1871. december tizedikén, mikor Vermontban tartózkodtam, közöltek velem néhány dolgot ügyünk New York-i állása felől. Úgy tűnt föl előttem, hogy az ügy siralmas állapotban volt. Kevés volt a munkás és azok sem olyan eredményesek, mint azt a jelennek szóló szent igazságokról való hitvallásuk megkövetelte volna. Olyan embereink vannak ebben az államban, akik bár tanítással szolgálnak, mégsem alapos munkások. Bár hisznek az igazság elméletében és évek óta hirdetik az igét, mégsem lesznek rátermett munkások addig, amíg más módszerrel nem dolgoznak. Sok időt töltenek el a gyülekezetekkel, pedig nem is alkalmasak arra, hogy a gyülekezet javára váljanak. Hiszen ők maguk sem Istennek szenteltek. A Krisztusért való szenvedés elviselésének lelkületére van szükségük, inniuk kell a pohárból és meg kell keresztelkedniük a keresztséggel, mielőtt felkészültek volna arra, hogy másokon segítsenek. Önzetlen, odaadó munkásokra van szükség, hogy a Biblia színvonalára emeljék a dolgokat New Yorkban. Ezek az emberek nem kötelességük szerint fáradoztak, mikor egyik gyülekezettől a másikig utazgattak. Ha Isten hívta el őket munkájára, azért tette, hogy bűnösöket mentsen meg. Azzal bizonyítsák be elhivatottságukat, hogy új mezőkre mennek el, ahol megtudhatják, hogy Isten bízta-e rájuk a lélekmentés munkáját.

Ha Taylor, Cotwell, Whitney és Lindsay atyafi és testvérnő új mezőkön fáradozna, akkor lelkileg sokkal fejlettebbek lennének, mint amilyenek most. Ha az ellenfelek szembeszegülésével találkoznának, ez a Bibliájukhoz vezetné őket, érveket keresni, melyekkel meg tudnák védeni álláspontjukat. Ezzel növelnék jártasságukat a Szentírásban és tudatossá válna bennük, hogy Isten erejével szembe tudnak szállni az ellenséggel, bármilyen alakot is ölt. Akik megelégednek azzal, hogy a gyülekezetet járva a tanításnak ugyanazon a területein szántsanak, azoknak hiányos lesz a tapasztalatuk, amivel pedig rendelkezniük kellene. Gyöngék maradnak, nem pedig erősek szándékaikban, a végrehajtásban, s abban, hogy szenvedjenek az igazságért. Eredménytelen munkások lesznek.

Ha szívükön viselik Isten ügyét, ha a szeretet lángja lobog bennük a drága lelkekért, akikért Krisztus életét adta, akkor nem keresik majd a maguk szórakozását vagy könnyebbségét. Hanem úgy viselkednek majd, mint Krisztus. Menni fognak, hogy "megkeressék és megmentsék az elveszettet." Ő mondta "Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket."

Ha New York-i lelkészeink segíteni akarják a gyülekezeteket, úgy tudják ezt a legeredményesebben megtenni, ha új területekre mennek ki és embereket vezetnek az igazsághoz. Mikor a gyülekezet látja, hogy az igehirdetők égnek a munka lelkületétől, mélyen átérzik az igazság erejét, igyekeznek embereket vezetni az igazság ismeretére, ez majd új életet és erőt vált ki belőlük. Megindítja szívüket, hogy ők is elkövessenek mindent, hogy segítsenek e munkában. Egyetlen más olyan embercsoport sincs a világon, akik szívesebben feláldozzák javaikat az ügy fellendítéséért, mint a szombattartó adventisták. Ha az igehirdetők nem veszik el teljesen a szombattartók kedvét a maguk tétlenségével és eredménytelenségével, lelkiségük hiányával, akkor az adventisták rendszerint bőkezűen eleget tesznek bárminemű felhívásnak, ami belátásra és lelkiismeretükre hat. De a tagok előbb látni szeretnék az eredményt. Helyénvaló, hogy New York állambeli testvéreink is gyümölcsöt várnak el igehirdetőiktől. Milyen eredményeket értek el a lelkészeik? Mit csinálnak most?

A New York-i lelkipásztoroknak messze előbbre kellene járniuk. Ők mégsem láttak olyan fajta munkához, ami komoly erőfeszítést igényelt volna, ami erős ellenállást váltott volna ki. Ha ezt tették volna, akkor a Bibliájukhoz kényszerítette volna őket és az imához, hogy meg tudjanak felelni ellenzőiknek. S hogyha igénybe vették volna talentumaikat, egyúttal meg is kettőzték volna azokat. Akadnak New Yorkban olyan lelkészek, akik évek óta hirdetik ugyan az igét, de akikre mégsem lehet számítani, hogy nyilvános előadássorozatot tartsanak. Elgyengültek, mert nem fejlesztették gondolkodásukat az ige tanulmányozásával, sem az ellenszegüléssel való szembeszállással, hogy így Isten által megerősödjenek. Ha Krisztus keresztjének hű katonáiként elmentek volna a táboron kívülre, ha Istenre és a maguk életerejére támaszkodtak volna, ahelyett, hogy teljes súlyukkal testvéreikre, akkor tapasztalatra tettek volna szert, s mára már képesek lennének munkához fogni bárhol, ahol a legégetőbben szükség van a segítségükre. Ha New York-i igehirdetőink hagyták volna, hogy a gyülekezetek maguk fáradozzanak magukért, ha nem állták volna el a gyülekezetek útját, akkor ma már mind a gyülekezetek, mind az igehirdetők fejlettebbek lennének a lelkiségben és az igazság ismeretében.

Sok New York-i fivérünk és nővérünk visszaesett az egészségügyi megújulás terén. Alig akad egynéhány valódi egészségügyi újító az egész államban. Pedig New York-i testvéreink világosságot és lelki értelmet nyertek. Mégis az igazság, mely behatolt értelmükbe, a fény, mely lelkükbe ragyogott, de melyet nem értékeltek és ápoltak, tanúskodni fog ellenük az Isten napján. Azért adta az Úr az igazságot, hogy megmentse azokat, akik hisznek és engedelmeskednek. Nem az ítéli meg őket, hogy nem volt világosságuk, hanem az, hogy nem jártak benne.

Isten bőségesen gondolkodott arról, hogy az emberek kielégítsék természetes étvágyukat. Bőségesen változatos táplálékot terített nekik a föld terményeiből, jóízűt, táplálót a szervezetünknek. Ezekből – mondja mennyei Atyánk -, szabadon ehetnek. Jóízűen elfogyaszthatjuk a gyümölcsöket, a zöldségféléket, gabonákat anélkül, hogy megsértenénk testünk törvényeit. Ezek az élelmiszerek a lehető leg-egyszerűbben és legtermészetesebben elkészítve, táplálni fogják testünket, megőrzik húsételek nélkül is természetes életerejüket.

Isten eredetileg alig valamivel teremtette az embert alacsonyabb rendűvé az angyaloknál. Olyan tulajdonságokkal ruházta fel őt, melyek, ha helyesen használ fel, áldására lesz a világnak és hatása az adományozó dicsőségét tükrözi. De, bár Isten a maga mására teremtette őt, az ember mértéktelenségével megsértette testi természetében az elvet és Isten törvényét. Bárminemű mértéktelenség elzsibbasztja az érzékeny szerveket s annyira elgyöngíti az agy idegerejét, hogy képtelenek nagyra becsülni az örökkévaló dolgokat. Ehelyett a közönséges ügyek színvonalára rántják le azokat. Az alantasabb szenvedélyek szolgaságba vetik az agy magasabb rendű erőit, melyeket pedig magasztos célra tervezett az Úr. Ha helytelen testi szokásaink vannak, szellemi és erkölcsi képességeink sem lehetnek erősek, mert szoros az összefüggés a testi és az erkölcsi között. Péter apostol megértette ezt, ezért is emelte fel hangját figyelmeztetőn a testvérei előtt "Szeretteim, mint vándorokat és hontalanokat intelek titeket, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, melyek a lélek ellen küzdenek."

Alig akad erkölcsi erő a névleges keresztény világban. Mindaddig helytelen szokásoknak hódolnak, semmibe veszik a testi és az erkölcsi törvényeket, míg csak ijesztően alacsony fokra nem züllött mind az erény, mind az istenfélelem általános színvonala. Olyan szokások, amelyek csökkentik a testi egészség színvonalát – aláássák a szellemi és az erkölcsi erőt is. A természetellenes étvágyak és szenvedélyek kielégítése döntő hatással van az agyidegekre. Az állatias érzékeket erősíti, az erkölcsieket pedig elnyomja. A mértéktelen ember számára lehetetlenség kereszténynek lenni, hiszen magasztosabb erőit a szenvedélyek rabszolgaságába vetette.

Akik elnyerték a világosságot az egyszerű étkezés és ruházkodás felől, a testi és erkölcsi törvényeknek megfelelően, de akik mégis hátat fordítanak a tényeknek, melyek rámutatnak kötelességeikre, azok másban is kibújnak majd a kötelesség alól. Ha tompítják lelkiismeretüket, hogy elkerüljék a keresztet, melyet pedig vállalniuk kell, ha összhangba akarnak kerülni a természet törvényeivel, akkor a tízparancsolatot is meg fogják szegni, csakhogy elkerüljék a gyalázatot. Némelyek nagyon is húzódoznak attól, hogy elszenvedjék a keresztet és ne törődjenek a gyalázattal. Némelyeket egyszerűen kinevetnek az elveik miatt. Isten népe között a világhoz való alkalmazkodás hódít teret, pedig azt vallják, hogy hontalanok és vándorok, – hogy várják és sóvárogják Uruk eljövetelét. Sokan vannak a hitvalló szombattartók között New Yorkban, akik megrögzötten hozzánőttek a világi szokásokhoz és a bűnös kívánságokhoz, mint testük egészségéhez, józan gondolkodásukhoz és szívük megszentelődéséhez.

New Yorkban Isten némelyeket próbára tesz és vizsgáztat. Megengedte, hogy jómódban éljenek, hogy megérlelje, ami a szívükben rejlik. A büszkeség és a világ szeretete elválasztja őket Istentől. Lényegében elvetik az igazság elveit, pedig azt vallják, hogy szeretik az igazságot. A keresztények ébredjenek fel és lépjenek ki a tettek mezejére. Mert példamutatásuk jelentős mértékben kihat mások nézeteire és szokásaira. Vállalniuk kell a súlyos felelősséget, mert a befolyásukkal mások sorsát döntik el.

Az Úr az utolsó időknek szóló mélyenszántó és metsző igazságokkal népet választ ki e világból, magának szentelve őket. Büszkélkedés és kificamodott divatok, a páváskodás szeretete, a világ tapsának kedvelése – mindet ott kell hagynunk a világgal, ha azt akarjuk, hogy az új embert öltsük magunkra, aki teremtője képmására megtorpanás nélkül megújul, egészen a teljes megismerésig. "Megjelent ugyanis Istennek minden emberre üdvöt árasztó kegyelme, mely arra tanít, hogy szakítsunk az istentelenséggel és a világi vágyakkal, s éljünk mértéktartóan, szentül és buzgón e világon. várjuk a boldog reményt, a nagy Istennek és üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét, aki odaadta magát értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, s megtisztítson és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen."

Az ...-i gyülekezetnek rostálásra lenne szüksége. Alapos megtérésre van szükségük, mielőtt megfelelő állapotra jutnának el. Önzés, büszkeség, irigység, rosszakarat, aljas gyanúsítás, rágalmazás, pletykálkodás burjánzik közöttük, miközben Isten Lelkének alig van köze hozzájuk. Állítják, hogy ismerik Istent, de ilyen állapotban vesztegelnek, imáik utálatosság csak az Isten szemében. Tettekkel nem támasztják alá hitüket, s némelyeknek jobb lett volna, ha sohasem vallják az igazságot, minthogy arcpirító gyalázatot hozzanak hitvallásukra. Bár verik a mellüket, hogy ők a Krisztus szolgái, valójában az igaz tettek ellenségét szolgálják. Cselekedeteik bizonyítják, hogy nem ismerik Istent és a szívük sem engedelmeskedik Krisztus akaratának. Gyerekjátékot űznek a vallásból, úgy viselkednek, mint megannyi szeszélyes kölyök.

Isten gyermekei az egész világon egyetlen népes testvériséget alkotnak. Üdvözítőnk pontosan meghatározta azt a lelkületet és azokat az elveket, amelyeknek uralniuk kell azok tetteit, akik következetes, szent életükkel megkülönböztetik magukat a világtól. Egymás szeretetének, mennyei Atyjuk mindenek feletti szeretetének kell testet öltenie a viselkedésükben és tetteikben. Isten gyermekeinek jelenlegi állapota olyan, mint fészekaljnyi hálátlan marakodó gyereké.

New Yorkban még az igehirdetőket is az a veszély fenyegeti, hogy olyanok lesznek, mint azok, akik bár folyvást tanulnak, mégsem tudnak eljutni az igazság ismeretére. Hallgatni hallgatják ugyan, mégsem viszik át az igazságot a gyakorlatba. Ezeknek a lelkészeknek tapasztalatra kell szert tenni az igazságban, ami majd képesíti őket, hogy megértsék a munka emelkedett jellegét.

A világtörténelem legkomolyabb, legfontosabb korában élünk. Az utolsó napok veszélyei között. Nagy horderejű és félelmetes események állnak előttünk. Mennyire szükséges hát, hogy aki féli az Istent és szereti törvényét, porig alázza magát előtte, bánkódjék és gyászoljon, vallja be azokat a bűnöket, melyek falat emelnek Isten és népe közé. Az a legvisszataszítóbb, hogy nem is értjük meg az állapotunkat, alantas helyzetünket, hanem elégedettek vagyunk, ha úgy maradunk, ahogy vagyunk. Meneküljünk hát az Isten szavához és az imához, egyénenként keressük komolyan az Urat, hogy megtalálhassuk őt. Legyen ez a legfőbb célkitűzésünk.

A gyülekezet tagjai felelősek a rájuk bízott tehetségekért. Lehetetlen a keresztény számára eleget tenni felelősségeinek, hacsak azt az emelkedett álláspontot nem foglalja el, mely összhangban áll az igazsággal, amelyet vall. Az ösvényünkre ragyogó fény felelősséget ró ránk, hogy úgy ragyogtassuk világosságunkat, hogy Istent dicsőítsük meg.

Az ...-i gyülekezet lelki fejlődése nem áll arányban az ösvényükre ragyogó fénnyel. Isten mindenkire bízott tálentumokat, hogy a pénzváltókhoz kiadva kiaknázzák azokat, hogy amikor a Mester hazaérkezik, kamatostól kapja vissza, ami az övé. Az ...-i gyülekezet javarészben értékes emberanyagból tevődik össze, a tagok mégis elhibázzák, hogy elérjék azt a magas színvonalat, amelyet kiváltságuk megütni.

A gyülekezet tagjainak tetemesebb része három egymással rokon család tagjaiból áll. Több tehetség van a gyülekezetben és több emberanyag a jó munkások kitermeléséhez, mint amennyit előnyösen lehetne alkalmazni azon a vidéken. A gyülekezet összessége nem növekszik lelkiekben. Nem kedvező itt a helyzet arra, hogy azáltal fejlődjenek, hogy használnák is az Istentől kapott tehetségeket. Nincs elég hely, hogy mind dolgozni tudna. Egyik a másik útjában áll. Hiányzik a lelki erősség. Ha ez a gyülekezet kevésbé volna családi gyülekezet, akkor mindnyájan egyénileg felelősnek tartanák magukat.

Ha más gyülekezetben vetnék be néhány tag képességét és jó hatását, ahol bevonnák őket olyanok segítésébe, akik tényleg segítségre szorulnak, akkor a legmagasabb értékű tapasztalatot nyernék el. S azzal,, hogy így másokon segítenek, Krisztus példáját követnék. Krisztus nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon. Jézus nem a maga örömére élt, hanem kiüresítette magát, a szolga szerepét vállalta és jó cselekedetekkel töltötte életét. Pedig ő is kényelemben és bőségben tölthette volna földi életét, és megszerezhette volna magának ennek az életnek az örömeit. Mégsem a gyönyöröknek élt, hanem hogy jót tegyen és megmentsen másokat a szenvedéstől. Azért nyújtott nekünk példát, hogy azt kövessük.

I. és J. atyafi, ha Istennek szentelik magukat, súlyosabb felelősségeket tudnának hordozni, mint eddig. Azt gondolták, hogy készségesen eleget tesznek, ha bármikor javak adományozására hívnak fel, s ez az ő felelősségük, mit Isten ügyében viselniük kell. Ám Isten többet vár el tőlük. Ha arra nevelték, csiszolták volna gondolkodásukat, ha alaposabban tanulmányozták volna az Isten szavát, hogy az Úr ügyének munkásai lehessenek, s ha ugyanolyan buzgón törekedtek volna a bűnösök megmentésére, mint az élet dolgainak megszerzésére, akkor olyan erőt és bölcsességet fejlesztettek volna ki magukban, hogy Isten munkájába lépjenek, ahol égető szükség van munkásokra.

Ezek a testvérek, mivel családi közösségben maradtak, eltörpülnek a szellemi és lelki erő területein. Nem az a legjobb, ha egy, két vagy három család gyermekei néhány mérföldön belül telepednek le egymástól. Ennek nem jó a hatása a család tagjaira. Az egyik ügye mindnek az ügyévé válik. A tanácstalanságok és bajok, melyeken többé-kevésbé minden családnak át kell esni, s amelyeket, amennyire csak lehet, a családi körön belül kell megtartani, átterjed a rokonságra és kihat a vallásos összejövetelekre. Vannak dolgok, amelyeket nem lenne szabad másnak tudni, bármennyire barátságosak, bármilyen közeli rokonok is. Egyéneknek és családoknak kell ezeket elviselni. De ha néhány család közeli kapcsolatban él, ha szüntelenül érintkeznek, akkor az legtöbbször aláássa az emberi méltóságot, melyet pedig minden családban fenn kellene tartani. Amikor az intések és korholások kényes kötelességét végzik, az a veszély fenyeget, hogy megsértik az érzéseket, hacsak a legmesszebbmenő gyöngédséggel és gondossággal nem végzik. A jellem legkitűnőbb példái is hajlamosak a tévedésekre, ezért nagyon óvakodnunk kell, nehogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsunk az apró ügyeknek.

Az a családi és gyülekezeti kapcsolat, ami ...-ben áll fönn, nagyon kellemes lehet a természetes érzéseknek. Mégis, mindent beszámítva, nem a legmegfelelőbb a keresztény jellem kialakítására nézve. A közeli kapcsolat és az egymással való bizalmas barátkozás, ha a gyülekezetben is együvé tartoznak, gyöngítik az egymás nagyra becsülését. Így nem őrzik meg azt a méltóságot, tiszteletet, bizalmat és szeretetet, ami virágzóvá teszi a gyülekezetet. Sokkal boldogabb lenne mindenki, ha elválnának, ha csak alkalomadtán érintkeznének, így az egymásra tett jó hatásuk is tízszeresére emelkedne.

Mivel ezek a családok házasságok útján összefonódtak, és mert szüntelenül egymás társaságában forognak, mind ismerik a többi hibáit, melléfogásait, meg azt is kötelességüknek tartják, hogy javítgassák azokat. S mivel ezek a rokonok valóban szeretik egymást, ezért olyan apróságok is elszomorítják őket, melyeket észre sem vennének azokban, akiket nem ismernek olyan közelről. Súlyos fájdalmakat viselnek el, mert némelyik azt gondolja, hogy nem bánnak velük egyenlően, sem annyi figyelemmel, amennyit megérdemelnének. Olykor kicsinyes féltékenykedések ütik fel a fejüket s még a jelentéktelen dolgokat is hallatlanul felfújják. A jelentéktelen félreértések és apró nézeteltérések súlyosabb szenvedéseket okozhatnak, mint a más forrásokból eredő próbák.

Ezek a dolgok elgyöngítik a máskülönben igazán lelkiismeretes és nemes gondolkodású férfiakat és nőket, és nem fejlesztenek olyan jellemet, amilyet más körülmények közt fejlesztenének. Eltörpül a szellemi és lelki növekedésük, ami azzal fenyeget, hogy elpusztítja hasznavehetőségüket. Jóformán magukra korlátozódik a munkásságuk és érdeklődésük. Jó hatásuk leszűkül, pedig szélesebbre kellene terjeszkednie és általánosabbá válnia, hogy más-más körülményekben igénybe vegyék azt az erőt, amit Isten adott nekik, oly módon, ahogy a leginkább az Úr dicsőségét szolgálja. Az ész összes képességei hatalmasan kifejleszthetők. Fel kell ráznunk lelkünk szunnyadó erőit és tettre kell késztetnünk azokat az Isten dicsőségére.

Isten hittérítőket hív. Számos jó képességekkel megáldott ember akad ...-ban, aki növekedni fog a teherbírásban és az erőben, amikor majd Isten munkájáért és ügyéért vetik latba tehetségeiket. Ha ezek a testvéreink arra nevelik magukat, hogy Isten ügyét tegyék fő céljukká, ha hajlandók lesznek feláldozni szórakozásaikat és hajlamaikat az igazságért, akkor az Isten áldása fog megnyugodni rajtuk. Ezek a testvéreink, akik szeretik az igazságot, akik évek óta örvendeznek a Szentírásra áramló, egyre növekvő fénynek, ragyogtassák világosságukat azokra, akik a sötétben vesztegelnek. Isten lesz számukra a bölcsesség és az erő, s az Úr megdicsőíti majd magát, amikor azokkal és azokon keresztül dolgozik, akik teljes szívükkel követik őt. "Ha bárki szolgálni akar nekem, azt megtiszteli az Atya." Isten bölcsességét és erejét nyeri az, aki készségesen és hűségesen akarja szolgálni őt.

...-i testéveink szívesen adakoztak javaikból a különféle vállalkozásokra, mégis visszatartották magukat. Nem mondták Itt vagyok, Uram, küldj el engem. Nem az ember-eszköz ereje teszi őket eredményessé abban a munkában, amelyet végezniük kell, hanem annak hatalma és bölcsessége, aki alkalmazza őket és velük fáradozik. Ha feláldozzuk bár javainkat a menny és föld tulajdonosának, de ha mégis visszatartjuk magunkat, akkor nem nyerjük el a menny jóváhagyását és az áldásait sem biztosítjuk. ...-i fivéreink és nővéreink szívében annak az elvnek kell virágoznia, hogy mindenüket, még magukat is az Isten oltárára helyezzék.

Olyan emberekre van szükség Battle Creekben, akik képesek és hajlandók is terheket viselni, felelősséget vállalni. Újra meg újra hallatszott a hívó szó, mégis alig valaki tett neki eleget. Némelyek akkor feleltek volna a hívásra, ha ezzel fellendítették volna világi érdekeiket. De mert nem volt rá kilátás, hogy a Battle Creekbe költözéssel jobb lesz a sorsuk, ezért nem látták be, hogy kötelességük lenne ideköltözni. Pedig jobb az engedelmesség a véres áldozatnál. Engedelmesség és önzetlen szeretet nélkül a legértékesebb ajándék is túl kicsiny ahhoz, hogy a mindenek tulajdonosának ajánljuk fel.

Isten felszólítja az ...-i fivéreket és nővéreket, hogy keljenek fel és siessenek az Úr segítségére, a hatalmasok ellen. Azért olyan kevés az erő azok közt, akik az igazságot vallják, mert nem használják fel Istentől nyert képességeiket. Nagyon sokan elrejtették és földbe ásták tálentumaikat. A tehetségek használattal növekednek. Isten vizsgára teszi és próbára teszi népét.

I. atyafi és testvérnő megbízható teherviselők voltak az Isten művében, s most a gyermekeiknek sem szabad visszahúzódni és megengedni, hogy annyi teher nehezedjék szüleikre. Ideje, hogy igénybe vegyétek és munkába állítsátok a gyermekek kevésbé kimerült agyát, különösen a Mester szőlőjében.

Néhányan New York állambeli testvéreink közül azt szeretnék, hogy K. atyafit és testvérnőt a gyülekezet között állítsák munkába. Ez azonban nem a megfelelő hely arra, hogy bebizonyítsák elhivatottságukat. Ha Isten valóban elhívta őket, akkor nem a gyülekezetek számára hívta el, mert ezek legtöbbje az említett házaspár előtt jár. Egész világ terül el K. atyafi és testvérnő körül – gonoszságban veszteglő világ. Hatalmas a munkaterületük. Bőséges terület áll rendelkezésükre, hogy a nélkül próbálják ki képességeiket és hivatásukat, hogy más ember munkásságába törnének be és olyan alapokon építenének, amelyeket nem ők fektettek le. K. atyafi és testvérnő nagyon ólomlábakon járt, hogy tapasztalatokat szerezzenek a lemondásban. Nagyon húzták az időt, hogy elfogadják az egészségügyi megújulás valamennyi ágát. A gyülekezetek megelőzték őket az étvágy megtagadásának területén. Ezért nem lehetnek a gyülekezet javára ebben az irányban, inkább csak a kárára.

K. atyafi nem volt áldás az ...-i gyülekezetben, hanem inkább súlyos teher. Elállta előttük a fejlődés útját. Nem volt és nincs olyan állapotban, hogy segíteni tudna, ahol, és amikor a legégetőbb szükség lenne rá. Nem képviselte helyesen a hitünket. Viselkedése és élete nem vallott megszentelődésre. Messze lemaradt és nem állt készen, nem akarta felismerni Isten gondviselésének útmutatásait. Viselkedése, magatartása miatt a hitetleneknek nem tud utat mutatni az igazsághoz.

Példája akadály csak a gyülekezeteknek és hitetlen ismerőseinek. Ha K. atyafi teljesen Istennek szentelte volna magát, akkor cselekedetei gyümölcsözők lennének, sok jót teremnének. De ami különösen megkülönbözteti Isten népét az egyházak zömétől, az nem csupán hitvallásuk, hanem példás jellemük és az önzetlen szeretet elveinek gyakorlati megvalósulásai. Isten Lelkének a szívben végzett hatalmas, megtisztító hatása, ami szavakban és tettekben valósul meg, elkülöníti őket a világtól, és mint Isten választott népét pecsételi meg őket. Krisztus követőinek olyan lesz a jelleme és a lelkülete, mint Mesterüké volt. Ő a példaképük, ő az a szent és tökéletes minta, melyet a keresztényeknek követniük kell. Krisztus valódi követői szeretni fogják testvéreiket és egyetértésben élnek velük. Szeretni fogják embertársukat, amint arra Krisztus példát mutatott. Készen lesznek bármi áldozatra, ha ezzel meggyőzhetik az embereket, hogy hagyják el bűneiket és térjenek meg az igazsághoz.

A hívők szívébe mélyen belegyökerezett igazság ki fog kelni és megtermi az igaz élet gyümölcseit. Szavaik és tetteik azok az eszközök, amelyeken át Isten eljuttatja a világhoz az igazság és szentség tiszta elveit. Rendkívüli áldások és kiváltságok várnak azokra, akik szeretik az igazságot és az elnyert világosság szerint élnek. Ha elhanyagolják azt, akkor világosságuk sötétséggé változik. Mikor Isten népe önelégültté válik, a maguk vélt okossága miatt, az Úr eltávolodik tőlük. Isten azoknak ígér kegyelmet és igazságot, akik alázatos szívűek, engedelmesek és hűségesek.

K. atyafi elállja gyermekei előtt az utat. Ha Istennek szentelte volna magát, ha szíve a munkáért dobogott volna, ha megvalósította volna életében az igazságot, melyet vall, akkor átérezte volna annak fontosságát, hogy megparancsolja háza népének maga után, hogy az Úr útját járják, mint azt a hűséges Ábrahám tette.

A két K. atyafi közt hiányzik az összhang és a szeretet, s ez a hiány szégyent hoz Isten ügyére. Mindketten hibásak. Mindkettőjükre az a feladat vár, hogy önzetlenné váljanak és legyőzzék hibáikat. Ezek helyett gyakorolják inkább a keresztény kegyeket. Szégyent hoznak Istenre a széthúzások, a civakodások, s nem túlzás gyűlöletet mondani, ami a két édestestvér között dúl. K.A. atya-fi nagyon hibás ebben. Olyan érzéseket melenget, melyek nem férnek össze Isten akaratával. Ismeri fivérének, K.B.-nek hibáit, tudja, hogy zsörtölődő, boldogtalan a természete. Gyakran akkor sem veszi észre a jót, ha az a szeme előtt van. Csak rosszat lát mindenben és könnyen elcsügged. A Sátán a kicsi dolgokat is nagynak tünteti fel előtte. Mindent figyelembe véve K.B. atyafi kevésbé kifogásolható úton járt, mint fivére, mert az kevésbé ártott a jelen igazság ügyének.

A két édestestvérnek teljesen meg kell békülnie egymással, mielőtt lemoshatnák isten ügyéről a civakodásuk által okozott szégyent. "Erről ismerhetők fel Isten fiai és az ördög fiai, mindaz, aki nem cselekszik igazságot, nem Istentől való, de az sem, aki testvérét nem szereti." "Aki állítja, hogy a világosságban van, de testvérét gyűlöli, az még most is a sötétségben van." Akik Istenért fáradoznak, legyenek tiszta edények, a Mester szolgálatára szenteltek. "Tisztuljatok meg, akik az Úr edényeit hordozzátok." "Aki állítja, Szeretem az Istent, de felebarátját gyűlöli, az hazug. Aki ugyanis nem szereti testvérét, akit lát, Istent, akit nem lát, hogyan szerethetné? Ezt a parancsot kaptuk tehát tőle Aki szereti Istent, szeresse testvérét is."

Krisztus követei előtt felelősségteljes, szent feladat áll. Ők az élet éltető illata vagy pedig halált jelentő halotti szag. Az ő viselkedésük dönti el az emberek sorsát, akikért Jézus életét adta. Mind K. atyafinak, mind a testvérnőnek hiányzik a lelki tapasztalata. Életük nem irányult a megszentelődésre, nem ismerik mélyen és alaposan az Isten akaratát. Nem törtek fokozatosan előre és felfelé az istenfélő életre, hogy tapasztalatuk értékes lenne a gyülekezet áldására. Jókora terhet jelentettek csak a gyülekezetnek.

K. testvérnő előző élete nem olyan volt, hogy a tapasztalata áldást jelentene másoknak. Nem ültette át életébe a kötelességről alkotott meggyőződését. Túl sokszor vett erőszakot a lelkiismeretén. Annak ellenére, hogy az igazság fénye ragyogott ösvényére, az élvezetek szerelmese volt, könnyelmű komolytalanságra és divatra pazarolta életét. Ismerte ugyan az utat, mégsem járt rajta. K. testvérnőnek az Úr a figyelmeztetés és intés bizonyságtételét adta. Nővérünk hitt a bizonyságtételnek és elkülönült azoktól, akik jobban kedvelték az élvezeteket, mint Istent. S miután visszatekintett elmúlt életére, mely zsúfolva volt hanyagságokkal és helytelenségekkel, átadta magát a hitetlenségnek és a lehangolt mélabúnak. A kétségbeesés kerítette mindjobban hatalmába. Miután férjhez ment K. atyafihoz, megváltozott ugyan kissé, de időről időre azóta is nagyon levert és csüggedt volt.

K. testvérnő eléggé jártas a jövendölésekben, le tudja vezetni azokat és helyesen tud beszélni róluk. Néhány testvérünk szeretné kérlelni a K. házaspárt, hogy menjenek el tevékeny munkásnak. Mégis az a veszély fenyeget, hogy rossz alapon állnának munkába. K. testvérnő művelődési előnyei fölötte állnak sokaknak, akik körülveszik őt. Amikor nyilvánosan fáradozott, inkább a maga erejére, mint Isten Lelkére támaszkodott. A fennhéjázó függetlenség lelkülete élt benne s azt gondolta, hogy jobban beillik tanítónak, mint tanulónak. A lelki dolgokban való járatlansága miatt azonban nincs felkészülve rá, hogy a gyülekezetek között dolgozzék. Nincs meg benne az a lelki látás, és lelki erő, ami a gyülekezetek felépítéséhez szükséges. Ha ő és férje egyáltalán ilyen munkába fognak, kezdjék azzal, hogy jó hatással legyenek az ...-i gyülekezetre. Ott fáradozzanak, ahol arra szükség van.

Elvégzésre váró munka van az új területeken. Figyelmeztetnünk kell a bűnösöket, akik még sohasem hallották az intő üzenetet. K. atyafinak és testvérnőnek tágas tér nyílik itt a munkára s arra, hogy bebizonyítsák elhivatottságukat. Senki ne akadályozza erőfeszítésüket az új területeken. Akad elég megmentésre váró bűnös mindenfelé. Némelyik igehirdető mégis hajlamos arra, hogy ugyanazt a területet járja be újra és újra a gyülekezetek közt, ahol a fáradozásuk úgysem tud segíteni a gyülekezeteken, ezért kárba vész az idejük.

Szeretnénk, ha az Úr összes szolgája munkás lenne. Nem lenne szabad kizárólag az igehirdetőkre korlátozódni annak, hogy figyelmeztessük az embereket. hanem azok a testvérek, akiknek szívében ott él az igazság, s akik jó hatást fejtettek ki otthon, tartsák kötelességüknek, hogy idejük egy részén Isten hittérítőiként menjenek ki szomszédaik közé és a környező városokba. Terjesszék iratainkat, kezdeményezzenek beszélgetéseket és Krisztus lelkületével imádkozzanak azokért és azokkal, akiket meglátogattak. Ez az a tevékenység, ami felkölti a kutatás és lelki megújulás szellemét.

Az Úr már évek óta az egészségügyi megújulásra tereli népe figyelmét. Ez az Emberfia eljövetelére előkészítő munka egyik legfontosabb ága. Keresztelő János Illés lelkével és erejével ment, hogy előkészítse az Úr útját és az igazak bölcsességére vezessen embereket. Ő volt azok képviselője, akik ezekben az utolsó időkben élnek, akikre Isten szent igazságokat bízott, hogy hirdessék az embereknek és előkészítsék az utat Krisztus második eljövetele előtt. János is megújító volt. Gábriel főangyal egyenesen a mennyből érkezve szólt János apjának és anyjának az egészségügyi megújulásról. Lelkükre kötötte, hogy János ne igyék bort, sem részegítő italt, és már születésétől kezdve betelik Szentlélekkel.

János távol tartotta magát a világi barátoktól és az élet fényűzéseitől. Egyszerű öltözéke, teveszőr ruhája folytonos szemrehányás volt a zsidó papok és a nép tékozlása és páváskodása ellen. Étrendje csakis zöldségfélékből, sáskából és vadmézből állt, ami ugyancsak megrovás volt az étvágy feneketlen kielégítése, az ínyenckedés ellen, ami akkor mindenfelé burjánzott. A látnok Malakiás jelenti ki "Nézzétek, elküldöm néktek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az Úr nagy és rettenetes napja. Ő a fiak felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiaik szívét." A látnok itt a mi feladatunkat is ecseteli. Akiknek Krisztus második eljövetelét kell előkészíteni, azokat a hű Illés jelképezi, mint ahogy János is Illés lelkületével jött, hogy előkészítse az utat Krisztus első eljövetelére. A megújulásnak az a magasztos célja, hogy mi magunk felszabaduljunk és a nagyközönséget is gondolkodásra késztessük. Kapcsoljuk össze az üzenettel a mindenben megtartott mértékletességet, hogy elfordítsuk Isten népét a bálványimádástól, a torkosságtól és a ruházkodásban és más dolgokban elkövetett fényűzéstől.

Az azoktól elvárt lemondást, alázatot és mértékletességet, akiket Isten különösképpen vezet és megáld, – ezt kell hirdetnünk az embereknek, azok fényűzésével, egészségrontó szokásaival ellentétben, akik a mai romlott korban élnek. isten megmutatta, hogy az egészségügyi megújulás olyan szorosan összefügg a harmadik angyal üzenetével, mint a kar a törzzsel. Sehol sem találunk olyan súlyos okot a testi és az erkölcsi romlásra, mint ennek a fontos tárgynak az elhanyagolását. Akik belemerülnek az étvágy és a szenvedélyek kielégítésébe és behunyják szemüket a világosság előtt, attól tartva, hogy bűnös étvágyuk kielégítését fedezik fel magukon, amelyről nem hajlandók lemondani, azok vétkesek az Isten előtt. Aki hátat fordít a fénynek egyik dologban, az meg fogja keményíteni szívét, hogy semmibe vegye a más ügyekre ragyogó fényt is. Aki megrontja erkölcsi kötelezettségeit az evés és ruházkodás területén, az az előtt egyengeti az utat, hogy az örökkévaló érdekek terén is felrúgja Isten igényeit. Testünk nem a mi tulajdonunk. Isten helyez ránk felelősséget, hogy óvjuk ezt a lakást, a testünket, melyet nyújtott nekünk, hogy szent és Istennek tetsző áldozatnak őrizzük meg. Azé a testünk, aki teremtette, nekünk meg kötelességünk elsajátítani azokat az ismereteket, amelyek tudtunkra adják, hogy őrizhetjük meg egészségünket a romlástól. Ha mohó kívánságaink kielégítésével elgyöngítjük testünket, ha belemerülünk a falánkságba, vagy az egészségrontó divatok szerint öltözködünk, csak hogy el ne térjünk a világ szokásaitól, akkor Isten ellenségei vagyunk.

K. atyafi és testvérnő nem becsüli meg az egészségügyi megújulás világosságát. Nem ismerik fel a harmadik angyal üzenetében betöltött helyét. A gondviselés vezeti Isten népét kifelé a világ fényűző, túlzó szokásaitól, el az étvágy és a szenvedélyek kielégítésétől, hogy mindenben a lemondás és a mértékletesség alapján álljanak ki. A nép, melyet Isten vezet, különleges, választott nép lesz. Nem lesznek olyanok, mint a világ. Ha követik Isten útmutatásait, akkor az ő célját valósítják meg, és neki engedik át az akaratukat. Ez esetben Krisztus lakik majd a szívükben. Isten temploma feltétlenül szent lesz. "Testetek a Szentlélek temploma" – mondja az apostol. Isten nem várja el gyermekeitől, hogy testi erejük romlására tagadják meg magukat. Hanem, hogy engedelmeskedjenek a természet törvényének, s így megóvják testi egészségüket. Isten a természet ösvényét jelöli ki, ami eléggé széles bármelyik kereszténynek. Isten bőséges kézzel gazdag és változatos ajándékokkal látott el, hogy tápláljon, és jóízű élelemről gondoskodjék. De hogy örülni tudjunk a természetes étvágynak, ami megóvja egészségünket és megnyújtja életünket, e célból korlátozza az étvágyunkat. Ezt mondja: Vigyázzatok, korlátozzátok, tagadjátok meg a természetellenes étvágyat. Ha romlott étvágyat teremtünk magunknak, azzal áthágjuk lényünk törvényeit, azzal magunkra vállaljuk a felelősséget a testünkkel való visszaélésért, és azért, hogy betegséget hozunk magunkra.

Illés lelke és ereje buzdít szíveket a megújulásra és vezeti őket az igazak lelkületére. K. atyafi és testvérnő nem tértek meg az egészségügyi megújulásra, az Isten által nyújtott bizonyíték lenyűgöző súlya ellenére sem. A valódi valláshoz elengedhetetlen a magunk megtagadása. Akik nem tanulták meg megtagadni magukat, azokból hiányzik az élő, gyakorlati istenfélelem. Nem is várhatunk el egyebet, minthogy a vallás követelései ellenkezni fognak a velünk született hajlamokkal és a világi önzéssel. Mindenki számára akad munka az Úr szőlőjében. Senki se legyen tétlen. Isten angyalai szüntelen föl és alá járnak, fel a mennybe, le újra a földre, a könyörület és a figyelmeztetés üzeneteivel. Ezek a mennyei hírnökök hatnak a gondolkodásra és szívekre. Mindenhol vannak olyan férfiak és nők, akiknek szíve hajlamos arra, hogy az igazságot befogadják. ha azok, akik ismerik az igazságot, Isten Lelke vezetésével hatalmas munkát tudnának elvégezni.

Új területek nyíltak meg előttünk, ahol mindenki próbára teheti elhívatását: erőfeszítést tehetünk arra, hogy embereket hozzunk ki a sötétből és tévelygésből, hogy az örök igazság alapelvei szerint éljenek ezután. Ha K. atyafi és testvérnő azt gondolják, hogy Isten hívta el őket erre a munkára, akkor találnak bőven tennivalót, hogy bűnösöket hívjanak a megtérésre. De ahhoz, hogy Isten munkálkodjék bennük és általuk, előbb alapos megtérésre van szükségük. Az a munka, hogy embereket készítsünk fel a mostani utolsó napokban Krisztus jövetelére, a legszentebb, legkomolyabb tevékenység, amihez odaadó, önzetlen munkások kellenek. Akikben alázat, hit, erő, szorgalom és határozottság él, bőven találnak tennivalót Mesterük szőlőjében. Felelősségteljes kötelességek várnak elvégzésre, amihez lelkiismeretes buzgalom és összes képességeik erős igénybevétele kell. Isten a szívből fakadó szolgálatot fogadja el. Ha ez az igazság végtelenül fontos, elfogadása vagy elvetése emberek életét dönti el, akkor milyen körültekintően kell azt hirdetnünk!

Az igaz ember útja, mint a hajnal pirkadása, egyre világosabb, míg fényes nappal nem lesz. K. atyafi és testvérnő, ha a világosságban jártatok volna, mely ösvényetekre ragyogott, ha közelebb húzódtatok volna Istenhez, ha állhatatosabban hittetek volna az igazságban, és ha alázatosan jártatok volna Isten előtt a világosságban, melyet adott, akkor már olyan tapasztalatotok lenne, aminek felbecsülhetetlen az értéke. Ha kihasználtátok volna a tálentumokat , melyeket Isten kölcsönzött nektek, akkor világosságként tündökölnétek a világban. De a világosság sötétséggé változik el mindannak, aki nem él aszerint. Ahhoz, hogy Isten elfogadjon és megáldjon, mint atyáinkkal tette, nekünk is feltétlenül hűségesnek kell lennünk. Ki kell használnunk a nekünk adott világosságot, amint az ősi, hű próféták is kihasználták azt, amit kaptak. Teljesen eleget kell tennünk összes méltányos követelményeinek. Ahhoz, hogy eleget tegyünk felelősségeinknek, arra a magasztos alapzatra kell kiállnunk, melyet a szent, nekünk szóló igazság készített elő számunkra.

L. atyafi nem ülteti át a gyakorlatba az Isten igazságának szívére tett, megszentelő hatását. Nem olyan türelmes, alázatos és hosszú tűrő, mint amilyennek lennie kellene. Könnyen fellobban. Önérzete nyilvánvaló lesz: az önzése, a különcségei s akkor sok mindent mond és tesz kellő megfontolás nélkül. Testvérünk nem mindig tesz megmentő benyomást. Ha Krisztus lelkülete itatná őt át, akkor meg tudná ragadni a Mindenhatót, míg a hit és szeretet karjával elérhetné a bűnöst. L. atyafinak az isteni szeretet állandó légkörére van szüksége, mert ez újítja meg és finomítja a szívet, szenteli meg életünket, emeli fel és nemesíti meg az egész embert. Akkor majd a szavai és tettei inkább a menny illatát lehelik, mint a maga lelkületét.

Ha elvetjük szívünkben az örök élet szavait, akkor az igaz tettek és a békesség gyümölcsét termik meg. Kedves fivérem, le kell győznöd az önhittség és a magad nagyratartásának szellemét. Táplálj magadban olyan lelkületet, ami hajlandó megszívlelni a tanítást és a tanácsot. Bármit mondanak is mások, te szólj így: Mi közöm vele? Krisztus hív, hogy őt kövessem. Ápold magadban a szelídség lelkületét. Tapasztalatra van szükséged a valódi istenfélelem terén, mert ha nem teszel szert rá, akkor nem tudsz értelmesen dolgozni az Isten művében. Meg kell lágyulnia lelkednek és le kell csillapodnia a Krisztus akarata iránti engedelmesség által. Minden időkben őrizd meg Jézus követőinek alázatos-szívű méltóságát. Viselkedésünk, szavaink, tetteink mind megannyi másokhoz intézett szentbeszéd. Élő levelek vagyunk, melyet ismer és olvas minden ember.

Nagyon vigyázz, nehogy civakodó vagy vitatkozó kedvből hirdesd az igazságot. Mert ha ezt teszed,, minden kétséget kizáróan magad vesztére vívod a csatát, és az Úr elmarasztal, mert ezzel inkább az ellenség ügyét segíted elő, mint Isten igazságát. Ha bármikor vitába szállsz, tedd mindig kötelességérzetből. Ha Istent teszed meg erőddé, magadat pedig lecsillapítod, s hagyod, hogy az igazság ragadja magához a győzelmet, a Sátán fortélyai és tüzes nyilai Sátánra hullnak vissza, téged pedig az igazság megerősít, visszatart a tévelygéstől és megőriz mindennemű hamis úttól. Neveld magad óvatosságra és ne indulj viadalra a magad erejével. Fontos ez a munka és szent, ezért nagy bölcsességre van szükséged. Kérd ki a munkában tapasztalt testvéreid tanácsát. De mindenek felett alaposan ismerd fel a gyöngeségeidet, veszélyeidet, erősítsd meg jellemed gyönge pontjait, nehogy hajótörést szenvedjen a hited.

Az utolsó idők veszedelmei közt élünk, s ha az önelégültség és a függetlenedés szelleme él bennünk, akkor ki vagyunk téve a Sátán mesterkedéseinek, akkor le is győz minket. Vesd el magadtól az önteltséget, ezzel Istenben rejtőzöl el, így egyedül őrá támaszkodsz majd az erőért. A gyülekezeteknek nincs szükségük a fáradozásodra. Ha Istennek szenteled magad, új mezőkön fáradozhatsz, s akkor Isten együtt fog dolgozni veled. Isten a tiszta szívet és életet fogadja el. Ami ennél kevesebb, azt nem részesíti megtiszteltetésben. Ha Krisztussal akarunk uralkodni, előbb vele kell szenvednünk.

M. atyafi jó munkát végezhetett volna, ha már évekkel ezelőtt mindent odaad Krisztusért. Az atyafi nem szentelődött meg az igazság által, nem rendezte Istennel a szívét. Földbe rejtette el tálentumát. Mit tud majd kifogásul felhozni az, aki rosszul használta fel tehetségeit, mikor a Mester kérdőre vonja őt a sáfárságáról? M. atyafi nem vált Isten ügyének becsületére. Veszedelmes dolog vitába szállni az Isten gondviselésével és csaknem mindennel elégedetlenkedni, mintha csak az Úr szándékosan úgy rendezte volna a körülményeket, hogy megkísértsen és elpusztítson. Fontos, nagy munka az, amikor a menny számára mentenek meg és finomítanak minket. Sok szenvedésbe és próbába kerül, mert nem akarjuk alávetni akaratunkat Krisztus akaratának. Át kell mennünk a kemencén, míg csak a tűz meg nem emésztette a salakot, míg csak meg nem tisztulunk, míg csak Isten mását nem tükrözzük. Akik a maguk hajlamait követik, akiket a külső látszatok izgatnak, azok nem tudják jól megítélni, hogy Isten mit tesz. Tele vannak elégedetlenséggel, vereséget látnak ott, ahol valójában nagy a győzelem, súlyos veszteséget, ahol nyereség érte az Isten ügyét. S mint Jákób, készek a panasszal: "Minden ellenem fordul", mikor pontosan azok a dolgok munkálják javukat, amelyekre panaszkodnak.

Ha most nincs keresztviselés, akkor majd korona sem lesz. Hogyan is lehetne valaki próbák nélkül erős az Úrban? Aki erős akar lenni, annak használni kell az izmait. Hogy erős hitet nyerjünk, olyan körülmények közé kell kerülnünk, ahol gyakorolnunk kell hitünket. Pál apostol közvetlen vértanúsága előtt utasította Timóteust: "Isten erejében bízva viseld el a szenvedéseket velem együtt az evangéliumért." Sok nyomorúság által így kell belépnünk az Isten országába. Üdvözítőnket minden elképzelhető módon próbára tették, mégis – Isten által – diadalt aratott. Nekünk is előjogunk, hogy Isten ereje által bármilyen körülmények között erősek legyünk és a Krisztus keresztjével dicsekedhessünk.