1871. december tizedikén közölték velem, hogy Isten hatalmas munkát végezne el az igazság által, ha odaszentelt, önfeláldozó emberek fenntartás nélkül hirdetnék azt a sötétben veszteglőknek. Akik ismerik a drága igazságot s akik Istennek szentelik magukat, használjanak ki minden kínálkozó alkalmat, hogy az igazság segítségével hassanak az emberekre. Isten angyalai indítják a nemzetek tagjainak szívét és lelkiismeretét, s becsületes embereket szorongás fog el, mikor a nemzetek nyugtalan állapotában az idők jeleit ismerik fel. Kérdések támadnak szívükben: Mi lesz mindezeknek a vége? Míg Isten és az angyalok azon fáradoznak, hogy hassanak az emberek szívére, Krisztus szolgái mintha aludnának. Alig egynéhány dolgozik együtt a mennyei hírnökökkel. Mindazok a férfiak és nők, akik a szó igazi értelmében keresztények, legyenek az Úr szőlőskertjének munkásai. Legyenek nagyon éberek, fáradozzanak buzgón embertársaik megmentésén, kövessék a világ Megváltójának példáját, melyet lemondó, áldozatos életével és hűséges, lelkiismeretes munkájával nyújtott nekik.

Nagyon kevés a hittérítő lelkület a szombattartó adventisták között. Ha az igehirdetők és a gyülekezet tagjai kellőképpen felébrednének, akkor nem pihennének ilyen közönyösen, tudatában annak, hogy Isten azzal tisztelte meg őket, hogy gondolkodásukba, szívükbe vésve rájuk bízta törvényét. Ezek a létfontosságú igazságok fogják megítélni a világot. Mégis akadnak országunkban olyan városok, falvak és községek, ahol még sohasem hallották a figyelmeztetés üzenetét. Azok az ifjak, akiket felráztak a felhívások, hogy segítsenek az Isten ügye fejlesztésének nagyszerű munkájában, tesznek ugyan néhány lépést, mégsem veszik eléggé magukra a mű terhét ahhoz, hogy el tudják végezni, pedig képesek lennének rá. A kisebb munkát vállalják szívesen, ami nem kerül rendkívüli erőfeszítésbe. Ezért nem tanulják meg, hogy teljesen Istenre támaszkodjanak, hogy élő hittel merítsenek a világosság és erő forrásából, azzal a céllal, hogy igyekezetük teljesen sikeres legyen. Akik azt gondolják, hogy kötelességük fáradozni a Mesterért, azok ne a gyülekezetekben kezdjenek munkába, hanem menjenek előbb az új területekre, ott bizonyítsák be adottságaikat. Ezzel próbára tehetik magukat, eldönthetik magukban a kérdést, vajon Isten igazán erre a hivatásra választotta-e őket?

Ott majd szükségesnek tartják, hogy kutassák Isten igéjét és buzgón könyörögjenek mennyei bölcsességért és Isten segítségéért. Mikor szembeszállnak az ellenszegülőkkel, akik érvekkel, kifogásokkal állnak elő hitünk fontos pontjai ellen, akkor olyan helyzetbe kerülnek, ahol a legértékesebb tapasztalatra tesznek szert. Érzékelni fogják gyöngeségüket, ami majd Isten szava kutatásához vezeti őket, és kitartóbb imádkozásra készteti őket. Istentől kapott ajándékaik ilyen igénybevétele közben tanulni és fejlődni fognak, önbizalomra, bátorságra a hitre tesznek szert, így végül értékes tapasztalatot szereznek.

H. atyafiék helyesen fogtak ehhez a munkához. Nem a gyülekezetben munkálkodtak, hanem új területeken. Alázatosan kezdtek bele. Kicsinyek voltak a maguk szemében s jól tudták, hogy teljesen Istenre kell támaszkodniuk. Ezeket a testvéreinket, – különösen pedig H.A.-t – az a súlyos veszély fenyegeti, hogy elbízzák magukat. Mikor ellenfelekkel szálltak vitába, mindig az igazság aratta a győzelmet, ők azonban magukat kezdték erősnek képzelni. Amint az ember a munka őszinte odaadással való végzése fölé emelkedik, s többet képzel magáról, tevékenysége nem lesz Isten drága ügyének javára. Ne ápolja magában a vitatkozás szeretetét, hanem amikor csak megteheti, kerülje el ezeket. Ezek a sötétség hatalmaival folytatott viták ritkán szolgálják a jelen igazság előmenetelét.

Ha a munkába álló ifjakban hittérítő lelkület él, akkor majd bebizonyítják, hogy Isten valóban elhívta őket. De mikor nem mennek el új területekre, hanem megelégszenek a gyülekezetek közti munkássággal, akkor azt bizonyítják, hogy nem hordozzák a munka terhét. Az ifjú igehirdetők elgondolásai nem elég széleskörűek. Lelkesedésük is túlságosan erőtlen. Ha az ifjak ébren lennének, és az Úrnak szentelnék magukat, akkor szorgalmasak lennének minden munkájukban és igyekeznének jó eredményeket elérni, hogy inkább legyenek a hittérítés mezejének munkásai, mint visszafogói.

A fiatal férfiak tanuljanak nyelveket, hogy Isten eszközei lehessenek – közölni tudják más nemzetekkel is a megmentő igazságot. Ezek az ifjak aközben is megtanulhatják a nyelveket, miközben már fáradoznak a bűnösökért. Ha beosztják idejüket, akkor egyúttal tanulhatnak is – kiképezhetik magukat a szélesebb körű hasznosságra. Ha fiatal nők, akik eddig alig hordoztak felelősséget, Istennek szentelnék magukat, nyelvtanulással hasznos munkára képezhetnék magukat. Később pedig fordításra szentelhetnék idejüket.

Adjuk ki könyveinket más nyelveken, hogy más nemzeteket is elérjünk. Sok jót tehetünk a könyvnyomtatással, de még többet, ha eleven igehirdető fáradozása kíséri kiadványaink útját. Olyan hittérítőkre van szükség, akik más nemzeteknek is hirdetheti az igazságot, meggondolt, értelmes módon. Személyes igyekezettel messze kiterjeszthetjük a jelen igazság ügyét. Az ember emberrel való érintkezése könnyebben eltávolítja az előítéletet, ha tapintatosan végezzük, mint egyedül a könyvek. Az ilyen munkások ne keressék a maguk kényelmét vagy hajlamaik kielégítését, s ne hajszolják a népszerűséget és a kérkedést.

Mikor a gyülekezeteink látják, hogy a fiatalok lelkesen tanulnak, hogy kiterjesszék munkásságukat a városokra, falvakra, amelyeket még sohasem ébresztettek az igazság ismeretére, ha látják, hogy hittérítő önkéntesek indulnak más nemzetekhez, hogy elvigyék hozzájuk is az igazságot, akkor a gyülekezetek sokkal buzgóbbak és erősebbek lesznek, mintha maguk fogadnák el tapasztalatlan ifjak munkásságát. Mikor látják, hogy igehirdetőik szíve izzik az igazság iránti szeretettől és lelkesedéstől, s attól a vágytól, hogy embereket mentsenek meg, akkor a gyülekezetek maguk is fel fognak ébredni. Gyülekezeteinkben többnyire úgyis megvannak a lelki ajándékok és képességek, hogy a maguk áldására, erősítésére legyenek és begyűjtsék a juhokat és a bárányokat a nyájba. Utaljuk hát őket a maguk erejére, hogy így a szunnyadó ajándékok mind tevékeny szolgálatra ébredjenek.

Amikor gyülekezeteket alapítunk, értessük meg a tagokkal, hogy közülük is embereket kell elvinni, hogy eljuttassák másokhoz is az igazságot és újabb gyülekezeteket alapítsanak. Ki kell venniük részüket a munkából, a legvégsőkig kihasználniuk Istentől nyert talentumaikat és tanulniuk kell, hogy Mesterük szolgálatába tudjanak lépni. Ha ezeknek a hírnököknek a szíve és az élete tiszta, ha megfelelő példát nyújtanak, akkor igyekezetük nagyon eredményes lesz, mert birtokukban van a leghatalmasabb igazság, amely érthető, összefüggő, s amelyet meggyőző érvek kísérnek. Isten áll az oldalukon, Isten angyalai működnek közre igyekezetükkel.

Az igazság igehirdetői nem azért érnek el olyan keveset, mert a hirdetett igazság népszerűtlen, hanem mert azok a férfiak, akik az üzenetet viszik, nem szentelődtek meg az által az igazság által, amelyet hirdetnek. Az üdvözítő nem fogadhatja el szolgálatukat s a Szentlélek ihletése sem kíséri őket. Nem lesz nyilvánvaló Isten jelenléte s hatalma, hogy meggyőzze a bűnösöket és megtisztítsa őket minden hamisságtól. Hirtelen veszedelem áll közvetlenül az emberek előtt, még sincsenek megriadva. A megszenteletlen igehirdetők nagyon megnehezítik azok munkáját, akik a nyomukba lépnek, s akik magukon viselik a munka terhét és szellemét.

Az Úr munkálkodik idegen ajkú embereken is és az igazság hatása alá kerülhetnek, hogy művének munkásaivá neveltessenek. Elérhetővé tette őket a kiadó számára, hogy ha éberen őrködnek az ügy szükségletei fölött, akkor igénybe vegyék szolgálatukat. Kiadványokra van szükség más nyelveken, hogy felkeltsék az érdeklődést és a tudakozódás szellemét más nemzetek között.

Az Úr a legfigyelemreméltóbb módon munkálkodott Lichtenstein Márk szívén és irányította ennek az ifjúnak útját Battle Creekbe, hogy ott az igazság hatása alá kerüljön és megtérjen, hogy tapasztalatra tehessen szert és belépjen könyvkiadónkba. A zsidó vallásban nyert nevelése alkalmassá tette őt, hogy kiadványokat állítson össze. Héber nyelvtudása segítette volna a kiadót olyan kiadványok elkészítésénél, amelyek olyan embereket is elértek volna, akiket másképp lehetetlen lett volna. Nem volt jelentéktelen ajándék, amit Isten Márk személyében a kiadónak adott. Magatartása és lelkiismeretessége összhangban állt a csodálatos igazságokkal, amelyeket kezdett felismerni és nagyra értékelni.

A kiadóban azonban némelyek viselkedése elszomorította és elcsüggesztette. Ezek az ifjak, akik nem becsülték meg őt kellőképpen, s akiknek keresztény élete meghazudtolta hitvallásukat, az ördög eszközei voltak, akik segítségével eltávolította az Isten által a kiadónak adott ajándékot. Márk megzavartan, szomorúan, csüggedten távozott. Akik mögött évek tapasztalata állt, s akiknek szívében a Krisztus szeretetének kellett volna élni, önzésük, büszkeségük és balgaságuk következtében annyira eltávolodtak Istentől, hogy nem ismerték fel Isten különleges gondviselését, amikor Márkot a kiadóba vezette.

Ha a kiadóban alkalmazott emberek éberek lettek volna, ha nem lettek volna lelkileg bénultak, I. atyafi már régen a kiadóban lenne s ma már készen állna, hogy jó munkát végezzen, amelyre ott égető szükség van. Tanítaná az ifjakat és a lányokat, hogy a hittérítő területek munkásaivá képezzék ki magukat.

Az ott dolgozók kétharmad része lelkileg halott a rossz hatások következtében. Oda helyezkednek, ahol Isten nem tud hatni rájuk Szentlelkével. Fáj a szívem, mikor látom, hogy rengeteg idő elszáll, s hogy a nagyszerű munka, amit elvégezhettek volna, elvégezetlenül hever, mert a fontos hivatásokat betöltő férfiak nem járnak a világosságban! Az ősellenség készen állt, hogy sajnálkozzék a szent hivatalt betöltő emberek felett és elhitesse velük, hogy Isten korántsem vár el annyi lelkesedést és önzetlenséget, mint amennyit White atyafi vár el. Hanyagul az ördög puha páholyába telepednek, az örökké éber ellenség meg láncra veri őket a sötétségben, miközben azt hiszik, hogy minden a legnagyobb rendben van. Az ördög ügyködik körülöttük, s ők még csak nem is sejtik. Világosságnak nevezik a sötétet, a világosságot meg sötétnek.

Ha kiadónk alkalmazottai valóban végeznék a szent feladatot, és közölnék a világgal a figyelmeztetés utolsó, ünnepélyes üzenetét, akkor vigyázniuk kellene, hogy életükben meg is valósítsák az igazság elveit, amellyel foglalkoznak. Tiszta szívük, tiszta kezük kell, hogy legyen.

Kiadónk alkalmazottai nem elég éberek, hogy felhasználják a rendelkezésükre álló előjogokat és mindazt a tehetséget és erőt, amiről Isten gondoskodott számukra. A kiadó csaknem minden alkalmazottjának hallatlan hiányossága, hogy nem veszi észre a munka fontosságát és szentségét. Hatalmas büszkeség és önzés él szívükben. Isten angyalai nem vágyódnak úgy a kiadóba, mint akkor vágyódnának, ha az alkalmazottak szíve tiszta lenne és Istennel élnének közösségben. A kiadó alkalmazottai nem veszik észre, hogy az igazságok, amelyekkel foglalkoznak, mennyei eredetűek, és a céljuk az, hogy meghatározott és különleges munkát végezzenek el, akárcsak Noé igehirdetése az özönvíz előtt. Amint Noé igehirdetése figyelmeztette, megpróbálta és megítélte az embereket, mielőtt a vízözön elpusztította volna őket a föld színéről, ugyanúgy Istennek az utolsó napokra szóló igazsága is hasonló feladatot végez el. Figyelmezteti, próbára teszi és megítéli a világot. A kiadóból szerteküldött könyvek és folyóiratok az Örökkévaló pecsétjét viselik magukon. Szerte áradnak mindenfelé és eldöntik az emberek sorsát. Olyan emberekre van most szükség, akik lefordítják, és más nyelveken készítik el kiadványainkat, hogy a figyelmeztetés eljusson más nemzetekhez, az igazság fénye őket is próbára tegye, hogy az emberek, mikor felismerik az igazságot, ne legyenek többé törvénytaposók, hanem engedelmesek legyenek Isten törvényének.

Aknázzunk ki minden lehetőséget, hogy elvigyük az igazságot más nemzetekhez. Ez majd rengeteg nyomtatást jelent, de a költségeknek semmi esetre sem szabad hátráltatniuk a munkát. Az anyagiak csak annyiban értékesek, amennyiben Isten országát fejlesztik. Isten pontosan erre a célra kölcsönöz anyagiakat az embereknek, hogy eljuttassák vele embertársaikhoz az igazságot. Tetemes mennyiségű felesleges anyagi forrás található a szombattartó adventisták soraiban. S mivel önzőn visszatartják azt Isten ügyétől, megvakítják magukat Isten ügye fontosságának felismerése előtt, lehetetlenné téve, hogy meglássák, milyen komoly időket is élünk, vagy felismerjék az örök kincsek értékét. Nem a helyes megvilágításban látják a Kálváriát, ezért sehogy sem képesek felfogni azok értékét, akikért Krisztus ilyen kimondhatatlan árat fizetett.

Az emberek arra költik pénzüket, amit a legtöbbre becsülnek s ami a legtöbb hasznot hajtja nekik. Mikor emberek súlyos kockázatot vállalnak és sokat fektetnek földi vállalkozásokba, de csak keveset hajlandók kockáztatni vagy beruházni Isten ügyéért, hogy ezzel eljuttassák embertársaikhoz az igazságot, akkor bebizonyítják, hogy pontosan annyival becsülik többre a földi kincset a mennyeinél, amennyivel azt cselekedeteik is mutatják.

Ha Isten oltárára helyeznék földi kincsüket és olyan lelkesen fáradoznának a mennyei kincsekért, mint a földiekért, akkor jókedvvel és örömmel áldoznák fel javaikat, amikor alkalmat látnak a jócselekedetre és Mesterük ügyének támogatására. Krisztus félreérthetetlen bizonyítékot nyújtott nekik szeretetéről, hűségéről, majd javakat bízott rájuk, hogy most már az ő ragaszkodásukat tegye próbára. Az Úr elhagyta a mennyet, a menny gazdagságát és dicsőségét, hogy a szegénysége által ők lehessenek gazdagok. Miután lehajolt, hogy megmentse az embert, Krisztus nem kevesebbet vár el, mint hogy az ember tagadja meg magát, fordítsa javait embertársai megmentésére, s ezzel bizonyítsa szeretetét Megváltója iránt, és nagyrabecsülését végtelen áron megvásárolt üdvösségért.

Itt az ideje, hogy Istenért használjuk fel javainkat. Most jött el az ideje, hogy egyre gazdagodjunk a jócselekedetekben. Így biztos alapot gyűjthetünk a jövőre és elnyerjük az örök életet. Egyetlen, az Isten országának megmentett ember értékesebb, mint az összes földi kincs. Istennek vagyunk felelősek azokért, akikkel érintkezésbe kerülünk. S minél közelebbi ez a kapcsolat, annál nagyobb a felelősségünk. Egyetlen népes testvériség vagyunk, ezért embertársaink jóléte legyen számunkra a legfontosabb. Egyetlen vesztegetni való percünk sincs. Ha eddig felelőtlenek voltunk ebben a dologban, akkor itt az ideje, hogy komolyan igyekezzünk jóvátenni a múltat, nehogy emberek vére találtasson majd a ruhánkon. Isten gyermekei vagyunk. Az Úr egyikünket sem ment fel az alól, hogy részt vegyünk Krisztusnak embertársaink megmentéséért végzett nagyszerű munkájában.

Nem lesz könnyű legyőzni az előítéletet és meggyőzni a hitetleneket, hogy önzetlenül törekszünk segíteni rajtuk. Ez mégse korlátozza tevékenységünket. Nincs olyan tanítás az Isten szavában, amely azt mondja, hogy csak azokkal tegyünk jót, akik értékelik és hallgatnak ránk, vagy hogy csak azok javára legyünk, akik köszönettel adóznak nekünk. Isten elküldött bennünket szőlőjébe. A mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit tudunk. Már reggel vesd el vetőmagodat és ne pihentesd kezedet napestig, hisz nem tudhatod, vajon mindegyik egyformán jó-e? A hitünk gyönge. Korlátok közé szorítjuk Izráel szentjét. Legyünk hálásak, hogy Isten hozzájárul, hogy bármelyikünket eszközül használjon fel. Az Úr felelni fog minden hittel elmondott, őszinte imára. Talán nem úgy felel, ahogy elvárnánk, de felelni fog, az bizonyos – talán nem ahogy mi gondoltuk, hanem akkor, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Jaj, milyen bűnös is a hitetlenségünk!

Ifjak, akik ebbe a munkába állnak, ne bízzanak meg túlságosan a maguk képességeiben. Tapasztalatlanok, ezért igyekezzenek azoktól tanulni bölcsességet, akiknek a munkában sok hasznos tapasztalatuk van, s akiknek alkalmuk volt, hogy tanulmányozzák az emberek jellemét.

Ahelyett, hogy igeszolgálatot végző testvéreink a gyülekezetek között fáradoznának, Isten terve az, hogy terjeszkedjünk, hogy hittérítésünk elérjen olyan messzire, ahova csak el tudunk jutni. Alapítsunk új gyülekezeteket, minden irányban kiterjeszkedve. Mindig emlékeztessük az új tanítványokat, hogy mennyire fontos a küldetésünk. Amikor rátermett férfiak térnek meg az igazsághoz, ne várják el, hogy munkások élesztgessék csüggeteg hitüket, hanem ébresszük rá ezeket a férfiakat, hogy nekik is fáradozniuk kell a szőlőben. Amíg a gyülekezetek külső munkásokra támaszkodnak, hogy azok erősítsék és bátorítsák a hitüket, addig nem is erősödnek meg. Tanítsák meg őket, hogy erejük személyes igyekezetükkel arányosan növekedik. Minél pontosabban követjük a hittérítés újszövetségi módszereit, kifejtett igyekezetünk annál sikeresebb lesz.

Fáradozzunk úgy, amint isteni tanítónk, Krisztus, fáradozott, vessük az igazság magját gonddal, aggodalommal, magunkat megtagadva. Krisztus gondolkodásával kell rendelkeznünk, ha nem akarunk belefáradni a jótettekbe. Az ő élete folytonos áldozathozatal volt a mások javára. Nekünk pedig követnünk kell példáját. Vetnünk kell az igazság magját és bíznunk kell Istenben, hogy majd életre kelti. Az értékes magnak egy időre szunnyadnia kell, amikor majd Isten kegyelme meggyőzi a szívet és az elvetett mag életre kel és sok gyümölcsöt terem az Isten dicsőségére. Ehhez a nagyszerű munkához hittérítőkre van szükség, hogy Krisztus és a mennyei angyalok munkatársaiként önzetlenül, lelkiismeretesen és kitartóan dolgozzanak embertársaik üdvösségéért.

Különösen igehirdetőink óvakodjanak a tétlenségtől és büszkeségtől, ami abból a tudatból szeret kikelni, hogy nálunk az igazság és hogy ellenfeleink képtelenek megcáfolni nyomós érveinket. Igaz ugyan, hogy az igazságok, melyet hirdetünk, elég hatalmasok ahhoz, hogy megdöntsék a sötétség hatalmainak erődeit, mégis fenyegető veszély, hogy elhanyagoljuk a személyes istenfélelmet, szívünk tisztaságát, és az Isten iránti teljes odaszentelődést. Az a veszély, hogy gazdagoknak, dúsgazdagoknak képzeljük magunkat, miközben hiányoznak belőlünk a keresztények elengedhetetlen, fontos vonásai. Lehet, hogy közben nyomorultak, szánalomra méltók, szegények, vakok és mezítelenek vagyunk. Nem érezzük szükségét, hogy minden napon, minden órában Krisztus iránt engedelmesen éljünk. Lelki gőg a hitünk lényege. Alázatunk megőrzéséért jó, ha nem feledjük, hogy milyennek lát minket a szent Isten, aki olvas lelkünk minden titkában és milyennek tűnnénk embertársaink előtt, ha úgy ismernének minket, ahogyan Isten. Ezért hogy alázatosak legyünk, felszólított, hogy valljuk be bűneinket, és használjuk fel ezt az alkalmat, hogy lefaragjuk gőgünket.

Az igehirdetők ne hanyagolják el a testmozgást. Igyekezzenek hasznosak lenni, és segítsenek ott, ahol mások vendégszeretetére szorulnak. Ne várják, ne engedjék meg, hogy kiszolgálják őket, hanem inkább könnyítsenek azok terhén, akik, – mivel annyira nagyra becsülik az örömhír igehirdetését – súlyos, fárasztó munkát vállalnak magukra, hogy megtegyék az igehirdetőnek azt, amit magának kellene megtenni. Némelyik lelkészünk azért gyöngélkedik, mert elhanyagolja a hasznos munkában rejlő testedzést.

Amint az események be is bizonyították, tudtomra adták, hogy jobb lett volna, ha J. atyafiék megtették volna, amit tudnak, a francia nyelvet beszélők között terjesztendő iratok elkészítéséért. Ha nem írták volna meg egészen tökéletesen, akkor is terjeszthették volna, hogy így a francia népnek lehetősége nyíljon hitünk bizonyítékai után kutatni. Súlyos veszedelmek rejlenek a halogatásban. A franciáknak mára már kezükben kellene lenniük a hitünk indokait fejtegető könyveknek. J. atyafiék nem tudják jól elkészíteni ezeket a műveket, mert előbb maguknak kell lelkiekben megerősödniük, máskülönben a könyvek az ő gondolkodásuk pecsétjét viselnék magukon. Javítsanak beszéd és írásmódjukon, nehogy fárasztó legyen az igehirdetésük és írásuk. Szokják meg, hogy azonnal térjenek a tárgyra s félreérthetetlenül domborítsák ki hitünk fontos pontjait az emberek előtt. Az ősellenség hátráltatta a munkát és sokat veszítettünk ezzel, mert a könyvek nem készültek el, amikor kellett volna. Ezek a testvéreink sok jót tehettek volna, ha teljesen a munkának szentelték volna magukat és ha követték volna a világosságot, amit Istentől nyertek.