A legnehezebb hivatás, amit a férfiak és nők valaha is vállalhatnak, az az ifjak gondolkodásának alakítása. A legkörültekintőbb gondossággal kell nevelnünk a fiatalokat, hogy úgy módosítsuk a tanítás rendjét, hogy a gondolkodás magasztos és nemes erőit hívjuk életre. A szülők és a tanítók egyáltalán nem alkalmasak a gyermekek nevelésére, ha nem tanulják meg az önuralmat, a türelmet, a hosszútűrést, a gyöngédséget és a szeretetet. Milyen fontos követelmény is ez a szülők, a nevelők és tanítók számára! Csak nagyon kevesen értik meg a gondolkodás legfontosabb alapkövetelményeit, s azt, hogy hogyan irányítsák a fejlődő szellemi képességeket, a fiatalok kialakulóban levő gondolatvilágát és érzéseit.

Ideje van a gyermekek fegyelmezésének és ideje a fiatalok nevelésének. Nagyon fontos, hogy az iskolában nagymértékben egyesítsék mindkettőt. A gyermekeket lehet akár a bűn, akár az igaz tettek szolgálatára is nevelni. A fiatalok korai nevelése alakítja ki a jellemüket mind a világi, mind a vallásos életükben. Salamon mondja: "Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint, még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." Ez az utasítás félreérthetetlen. Az az útmutatás, amit Salamon ránk hagyott annyit jelent, hogy irányítsunk, neveljünk, fejlesszünk. Ahhoz, hogy a szülők és tanítók eleget tegyenek ennek a követelménynek, előbb maguknak kell megérteni "azt az utat", amelyen a gyermeknek járnia kell. Ez többet jelent, mint a könyvek puszta ismerete. Magában foglalja mindazt, ami jó, ami erényes, ami igaz, ami szent. Meghatározza, hogy mi a mértékletesség, istenfélelem, testvéri szeretet, az Isten és az egymás iránti szeretet a gyakorlatban. Ahhoz, hogy elérjük a célt, figyelmet kell szentelnünk a gyermekek testi, szellemi, erkölcsi és vallásos nevelésére.

Akár otthon, akár az iskolában, ne olyan legyen a gyermekek nevelése, mint az állatok szoktatása. Mert a gyermekeknek értelmes akaratuk van, amit úgy kell irányítani, hogy az összes képességükre hasson. Az állatokat szoktatnunk kell, mert nem gondolkodnak és nem élnek szellemi életet. Az embert azonban feltétlenül önuralomra kell nevelni. Arra kell szoktatnunk a gondolkodásukat, hogy az irányítsa őket. Az állatokat viszont a tulajdonosuk irányítja. Azokat arra szoktatják, hogy neki vessék alá magukat. A tulajdonos az állat gondolkodása, belátása és akarata. A gyermeket is rá lehet szoktatni, hogy mint az állatnak, neki se legyen akarata. Még az egyénisége is beolvasztható a nevelését irányító személyébe, s akkor az akarata gyakorlatilag a tanító akaratának a függvénye lesz.

Az így nevelt gyerekekből mindig hiányozni fog az erkölcsi erő és az egyéni felelősségérzet. Mert nem arra nevelték, hogy ésszerűen és elvhűen viselkedjék. Más uralta az akaratukat, azért nem használják az eszüket, hogy az igénybevétellel erősödjék. Nem egyéni felépítésükre és szellemi képességeikre való tekintettel irányították és fegyelmezték őket, hogy vessék latba képességeik legerősebb oldalait, mikor arra szükség mutatkozik. A tanítók ne torpanjanak meg ennél, hanem szenteljenek külön figyelmet a gyönge oldalak fejlesztésére, hogy az összes képességüket igénybe vegyék, s erőről erőre fejlesszék, hogy így a gondolkodás kellő módon kiegyensúlyozottá váljék.

Sok olyan család van, ahol a gyermekek jól nevelteknek látszanak, míg a szigorú fegyelem vasmarka nehezedik rájuk. De ha szétesik ez a rendszer, ami meghatározott szabályokhoz kötötte őket, akkor mintha képtelenek lennének a maguk fejével gondolkodni vagy cselekedni a fontos dolgokban, mert nem bíznak meg magukban, hogy tulajdon belátásuk szerint cselekedjenek, mivel nincs kialakult véleményük. S mikor elköltöznek szüleiktől, hogy a maguk életét éljék, a mások viselkedése könnyűszerrel rossz irányba tereli őket. Nem szilárd a jellemük. Mivel nem hagyták őket kellő időben és amennyire csak lehetett a maguk belátása szerint cselekedni, ezért gondolkodásuk nem fejlődött ki a kellő mértékben. Annyi időn át teljesen a szüleik uralták őket, mindenben rájuk támaszkodtak, a szüleik gondoskodtak és vélekedtek helyettük.

Másrészt ne hagyjuk, hogy a fiatalok a szüleik és tanítóik nézeteivel homlokegyenest ellenkezőleg gondolkodjanak és viselkedjenek. Tanítsuk meg a gyermekeket arra, hogy tiszteljék a tapasztaltak nézeteit és engedjék, hogy a szüleik és tanítóik tanácsolják őket. Szoktassuk őket arra, hogy gondolkodásuk összhangban álljon a szülők és tanítók gondolkodásával, s úgy tanítsuk őket, hogy belássák a tanácsukra való hallgatás kívánatos voltát. Ha így kerülnek ki szüleik és tanítóik keze alól, akkor nem lesz olyan a jellemük, mint a szélben ringó nádszál.

Súlyos hiba a fiatalok szigorú fegyelmezése, anélkül, hogy megfelelően ránevelnénk őket, hogy a maguk fejével gondolkozzanak, s aszerint cselekedjenek, amit a képességük és egyéniségük megenged. Csak így tud fejlődni a gondolkodásuk, önbecsülésük és a saját képességeikbe vetett bizalmuk. A merev fegyelmezés mindig gyönge szellemi és erkölcsi erejű embereket termel ki. S mikor kikerülnek a világba, hogy a maguk lábán álljanak meg, akkor kiderül, hogy csak betanították őket, mint az állatokat, nem pedig nevelték. Ahelyett, hogy irányították volna, rákényszerítették őket az alávetettségre, a szülők és tanítók vasszigorral végzett fegyelmezése által.

Azok a szülők és tanítók, akik azzal dicsekszenek, hogy teljesen uralkodnak a gyermekek gondolkodásán és akaratán, abbahagynák dicsekvésüket, ha látnák azok jövőjét, akiket így erőszakkal és megfélemlítéssel szorítottak engedelmességre. Az ilyen fiatalok csaknem teljesen készületlenek arra, hogy részt vállaljanak az élet súlyos terheiből. Mikor már nem állnak a szülők és tanítók felügyelete alatt, hanem kénytelenek a maguk eszével gondolkodni, akkor majdnem biztos, hogy a rossz utat választják, és elsöpri őket a kísértés sodrása. Az ilyenek sikertelenek az életben s ugyanezt mondhatjuk el vallásos életükről is. Ha a gyermekek és ifjak tanítói előre látnák helytelen szigorúságuk következményeit, akkor hamar változtatnának nevelési módszereiken. A tanítók, akiknek hízeleg, hogy csaknem teljesen uralkodnak tanulóik akaratán, nem a legmegfelelőbb tanítók, bár ideig-óráig talán a látszat mellettük szól.

Isten sohasem tervezte, hogy az egyik ember gondolatai teljesen a másik uralma alatt álljanak. S akik erőfeszítéseket tesznek, hogy tanítványaik egyéniségét magukba olvasszák, hogy ők legyenek a fiatalok gondolkodása, akarata és lelkiismerete, azok félelmetes felelősséget vállalnak magukra. Az ilyen tanulók időnként úgy nézhetnek ki, mint a jól képzett katonák. Hanem amikor eltávolítjuk a féken tartó erőt, akkor azt látjuk, hogy hiányzik belőlük a bennük élő elvből fakadó, önálló cselekvés. Azok a leghasznosabb és mindig eredményes tanítók, akik azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy úgy neveljék tanítványaikat, hogy lássák és érezzék, hogy bennük magukban rejlik az az erő, hogy tántoríthatatlanul elvhű férfiakká és nőkké cseperedjenek fel, akik bármilyen helyzetre felkészültek az életben. Lehet, hogy a felületes megfigyelő előtt nem a legjobb megvilágításban tűnik fel munkájuk, az is lehet, hogy nem tartják olyan nagyra fáradozásukat, mint azét a tanítóét, aki teljhatalommal uralkodik tanítványai gondolkodásán és akaratán, mégis a tanulók jövő élete bizonyítja a jobb nevelés gyümölcseit.

Az a veszély fenyeget, hogy a szülők és tanítók túl sokat parancsolgatnak, túl sokat írnak elő, s közben elmulasztják, hogy elég nyájasak legyenek a gyermekeikhez vagy tanítványaikhoz. Gyakran túlságosan tartózkodók, hidegen és ridegen tekintélyeskedők, ami nem nyeri meg a gyermekek szeretetét. Ha közel vonják magukhoz a gyermekeket, ha kimutatják előttük, hogy szeretik őket és mélyen érdekli őket minden igyekezetük, még a játékaik is, ha olykor-olykor gyermekké lennének a gyermekek között, akkor nagyon boldoggá tennék őket. Akkor kivívnák szeretetüket és bizalmukat. S a gyermekek így gyorsabban tisztelni kezdenék és megszeretnék a szülők és tanítók tekintélyét.

Még a képzettségnél is tartsuk fontosabbnak a tanító szokásait és elveit. Ha buzgó keresztény, akkor tudni fogja, hogy egyaránt szívén kell viselnie tanítványainak testi, szellemi, erkölcsi és lelki nevelését. Ahhoz, hogy jó benyomást tegyen rájuk, tökéletesen uralkodnia kell magán, szívének pedig túl kell áradnia a tanítványai iránti szeretettől. Ez majd érezhető lesz a tettein, szavain, de még a tekintetén is. Legyen állhatatos a jelleme, akkor majd alakítani tudja tanítványai gondolkodását, és a tantárgyakra is tanítani tudja őket. A fiatalok korai nevelése legtöbbször egész életre kihatóan alakítja jellemüket. Akik fiatalokkal foglalkoznak, legyenek nagyon gondosak, hogy életre hívják az ifjak szellemi, lelki képességeit, hogy jobban tudják, hogy is irányítsák ezeket a képességeket a lehető legjobb irányba.

Nemzedékek óta olyan a nevelés rendszere, hogy csak rombolja az egészséget, de még magát az életet is. Sok fiatal gyerek napi öt órát tölt rosszul szellőztetett tantermekben, melyek még csak nem is elég nagyok a tanulók egészséges befogadására. Az ilyen termek levegője gyors ütemben méreggé válik a tüdőnek. Apró gyermekeket, akiknek nem erősek a tagjai és izmai, akiknek fejletlen az agyuk, tartanak egészségük romlására a négy fal között. Sok kisgyerek amúgy is eléggé gyöngélkedő. A négy fal közé zárt élet idegessé és betegessé teszi őket. Elkorcsosul a testük idegrendszerük kimerültsége miatt. S ha az élet lámpása kialszik, a szülők és tanítók nem magukat tartják felelősnek, hogy kioltották az élet szikráját. Mikor a lesújtott szülők elhunyt gyermekük sírjánál állnak, úgy tekintik gyászukat, mint a gondviselés külön rendelését, pedig menthetetlen tudatlanságukkal maguk pusztítják gyermekeik életét. S istenkáromlás az, ha ilyen körülmények között a gondviselésnek tulajdonítják a halálesetet. Isten azt akarta, hogy a kicsinyek éljenek, fegyelmezettek legyenek, hogy szép jellemük legyen és őt magasztalják itt földi, majd pedig örök életükben.

A szülők és tanítók, mikor vállalják a felelősséget, hogy így iskoláztassák a gyerekeket, nem értik meg, hogy Isten előtt felelősek azért, hogy megismerjék az ember testének működését, hogy úgy bánjanak gyermekeikkel és tanítványaikkal, hogy megóvják a kicsinyek életét és egészségét. Gyerekek ezrei halnak meg a szülők és tanítók tudatlansága miatt. Az anyák órákat pazarolnak el a maguk és gyermekeik ruháira, hogy hivalkodjanak velük, s akkor azzal a kifogással hozakodnak elő, hogy nincs idejük elolvasni vagy megszerezni az ahhoz szükséges értesüléseket, hogy hogyan óvják meg gyermekeik egészségét. Szerintük könnyebb az orvosokra bízni az egészségüket. Sok szülő feláldozza gyermekei egészségét és életét, csak hogy a divatot és a szokásokat tudják követni.

A legtöbb anyát hidegen hagyja, ha arról van szó, hogy ismerjék meg a csodálatos emberi szervezetet, a csontokat, izmokat, gyomrot, májat, bélrendszert, szívet és a bőr lukacsait. Hidegen hagyja őket az, hogy megértsék a szervek egymásra utaltságát, hogy a szervezet egészségesen tudjon működni. Mit sem tudnak a testnek a gondolkodásra, a gondolkodásnak pedig a testre való kihatásáról. Az értelemről pedig, ami összekapcsolja a végest a végtelennel, mintha halvány fogalmuk sem lenne. Testünk összes szervét az agy szolgájának alkották. Az agy a test fővárosa. A gyermekeknek megengedik, hogy húst, fűszereket, vajat, sajtot, disznóhúst, zsíros kalácsféléket és ízesítőket egyenek. Azt is eltűrik, hogy a gyermekek rendszertelenül étkezzenek, sőt étkezések között is bekapjanak pár harapást, méghozzá az egészségpusztító ételekből. Ezek azután megzavarják a gyomrot, természetellenes, lázas tevékenységre korbácsolják fel és aláássák a szellemi képességeket. A szülők nem veszik figyelmükbe, hogy ők vetik el a magot, ami majd betegséget és halált terem.

Sok fiatal életet megrontottak már azzal, hogy lázas tevékenységre sarkallták a szellemi képességeket, testi erejük fejlesztését azonban elhanyagolták. Sok gyerek meghalt, mert a tudatlan szülők és tanítók akár hízelgéssel, akár megfélemlítéssel tanulásra kényszerítették zsenge agyukat, mikor még túl fiatalok voltak ahhoz, hogy tanterembe tegyék be lábukat. Már akkor túlterhelték agyukat a leckékkel, mikor még nem kellett volna erőltetni, hanem inkább visszatartani, míg a testük elég edzett nem lesz, hogy elviselje a szellemi terhelést. A kicsiny gyermekeket szabadon kell hagyni, hogy ugrándozzanak, mint a bárányok a szabadban, felszabadultak és boldogok legyenek. Adjuk meg nekik a lehető legkedvezőbb lehetőséget, hogy lefektessék az erős szervezet alapjait.

A szülőknek kellene gyermekeik egyedüli tanítóinak lenniük, míg csak a kicsinyek el nem érik nyolcadik vagy tízedik életévüket. Ahogyan a gyermekek meg tudják érteni, a szülők tárják fel előttük Isten nagyszerű könyvét – a természetet. Az anyák ne rajongjanak semmi mesterségesért a családi fészekben és a páváskodásra varrt ruhákért se legyenek oda. Találjanak időt inkább arra, hogy műveljék magukban és gyermekeikben a szeretetet a nyiladozó bimbók és a pompázó virágok iránt. Tereljék gyermekeik figyelmét a sokféle színre, a változatos formákra, így ismertessék meg velük Istent, a szépséges dolgok teremtőjét, amelyek vonzzák és gyönyörködtetik a gyermekeket. A teremtőre terelhetik figyelmüket, felkelthetik ifjú szívükben mennyei Atyjuk iránt a szeretetet, aki ennyire szereti őket. A szülők összekapcsolhatják Istent minden teremtett dolgaival. A nyolc-tízéves gyermekek egyetlen tantermének csak a szabadban kellene lennie, a nyíló virágok és a természet gyönyörű képei között. A gyermekek nem egykönnyen felejtik el az ilyen leckéket, melyeket a természet kellemes, vonzó és változatos helyein véstek gondolkodásukba

Ahhoz, hogy a gyermekek és ifjak egészségesek, vidámak, életerősek legyenek, hogy jól kifejlődjék az izomzatuk és az agyuk, sokat kell a szabad levegőn tartózkodniuk, megfelelően szabályozott foglalkozásokról és játékidőszakokról kell gondoskodnunk számukra. Azoknak a gyermekeknek és fiataloknak, akiket iskolákba zsúfolnak és könyvekhez láncolnak, nem lehet erős a szervezetük. Az agynak a tanulással való gyötrése, a megfelelő testgyakorlás nélkül, az agyba tódítja a vért, így a vérkeringés kibillen egyensúlyából. Túl sok a vér az agyon, a végtagokban pedig nem áramlik elég. Korlátozzuk a tanulást bizonyos órákra, majd töltsék testgyakorlással a hátramaradt időt. S ha az egészség törvényével összhangban állnak táplálkozásuk, öltözködésük és alvásuk szokásai, akkor majd tanulni tudnak anélkül, hogy testi és szellemi egészségüket elveszítenék.

A Teremtés, vagyis Mózes első könyve, részletesen beszámol a társadalom és az egyes emberek életéről, még sincs benne egyetlen említés sem arról, hogy gyermek vakon, süketen, nyomorékon, torz alakkal vagy zavarodott elmével született volna. Egyetlen feljegyzés sincs arról, hogy valaki természetes halállal halt volna meg csecsemő, gyermek vagy ifjúkorában. A Teremtés könyvének gyászjelentései így hangoznak: "És lőn Ádám egész életének ideje kilenszáztizenkét esztendő, és meghalt." Másokról is azt jegyzi fel, hogy késő vénségig éltek, csak akkor haltak meg. Olyan ritkán fordult elő, hogy a fiú megelőzte az apját a halálban, hogy külön megemlékeztek róla: "Meghalt pedig Hárán, az ő atyjának Thárénak szemei előtt..."

Isten olyan életerővel ruházta fel az embert, hogy el tudta viselni a romlott szokások következtében felhalmozódott betegségeket, és hatezer éve még mindig élete van. Ez a tény magában is elég bizonyíték arra, hogy Isten a teremtéskor milyen szívós szervezettel és idegerővel látta el az embert. Több mint kétezer évnek kellett eltelnie még a bűnözés és az aljas szenvedélyek kielégítése mellett is, hogy a testi betegség jelentősebb mértékben betegítse meg fajunkat. Ha Ádámot a teremtéskor nem ruházták volna fel hússzor akkora életerővel, mint amivel az emberek ma rendelkeznek, fajunk a természet törvényeivel ellenkező szokásai következtében már kihalt volna. Krisztus első eljövetelének idején fajunk egészsége olyan gyorsan romlott, hogy betegségek sokasága nehezedett nemzedékükre, a nyomorúság árját, leírhatatlan szenvedések súlyát zúdítva rájuk.

Láthatjuk a világ mostani nyomorúságos állapotát. Ádám bukása óta fajunk egyre romlik. Megmutatták nekem a férfiak és nők jelenlegi siralmas helyzetének néhány okát, pedig Isten a maga mására teremtette őket. S annak a tudata, hogy mennyi tennivaló vár ránk, hogy megállítsuk, akár kis mértékben is a testi, szellemi és erkölcsi romlást, aggodalmak és csüggedés alá temette szívemet. Isten nem alkotta ilyen gyöngének az embert. A dolgok ilyetén állapota nem a gondviselés műve, hanem az emberé. Az az oka ennek, hogy káros szokásoknak hódolunk, visszaélünk egészségünkkel és megsértjük az ember létének szabályozására hozott isteni törvényeket. Ádám és Éva úgy bukott ki magasztos, szent és boldog létéből, hogy engedett az étvágy kielégítése kísértésének. Ugyanilyen kísértések következtében gyöngült el fajunk. Az emberek eltűrték és eltűrik, hogy a bűnös étvágy és szenvedély foglalja el a trónt és uralkodjék el az ésszerűségen és az értelmen.

A testünket kormányzó törvények megsértése és ennek következménye, hogy a nyomorúság már annyi ideje pusztít, hogy férfiak és nők úgy tekintik a betegséget, szenvedést, gyöngeséget és korai halált, mint az ember kiszabott sorsát. Pedig az ember tökéletesen és szépen került ki teremtője kezéből, s annyira telve életerővel, hogy több mint ezer év pergett le, mielőtt romlott étvágyai, szenvedélyei és a test törvényeinek általános megsértése érezhetővé vált volna. A későbbi nemzedékek bőrükön tapasztalták a betegség és gyöngeség szorítását, minden egymást követő nemzedékekkel gyorsabban és súlyosabban. Az étvágy és a bűnös kívánságok kielégítése alaposan aláásták az életerejüket.

Az ősatyák – Ádámtól Noéig, alig pár kivétellel, közel ezer évig éltek. Noé napjai óta az élettartam egyre csökken. Krisztus első eljövetelekor minden városból, községből elhozták hozzá a betegeket, hogy gyógyítsa meg őket, mert ezerféle betegség alatt gyötrődtek. S azóta is minden egymást váltó nemzedékkel a kóros betegségek egyre csak szaporodnak. Az élet törvényeinek megszegése következtében félelmetesen megnövekedett az elhalálozások száma. Az ember élete annyira megrövidült, hogy a mai ember sírjába hanyatlik, mielőtt még elérné azt a kort, mikor ősei éppen csak a tettek mezejére léptek.

Szülőtől gyermekre, nemzedékről nemzedékre öröklődik a betegség. A csecsemők a bölcsőben már nyomorult betegek lehetnek szüleik bűne miatt, mert ezzel csökkentették életerejüket. A szülők helytelen étkezése és ruházkodása, általános gyöngesége örökségként marad gyermekeikre. Sok gyermek elmebetegen, nyomorékon, vakon, süketen születik és nagyon soknak igen gyönge a szellemi képessége. Megdöbbentő az elvhűségnek e nemzedékünkre jellemző érthetetlen hiánya, ami az élet és az egészség törvényeinek semmibevevésében nyilatkozik meg. Tudatlanság uralkodik körülöttünk, pedig fény ragyog felettünk mindenfelé. A legtöbb embernek legfőbb gondja, hogy mit eszünk, mit iszunk, mivel ruházkodunk. Annak ellenére, hogy mi hangzott el és mit olvashatunk arról, hogy hogyan bánjunk testünkkel, mégis a falánkság, az ínyencség a legfőbb törvény, ez uralja a legtöbb férfit és nőt.

Az erkölcsi erő is gyengül, mert az emberek nem élnek az egészség törvényei szerint. Nem tartják személyes kötelességüknek ezt a fontos ügyet. A szülők gyermekeikre hagyják megromlott szokásaikat, irtóztató betegségek rontják meg a vért és bágyasztják el az agyat. A legtöbb ember tudatlan marad lényünk törvényei felől, belemerül a falánkságba és a szenvedélyekbe, szellemi képességei és erkölcsi ereje rovására, és szívesen vesztegel a homályban a természet megrontásának gyászos következményei miatt. Lassú mérgekkel elégítik ki megromlott étvágyukat, melyek tönkreteszik a vért, aláássák az idegek erejét és következményképp betegséget és halált hoznak magukra. Barátaik a gondviselés rendelésének nevezik az ilyen út következményét. Pedig ezzel csak Istent gyalázzák. Nem történt más, minthogy fellázadtak a természet törvényei ellen és elviselték a törvényszegésért járó büntetést. Szenvedés és halandóság uralkodik ma mindenfelé, különösen a gyermekek között. Milyen hallatlan is az ellentét nemzedékünk és azok között, akik az első két évezred idején éltek!

Megkérdeztem, meg lehetne-e előzni a szenvedésnek ezt az árját? Lehetne-e tenni valamit, hogy megmentsük nemzedékünk ifjúságát a fenyegető veszedelmektől? Azt felelték, hogy a jelenlegi siralmas állapotok egyik legfőbb oka az, hogy a szülők nem tartják kötelességüknek, hogy a természet törvényeivel összhangban neveljék fel gyermekeiket. Az anyák bálványozzák gyermekeiket s mindent megadnak nekik, pedig tudják, hogy ártani fog az egészségüknek, hogy csak betegséget és boldogtalanságot hoz rájuk. Ez a kegyetlen szeretet nyilvánul meg a mai nemzedékben. Kielégítik a gyermekek óhajait az egészség és a jó kedélyállapot rovására, csak mert pillanatnyilag könnyebb az anyának, ha eleget tesz gyereke óhajainak, ahelyett, hogy megtagadná, amit olyan türelmetlenül követel.

Az anyák így vetik egyre a magot, ami majd kikel és megtermi gyümölcsét. Nem szoktatják gyermekeiket arra, hogy tagadják meg étvágyukat és szabjanak határt kívánságaiknak. A gyermekek önzők, követelőzők, engedetlenek, háládatlanok és tiszteletlenek lesznek. Azok az anyák, akik ilyet művelnek, keserűen fogják learatni magvetésük gyümölcsét. Vétkeznek az ég ellen és gyermekeik ellen, ezért Isten felelősségre fogja vonni őket.

Ha az elmúlt nemzedékek során egészen másként nevelték volna a gyermekeket, nemzedékünk ifjúsága nem lenne annyira romlott és értéktelen. Azoknak kellett volna iskolaigazgatóknak és tanítóknak lenni, akik értenek az élettanhoz, s akiket nemcsak az érdekel, hogy a különböző tantárgyakat a fiatalok fejébe verjék, hanem arra is tanítják őket, hogyan óvják meg egészségüket, hogy miután elvégezték az iskolát, a lehető legelőnyösebben tudják használni tudásukat. Az iskolában különféle munkákat is be kell vezetnünk, hogy a tanulóknak legyen elfoglaltságuk és elegendő testmozgást is végezzenek a tanórák után.

A test törvényeinek figyelembe vételével kell szabályoznunk a tanulók foglalkoztatását, szórakozását, és gondoskodnunk kell, hogy megóvják a test és az értelem összes erőinek egészségre hangoltságát. Így, mire véget ér szellemi képzésük, egyúttal gyakorlati szakmákat is elsajátíthatnak. Költsük fel a hallgatók erkölcsi érzékenységét, hogy lássák és átérezzék, hogy a társadalom mit vár el tőlük, s hogy a test törvényeivel összhangban éljenek. Így válhatnak életükkel és jó befolyásukkal, tanítással és példamutatással a társadalom javára és áldására. Véssük a fiatalok gondolkodásába, hogy mindenki hat környezetére, ami egész életén át javuláshoz és felemelkedéshez, vagy pedig lealacsonyodáshoz vezet. A fiatalok legfőbb kötelessége, hogy megismerjék magukat és egészségesen tartsák meg szervezetüket.

Sok szülő csaknem egész éven át az iskolában tartja gyermekeit. A gyermekek szüntelenül tanulnak ugyan, mégsem tudják megjegyezni, amit tanultak. Sok megszakítás nélkül magoló fiatal majdnem semmi szellemi életet sem él. A szakadatlan tanulás kifárasztja agyukat, ezért alig érdeklik őket a leckék. Sokuknak súlyos teherré válik a könyvolvasás. Nem szeretik, ami elgondolkoztató, nem szomjazzák a tudást. Nem nevelik magukat elmélyedésre és kutatásra.

A gyermekeknek komoly szükségük van helyes nevelésre, hogy később hasznos felnőttek legyenek. Minden olyan törekvés, ami a szellemi művelődést emeli az erkölcsi fölé, rossz irányba halad. Legyen az a szülők és oktatók fő célja, hogy tanítsák, műveljék, csiszolják és finomítsák a fiatalokat és a gyermekeket. Kevés az ésszerűen érvelő és a következetesen gondolkodó ember, mert helytelen hatások akadályozzák meg szellemük fejlődését. A szülőknek és nevelőknek az az elképzelése, hogy a folytonos tanulás erősíti a szellemi képzettséget, tévesnek bizonyult, mivel sok esetben az ellenkezőjét érik el vele.

A gyerekek korai nevelése idején sok szülő és tanító nem veszi eszébe, hogy a test fejlődésére kell szentelniük fő figyelmüket, hogy ezzel biztosítsák a test és az értelem egészségét. Az a szokás, hogy a gyermekeket iskolába küldjék, mikor még jóformán kisbabák, akik anyjuk gondoskodására szorulnak. Mikor még zsenge korban járnak, gyakran rosszul szellőztetett tantermekbe zsúfolják őket, ahol rossz testhelyzetben ülnek, mert a padokat is rosszul tervezték, aminek az a következménye, hogy némely fiatal gyönge teste eltorzul.

A fiatalok hajlamai és szokásai minden valószínűség szerint meg fognak nyilvánulni érett korban is. A fiatal csemetét csaknem akármilyen alakura hajlíthatjuk, s ha úgy marad és úgy növekszik, amint meghajlítottuk, eltorzult fa lesz belőle és örökre meglátszik rajta a kezünktől elszenvedett sérelem. Évekkel később megkísérelhetjük ugyan kiegyenesíteni a fát, mégis minden igyekezetünk hiábavaló lesz. Örökre görbe, egyenetlen marad. Ugyanez a helyzet a fiatalok gondolkodásával. Gyermekkorukban kell gondosan és gyöngéden nevelnünk őket. A jó vagy a rossz irányban szoktathatjuk agyukat. Későbbi életükben azt az utat folytatják, amelyikre fiatal korukban irányították őket. Az ifjúkorban felvett szokások nőni fognak a növekedésükkel, erősödni az erősödésükkel. Általában ugyanazok maradnak a későbbi életben, csak egyre jobban erősödve.

Olyan korban élünk, amikor csaknem mindenki felületes. Alig található szilárdság és jellemerő, mert már a bölcsőtől kezdve felületes a gyermekek szoktatása és nevelése. A jellemük futóhomokra épült. Nem szőtték bele jellemükbe az önmegtagadást, sem az önuralmat. Kényeztették őket és elnézőek voltak irántuk, míg csak alkalmatlanná nem váltak a gyakorlati életre. Az élvezetek szeretete uralja a gondolatokat, romlásukra dicsérik őket és romlásukra engedékenyek irántuk. Úgy kellene fegyelmeznünk és nevelnünk a gyermekeket, hogy előre számítsanak a kísértésekre, előre tudják, hogy nehézségek és veszélyek leselkednek rájuk. Tanítsuk meg őket, hogy uralkodjanak magukon és nemes lelkületből legyőzzék a nehézségeket. Meg arra is, hogy ha maguk nem rohannak a veszedelembe, ha szántszándékkal nem helyezkednek a kísértés útjába, ha kerülik a bűnös légkört és a rossz társaságot, csak akkor lesz elég lelkierejük, hogy kiálljanak a helyes mellett, elvhűek maradjanak, és Isten ereje által tiszta maradjon jellemük. A helyesen nevelt fiatalok Istenbe vetik bizalmukat, ezért erkölcsi szilárdságuk helyt fog állni akár a legtüzesebb próbán.

Kevés szülő érti csak meg, hogy gyermekeik azzá lettek, amivé az ő példájuk és nevelésük tette őket, s hogy ők felelősek azért a jellemért, amit a gyermekeik kifejlesztenek. Ha a keresztény szülők szívükből engedelmeskednének Krisztus akaratának, akkor eleget is tennének a mennyei tanító parancsának: "Hanem keressétek először Istennek országát és az ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek." Ha azok, akik vallják, hogy Krisztus követői, ehhez tartanák magukat, akkor nemcsak gyermekeiknek, hanem a hitetlen világnak is olyan példát nyújtanának, ami helyesen képviselné a Biblia vallását.

Ha a keresztény szülők engedelmeskednének Istennek, – az Úr követelményeinek, – akkor egyszerűen étkeznének, öltözködnének, és szorosabb összhangban élnének a természet törvényeivel. Akkor nem pazarolnának annyi időt a mesterkélt életre, nem akasztanának nyakukba olyan gondokat és terheket, melyeket nem Krisztus helyezett rájuk, sőt kifejezetten megparancsolta, hogy kerüljék el ezeket. Ha a szülők Isten országát és annak igazságát tartanák a legfontosabbnak, akkor vajmi kevés időt pazarolnának felesleges külső cicomázásra, miközben gyermekeik gondolkodása csaknem teljesen elhanyagolt. Mert az értékes időt, amit a szülők gyermekeik öltöztetgetésével töltenek el a szórakoztató színjátékaikhoz, jobban, sokkal jobban tölthetnék el, ha tulajdon gondolkodásukat művelnék, hogy azután megfelelően tudják tanítani gyermekeiket. Nem elengedhetetlen a szülők üdvösségéhez és boldogságához, hogy öltözködéssel és pletykálkodással töltsék a próbaidő drága óráit, amit Isten kölcsönzött nekik.

Sok szülő egyre sopánkodik, hogy annyi a dolga, hogy nem tud művelődni, hogy aztán a gyermeket is gyakorlati életre nevelje, vagy arra tanítsa meg, hogy Krisztus nyájának báránya legyen. A szülők majd csak akkor értik meg elpazarolt idejük csaknem végtelen értékét, amikor elérkezik a végső elszámolás, ahol minden ember ügyében dönteni fognak és egész életünk minden tette terítékre kerül Isten, a Bárány és a szent angyalok jelenlétében. Nagyon sokan felismerik majd, hogy az ő helytelen útjuk döntötte el gyermekeik sorsát. Nemcsak maguknak mulasztották el megszerezni a dicséretet a dicsőség királyától: Jól van, te derék, hűséges szolga, menj be urad örömébe, – hanem hallani fogják a gyermekeikre kimondott borzalmas elutasítást: Távozzatok! Pedig ez a szó örökre eltávolítja gyermekeiket a menny örömeiből, dicsőségéből, és Krisztus jelenlétéből. Ők maguk is megkapják a büntetésüket: Távozzatok ti haszontalan, lusta szolgák. Jézus soha nem mondja rá a 'jól van'-t azokra, akik nem érdemelték meg a lemondás és önfeláldozás hűséges életével, hogy jót tegyenek másoknak és növeljék Uruk dicsőségét. Akik azért élnek, hogy főképp magukat boldogítsák, ahelyett, hogy másokkal tennének jót, azokat végtelen veszteség fogja érni.

Ha a szülők rádöbbennének a rajtuk nyugvó, gyermekeik nevelését illető, félelmetes felelősségre, akkor több időt szentelnének imára és kevesebbet a felesleges cicomázgatásra. Akkor elmélkednének, tanulnának, buzgón könyörögnének Istenhez bölcsességért és mennyei segítségért, hogy úgy tudják nevelni gyermekeiket, hogy olyan jellemet fejlesszenek, amit Isten jóváhagy. Nem azon aggódnának, hogy úgy neveljék gyermekeiket, hogy a világ dicséretét és elismerését vívják ki, hanem hogy olyan szépséges jellemet fejlesszenek bennük, ami Isten helyeslését vívja ki.

Sok tanulás és mennyei bölcsességért elrebegett ima kell ahhoz, hogy megtanuljuk, hogyan irányítsuk a fiatalok gondolkodását. Mert hiszen nagyon sok múlik azon, hogy milyen irányt adnak a szülők gyermekeik gondolatainak és akaratának. A lehető legfontosabb kötelesség, hogy kellő időben a helyes irányba billentsék gondolkodásukat. Mert örök sorsuk függhet valamelyik válságos pillanatban megtett elhatározásuktól. Fontos tehát, hogy a szülők gondolkodása mentes legyen az ideiglenes dolgokat illető, lebilincselő, fárasztó aggodalmaktól, hogy nyugodt megfontolással, bölcsen, szeretettel tudjanak gondolkodni, cselekedni, és hogy gyermekeik üdvösségét tegyék meg a legfőbb és legfontosabb szempontnak. Az legyen a szülők fő célja, hogy a belső ékességet szerezzék meg gyermekeik számára. A szülők nem engedhetik meg maguknak, hogy látogatók és futó ismeretségek kössék le figyelmüket, lopják el idejüket, ami pedig az élet tőkéje s ezzel lehetetlenné tegyék maguknak, hogy naponta abban a türelmes tanításban részesítsék gyermekeiket, amelyben feltétlenül részesülniük kell, hogy fejlődő gondolkodásuk helyes irányba terelődjön.

Túlságosan rövid az élet ahhoz, hogy hiábavaló és jelentéktelen csevegéssel, haszontalan látogatásokkal, felesleges kérkedéssel az öltözködés terén, vagy érdekfeszítő szórakozásokkal fecséreljék el idejüket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elpazaroljuk az időt, amit Isten azért adott, hogy mások áldására legyünk és kincseket gyűjtsünk a mennyben. Szó sincs arról, hogy sok idő állna rendelkezésünkre, hogy eleget tegyünk a szükséges kötelességeknek. Szenteljünk időt arra, hogy műveljük szívünket és elménket, hogy megfelelően tudjuk végezni élethivatásunkat. Ha elhanyagoljuk a fontos kötelességeket s a divatos világi társasághoz szabjuk szokásainkat, akkor súlyosan vétünk magunk és gyermekeink ellen.

Az anyák, akiknek ifjú elméket kell szoktatniuk és gyermekek jellemét alakítani, ne törekedjenek a világ izgató szórakozásaira, hogy boldogok és jókedvűek legyenek. Fontos élethivatás vár rájuk. Sem ők, sem az övéik nem engedhetik meg maguknak, hogy haszontalanul fecséreljék el idejüket. Az idő az egyik legfontosabb talentum, melyet Isten ránk bízott s amivel el kell majd számolnunk. Az időpazarlás magának az értelemnek az elpazarlása. Az agy erőforrásai készségesen rendelkezésünkre állnak. Az anyák kötelessége, hogy műveljék magukat és tisztán tartsák meg szívüket. Használjanak minden elérhető eszközt a szellemi és erkölcsi művelődésre, hogy ki tudják alakítani gyermekeik gondolkodását. Akik kielégítik a társas életre vonzódó hajlamukat, azok hamarosan nyugtalanná válnak, ha csak látogatóba nem mennek, vagy látogatókat nem várnak. Az ilyenekben nincs meg a körülményekhez való alkalmazkodás képessége. A nagyon is szükséges, szent, otthoni kötelességek unalmasnak és közönségesnek tűnnek előttük. Ki nem állhatják az önvizsgálatot vagy az önfegyelmet. Gondolkodásuk a világi élet változatos, érdekes eseményeit szomjazza, elhanyagolják gyermekeiket, csak hogy kielégítsék önző hajlamaikat. A jegyző angyalok a nevük mellé ezt írják: lusta szolga. Isten szándéka az, hogy a gondolkodásunk ne legyen céltalan, hanem jót végezzen el ebben az életben.

Ha a szülők tudomásul vennék, hogy az az Isten által rájuk ruházott komoly kötelességük, hogy hasznos életre neveljék gyermekeiket, ha fiaik és lányaik lelkének templomát a halhatatlan élet számára díszítenék fel, akkor hallatlan változást látnánk társadalmunkban a jó irányában. Akkor nem tanúsítanának akkora közönyt a gyakorlati istenfélelem iránt, nem lenne olyan nehéz felrázni a gyermekek erkölcsi érzékenységét, hogy megértsék Isten irántuk támasztott igényeit. De a szülők egyre hanyagabbá válnak, hogy gyermekeiket hasznos dologra neveljék. Sok szülő megtűri, hogy gyermekei rossz szokásokat vegyenek fel, s hogy a maguk bűnös hajlamait kövessék. Elmulasztják, hogy gyermekeik elméjébe véssék az ilyen dolgok veszélyeit, s annak szükségességét, hogy az elvek uralják őket.

A gyermekek gyakran lelkesen hozzáfognak valamihez, de belezavarodnak és megunják, ezért másba akarnak fogni, valami újba. Így több mindenbe belevágnak, de feladják, mivel apróbb nehézségekbe ütköznek. Egyik dologból a másikba fognak, semmit sem fejezve be. A szülők ne engedjék meg, hogy a változatosság szeretete uralja gyermekeiket. Ne kösse le őket minden más annyira, hogy ne legyen idejük türelemmel fegyelmezni gyermekeik fejlődő gondolkodását. Néhány bátorító szóval, vagy jó időben nyújtott kevés segítséggel átsegíthetik gyermekeiket az akadályokon és csüggedésen, amíg el nem érik a megelégedést, amit a maguk elé tűzött feladat bevégzése nyújt. Ezzel még komolyabb igyekezetre serkentik őket.

Sok gyerek, mivel nem részesül néhány bátorító szóban és kevés segítségben, kedvét veszti, és egyik vállalkozást félbehagyva a másikba fog. Ezt a szomorú következményt azután magukkal viszik felnőtt korukba is. Nem visznek sikerre semmit, amibe fogtak, mert nem tanították meg őket kitartásra a csüggesztő körülmények között. Így sokak egész élete csalódások sorozatává válik, mert ifjúkorukban nem részesültek kellő fegyelemben. A gyermek és ifjúkorban nyert nevelés kihat egész munkásságukra, érett korukra és a lelki életük is hasonló nyomokat visel majd magán.

A nevelés mai módszerei mellett a fiatalok előtt szélesre tárul a kísértés ajtaja. Bár többnyire túl sok a tanulnivalójuk, mégis bőven marad idejük a semmittevésre. A felüdülés óráit gyakran balgán töltik el. A szennyes szokások ismerete egyiktől a másikra terjed, s így ijesztően növekszik a gonoszság. Nagyon sok ifjú, akit bár vallásosan neveltek otthon s akik aránylag ártatlanul és erényesen iratkoztak be az iskolákba, romlott barátaiktól maguk is megromlanak. Emiatt elvesztik az önbecsülésüket és koncul dobják nemes elveiket. S így már készen is állnak, hogy a lejtőn lefelé folytassák útjukat, mert annyira visszaéltek lelkiismeretükkel, hogy a bűn nem tűnik olyan borzalmasan súlyosnak. Ezeket a gonoszságokat, melyek a mai módszerekkel vezetett iskolákban burjánoznak, nagymértékben ki lehetne küszöbölni, ha fizikai munkával kapcsolnák össze a tanulást. Ugyanaz a rossz burjánzik a felsőbb iskolákban, csak még súlyosabb mértékben, mert sok fiatal szoktatta magát gonoszságra, és így a lelkiismeretük kiégett.

Sok szülő túlbecsüli gyermekei tántoríthatatlanságát és jó oldalait. Nem gondolják meg, hogy a gonosz fiatalok bűnre vezető légkörének lesznek kitéve. A szülők félnek ugyan, mikor távoli iskolába küldik gyermekeiket, mégis azzal vigasztalják magukat, hogy a gyermekek addig jó példát láttak maguk előtt és jó vallásos nevelésben részesültek, ezért majd a felsőbb iskolákban is ragaszkodni fognak az elveikhez. Sok szülőnek halvány fogalma sincs, hogy mennyire elharapódzott a főiskolákon az erkölcstelenség. Sok esetben a szülők keményen megdolgoztak és nélkülözést szenvedtek el azért a célért, hogy gyermekeik befejezzék iskoláikat. Minden igyekezetük után sokaknak az a szomorú sors jut, hogy pusztító szokásokkal és megrongált szervezettel kapják vissza gyermekeiket. Gyakran még tiszteletlenek és hálátlanok is szüleik iránt és szentségtelenek. Az ilyen szülők, akikkel így bánnak hálátlan gyermekeik, bánkódnak, hogy miért is küldték el maguktól gyermekeiket, csak hogy ki legyenek téve a kísértéseknek és testi, szellemi, erkölcsi roncsokként kerüljenek haza. Csalódott reményekkel és megtört szívvel látják, hogy gyermekeik, akikhez nagy reménységet fűztek, a bűnös úton járnak és nyomorúságosan tengetik életüket.

Mégis akadnak szilárd, elvhű ifjak, akikben nem kell csalódni sem szüleiknek, sem tanítóiknak. Tisztán megóvott lelkiismerettel végzik el tanéveiket, jó egészségben és káros hatástól mentesen, szeplőtlen erkölccsel térnek haza. Ilyen azonban nem sok akad.

Némelyik közép- és főiskolás egész lényét a tanulásnak szenteli, arra összpontosítja gondolatait, hogy művelt emberré növekedjék. Megdolgoztatják agyukat, testi erejük azonban tétlen marad. Túlerőltetik agyukat, de izmaik elgyöngülnek a használat hiánya miatt. Mikor a hallgatók letették vizsgáikat, szemmel látható, hogy egészségük rovására szerezték meg képesítésüket. Éveken át éjjel nappal tanultak, folyvást túlfűtve agyukat, s nem vették eléggé igénybe izmaikat. A tudás megszerzéséért áldoztak fel mindent, és sírjukba dőlnek fiatalon.

Fiatal nők is gyakran a tanulásra adják magukat, a nevelés azon más ágazatainak rovására, amelyek sokkal fontosabbak a mindennapi élethez, mint a könyvek ismerete. S miután befejezték iskoláikat, gyakran egész életükre gyöngélkedők maradnak. Elhanyagolták egészségüket, mikor túl sokat tartózkodtak a négy fal között, megfosztva magukat az ég tiszta levegőjétől és a napfénytől. Ezek a fiatal nők jó egészségben térhettek volna vissza tanulmányaikból, ha házi kötelességekkel és a szabad levegőn végzett testmozgással kapcsolták volna össze tanulásukat.

Értékes kincs az egészség. A legbecsesebb tulajdon, amivel halandók rendelkezhetnek. Drágán veszik meg a gazdagságot, megtiszteltetést vagy műveltséget, ha az egészségükkel fizetnek érte. Hiszen ezek közül egyik sem biztosítja a boldogságot, ha egyszer oda az egészség. Borzalmas bűn, ha visszaélünk az Istentől kapott egészségünkkel. Mert minden visszaélés gyöngévé tesz bennünket, veszteséget okoz az embernek, bármennyit tanult is.

Sok jómódú szülő mellékesnek tartja, hogy ránevelje gyermekeit az élet gyakorlati kötelességeire is, ne csak a könyvtudományokra. Feleslegesnek vélik, hogy gyermekeik szellemi és erkölcsi élete kedvéért és jövő hasznavehetőségükért alaposan megismertessék velük a hasznos munkát. Pedig tartoznak ezzel gyermekeiknek, mert ha balszerencse érné őket, akkor is nemes függetlenséggel tudnak helytállni, mivel tudják, hogyan használják kezüket. Ha egészségesek, nem lehetnek szegények, még ha egyetlen forint vagyonuk sincs. Sokan, akik fiatal korukban jómódban éltek, elveszthetik a gazdagságot, ha abba a helyzetbe kerülnek, hogy anyagilag támogatniuk kell szüleiket és testvéreiket. Mennyire fontos lesz akkor, hogy a fizikai munkához is hozzászoktatták őket, s így felkészülten állnak bármilyen váratlan helyzetben. A gazdagság valóban átok, ha a tulajdonosuk eltűri, hogy elállja fiai és lányai előtt a hasznos munkák megismerésének útját, hogy bármikor készen álljanak a gyakorlati életre.

Akik nem kénytelenek fizikai munkával keresni kenyerüket, gyakran nem végeznek elég testmozgást, hogy megóvják egészségüket. Ifjak, mivel nem köti le gondolataikat és kezüket a hasznos munka, bűnös szokásokat vesznek fel s gyakran az történik, amitől a legjobban kellene félnünk: az utcai nevelés, a boltok körül lebzselés, dohányzás, ivás és kártyázás.

A fiatal nők meg bújják a regényeket, azzal mentve ki magukat a házimunkák alól, hogy gyöngélkednek. Pedig a gyöngeségük csak tétlenségük eredménye. Nem veszik igénybe Istentől kapott izmaikat. Lehet, hogy azt képzelik, hogy nem elég erősek a házi munkára, hanem csak kötögetnek és hímeznek, hogy megőrizzék arcuk és kezük halványságát, miközben gondterhelt anyjuk keményen dolgozik, hogy kimossa, kivasalja ruháikat. Ezek a nők nem keresztények, hiszen megszegik az ötödik parancsolatot. Nem tisztelik szüleiket. Mégis nagyobbrészt az anya hibája ez. Az anya kényezteti lányait és kimenti őket az alól, hogy viseljék a háztartás rájuk eső kötelességeit, míg csak visszataszítóvá nem válik előttük a munka, míg csak meg nem kedvelik a bágyadt semmittevést. Esznek, alszanak, regényeket olvasnak, divatról fecsegnek – haszontalan az életük.

Sok esetben áldás a nincstelenség, mert nem tűri meg, hogy semmittevés rontsa meg a fiatalokat és a gyermekeket. Növelnünk és kellőképpen fejlesztenünk kell a testi erőt is, nemcsak a szellemi műveltséget. A szülők legfőképpen arra ügyeljenek, hogy gyermekeiknek erős szervezete legyen, hogy egészséges férfiakká és nőkké cseperedjenek. Ez azonban lehetetlen kellő testmozgás nélkül. Tanítsuk meg gyermekeinket dolgozni, a maguk testi egészsége és erkölcsi jóléte érdekében, még ha nincs is erre feltétlen anyagi szükség. Ha azt akarjuk, hogy ártatlan és erényes legyen a jellemük, akkor vessük alá őket a rendszeres fizikai munka fegyelmező erejének, ami majd igénybe veszi összes izmukat. A gyerekeknek jó érzés, hogy hasznosak, s hogy magukat megtagadva másoknak segíthetnek, ez lesz a legegészségesebb öröm, amiben valaha is részesültek. Miért lopná meg magát és gyermekeit a jómódú ember ettől a hatalmas áldástól?

Szülők! A tétlenség a legsúlyosabb átok, ami valaha is érte a fiatalokat. Ne hagyjátok, hogy sokáig ágyban maradjanak, átaludva az értékes órákat, melyeket Isten kölcsönöz nekik, hogy a lehető legjobban használják ki, s amelyekkel el kell még számolniuk. Az anya súlyos kárt tesz a lányaiban, ha maga viseli a terheket, amiket meg kellene osztania velük a jelen és jövő érdekükben. Az az út, amelyet sok szülő tapos, mikor megengedi gyermekeinek a tétlenséget, és megtűri a szerelmes történetek olvasását, alkalmatlanná teszi gyermekeit az igazi életre. A ponyvairodalom olvasása a legsúlyosabb rossz, amibe a fiatalok belemerülhetnek. A regények és szerelmes történetek olvasóiból sohasem lesz derék, gyakorlatias anya. Légvárak építői lesznek csupán, akik valótlan, képzeletbeli világban élnek, érzelgősek lesznek és betegessé válik képzeletük. Mesterkélt életük alkalmatlanná teszi őket bármire, ami hasznos. Elcsökevényesednek szellemi képességeik, bár talán azzal áltatják magukat, hogy gondolkodásuk és modoruk emelkedett. A fiatal lányok számára a házi munka a lehető leghasznosabb.

A fizikai munka nem akadályozza a szellemi fejlődést. Ellenkezőleg! A fizikai munkával nyert előnyök megakadályozzák, hogy egyoldalúvá váljunk, és hogy túlerőltessük az agyat. A testi munka az izmokra hárul és így tehermentesíti a kifáradt agyat. Sok az olyan fásult, hasznavehetetlen lány, aki méltóságon alulinak tartja, hogy fizikai munkát végezzen. Jellemük mégis nagyon kiismerhető ahhoz, hogy ne az orruknál fogva vezessék a tapasztalt embert valódi éretlenségük felől. Kényeskednek, negédeskednek és mindig mesterkéltek. Olyanok, mintha ki sem tudnák ejteni rendesen a szavakat, hanem selypítéssel, raccsolással beszélnek. Ezek lennének talán az igazán művelt nők? Pedig nem született bolondok, hanem csak arra nevelték magukat. Nem kell ahhoz törékenynek, tehetetlennek, túlöltözöttnek, kényeskedőnek lenni, hogy valaki művelt nő legyen. Hanem ép test kell az ép lélekhez. A jó egészség és a házi kötelességekben való jártasság sohasem akadályozza a szellemi fejlődést, mindkettő fontos a művelt nő számára.

Ahhoz, hogy a férfiak és nők jól kiegyensúlyozott gondolkodással rendelkezzenek, életre kell hívnunk és fejlesztenünk kell agyunk összes képességét. A világ tele van egyoldalú férfiakkal és nőkkel, akik azért váltak ilyenné, mert csak képességük egyik csoportját művelték, míg a többi elsatnyult a tétlenségtől. A legtöbb fiatal nevelése csődnek tekinthető. Egyrészt túlzásba viszik a tanulást, másrészt elhanyagolják a gyakorlati élet dolgait. Férfiak és nők szülőkké válnak anélkül, hogy eszükbe vennék a felelősségeket. Csemetéik pedig még lejjebb csúsznak az emberi gyöngeségek létráján, mint ők maguk. Így züllik el gyors léptekkel fajunk. Az untalan tanulás, amit az iskoláinkban manapság művelnek, alkalmatlanná teszik a fiatalokat a gyakorlati életre. Az ember agya csak egyre őröl. Ha nem foglalkoztatják a helyes irányban, akkor a helytelenben lesz tevékeny. Ahhoz, hogy megóvjuk az értelem egyensúlyát, kapcsoljuk össze iskoláinkban a fizikai munkát és a tanulást.

Az elmúlt nemzedékeknek kellett volna gondoskodnia a szélesebb körű nevelésről. Az iskola mellett legyen mezőgazdasági és ipari osztály. A házimunkák számára is tanítót kellene fogadnunk. Naponta fordítsák az idő bizonyos részét fizikai munkára, hogy egyformán vegyék igénybe a testi és szellemi képességeket. Ha az itt ecsetelt elgondolás szerint alapítottak volna iskolákat, akkor ma nem lenne annyi kibillent gondolkodású ember.

Isten gyönyörű kertet készített Ádámnak és Évának. Mindenről gondoskodott, amire szükségük volt. Teleültette a kertet mindenféle gyümölcsfával. Bőséges kézzel körülvette őket ajándékaival. Gazdag változatosságban a hasznos és szépséges fák, a gyönyörű virágok, melyek maguktól növekedtek körülöttük, nem voltak elmúlásra szánva. Ádám és Éva gazdagok voltak, valóban gazdagok. Övék volt az egész Éden. Ádám úr volt gyönyörű birodalmában. Senki kétségbe nem vonhatja a tényt, hogy valóban gazdagok voltak. Isten azonban tudta, hogy Ádám nem lehet boldog, ha nincs elfoglaltsága. Ezért tennivalót adott neki. Gondoznia kellett a kertet.

Romlott korunkban a férfiak és nők tetemes földi kincsekkel rendelkeznek, ami a paradicsom szépségéhez és az Ádámnak adott fejedelmi gazdagsághoz képest nagyon is jelentéktelen, mégis felette érzik magukat, és gyermekeiket is arra nevelik, hogy lenézzék a kétkezi munkát. Az ilyen gazdag szülők a szavukkal és példájukkal arra nevelik gyermekeiket, hogy "pénz teszi az úriembert, pénz teszi az úrinőt". Pedig szerintünk a nemesség a szellemi és erkölcsi értéktől függ. Isten nem a ruházatot tartja nagyra. Az ihletett Péter utasítása így hangzik: "Ékességük ne legyen külsőleges: hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való. Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt." Isten nagyobbra tartja a szelídséget és a lelki nyugalmat, mint a világi megtiszteltetést és gazdagságot.

Az Úr azzal a gazdag emberrel szemlélteti, hogy hogyan becsüli a világi gazdagokat, akik földi tulajdonaik miatt kevélyen emelik fel a fejüket: aki lebontotta csűréit és nagyobbakat építtetett, hogy a termés beleférjen. Feledte Istent, azért azt a hibát követte el, hogy nem ismerte el, honnan is származik minden vagyona. Nem küldött hálaimát a kegyes adományozónak. Önelégülten mondta: "Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve, tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél." A Mester, aki azért bízta rá a földi gazdagságot, hogy azt embertársai áldására és alkotója dicsőségére fordítsa, méltán haragudott meg hálátlanságáért. Így szólt hát hozzá: "Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet, amiket pedig készítettél, kiéi lesznek? így van dolga annak, aki kincset takar magának és nem az Istenben gazdag." Ebből is láthatjuk, hogy a végtelen Isten hogyan értékeli az embert. A tekintélyes vagyon, vagy bármekkora gazdagság sem vívja ki Isten tetszését. Mindezek a javak és áldások tőle származnak, hogy vizsgálják, próbára tegyék és kifejlesszék az ember jellemét.

Az embereknek határtalan lehet a gazdagságuk, de ha nem gazdagodnak Istenben, ha nem viselik szívükön, hogy mennyei kincset, isteni bölcsességet gyűjtsenek maguknak, akkor teremtőjük esztelennek, bolondnak minősíti őket, és mi is pontosan ott hagyjuk őket, ahol Isten hagyja. Áldás a munka. Lehetetlen jó egészségnek örvendezni fizikai munka végzése nélkül. Igénybe kell vennünk képességeinket, hogy kellően kifejlődjenek, s hogy a férfiaknak és nőknek jól kiegyensúlyozott gondolkodása legyen. Ha a fiataloknak alapos nevelést adnának a fizikai munka terén is, nemcsak a tudományokban, akkor számukra sokkal előnyösebb lenne nevelésük.

Az agyra nehezedő szüntelen igénybevétel, miközben tétlenül hagyjuk az izmokat, gyöngítik az idegeket, és a főiskolásokban csaknem ellenállhatatlanná növeli a változatosság és az érdekfeszítő szórakozások kívánását. S amikor napi néhány órás négy fal közti tanulás után kiszabadulnak, akkor csaknem megvadulnak. Sok fiatalt sohasem fegyelmeztek meg otthon. Magukra hagyták őket, hogy kövessék hajlamaikat, azért azt gondolják, hogy a több órás tanulás fegyelme súlyosan megterheli őket. S miután semmi dolguk a tanulás után, az ellenség azt sugallja, hogy kikapcsolódásképp játszanak és rosszalkodjanak. Ezeknek romboló hatása van a többi főiskolásra is. Azok a tanulók, akiknek a vallásos nevelés előnye jutott ki odahaza s akik nem ismerik a társadalom bűnös életét, gyakran azokkal barátkoznak leginkább, akiknek alantasabb a gondolkodása s akiknek nagyon kevéssé jutott osztályrészül szellemi művelődés és vallásos nevelés. Mikor ilyenekkel barátkoznak, veszély fenyegeti őket, mert nem felemelő légkör veszi őket körül, hanem olyan, ami inkább alacsonyabb szintre taszítja, megrontja az erkölcsöket is, mert ők is a barátaik színvonalára süllyedhetnek. Sok főiskolásnak az a gyönyörűsége a szabadidejében, ha "kirúghat a hámból". Sokakat, akik ártatlanul és tisztán jöttek el otthonról, az iskolában megrontják barátaik.

Kikívánkozott belőlem a kérdés: Hát nincs más mód az iskolai művelődésre, csak ha feláldozzuk mindazt, ami értékes a fiataljainkban? Ha iskoláinkban lenne mezőgazdasági és ipari foglalkoztatottság is, ha rátermett tanítókat fogadtak volna a tudomány és a munka különböző ágazataihoz, hogy a nap egy részét szellemi művelődésre, más részét pedig kétkezi munkára szenteljék, akkor ma már magasztosabb szellemű fiatalok csoportja lépne a tettek mezejére, hogy jó hatással legyenek a társadalomra. Sok fiatal, akik ilyen iskolákban szerezne oklevelet, szilárd jellemmel lépne ki onnét. Kitartóak, állhatatosak, bizakodók lennének, hogy legyőzzék az akadályokat. Annyira elvhűek lennének, hogy nem ingatná meg őket a szennyes légkör, bármennyire népszerű lenne is az. Tapasztalt tanítókat kellett volna alkalmaznunk, akik főzésre tanították volna a lányokat. Ezzel ráneveltük volna őket az élet gyakorlati kötelességeire.

Olyan intézményeket kellett volna alapítanunk az ifjak számára, ahol különböző szakmákat tanulhatnának, melyek izmaikat is igénybe vennék, nem csak szellemi képességeiket. Ha a fiatalok csakis egyoldalú nevelésére telik, akkor melyik is a fontosabb? A tudományok ismerete, az egészségre és az életre kiható összes hátrányaival, vagy pedig a gyakorlati élethez szükséges kétkezi munka? Habozás nélkül felelek erre: az utóbbi. Ha valamelyiket el kell hanyagolnunk, hanyagoljuk el a könyvekből való tanulást.

Nagyon sok fiatal lány úgy megy férjhez és alapít családot, hogy alig van fogalmuk a feleségre és anyára háruló gyakorlati kötelességekről. Olvasni, azt tudnak, meg zenélni is, de főzni már nem. Nem tudnak jó kenyeret sütni, ami pedig elengedhetetlen a család jó egészségéhez. Nem tudnak szabni, ruhát varrni, mert soha nem tanulták. Mellékesnek tekintik ezeket a dolgokat, ezért a házaséletükben is ugyanúgy másra támaszkodnak ilyen térem, mint a kicsinyeik. Az élet legszükségesebb kötelességeinek ez a nem tudása tesz boldogtalanná nagyon sok családot.

Az az elképzelés, hogy a munka megalázó a divatos élethez – ez fektetett sírba ezreket, akik pedig élve maradhattak volna. Akik csakis kétkezi munkát végeznek, gyakran túl sokat dolgoznak, anélkül, hogy megpihennének, a szellemi munkások meg túlerőltetik az agyukat és annak az egészséges életerőnek a hiányában szenvednek, amit a fizikai munka nyújt. Ha a szellemi munkások bizonyos fokig osztoznának a munkások terhében, s így erősítenék az izomzatukat, akkor kevesebb maradna a fizikai munkásokra s idejük egy részét ők is erkölcsi művelődésre fordíthatnák. Az ülő foglalkozásúak és akik könyveket írnak, végezzenek fizikai munkát, még ha anyagilag nem is szorulnak rá. Legyen nekik elég buzdítás a jó egészségük, kapcsolják össze a testi és a szellemi munkát.

Összhangba kellene hoznunk az erkölcsi, szellemi és testi művelődést, hogy kiegyensúlyozott, jól fejlett férfiakat és nőket neveljünk fel. Némelyek erősebb szellemi munkára képesek, mint mások, mások pedig jobban szeretik a kétkezi munkát. Mindkét csoportnak igyekezni kellene javítani azon, amiben hiányosságokat szenved, hogy egész lényüket élő, szent Istennek tetsző áldozatul adhassák. Ez legyen ésszerű hódolatuk. A divatos társadalom szokásai és magaviselete ne határozza meg az ő cselekedeteiket is. Az ihletett Pál apostol hozzáfűzi: "Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem ismerjétek meg mi az Isten akarata, mi a helyes, kedves neki és mi a tökéletes".

A gondolkodó emberek elméje túl erőteljesen működik. Egyrészt nagyon gyakran pazarlón használják szellemi képességüket, másrészt mások legfőbb célja az életben a kétkezi munka. Ezek nem használják az agyukat. Csak az izmaikat veszik igénybe, agyukat azonban megrabolják a szellem erejétől, pontosan úgy, mint ahogy a gondolkodó emberek az agyukat használják, testüket pedig megrabolják az erősségtől és az életerőtől, mert elhanyagolják az izmok igénybevételét. Akik megelégszenek azzal, hogy egész életükben fizikai munkát végezzenek, s másoknak engedik át, hogy gondolkozzanak helyettük, míg ők egyszerűen megteszik, amit más gondolt ki, erős lesz az izomzatuk, de gyönge a szellemi képességük. Kevesebbet hatnak a jóra, mint hathatnának, ha a fejüket is, nemcsak az izmaikat használnák. Az ilyenek hamarabb ágynak esnek, ha betegség támadja meg őket, mert a szervezetet az agy idegereje serkenti, hogy álljon ellent betegségnek.

Az erős testű emberek szoktassák magukat, hogy gondolkozzanak is, ne csak cselekedjenek, és ne támaszkodjanak másra, hogy azok legyenek irányítóik. Nagyon népszerű az a tévedés, hogy a fizikai munka megalázó. Ezért az ifjak igyekezzenek műveltségre szert tenni, hogy tanítók, hivatalnokok, kereskedők, ügyvédek legyenek, vagy bármi más, amivel nem jár fizikai munka. A fiatal nők megalázónak tartják a házimunkát. S bár a házimunkával járó erőkifejtés, ha nem túl nehéz, egészséges, mégis műveltségre törekednek, hogy tanítók vagy hivatalnokok legyenek, vagy olyan szakmát tanulnak ki, ami a négy fal közé, ülő foglalkozásra szorítja őket. Az egészséges arcszínüket elvesztik, betegség veszi be magát szervezetükbe, mert megfosztották magukat a testmozgástól, s általában romlottak a szokásaik. Mindez csupán azért, mert ez a divatos! Élvezik a finom, törékeny életet, ami nem más, mint gyengeség és romlás.

Igaz, bizonyos fokig mentségül szolgál a fiatal nők számára, hogy nem a házimunkát választják hivatásuknak, mert akik konyhalányokat alkalmaznak, rendszerint úgy bánnak velük, mint a szolgákkal. A munkaadók gyakran nem tisztelik őket és úgy viselkednek velük szemben, mintha nem lennének méltók, hogy a családjuk tagjai legyenek. Nem adják meg nekik azokat az előjogokat, melyeket a varrónőknek, gépírónőknek vagy zenetanítóknak megadnak. Pedig nincs fontosabb foglalkozás, mint a házimunka. Értelmességet és jártasságot követel meg az, hogy valaki jól főzzön és étvágygerjesztő, egészséges ételeket tálaljon az asztalra. Aki azt az ételt készíti el, amit a gyomorba veszünk, hogy vér képződjék a szervezet táplálására, az az egyik legfontosabb és legmagasabb helyet foglalja el. A gépírónő, a varrónő és a zenetanár állása soha fel nem ér fontosságában a szakácséval.

A következőkben megállapítjuk, hogy mit lehetett volna elérni a nevelés helyes rendszerével. Az idő most már túl rövid ahhoz, hogy megvalósíthatnánk, amit az elmúlt nemzedékek során elvégezhettek volna. Mégis sokat tehetünk, még ezekben az utolsó napokban is, hogy helyesbítsünk a fiatalok nevelésében fellelhető rossz oldalakon. S mivel kevés az idő, vegyük komolyan a kötelességünket, fáradozzunk lelkiismeretesen, hogy hitünkkel összeegyeztethető nevelést nyújtsunk a fiataloknak. Újítók, javítók vagyunk. Azt szeretnénk, hogy gyermekeink a legjobb eredménnyel tanuljanak. Ehhez pedig olyan foglalkozást is kell nyújtanunk nekik, ami fejleszti az izmaikat. Legyen a fiatalok nevelésének szerves része még ebben a késői korszakban is a mindennapos, rendszeres fizikai munka. Sokat nyerhetünk vele, ha bevezetjük a munkát az iskolákba. Ha követjük ezt az elgondolást, az iskolásoknak ruganyos lesz a szellemi képessége, élénk a gondolkodása és sokkal több szellemi munkát tudnak majd elvégezni adott idő alatt, mintha csakis tanulással töltenék az időt. Majd végül úgy hagyhatják maguk mögött az iskolát, hogy a szervezetük sincs megviselve. Azonkívül erősen és bizakodóan ki tudnak tartani bármilyen helyzetben, amelybe Isten gondviselése helyezheti őket.

Mivel rövid az idő, dolgozzunk szorgalmasan és megkettőzött erővel. Lehet, hogy gyermekeink nem mennek főiskolára, mégis ismeretekre tehetnek szert azokban a fontos ágazatokban, melyeket gyakorlati használatra fordíthatnak, s melyek művelik a gondolkodást és igénybe veszik annak képességeit. Nagyon sok fiatal, aki elvégezte a főiskolát, nem részesült olyan igazi nevelésben, aminek gyakorlati hasznát is venné. Lehet, hogy névleg főiskolát végzettek, valójában mégsem mások, mint kiművelt "mamlaszok".

Sok olyan ifjú akad, akinek Isten elfogadná szolgálatát, ha fenntartás nélkül neki szentelné magát. Ha Isten szolgálatára szentelné eszét, képességét, amivel most magát szolgálja, és amit pénzkeresésre fordít, akkor komoly, kitartó, eredményes munkás lenne az Úr szőlőjében. Ifjaink közül sokan a Szentírás kutatására fordíthatnák figyelmüket, hogy Isten fel tudja használni őket ügyében. Ők mégsem válnak annyira jártassá a lelki jellegű ismeretekben, mint az ideiglenes ügyekben. Ezért nem végzik Isten munkáját, amit pedig Istennek tetszőn tudnának végezni. Kevesen vannak, akik figyelmeztetik a bűnösöket, kevesen, akik embereket nyernek meg Krisztusnak, pedig soknak kellene ott lenni. Ifjaink legtöbbször rátermettek a világi dolgokban, de nem értelmesek Isten országának ügyeiben. Pedig a mennyei, isteni világra hangolhatnák gondolkodásukat, a világosságban járhatnának, a világosság és erő egyik fokáról a másikra fejlődhetnének, míg csak Krisztushoz nem tudnák fordítani a bűnösöket, míg csak a mennybe vezető ragyogó ösvényre nem tudnák irányítani a hitetleneket és elkeseredetteket. S amikor a háborúskodás véget ér, szívesen látnák őket Uruk örömében.

Az ifjak ne fogjanak a Szentírás magyarázásába, sem a jövendölések fejtegetésébe, amíg nem jártasak a biblia fontos igazságaiban, melyeket másoknak próbálnak kifejteni. Hiányosságaik lehetnek az általános műveltség terén, azért nem képesek annyi jót tenni, amennyit tehetnének, ha jó iskolázottságuk lenne. A tudatlanság nem növeli a Krisztust valló követőinek sem az alázatát, sem a lelkiségét. Isten szavának igazságait a művelt keresztény értékeli a legjobban. Azok tudják a legjobban magasztalni Krisztust, akik értelmes módon szolgálják őt. A művelődés nagyszerű célja az, hogy úgy tudjuk felhasználni Istentől kapott képességeinket, hogy a legjobban tudjuk képviselni a Biblia vallását és elősegíteni Isten dicsőségét.

Annak vagyunk adósai, aki alkotott minket, mindazokkal a tálentumokkal, melyeket ránk bízott. S Teremtőnk iránti kötelességünk, hogy kiműveljük és használjuk is a talentumokat, amelyeket ő bocsátott rendelkezésünkre. A műveltség fegyelmezi a gondolkodást, fejleszti a képességeket, értelmesen kordában tartja azokat, hogy hasznavehetővé váljunk az Isten dicsőségének gazdagításában. Olyan iskolára van szükségünk, ahol az igeszolgálatba lépők elsajátíthatják a nevelésnek legalább az általános ágait, s ahol tökéletesen meg tudják tanulni Isten szavának erre az időre vonatkozó igazságait is. Iskolánkban ki kell fejtenünk a jövendölés magyarázatát. Akiknek valóban jó képességeik vannak, amelyeket Isten elfogad, hogy a szőlőjében dolgozzanak, azoknak javára válna néhány hónapos tanulás egy ilyen iskolában.