Tudtomra adták, hogy B. atyafinak súlyos jellemhibái vannak, melyek alkalmatlanná teszik őt arra, hogy szoros kapcsolatban álljon az Isten ügyével, ahol súlyos felelősségeket kell hordozni. Kielégítő ugyan a szellemi képessége, de a szívét, a vonzalmait nem szentelte Istennek. Ezért nem lehet számítani rá, habár olyan fontos munkára képesített, mint Battle Creek-i könyvkiadásunk. Az ebben a munkában ejtett hiba vagy hanyagság kihat Isten egész ügyére. B. atyafi nem látja be a hibáit, ezért nem is küszöböli ki azokat.

Apró dolgok azok, amelyek a megbízhatóság szokásaira alakítják a jellemet. Te, testvérem, arra hajlasz, hogy lebecsüld a mindennapi élet apróbb eseményeinek fontosságát. Ez súlyos hiba. Semmi sem igazán jelentéktelen, amivel foglalkozunk. Minden tettünk bizonyos mértékig következményekkel jár vagy a jó, vagy a rossz oldalán. Csak ha a mindennapi élet apró ügyeiben is megvalósítjuk elvünket, ez csiszol minket, ez alakítja jellemünket. Az élet változatos körülményei vizsgálnak és igazolnak bennünket, ezek által teszünk szert erőre, hogy elviseljük a súlyosabb, a fontosabb próbákat, melyek viselésére az élet szólít. Ezek minősítenek arra, hogy még fontosabb állásokat töltsünk be. A mindennapos próbákkal kell ránevelnünk gondolkodásunkat a hűség szokásaira, annak tudatos igényére, ami helyes, ami a hajlamaink és élvezeteink fölött is a kötelességünk. Az így szoktatott gondolkodás nem ingadozik úgy a helyes és helytelen között, mint a nádszál a szélben. Hanem amint azok felmerülnek előttük, máris felismerik, hogy milyen elvről van szó, és önkéntelenül is a helyeset választják, hosszas viták nélkül. Azért megbízhatók, mert a hűség és az igazság szokásaira nevelték magukat. Mivel hűségesek a kicsinyben, erőre kapnak, és könnyűvé válik számukra, hogy hűek legyenek a fontosabb ügyekben is.

B. atyafi nevelése nem volt olyan, hogy megerősítette volna azokat a magasztos erkölcsi vonásokat, melyek képesítenék arra, hogy egyedül Isten erejével álljon helyt az igazság védelmében, akár a legelkeseredettebb ellenállás dacára is. Szilárdan, mint a szikla, az elv mellett, hűen az erkölcsi jellemhez, megingathatatlanul az emberek dicséretétől, gáncsoskodásától vagy a jutalomtól. Szívesebben vállalva a halált, mint a megsértett lelkiismeretet. Ilyen becsületességre van szükség a kiadóban, ahol komoly, szent igazságokat adunk az emberek kezébe, melyek által a világ majd vizsgálatra kerül.

Isten munkája megköveteli a magasztos erkölcsű embereket, hogy azok foglalkozzanak az igazság terjesztésével. Olyan férfiakra van itt szükség, akiknek a szívét áthatja a szent lelkesedés. Erős akaratú, határozott célú emberekre, akiket nem könnyű eltántorítani, akik félre tudnak tenni minden önző érdeket, akik mindenüket odaadják a keresztért és koronáért. A jelen igazság ügye azok hiánya miatt szenved, akik állhatatosan ragaszkodnak a helyesről és a kötelességről alkotott felfogásukhoz. Akiknek erkölcsi becsülete tántoríthatatlan, s akik ereje felér Isten gondviselésének útegyengetésének magaslatára. Ezek a vonások értékesebbek, mint a kimondhatatlan gazdagság, amit Isten munkájába és ügyébe belefektettek. Életerő, erkölcsi megközelíthetetlenség s az igazságra törő acélos akarat – ezek azok a minősítések, amire nem lehet szert tenni akármennyi arannyal sem. Az ilyen emberek jó hatást gyakorolnak bárhol. Életük hatalmasabb hangon hirdet hűséget, mint a legfellengzősebb ékesszólás. Isten határozott szívű, gondolkodású, erkölcsi bátorsággal rendelkező férfiakat hív, akiket igazságának őrizőivé tehet, s akik helyesen fogják képviselni mindennapi életükben az igazság szent elveit.

Bizonyos szemszögből B. atyafinak olyan képessége van, mint csak kevés embernek. Ha valóban a munkának szentelné a szívét, akkor fontos helyet tölthetne be – Isten jóváhagyásával – a kiadóban. Előbb azonban meg kell térnie, kisgyermekként meg kell alázkodnia, törekednie kell a tiszta szívre, a szívből fakadó vallásra ahhoz, hogy olyan légkört árasszon a kiadóban vagy bárhol az Isten ügyében, amilyet kellene. Mert eddig csak mindenkinek ártalmára volt a kiadóban, különösen a fiataloknak. Főnöki állása tekintélyt kölcsönzött neki. Mégsem viselte magát lelkiismeretesen, az Isten félelmében. Elhanyagolta azokat, akik hűségük és képességük folytán különös bátorítást érdemeltek. Szomorúságot és bajt hozott azokra, akiket pedig nagyon a szívén kellett volna viselnie. Akik egy-két emberre árasztják csak szeretetüket és figyelmüket, és mások rovására kedveznek nekik, azoknak egyetlen napra sem lenne szabad megtartani az állásukat a kiadóban. Ez a szentségtelen részrehajlás azok javára, akiket megkedvelnek és azok rovására, akik lelkiismeretesek, istenfélők, sőt értékesek is az Úr szemében – sértő az Istenre nézve. Azt kellene nekünk is megbecsülni, amit Isten tart nagyra. Isten előtt értékesebb a rejtett belső ember a maga zavartalan szelídségében és lelki nyugalmában, mint a külső ékesség, a gazdagság és a világi megtiszteltetés.

Krisztus valódi követői nem választják azok bensőséges barátságát, akiknek súlyos hibák éktelenkednek a jellemén, s akiknek a példáját nem lenne biztonságos követni, míg az a kiváltság jutott nekik, hogy olyanokkal barátkozzanak, akik lelkiismeretesen végzik kötelességüket, mind a mindennapi, mind a vallásos életükben. Akik hűtlenek az elvhez és nem él bennük Isten iránti odaadás, azok magatartása többnyire erősebben kihat meghitt barátaik jellemének alakítására, mint azok, akik uralkodni tudnak magukon és befolyásolni tudják a jellemben hibásakat, azokat, akikben nincs lelkiség és odaadás.

B. atyafi, ha meg nem szentelődik, veszélybe sodorja azokat, akik az ő példáját követik. Csodálják a talpraesett modorát, éles eszét, ő pedig arra viszi az ismerőseit, hogy olyan vonásokat tulajdonítsanak neki, amelyekkel nem rendelkezik. A kiadónál hanyagul bánik az idővel. Ha ez csak őt érintette volna, nem lett volna súlyos következménye, de mert előmunkás volt, másokra is kihatott példája, különösen az ipari tanulókra. Nem volt sem megfontolt, sem lelkiismeretes. Ha B. atyafi éles esze mellett az erkölcsi kötelesség magasztos tulajdonságával is rendelkezne, akkor szolgálata felbecsülhetetlen lenne a hivatalban. Ha olyan elvei lennének, hogy semmi ki nem mozdítaná őt a kötelesség egyenes ösvényéről, ha semmi csábítás le nem kenyerezné, hogy beleegyezzék valami helytelenségbe, akkor a viselkedése másokat is jóra indított volna. De a szórakozások utáni vágyódása eltántorította őt kötelességének őrhelyéről. Ha Isten erejével helytállna, ha meg nem ingatná őt sem a gáncsoskodás, sem a hízelgés, ha kiállna az elv mellett, ha ragaszkodna az igazságról és igaz életről alkotott meggyőződéseihez, akkor kitűnő ember lenne és nagyon jó hatást gyakorolna bárhol. B. atyafi nem lemondó és nem is takarékos. Hiányzik belőle az a körültekintés, ami képesítené, hogy alkalmazkodjék a gondviselés útmutatásához és olyan őrálló legyen, akire számítani lehet. Nagyon kedveli, ha az emberek tömjénezik. A körülmények ide-oda ingatják, nem erős a kísértésben, és nem lehet számítani a becsületességére.

B. atyafi nem hűséges a vallásos életben. Ösztönösen cselekedett, nem elvből. Nem volt rendezett kapcsolata Istennel, nem Isten félelme és dicsősége lebegett szeme előtt. Nagyon úgy viselkedett, mint aki közönséges munkát végez. Vajmi kevés fogalma volt munkájának szent jellegéről. Nem gyakorolta a lemondást és a takarékosságot, ezért nem is volt jártas ezekben. Időnként mégis lelkiismeretesen dolgozott és eléggé szívén viselte a munkát. Majd megint csak pazarolta az időt, értékes perceket töltött semmitmondó beszélgetéssel, akadályozva másokat is, hogy végezzék kötelességüket. Az időpocsékolás pedig a hűtlenség példáját nyújtotta nekik. Isten ügye szent, ezért is megközelíthetetlenül becsületes embereket követel meg. Olyan férfiakra van itt szükség, akiknek igazságérzete még a legjelentéktelenebb dologban sem engedi meg nekik, hogy olyan időt számítsanak fel, ami nem pontos és becsületes – olyan férfiakra, akik megértik, hogy Isten javait kezelik. Akik egyetlen fillért sem tulajdonítanának el a maguk javára. Akik ugyanolyan megbízhatók, pontosak, gondosak és szorgalmasak lesznek a munkájukban a munkaadó távollétében, mintha hátuk mögött állna. Akik azzal bizonyítanák megbízhatóságukat, hogy nem csupán az ember tetszésére vágynak, nemcsak a szemnek dolgoznak, hanem lelkiismeretes, hű, igaz munkások, akik a helyeset teszik, nem az emberek dicséretéért, hanem mert azt szeretik, mert azt választják, az Isten iránti kötelességük érzéséből.

A szülők nem nevelik alaposan a gyermekeiket. Nem látják be, hogy fegyelmezéssel kell alakítani a gondolkodásukat. Felületes nevelésben részesítik őket, gondosabban ügyelve a külső ékességekre, mint arra a megbízható nevelésre, ami úgy fejlesztené és irányítaná a gyermekek képességeit, hogy kifejtsék lelkük erőit és gyakorlással serkentenék gondolkodásukat, hogy fejlődjenek és erősödjenek. A gondolkodás képességét művelni kell, hogy Isten dicsőségére lehessen gyakorolni azt. Gondos figyelmet kell szentelni a szellem művelésére, hogy az agy különböző szervei egyöntetűen erősödjenek azáltal, hogy mindet igénybe vegyük a maga külön hivatására. Ha a szülők eltűrik, hogy gyermekeik a maguk hajlamait kövessék, a maguk gondolkodását és szórakozását, a kötelességük rovására, akkor erre a mintára fejlődik a jellemük és nem lesznek alkalmasak az életben semmi felelős állásra. Meg kell fékeznünk a fiatalok kívánságait és hajlamait, erősítenünk kell jellemük gyönge pontjait és lefaragni megerősödött rossz oldalaikat.

Ha eltűrik, hogy valamelyik képességük tétlenül szunnyadozzék vagy elhajoljon a kellő pályától, akkor nem hajtják végre Isten akaratát. Jól ki kell fejlesztenünk minden képességüket. Fordítsunk gondot minden egyes képességre, mert mindegyik kihat a másikra, mindet gyakorolnunk kell, hogy kiegyensúlyozott legyen a gondolkodásunk. Ha csak egyik-másik szervet műveljük és tartjuk folytonos használatban, mert a gyermekek azt választják, hogy gondolkodásuk erejét egy irányban gyakorolják, szellemi képességük más oldalainak rovására, akkor kiegyensúlyozatlan gondolkodással és jellemük belső feszültségével érik el a felnőtt kort. Rátermettek és erősek lesznek az egyik irányban, de súlyos hiányban fognak szenvedni más, ugyanolyan fontos területeken. Nem lesznek szellemileg életképes férfiak és nők. Szembeszökőek lesznek a hiányosságaik, melyek így megrontják egész jellemüket.

B. atyafi csaknem féktelen hajlandóságot táplált magában a kirándulások és utazgatások iránt. Időt és pénzt pazarol, hogy kielégítse a kirándulások iránti vágyát. Az ilyen szórakozások önző szeretete a szent kötelességek elhanyagolásához vezet. B. atyafi szereti az igehirdetést, de sohasem azért vállalja, mert jól tudná, hogy jaj neki, ha nem az örömhírt hirdeti. Gyakran otthagyta kiadói kötelességeit, hogy eleget tegyen a gyülekezetből egyik vagy másik testvér meghívásának. Ha átérezné Isten mai időkre szóló munkájának komolyságát, és úgy törne előre, hogy Istent teszi bizalmasává, ha gyakorolná a lemondást és Krisztus keresztjének viselését, akkor jó eredményt érhetett volna el. Gyakran azonban annyira kevéssé érzékeli a munka szentségét, hogy a maga örömére, kedvtelésére használja ki a gyülekezetek látogatásának alkalmait. Micsoda ellentét az ő viselkedése és az apostolok között, akik az élet igéjének felelősségével járták a világot és a Lélek hozzájárulásával hirdették a megfeszített Krisztust! Lemondással és keresztviseléssel hirdették az élet útját. Részt vettek Krisztus szenvedéseiben, az volt a legfőbb kívánságuk, hogy megismerjék Krisztus Jézust, a megfeszítettet. Nem keresték a maguk kényelmét, sőt életüket sem kímélték. Nem az örömöknek éltek, hanem hogy jót tegyenek és mentsék az embereket, hiszen Krisztus értük is meghalt.

B. atyafi ugyan jól fel tudja sorakoztatni az érveket a hittételek pontjai felől, de a megszentelődés, lemondás, a keresztviselés gyakorlati leckéit még nem tapasztalta magán. Beszélni tud a fülnek, de mivel nem érzékelte még az igazság erejét a szívén, hogy mennyire fontos és komoly is az, mivel sarkunkban az ítélet, amikor mindenki ügyében dönteni fognak, ezért nem tud igazán az emberek lelkiismeretére hatni az igazsággal. B. atyafi nem nevelte meg gondolkodását s az összejöveteleken kívül nem példamutató a viselkedése. Mintha csak nem nehezedne rá a munka felelőssége, hanem komolytalankodó és gyerekes, s a példamutatásával alacsonyra szállítja le a vallás színvonalát. A szentet a közönségessel helyezi egy szintre.

B. atyafi húzódozik a keresztviseléstől. Nem hajlandó követni Krisztust a jászoltól a törvényszéken át a Kálváriára. Súlyos betegségre tett szert, amikor a maga kedvtelése után sietett. Nem tanulta meg, hogy a maga ereje gyöngeség csupán, bölcsessége meg balgaság. Ha tudatában van, hogy Isten munkáját végzi, s hogy annak adósa, aki időt és tehetséget bocsátott rendelkezésére, s aki elvárja tőle, hogy az ő dicsőségére fordítsa ezeket, ha hűségesen helytáll őrhelyén, akkor nem kellett volna elszenvednie a kimerítő betegséget. Mivel utazgatásain az időjárás viszontagságainak tette ki magát, hónapokig kellett szenvednie, sőt halálát okozta volna, ha azok buzgó és hathatós imája közbe nem lépett volna, akik úgy érezték, hogy még nem készült el a halálra. Ha akkor meghalt volna, sokkal reménytelenebb lett volna az esete, mint a felvilágosulatlan bűnösé. Isten azonban kegyelmesen meghallgatta népe imáját és meghosszabbította életét, hogy megbánhassa hűtlenségét és jóvátegye a múltat. Mert Battle Creekben sokakra hatott rossz irányban.

B. atyafi felgyógyult betegségéből, mégis milyen kevéssé érezte maga és családja is megalázva magát az Isten keze alatt. Isten Lelkének munkája és a tőle származó bölcsesség nem azért nyilvánult meg, hogy elégedettek legyünk magunkkal, hanem hogy ismeretek és tényleges, igaz megszentelődés által újuljon meg a lelkünk. Mennyivel jobb lenne ennek a fivérünknek, ha ez a betegsége szívének alapos vizsgálatára sarkallta volna, hogy felfedezze jellemének tökéletlenségeit, hogy megszabaduljon azoktól és alázatos lelkülettel kerüljön ki a kemencéből, mint megtisztult arany, Krisztus képmását tükrözve.

A betegséget, melyet pedig maga okozott, a gyülekezet segített neki elviselni. Ápolókat adtak mellé és a költségek oroszlánrészét is a gyülekezet fedezte. De sem ő, sem a családja nem értékelték a gyülekezetnek ezt a bőkezűségét és gyöngédségét. Azt gondolták, hogy megérdemlik, amit tettek értük. Mikor B. atyafi felépült, neheztelt a férjemre, mert helytelenítette ezt az eljárást, pedig nagyon is kifogásolható volt. Szövetkezett másokkal, hogy rombolja férjem tekintélyét. Sőt, mióta elhagyta a kiadót, azóta is neheztel rá. Az atyafi rosszul viselné el, ha Isten próbára tenné.

B. atyafi nem tanulta meg, pedig meg kell tanulnia, ha végül üdvözülni akar, hogy megtagadja magát és leküzdje az élvezetek iránti vágyát. Újra ugyanerre a pontra kell visszakerülnie és még súlyosabb próba elé állnia, mert nem viselte el a múlt próbáit. Isten rosszallását váltotta ki, mert „kimosakodta” magát. Csak kevés tapasztalata van abból, hogy kivegye részét a Krisztus szenvedéseiből. Szereti a cifrálkodást és nem takarékoskodik a pénzével. Az Úr jól tudja ezt, hiszen ő a belső érzéseket, a szív szándékait méri le. Hiszen ő jól ismeri az embereket. Isten próbára teszi hűségünket. Azt várja tőlünk, hogy teljes elménkkel, szívünkkel és érőnkkel szeressük őt, hogy neki szolgáljunk. Az élvezetek szerelmesei magukra ölthetik ugyan az istenfélelem látszatát, ami még bizonyos lemondással is jár, áldozhatnak a pénzükből és az idejükből is, de az önzésüket mégsem fékezték meg és akaratukat sem vetették alá az Isten akaratának.

A D. nővérek nagyon rossz hatást gyakoroltak Battle Creekben. Nem nevelték meg őket. Anyjuk elhanyagolta szent kötelességét, nem fékezte meg gyermekeit. Nem nevelte őket az Úr félelmében és intéseivel. Elkényeztette őket, megkímélte őket a felelősségvállalástól, míg csak semmi kedvük sem volt az élet egyszerű, házi kötelességeihez. Az anya arra nevelte a lányait, hogy sokat gondoljanak a ruházkodásra, de a belső ékességet nem magasztalta előttük. Ezek a fiatal lányok hiúak és büszkék voltak. Tisztátalan volt a gondolkodásuk, viselkedésük romboló légkört lehelt, mégis akadtak Battle Creekben, akik barátkoztak az ilyenfajta gondolkodásúakkal, pedig nem barátkozhatnak velük másképp, csak ha az ő színvonalukra süllyednek le. Ezekkel a lányokkal nem bántak olyan szigorúan, mint viselkedésük megkövetelte volna. Keresik a fiatalemberek társaságát, ők gondolataik középpontja, beszélgetésük tárgya. Romlott a modoruk, nyakasak és beképzeltek.

Az egész családjuk szereti a cifrálkodást. Az anyjuk nem erényes, emelkedett asszony. Nem alkalmas arra, hogy gyermekeket neveljen. Nagyobb nyomatékkal esik nála latba, hogy fitogtatóan öltöztesse gyermekeit, mint a belső lelki ékességek. De hiszen magát sem fegyelmezte meg. Nem hozta összhangba akaratát az Isten akaratával. Nem rendezte szívét az Istennel. Ismeretlen előtte az a folyamat, melyet Isten Lelke visz végbe a szívben, ha a Krisztus iránti engedelmességgel hangolja össze a kívánságokat és a szeretetet. Nem élnek benne nemesítő gondolatok és nem ismeri fel a szent dolgokat. Hagyta, hogy azt tegyenek a gyermekei, ami éppen tetszik. Az a félelmetes élmény, amelyen a két idősebb gyermeke miatt esett át, nem tett olyan mély benyomást rá, mint a körülmények miatt elvárhattuk volna. Arra nevelte gyermekeit, hogy szeressék a cifra öltözködést, a hiúságot és a dőreségeket. Két ifjabb lányát sem fegyelmezte meg. Pedig ha D. a helyes hatásoknak lenne kitéve, jóravaló ifjú lenne, de még sokat kell tanulnia. Mert szívesebben követi hajlamait, mintsem a kötelességet. Szeret a maga feje és kedve szerint járni, s nincs helyes fogalma a keresztényre háruló kötelességekről. Legszívesebben azt tartaná a kötelességének, ami a legjobban megfelel neki. Nem győzte le még a maga kedvtelésének a szeretetét. Belső kötelesség vár hát rá, hogy megtisztítsa lelki látását, hogy megértse, mit jelent Istennek szenteltnek lenni, s megtanulja, hogy Isten milyen magasztos követeléseket támaszt iránta. Nevelésének súlyos hiányosságai árnyékolják be életét.

Ha B. atyafi kitűnő képességeivel kiegyensúlyozott és hűséges osztályvezető lenne a kiadónál, munkája komoly érték lenne a kiadónak és kétszeres fizetést kereshetne meg. De az elmúlt években, figyelembe véve a hibáit és megszenteletlen hatását, a kiadó jobban járt volna, ha nem dolgozna ott, még ha ingyen vállalná is. B. atyafi és testvérnő nem tanulták meg a takarékosság leckéit. ízlelésük kielégítése, a szórakozás és a kérkedés szeretete lenyűgöző hatalommal uralkodnak rajtuk. Kis fizetés jobban a javukra válna, mint a nagy, mert úgyis elköltenék az egészet, még ha még akkora lenne is. Úgy költenék élvezetekre, amint megkapnák, s ha baj érné őket, teljesen készületlenek lennének. Ugyanúgy elköltenék a heti húsz dollárt, mint a tizenkettőt. Ha a B. házaspár takarékosan bánt volna a pénzzel, ha lemondók lettek volna, mára már a maguk házában lakhatnának, s amellett megtakarított pénzük is lehetne a sovány időkre. Ők azonban nem hajlandók takarékoskodni, mint mások teszik, akikre alkalomadtán támaszkodnak. Ha elhanyagolják, hogy megtanulják ezeket a leckéket, jellemüket tökéletlennek találják majd az Isten napján.

B. atyafi Krisztus nagy szeretetének és leereszkedésének tárgya, mégsem gondolta soha, hogy követni tudná mindenható példaképét. Igényt tart rá és egész életében arra törekedett, hogy jobb sorsa legyen, mint Urunknak volt. Sohasem érezte a tudatlanság és bűn mélységét, amelyből Krisztus ki akarta emelni és isteni természetéhez csatolni őt.

Félelmetes felelősség szent dolgokkal szolgálni, mikor nincs megszentelődve a szívünk és a kezünk. Félelmetes felelősséggel jár, hogy Krisztus munkatársai legyünk. Nem jelentéktelen ügy, ha valaki az ő képviseletében áll ki. Az ítélet rémítő valóságai próbára teszik majd minden ember viselkedését. Az apostol mondta – „Nem magunkat hirdetjük, hanem az Úr Jézus Krisztust; Isten ugyanis azt parancsolta, hogy a sötétből támadjon fény, világosságot támasztott a mi szívünkben is, hogy felragyogjon nekünk Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán”. Az apostol rátermettsége nem magában rejlett, hanem Krisztus Lelkének kegyelmes áradásában, ami megtöltötte lelkét, ami minden gondolatát alávetette a Krisztus iránti engedelmességnek. A hirdetett igét kísérő igazság hatalma vagy éltető illat lesz, vagy pedig halált jelentő halotti szag. Az Úr elvárja igehirdetőitől, hogy Krisztus gondolkodásának és lelkületének életerős példái legyenek, – élő levelek, melyeket ismer és olvas minden ember. Reszketek, amikor arra gondolok, hogy még a szombatünneplő adventisták között is akadnak olyan igehirdetők, akiket nem szentelt meg az igazság, amelyet hirdetnek. Semmi más meg nem szerezheti nekik a győzelmet, mint Isten élő, hatalmas Lelke, mely a hírnök szívében munkálkodik, hogy megadja neki Isten dicsőségének ismeretét.

B. atyafi igehirdetésére nem nyomta rá pecsétjét Isten Lelkének jóváhagyása. Noha folyékonyan tud beszélni és világosan kifejteni valamit, mégis igehirdetéséből hiányzik a lelkiség. Felhívásai nem érintették és indították új megtérésre a szíveket. Elmondta ugyan a szóáradatát, hallgatóinak szívét mégsem dobogtatta meg, mégsem olvasztotta meg az Üdvözítő szeretetének érzete. A bűnösök nem győződtek meg és nem vonzotta őket Krisztushoz az az érzés, hogy a názáreti Jézus halad erre. A bűnösöknek világosan azt a benyomást kell elnyerniük, hogy Krisztus közel áll hozzájuk és szívesen nyújt nekik jelen üdvösséget. Úgy kell hirdetni az embereknek az Üdvözítőt, hogy a szónok szíve lecsillapodott, és az Üdvözítő Lelke itatta át. Még a hanghordozásnak, a tekintetnek, a szavaknak is ellenállhatatlan erővel kell rendelkezniük, hogy megindítsák a szíveket és uralkodjanak a gondolatokon. A lelkész szívében Jézusnak kell élnie. Ha Jézus rejlik a szavaiban és hanghordozásában, ha mindkettőt meglágyítja az Úr gyöngéd szeretete, akkor az komolyabb áldásnak fog bizonyulni, mint a föld összes kincsei, élvezetei és dicsősége, mert az ilyen áldások nem jönnek és távoznak el anélkül, hogy kitörölhetetlen benyomást ne keltsenek. Az emberek meggyőződése elmélyül, mély hatást tesz rájuk, így felvetik a kérdést Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?