Néhány dolgot elém tártak I. testvér családja felől, s ezek annyira rám nehezedtek, mióta itt tartózkodom, hogy megpróbálom leírni. Az Úr Közölte, I. testvér, hogy önzés él családodban, mely bélpoklosságként ragad rád is. Lásd meg, s küzd le az önzést, mert szörnyű bűn ez Isten szemében. Családod régóta csak kívánságaival, jólétével, s kényelmével törődő, hogy már nem is tudtok róla, hogy másnak is tartoznátok valamivel. Gondolataitok, terveitek és igyekezetetek, mind a ti javatokat szolgálja. Magatokért éltek, nem művelitek az önzetlen jótékonyságot, noha, ha gyakorolnátok, növekedne, s erősödne, míg boldogsággal nem töltene el, ha jót tehettek valakivel. Akkor tudhatnátok, hogy oly célotok, olyan szándék van az életben, mely sokkal értékesebb kamatot hozna, mint a pénz. Sokkal jobban szíveteken kell viselnetek az embereket. Ezzel közelebbi kapcsolatba hoznátok lelketeket Krisztussal, így annyira átitatná az ő lelke, olyan szívósan ragaszkodnátok hozzá, hogy semmi el nem választana szeretetétől.

Krisztus az élő szőlőtő, s ha vesszői vagytok e tőkének, az életadó táplálék, mely szerteárad tőle, benneteket is táplálna, s nem lennétek meddők és gyümölcstelenek. Családotok egészében és egyénenként megvallottan Krisztus szolgálatába szegődött, mégis, mikor lemérnek a szenthely mérlegén, híjával találnak benneteket. Teljesen át kell alakulnotok, mielőtt azt bírnátok tenni, amit önzetlen, odaadó keresztényeknek kellene. Csak alapos megtérés nyújthatja jellemhibáitok helyes tudatát. Nagymértékben megejtett a világ szeretete. „Aki e világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.” Önző lelkületetek érdekeitekre szűkíti értelmeteket. Tiszta és szeplőtlen vallásra van szükségetek: Az igazság őszinte odaadása arra vezet, hogy együtt érezzetek mások bajaival. Sokan rászorulnak szeretetetekre. E vonások művelése hozzátartozik a Krisztus által mindnyájunkra kiszabott életfeladathoz.

Isten nem ment fel benneteket a keresztviselés alól, hogy azzal tagadjatok meg magatokat, hogy önzetlen indítékkal jót tesztek másokkal. Ha veszítek a fáradságot, hogy azzal a lemondással éljetek, amit az Úr elvár a keresztényektől, Isten kegyelme által alkalmasak lehettek embereket nyerni meg Krisztus számára. Isten igényt tart rátok, amire eddig sosem feleltetek. Körülöttünk sokan együttérzésünkre és szeretetünkre éheznek. De, mint sokan mások, ti is csaknem teljesen híjával vagytok az alázatos szeretetnek, mely természetesen árad szánakozással és együttérzéssel az ínségesek, szenvedők, s nincstelenek iránt. Az ember arca a lélek tükre, melyet mások olvasnak. s jelentős hatással van rájuk jóra vagy rosszra. Isten egyikünket sem szólít szemmel tartani testvéreinket, s az ő bűneiket bánni meg. Kötelességet bízott ránk, ezért felszólít, hogy ezt végezzük határozottan, az ő félelemében, egyedül az ő dicsőségével törődve.

Akár hűek vagyunk, akár nem, magunkért kell elszámolnunk Istennek, nem másokért. Ha hibát fedezünk fel más hitvallókban, s helytelenítjük viselkedésüket, az nem ment ki minket, egyetlen hibánkat sem egyenlíti ki. Ne szabjuk magunkat másokhoz, s ne mentsünk semmit viselkedésünkön, csak, mert mások gonoszat tesznek. Isten a magunk számára adta lelkiismeretünket. Fenséges elveket fektetett le Igéjében, melyek elégségesek, hogy irányítsanak keresztény életutunkon és viselkedésünkben. Családotok, kedves barátaim, nem tartja magát Isten törvényének elveihez. Sosem éreztétek át a rajtatok nyugvó, embertársaitok iránti kötelesség terhét.

„Odalépett egy törvénytudó, és próbára akarta tenni. Mester, mondta, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre? Ő megkérdezte: Mit szab meg a törvény? Hogyan olvasod? Az így válaszolt: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint magadat. Helyesen feleltél, dicsérte meg, tégy így, és élni fogsz. Ő azonban igazolni akarta magát és tovább kérdezte Jézust: De ki a felebarátom? Erre Jézus vette át a szót:

Egy ember lement Jeruzsálemből Jerikóba. Rablók kezére került, azok kifosztották, véresre verték és félholtan otthagyták. Egy pap jött lefelé az úton, észrevette, de továbbment. Később egy lévita jött arra, meglátta, de ő is elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Mikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire és bekötötte azokat. Azután feltette teherhordó állatára, szállásra vitte és gondját viselte. Másnap reggel elővett két dénárt, és a gazdának adta e szavakkal: Viseld gondját. Amivel többet költesz rá, megadom neked, amikor visszatérek. Mit gondolsz, e három közül melyik a felebarátja annak, aki a rablók kezére került? Aki irgalmasságot cselekedett vele, felelte az. Jézus így szólt hozzá: Menj, és tégy hasonlóképpen.”

Üdvözítőnk a legegyszerűbben s a legvilágosabban megállapítja, hogy melyek az örök élet elnyerésének feltételei. A megsebzett és kirabolt ember érdeklődésünk, szeretetünk és együttérzésünk tárgyát jelképezi. Ha elhanyagoljuk az ínségesek és szerencsétlenek tudomásunkra jutott ügyét, nincs biztos biztosítékunk az örök életre, mert nem feleltünk meg Isten velünk szemben támasztott követelményeinek. Nem sajnáljuk, s nem szánjuk az embereket, mert nem a rokonunk, nem a mi fajtánk. Úgy találtak titeket, mint akik áthágják a második nagy parancsot, melyen az utolsó hat fordul. Aki egyet megszeg, valamennyiben bűnös. Akik nem nyitják meg szívüket a szenvedő emberiség ínségei és szenvedései előtt, azok Isten igényei előtt sem nyílnak meg, amint, a Tízparancs első négy utasításában fellelhetők. Bálványok kötik le szívüket és szeretetüket, nem tisztelik Istent, nem ő az egyeduralkodójuk.

Családotok szomorú kudarcba fulladt. Nem vagytok parancstartók a szó szigorúan vett értelmében. Bár elég pontosak lehettek egynémely dologban, a lényegesebb dolgokat mégis elhanyagoljátok – a jó belátást, irgalmasságot, és az Isten szeretetét. Bár a világ szokásai nem mérték számunkra, a világnak szerencsétlenek iránti jótékonysága sokszor szégyen Krisztus hitvalló követői számára. Sokan közönnyel viseltetnek azok iránt, akiket Isten azzal a céllal helyezett közéjük, hogy megvizsgálja, próbára tegye, s kifejlessze, ami a szívükben rejlik. Isten olvas a szívben. Megjegyez minden önző tettet minden hideg közönyt az elesettek, az özvegyek s az apátlan árvák iránt. Nevük mellé jegyzi: „Bűnös, híjával találtuk, törvényszegő.” Tetteink szerint nyerünk jutalmat. Az ínségesekkel és az elesettekkel szemben elkövetett hanyagság a Krisztus iránti kötelességünk elhanyagolása – szentjei személyében.

Mikor mindenek esete kivizsgálásra kerül Isten előtt, nem azt kérdezik, mi volt a hitvallása, hanem, hogy mit tett. Cselekedték-e az Igét? Maguknak valók voltak-e, vagy a jótékonyság tetteit gyakorolták, a gondoskodó jóság és szeretet cselekedeteit, másokat részesítve előnyben maguk előtt, megtagadva magukat, hogy mások áldására éljenek? Ha a feljegyzések ilyen életet bizonyítanak, hogy gyengédség, lemondás és jótékonyság jelezte jellemüket, akkor elnyerik a boldog bizonyosságot és áldást Krisztustól: „Jól van. Jöjjetek, Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” Ám ti megszomorítottátok, s megbántottátok Krisztust igen önző szeretetetekkel, s a mások bajai és szükségletei iránti közönyötökkel.

Másokért végzett igyekezetünket sokszor semmibe veszik, sokszor látszólag elvész. Ez mégse szolgáljon ürügyül, hogy belefáradjunk a jótettekbe. Hányszor jött el Jézus, hogy gyümölcsöt találjon gondosan ápolt fáin, s nem talált egyebet leveleknél. Lehet, hogy csalódás tölt el minket legjobb igyekezetünk eredményei felől. Ez mégse vigyen közönyre és szívtelen tétlenségre mások jajszava iránt. „Átkozzátok meg Mérozt, mond az Úr követe, Átkozva átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére a hatalmasok ellen.” Hányszor csalódik Krisztus azokban, akik pedig gyermekeinek vallják magukat! Holott ő szeretetének félreérthetetlen bizonyítékait nyújtotta. Szegény lett, hogy szegénysége által meggazdagodhassunk. Meghalt értünk, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk lehessen. Mi lenne velünk, ha Krisztus nem lett volna kész viselni vétkeinket, mivel annyian elutasították, mivel oly kevesen becsülik meg szeretetét, s a kimondhatatlan áldásokat, melyeknek hozásáért a földre jött? Bátorítsuk hát magunkban a türelmes, gondos igyekezetet. Bátorság kell ide, nem tétlen elkeseredés, nem kelletlen mozdulás. Azért vagyunk a világon, hogy a Mester dolgát végezzük, s ne hajlamaink és élvezeteink után loholjunk, nem, hogy magunkat szolgáljuk és dicsőítsük. Miért lennénk akkor tétlenek és hervadozók, csak, mert nem látjuk azonnal a kívánt eredményt?

Az a dolgunk, hogy fárasztó munkát végezzünk az Úr szőlőjében, nem csupán magunkért, hanem a mások javára. Életünk vagy áldás, vagy átok a környezetünknek. Azért vagyunk itt, hogy tökéletes jellemet alakítsunk a menny számára. Más a kötelességünk, mint panaszkodni, zúgolódni Isten gondviselése ellen, s hogy keserű dolgokat írjunk magunk ellen. Ellenfelünk nem hagy nyugodnunk. Ha valóban Isten gyermekei vagyunk, zaklatni s erősen ostromolni fog bennünket. Ne várjuk el, hogy az ördög alattvalói jól bánjanak velünk, hisz minden harcunknál erős angyalok állnak mellettünk, ha hűek vagyunk. Krisztus legyőzte értünk Sátánt a kísértés pusztájában. Hatalmasabb ő, mint vádolónk, és rövidesen lábunk alá tapossa ellenünket.

Családonként és egyénenként kivontátok magatokat Mesterünk ügyének tevékeny szolgálatából. Tétlenek vagytok. Eltűritek, hogy mások viseljék a súlyosabb terheket, melyeket viselhettetek volna, s viselnetek is kellett volna. Lelki életetek ereje és áldása a végzett szeretetmunkával és jócselekedetekkel lesz arányos. Pál utasított: „Egymás terhét hordozzátok, úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” Isten parancsainak megtartása megköveteli tőlünk a jótetteket, lemondást, áldozathozatalt, s a mások java iránti odaadást, nem mintha jótetteink magukban megmentenének minket, hanem mert semmiképpen sem üdvözülhetünk ezek nélkül. Miután megtettünk mindent, amire képesek vagyunk, szóljunk így: Nem végeztünk többet, mint ami kötelességünk volt. Legjobb esetben is csupán haszontalan szolgák vagyunk, méltatlanok Isten legkisebb kedvezésére. Krisztus legyen igaz életünk és örömünk koronája.

Az önigazultság és érzéki biztonság falként zár körül benneteket. Családotokban ott éktelenkedik a függetlenkedés és büszkeség szelleme. Ez elválaszt benneteket Istentől. Olyan hiba, hiányosság ez, amelyet fel kell ismernetek, le kell győznötök. Csaknem lehetetlen számotokra meglátni tévedéseiteket és fogyatékosságaitokat. Nagyon jó a véleményetek magatokról, így nehéz felismernetek, s bűnvallomással kiküszöbölnötök a hibákat életetekből. Arra hajlotok, hogy tisztára mosakodjatok, hogy csaknem mindenben védelmére keljetek viselkedéseteknek, akár helyesek, akár nem. Amíg nem túl késő helyrehoznotok a helytelent, azzal hozzátok közel szíveteket Jézushoz, hogy megalázkodtok, imádkoztok és igyekeztek megismerni magatokat. Ha fel nem ébredtek, és Krisztussal nem munkálkodtok, biztosan elvesztek. Hideg, érzéketlen, rideg páncélzatba zárkóztok. Alig van élet, alig van melegség barátságotokban. Csupán magatokért éltek, nem pedig Krisztusért. Körülöttetek mindenfelé ott élnek, akiknek sivár a lelke, akik vágyva-vágynak a szavakban és tettekben kifejezett szeretetre. A mások iránti barátságos együttérzés, és mások életének, terheinek szíveteken viselése oly áldásokat hozna lelketeknek, amiben még sosem volt részetek. Ez szoros kapcsolatra hozna Megváltótokkal is, aki azért jött el a világra, hogy jót tegyen, s akinek életét követnünk kell. Tesztek-e valamit Krisztusért? „Igyekezzetek bejutni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.”

Sokan vannak világunkban, akik nagyon ráéheztek a szeretetre és együttérzésre, mellyel szolgálnunk kellene őket. Sok férfi szereti a feleségét, de túl önző kimutatni szeretetét. Hamis méltóság és büszkeség rabjai, így nem mutatják ki szavakkal és tettekkel a szeretetüket. Sok az olyan férfi, aki sosem tudja meg, felesége szíve mennyire kiéhezett a gyengéd megbecsülés és szeretet szavaira. Eltemetik szeretteiket, s panaszkodnak Isten gondviselésére, amiért megfosztotta őket élettársuktól, pedig ha bepillantanának élettársuk belső világába, felfedeznék, hogy viselkedésük döntötte sírba őket időnap előtt. Krisztus vallása szeretetteljessé, és előzékennyé tesz minket s kevéssé ragaszkodóvá véleményünkhöz. Haljunk meg a magunk számára, s becsüljünk többre másokat magunknál.

Isten szava a mértékünk, hitvalló népe mégis mennyire eltávolodott ettől! Vallásos hitünk ne legyen elmélet csupán, hanem elengedhetetlenül gyakorlat is. A tiszta és szeplőtlen vallás nem tűri meg, hogy lábbal tapossuk Isten legkisebb teremtményeinek jogát, még kevésbé testének részei, s családunk tagjainak jogát. Isten a szeretet, s aki benne él, szeretetben él. A világi önzés légköre, amit némelyek, mint valami felhőt visznek magukkal, lehűtve a levegőt, melyet mások beszívnak, beteggé teszi, s gyakran halálra hűti a lelket.

Súlyos kereszt lesz számodra, hogy műveld magadban a tiszta, önzetlen szeretetet, és a számításoktól mentes jótékonyságot. Súlyos kereszt lesz az is, hogy feladd nézeteidet s eszméidet, lemondj belátásodról, és mások tanácsát kövesd. Családod több tagjának ma már családja van. De az apjuk, házában uralkodó légkört magukkal viszik az ő tűzhelyükhöz is, sőt, megérzik azt a családi körükön kívülállók. Hiányzik belőlük az őszinteség, a krisztusi gyengédség és az önzetlen szeretet. Kötelesség vár hát rájuk is, hogy megváltoztassák jellemük önző vonásait, hogy az igaz szőlő gyümölcstermő veszői lehessenek. Krisztus mondta: „Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremtek.” Közel kell hát hoznotok magatokhoz Jézust, be a családi körötökbe, szívetekbe. Ne csak tudjátok, gyakoroljátok is, hogy mi helyes, s helyes indítékból, egyedül Isten dicsőségével törődve. Segítség lehettek, ha készek vagytok eleget tenni az Isten szavában nyújtott feltételeknek.

Krisztus vallása több a puszta beszédnél. Krisztus igazságossága, életszentsége tiszta, önzetlen indítékokból fakadó helyes tettekből és jócselekedetekből áll. A külső igazságosság, amíg hiányzik a belső ékesség, hiábavaló lesz. „Ez az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen őbenne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk, hazudunk és nem az igazságot cselekesszük. Ha pedig a világosságban járunk, amint ő a világosságban van, közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” Ha nem él bennünk Isten világossága és szeretete, akkor nem az ő gyermekei vagyunk. Ha nem Krisztussal gyűjtünk, akkor szétszórunk. Mindnyájan hatunk másokra, s ez a hatás kihat örök sorsunkra, jelen és jövő javunkra, vagy pedig örök veszteségünkre.

J. és K.-ból hiányzik az együttérzés és a szeretet a családjukon kívüliek iránt. Veszély fenyegeti őket, hogy a mások hibáit tartják szemmel, miközben súlyosabb rossz él felismeretlenül bennük. Ha e kedves lelkek valaha is bejutnak a mennybe, először meg kell halniuk a maguk számára, és tapasztalatra szert tenniük a jócselekedetekben. Leckéket kell megtanulniuk a Krisztus iskolájában, hogy tökéletesítsék a krisztusi jellemet, s egyek legyenek vele. Krisztus mondta tanítványainak: „Ha meg nem tértek, s olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, sosem mentek be a mennyeknek országába.” Meg is magyarázta nekik, hogy mire gondol. Nem az együgyűségben, hanem a rosszindulat terén akarta, hogy gyermekek legyenek. Kicsiny gyermekek nem tanúsítanak felsőbbségi és főúri érzéseket, hanem őszinte, természetes a viselkedésük. Krisztus azt akarja, hogy követői műveljék a mesterkéletlen modort, hogy egész viselkedésük alázatos és krisztusi legyen. Kőtelességünkké tette mások javára élnünk. A menny királyi udvaraiból leszállt a világra, hogy bebizonyítsa, mely igen szívén viseli az embert. A kimondhatatlan ár, melyet az ember megmentéséért fizetett, azt bizonyítja, hogy az ember annyira értékes, hogy Krisztus képes volt feláldozni érte gazdagságát, a királyi udvarokban élvezett, megtisztelt helyzetét, hogy kiemelje az embert a bűn züllöttségéből.

Ha a menny felségese ilyen sokra volt kész, hogy bebizonyítsa az ember iránti szeretetét, mit meg nem kellene tenniük az embereknek, hogy kisegítsék egymást a sötétség és szenvedés verméből! Krisztus mondta: „Szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretett annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.” A mi szeretetünk gyakran önző, mert kijelölt határok közé szorítjuk. Hanem mikor Krisztussal lépünk közelebbi egységre, szeretetünk, szánakozásunk, jótékony tetteink mélyebbre nyúlnak, kiszélesednek és meg is erősödnek a használattal. Krisztus követőinek szeretete és szívessége legyen széles, mint a világ. Aki csak magának és családjának él, nem fogja elnyerni a mennyet. Isten felszólítja családotokat, hogy ápoljátok a szeretetet, legyetek kevésbé érzékenyek a magatok, s érzékenyebbek mások fájdalmai és próbái iránt. Az egész életetekben melengetett önző szellemet találón képviseli a pap, a lévita, aki a szerencsétlen elől átkerült az út másik oldalára. Bár tudták, hogy segítségre szorul, mégis kikerülték őt.

Ébredjetek fel, hogy életetek kizökkenjen az önzés kerékvágásából. Használjátok ki a rövid próbaidőt, melyet kaptatok, hogy teljes erőtökkel törekedjetek jóvátenni életetek mulasztásait. Isten a szenvedés világába helyezett, hogy próbára tegyen, hogy lássa, vajon méltónak bizonyultok-e az örök élet ajándékára. Ott vannak körülöttetek a bánattal terheltek, akik igényt tartanak az együttérzés, szeretet, gyengédség szavaira, és alázatos, szánakozó imáinkra. Némelyek a nyomor vaskeze alatt sínylődnek. Egyesek betegség, mások szívfájdalmak, reményvesztettség, szomorúság közepette élnek. Akár Jób, legyetek a vakok szeme, a sánták lába, tudakoljátok meg a jövevények ügyét, hogy enyhítsetek szükségleteiken, hogy ott segítsetek, ahol legégetőbb a szűkség.

L. ápolja magában a felesége iránti szeretetet. Olyan szeretetet, mely szavakban és tettekben is kifejezésre talál. Művelje magában a gyengéd odaadást. Feleségének érzékeny és ragaszkodó a természete, s erősen igényli a gyengédséget. A gyengédség, megbecsülés minden egyes szava, a nyájas bátorítás, mind megmarad emlékezetében, és áldásokban hárul vissza férjére. Hozza szoros kapcsolatba Krisztussal rideg természetét, hogy Isten szeretete csillapítsa, lágyítsa merevségét és hideg tartózkodását. Nem lesz az gyengeség, vagy férfiúságának, méltóságának feláldozása, ha szavakban és tettekben kifejezésre juttatja gyengédségét és szeretetét. S ne torpanjon meg ez a családi kör határán, hanem áradjon, terjedjen a családon túlra is. L.-nek olyan feladatot kell elvégeznie magáért, melyet senki más el nem végezhet érte. Erőssé tudna válni az Úrban, ha Isten ügyében terheket viselne. Ragaszkodását és szeretetét összpontosítsa Krisztusra és mennyei dolgokra, így alakítsa jellemét az örök életre.

Kedves K.-nak korlátolt a fogalma, hogy miből áll kereszténynek lenni. Lerázza magáról a terheket, melyeket pedig Krisztus már előbb viselt érte. Nem akarja magára venni keresztéjét, nem használja ki képességeit, az Istentől nyert tehetségeket. Nem erősödött meg az erkölcsi állhatatosságban és bátorságban, nem érzi át felelősségének súlyát. Nem szeret gyalázatot viselni Krisztus nevéért, az ígéretre gondolva: „Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket, mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke.” „Ha vele szenvedünk, vele is fogunk uralkodni.” A Mester mindenki számára tartogat munkát. Senki sem lehet tétlen, senki sem lehet hanyag, önző, s egyúttal tökéletes keresztény jellem. Az Úr azt akarja, hogy egész családotok tárja ki szívét szeretetének, kegyelmének áldásos hatása előtt, hogy a mások iránti szánakozásotok túláradjon az önzés határain, s a családi kör falain, mint az irgalmas szamaritánus szíve is megesett a szegény, szenvedő idegenen, akit a pap és a lévita elkerült, magára hagyott meghalni. Tudtomra adták, hogy sokan rászorulnak együttérzésünkre és tanácsunkra. S ha arra gondolunk, hogy csak egyszer haladunk át a világon – hogy soha vissza nem térhetünk helyrehozni hibáinkat és tévedéseinket, melyeket elkövettünk – mennyire fontos hát helyesen élnünk!

Az Úr elém tárta J. esetét. Noha előzőleg ecseteltem neki tévedéseit és helytelenségeit, utolsó látomásomban mégis azt láttam, hogy a gonoszságok még mindig benne élnek, s hogy hideg a magatartása férjének gyermekei iránt. Nemcsak azért fenyíti és szidja meg őket, ha súlyosat vétenek, hanem jelentéktelen semmiségekért is, melyek felett szemet kellene hunynia. Helytelen minden kicsiségbe belekötnünk. Krisztus Lelke nem tud ott élni azok szívében, ahol ilyet talál. A testvérnő hajlik egyetlen dicsérő szó nélkül hagyni gyermekei jó oldalait, derék igyekezetét. Bezzeg, ha bármi helytelent lát, mindig kész lecsapni rájuk a dorgálással. Ez csüggeszti a gyermekeket, és engedetlenségre neveli őket. Ez csak a gonoszságot lármázza fel a szívben, s arra vezet, hogy iszapot és szennyet vessen a felszínre. A folyton fegyelmezett gyerekekben nemtörődöm szellem támad, s gyakran gonosz szenvedélyek nyilvánulnak meg bennük, tekintet nélkül a következményekre.

Ha az anyának valaha is alkalma nyílik dicsérő szót ejteni gyermekei jó viselkedéséről, akkor tegye is meg. Bátorítsa őket a helyeslés szavaival és biztató tekintettel. Ez napsütés lesz a gyermeki szívnek, és arra serkenti őket, hogy ápolják magukban az önérzetet, és azt, hogy tartsanak jellemükre. Tanúsítson gyengéd ragaszkodást a gondjaira bízott anyátlan gyermekek iránt. Áldás lesz ez az Isten által igen szeretett gyermekek számára, de magára is visszahárulna gyengédségben és szeretetben.

A gyerekeknek érzékeny és bizakodó a természetük. Könnyű örömet szerezni nekik, de megszomorítani is könnyű őket. A barátságos szavakkal és tettekkel végzett gyengéd fegyelmezés által az anyák szívükhöz köthetik gyermekeiket. Öreg hiba szigorúnak és követelőzőnek lenni a gyerekekkel. Egyenletes szilárdság, és dühkitörésmentes kormányzás szükséges a család fegyelméhez. Mondd meg, amit akarsz, de nyugodtan. Légy tekintettel rájuk, és légy következetes abban, amit egyszer megmondtál.

Nagyon megérné a fáradságot, ha szeretettel bánnál gyermekeiddel. Ne idegenítsd el őket azzal, hogy nem érzel egyet gyermekes játékaikkal, örömeikkel, bánataikkal. Soha ne nézz rájuk mérgesen, sose hagyja el ajkad rideg szó. Isten egytől egyig feljegyzi az ily szavakat. A rideg szavak annyira megkeserítik a gyermekek természetét, megsérti szívüket, hogy némelykor nagyon nehéz begyógyítani az ilyen sebeket. A gyermekek észreveszik, s a legkisebb igazságtalanságot is megérzik. Némelyik elcsügged miatta, úgy, hogy később sem a hangos, haragos parancsnak nem engedelmeskedik, sem a büntetés fenyegetésével nem törődik. A szülők gyakran a helytelen fegyelmezéssel váltanak ki lázadást gyermekeik szívében. Holott ha helyesen bántak volna velük, jó és szilárd jellemet alakítottak volna. Az anya, aki nem tud magán uralkodni, nem alkalmas, kormányozni gyermekeit.

M. testvért feleségének erős jelleme alakítja. Részben ő is olyan önző lett, mint felesége. A gondolkodása csaknem teljesen a családjára korlátozódik, a kimondhatatlanul fontos dolgok kirekesztésével. Nem tölti be családjában a nyáj atyjának helyét, s nem bánik előítélet mentesen, részrehajlás nélkül, egyformán gyermekeivel. Felesége nem igazi anya a férje anyátlan gyermekei számára, és nem is tud azzá válni, csak ha megváltozik. M. testvér nem, foglalja el az Isten által, mint gyermekei atyjának, neki szánt helyet. Anyátlan gyermekei Isten kicsinyei, drágák az Úr szemében. M. testvérnek természettől fogva gyengéd, kifinomult, szeretetteljes, bőkezű, s lelki hatásokra érzékeny a természete, feleségéé viszont épp az ellenkezője. Ahelyett, hogy ő alakítaná, s jobbítaná meg felesége jellemét, felesége változtatja meg őt.

A testvér azt tartja, hogy a békesség kedvéért hallgatnia kell az őt nyugtalanító dolgokról. Tudomásul vette, hogy nem várhat feleségétől engedelmességet, sem, hogy lemondjon véleményéről. A nő akar itt uralkodni. Ha törik, ha szakad, azt teszi, amit a fejébe vett. Ha mindketten alaposan meg nem változnak, nem nyerik el az örök életet. Bár elég fényben részesültek, mégsem követik a fényt. A világ önző szeretete elvakította értelmüket, megkeményítette szívüket. J.-nek be kell látnia, hogy ha félre nem teszi önzését, ha le nem győzi makacsságát és dühkitöréseit, nem örökölheti a mennyet, hiszen ilyen jellemvonásokkal az egész mennyet elcsúfítaná. Figyelmeztetem hát J. testvérnőt, hogy térjen meg. A Mester nevében felszólítom, halasztás nélkül rázza le esztelen közönyét, fogadja meg az igaz Tanú tanácsát, buzduljon fel, s tartson bűnbánatot, mert így csak veszedelembe sodorja üdvösségét.

Isten könyörületes. Ma még elfogadja a megtört szívet és bűnbánó szellemet. J. testvérnő is ki fogja talán menteni magát, mint a lévita és a pap, amiért behunyja szemét, nem érez együtt a mások bajával, amiért elkerülte a szenvedőt? Isten nem kötelességmulasztásért tartja őt felelősnek, hanem mert nem szánakozó és gyengéd a szerencsétlenek iránt. Nem tartja magát Isten parancsaihoz, melyek félreérthetetlenül megszabják embertársai iránti kötelességét. Krisztus így szólt a törvénytudóhoz: „Tégy így, és élni fogsz.” Tehát ha elhanyagoljuk embertársaink iránti kötelességünket, annak az örök élet elvesztése lesz a következménye.

K.-ra, szegény gyermekre, mint másokra is, oly kötelesség vár, melyről még csak nem is álmodott. Jelenleg messze távolodott Istentől. Túl sokat gondol magára, s a világnak akar tetszeni, nem pedig az emberek üdvössége iránti önzetlen szeretettel, nem azzal, hogy Krisztushoz igyekezne terelni őket, hanem a lelkiség hiányával, s azzal, hogy a világhoz szabja lelkületét és cselekedeteit. Inkább haljon meg magának, és a jócselekedetekben szerezzen tapasztalatot. Hiszen most hideg és rideg a viselkedése. Le kell csillapítania ezt a jeges, megközelíthetetlen szellemet, felolvasztani a Krisztus szeretetének napfényénél. A lányka nagyon is magába zárkózik. Isten látja, hogy szegény, satnya növényke Ő, nem terem gyümölcsöt, csupa levél és levél az egész. Csaknem teljesen az én és az enyém köti le gondolatait. Az Úr kegyelmesen megsegíti e szeretett növénykét, lemetszi az ágakat, hogy a gyökér nyúljon, terebélyesedjék mind mélyebbre. Magához igyekszik vonzani e lánygyermeket, mert vallásos élete csaknem teljesen gyümölcstelen. Pedig el kell majd számolnia Istennek a tőle nyert talentumokkal. A testvérnő hasznavehető lenne, Krisztus munkásává válna, ha ledöntené az önzés falát, mely elzárja őt Isten világosságától és szeretetétől.

Sokan rászorulnak szeretetünkre és tanácsunkra, de nem olyan tanácsra, mely felsőrendűséget sejtet a tanácsadóban, s alsórendűséget abban, aki kapja. K-nak Isten szelíd, alakító szeretetére van szüksége. Színezze hát hangját és tekintetét a törődő figyelmesség és a gyengéd, tiszteletteljes szeretet. Minden tekintet, hang, mely azt érteti meg a másikkal, hogy jobb vagyok nálad, csak lehűti a légkört, s inkább jégcsapra hasonlít, mintsem meleg napsugárra. Testvérnőm, a te légköröd alakítón hat. Hatásköröd alá keríted azokat, akikkel érintkezel, máskülönben összeméred velük kardodat. Eszed ágában sincs, hogy mások jobb hatására hagyd alakítani magad, vagy elfogadd mások belátását s véleményét Mindig érvekkel, kifogásokkal hozakodsz elő, hogy igazold viselkedésedet, megvédelmezd elgondolásaidat és magatartásodat. Ha egy csapásra nem sikerül meggyőznöd a másikat, újra meg újra visszatérsz arra a pontra. Ez a jellemvonásod komoly érték lesz, ha majd Istennek szenteled, s a Szentlélek fogja irányítani. Ha nem, akkor átoknak bizonyul a magad, mind mások számára. Véleményed és tanácsod másokra erőltetése, főleg, ha uralomvágyó lelkületből fakad, nem jó gyümölcs. Krisztus enyhítő szeretetére van szükség szívedben, ami majd visszatükröződik a családod iránti viselkedéseden, minden hatáskörödbe kerülőre.

Félek, nagyon félek, hogy J. elveszíti a mennyet. Ez a nő annyira szereti a világot s a világ dolgait, hogy nem marad szeretete Jézus számára. Annyira megerősödött önzésében, hogy a menny fénye nem tud áthatolni az önszeretet s önhittség falán, melyet egész életében egyre épített. A szeretet a szív kulcsa, ő mégsem ápolja e becses növényt. J. oly régóta huny szemet önzése felett, hogy ma már észre sem veszi. Annyira kevéssé vette ki részét a gyakorlati vallásosságból, hogy szíve világias maradt, s attól tartok, ez a világ az egész menny, melyben része lesz. Férjére sincs jó hatással, őt is a maga belátására kényszeríti. Az meg nem látja be, miért lenne szüksége az isteni kegyelem megerősítésére, hogy erkölcsi bátorsággal álljon ki a helyes mellé. J. nemcsak nem veszi észre, s nem végzi Isten által elvárt kötelességét, hanem erősen befolyásolja férjét, férje kezét is megköti, s el is vakította őt.

M. testvér ne feledje, hogy Isten igényeket támaszt iránta is, melyek felette állnak minden földi kapcsolatnak. Szemkenőcsre, fehér ruhára és aranyra van szüksége, hogy nemes jelleme lehessen, s gazdag belépése Isten országába. Gyökeres megváltozáson kívül semmi sem tudja megnyitni felesége lelkét hogy belássa tévedéseit, bevallja helytelenségeit. Roppant változtatásokra van szüksége, amiket még nem tett meg, mert nem ismerte fel tényleges helyzetét s nem látta be, hogy megújulásra lenne szüksége. Annyira távol áll attól, hogy a mennyei Tanítótól legyen hajlandó tanulni, aki szelíd volt és alázatos szívű, hogy szolgaságnak tartja a szelídséget, az egyetértést – vagyis, hogy egyik a másikat alázatosan kiválóbbnak tartsa magánál – rangvesztésnek, s megalázónak véli.

J-ben erős, követelőző, kevély és önfejű szellem lakozik. Semmi kívánatosat sem lát a rejtett belső ember zavartalan szelídségében és lelki nyugalmában, hogy ezt óhajtaná magának. Ez a nagybecsű ékesség annyira értéktelen előtte, hogy viselni sem hajlandó. Gyakran a sértődöttség szelleme él benne, mely annyira ellentéte Isten Lelkének, mint kelet nyugatnak. A gyengédség igen értékes drágakő az Isten szemében. A zavartalan szelídség s lelki nyugalom sosem keresi a maga boldogságát, hanem feledni törekszik magát. Abban talál megelégedést s valódi boldogságot, ha másokat boldogít.

Isten gondviselése folytán N. testvérnő elszakadt apja családjától. Bár ő is magán viseli a család jellegzetességeit, a súlyos terhek viselése kiemelték őt önzéséből, ma már szívén viseli mások baját. Együttérzéssel és szeretettel nyitotta meg szívét isten családja előtt, szívén viseli mások ügyét. Isten ügye és munkája kötötték le figyelmét. Átérezte, hogy a szegény, bukott halandók testvériséget alkotnak. Rá kellett nevelnie magát, hogy másokért gondolkozzék, cselekedjék, s elfelejtkezzék magáról, de eddig nem ápolta úgy magában a másokkal való együttérzést, a mások iránti szeretetet, szánakozást amennyire Krisztus követőinek kellene. Mélyebb szánakozásra van szüksége, s kevesebb feszült, merev igazságosztásra. Mivel szívét és idejét az egészség-megújulás nagyszerű munkájának szentelte, elfelejtkezett magáról. Mihelyt ezt tette, máris áldásban részesült.

Minél többet tesz mások javára, annál több elvégzésre valót lát maga körül, s annál inkább szeretné ezeket is elvégezni. Másokért végzett munkája gyakran abba a helyzetbe hozza, ahol gyakorolhatja hitét, hogy átsegítse a súlyos, próbára tevő helyzeteken. Ám imái feleletet nyernek, hite, szeretete és Istenbe vetett bizalma erősödik. Az ismételten felmerülő fejtörések, nyugtalanságok és próbák által tapasztalatra tesz szert. Isten alakítja úgy a szívet, hogy egyre inkább hozzá hasonló legyen. Mégis az önzés toporzékolva követeli a győzelmet. N. testvérnő legyen gyengédebb és mással törődőbb mindennapi kapcsolataiban. Igyekezzék megfontoltan legyőzni magát, önzését, énjét. Ha valóban keresztény, tudni fogja, hogy önzetlen, türelmes munkára kell szentelnie élete javarészét, sőt, ha kell, az egészet, ezzel bizonyítva a Mester iránti szeretetét. E tapasztalat nélkül messze lemaradna a keresztény jellem tökéletesítésének területén.

N. testvérnő több lépést tett a helyes irányban, ezért családja úgy érzi, hogy elhagyta őket, ami kínhalált jelent számukra. Szerintük a testvérnőnek már nem azonosak velük a céljai, szeretete és szíve. Úgy érzik, hogy nem tudnak annyira örvendezni, mint régen, nővérük társaságának. Azt gondolják, hogy ő a hibás, ő változott meg, ő nem egy velük többé. Összhangja hiányának oka az érzelmek terén, hogy a testvérnő fejlődik a mások bajával való törődésben, a többiek viszont hanyagok, nem tesznek eleget a kötelességnek, melyet Isten bízott rájuk. Ezért aztán visszafejlődtek. A család önző, magába fordult, a maga és a világ szeretetébe.

N. testvérnő jó ügyben munkálkodik. Nagyon fontos számára az egészségügyi megújulás, mert tapasztalatból tudja, mekkora szükség van erre. Apja családja nem látta be az egészség-megújulás fontosságát. Nem ismerik fel, milyen szerepet játszik ez az utolsó napok záró munkájában. Belezökkentek a szokás kerékvágásába, s nehezükre esik erőltetni magukat, hogy kikerüljenek belőle. Hagyják inkább békén őket. Borzalmas, ha valaki tétlensége miatt nem tud már változtatni. E családot lemérik, s híjával találják, hacsak azonnal nem tesznek valamit. „Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.” Bizony, kemény beszéd ez! Ki tud helytállni a próbán? Isten Igéje számunkra Isten és Krisztus értelmének másolata, s a bukott emberé is, a Krisztus mására megújultban, akiben Isten értelme él ezek is a tükörképe. Össze tudjuk hasonlítani gondolatainkat, érzéseinket és szándékainkat a Krisztuséval. Csakúgy állunk kapcsolatban vele, ha készséggel végezzük Krisztus tetteit.

Krisztus azért jött, hogy teljesítse Atyja akaratát. Nyomdokain járunk-e? A Krisztus nevéről nevezettek törekedjenek egyre meghittebben megismerni őt, hogy úgy viselkedjenek, mint ő viselkedett. Fogadjuk életünkbe Jézus életének tanulságait. Krisztus önmagát adta értünk, hogy minden bűntől megváltson, megtisztítson, és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen. „Arról ismerjük meg a szeretetet, hogy ő életét adta értünk, mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket egymásért.” Isten szeretetét, hogy életét adta értünk. Tehát nekünk is oda kell adni életünket testvéreinkért. Ez az önmegtagadás kötelessége, melyet jókedvűen vállalnunk kell, követve Üdvözítőnk példáját. A keresztény élete elkerülhetetlenül a küzdelem és áldozathozatal élete. A kötelesség ösvényét kell követnünk, s nem hajlamunk és választásunk útjait.

Mikor I. testvér felismeri az előtte álló feladatot, s végzi is kötelességét, melyet Isten adott neki végzésre, akkor nem lesz olyan távol O. testvértől, és testvérnőtől, sem N. testvérnőtől, és azoktól, akik együtt fáradoznak a Mesterrel. Időbe kerülhet odáig jutni, hogy tökéletesen alávessük magunkat Isten akaratának, mégsem állhatunk meg, mielőtt eljutnánk odáig, mert csak így készülünk fel a mennyre. Az igaz vallás el fogja vezetni tulajdonosát a tökéletességre. Isten akaratának kell alávetnetek gondolataitokat, szavaitokat, tetteiteket, valamint étvágyatokat és szenvedélyeiteket, indulataitokat is. Meg kell teremnetek a megszentelődés gyümölcseit, s ez elvezet arra, hogy megvédjétek a szegényt az apátlant, anyátlant, az elesettet. Igazul tesztek majd az özveggyel, s a szűkölködő ínségét is enyhíteni fogjátok. Tettekre váltjátok az igazságot, szeretni fogjátok az irgalmasságot, és alázatosan jártok Istennel.

Ha világosságban akarunk járni, engedjük be Krisztust szívünkbe s otthonunkba. Tegyük azzá a családi körünket, amit e szó jelent. Legyen az kis mennyország a földön, ahol ápoljuk a szeretetet, ahelyett, hogy elfojtanánk. Boldogságunk e szeretet ápolásától függ, a testvéri szeretettől és egymás iránti igaz előzékenységtől. Azért van annyi keményszívű férfi és nő, mert gyengeségnek tartják az igazi barátiasságot. Ezért nem is bátorítják, hanem inkább elfojtják. Ezek természetének jobbik oldalát még gyermekkorukban megrontották és elfojtották. S ha az isteni fény sugarai meg nem olvasztják hidegségüket és keményszívű önzésüket, akkor az ilyenek boldogságát örökre eltemették. Ha oly szeretetteljes szívet szeretnénk, mint Jézusé volt, mikor a földön járt, s olyan megszentelődött szánakozást, amilyen az angyalok szívében él a bűnös halandók iránt, akkor ápoljuk a gyermekkor gyengédségét, mely maga jelenti az őszinte egyszerűséget és mesterkéletlenséget. Akkor kifinomultak, emelkedettek leszünk, és mennyei elvek kormányoznak minket.

Nagy kincs a kiművelt szellem, de a szánakozás és megszentelt szeretet nemesítő hatása nélkül mégsem elsőrendű érték. Legyenek gyengéden gondoskodó szavaink és cselekedeteink az emberek iránt. Ezer apró figyelmességet végezhetünk el barátságos szavakkal és pillantásokkal, melyek úgyis visszahatnak ránk. A figyelmetlen keresztény mások elhanyagolásával azt bizonyítja, hogy nem él összhangban Krisztussal. Lehetetlen Krisztussal egységben élni, mégis ridegen viselkednünk mások iránt, megfeledkeznünk mások jogairól. Sokan sóvárognak baráti együttérzés után. Isten mindenkinek azonosságot adott, melyet nem olvaszthatunk be mások egyéniségébe. Sajátosságaink kevésbé lesznek szembetűnök, ha valóban Krisztusé vagyunk, ha akaratunk az ő akarata is. Szenteljük életünket mások javára és boldogságára, mint Üdvözítőnk tette. Feledkezzünk meg magunkról. Ragadjuk meg a legjelentéktelenebb alkalmakat is, hogy kimutassuk hálánkat a kedvezésekért, melyekben másoktól részesülünk, s keressük az alkalmat hogy felvidítsuk bánatukat, terheiket. E figyelmes előzékenységek, melyek családunkban kezdődnek ugyan, de ki kell terjedniük a családi körön kívülre, segítenek növelni az élet boldogabb felét, másrészt az apró dolgok elhanyagolása segít felduzzasztani az élet keserűségét és bánatát.

A megtett, vagy meg nem tett cselekedetek hatalmas súllyal esnek latba életünk és sorsunk szempontjából. Isten elvárja, hogy ragadjunk meg minden kínálkozó alkalmat a hasznosságra. Ennek elhanyagolása veszedelmes lelki növekedésünkre nézve. Komoly belső lelki munka vár ránk. Ne hagyjuk tétlenül elmúlni az Isten nyújtotta, értékes órákat, hogy a menny számára tökéletesítsük jellemünket. Nem lehetünk lusták e kötelesség terén, mert egy percünk sincs, melyet céltalanul tölthetünk. Isten segíteni fog legyőznünk hibáinkat, ha imádkozunk, s hiszünk benne. Mindezeken diadalmaskodni tudunk őáltala, aki szeret minket. Mikor a rövid földi élet véget ér, s mi is úgy látunk, ahogy minket látnak, úgy ismerünk, amint mi is ismertek vagyunk, akkor milyen rövidnek és jelentéktelennek tűnnek előttünk e világ dolgai a jobb világ dicsőségéhez képest. Krisztus sosem hagyta volna el a mennyet, sosem öltött volna magára emberi alakot, sosem lett volna bűnné értünk, ha nem tudta volna, hogy közreműködése által az ember végtelenül boldoggá válhat, örök gazdagságot nyerhet, s olyan életet, amely Isten életéhez fogható. Tudta, hogy segítsége nélkül az ember nem tudja elérni ezt.

Éljen bennünk a hálaadás szelleme. Őrizkedjünk, hogy ne rögződjünk meg nézeteinkben, érzéseinkben, s cselekedeteinkben. Isten munkája halad előre. Tovább kell vinnünk a jobbulást, s segítenünk előrehaladásában a megújulás szekerét. Erőkifejtésre, türelemmel és bölcsességgel kiegyensúlyozott erőkifejtésre van most szüksége minden kereszténynek. A lélekmentés még mindig ránk, Krisztus tanítványaira vár. Egyikünk sincs felmentve ez alól. Sokan elcsüggedtek s megrokkantak keresztény életükben, mivel tétlenek. Használjuk ki szorgalmasan időnket, míg a világon vagyunk. Mily komolyan kellene megragadnunk minden alkalmat a jócselekedetre, s hogy az embereket az igazsághoz vezessük. Jelszavunk legyen: előre, felfelé – előre, a győzelemre.

Az említettek felől közölték, hogy Isten szereti és meg is menti őket, ha az általa kijelölt módon hajlandók megmenekülni. „Ül, mint ötvös vagy ezüsttisztogató, és megtisztítja Lévi fiait, és teljessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt, és igazságot visznek ételáldozatul az Úrnak. És kedves lesz az a Júda és a Jeruzsálem ételáldozata, mint a régi napokban és előbbi esztendőkben.” Ez a folyamat a legsúlyosabb próba a léleknek, de csak ezen át lehet eltávolítani a salakot, s a szennyező tisztátalanságokat. Próbáinkra mindnyájunknak szükségünk van, hogy közel vigyen mennyei Atyánkhoz az akarata iránti engedelmességben, hogy Istennek tetsző, igaz áldozatot tudjunk hozni az Úrnak. Isten az összes itt említettnek képességeket adott használatra. Új és élő tapasztalatra kell szert tennetek az Isten szerinti életben, hogy megvalósítsátok, teljesítsétek Isten akaratát. A múlt tapasztalatainak semmi mértéke sem elég a jelenre, s meg sem erősítenek ma, hogy legyőzzük utunkon a nehézségeket. Naponta új kegyelemre és friss erőre van szükségünk, hogy győzni tudjunk.

Ritka esetben kerülünk csak kétszer azonos körülmények közé. Ábrahámot, Mózest, Illést, Dánielt és sokan másokat súlyosan próbára tett az Úr, de nem ugyanúgy. Bár mindenkinek megvannak az egyéni próbái, mégis ritkán következik be azonos próba kétszer. Mindenkinek megvan az élménye, sajátságosan a jellemére és körülményeire szabva, hogy elérjen valamilyen célt. Isten kötelességet, célt tűzött ki mindegyikünk elé. Minden cselekedetnek, legyen bár mégannyira kicsiny, megvan a helye élettapasztalatunkban. Szüntelenül Istentől származó világosságra és élményre van szükségünk. Ezek, nélkülözhetetlenek, s Isten szívesen nyújtja is nekünk, ha elfogadjuk. Nem zárta, s nem zárja be a menny ablakait imáink előtt, ti mégis elégedettek vagytok isteni segítség nélkül, melyre pedig igen nagy szükségetek van.

Milyen keveset tudtok arról, hogy mindennapos cselekedeteitek mennyiben hatnak ki mások életére. Azt gondolhatjátok, hogy nem számit, mit tesztek vagy mondotok, holott a legfontosabb következmények rossz vagy jó szavaink s tetteink hatására lettek. A kicsinek és jelentéktelennek tartott szavak és tettek mindmegannyi láncszem az emberi élet hosszú láncolatában. Nem éreztétek annak fontosságát, hogy Isten kinyilatkoztassa akaratát mindennapi életünk eseményeiben. Ősszüleink esetében az étvágy egyetlen kielégítésének vágya a keserv és bűn árját zúdította az emberiségre. Bárcsak átéreznetek, kedves testvérnőim, hogy minden megtett lépésetek tartós és döntő hatással lehet életetekre, de mások életére és jellemére is. Jaj, milyen roppant fontos kapcsolatban állnunk Istennel! Mennyire fontos, hogy az isteni kegyelem irányítsa minden léptünket, megmutatni nekünk, hogyan tökéletesítsük keresztény jellemünket!

A keresztényekre újszerű események s új próbák várnak, ahol a múlt tapasztalata nem lehet elég mérvadó. Égetőbb szükségünk van most arra, hogy tanuljunk Istentől, mint életünk bármelyik szakaszán. S minél több tapasztalatot nyerünk, annál közelebb húzódunk a menny tiszta fényéhez, annál inkább felismerjük magunkban, aminek meg kell változnia. Mindnyájan jó munkát végezhetünk, ha mások áldása a célunk, ha Istentől kérünk tanácsot, és engedelmesen, hittel követjük azt. Az igazak útja a haladás útja napról napra, gyümölcsről gyümölcsre, dicsőségről dicsőségre. Az isteni fény egyre fényesebben ragyog, előrehaladásunkkal arányban, képesítve, hogy megfeleljünk az előttünk álló kötelességeknek s nehéz helyzeteknek.

Mikor próbák szorongatnak, mikor csüggedés és sötét hitetlenség uralkodik értelmünkön, mikor önzés alakítja tetteiteket, akkor nem érzitek, hogy Istenre, akaratának mély és alapos ismeretére van szükségetek. Nem ismeritek, s nem is ismerhetitek Isten akaratát, míg magatoknak éltek. Jó szándékra és elhatározásaitokra támaszkodtok, s életetek végösszege nem más, mint elhatározások születése, de meg nem valósítása. Arra van szükségetek, hogy meghaljatok magatoknak, ne ragaszkodjatok énetekhez, hanem átadjátok magatokat Istennek. Boldog örömmel megnyugtatnálak, ha módomban állna. Örömmel magasztalnám jó tulajdonságaitokat, jó szándékaitokat és jótetteiteket. Ámde Isten jobbnak látta, ha nem tárja elém ezeket. Inkább az akadályokat mutatta meg, melyek hátráltatják a szentség nemes, emelkedett jellemének elnyerését, melyre szükségetek van, nehogy elveszítsétek a mennyei pihenést és a hervadhatatlan dicsőséget, melyet Urunk szeretné, ha elnyernétek. Fordítsátok magatokról Jézusra tekinteteteket. Ő mindenben minden. A megfeszített és feltámadott Üdvözítő vérének érdemei elégségesek lemosni a legsúlyosabb bűnt is. Bízó hittel ajánljátok hát lelketeket a hű Teremtőnek. Ne rettegjetek, ne aggódjatok szüntelen, hogy Isten elhagy titeket. Ő soha el nem hagy, ha el nem távolodtok tőle. Ha megnyitjátok előtte szívetek ajtaját, Jézus beköltözik oda. Akkor, ha meghaltok önzéseteknek, és Istennek éltek, tökéletes összhang jöhet létre köztetek, s az Atya és Fiú között.

Milyen kevesen tudják, hogy kedvenc bálványaik vannak, és bűnöket melengetnek! Isten látja e bűnöket, melyekhez ti talán vakok vagytok. Ezért fáradozik metszőkésével, hogy mélyebbre hatoljon, s lefejtse rólatok a melengetett bűnöket. Ti akarjátok megválasztani a megtisztítás folyamatát. Milyen nehezetekre esik alávetni magatokat a keresztre-feszítésnek. Holott mikor teljesen Istenre bízzuk dolgaikat, őrá, aki ismeri gyengeségünket és bűnös voltunkat, a legmegfelelőbb utat választja, hogy elérje a kívánt eredményeket. Énok is folytonos küzdelem árán, s őszinte hittel járt Istennel. Nektek is módotokban áll ezt tenni. Alaposan megtérhettek, s valóban Isten gyermekei lehettek, nemcsak magatok örvendezve akarata ismeretének, hanem példamutatással másokat is az alázatos engedelmesség és odaszentelődés ugyanarra az ösvényére vezethetlek. A valódi istenfélelem szerteágazó és közlékeny. A zsoltáríró mondja: „Igazságosságodat nem rejtettem el szívemben. Elmondom a te hűségedet és segítségedet, nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezetben.” Ahol az Isten szeretete él, ott mindig ki is akarják azt fejezni.

Isten segítsen, hogy erősen törekedjetek elnyerni az örök életet, s másokat is a megszentelődés ösvényére vezessetek.