„Nagy munkában vagyok – mondta Nehémiás – nem tudok elmenni. Abbamaradna a munka, ha itt hagynám, s elmennék hozzátok.”

1875. január 3-án az Úr lelkemre kötötte, hogy Isten népének pillanatra sem szabad alábbhagyni a virrasztást és az éberséget. Az ördög sarkunkban jár. Eltökélte, hogy kísértéseivel legyőzi Isten parancsolattartó népét. Ha nem engedünk teret neki, hanem ellenállunk áskálódásainak. Ha állhatatosak maradunk a hitben, lesz erőnk elhagyni minden álnokságot. Isten parancsainak megtartói hatalommal rendelkezhetnek a földön, ha világosságuk s előjogaik magaslatán élnek. Az istenfélelem, a megszentelt szív és viselkedés példaképeivé válhatnak. Nem lesz olyan könnyű az életünk, hogy elhagyhatnánk a virrasztást és imát. Amint az idő közeleg, hogy Krisztus megjelenjék, Sátán kísértései egyre súlyosabban nehezednek az Isten parancsait megtartókra, mert tudja, hogy kevés ideje van.

Sátán eszközein át végzi mesterkedéseit. Isten törvényét gyűlölő lelkészek felhasználnak majd minden eszközt, hogy eltántorítsák az embereket Isten iránti hűségüktől. Legkeserűbb ellenségeink a vasárnapünneplő adventisták közül kerülnek ki. Teljesen eltökélték szívükben, hogy hadat viselnek azok ellen, akik megtartják Isten parancsait és a Jézus hitét. Azt tartják, hogy erény, ha kimondják, leírják, s cselekedeteikkel is kifejezésre juttatják ellenünk irányuló keserű gyűlöletüket. Ne várjunk tőlük igazságos bánásmódot. Az ördög őrjöngő gyűlöletet szít bennük Isten parancsainak megtartói ellen. Rosszindulat és hamis beállítás lesz a sorsunk, rosszul ítélik meg indítékainkat, cselekedeteinket, ki fogják kezdeni jellemünket. Ily módon nyilvánul meg a sárkány haragja. De azt is láttam, hogy a legkevésbé se csüggedjünk. Erőnk Jézusban, védőnkben rejlik. Ha alázatosan Istenben bízunk, és erősen ragaszkodunk ígéreteihez, akkor kegyelmet és mennyei bölcsességet ad, hogy elviseljük Sátán mindennemű cselvetését, és győztesként kerüljünk ki.

A közelmúltban láttam, hogy nem növeli tekintélyünket, s nem vívja ki Isten tetszését, ha visszavágunk, vagy az ő színvonalukra szállunk le nagyszerű üzenetterjesztésünkről, hogy kivédjük rágalmaikat. Vannak, akik bármilyen csalást, ámítást, bármilyen vaskos hazugságot is felhasználnak, hogy elérjék céljukat, félrevezessék az embereket, és Isten törvényével együtt azokat is megbélyegezzék, akik szeretnek engedelmeskedni annak. Újra meg újra a legkövetkezetlenebb és leggyalázatosabb hazugságokat fogják hangoztatni, míg el nem hitetik magukkal, hogy az az igazság. E hazugságok lesznek a legnyomósabb érvek, melyeket a negyedik parancs szombatja ellen kénytelenek használni. Ne engedjük, hogy érzéseink uralkodjanak rajtunk, és eltereljenek kötelességünktől, hogy figyelmeztessük a világot.

Elém tárták Nehémiás esetét. Nehémiás Jeruzsálem falainak építésével foglalkozott, de Isten ellenségéi eltökélték, hogy a falak ne épüljenek fel. „Amikor Szanballat, Tóbiás, az arabok, az ammoniták és Asdad lakói megtudták, hogy Jeruzsálem falának helyreállítása előrehaladt, haragra gerjedtek, Mindnyájan összeesküdtek, hogy felvonulnak Jeruzsálem ellen, megtámadják, és zavart keltenek.”

Ez esetben a héberek gyűlöletének és ellenzésének szelleme képezte az egység kötelét, ez teremtett egyetértést olyan csoportok közt, akik máskülönben talán egymás ellen viseltek volna hadat. Ez találóan szemlélteti, amit napjainkban is gyakran tapasztalhatunk, hogy a felekezetek közt egység jön létre, hogy elfojtsák az igazságot. Olyanok közt, akik között az egyedüli kötelék sárkány jellegűnek látszik, ami keserűségben és gyűlöletben mutatkozik a maradék ellen, mely megtartja Isten parancsait. Ez különösen a vasárnapünneplő adventisták közt tűnik fel, akik híresek egymás gyűlöletéről és gyalázásáról, mikor akad kis idejük aközben, hogy hamisan állítsák be, rágalmazzák, és minden elképzelhető módon támadják a szombattartó adventistákat.

„Ekkor Istenünkhöz esedeztünk, a város oltalmára pedig éjjel-nappal őrizőket állítottunk ellenük:” Szüntelenül veszély fenyeget, hogy elbizakodunk, a mi bölcsességünkre támaszkodunk, s nem Istent tesszük erőnkké. Semmi sem zavarja meg annyira Sátánt, mintha felismerjük cselvetéseit. Ha érezzük a fenyegető veszélyeket, fontosnak fogjuk tartani az imát, mint Nehémiás, és akárcsak ő, biztos védelmet nyerünk, mely biztonságot nyújt a veszedelemben. Ha hanyagok és közömbösek vagyunk, az ördög egész bizonyosan le fog győzni fortélyaival. Legyünk hát éberek, Bár, mint Nehémiás, imához folyamodunk, összes bonyodalmunkat és terhünket Istenre helyezve, mégse gondoljuk, hogy semmi tennivalónk sincs. Az ima mellett virrasztanunk is kell. Tartsuk szemmel ellenfeleink ügyeskedéseit, nehogy előnyre tegyenek szert, mikor félrevezetik az embereket. Bár Krisztus bölcsességével igyekezzünk meghiúsítani célkitűzéseiket, mégse hagyjuk, hogy eltereljenek minket nagyszerű, fontos munkánktól. Az igazság hatalmasabb, mint a tévelygés. Az igaz tettek igenis győzedelmeskedni fognak a hamisság felett.

Az Úr népe törekszik begyógyítani az Isten törvényén ütött rést. „Újra felépíted az ősi romokat, és helyreállítod a régi nemzedékek építette alapfalakat. A rések betöltőjének neveznek majd, és a romba dőlt házak felépítőjének. Ha óvakodsz attól, hogy szombaton ide-oda menj, és hasznod hajhászd szent napomon, ha a szombatot gyönyörűnek nevezed, és az Úrnak szentelt napot dicsőségesnek, ha megtiszteled azzal, hogy tartózkodsz a jövés-menéstőt a haszonleséstől és a hiábavaló beszédtől, akkor boldog leszel az Úrban, felvezetlek győztesként a föld magaslataira, és élvezni fogod atyádnak, Jákobnak örökrészét. Igen, az Úr szája mondta ezt így.”

Ez nyugtalanítja hitünk ellenségeit. Felhasználnak minden eszközt, hogy akadályozzanak szent hivatásunk végzése közben. A ledöntött fal mégis egyre magasabb lesz. Egyre figyelmeztetjük a világot, s így sokan hátat fordítanak annak, hogy lábbal tapossák az Úr szombatját. Istentől van e feladat, ezért ember nem kötözheti meg a kerekét. Isten angyalai együtt dolgoznak az Úr hű szolgái igyekezetével, így a mű egyre halad előre. Mindennemű ellenállásba ütközünk ugyan, akár Jeruzsálem falainak építői, de ha virrasztunk és imádkozunk, ha serényen fáradozunk, mint ők tették, Isten meg fogja harcolni értünk csatáinkat, s értékes győzelemben részesít minket.

Nehémiás ragaszkodott az Úrhoz, hűen követte és szem előtt tartotta parancsait, amelyeket az Úr Mózesnek adott, s az Úr vele volt. Bár egyre küldték nyakára a követeket, bár tárgyalásokra szerették volna rábeszélni, de ő nem volt hajlandó találkozni velük. Pimasz fenyegetések hangzottak el afelől, hogy mire készülnek, és hírnököket küldtek, hogy lelassítsák az építési munkálatokat végző népet. Hízelgő csalétkeket ajánlottak, korlátozásoktól való mentséget ígértek az építőknek, s csodás előjogokat, ha összefognának velük, s abbahagynák az építkezést.

A népnek azonban megparancsolták, hogy ne szálljanak vitába az ellenséggel, egyetlen szót se feleljenek nekik, hogy ne juttassák őket a szavak előnyéhez. Elleneik fenyegetésekhez és gúnyolódáshoz folyamodtak. Így szóltak: „Hiszen ha egy róka nekirugaszkodik, át tudja ugorni kőfalukat.” Nehémiás így esedezett: „Istenünk, halld meg, hogy csúfolnak minket! Gúnyolódásuk hulljon vissza fejükre.”

„Követeket küldtem hozzájuk ezzel az üzenettel: Nagy munkában vagyok, nem tudok elmenni. Abbamaradna a munka, ha itt hagynám, s elmennék hozzátok. Négyszer intézték hozzám ugyanazt a meghívást, és én mindig ugyanazt a választ küldtem nékik. Akkor Szanballat ötödször is elküldte hozzám szolgáját, nyílt levél volt a kezében.”

A legtüzesebb ellenzésben azoktól az adventistáktól lesz részünk, akik ellenzik Isten törvényét. De akár Jeruzsálem falai építőinek, nekünk sem szabad hagyni, hogy eltereljenek feladatunktól, hogy mendemondákkal akadályozzanak, tárgyalásokra és vitára szólító hírnökökkel, sem megfélemlítő fenyegetésekkel, hazugságok kinyomtatásával vagy bármi más csapdával, melyekre az ördög uszítja őket. Feleljük nekik ezt: Nagy munkában vagyunk, nem tudunk elmenni. Olykor azt sem tudjuk majd, merre forduljunk, hogy megvédjük Isten ügyének becsületét s igazoljuk Isten igazságát.

Nehémiás viselkedése tegyen ránk mély benyomást, hogyan szálljunk szembe ilyen ellenfelekkel. Vigyük mindezeket az Úr elé imában, mint Nehémiás is Istenhez könyörgött, mégpedig alázatos lelkülettel. Nehémiás tántoríthatatlan hittel ragaszkodott Istenhez. Kövessük mi is ezt az ösvényt. Túl értékes az idő, hogy Isten szolgái jellemük tisztaságának bizonygatásával töltsék, csak, mert az Úr szombatjának gyűlölői befeketítették őket. Rendíthetetlen bizalommal nyomuljunk előre, higgyük, hogy Isten nagyszerű és becses győzelmekben részesíti igazságát. Alázatosan, szelíden, tiszta élettel, Jézusra támaszkodva hordozzuk magunkkal a meggyőző erőt, hogy nálunk az Igazság.

Nem tudjuk – noha előjogunk lenne – hogy mekkora hittel és bizalommal lehetünk Isten iránt, s mily komoly áldásokat nyújt nekünk a hit. Fontos feladat áll előttünk. Erkölcsileg alkalmassá kell válnunk a mennyre. Szavunkkal és példánkkal hassunk. Isten angyalai tevékenyen részt vesznek Isten fiainak szolgálatában. Értékes ígéreteket jegyeztek fel számunkra azzal a feltétellel, hogy engedelmeskedünk Isten kívánalmainak. A menny tele van gazdag áldásokkal, mind arra várva, hogy kiáradjanak ránk. Ha tudatában élünk szükségünknek, ha őszintén, komoly hittel Istenhez fordulunk, akkor az Úr közeli kapcsolatba hoz a mennyel, s világosság közvetítői leszünk a világ számára.

Hangoztassuk gyakran a figyelmeztetést: „Vigyázzatok! Ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körbejár, keresve, kit nyeljen el.”