1875. január 3-án sok mindent elém tártak a Battle Creek-i nagy és fontos érdekeltségeinkről – a kiadóról, iskoláról és a kórházról. Ha helyesen vezetjük ez intézményeket, akkor – mivel terjesztik az igazságot, s mentik az embereket – nagyban elősegítik Isten ügyének fejlődését. Az utolsó idők veszedelmei között élünk. Csakis az képesít részt vennünk a mai komoly és fontos záró munkában, ha odaszenteljük magunkat Istennek. Alig pár teljesen önzetlen ember akad, aki betölti a fontos tisztségeket. Csak kevesen adják át magukat fenntartás nélkül Istennek, hogy az Úr szavára hallgassanak, s az ő dicsősége legyen fő céljuk. Alig pár ember akad, aki, ha kell, életét is odaadná Isten ügyének fejlesztéséért. Pedig Isten épp ilyen odaadást követel meg.

Az emberek magukat csalják, mikor azt képzelik, hogy Istennek szolgálnak, de valójában magukat szolgálják, Isten ügyének és munkájának érdekeit másodlagosnak tekintve. Nem szentelték meg szívüket. Az Úr nem leli örömét az ilyenek szolgálatában. Időről időre, amint a mű fejlődik, gondviselése embereket jelöl ki, hogy Battle Creek-en töltsenek be állásokat. Ha Istennek szentelték volna magukat, s erejüket az ő munkájának, fontos tisztségeket tölthettek volna be. Az ilyen Isten választotta férfiaknak arra a fegyelemre és nevelésre lett volna szükségük, amit e munkásság nyújtott volna. Az Úr azzal tüntetné ki, hogy magához kapcsolja őket, kitöltené rájuk Szentlelkét, azokra a felelősségekre minősítve őket, amelyek viselését rájuk hárította. Csakis úgy tudnak szert tenni Isten akaratának ilyen széleskörű, mély tapasztalatára és ismeretére, ha terheket és felelősségeket hordoznak.

Senki se áltassa magát azt képzelve, hogy ha Battle Creek-en vesz részt Isten munkájában, kevesebb lesz a gondja, kevesebb kemény munka, kevesebb megpróbáltatás vár rá. Hiszen az ördög ott sürgölődik leginkább, ahol a legtöbbet teszik, hogy előremozdítsák az igazság ügyét, és embereket mentsenek. Az ördög jól ismeri az ember természetét, s nem is hagyja békében őket, ha arra nyílik kilátás, hogy egyre inkább Krisztushoz válnak hasonlóvá, hogy hasznavehető emberré fejlődnek Isten ügyében. Az ördög fő gondja megtanulni, miként harcolhat a legeredményesebben, s hogyan hiúsítsa meg Isten célját. Jól ismeri az emberek jellemének mind gyenge, mind erős pontjait A legkörmönfontabban, s mindenféle gonosz csábítással ügyködik, hogy jellemük gyenge pontjait kikezdve, keresztülhúzza Isten szándékait. Ezt elérve, tárva az ajtó, hogy erősebb pontjaikat is megtámadja, s legyőzze. Eluralkodik értelmükön, s elvakítja felfogóképességüket. Majd arra vezeti a csapdáitól megzavartakat s legyőzötteket, hogy akkor legyenek önhittek és magabiztosak, amikor leggyengébb az erkölcsi erejük. Így önámítók lesznek, azt képzelve, hogy kitűnő lelkiállapotban vannak.

Az ellenség mindent megragad, hogy a maga előnyére, s az emberek pusztítására fordítsa. Bizonyságtételeket közöltünk a fontos tisztségeket betöltők javára. Jól kezdik emelni a terheket és lendíteni Isten munkáján, de Sátán kísértésekkel szegődik sarkukba, s végül megejti őket. S mikor mások látják helytelen útjukat, az ördög azt sugallja nekik, hogy hiba csúszott a bizonyságtételekbe, melyeket ezek kaptak, másképp nem bizonyultak volna méltatlannak Isten művében betöltött helyükre.

Ezzel az történik, amit az ördög tervezett – kétségeket támaszt Isten világossága felől. Holott helyt tudtak volna állni Sátán kísértései közepette, ha virrasztottak és vigyáztak volna, ha átérezték volna tehetetlenségüket, ha nem a maguk, hanem Jézus nevében és erejükben bíztak volna, hogy hűen helytálljanak kötelességükben. De ne felejtsük, hogy az Úr mindig feltételekhez köti a küldött bátorítást. Ha megőrzik önzetlen szellemüket, ha tudatában élnek gyengeségüknek, s ezért Istenre támaszkodnak, ha nem bíznak bölcsességükben, hanem az Urat teszik meg erejükké, akkor komoly áldás lesznek ügyében. Az ellenfél azonban betört kísértéseivel, s csaknem mindig diadalt aratott. Úgy rendezte a körülményeket, hogy megtámadja jellemük gyenge pontjait, s legyőzi őket. Némelyek mily szégyenletesen tettek kárt Isten ügyében! Hogy mennyire elszakadtak Istentől, mert romlott szívüket követték, arra csak a lelkük tud megfelelni! Isten napja deríti majd ki csalódásunk tényleges okait. Isten nem követett el hibát. Feltételekhez kötött bátorító ígéreteket adott nekik, de nem tettek eleget a feltételeknek. A maguk erejében bíztak, és elestek a kísértések alatt.

Amit bizonyos körülmények közt elmondhatunk valakiről, nem mondhatjuk el, ha a körülmények megváltoznak. Az emberek erkölcsi ereje elenyésző, önzésük túlteng. Annyira önhittek, olyan könnyen felfújja őket a hiú pöffeszkedés, hogy Isten nem működhet együtt velük többé. Azután magukra hagyatva vakon botorkálnak. Bénító gyengeségről tesznek tanúságot, s olyan dőreségről, mely sokakat elképeszt, hogy ilyeneket egyáltalán elfogadtak és elismertek, mint arra méltókat, hogy közük legyen Isten ügyéhez. Az ellenfélnek pontosan ez a célja. Kezdettől az volt a terve, mikor rendkívüli erővel kísértette őket, hogy szégyent hozzanak Isten ügyére, s árnyékot vessenek a bizonyságtételekre. Ha kevéssé fontos helyükön maradtak volna, ahol Isten munkája nem érezte volna meg a hatásukat, az ellenfél nem vette volna őket annyira tüzes ostrom alá, mert akkor nem használhatta volna őket rendkívüli céljainak eszközéül.

Isten művének fejlesztésénél, amit egy időben méltán elmondtunk, más időpontban már nem állja meg a helyét. Ennek oka, hogy egyik hónapban a résztvevők ártatlanul, a rendelkezésükre álló teljes világosság szerint élhettek, a másik hónap már hosszú volt, hogy Sátán csapdáinak ellenálljanak, s önhittségük révén súlyos bűnbe ne essenek, s alkalmatlanná ne váljanak Isten ügyére.

Sátán körmönfont kísértései miatt annyira változékony az emberek gondolkodása, hogy nem a legokosabb, ha férjem és én akár annyira is vállaljuk a felelősségeket, hogy véleményt nyilvánítunk emberekről, hogy alkalmasak-e valamely felelős állásra, mert aztán minket okolnak a viselkedésükért. Ennek ellenére, ha mindvégig megtartották volna alázatukat, és Istenbe vetett szilárd bizalmukat, mellyel akkor rendelkeztek, mikor felelős állásra javasoltuk őket, akkor talán ők feleltek meg leginkább arra a helyre. Az emberek változnak, bár nincsenek tudatában a változásnak. Elbuknak a kísértés alatt, az ördög eltántorítja őket állhatatosságuktól, így azután eltépik magukat Istentől. Ettől kezdve az ellenség uralkodik rajtuk, s olyanokat mondanak és tesznek, ami szégyent hoz Istenre és gyalázatot ügyére. Ilyenkor Sátán ujjong, ha látja, hogy testvéreink kételkedve tekintenek ránk, mert mi bátorítottuk őket, mi támasztottuk alá a tekintélyüket.