Miután hazaérkeztünk éreztük, hogy mennyire kimerített a keleti utazás bennünket. Sokan kerestek fel leveleikkel engem, hogy írjam meg nekik azt amit az Úr mutatott nekem felőlük. Ezenkívül sok más eset is fontos és sürgős volt. Kimerült állapotomban túl nagynak láttam a feladatot, hogy annyit írjak, azon kötelességem, hogy annyi írjak, azon kötelességem, hogy annyi személynek írjak, kikből egyesek méltatlanok voltak, írjak nekik, kérdéssé vált előttem. Úgy véltem, hogy a dolgok körül valami tévedés van.

Egy éjjel azt álmodtam, hogy egy személy fehér vásznat hozott nekem és megkért, hogy ruhákat szabjak abból mindenféle nagyságra, jellemű és életkörülményű személyek részére. Megparancsolta nekem, hogy készítsem el őket arra az időre, mikor majd kérik őket. Az volt a véleményem, hogy sokan, kik részére ruhát kellett készítenem, méltatlanok voltak. Megkérdeztem, hogy vajon az utolsó vászon ez, amit ki kell szabnom? Azt mondták nekem, hogy nem az utolsó és ha ezzel kész leszek, újabbakat kapok, hogy kiszabjam őket.

Az előttem fekvő tömérdek munkától egész elbátortalanodtam és azt mondtam, hogy már több mint húsz éve foglalkozom azzal, hogy másoknak ruhát szabjak és munkámat nem becsülik és nem látom munkám jó eredményeit. Ezen személyek, különösen egy asszonyról beszéltem, kinek részére szintén egy ruhát kellett kiszabnom. Azt mondtam, hogy ő a ruhát nem fogja megbecsülni és csak az időt és az anyagot pocsékoljuk el, ha azt neki ajándékozzuk. Nagyon szegény volt, korlátolt értelmű és tisztátalan szokású, aki ruháját csakhamar be fogja szennyezni.

A személy így válaszolt: "Szabjad a ruhákat, ez a te kötelességed. Ez nem a te, hanem az én veszteségem. Az Isten másképp lát, mint az emberek. ő meghatározza a munkát, melyeket el akar készíttetni és te nem tudhatod, hogy ez, vagy amaz fog-e sikerülni. Majd meglátod, hogy sok ilyen szegény lélek be fog jutni az országba, míg mások, kik az élet áldásait élvezik, műveltek, kellemes körülmények közt élnek, tehát minden előnnyel rendelkeznek, hogy megjavuljanak, ki fognak maradni. Látható lesz, hogy ezek a szegény lelkek gyenge világosságukat követték. A korlátoltak a körükön belül eső eszközöket felhasználták és sokkal elfogadhatóbban éltek, mint mások, kik a teljes világosságot élvezték és gazdag eszközökkel bírtak, hogy megjavuljanak."

Ezután felemeltem kezeimet a magasságba, melyek az olló használatától megkeményedtek és így szóltam: "Visszarettenek attól a gondolattól, hogy ezt a munkát folytassam!"

A személy ismét így válaszolt: "Szabjad a ruhákat. Felmentésed még nem érkezett el..."

Bágyadtan keltem fel, hogy munkám folytassam. Előttem egy új ragyogó olló feküdt, ezt kezdtem használni. Rögtön elvesztettem bágyadtságomat és bátortalanságomat és az ollóval minden megerőltetés nélkül könnyűszerrel szabtam az egyik ruhát a másik után.

Ezen álom felbátorító hatására elhatároztam, hogy férjemet és Andrews testvért a Gratiot Saginow és Fuscola Gounkére elkísérem. Az Úrban bíztam, hogy erőt fog adni a munkához. Febr. 7-én hagytuk el otthonunkat és a 25 mérföldnyire lévő Almaba utaztunk, hol összejövetelt rendeztek részünkre. Itt, mint általában nagy szabadsággal és erővel munkálkodtam. A Gratiot-country barátaink érdeklődéssel hallgatták az Igét.

Tittabawasselben egy a testvérek által nem rég épített gyülekezeti házat találtunk, mely szombatünneplőkkel volt tele. A testvérek készek voltak bizonyságainkat elfogadni. Másnap 15 lelket kereszteltek.

Bassarban a szombati és az első napi összejövetelünket az Unió iskola házában tartottuk. Ezen a helyen nyíltan beszéltünk és láthattuk munkánk jó gyümölcseit. Az első nap délutánján körülbelül harminc hitehagyott és gyermekek, kik még nem tettek soha vallomást, előre jöttek, hogy imádkozzanak értük.

Erről az utunkról épp egy nagy eső előtt tértünk haza, mely a havat elmosta. Ez a vihar megakadályozta a következő szombati összejövetelünket és így rögtön hozzá láttam, hogy a Bizonyságtételek 14. kötetének tartalmát befejezzem. Előjogunk volt, hogy kedves Seneca testvérünket ápoljuk, kit borzasztó fej és arc sérülésekkel hoztunk haza otthonunkba. Magukhoz vettük őt, meghalni, mert lehetetlennek véltük, hogy valaha ennyire összetört koponyával felépülhessen. Azonban Isten áldásával az enyhe vízkúra, a láz veszélye alatti mérsékletes étrend, addig, míg a láz veszélye fennforgott éjjel, nappal jól szellőztetett szobák, három hét alatt annyira magához térítették, hogy hazamehetett utánanézni tanyai dolgainak. Kezdettől végig egy gramm orvosságot sem szedett. Noha a vérveszteségtől és sebeitől és a szegényes élelemtől alaposan lefogyott, mégis, mikor táplálóbb ételeket kezdett fogyasztani gyorsan megerősödött.

Körülbelül ez időtájt kezdtünk a Greenwille közelében lakó testvéreinkért és barátokért munkálkodni. Éppúgy, mint más helyen, itt is segítségre szorultak testvéreink. Voltak egyesek, kik a szombatot ünnepelték, de nem tartoztak a gyülekezethez, mások viszont feladták a szombatot. Hajlandók voltunk a lelkek segítségére sietni, azonban a kezelési mód a múltban és a jelenlegi gyülekezeti vezető testvéreknek a személyekkel szembeni álláspontja, majdnem lehetetlenné tette nékünk a hozzájuk való közeledést.

A tévelygőkkel szemben egyes testvérünk túl szigorú volt és éles kifejezéseket használt. Ha aztán egyesek elhatározták, hogy tanácsunkat elvetik és elszakadnak tőlünk, akkor azt mondták: Jó, ha el akartok menni, hát hagyjátok őket menni. Miközben Jézus a nagyra tartott követei irgalmasságának, bosszútűrésének és szelídségének hiányában szenvedtek ezek a szegény, tévelygő tapasztalatban, ördögtől kínzott lelkek hitükben hajótörést szenvedtek. Bármily nagyok is a tévelygők bűnei, testvéreinknek a nagy Pásztornak nem csak szelídségét kell megtanulni, hanem maradandó gondoskodását és szeretetét is ki kell nyilvánítani, szegény eltévedt juhokkal szemben. Prédikátoraink munkálkodnak és hétről hétre előadásokat tartanak és örülnek, ha néhány lélek az igazságot elfogadja és mégis a testvérek gyors, határozott pillanatnyi indulatosságból öt perc alatt lerontják amazok munkáját, kijelentve: "Jó, ha menni akarnak, hát hagyjátok őket menni."

Láttuk, hogy addig semmit sem tehetünk a szétszórt nyájért, míg egyes hibákat a gyülekezeti tagokból ki nem küszöbölünk. ők hagyták, hogy ezek a szegény lelkek szétszéledjenek. Nem éreztek semmi terhet velük szemben. Erről bizonyságokat írtam, de azoknak is írtam, kik a gyülekezeten belül akkorát hibáztak, hogy nem mentek az elveszett juhok után.

Az Úr felhívta a tévelygőket, hogy gyengéket és féltékenyeket és azokat is, kik otthagyták az igazságot, hogy jöjjenek vissza a nyájhoz. Azonban sokan elfelejtették kötelességüket és nem mentek megkeresni az elveszett juhokat.

A farizeusok zúgolódtak, hogy Jézus vámszedőkkel és közönséges bűnözőkkel szóba áll és velük evett. Önigazultságukban ezek megvetették a szegény bűnözőket, kik szívesen hallgatták Jézus szavait. Az Úr azért mondta el az elveszett bárányról szóló példázatát, hogy az írástudók és farizeusok lelkületét megdorgálja és hogy mindenkinek benyomásteljes tanítást adjon. Különösen a következő pontokat vedd figyelembe.

A kilencvenkilencet magára hagyta, hogy megkeresse az egy elveszettet. A legnagyobb erőfeszítéseket tette a szerencsétlen juhért. Ilyen erőfeszítéseket tegyen a gyülekezet azokért a tagokéért, kik Krisztus nyájából eltévedtek. És messzire tévedtek? Ne várd, míg visszajönnek, mielőtt te megkísérelnéd, hogy segíts rajtuk, hanem menj utánuk.

Mikor az elveszett juhot megtalálták; örömmel haza vitték és nagy vígasság követte ezt. Ez mutatja, hogy az eltévedtekért való munka boldogság és öröm. Az a férfi vagy asszony, kinek lelke részvéttel és szeretettel telt a tévelygők iránt és azon fáradoznak, hogy őket a nagy Pásztor nyájához visszavigyék, üdvös munkát végeznek. Óh, mily lélekemelő gondolat, hogy egy bűnös megtér, nagyobb öröm van a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz felett. Önző elkülönült, szigorú lelkek, kik tudják, hogy mily drága ez a misszió munka, nem érzik azt a boldogságot, mely egy tévelygő megmentésekor az egész mennyet örömmel tölti be.

Azok a gyülekezetek és azok a személyek, kik elhárítják maguktól, hogy terheket viseljenek másokért, kik magukba zárkóznak, nemsokára lelkileg elgyengülnek. Van olyan munka, mely az erős férfit erősíti és a lelki munka fáradozás és a terhek viselése az, ami Krisztus gyülekezetét megerősíti.

Április 18-án és 19-én szombaton és az első napon áldásos összejövetelt tartottunk testvéreinkkel Greenwille-ben. M. W. Cornell és M. G. Kellog testvérek voltak közöttünk. Férjem nyolc lelket keresztelt. 25-én, 26-án a wrighti gyülekezetben voltunk. Ezek a kedves emberek örömmel fogadtak bennünket. Férjem itt is nyolcat keresztelt.

Május 2-án nagy számban jöttünk össze a Monterey gyülekezeti házban. Férjem világosan és erővel beszélt juh példázatáról. Az Ige nagy áldására volt a testvéreknek. Egyesek, kik tévelyegtek, a gyülekezeten kívül voltak és az értük való munkának lelkülete nem volt tapasztalható. Egyesek merev, szigorú és érzés nélküli álláspontja hozzájárult ahhoz, hogy megakadályozza azoknak visszatérését, kik talán hajlandóságot éreztek erre. Az előadott tárgy mindnyájunk szívét érintette és azt a vágyunkat nyilvánították, hogy szeretnének megigazulni. Az első napon háromszor beszéltünk alleganban nagy számú hallgatóság előtt.

Battle Creekbe május 9-re hívtunk egybe összejövetelt, de éreztük, hogy Montereyben imánk csak most kezdődött, és ezért elhatároztuk, hogy visszatérünk Montereybe és még egy hétig munkálkodunk a gyülekezetben. A jó munka tovább folytatódott és minden várakozásunkat felülmúlta. A ház megtelt és ily rövid idő alatt sosem láttunk ily munkát Montereyben. Az első három napon ötvenen jöttek előre, hogy értük imádkozzunk. A testvérek együtt éreztek az elveszett juhokkal, beismerték hidegségüket és közömbösségüket és helyes álláspontra helyezkedtek. Tizennégy lelket kereszteltek, A mű ünnepélyes vallomások és sírás között haladt előre, mindenkit magával ragadva. Így fejeződött be a konferenciai év fáradságos munkája.

A generálkonferencia idejéhez fűtődnek a legmélyebb érdekek. Számos ülése alatt férjem, tekintélyes munkát végzett. A konferencián részvétet, szelíd gondoskodást és támogatást tapasztaltunk velünk szemben.