C. és D. atyafi néhány szempontból rosszul igazgatják a Battle Creek-i gyülekezet ügyeit. Túlságosan a maguk lelkülete szerint cselekszenek és nem támaszkodnak teljesen Istenre. Elmulasztják kötelességüket, mert nem vezetik a gyülekezetet Istenhez, az élő vizek forrásához, ahol elláthatnák szükségleteiket és kielégíthetnék lelkük éhségét. Nem támaszkodtak mindenek felett a Szentlélek éltető, megszentelő hatására, mely békét és reményt nyújtott volna a nyugtalan lelkiismeretnek, helyreállította volna az egészséget és a lelki boldogságot. Nem érték el a maguk elé tűzött magasztos célt. Ez a két fivérünk, fagyosan és kritizálva néz azokra, akik a gyülekezeti tagságra jelentkezők lelkületét vizsgálják. Ennek a két igehirdető testvérünknek szívében nem él az a szeretet, mely együtt sír a sírókkal, együtt örül az örvendezőkkel.

Krisztus mindig azonosította magát népének szükségleteivel. Magáénak tekintette hiányukat és szenvedéseiket. Azt mondja: "Éheztem és ennem adtatok, szomjaztak és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és felkerestetek." Krisztus szolgáiban éljen gyöngéd együttérzés és őszinte szeretet Krisztus követői iránt. Annyira viseljék szívükön az emberek életét, mint ahogy Krisztus szólt a pásztorról elveszett juha iránti gondoskodását bemutató példázatában. Kövessék Krisztus példáját. Legyenek ugyanolyan szánakozók és gyöngédek, éljen bennük ugyanaz a féltő, sajnálkozó szeretet, mint ami Krisztusban él irántuk.

A lélek hatalmas erkölcsi erői a hit, remény és szeretet. Ha ezek tétlenek, az igehirdető lehet mégannyira buzgó és lelkes, Isten mégsem fogadja el a fáradozását, mégsem válik munkássága a gyülekezet javára. Krisztus szolgája, aki Isten komoly, ünnepélyes üzenetét közvetíti az Úr népének, mindig legyen igazságos, szeresse a könyörületet és járjon alázatosan az Isten előtt. Ha Krisztus lelkülete él a szívében, akkor arra szenteli lelkének minden erejét, hogy megbízható, igaz pásztorként táplálja és védje legelőjének juhait. A szeretet aranylánc, mely a barátság szíves kötelékeivel, gyöngédséggel és megbízható állhatatossággal köti egymáshoz a hívők szívét, és amely Istenhez láncolja a lelket. A testvérek között most mégis fájón hiányzik a szeretet, a szánakozás és a könyörületes gyöngédség. Még a Krisztus szolgái is túl fagyosak és szívtelenek. Szívük nem izzik gyöngéd sajnálkozástól és őszinte szeretettől. Az az Isten iránti legtisztább és legmagasztosabb odaadás, ami abban nyilvánul meg, hogy a legbuzgóbban kívánunk embereket megnyerni Krisztusnak és törekszünk is erre. A jelen igazságot hirdető lelkészek azért nem eredményesebbek, mert hiányosak, nagyon hiányosak a hit, remény, szeretet területén. Valamennyiünknek fárasztó munkával, viszályokkal, lemondással, titkos szívfájdalmakkal kell szembenéznünk, és ezeket el kell viselnünk. Szomorúság és könnyek követik bűneinket, őrködnünk kell és folyvást küzdenünk a hibáink és hiányosságaink miatti lelkiismeret furdalással és szégyennel.

Drága Megváltónk keresztjének szolgái ne feledjék el tapasztalataikat, hanem mindig tartsák emlékezetükben, hogy emberek csupán, hajlamosak a tévedésre és ugyanolyan szenvedélyek lobognak bennük is, mint testvéreikben. S ha segíteni szeretnének rajtuk, legyenek kitartóak igyekezetükben, hogy szánakozással és szeretettel teli szívvel tegyenek jót velük. Férkőzzenek testvéreik szívéhez, segítsék őket, amiben gyöngék, amiben leginkább segítségre szorulnak. Akik igével és tanítással szolgálnak, előbb törjék meg a maguk kemény, büszke, hitetlen szívét, ha erre akarják tanítani testvéreiket is. Krisztus mindent megtett értünk, mert tehetetlenek voltunk a sötétség, a bűn, a kétségbeesés láncaiban, mit sem tehettünk magunkért. A hit, a remény és szeretet gyakorlásával közelíthetjük meg egyre jobban a tökéletes megszentelődés mértékét. Testvéreink most a segítségnek ugyanazt a sajnálatos szükségét érzik, mint amit mi éreztünk valamikor. Ne terheljük őket fölösleges akadékoskodással, hanem Krisztus szeretete késztessen minket, hogy legyünk szánakozók és gyöngédek, hogy sírni tudjunk a tévelygőkért és azokért, akik eltávolodtak Istentől. Az emberek üdvössége végtelenül értékes. Csakis úgy becsülhetjük fel értékét, ha látjuk az érte fizetett váltságdíjat – a Kálváriát! Ez mutatja ki az üdvösség, az ember igazi értékét.