1915 július 54-én szombaton White testvérnőt, férje az elhunyt White Jakab mellé helyezték el az Oak Hill temetőben Battle Creekben, hogy ott várja az Életadó hívását.

Sok barát gyűlt össze a közeli városokból és kisebb helységekből, hogy a battle creeki gyülekezet tagjaival és a polgárokkal egyesülve még egyszer szeretetből megtiszteljék emlékét, kit most helyeznek el nyughelyére. Sokan jöttek a szomszéd államokból, a helyi konferenciák elöljárói és tisztviselői, a Lake uniókonferencia, az észak-amerikai divíziókonferencia és a h.n. adventista generálkonferencia.

A temetési ünnepély benyomásteljes és illő volt. A nagy tabernákulumban tartották, melynek építéséhez sokan majdnem negyven évig járultak hozzá javaikkal és amelyben White testvérnő sokszor szólta az élet igéit. Annyi virág volt, hogy kerthez hasonló pompás lugast alkottak. A battle creeki szanatórium barátai pálmákat, páfrányokat, liliomot és százszorszépet küldtek, melyek majdnem az egész emelvényt befedték és balra és jobbra egészen a karzatra vezető lépcsőig terjedtek. Sok szimbolikus virágot hoztak, melyek illettek az alkalomhoz és amelyek a keresztény reménységet fejezték ki. A battle creeki gyülekezet virágdísze törött kerék formájú volt. A Review and Herald kiadóhivatal egy virágból hozott törött oszlopot, a generálkonferencia és az észak-amerikai divízió egy keresztet és koronát, a Pacific Press kiadótársulat virágdísze egy nyitott Biblia volt, melynek oldalain az Üdvözítő ígérete állt: "Lásd nemsokára jövök és jutalmam velem van."

A ravatal az ünnepély előtt két óra hosszat az emelvény előtt állt, közszemlére kitéve. Díszőrség állt mellette és sok ezren vonultak el előtte, hogy még egyszer láthassák Jézus idős szolgálóleányát, ki utolsó álmát alussza. Ebben a hosszú menetben voltak férfiak és nők, kik az évek terhe alatt meggörnyedtek, kik életük teljében sokszor hallgatták prédikációját annak, kinek távozását Isten művének munkásai közül most gyászolják. Némely úttörő nemes arcán könnyek peregtek alá, kik több mint félszázada, a hitet megtartották, mely egykor a szenteknek mely a hűségesekre vár.

Mikor az ünnepély órája elérkezett a tabernákulum, melynek majdnem 3500 ülőhelye van, teljesen megtelt és sokan álltak is. 1000-re becsülték azon személyek számát, kik már nem fértek be.

Az ünnepély elejétől végéig, nagy benyomás teljes volt. Énekesek, hordozók és prédikátorok mentek az emelvényre, hogy pár pillanatig letérdelve csendben imádkozzanak. Azután a kar énekelte: "A sleep in Jesus."

Utána a Bibliából szövegeket Wilcox testvér olvasott. Majd a következő imával fordult az Úr elé:

"Kegyelemben gazdag Isten, örülünk, hogy egy csapás sem oly nagy a földön, hogy Te ne adnál vigaszt és erőt gyermekeidnek annak elviselésére.

Köszönjük azt, hogy amit ebben az utolsó evangéliumi mozgalomban értünk tettél. Köszönjük azt a művet, amit szolgálóleányod ma reggel előttünk fekvő testvérnőnk által mind azt a munkát, mit általa végeztél, az intézeteket, melynek alapítását előmozdította és a hatalmas üzenetet, melyet hirdetett... És miközben szívünk e reggelen kimondhatatlan szomorú mégis dicsőítünk és magasztalunk Téged azért, amit cselekedtél..."

Griggs tanár énekszólóját: "Rest for the toiling hang" A. G. Daniells generálkonferencia elnök beszéde követte. A szónok rövid, de világos leírást adott White testvérnő ifjúságáról és keresztény tapasztalatáról és későbbi működéséről.

Daniells testvér beszéde után következő S. N. Haskell testvér volt.

"We shall meet bey and the river" ének és W. T. Knox testvér imája fejezte be az ünnepélyt a tabernákulumban. Kocsik és villamosok álltak készenlétben, hogy a jelenlevők százait kiszállítsák az Oak hilli temetőbe.

Fél évszázad múlt el azóta, hogy White testvérnő és férje legifjabb gyermeküket és nem sokára elsőszülöttüket e szép helyen eltemették, hol most őt is nyugovóra helyezték. Mikor 1881-ben White Jakab testvért gyermekei mellé helyezték, szomorú özvegye nem gondolta, hogy az Úr annyira megerősíti, hogy még egy harmadévszázadig tevékenyen dolgozhat a műben. Mégis így történt és most, hogy működése véget ért, szerettei mellé helyezték őt.

I. N. Evans testvér Lázár feltámadásáról beszélt, úgy ahogy azt János apostol leírta: "Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül és zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak. Krisztusban mindnyájan megeleveníttetnek. De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban."