Kb. ebben az időben kaptam felszólítást, hogy látogassam meg népünket New-Hampshireben. Állandó hű kísérőm ez időtájt Foss Lujza volt, Foss Sámuel nővére, ki Mária nővérem férje volt. Jóságos és testvéri figyelmességét, melyet útjainkon tanúsított, sosem tudom elfelejteni. Ezenkívül elkísértek még bennünket Files testvér a feleségével, régi, értékes barátai családunknak, valamint Haskins Ralph és White Jakab testvérek.

Barátaink New-Hampshireben szeretettel fogadtak, azonban ezen a területen gonosz állapotok uralkodtak, melyek nagyon nyomasztólag hatottak rám. Az önigazoltság lelkületével találkoztunk, amely nagyon lesújtó volt.

Mialatt Washington Morse testvér házában voltunk látogatóban, nagyon beteg voltam. Imádkoztak értem és Isten Lelke kiáradt reám. Látomást kaptam és több dolgot láttam Morse testvér bukásáról az 1844-es csalódással kapcsolatban.

Morse testvér állhatatosan és szilárdan hitte, hogy az Úr abban az időben jön, mikor azonban az idő elmúlt és a várt esemény elmaradt, megdöbbent és képtelen volt elmagyarázni a késedelmet. Néha keserűen csalódott, hitét mégsem adta fel, mint azt egyesek tették, kik ezt a hitét egy fanatikus csalásnak nevezték. Zavart volt és nem tudta megérteni Isten népének álláspontját a profétikus időt illetőleg. Oly komolyan hirdette, hogy az Úr jövetele közel van, hogy mikor az idő elmúlt, elcsüggedt és semmit sem tett, hogy a csalódott népet, mely mint pásztor nélküli juh nyáj a farkasoknak volt kitéve bátorítsa.

Jónás esete ismétlődött. Morse testvér hasonló helyzetben volt, mint csalódott próféta. Azt hirdette, hogy az Úr 1844-ben visszajön. Az idő azonban elmúlt. A félelem, mely a nép egy részét visszatartotta, eltűnt és megkezdődött azoknak a kigúnyolása, kik hasztalan várták Jézust. Morse testvér érezte, hogy szomszédainál tréfa tárgyává lett és ezzel a helyzetével nem tud kibékülni. Nem gondolt arra, hogy Isten kegyelméből, meghosszabbította a világ idejét, hogy jövetelére elkészülhessen, hogy az ítéletről szóló üzenet még jobban elterjedjen és a nép nagyobb világossággal legyen kipróbálva. ő csak Isten szolgáinak megaláztatására gondolt.

Ahelyett, hogy Morse tv. csalódása miatt elbátortalanodott, mint Jónás, le kellett volna vetnie önző bánatát és azokat az értékes sugarakat gyűjteni, melyeket Isten az ő népének adott. Örülni kellett volna, hogy Isten a világnak meghosszabbította kegyelmi idejét és készségesen részt kellett volna vennie abban a nagy műben, melyet a földön még el kell végezni, nevezetesen a bűnösöket bűnbánatra és üdvösségre vezetni.

New-Hampshireben nehéz volt jó munkát végezni. A lelkiélet nagyon lehanyatlott itt. Sokan az 1844-es év tapasztalatát csalásnak mondták. Nehéz volt ezekhez hozzáférkőzni, mert mi nem tudtunk arra az álláspontra helyezkedni, amire ők merészkedtek. Az 1844-i év prédikátorai és buzdítói közül sokan elveszítették a talajt lábaik alól és nem tudták, hogy profetikus időt illetőleg hol vagyunk. Azon az úton voltak, hogy a világgal szövetkezzenek.

New-Hamsphire-ben a lelki magnetizmus egy fajtájával kellett megküzdenünk, mely a mesmerizmushoz hasonlított. Mikor Claremontba érkeztünk, azzal fogadtak, hogy ott az adventisták két csoportra szakadtak. Az egyik csoport megtagadta korábbi hitét, a másik hiszi, hogy az elmúlt tapasztalatában isteni előrelátás vezette. Két férfihez utasítottak bennünket, kik hozzánk hasonló nézetet vallottak. Ezek ellen nagy előítélettel viseltettek. Elfogadtuk azonban, hogy őket az igazságért üldözik. Meglátogattuk őket, barátságosan fogadtak és előzékenyen viselkedtek velünk szembe. Nemsokára megtudtuk, hogy a tökéletes szentséget igényelték és hogy lehetetlenség részükre a bűnözés.

Ezek a férfiak jól öltözködtek és kényelmesen, fesztelenül mozogtak, Mialatt velük beszélgettünk, egy kb. 8 éves fiúcska jött be a szobába, piszkos rongyokba burkolva. Meglepődtünk, mikor megtudtuk, hogy ez a gyerek az egyik férfi fia. Az anya megszégyenültnek és haragosnak látszott. Az apa azonban közömbösen tovább foglalkozott velünk. Lelki nagyságáról beszélve anélkül, hogy a legcsekélyebb figyelmét is szentelte volna fiára.

Szentsége minden varázsát elvesztette előttem. Imával és elmélkedéssel töltve idejét, az élet mindenapi munkáját és felelőségét elhárítva magától, elmulasztotta, hogy családjának szükségleteiről gondoskodjon, vagy hogy gyermekeire apai figyelmét szentelje. Elfelejtette, hogy minél nagyobb bennünk az Isten iránti szeretet annál nagyobb szeretetünk és gondoskodásunk azokkal szemben, kiket Isten nekünk ajándékozott. Az Üdvözítő nem tanított restségre és elvont jámborságra, mellyel életünk kötelességeit elhanyagolják.

Ez a férj és atya megmagyarázta, hogy igazi szentség elnyerése a lelket a földi gondolatok fülé emeli. Mégis az asztalnál földi étkeket fogyasztott. Nem csoda által táplálkozott. Valakinek be kellett szerezni az általa elfogyasztott ételeket, noha ő nem igen törődött ezekkel, mert idejét teljesen lelki ügyeknek szentelte. Nem így a feleség, ki a család minden terhét hordozta. Szakadatlanul dolgozott, hogy otthonát rendben tartsa. Férje kijelentette, hogy nincs megszentelve, hogy földi dolgokkal foglalkozik, melyek gondolatait a vallásról elterelik.

Üdvözítőnkre gondoltam, ki fáradhatatlanul tevékenykedett jólétünkért. "Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom" Ján. 5, 17. A megszentelődés, melyet tanított jócselekedetekben, irgalmasságban és szeretetben nyilvánult meg, mely odafejlesztette a férfiakat és asszonyokat, hogy másokat jobbnak tartsanak maguknál.

A hitről egyikük ezt mondta: "Minden, amit nekünk tenni kell az, hogy higgyünk, így aztán, mit Istentől kérünk, megadatik nekünk."

White testvér erre felhívta figyelmét, hogy ez az ígéret feltételekhez van kötve: "Ha én bennem maradtok, és az én beszédem bennetek maradnak, kérjetek amit csak akartok és meglesz az néktek." Ján. 15, 7. "A hitről vallott elméleteknek" - folytatja - "alapjának kell lennie."

E férfiak egyikének nővére magánbeszélgetésre kért fel. Sokat akart az Istennek való teljes átadásról beszélni és megkísérelte, hogy rávegyen arra, hogy nézetemet e tárgyról kifejtsem. Mialatt beszélt, egyik kezével a kezemet fogta, a másikkal a hajamat simogatta enyhén. Imádkoztam, hogy Isten angyalai óvjanak e szentségtelen befolyástól, melyet ez a vonzó fiatal asszony szép szavaival és kedvességével reám gyakorolni igyekezett. Sokat beszélt bátyjának lelki vívmányairól és nagy hitéről. Gondolatai túl sokat foglalkoztak tapasztalataival. Úgy éreztem, hogy beszédemben óvatosnak kell lennem és örültem, mikor beszélgetésünk véget ért.

Ezek a személyek nagy hitvallomásaikkal a vigyázatlanokat megcsalták. Sokat beszéltek a szeretetről, mely a bűnök halmazát elfedi. Nem tudtam nézeteiket és érzéseiket helyeselni és éreztem, hogy gonosz befolyásuk hatalmas. Örültem, mikor megszabadultam jelenlétüktől.

Addig, míg ezeknek az embereknek nézeteit kifogásoltuk, makacs, önigazult lelkületet tanúsítottak, mely minden tanítást elvetett. Noha nagy alázatosságról tettek vallomást, szofizmusukban szentségükkel dicsekedtek és ellenálltak minden értelemre való hivatkozásnak. Láttuk, minden fáradozásunk, hogy felvilágosítsuk őket tévedésükről hasztalan, mert azt az állapotot vallották, hogy ők nem tanulók, hanem tanítók.

Délután Collier testvér házába mentünk, hol aznap este összejövetelt szándékoztunk tartani. Pár kérdést intéztünk Collier testvérhez e férfiakat illetőleg, ő azonban nem adott felvilágosítást. "Ha az Úr titeket ide küldött", mondta ő, "majd kitaláljátok, hogy milyen lélek van bennük és megfogjátok oldani részünkre ezt a titkot."

Minkét férfi résztvett a Collier testvér házában tartott összejövetelen. Mikor világosságért és Isten jelenlétéért imádkoztam, elkezdtek sóhajtozni és "Áment" mondani, ezzel látszólag résztvettek imámban. Szívemet azonban rögtön nagy teher nyomta. Szavaim elhaltak ajkaimon és az egész gyülekezetet sötétség borította.

White testvér felállt és így szólt: "Szenvedek. Isten Lelke szomorú. Az Úr nevében ellenállok ennek a befolyásnak. Óh Isten büntesd meg e tisztátalan lelket."

Rögtön felszabadultam és az árnyék fölé emelkedtem. Mialatt azonban bátorítás és a hit szavait intéztem a jelenvalókhoz, sóhajaik és Ámen kiáltásaik ismét irtózattal töltötték el szívemet. White testvér még egyszer megdorgálta a sötétség szellemét, mire Isten ereje ismét kiáradt rám, miközben az emberekhez szóltam. Az ellenség eszközei ezután már annyira megkötöztettek, hogy aznap este már nem tudták gonosz befolyásukat érvényesíteni.

Az összejövetel után White testvér így szólt Collier testvérhez: "Most már határozatot tudok néked mondani e két férfiről. Fanatikus befolyás alatt cselekszenek és mindezt Isten Lelkének tulajdonították."

"Azt hiszem Isten küldött titeket, hogy minket buzdítson" felelte ő. "Befolyásukat mesmerizmusnak nevezzük. Csodálatos módon befolyásolják mások lelkületét és egyesek saját kárukra felügyeletük alatt tartanak. Ritkán tartunk összejöveteleket, mert ezek betolakodnak ide, mi pedig semmi közösséget nem alkothatunk velük. Mély érzést tanúsítanak, mint ahogy ma is láttad, de elfojtják imáink életét és olyan befolyást hagynak hátra, mely az egyiptomi sötétségnél is sötétebb. Ma este előtt sosem láttam legyőzni őket."

Aznap este a családi áhítat közben Isten Lelke kiáradt reám és sok dologról kaptam látomásomban felvilágosítást. Láttam, hogy sok férfi mérhetetlen károkat okozott Isten művének. Mialatt szentségükről beszéltek, áthágták a szent törvényt. Szívük romlott volt és azok, kik velük szövetkeztek, sátáni csalásnak estek áldozatul és testi ösztöneiket követték inkább, mint Isten szavát.

Az volt a néztük, hogy azok, kik megszentelődtek, nem tudnak többé vétkezni. Ez természetesen ahhoz a hithez vezetett, hogy a megszenteltek kívánságai mindig helyesek és nem forognak abban a veszélyben, hogy ezek bűnre vezessék őket. E szofizmussal megegyezve, a szentség báránybőrébe burkolózva a legdurvább bűnöknek hódoltak és csábító mesteri befolyásuk által egyes velük szövetkezett mellett, ki e látszólag szép és csábító elmélet gonoszságát nem látták, csodálatos hatalmat gyakoroltak.

Borzalmas volt hatalmuk, mit az emberek felett gyakoroltak: mert mialatt a mesmerizmus befolyása által lekötötték figyelmüket és bizalmukat megnyerték, az ártatlanokat és gyanútlanokat arra a hitre vezették, hogy Isten Lelkének befolyása alatt állnak. Ezért azokat, kik tanításaikat követték, elhitették, hogy ők és szövetségeseik, kik azt állították, hogy megszentelődtek, szívük minden vágyát teljesíthetik, anélkül, hogy bűnöznének.

Világosan láttam e hamis tanítók csalásait, és láttam azt a borzalmas tételt, melyet a cselekedetek könyvében bejegyeztek terhüknek, és azt a rettenetes vétket, mely terheli őket, mert állítva, hogy szentek, mindennapi cselekedeteiket Isten gonosznak találta.

Bizonyos idő múlva e személyek jelleme nyilvánvaló lett az emberek előtt és a látomás, melyet velük kapcsolatban kaptam, beigazolódott.

Higgyetek Krisztusban, volt e szentség igénylők felhívása. Higgyetek csak ez minden, amit tőletek kívánnak. Higgyetek Jézusban.

János szavai világosan rajzolódtak elém: "Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mibennünk." Ján. I. 1,8. Láttam, hogy azok, kik diadalittasan állítják, hogy bűntelenek, épp dicsekvésükkel bizonyítják, hogy mily messze vannak még a tisztaságtól. Minél jobban ismeri az elesett ember Krisztus jellemét, annál kisebb lesz az önbizalma és annál tökéletesebbnek fogja tartani cselekedeteit ellentétben azokkal, kik magukat mocsoktalan megváltottaknak hirdeti. Azok, kik távol esnek Jézustól, kiknek tévelygésük miatt lelkiismeretük annyira elhomályosult, hogy nagy előképük jellemét nem tudják megérteni, úgy képzelik el őt, mint egyet ő közülük és merészelnek a saját tökéletes szentségükről beszélni. Ezek azonban messze eltávolodtak Istentől, nem ismerik magukat, még kevésbé Krisztust.