuk. Így utaztunk, míg Melbournebe érkeztünk. Itt nagy ellenállásra számítottunk. Sokan, kik azt állították, hogy az üdvözítő visszajövetelére várnak, áthágták a törvényt. Éreztük, hogy szükség van

Isten erejére. Imádkoztunk, hogy az Úr nyilatkozzon meg nekünk. Első kérésem az volt, hogy a torkom gyógyuljon meg, hogy visszanyerjem hangomat. Az Úr meghallgatta kérésemet. Nehézségeim eltűntek és hangom ismét tiszta lett. Isten dicsősége vett körül bennünket az összejöveteleket és teljesen felszabadultak voltunk. Isten gyermekei megerősödtek és felbátorodtak.

Nemsokára visszatértünk Vermont államba, hol egy figyelemre méltó összejövetelt tartottunk Johnsonban. Útközben több napot töltöttünk E. O. Butler testvér házában. Úgy tapasztaltuk, hogy ő és más testvéreink észak Vermontban egy embercsoport tanai és vad fanatizmusa által nagyon nyugtalanok lettek. E csoport magának teljes szentséget tulajdonított és e szentség köpenye alatt olyan életet folytattak, mely a kereszténység szégyenére vált.

A fanatizmus vezető két férfi élete és jelleme hasonlított azokhoz, kikkel négy év előtt Clarimontban találkoztunk. A tökéletes megszentelődés tanát hirdették és előadták, hogy ők nem tudnak bűnözni és elkészültek az elváltozásra. Mesmerizmussal foglalkoztak és azt állították, hogy mennyei világosságot nyernek, mialatt elragadtatnak.

Nem volt rendes foglalkozásuk, hanem két asszony társaságában utazgattak, kikel nem voltak megesküdve, mindenütt kihasználta az emberek vendégszeretetét. Ravasz mesteri befolyásuk által sikerült testvéreink egyes serdülő gyermekeinek rokonszenvét megnyerni.

Butler testvér szigorú, becsületes férfi volt. Világosan felismerte a fanatikusok elméletének gonosz befolyását és erősen ellenállt hamis tanaiknak és büszke igényeiknek. Nekünk is értésünkre adta, hogy semmiféle látomásban sem hisz.

Butler testvér kelletlenül egyezett bele abba, hogy összejövetelünkön Hohnsonban, Lovejoy testvér házában részt vegyen. A két férfi, kik a fanatizmus vezetői voltak és Isten gyermekeit megcsalták és elnyomták, eljöttek az összejövetelre asszonyaikkal, kik fehér vászon ruhát hordtak és hosszú fekete hajuk felbontva lógott hátul. Fehér vászonból készült ruhájuk a szentek igazságát ábrázolta.

Intő üzenetem volt számukra és mialatt beszéltem, az elől ülő férfi szemeit rám szegezte, úgy, mint a mesmeristák előzőleg tették, de én nem féltem mesmeri befolyásától. Az égből nyertem erőt, hogy sátáni hatalmuknak ellenálljak. Isten gyermekei, kiket eddig szolgaságban tartottak, megkönnyebbültek és örvendeztek az Úrban.

Összejövetelünk alatt ezek a fanatikusok szerettek volna felállni és beszélni, de nem találtak alkalmat erre. Világosan értésükre adtuk, hogy jelenlétük nem kívánatos, azonban ők jobbnak látták maradni. Erre Shodes Sámuel testvér megragadta az egyik asszony székének támláját és kihúzta a verandán keresztül a ház előtti rétre. Visszatérve a gyülekezetbe, a másik asszonyt is kihúzta az előbbi módon. A két férfi elhagyta az összejövetelt, bár később megpróbáltak visszatérni.

Mikor az összejövetel végén imádkoztunk, az egyik férfi az ajtóhoz jött és beszélni kezdett. Ekkor az ajtót betették előtte. Kinyitotta az ajtót és ismét beszélni kezdett. Erre férjemre kiáradt Isten ereje. Sápadtan kelt fel térdeiről. Felemelte kezét a férfi előtt és így szólt: "Az Úr nem kívánja itt a te bizonyságodat, az Úr nem akarja, hogy te itt légy, hogy népét zavard és tönkre tedd."

Isten hatalma töltötte be a termet. A férfi megrémült és az udvaron keresztül egy másik szobába botorkált, a falnak dőlt, majd visszanyerte egyensúlyát és távozott a házból. Az Úr jelenléte, mely a fanatikus bűnösöket oly fájdalmasan töltötte el, félelmetesen ünnepélyes befolyást tett az összegyűltekre. De a sötétség gyermekeinek távozása után Isten békéje áradt ki a kis csoportra. Ez összejövetel után a tökéletes szentség e csaló és hamis vallói nem tudták már hatalmukat testvéreinkre gyakorolni.

Az összejöveteleken tett tapasztalatok megszerezték számunkra Butler testvér bizalmát és szeretetét.

Öt heti távollét után visszatértünk New Yorkba. Noht Brookfieldben találkoztuk Bonfoey testvérnőt és a kis Edsont. A gyermek nagyon gyenge volt. Nagy változáson ment keresztül. Nehéz volt elfojtanom panaszos gondolataimat. De tudtuk, hogy egyetlen segítőnk az Isten és így imádkoztunk a gyermekért és a tünetek azonnal kedvezőbbek lettek. Így utaztunk vele Oswegoba, hogy ott egy konferencián résztvegyünk.