1855-ben a testvérek elkészítették az utat úgy, hogy a kiadóhivatal Battle Creekbe költözhetett. Ebben az időben férjemnek két-háromezer dollár adóssága volt és vagyonunk csekély számú könyv kivételével, a könyvszámlák voltak, melyek egy része behajthatatlan volt. A mű pillanatnyilag így állt. Az iratrendelés kevés volt. Férjem betegeskedett. Köhögés és fájdalom kínozták a tüdejét, idegei pedig felbomlottak. Féltünk, hogy meghal míg adóssága van.

Azok a napok a szomorúság napjai voltak. Három fiamat néztem, kik nemsokára apátlanok lesznek és ilyen gondolatok gyötörtek; Ha férjem a jelenvaló igazság művében a túlerőltetésben meghal, vajon ki ismeri, hogy mennyit szenvedett? Ki ismeri a terheket, melyeket évekig hordott? A rendkívüli gondokat, melyek lelkét sorvasztották, egészségét aláásták és idő előtt sírba viszik őt és családját szükségbe hagyja hátra. Többször tettem fel magamnak a kérdést: Isten gondot visel-e a dolgokról? Vagy figyelmetlenül halad el mellettünk? Ennél a gondolatnál megvigasztalódtam, hogy van valaki, ki igazságosan ítél és hogy minden áldozatot, minden önmegtartóztatást és minden lelki kínt, amit ő érette szenvedünk, a mennyben hűen feljegyezve, és egykor megjutalmaznak. Az Úr napja olyan dolgokat hoz majd napfényre, melyek ma még rejtve vannak.

Láttam, hogy Isten szándéka az, hogy férjemet ismét talpra állítsa, hogy hitünk erős legyen, mert minden törekvésünknél az ördög hevesen fog támadni minket, úgy, hogy a külső látszatról levéve tekintetünket, higgyünk. Naponta háromszor az Isten elé járultunk ketten komoly imában, s kértük egészsége helyreállítását. Az Úr meghallgatta kegyesen kiáltásainkat és férjem gyógyulni kezdett. Akkor érzéseimet legjobban a Howland testvérnőnek írt levelem fejezi ki:

"Hálás vagyok, hogy gyermekeim nálam vannak és őrködhetem felettük. Hetek óta éheztem és szomjúhoztam a lelki felemelkedést és majdnem szakadatlanul élveztük az Istennel való összeköttetést. Miért maradunk távol a forrástól, hisz jogunk inni belőle? Miért halunk éhen a kenyér hiánya miatt, mikor teli a kincstárunk? Telve van és nyitva áll. Óh lelkem üdülj és élvezd naponta a mennyei örömöket. Nem akarok hallgatni. Isten dicsérete van a szívemben és az ajkamon. Mi az Üdvözítőnk szeretetének teljességében örvendhetünk. Mi felüdülhetünk az ő nagy dicsőségétől. Lelkem biztonságot tesz erről. Sötétségemet az a drága fény űzte el és ezt nem tudom elfelejteni. Uram segíts, hogy elevenen éljen az emlékezetemben. Ébredjetek lelkem erői! Ébredj és imádd Üdvözítődet az ő csodálatos szeretetéért.

Ellenségeink diadalmaskodni szeretnének. Keserű szavakat mondanak és nyelvük rágalmakat, csalást és hazugságot szól, de nem ingadozunk. Tudjuk, kinek hittünk. Futásunk és munkánk nem volt hiába való. Jön a leszámolás napja, hol mindenkit megítélnek testének cselekedete szerint. Való, hogy a világot sötétség borítja. Az ellenállás erősödik. A könnyelműek és csúfolódók istentelenségükben merészek lesznek. De mindezek nem ingatnak meg bennünket, hanem a Hatalmas karjára támaszkodunk erőért fohászkodva."

Attól az időtől, hogy Battle Creekbe költöztünk, éreztük az Úr szabadítását. Michiganban résztvevő barátokra találtunk, kik segítettek a teherhordozásban és elláttak bennünket a szükségesekkel. Régi kipróbált barátok - együtt éreztek velünk és készek voltak a szükség idején segíteni. 1856 novemberében a battle creeki konferencián Isten segített rajtunk. A mű újjáéledt és a prédikátoraink munkája eredményes volt.

Az iratokat megrendelték és azok a mű szükségleteit kielégítették. A "Messerger of Truth" című lap nemsokára megbukott és a torzsalkodó szellemek, kik azon keresztül beszéltek, szétszóródtak. Férjem összes adósságát kifizethette. Köhögése megszűnt, tüdejének és nyakának fájdalma és érzékenysége eltűnt és teljesen visszanyerte egészségét, úgy hogy minden nehézség nélkül tudott szombaton háromszor és az első napon prédikálni. Felépülése Isten csodálatos műve volt, dicsőítve legyen örökre érette!