Bordóville-ben az 1871. december tizedikén nyert látomásomban közölték velem, hogy férjem helyzete csaknem tarthatatlan volt. A gondok és a munka nyomása nehezedett rá. Lelkésztársaiban nem volt meg a teherviselő készség, de nem becsülték meg férjem munkásságát sem. A szünet nélkül ránehezedő nyomás mind szellemileg, mind testileg megviselte őt. Elém tárták azt is, hogy bizonyos tekintetben olyan kapcsolatban állt az Isten népével, mint Mózes Izráellel. Az ősrégi időkben voltak, akik zúgolódtak Mózes ellen, mikor kedvezőtlen helyzet állt elő, s voltak (vannak), akik morogtak a férjem ellen.

Senki sincs a szombattartók sorai között, aki megtenné, amit a férjem tett. Csaknem teljesen az Isten ügye felépítésének szentelte magát, tekintet nélkül a maga érdekeire. Feláldozta a családi örömöket is. A mű iránti odaadásából kifolyólag gyakran kockáztatta az egészségét, sőt életét is. Annyira ránehezedett a munka terhe, hogy nem maradt elég ideje az elmélkedésre, kutatásra és imára. Isten nem várta el tőle, hogy ilyen helyzetbe kerüljön, még a Battle Creek-i kiadás fejlesztésének kedvéért sem. Vannak a műnek más ágai, a munkának más érdekeltségei, melyeket kénytelen volt elhanyagolni, mert a könyvkiadást viselte a szívén. Isten mindkettőnkre olyan bizonyságtételt bízott, mely eléri az emberek szívét. A világosság számos csatornáját nyitotta meg előttem, nem a magam javára csupán, hanem egész népünknek áldására. Férjemnek is nagy világosságot adott bibliai tárgykörök felől, neki sem csupán a maga javára, hanem a másokéra is. Láttam, hogy papírra kell vetnünk, de élőszóval is hirdetnünk kell ezeket, s azt is láttam, hogy továbbra is világosság fog ragyogni az Úr igéjére.

Láttam, hogy tízszer annyit érnénk el az ügy felépítése területén, ha Isten népe között fáradoznánk, különféle bizonyságokat hirdetnénk, hogy eleget tegyünk a mű szükségleteinek különböző helyeken és különféle körülmények között, mintha Battle Creekben vesztegelnénk. Ugyanazon a területen szükség van az ajándékainkra szóban és írásban. Mindaddig, amíg a férjem túlterhelt, a gondok és anyagi ügyek felhalmozódása miatt, nem lehet olyan gyümölcsöző a gondolkodása az ige területén, mint máskülönben lenne. S azt is elvárhatjuk, hogy az ellenség megrohamozza őt, mert olyan helyet tölt be, ahol a nyomás soha meg nem szűnik, s ahol a férfiak és nők kísértésbe esnek, akár régen az izráeliták, hogy panaszkodjanak és zúgolódjanak az ellen, aki a legfelelősségteljesebb helyet tölti be Isten ügyében és munkájában.

Míg férjem ezek alatt a terhek alatt görnyed, melyet senki sem merne vállalni, olykor-olykor, gondok nyomása alatt, kellő megfontolás nélkül és látszólagos szigorral szólt. Olykor kissé élesen csattant fel a kiadóban, amiért hanyagok voltak. S mikor elkerülhető hibákat követtek el, azt gondolta, hogy megengedhető, ha fölháborodik az Isten ügyéért. Ennek nem volt mindig a legjobb következménye. Olykor a megintettek pontosan azt hanyagolták el miatta, amire ügyelniük kellett volna, mert attól tartottak, hogy rosszul végeznék el, s akkor őket okolnák. S pontosan, mivel így történt, a férjemre hárult a súlyosabb teher.

Jobb lett volna, ha többet marad távol a kiadótól, ha másokra bízta volna a munkát. S akkor, ha türelmes és méltányos próbaidő után megbízhatatlannak bizonyultak volna, vagy képtelennek a feladatra, el kellett volna bocsájtani őket s hagyni, hogy olyan munkát vállaljanak, ahol a ballépéseik és kétbalkezességük a maguk kárára lett volna, nem az Isten ügyének rovására.

Voltak olyanok a kiadótársulat vezetői között, akik, hogy enyhén fejezzem ki magam, megbízhatatlanok voltak. S ha a bizományosok ébren lettek volna, ha nem vakult volna el a szemük, ha nem bénult volna meg az érzékenységük, akkor az ilyen embereket sokkal hamarabb eltávolították volna a munkából.

Mikor férjem felépült hosszas és súlyos betegségéből, összekuszált és adósságba keveredett munkát vett át, melyet a megbízhatatlan emberek hagytak ott. Eszének és testének teljes eltökéltségével és erejével dolgozott, hogy rendbe hozza a munkát s megváltsa azt a szégyenteljes tanácstalanságból, melybe azok taszították, akik a maguk érdekeit tartották legfőbbnek, s akik nem értették meg, hogy szent kötelességet teljesítenek. Isten keze ítélettel nyúlt ki azok fölé, akik hűtlenek voltak. Eljárásuk és eredményük legyen figyelmeztetés másoknak, hogy ne kövessék példájukat.

Férjem betegsége alatti tapasztalata rossz volt a számára. Mert azelőtt is olyan szívvel-lélekkel és odaadón fáradozott ezért az ügyért, mint senki más. Előre merészkedett és előrelátó álláspontokat foglalt el, amint a gondviselés vezette, nem törődve a gáncsoskodással, sem a dicsérettel. Egyedül állt, és egyedül verekedte át magát a testi és lelki szenvedéseken. Semmibe vette a maga érdekeit, míg akiknek Isten terve szerint mellette kellett volna állniuk, akkor hagyták magára, amikor a legégetőbb szüksége volt a segítségre. Nemcsak magára hagyták, hogy egyedül csatázzék és küzdjön, a segítségük és erkölcsi támogatásuk nélkül, hanem gyakran még az ellenségeskedésüket és zúgolódásaikat is el kellett viselnie. Az ellen lázadoztak, aki több mint tízszer annyit tett, mint bármelyikük, hogy felépítse az Isten ügyét. Mindezek leverően hatottak rá. Állandóan gyanúsítgatták őt, aki megbízott mindenkiben, hogy elvesztette miattuk testvéreibe vetett bizalmát. Akik kivették ebből a részüket, nagymértékben azok felelősek a következményekért. Pedig Isten vezette volna őket, ha komolyan és odaadóan szolgálják őt.

Közölték velem, hogy férjem félreérthetetlen bizonyítékot nyújtott testvéreinek, hogy szívén viseli és odaadón szereti az Isten ügyét. Miután éveket töltött nélkülözve és soha meg nem szűnő munkával, hogy biztos alapokra helyezze a kiadás ügyét, akkor odaadta Isten népének, ami az övé volt, s amit ugyanúgy magának tarthatott volna és aminek maga láthatta volna hasznát, ha azt választja. Ezzel a tettével bizonyította népünknek, hogy nem a maga javát keresi, hanem hogy fellendítse az Isten ügyét.

Mikor betegség döntötte le férjemet, sokan ugyanolyan érzéketlenül bántak vele, mint a farizeusok bántak a szerencsétlenekkel és elnyomottakkal. A farizeusok azt mondták a szenvedőknek, hogy bűneik miatt szenvednek, és Isten büntetése sújtja őket. Ezzel csak növelték szenvedéseik súlyát. Mikor férjem összeroskadt a gondok súlya alatt, akadtak akkor is könyörtelenek.

Mikor már kezdett felépülni, bár gyönge és nyomorúságos volt állapota, már valamennyit dolgozgatott, arra kérte a kiadó vezetőit, hogy adjanak neki negyven százalékos kedvezményt a százdolláros rendeléseinél. Hatvan dollárt akart fizetni a társulatnak azokért a könyvekért, melyekről tudta, hogy ötven dollár az önköltsége. Azért kérte ezt a kedvezményt, mert előzőleg sokat fáradozott és sok áldozatot hozott a kiadásért. Mégis megtagadták tőle ezt a kis kedvezményt. Ridegen azt felelték neki, hogy csak huszonöt százalékot kaphat. Férjem nagyon a szívére vette, mégis keresztény módjára igyekezett elviselni. Isten az égben feljegyezte az igazságtalan döntést, s attól kezdve a maga kezébe vette a dolgokat és visszaadta az eltávolított áldásokat, mint ahogy a hűséges Jóbnak is visszaadta. A szívtelen elutasítás óta az Úr fáradozott szolgájáért és egészségesebbé tette testileg, szellemileg és lelkileg, mint azelőtt volt. S azóta kijutott férjemnek az az öröm, hogy könyveinkből több ezer dollár értéket ajándékozott oda. Isten soha teljesen el nem feledkezik azokról, sem örökre el nem hagyja azokat, akik hűségesek voltak hozzá, még ha olykor hibát is követnek el.

Férjemben magasan lobogott a lelkesedés Isten igazsága iránt, s időnként ez a lelkesedése túl sok munkára hajszolta őt, ami megviselte testi és szellemi erejét. Az Úr mégsem tekintette ezt akkora bűnnek, mint szolgáinak azt a hanyagságát és megbízhatatlanságát, amit a helytelenségek elnézésével követtek el. Akik dicsérik a megbízhatatlanokat és hízelegnek a megszenteletleneknek, azok is bűnrészesek, a hanyagságukkal és hűtlenségükkel elkövetett bűneikben.

Isten választotta ki férjemet, ő adott neki rendkívüli minősítéseket, képességeket és olyan tapasztalatot, hogy vezesse népünket a fejlődés munkájában. Mégis akadt zúgolódó a szombat tartó adventisták között, mint ahogy az ősi Izráelben is akadt, s ezek az irigy, gyanakvó emberek a célzásaikkal és sugallataikkal ürügyet adtak ügyünk ellenségeinek, hogy ne bízzanak meg férjem becsületességében. A hasonló hitű irigyek hamis színben tüntették fel a dolgokat a hitetlenek előtt s ezek a benyomások most sokak előtt elállják az utat, hogy elfogadják az igazságot. Cselszövő, önző, kapzsi embernek tartják, tartanak tőle is, meg a népünk által vallott igazságtól is.

Mikor az Úr korlátozta az ősi Izráel tetteit, vagy amikor bármi más kényelmetlenséget kellett elviselniük, mindig Mózest kezdték vádolni, hogy önkényeskedik, hogy uralkodni akar rajtuk, pedig ő csak eszköz volt az Isten kezében, hogy az Isten parancsa iránti alávetettség és engedelmesség álláspontjára terelje népét.

A mai Isten népe is egyre panaszkodott és irigykedett férjemre, mert az Isten ügye mellett kérlelt. Buzdított a bőkezűségre, megrótta azokat, akik a világot szeretik és felemelte tiltakozó hangját az önzés ellen. Arra szólította fel a gyülekezetet, hogy adományozzanak az Isten ügyére. S hogy serkentse testvéreiben a nagylelkűséget, bőkezű adományokkal járt elől maga is. Sok morgó, irigy ember mégis úgy értelmezte ezt, hogy személyes nyereséget akar lefölözni a testvéreitől, és hogy jól megszedte magát az isten ügye kárára. Pedig az a valódi tényállás ebben a dologban, hogy Isten összegeket bízott rá, hogy annyira az ínség fölé emelje őt, hogy ne kelljen függő helyzetben lennie ettől a zúgolódó, irigy néptől. Mivel mi ketten nem őrködtünk önzőn érdekeink fölött, hanem özvegyről és apátlan árváról gondolkodtunk, Isten gondviselése lépett fel értünk, ő áldott meg jóléttel és bőséggel minket.

Mózes is kilátásba helyezett királyságról mondott le, – a világi megtiszteltetés és fényűzés életéről a fáraó udvarában. Úgy döntött inkább, hogy együtt szenved sanyargatást Isten népével, mintsem hogy a bűn múló előnyét élvezze. Nagyobb értéknek tartotta Krisztus gyalázatát az egyiptomiak kincsénél. Könnyű, munkától és gondtól mentes életet is módunkban állt választani, mégsem ezt választottuk. Hanem a tevékeny életet az isten ügyében, a vándoréletet, annak összes nehézségeivel. Az időjárás viszontagságait inkább, mint a tétlenséget. Nem magunknak éltünk, nem a magunk örömének, hanem Istenért igyekeztünk élni, hogy az ő örömére legyünk, őt dicsőítsük. Nem tűztük ki célul, hogy ingatlanokat szerezzünk magunknak. Isten mégis beváltotta ígéretét, mert ebben az életben százannyit adott nekünk. Az sincs kizárva, hogy újra próbára tesz minket. Ha így lesz, imádkozzunk érte, hogy engedelmes alázattal elviseljük a próbát.

Amíg ránk bízza a pénz és a tekintély talentumait, igyekszünk művére fordítani, hogy ha tűz emésztené vagy balszerencse vinné el azokat, akkor is örvendezzünk annak a gondolatnak, hogy ott a kincsünk egy része, ahol tűz nem érheti, balszerencse nem sodorhatja el. Isten ügye megingathatatlan takarékpénztár, mely soha csődbe nem juthat, s ha abba fektetjük időnket, szívünket és javainkat, olyan kincs az a mennyben, mely el nem veszhet.

Tudtomra adták, hogy férjemre háromszor annyi gond nehezedett, mint amennyit viselnie kellett volna. Megpróbáltatásnak tekintette, hogy R. és K. atyafiak sem segítettek neki a felelősségek hordozásában, és szomorú volt, mert nem támogatták őt a kórház és a kiadó ügyeinek intézésében sem. A kiadó megtorpanás nélkül fejlődött, mióta kitették a megbízhatatlanokat. S a munka növekedésével olyan embereknek kellett volna előállniuk, akik részt vállaltak volna a felelősségből. De akik képesek lettek volna erre, húzódoztak, mivel ez nem növelte volna vagyonukat úgy, mint más kifizetődő üzlet.

Jelenleg nincs megfelelő tehetség a kiadóban. A munka megköveteli a legkitűnőbb és párjukat ritkító embereket. A dolgok jelen állapota mellett a kiadóban férjemre még most is rá fog nehezedni a nyomás, mint régen, pedig nem lenne szabad többé kitennie magát ennek. Csakis Isten kegyelmének csodája, hogy ennyi időn át állni tudta a sarat a sok teher alatt. Most sok mást is számításba kell venni. Lankadatlan gondoskodásával és a munka iránti odaadásával már eleget szemléltette, hogy mit lehet elérni a könyvkiadó osztályon. Olyan emberek, akiknek megszentelt a gondolkodásuk, akik önzetlenül szívükön viselik a munkát, sikerre tudják vinni a kiadót. Férjem már annyi ideje viselte a terheket egymagában, hogy félelmetesen elhasználta az erejét, ezért feltétlenül szüksége van a változásra. Nagymértékben fel kell menteni őt a gondok alól, de azért kiveheti részét Isten munkájából igehirdetéssel és írással.

Mikor 1870 őszén visszatértünk Kansasból, mindkettőnknek pihenőt kellett volna tartanunk. Néhány tehermentes hét kellett volna, hogy pótoljuk kimerült erőnket. De mikor Battle Creekben csaknem elhagyottnak láttuk a fontos őrhelyet, kényszerítve éreztük magunkat, hogy megkettőzött erővel lássunk a munkához s erőnkön felül fáradoztunk. Tudtomra adták, hogy férjem ne álljon ott többé, mert lesznek olyan emberek, akik szívükön viselik az ügy hiányait és vállalják a munka terhét. Férjem egyszerű tanácsadó maradna. Feltétlenül le kell tennie a terhet, mert Isten fontos kötelességeket tartogat számára az igazság papírra vetése és szóbeli hirdetése terén. Ha a munka mezején fogunk fáradozni, akkor többet tudunk tenni Isten ügyének felépítéséért. Sokak jókora előítéletet melengetnek. Hazug kijelentések kedvezőtlen megvilágításba helyeztek minket az emberek előtt s ez állja el sokak előtt az utat, hogy elfogadják az igazságot. Ha azt beszélik be nekik, hogy a Battle Creek-i vezetők ármánykodók és vakbuzgók, abból arra következtetnek, hogy az egész mű helytelen, és hogy a Biblia igazságáról vallott nézeteink is tévesek. Ezért húzódoznak attól, hogy megvizsgálják és elfogadják az igazságot. Nem szabad arra hívni fel embereket, hogy ránk tekintsenek, ne beszéljünk magunkról, ne igazoljuk a jellemünket, hanem hirdessük és magasztaljuk az igazságot, beszéljünk Jézusról, dicsőítsük őt, s ez majd Isten hatalmával eltávolítja az előítéletet és lefegyverzi az ellenállást.

R. és S. atyafi szeretnek írni, a férjem is szeret. Isten ráragyogtatta világosságát igéjére és a felemelő gondolatok olyan mezejére vezette őt, amely áldás lehet Isten egész népe számára. Míg ő hármas terhet viselt, lelkésztársai hagyták, hogy a felelősség súlya az ő vállára háruljon, azzal mentegetve magukat, hogy Isten helyezte White atyafit a mű élére, ő minősítette férjemet erre, ezért nem vállalták a felelősséget és nem viselték a terheket, melyeket viselni tudtak volna.

Olyan férfiaknak kellene előállniuk, akik ugyanúgy szívükön viselik az ügyet, mint a férjem. A szombattartó adventisták történelmében sohasem volt fontosabb időszak, mint a jelen. Ahelyett, hogy csökkenne könyvkiadásunk, hallatlanul megnőtt a kereslet kiadványaink iránt. Több lesz hát a tennivaló, nem pedig kevesebb. Eddig már annyit zúgolódtak a férjem ellen, annyi időt viaskodott már az irigykedéssel és a hazugságokkal, s annyira kevés hűséget és megbízhatóságot talált az emberekben, hogy gyanakvóvá vált csaknem mindenkivel, még lelkésztestvéreivel szemben is. Az igehirdető testvérek észrevették bizalmatlanságát s attól tartva, hogy rosszul végeznek el valamit, sok esetben semmit sem tettek. Most mégis elérkezett az idő, amikor ezeknek a férfiaknak feltétlenül össze kell dolgozniuk, hogy emeljenek a terheken. Igehirdetőinkből hiányzik az Istenbe vetett hit és bizalom. Hisznek pedig az igazságban, – ezért Isten félelmével, együttes erővel kellene húzniuk az igát és viselniük annak a munkának a terhét, amelyet Isten helyezett rájuk.

Ha valamelyikünk belátása szerint megtette a tőle telhető legjobbat, s ha más valaki azt gondolja, hogy javítani lehetne a munkáján, akkor nyájasan és türelemmel segítse testvérét a meglátásával, de ne gáncsoskodjék és ne kezdje ki hamarabb szándékának tisztaságát, mint maga szeretné, ha őrá gyanakodnának, őt bírálgatnák igazságtalanul. Ha az a testvér, aki szívén viseli az Isten ügyét, felismeri, hogy lelkiismeretes igyekezete ellenére is hibát követett el, akkor nagyon meg fogja szívlelni a dolgot, mert arra hajlik majd, hogy kételkedjék magában és elveszti a maga belátásába vetett bizalmát. Semmi sem gyöngíti annyira a bátorságot és Istenhez hasonlatos férfiasságát, mintha észreveszi, hogy hibákat követett el az Isten által rábízott munkában. Abban a munkában, amelyet életénél is jobban szeret. Mennyire igazságtalan hát, ha azok a testvérei, akik észreveszik a hibáit, csak még mélyebbre és mélyebbre szúrják a tövist a szívébe, hogy még élesebben érezze, – mikor minden egyes szúrással csak gyöngítik, egyre gyöngítik a hitét, bátorságát és önbizalmát, hogy sikeresen dolgozhat Isten ügyének felépülésén.

Gyakran félreérthetetlenül meg kell mondanunk az igazságot és a tényeket a tévelygőknek, hogy felismerjék és megértsék hibájukat, s hogy megjavuljanak. Ezt azonban mindig végezzük szánakozó gyöngédséggel, ne pedig durván vagy zord szigorral, hanem a magunk gyöngeségét szem előtt tartva, nehogy mi is kísértésbe essünk. Ha valaki hibát követett el, belátja és elismeri tévedését, akkor ahelyett, hogy megbántanánk őt és felnagyítanánk a dolgot, inkább vigasztalnunk kellene őt. Krisztus a hegyi beszédében mondta: "Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek! Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fognak megítélni titeket, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is." Üdvözítőnk nem helyeselte az elhamarkodott ítélkezést. "Mit nézed a szálkát felebarátod szemében, holott a tulajdon szemedben gerenda van?" Gyakran fordul elő, hogy míg valaki gyorsan felismeri testvérei hibáit, maga súlyosabb tévedésben lehet vétkes, anélkül, hogy észrevenné.

Krisztus minden egyes követője bánjék pontosan úgy a másikkal, mint ahogy ő szeretné, hogy az Úr bánjék hibáinkkal és gyöngeségeinkkel, mert hiszen valamennyien elkövetünk hibát. Mind szánalomra és bűnbocsánatra szorulunk. Jézus beleegyezett, hogy emberi természetet öltsön magára, hogy tudja, hogyan sajnálkozzék és hogyan könyörögjön Atyjánál a bűnös, tévelygő halandókért. Önként vállalta, hogy az ember ügyvédje lesz, s megalázkodott, hogy megismerje a kísértéseket, melyek körülveszik az embert, hogy azután menedékül tudjon szolgálni azoknak, akik kísértésbe esnek, – hogy gyöngéd főpap legyen, olyan, akire számítani lehet.

Gyakran elkerülhetetlen a bűn szókimondó korholása és a helytelenségek megrovása. Az ige szolgái, akik embertársaik üdvösségén fáradoznak, mégse legyenek szívtelenek a mások tévedéseivel szemben s ne csak a hibát lássák meg az emberek természetében. Ne teregessék ki és ne dorongolják le a gyöngeségeiket. Vessék fel maguknak a kérdést, hogy ha valaki velük szemben járna így el, megtenné-e a kívánt hatást? Jobban szeretnék-e őt, meghittebben viselkednének-e az iránt, aki így közszemlére tette a melléfogásaikat? Különösen az igehirdetők, akik Isten munkáját végzik, azok hibáit kell a legkisebb körön belül megtartanunk. Mert hiszen sok olyan gyönge ember akad, aki tőkét kovácsolna belőle, ha tudomására jut, hogy azoknak, akik igével és tanítással szolgálnak, gyönge oldalaik is vannak, úgy mint más embernek. Az a legkíméletlenebb, ha a hitetlenek előtt feszegetik az igehirdetők hibáit, ha az illetőt még mindig méltónak tartjuk, hogy továbbra is lélekmentéssel foglalkozzék. Az ilyen kipellengérezésből semmi jó, csakis kár származik. Az Úr helyteleníti az ilyen eljárást, mert ezzel aláássák az embereknek azokba vetett bizalmát, akiket pedig ő fogadott el, hogy fejlesszék munkáját. A lelkésztestvérek féltékenyen őrködjenek munkatársaik jó hírneve felett. Isten int minket: „Ne bántsátok felkentemet, prófétáimat ne zaklassátok.” Ápoljátok inkább a szeretetet és a bizalmat. Ha az egyik igehirdetőből hiányzik lelkésztársa iránti ilyen szeretet és bizalom, az nem növeli az efféle hiányosságban szenvedő boldogságát. S amikor testvérét boldogtalanná teszi, akkor maga is boldogtalan lesz. Hatalmasabb a szeretet ereje, mint a gáncsoskodásé valaha is volt. A szeretet utat tör a korlátokon át, de a ridegség eltorlaszolja a lélek valamennyi útját.

Férjemnek feltétlenül változásra van szüksége. Lehet, hogy veszteség éri majd a kiadót nagy tapasztalatának hiánya miatt, de az anyagi veszteség össze sem hasonlítható Isten szolgájának egészségével és életével. Az anyagi jövedelem talán kisebb lesz a gazdasági vezetők hiánya miatt, de ha férjem újra összeomlik, akkor elcsüggednének a testvérek, ami gyöngítené a kezüket. Nem lehet ezzel azonos szintre helyezni az anyagiakat.

Sok a tennivalónk. Hittérítőknek kellene fáradozniuk a munka mezején, s ha kell, külföldre is elmenniük, hogy hirdessék az igazságot a sötétben veszteglőknek. Mégis kevés a hajlandóság a fiatal férfiak között, hogy Istennek adják át magukat, az ő szolgálatára szenteljék tehetségüket. Nagyon is szeretnek kibújni a felelősségek és terhek alól. Nem szerzik meg maguknak a tapasztalatot a terhek hordozása vagy a Szentírás ismerete terén, hogy felkészüljenek arra, hogy Isten majd elfogadja a munkájukat. Mindnyájunk kötelessége, hogy felismerjük, mennyi mindent meg tudnánk tenni a Mesterért, aki életét adta értünk. Sokan a lehető legkevesebb munka elvégzésére törekednek, s abban a hitben ringatják magukat, hogy végül mégiscsak bejutnak a mennybe. Az a kiváltságuk, hogy csillagokat szerezzenek koronájukra, mivel a közreműködésükkel menekül meg sok ember. De jaj, lustaság és lelki tunyaság uralkodik mindenfelé. Önzés és büszkeség foglal el terebélyes helyet a szívükben, így alig marad hely a mennyei dolgoknak.

Abban az imában, melyet Krisztus adott példának tanítványai számára, ott a kérés: Bocsásd meg bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőnek. Nem ismételhetjük el szívből ezt az imát, ha ugyanakkor vesszük magunknak a bátorságot, és mi magunk csak nehezen bocsátunk meg. Hiszen arra kérjük az Urat, hogy bocsássa meg bűneinket, ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Csak kevesen értik meg ennek az imának teljes horderejét. Ha az engesztelhetetlenek megértenék az ima mélységét, szájukra sem mernék venni az imát, nem mernék azt kérni, hogy Isten is úgy bánjék velünk, mint ahogy ők bánnak halandó társaikkal. A keménységnek és engesztelhetetlenségnek ez a lelkülete mégis ott él testvéreink között, méghozzá félelmetes mértékben. Testvér könyörtelen a testvérhez.

Az a hely, amelyet férjem már annyi ideje elfoglalt Isten ügyében és munkájában, különlegesen próbára tevő. üzleti érzéke és éles előrelátása arra késztette szolgáló testvéreit, hogy ők maguk elejtsék a felelősségeket, őrá hárítsák azt is, amit nekik kellene hordozniuk. Ez nagyon megnehezítette férjem életét. Azon felül értékes tapasztalatot veszítettek, pedig kiváltságuk lett volna megszerezni, ha a gondos körültekintésben használták volna eszüket, ha észrevették volna, hogy mit kell elvégezni a mű felépítése érdekében.

Sok próbát hárítottak át férjemre, mert szolgáló testvérei nem álltak mellette, mikor a legégetőbb szükség lett volna segítésre. A megismétlődő csalódás, melyet azok iránt érzett, akikre támaszkodott volna s akik a legnagyobb szükség idején cserbenhagyták, csaknem felégette benne a szolgálattevő testvéreibe vetett bizalom és hit képességét. Annyira megsebezték a lelkét, hogy jogosnak tartotta a bánkódást s eltűrte, hogy gondolatai csüggedésén időzzenek. Isten azt kívánta tőle, hogy zárja el a sötétségnek ezt a folyamát, mivel hajótöréssel fenyegette. Mikor elkomorulnak a gondolatai, magától értetődő neki, hogy felhánytorgassa a múltat és régmúlt szenvedésein rágódjék. Engesztelhetetlenség ragadja magával, ezért Isten hagyta, hogy olyan próbák essenek meg vele, amelyeket elkerülhetett volna.

Férjem megszomorította Isten Lelkét, mert nem bízta teljesen Istenre útjait, nem hagyatkozott tökéletesen rá, mert megengedte, hogy gondolatai a kételkedés és bizalmatlanság kátyúiba ragadjanak bele testvérei becsületességével kapcsolatban. Azzal, hogy kétségeiről és csüggedéseiről szólt, nem küszöbölte ki a rosszat, hanem részben magát gyöngítette, részben az ellenfélnek adott előnyt, hogy bosszantsa és kétségbe ejtse. Hibát követett el, mikor kételyeit szellőztette, mikor életének kellemetlen oldalairól elmélkedett. Az ilyen beszéddel sötétséget, nem pedig világosságot terjeszt. Időnként a csüggedés terhét hárította testvéreire, ami mit sem segített rajta, de testvéreinek kezét is csak gyöngítette. El kell tökélnie, hogy nem szól kételkedőn vagy csüggedten, nem rágódik bántalmain sem. Legtöbb testvére szereti és sajnálja őt, nem is róják fel neki, mert tudják, hogy mekkora nyomás alatt él, és mennyire szívén viseli az Isten ügyét.

Férjem fáradhatatlanul munkálkodott, hogy a könyvkiadást jelen virágzó állapotába segítse. Láttam, hogy testvérei jobban szeretik és jobban mellette állnak, mint gondolja. Szomjasan lapozzák a folyóiratot, hogy hátha találnak benne valamit az ő tollából. Ha vidám hangon ír, ha bátorítón szól, megkönnyebbül a szívük, némelyek még sírnak is az örömtől. De ha szomorúságot és bánatot fejez ki, fivérei és nővérei arca elkomorodik, s az írás hangneme tükröződik rajtuk is.

Isten arra tanítja férjemet, hogy fogadja be szívébe a megbocsátás lelkületét és felejtse el a múlt sötét élményeit. A múlt kellemetlenségeinek felidézése csak megszomorítja a jelent. így csak újra átéli életének borús napjait. Ezzel a sötétséghez ragaszkodik, ami csak mélyebbre veri lelkébe a tövist. Ez a férjem hibája, ami Istennek nem tetsző. Mert ez sötétséget terjeszt, nem világosságot. Lehet, hogy pillanatnyi megkönnyebbülést érez, ha kifejezi érzelmeit, mégis csak annál élesebbé teszi azt az érzést, hogy milyen súlyos szenvedéseken és próbákon esett át, míg csak az egész meg nem növekszik a képzeletében, testvéreinek hibái pedig, akik ezeket a próbákat ráhárították, annyira súlyosaknak nem látszanak, hogy szinte lehetetlen viselni.

Férjem annyi ideje melengette már ezt a sötétséget a boldogtalan múltban élésével, hogy alig maradt ereje, hogy uralkodjék gondolatain, amikor ezekre terelődik a figyelme. Olyan körülmények és események, amelyekre valamikor föl sem figyelt volna, testvérei súlyos hibáivá nőttek a szemében. Annyira érzékennyé vált a helytelenségek iránt, melyeket elszenvedett, hogy olyan keveset kellett Battle Creek környékén tartózkodnia, amennyire csak lehetett, mert ott estek meg vele a kellemetlen dolgok. Isten meg fogja gyógyítani megsebzett lelkét, ha férjem megengedi. Ezzel azután el is kell temetni a múltat, ne beszéljen és ne is írjon erről.

Istennek nem tetsző, ha férjem felhánytorgatja a múlt nehézségeit és sérelmeit. Ha úgy vette volna ezeket, hogy nem őellene, hanem az Úr ellen követték el, mert ő az Úr eszköze volt, akkor nagy jutalomban részesült volna. Ő azonban úgy vette testvérei zúgolódását, mintha ellene követték volna el, s azt gondolta, hogy kötelessége mindenkinek világgá kürtölni, hogy mennyire helytelen ez a gonosz dolog, hogy panaszkodnak rá, mikor pedig meg sem érdemelte a gáncsoskodást és a rágalmakat.

Ha férjem arra az álláspontra helyezkedett volna, hogy az egész ügyet az Úrra hagyhatja, hogy a zúgolódásukat és hanyagságukat a Mester, nem pedig a szolga ellen követték el, akkor nem érezte volna annyira megbántottnak magát és nem fájt volna neki a dolog. Az Úrra bízhatta volna magát, akit szolgál, hogy Ő harcolja meg a harcait, Ő igazolja ügyét.

Láttam, hogy férjemnek nem lenne szabad a múlt fájdalmas tényei felett rágódnia. Ne is írjon bántalmairól, hanem tartsa távol magát tőlük, amennyire csak lehet. Az Úr meggyógyítja a múlt sebeit, ha férjem eltereli róluk a figyelmét. "Pillanatnyi, könnyű szenvedésünk ugyanis a mennyei dicsőség túláradó, örök mértékét szerzi meg számunkra. Csak ne a láthatókra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket. A látható ugyanis ideig tartó, a láthatatlan viszont örök." Mikor azok a testvérei, akik rosszul bántak vele, bevallják neki bűneiket, akkor el kellene fogadni bűnbánatukat és nagylelkűen, nemesen törekedni arra, hogy bátorítsa őket, akiket az ellenfél lépre csalt. Ápolja magában a megbocsájtás szellemét és ne rágódjék mások hibáin és tévedésein, mert ezzel nemcsak a maga lelkét gyöngíti, hanem azokét is kínozza, akik vétkeztek ellene, pedig később mindent elkövettek, hogy bevallják és helyesbítsék előbbi gondolkodásukat. Ha Isten szükségesnek tartja, hogy múltjuk egyes eseményei előttük legyenek, hogy megértsék, hogyan kerüljék el ezeket a jövőben, akkor ő majd el is végzi. Férjem ne bízzék magában, hogy ő tegye ezt meg. Mert ezzel csak felszínre hozza a múlt szenvedéseit, melyeket pedig az Úr el szeretne feledtetni vele.