Kedves A. testvér és testvérnő.

Néhány hónapja gyakran gondolok arra, hogy írnom kell nektek több ügy felől, melyet az Úr pár évvel ezelőtt közölt felőletek. Eseteteket olyanokéval együtt tárta elém, akikre kötelesség vár lelki életük rendezése körül, hogy így alkalmasak legyetek hirdetni az igazságot. Közölte, hogy mindketten gyengén álltok elengedhetetlen minősítésetek terén, s ha meg nem erősödtök, veszély fenyegeti hasznavehetőségeteket, sőt, lelki üdvösségeteket is. Több jellemhibátok van, s igen fontos, hogy ezeket kiküszöböljétek. Ha nem láttok eltökélten e feladathoz, rossz vonásaitok erősödni fognak, és megbénítják Isten ügyében s munkájában jó hatásotokat. Végül pedig arra vezetnek, hogy kirekeszt benneteket az igazság hirdetéséből, noha mindketten nagyon szeretitek.

A B. számára nyert látomásban közölték, hogy a testvérnek nagyon szerencsétlen jelleme van. Nem tanították fegyelemre, s nem hűtötték le hevességét. Eltűrték, hogy a maga feje után járjon, s legtöbbször azt tegye, amihez épp kedve támadt. Tátongó hiány van benne az Isten és emberek tisztelete iránt. Erőszakos, hajthatatlan a lelkülete, s alig van fogalma az azok iránti illő háláról, akik a lehető legtöbbet tették érte. Végtelenül önzőn viselkedik.

Közölték velem, hogy A. testvérnő jellemét a másokra való tekintet hiánya, a merev, hajthatatlan, makacs önfejűség, a mások tiszteletének hiánya, az önzés és a maga nagyratartása jellemzi. Ha nem vigyáz, ha nem győzi le e jellemhibáit, biztos, hogy nem ül majd Krisztussal a trónján.

A. testvérről közölték velem, hogy a B.-nek szóló bizonyságtétel több pontja rád is vonatkozik. Előző éveidre hívták fel figyelmemet. Láttam, hogy gyermekkorod óta magabiztos, önfejű, csökönyös voltál, és akaratodat követted. Fegyelmezetlen természeted van, ezért nagyon nehezedre esik bárkinek utat engedned. Mikor az lenne kötelességed, hogy mások javára lemondj utadról és óhajaidról, akkor elhamarkodott módodon tennéd csak. Azt gondoltad, hogy nagyon jól tudsz gondolkodni, s a szerint is viselkedni. Elfogadtad, és megszeretted Isten igazságát, s ez sokat elvégzett benned. Mégsem érte el a keresztény jellem tökéletesítéséhez szükséges összes átalakulást. Mikor első ízben kezdtél Isten ügyében fáradozni, akkor alázatosabb voltál, szívesen fogadtad mások tanácsát és javaslatait. Hanem mikor kissé eredményesebb lettél, erősödött az önbizalmad, kevésbé alázatossá, és sokkal fesztelenebbé cseperedtél.

Mikor White testvér és testvérnő munkásságát vetted szemügyre, azt gondoltad, hogy látod, mint cselekedtél volna jobban, mint ők. Gonosz gondolatokat táplálsz ellenük. Természettől fogva kételkedő, hitetlen voltál. Mikor láttad munkásságukat, s hallottad, hogy megróják a helytelenségek művelőit, feltetted magadnak a kérdést, hogy te hogyan viselnél el hasonló bizonyságtételt. Arra a következtetésre jutottál, hogy nem bírnád ki, nem fogadnád el. Így szembe kezdtél szegülni munkamódszerükkel, így szélesre tártad szívedben az ajtót a gyanúnak, kétségnek, féltékenységnek, velük és a munkásságukkal szemben.

Előítéletet kezdtél táplálni tevékenységük ellen. Szemmel tartottad őket, s gyanú támadt benned. Isten bizonyos sikerrel áldott meg, ezért White testvér munkásságával kezdted egy szintre helyezni tapasztalatodat és munkásságodat. Azzal áltattad magad, hogy ha te a helyében volnál, sokkal jobb lennél, mint Ő. Naggyá kezdtél növekedni a magad szemében. Azt képzelted, hogy sokkal tekintélyesebb a tudásod és értékesebb is, mint amilyen az valójában. Ha századannyi tapasztalatod lenne az igazi munkában, gondban, az ezer bajjal törődésben és teherviselésben, mint White testvérnek volt része, akkor ahelyett, hogy zúgolódnál, gyanakodnál, irigykednél ellene, jobban megértenéd munkáját, jobban együtt éreznél vele fáradozásaiban.

Ami a munkakörödet illeti, nagyon vigyázz, nehogy elmulaszd Isten tetszésére végezni, nehogy gyalázatot hozz az igazság ügyére. Alázatos lélekkel kérdezd: Ki alkalmas erre? Azért álltok mindketten ugrásra készen a kérdésessé tevéssel és aljas gyanúsítással White testvér munkásságát illetően, mert alig tudtok róla valamit. Annyira kevés teher nehezedett lelketekre, annyira kevés kín gyötörte szíveteket Isten ügyéért, annyira kevés aggodalmat és igazi szenvedést viseltetek még másokért, hogy képtelenek vagytok jobban megítélni férjem munkásságát, mint egy tízéves fiú gondterhelt apjának aggodalmát, gondjait és fárasztó munkáját. A fiú vidáman ugrándozhat az apja mellett, mert nincs benne megterhelt, megviselt apjának tapasztalata. Talán csodálkozik is apja félelmein és aggodalmain, mert feleslegesnek tűnnek előtte, de, ha hosszú évek tapasztalata halmozódik fel benne, mikor vállalja s hordozza az élet terheit, akkor majd megérti, ami gyermekkorában titokzatos volt előtte, mert a keserű tapasztalás tudást kölcsönöz neki.

Az Úr közölte, hogy veszély fenyeget, hogy a munka egyszerűsége fölé emeled magad, mint valami csúcsra. Azt képzeled, hogy semmi szükséged intésre és tanácsra. Ez szíved szava: „Meg tudom ítélni, meg tudom választani és különböztetni, mi helyes, mi nem. Nem tűröm el, hogy jogaimba gázoljanak. Senki semmit elő nem írhat nekem. El tudom dönteni, mit kell tennem. Van annyi eszem, mint bárkinek. Isten velem van, és sikerre segít igyekezetemben. Kinek lenne joga beleszólni dolgaimba.” Mikor látomásban elvonult eseted előttem, hallottam, hogy ilyen szavak hagyták el ajkadat. Nem másnak mondtad. Magadban beszéltél. Kísérő angyalom rátok mutatva, így szólt: „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mehetlek be a mennyeknek országába.”

Láttam, hogy Isten gyermekeinek ereje alázatukban rejlik. Mikor kicsinyek a maguk szemében, akkor Jézus lesz az erejük és igaz életük, megszentelődésük. Isten felvirágoztatja életüket. Az Úr közölte, hogy próbára fogja tenni A. testvért. Jóléthez fogja jutatni, s ha jól viseli a próbát, ha jóra fordítja Isten áldásait, s nem magának tulajdonítja a dicsőséget, ha nem száll fejébe a dicsőség, ha nem lesz önző és elbizakodott, az Úr továbbra is folytatja áldásait, ügyének felvirágoztatására és nevének dicsőségére.

A. testvér, láttam, hogy nagy veszély fenyeget. Azt, hogy önigazult, öntelt leszel, hogy azt képzeled, hogy gazdag vagy, semmire sincs szükséged. Ha nem vigyázol ezekkel kapcsolatban, az Úr hagyni fogja, hogy csak folytasd, míg mindenki előtt nyilvánvaló nem lesz gyengeséged. Olyan helyzetbe hoz, ahol súlyos kísértés ér, s a többiek sem látnak téged oly magasztos megvilágításban, mint te tartod magadat s képességedet. Láttam, hogy gyengén vagy felkészülve rá, hogy jelentősebb jólétet vagy sok sikert tudj elviselni. Csak az alapos megtérés végezné, érné el benned a szükséges változást.

Azt is közölték, hogy mindketten természettől önzők vagytok. Ha nem vigyáztok, szakadatlanul fenyeget a veszély, hogy a magatok zsebére gondolkozzatok és cselekedjetek, kényelmetekre gondoljátok ki terveiteket, anélkül, hogy figyelembe vennétek a kényelmetlenséget, amit másoknak okoztok. Hajlamosak vagytok rá, hogy a magatok elgondolásait és terveit üssétek nyélbe, tekintet nélkül mások terveire, nézeteire, elgondolásaira. Mindkettőtöknek ápolnotok kell a mások iránti tiszteletet és figyelmességet.

A. testvér, azt tartod, hogy túl fontos a hivatásod, hogy a házi kötelességek végzésének színvonalára süllyedj. Ki nem állhatod ezeket. Már ifjabb korodban is elhanyagoltad őket, noha ezek az apró kötelességek, melyeket elhanyagolsz, elengedhetetlenek a jól fejlett jellem kialakításához.

Közölték velem, hogy igehirdetőink túlnyomó része nem teszi hasznossá magát a családokban, ahol vendégül látják őket. Némelyek tanulmányokba mélyednek, mert ez a kedvenc időtöltésük. Nem is gondolnak rá, hogy a lelkésznek Isten által megparancsolt kötelessége áldás lenni a családban, melyet látogat, sokan mégis könyvekbe temetkeznek, elzárkóznak a családtól, nem beszélgetnek velük az igazság pontjairól. Alig hozzák fel a család munkáját, s vallásos javát, ami roppant helytelen. Azok a lelkészek, akikre nem nehezedik a folyóiratok gondja és terhe, akik vállát nem nyomja az összes gyülekezet gondja és baja, ne beszéljék be maguknak, hogy nehéz a hivatásuk, hanem viseljék szívükön a családokat, melyek vendégül látják őket. A keresztény családok kötelessége megvendégelni Krisztus szolgáit. Másrészt az igehirdetőre, aki elfogadja keresztény barátai vendéglátását, kötelesség hárul, hogy ő meg amennyire tudja, viselje barátai terhét, ahelyett hogy nehezítené. Sok igehirdető azt tartja, hogy különleges kedvezés és kiszolgálás illeti meg őket, noha ez gyakran komoly kárt okoz bennük, és a hasznavehetőségük is csökken, ha agyonkényeztetik őket.

A. testvér és testvérnő, miközben testvéreiteknél vendégeskedtek, gyakran intéztétek úgy a dolgokat, hogy kellemes legyen nektek, hogy magatokra tereljétek a figyelmet, ahelyett, hogy mások kényelmével, vagy kényelmetlenségével törődtetek volna. Veszély fenyeget, hogy magatokat toljátok előtérbe. Ti fogadtátok el mások figyelmét és gondoskodását, mikor lelki jólétetek érdekében, de mások javára is, nektek kellett volna több figyelmet szentelni vendéglátóitokra. Az ilyen viselkedéssel sokkal több jó hatást érnétek el, s áldásban is részesülnétek, hogy több embert nyerjetek meg az igazságnak.

A testvér rátermetten tudja az emberek elé tárni az igazságot. Kutató értelmed van, de súlyos jellemhibákkal is rendelkezel, mint említettem. Ezeket le kell győznöd. Elhanyagolod az élet számos apró figyelmességét, mert annyira nagynak tartod magadat, hogy nem veszed eszedbe, hogy az emberek elvárják tőled a figyelmességeket. Isten nem akarja, hogy mások terhére légy, mivel nem veszed észre, s nem végzed el, amit pedig valakinek el kell végeznie. Nem csökkenti az örömhír szolgájának tekintélyét, ha tűzifát vagy vizet hoz be, mikor erre van szükség, vagy ha azzal edzi a testét, hogy szükséges házimunkát végez a családnál ahol vendégeskedik. Ha nem veszi észre, és nem végzi el e fontos apró kötelességeket, áldásoktól fosztja meg magát, de másokat is megfoszt attól a jótól, amit előjoguk megkapni tőle.

Néhány igehirdetőnk nem végez oly testmozgást, mely arányos lenne a szellemi munkájukkal, ezért gyengélkednek. Semmi ok, hogy a lelkész, aki elvégzi az igehirdetőre háruló mindennapi kötelességeket, beteges legyen. Hiszen nem terheli őket szüntelen aggodalom és súlyos felelősség intézményeink miatt. Láttam, hogy nincs valódi ok, amiért elégedetlennek kellene lenniük az ügynek e fontos szakaszán, ha kellő figyelmet szentelnek az Istentől nyert világosságnak, hogy miként munkálkodjanak, mint végezzenek testmozgást, hogyan étkezzenek helyesen.

Némelyik lelkészünk jóízűen teleeszi magát, de nem végez elég testmozgást, hogy kiküszöbölje szervezetéből a felhalmozódott salakanyagot. Megebédelnek, azután csak ülnek, olvasnak, tanulnak, vagy írnak, holott idejük egy részét rendszeres fogdmeg munkára kellene fordítaniuk. Igehirdetőink egészsége biztosan el fog romlani, hacsak nem vigyáznak jobban, hogy ne terheljék túl a gyomrukat akár egészséges ételekkel is. Láttam, hogy A. testvér és testvérnő veszélyben forog e ponton. A túl sok evés megakadályozza a gondolatok és szavak szabad folyását, a figyelem összpontosítását, ami ahhoz kell, hogy mély benyomást tegyenek az igazsággal a hallgatóik szívére. Az étvágy kielégítése ködösíti az agyat, béklyózza a gondolkodást, s eltompítja a lélek szent érzéseit. Néhány lelkészünk helytelen étrenddel, és a testmozgás hiányával csökkenti mind szellemi, mind erkölcsi erejét. Akinek túl jó az étvágya, ne kényeztesse, hanem tagadja meg magát. Őrizze inkább a rugalmas izmok, a le nem terhelt agy áldásait. A túl sok evés elbutítja az egész embert mert elvonja az erőt a szervezettől, emésztésre pazarolva azt.

Mivel a lelkészek nem egyformán veszik igénybe testük összes szervét, azért némely szervük elkopik, a többi pedig elgyengül a tétlenségtől. Ha jóformán egyetlen szervünket, vagy egyetlen izmot koptatunk, akkor a túlzottan igénybevett rész kimerül és gyenge lesz. Agyunk valamennyi részének, s minden izomnak megvan a maga kifejezett feladata, s mindet egyaránt használnunk kell, hogy jól kifejlettek legyünk és megőrizzük egészséges ruganyosságunkat. Az élő szervezetben minden szervnek megvan a feladata. A gépezet valamennyi kerekének életerős, tevékeny, munkálkodó keréknek kell lennie, hogy helyesen fejlődjenek.

A. testvér és testvérnő! Mindketten húzódoztok a házi munkától, holott ápolnotok kell magatokban az élet gyakorlati kötelességeinek szeretetét. Ez a nevelés egyrészt a jó egészséghez szükséges, másrészt növelni fogja hasznavehetőségeteket. Túl sokat törődtök azzal, hogy mi lesz ebédre. Ne nyúljatok olyasmihez, ami rossz vért képez, mivel mindketten görvénykórban szenvedtek. (skrafula – lymphadenitis tuberculosa, rendszerint a nyakmirigyekben. Ma már ritka, vitaminhiányos betegség.)

A. testvér, szeretsz olvasni, kerülöd a testi fáradtságot, igehirdetéskor a torkodat használod, ami hajlamossá tesz a torok és tüdő megbetegedésére. Őrizkedj a gyors beszédtől, hogy mintegy ledaráld, amit mondani akarsz, mintha leckét mondanál fel. Ne terheld túl beszélő szerveid felső részét, mert a hadarás koptatja és fárasztja azokat, sőt, betegség alapjait rakja le. Mikor beszélsz, használd hasizmodat. A tüdő és a torok eszköz ugyan, de nem nekik kell végezni mind a munkát.

Az Úr közölte, hogy étrendetek betegséget fog hozni rátok, mely, ha egyszer bevette magát nem egykönnyen gyógyítható. Lehet hogy évekig bírjátok még anélkül, hogy a romlás jelei mutatkoznának, az okozat mégis biztosan követni fogja az okot. Isten egyikőtökért sem fog csodát tenni, hogy megőrizze egészségeteket és életeteket. Táplálkozzatok értelmesen. Kövessétek felvilágosult lelkiismereteteket. Igehirdetőink legyenek őszinte, tényleges egészségújítók, nem csupán azért, hogy elfogadják a megújulást, mert mások azt teszik, hanem elvből, Isten szavának engedelmeskedve. Isten nagy világosságot adott az egészség megújulásról, elvárja hát, hogy tartsuk azt tiszteletben. Nem azért küld világosságot; hogy népe elutasítsa, vagy semmibe vegye, csak, ha hajlandók is elszenvedni a következményeket.

Az Úr közölte, hogy egyikőtök sem ismeri magát igazán. Ha Isten szabad kezet engedne felettetek az ellenségnek, mint szolgája, Jób felett, nem találna bennetek állhatatos becsületességet, mint Jóbban, hanem a panasz és kételkedés lelkét. Ha Battle Creeken éltetek volna férjem betegsége idején, fivéreink és nővéreink próbára tevésének idején, mikor az ördög rendkívüli hatalmat gyakorolt felettük, mindketten színültig kiittátok volna az aljas gyanúsítás és gáncsoskodás poharát. Azok közt lettetek volna nagy lelkendezve, mint a többiek, hogy egy súlyos beteg, elcsigázott, megbénult embert ítéljenek bűnösnek egyetlen szó miatt.

Arra hajlotok, hogy azzal kárpótoljátok gyengeségeiteket, hogy felfújjátok és felhánytorgatjátok az állítólag White testvérben és testvérnőben fellelhető hibákat, s ha alkalmatok nyílt volna, mint akkor a battle creekiek esetén, még messzebb mentetek volna a gonosz hadjárattal, mint ők, mert kevesebb a hitetek, kevesebb bennetek a tisztelet, mint bennük volt, ezért kevésbé becsültétek volna meg munkánkat és hivatásunkat.

Az Úr közölte, hogy annak ellenére, hogy előttetek áll azok szomorú példája és tapasztalata, akik elhidegültek és zúgolódtak, a kákán is csomót kerestek, s gyanakodtak ránk, mégsem riaszt vissza benneteket a példájuk. Isten próbára fogja tenni hűségeteket, és nyilvánosságra fogja hozni szívetek titkait. Bizalmatlanságotok, gyanakodásotok és féltékenykedésetek napvilágra fog jönni, s gyengeségeitek is le fognak lepleződni, hogy meglássátok, és magatokat is megismerjétek, ha akarjátok.

Láttam, hogy férfiak és nők beszédeit hallgattátok, hogy boldogan szívtátok magatokba munkánkra ártalmas véleményüket és benyomásaikat. Némelyek ebben találtak hibát, mások másban, akár Izráel gyermekei közül azok, akik mikor Mózes volt a vezetőjük, zúgolódásra adták magukat. Némelyek leszólták viselkedésünket, hogy nem vagyunk annyira szigorúan véve keresztények, mint kellene, hogy nem törekszünk emberek kedvében járni, mint tehetnénk, hogy nagyon megalkuvásmentesen beszélünk, nagyon élesen rovunk meg. Némelyek White testvérnő ruházatáról tárgyaltak, semmiségekben akadva fenn. Mások elégedetlenségüket fejezték ki White testvér viselkedésével szemben. Így megjegyzéseket váltottak egymással, kérdésessé tették White-ék életét, s a világon mindenen fennakadtak. Angyal állt ezek előtt, bár ők nem látták, szorgosan lejegyezve szavaikat a könyvbe, melyet majd Isten és az angyalok előtt nyitnak meg.

Egyesek sasszemmel figyelnek, hogy valami elítélhetőt találjanak White testvérékben, akik pedig mindketten Isten szolgálatában őszültek meg. Némelyek azt a nézetüket hangoztatják, hogy White testvérnő bizonyságtételében nem lehet megbízni. Ez az, amit sok megszenteletlen ember hallani akar. A megrovás bizonyságtétele megnyírta hiúságukat és büszkeségüket, de ha mernének, csaknem a végletekig mennének a divatban és hivalkodásban. Az ilyeneknek Isten alkalmat ad, hogy kifejlesszék tényleges jellemüket.

Néhány évvel azelőtt láttam, hogy szembe kell néznünk a lelkülettel, mely a Maine állami Párizsban ütötte fel a fejét, melyből sosem gyógyultak ki teljesen. Ez a szellem szunnyad, de nem halt ki. A mindenáron való panasz és lázongás szelleme időről-időre más-más egyénből felszínre lobban, akiket valamikor megfertőzött e gonosz lelkület, mely hosszú évek óta sarkunkat mardossa. A. testvérnő, te is melengeted ezt bizonyos fokig, kihat nézeteidre és gondolkodásodra. C. gondolkodásában egyre növekszik az álszent hitetlenség, s ma már nem könnyen szabadul meg tőle ez a nő, még ha akarna is. Az elszánt szellem, mely L-t és másokat annyi ideje a vakbuzgó képzelgés karmaiban tartott minden arra irányuló igyekezet dacára, hogy az igazsághoz vezessék őket, mély benyomást tett az …-i D. gondolkodására, s ez hatott rátok is. Olyan konok, elszánt, hajthatatlan természetetek van, melyet az ellenség igájába tud hajtani, és ugyanolyan következménnyel, csak nagyobb mértékben fogja kísérni a ti befolyásotok is, ha a helytelen irányba használjátok, mint E. testvérnőjét.

Gyanúsítás, irigykedés és hitetlenség kerül egyre inkább hatalomra bennetek. Gyűlölitek a megrovást. Érzékenyek vagytok, s ha valaki mást ér az intés, rögtön mellé álltok. Ez nem megszentelt érzés, nem Isten Lelkétől ered. A. testvér és testvérnő, az Úr közölte velem, hogy mikor a zúgolódás s akadékoskodás e szelleme kifejlődik bennetek, felszínre fog törni. S mikor az elégedetlenség, irigykedés és hitetlenség kovásza, mely E.-nek, és férjének életét átok alá vetette,. felszínre tör, akkor kötelességünk lesz határozottan szembeszállni …-vel, és nem tűrni meg ezt sorainkban. S hogy amíg ez ki nem fejlődik, hallgatnom kell, mert ideje van a szólásnak, és ideje a hallgatásnak. Láttam, hogy ha látszólag siker kíséri is A. testvér munkásságát, ha meg nem tér, veszély fenyegeti, hogy elveszíti üdvösségét. Nem él benne kellő tisztelet mások tisztje s munkássága iránt, magát viszont a legkitűnőbbnek tartja.

Láttam, hogy White testvérék munkássága felől növekedni fog kísértésetek. Különleges a mi munkásságunk, elüt a többitől, nem hasonlít senkiére, aki a műben fáradozik. Isten nem szólít fel lelkészeket, akiknek Igével és tanítással szolgálás a kötelessége, hogy a mi munkánkat végezzék. S minket sem hív, hogy csak az ő munkájukat végezzük. Bizonyos szempontból mindkettőnknek más a feladata. Istennek úgy tetszett, hogy kitárja előttem a belső élet titkait, népének rejtett bűneit. Az a kellemetlen kötelesség hárul rám, hogy megintsem a helytelenségeket, felfedjem a titkos vétkeket. Mikor Isten Lelke kényszerített, hogy megintsem a bűnöket, melyekről más azt sem tudta, hogy léteznek, ez fellázította a megszenteletlenek szívében a bűnös természetet. Bár némelyek megalázták szívüket Isten előtt, bár bűnbánattal és vallomással elhagyták vétkeiket, másokban viszont feltámadt a gyűlölet szelleme. Mikor megróttam viselkedésüket, sérülést szenvedett büszkeségük. Azt gondolják, hogy White testvérnő bántalmazza őket, ahelyett, hogy hálásak lennének Istennek, hogy kegyelmesen hozzájuk szól szerény eszközén át, rámutatva a veszélyekre, s bűneikre, hogy megszabadulhassanak tőlük, mielőtt késő lenne helyrehozniuk a helytelenségeket.

Némelyekben készen ágaskodik a kérdés: Megmondta neked valaki e dolgokat? Azt feleltem nekik: igen, Isten angyala szólt hozzám. Ők azonban azt értették kérdésükkel, hogy testvérek leplezték-e le hibáikat? A jövőben nem fogom jelentéktelennek állítani be a bizonyságtételeket, melyeket Isten adott, nem fogom megkísérelni, hogy az ilyen szűklátókörűeknek megmagyarázzam azokat, hanem Isten Lelke megbántásának tekintek minden ilyen kérdést. Az Úr jónak látta olyan helyzetbe helyezni minket, amilyenbe senki mást nem állított közülünk. Ránk hárította az intések terhét, melyet senki másra nem hárított. Férjem mellettem állt, hogy támogassa a bizonyságtételeket, és ő is egyértelműen emelje fel szavát a bizonyságtételek intéseivel. Kénytelen volt határozottan kiállni, hogy visszaszorítsa a kételkedést és lázadást, mely tolakodó és konok volt, s ellensúlyozna bármily bizonyságtételt, melyet közlök, mert a megróttakat mélyen bántotta, mélyen felháborította a nyert intés. Az Úr pontosan ezt akarta elérni velük. Azt akarta, hogy megérezzék az intést. Szükségük van rá, hogy így érezzenek, mielőtt minden vétektől megtisztítanák szívüket.

Az Isten népe által megtett minden lépésnél akadtak közöttük Sátán készséges eszközei, akik visszaléptek, kétségeket s hitetlenséget leheltek, és akadályokat gördítetek utunkba, hogy aláássák hitünket és bátorságunkat. Harcosokként kellett helytállnunk, készen átverekedni magunkat az ellenálláson. Ez tízszer olyan nehézzé tette munkánkat, mint lett volna. Oly szilárdan és tántoríthatatlanul kellett helytállnunk, mint a szikla. Ezt a határozottságot szívtelenségnek és merev hajthatatlanságnak vették. Istennek sosem volt célja, hogy egyszer jobbra, egyszer balra térjünk ki, hogy eleget tegyünk megszenteletlen testvéreink elképzeléseinek, hanem azt akarta, hogy járjunk egyenes úton. Egyik, majd másik fordult hozzánk, azt állítva, hogy súlyos felelősség terheli miattunk, hogy erre vagy arra tereljen bennünket, azzal a fénnyel ellentétben, melyet Istentől kaptunk. Mi lett volna, ha követtük volna e hamis fényeket s vakbuzgó benyomásokat? Akkor Isten népe igazán megbízhatatlannak tarthatott volna minket. Meg kellett hát keményíteni arcunkat, mint a kősziklát, így kellett végeznünk munkánkat és kötelességünket.

Némelyek készen állnak túllőni a célon. Az ilyenek súlyos kárt tesznek az igazság ügyében. Másoknak, mintha sehol sem lenne álláspontjuk, nem tudják szilárdan megvetni lábukat, ha kell, készen a harcra, mikor Isten megbízható harcosokat hív, kiket kötelességük őrhelyén akar találni. Megint mások, noha Isten azt várná el tőlük, nem rohamozzák meg az ellenséget, ujjukat sem mozdítják, míg mások meg nem vívták a harcot, ki nem vívták számukra a győzelmet. Akkor készségesen osztoznak a győzelmen. Az Úr mennyire tud számítani az ilyen katonákra? Ezek csak hátráltatják Isten ügyét.

Láttam, hogy ez a csoport nem szerez magának tapasztalatot a bűn és a Sátán ellen vívott harcban. Szívesebben küzdenek Krisztus megbízható katonái ellen, mint Sátán serege ellen. Ha magukra öltötték volna a fegyverzetet, ha harcba bocsátkoztak volna, értékes tapasztalatra tettek volna szert, melyet előjoguk volt megszerezni. Hiányzik belőlük a bátorság, hogy kiálljanak a helyes mellett, kockázatot vállaljanak a küzdelemben, hogy megtanulják, miként kell megtámadni Sátánt, s bevenni erődjeit. Némelyeknek eszük ágában sincs kockázatot vállalni. Valakinek mégis kell vállalnia ez ügyben. Akik nem vállalják, akik nem hajlandók kitenni magukat a megszólásnak, azok készen állnak szemmel tartani a felelősségek viselőit, hogyha a lehetőségnek csak árnyéka is kínálkozik, hibát találjanak bennük, s ha csak tudnak, ártsanak nekik. Ez volt mindvégig White testvérék tapasztalata munkásságuk során. Sátán és serege csatasorba állt ellenük, s akiknek mellettük kellett volna állni a harcban, túlterheltnek, minden mértéket meghaladón szorult helyzetben látták őket, s készségesen támogatták Sátánt, hogy elcsüggessze és gyengítse White-ékat, és ha lehet, kiűzzék őket a munka mezejéről.

A. testvér, A. testvérnő! Az Úr közölte, hogy utazásaitok során felnéztek rátok, nagyra becsültek titeket, több tisztelettel bántak veletek, mint ami javatokra vált. Nincs a természetetekben, hogy hasonló tisztelettel viseltessetek azok iránt, akik azokat a terheket hordozzák, amelyeket Isten hárított rájuk ügyében. Mindketten szeretitek a könnyű életet. Nem akartok senkinek kitérni, senki javára lemondani kényelmetekről. Elvárjátok, hogy az emberek kényelmetekre alakítsák a dolgokat. Nagyra tartjátok magatokat s képességeiteket, holott nem nehezednek rátok aggasztó gondok és terhek, sem Isten ügyét érintő fontos határozatok hozatala, mint férjemnek jutott osztályrészül. Isten az ő népének tanácsadójául tette meg őt, hogy igazítson útba olyan fiatalokat, mint te, mint az igazságban még gyermekeket. Mikor arra az alázatos álláspontra helyezkedsz, melyre tényleges állapotod felismerése vezetne, akkor majd hajlandó leszel hallgatni a tanácsra. Azért nem érted meg, hogy White testvér mélyebben érez, gondolkodik, mint te, mert csak kevés felelősséget hordtál. Ez a különbség köztetek e területen. Férjem harminc évet Isten ügyére áldozott, míg mögötted alig pár éves tapasztalat áll. Jóformán semmi viszontagságot sem kellett elviselned férjemhez képest.

Miután a munka vezetői keményen megdolgoztak, hogy feltárják az igazságot, készen kezetekbe adják a művet, s ti mindezt elfogadjátok. Így indultok a munkába, hirdetve az értékes érveket, melyeket mások kutattak fel kimondhatatlan aggodalmak közepette számotokra. Rólatok bőven gondoskodnak anyagilag, biztos a heti fizetésetek, nem kell aggódnotok emiatt. De a mű úttörői ki voltak téve mindennemű nélkülözésnek. Nekik semmi sem volt biztos. Istenre támaszkodtak, s egypár igazszívű emberre, akik elfogadták szolgálatukat, míg nektek szerető testvéreitek vannak, akik eltartanak benneteket, és megbecsülik munkásságotokat. A mű első munkásainak alig volt egypár híve, aki mellettük állt volna. Valamennyit össze lehet számolni pár perc alatt. Mi tudtuk, mit jelent éhezni, mit jelent fázni kellő ruházat hiánya miatt. Éjszakákon át utaztunk magán kocsinkon, hogy sorra látogassuk testvéreinket, mert nem volt pénzünk szállodára.

Sok esetben mérföldeket gyalogoltunk, mert nem volt pénzünk kocsit bérelni. Ó, milyen becses volt nekünk az igazság! Mily értékesek a Krisztus vére által megváltott az emberek. Nem panaszkodtunk, amiért meg kellett szenvednünk a súlyos ínség és aggodalom napjaiban, melyek szükségessé tették a hit gyakorlását. Ezek voltak életünk legboldogabb napjai. Ott tanultuk meg a hit őszinte odaadását, egyszerűségét. Akkor a bajok között kipróbáltuk és megtapasztaltuk az Urat. Ő volt vigaszunk. Olyan volt nekünk, mint a szikla árnyéka a tikkasztó napsütésben. Veszteség az neked fivérem, de a többi ifjú igehirdetőnek is, hogy nem estetek át nélkülözéseken, próbákon, az ínség hasonló élményein, mert e tapasztalat értékesebb lenne számotokra, mint házak és mezők, mint arany vagy ezüst.

Mikor a sok munkában és ínségben szerzett régi tapasztalatot említjük, s hogy kétkezi munkával tartottuk el magunkat, és abból is adtuk, nyomtattuk ki az igazságot munkánk legelején, akkor némely alig néhány éve működő ifjú igehirdetőnk mintha bosszankodni kezdene, és azzal vádol, hogy érdemeinkkel dicsekszünk. Az az oka ennek, hogy életük annyira mentes a fárasztó gondtól, nélkülözéstől, lemondástól, hogy azt sem tudják, hogyan sajnáljanak minket, s az ellentét nem kellemes érzés nekik. Ha valaki megemlíti mások tapasztalatát, mely éles ellentétben áll az ő életükkel, akkor az nem tünteti fel oly kedvező színben munkásságukat, mint szeretnék.

Mikor elkezdtük e tevékenységet, mindketten betegeskedtünk. Férjem gyomorbajos volt, mégis napjában háromszor könyörögtünk hittel Istenhez ezért. Kiment a rétre kaszájával, s buzgó imánkra feleletül, azzal az erővel, amit Isten adott neki, kaszálással kereste meg a pénzt, melyből rendes, egyszerű ruhát vettünk, amiből kifizettük az útiköltséget messze államokba, hogy ott is hirdetni tudjuk testvéreinknek az igazságot.

Jogunk van hivatkozni a múltra, mint Pál apostol is hivatkozott. „Mert az én szükségemet kipótolták a Macedóniából jött atyafiak, és rajta voltam és rajta is leszek, hogy semmiben se legyek terhetekre. Krisztus igazsága bennem, hogy én ettől a dicsekvéstől nem esem el Akhája vidékén.” Mikor múltunkra hivatkozunk, a zsidók apostola intésének teszünk eleget: „Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, amelyekben, minekutána megvilágosítattatok, sok szenvedés teljes küzdelmet állottatok ki. Miután egyfelől gyalázatokkal és nyomorgattatásokkal nyilvánosság elé hurcoltak titeket, másfelől társai lettetek azoknak, akik így jártak.”

Életünk egybeszövődött az Isten ügyével. E munkán kívül semmit sem viseltünk szívünkön. S mikor látjuk a fejlődést, melyet a mű igen szerény kezdetéből kiindulva elért, mikor lassan, de biztosan emelkedett erőre és jólétre, mikor látjuk az ügy sikerét, melyért fáradoztunk, szenvedtünk, és csaknem életünket áldoztuk, ki akadályozná, ki tilthatná meg, hogy Isten által dicsekedjünk? Komoly érték volt nekünk az ügyben szerzett tapasztalatunk. Hiszen mindent a műbe fektettünk bele.

Mózes volt a legszelídebb ember, aki valaha is élt, mégis Izráel fiainak panaszai miatt újra meg újra kénytelen volt felhánytorgatni bűnös viselkedésüket. Miután elhagyták Egyiptomot, kénytelen volt igazolni vezető szerepét. Közvetlen mielőtt Mózes elhagyta Izráelt, mielőtt meghalt volna, felidézte előttük lázadó és zúgolódó viselkedésüket, melyet Egyiptom elhagyása óta folytattak, s hogy mennyire szívén viselte ügyüket, mennyire szerette őket, hogyan könyörgött értük Isten előtt. Elmondta, miként kérlelte komolyan az Urat, hadd mehetne át ő is a Jordánon az ígéret földjére. „De megharagudott az Úr énrám timiattatok, és nem hallgatott meg engem.” Mózes eléjük tárta bűneiket és így szólt hozzájuk: „Tusakodók voltatok az Úr ellen, amióta ismerlek titeket.” Elmondta nekik, hányszor esedezett Istennek, hányszor alázta meg lelkét, gyötrődve bűneik miatt.

Isten terve volt, hogy Mózes gyakran emlékeztesse Izráelt bűneire és lázadására, hogy alkalmuk legyen megalázni szívüket bűneik miatt Isten előtt. Az Úr nem akarta, hogy feledjék tévelygéseiket és bűneiket, melyek haragra gerjesztették őt ellenük. Nem volt a kedvükre vétkeik felsorolása, s Isten nem értékelt kegyelmének s jóságának az emlegetése. Ennek ellenére Isten azt parancsolta, hogy Mózes csak folytassa.

Az Úr közölte, hogy hozzád hasonló fiatalokat, kiknek alig néhány év tökéletlen tapasztalata van, Isten nem fog megbízni súlyos felelősségek hordozásával, sem, hogy ők vezessék a művet. Az ilyenek fontolják meg a dolgokat, mielőtt olyan álláspontra helyezkednének, mely ellenkezik azok nézeteivel és véleményével, akiknek érett tapasztalata van, s akik élete csaknem annyi éve összefonódott az Isten ügyével ahány éve megszülettél, és akik a szerény kezdet óta tevékenyen kivették részüket a munkából. Isten nem választ csekély tapasztalatú és túlméretezett önbizalmú embereket vezetőknek e szent és fontos műben. Mert sok minden forog itt kockán. Akik csak kevéssé vették ki részüket a szenvedésekből, próbákból, melyeket eddig el kellett viselni, hogy jelen virágzó állapotára emeljék a művet, azok nagyon ügyeljenek magukra.

Azok az ifjak, akik most álltak szolgálatba, hogy hirdessék az igazságot, ápolják magukban a szerénységet és alázatot. Vigyázzanak, ne szálljon fejükbe a dicsőség, nehogy vereséget szenvedjenek. Ők lesznek felelősek a színtiszta világosságért, mely most rájuk ragyog. Láttam, hogy Istennek nem tetszik a némelyekben megtalálható lelkület, hogy zúgolódnak azok ellen, akik a legsúlyosabb csatákat vívták meg számukra, s akik sokat elviseltek az üzenet kezdetekor, mikor még nehéz volt a munka.

Isten nagyra tartja azokat a tapasztalt munkásokat, akik terhek és nyomasztó felelősség alatt fáradoztak, mikor csak kevesen segítettek a gondok viselésében, s féltőn gondoskodik a megbízhatónak bizonyultakról. Nem az Úr kedvében járnak, akik készek a kákán is csomót találni és szemrehányásokkal illetni Isten szolgáit, akik a jelen igazság ügyének építésébe őszültek bele. Ifjak! Szemrehányásaitok és panaszaitok kétségkívül ellenetek szólnak majd Isten napján. Amíg Isten nem bocsát súlyos terheket rátok, ne tülekedjetek legelőre, ne támaszkodjatok a magatok függetlenkedő belátására, ne vegyetek magatokra olyan felelősségeket, amelyeket nem tudtok hordozni.

Kedves fivérem és nővérem, gyakoroljátok a virrasztást és alázatot, legyetek kitartók az imában. Minél közelebb éltek Istenhez, annál inkább felismeritek gyengeségeiteket és veszélyeiteket. Isten törvényének gyakorlati felfogása és Krisztus közbenjárásának világos meglátása megismertet magatokkal, és megmutatja, mely ponton nem tökéletesítetek krisztusi jellemet. Röviden, mindkettőtöknek naponta tapasztalatra kell szert tenni, hogy mi veletek kapcsolatban Isten akarata. Majd ha felismeritek súlyos lelki hiányosságotokat, megértitek, hogy az Isten szava által ecsetelt emberi elzüllés ráillik lelki életetekre. Mindketten farizeusi lelkűek vagytok, s a veszély fenyeget, hogy önként és félelmetesen a sötétben maradtok e veszélyetek, de a felől is, hogy valójában mint álltok Isten előtt.

Mindkettőtöknek meg kell tanulni az élet különféle körülményeiben és kapcsolataiban rátok váró kötelességeket. Mert eddig elhanyagoltátok mind az Isten, mind az emberek iránti kötelességeteket. Halaszthatatlan szükségetek van az önismeretre. Szívetek tudatlansága arra visz, hogy elfeledkezzetek annak szükségéről, hogy naponta élő tapasztalatot szerezzetek az Isten szerinti életben. Bizonyos fokig megfeledkeztek arról, hogy Isten lelkületének szakadatlan jelenlétére van szükségetek. Erre a leghatározottabban szükségetek van, ha Isten munkáját végzitek. Ha elhanyagoljátok az Isten jelenlétéhez közeledést, ha továbbra is magabiztosan és önelégülten folytatjátok életeteket, akkor az Úr megengedi, hogy súlyos baklövéseket kövessetek el. Szüntelen ápoljátok az alázatos gondolkodást és az Istentől függés szellemének elsajátítását. Aki ismeri gyengeségét, magánál magasabbra fog tekinteni, s folyvást érezni fogja, hogy felülről származó erőre van szüksége. Isten kegyelme fogja őt vezetni, hogy a szüntelen hála lelkületét táplálja. Aki legjobban ismeri gyengeségeit, tudni fogja, hogy csakis Isten páratlan kegyelme diadalmaskodik a szív lázongásán.

Meg kell ismernetek jellemeteknek mind gyenge, mind erős oldalait, hogy folyton őrködjetek, nehogy olyan felelősségeket vállaljatok, melyeket Isten nem nektek szánt. Ne vessétek össze cselekedeteiteket, ne méricskéljétek emberi mértékhez, hanem csakis az Igében kijelentett szabályhoz. Belső lelki kötelesség vár mindkettőtökre A. testvér és A. testvérnő, melyről nem is álmodtok, hogy szükségetek lenne rá. Évek óta melengettétek a minket és munkánkat érintő kísértéseket, s gyanakvásokat. Ez nem Isten tetszése szerinti. Áltathatjátok magatokat, hogy hisztek az Istentől nyert bizonyságtételekben, mégis az a kétkedés erősödik bennetek, vajon valóban Istentől származnak-e.

A. testvér, mikor az igazsághoz téríted az embereket, munkásságod eredményesebb lenne, ha az elmélet mellett a gyakorlati oldalakat is kifejtenéd, ha szívedben élnének az életre szóló gyakorlati vonások, ha meg is valósítanád azokat életedben. Ragadd meg szilárdan a felülről származó dolgokat, mert még nagyon a környezeted hatása alatt vagy. Ha népes gyülekezet elé állsz, emelkedett hangulatod támad, és szólni szeretnél hozzájuk. De ha csökken az összejöttek létszáma, lehangoltság lesz úrrá rajtad, csökken a bátorságod, hogy munkálkodj értük. Magad is beláthatod, hogy itt hiányzik valami. Nem ragadod meg elég szorosan Istent. Krisztus tanításai közül az egyik legfontosabb igazságot egyetlen samáriai asszony előtt fejtette ki, aki vizet jött meríteni, amikor Urunk fáradtan a kút káváján pihent. Élő vizek forrása bugyogott benne. Annak kell bennünk is üdítőn feltörnie, ha fel szeretnénk frissíteni környezetünket.

Krisztus bárhol járt is, mindig lelkeket akart menteni. Az utcákon, házakban, zsinagógában, a tóparton. Egész nap fáradozott, hirdette az Igét a sokaságnak, és gyógyította a hozzá vitt betegeket. Majd gyakran, miután haza küldte őket, hogy pihenjenek, s aludják ki magukat, egész éjszakát imában töltött, reggel meg folytatta, ahol előző este abbahagyta. Jaj, fivérem és húgom, fogalmatok sincs a Krisztusért s az igazságért hozott önfeláldozásról, lemondásról. Tökéletesebben kellene Istenre támaszkodnotok, s kevesebbet tulajdon képességeitekre. Rejtsétek el magatokat Istenben.

A. testvér, hajlamos vagy kíméletlenül inteni, s rossz véleményt alkotni egyénekről, különösen, ha keresztezik utadat, majd olykor, hogy kíméletlenül bánj velük. Nem mindig vagy gyengéd, szánakozó, figyelmes, mint példaképed volt. Lágyítsd meg lelkedet, hogy figyelmesebb, nyájasabb légy, s hogy nagyobb önzetlen jóindulat éljen benned. Hozd lelkedet szorosabb kapcsolatra az Istennel, élő hittel vegyített, buzgó ima segítségével. A hittel felajánlott ima mindig a csüggesztő kétségek, s emberi indulatok fölé emeli az esedezőt. Az ima ad erőt, hogy újra bevessük magunkat a sötétség hatalmasságaival vívott tusába, hogy türelmesen viseljük el a próbát, s mint Krisztus jó katonái, a nehézségeket.

Míg te kétségeidet és félelmeidet vallatod, vagy az előtt próbálkozol megoldani mindent, mielőtt tisztán látnál, mielőtt hited lenne, a bizonytalanságok és aggályok csak növekedni és mélyülni fognak körülötted. Ha olyan tehetetlenül és tőle függőn fordulsz Istenhez, mint amilyen valójában vagy, ha alázatos, bízó imával közlöd, amire szükséged van azzal, akinek végtelen a tudása, mindent lát, s akaratával és szavával igazgat mindeneket, akkor ő tud és akar is figyelmezni kiáltásodra, akkor fényt ragyogtat szívedbe s körülötted, mert őszinte imád a végtelen Isten gondolkodásával hozott kapcsolatba. Lehet, hogy azonnal nem lesz bizonyítékod, hogy Üdvözítőd szeretettel és szánakozva hajol föléd, de ez akkor is igaz. Talán nem érzed érintését, keze akkor is szeretettel és sajnálkozó gyengédséggel nyugszik meg rajtad.

Isten mindkettőtöket szeret, s vágya az, hogy bővelkedő kegyelmével megmentsen titeket. De ez csakis Isten kijelölt módján lehetséges, nem pedig a ti elképzeléseitek szerint. Feltétlenül eleget kell tennetek az igazság igéiben lefektetett feltételeknek, s akkor Isten oly bizonyosan megteszi értetek a magáét, mint amilyen tántoríthatatlan a királyi széke. Mivel az ember természetének megalázók az Isten népéhez küldött intések, azért fivérem ne lázadj fel az intések és figyelmeztetések ellen. Naponta meg kell halnod, naponta meg kell feszítened magadat.

Az Istentől látomásban nyert világosságból tudom, hogy Isten népe közt, noha vallja, hogy megtartja parancsait, növekvő félben van a gonoszság, az önámítás. Egyre csökken a lelki tisztánlátás, mely úgy ismeri fel a bűnt, amint van. Gyors léptekkel lepi meg őket a lelki vakság. Fel kell hát újítaniuk a szókimondó bizonyságtételt, ez majd elválasztja Isten népétől azokat, akik mindig hadat viseltek az Isten rendelte eszközök ellen, hogy kívül tartsa a romlást a gyülekezeten. Néven kell neveznünk a helytelenségeket, megneveznünk a súlyos bűnöket. Isten egész népe húzódjék közelebb hozzá, s mossa meg jellemét a Bárány vérében. Akkor majd igaz megvilágításban látják a bűnt, akkor majd megértik, mennyire bántó az az Isten szemében.

Ősszüleink előtt, mikor kísértés érte őket, jelentéktelen dolognak tűnt, hogy egyetlen apró cselekedettel megszegjék Isten parancsát, s egyenek a fáról, melynek élvezhető, szép gyümölcse volt. A törvényszegő számára jelentéktelen tett volt ez csupán, mégis lerombolta Isten iránti hűségüket, megnyitotta a nyomorúság és bűnök árját, mely azután az egész világot elárasztotta. A kísértés percében ki tudhatná előre az egyetlen meggondolatlan lépésből származó borzalmas következményeket! Egyedüli biztonságunk, ha percről percre Isten kegyelme a pajzsunk, ha nem vakítjuk el lelki látásunkat, ami miatt jónak mondanánk a gonoszságot, a rosszat meg jónak. Habozás és vita nélkül zárjuk el s őrizzük lelkünk útjait a gonosz ellen.

Erőfeszítésbe kerül, hogy biztosítsuk magunknak az örök életet. Csak hosszas és szívós igyekezettel, kínos önfegyelemmel és lankadatlan küzdelem árán győzhetünk. De ha türelmesen s elszántan, a győzelmes Jézus nevében – aki diadalt aratott értünk a kísértés pusztájában – mi is úgy győzünk, amint ő győzött, akkor elnyerjük az örök jutalmat. Igyekezetünk, lemondásunk, kitartásunk álljon arányban a cél értékével, amelyre törekszünk.

Nem szabad megengednetek, hogy önsajnálattal, vagy mások sajnálatával védelmezzétek a magatok, vagy mások helytelenségeit, csak mert nem láttok semmi kirívót, semmi szembeszökőt, amit meg kellene inteni. Isten látja, el tudja olvasni a szív indítékait és céljait. Mesterünk, aki elhívott bennünket, aki ránk rótta kötelességünket, az ő nevében kérlek, el a kezekkel, hagyjátok, hogy eleget tegyünk a kötelességnek, melyet Isten szabott ki ránk. Azoknak tartsd meg együtt érző, sajnálkozó szavaid, akik valóban megérdemlik, s akiket Isten Lelke szorongat, hogy rámutassanak Isten népének vétkeire és Izráel házának bűneire. Eme utolsó napokban az emberek szívesebben fogadják a tévedést és bűnt, mint az igazságot s igaz életet, megszentelődést. Krisztus azt várja keresztje katonáitól, hogy öltsék magukra a keresztény fegyverzetet, és szorítsák vissza a világot elárasztó erkölcsi sötétséget.

Isten mindkettőtöknek értékes győzelmeket ad majd, ha teljesen átadjátok magatokat neki, és hagyjátok, hogy kegyelme csillapítsa le büszke szíveteket. Önigazultságotok semmit sem ér el Istennél. Ne tegyetek semmit neki-neki rugaszkodva, vagy az elhamarkodottság szellemében. Néhány erőtlen, rövid próbálkozással lehetetlen helyrehozni a helytelent, lehetetlen új alapokra helyezni jellemünket. A megszentelődés nem egyetlen nap vagy év, hanem egész élet műve. Lankadatlan igyekezet és szakadatlan tevékenység nélkül lehetetlen fejlődni az istenes életben, lehetetlen elnyerni a győzök koronáját. Az ítéletnek tevékenykedünk, ezért veszélyes a magunk bölcsességére hallgatni és belátásunkban bízni. A magatokra támaszkodásnak lelkületével, mellyel most rendelkeztek, egyikőtök sem lenne boldog a mennyben, mert ott még a magasztos angyalok is engedelmesek. Nem tanultátok meg az engedelmességet és az alázatot. Át kell alakulnotok az Isten kegyelme által.

A. testvérnő, vigyázz, ne nyisd meg férjed előtt a kísértés olyan ajtaját, melyet nem egykönnyen tudsz bezárni. Könnyebb meghívni szívedbe az ellenséget, mint kilakoltatni, miután betelepedett. Könnyen megsértődsz, közelebb kell hát húzódnod Istenhez, és komolyan keresned az isteni kegyelmet, hogy úgy viseld el a nehézséget, mint Krisztus Jézus jó katonájához illik. Ha őt választod erődül, akkor Isten lesz segítőd. Mindketten ápoljátok buzgóbban az Isten iránti odaadást. Csak akkor őrködünk alázattal, ha imádkozunk és virrasztunk. Pillanatra se képzeljétek, hogy letelepedhettek szórakozni, hogy élvezeteitekkel és kényelmetekkel törődhettek. Krisztus élete a példánk. Ő a fájdalmak férfija volt, aki tudta, mi a szenvedés – átszúrták, s összetörték őt. Nagyon meg vagytok elégedve helyzetetekkel. Szakadatlan virrasztanotok kell, nehogy körmönfont ravaszkodásával Sátán megbűvöljön, nehogy megrontsa gondolkodásotokat, nehogy következetlenségre és sűrű sötétségbe vezessen. Jellemezze virrasztásotokat az Istentől függés szerény lelkülete. Ne végezzétek azt büszke, magatokra támaszkodó szellemben, hanem gyengeségetek mélységes tudatával, Isten ígéreteibe vetett gyermeki hittel.

Manapság könnyű és kellemes kötelesség a harmadik angyal üzenetének igazságát hirdetni az üzenet kezdetéhez képest, mikor még kevesen voltunk, és vakbuzgónak tartottak bennünket. Akik az üzenet kezdetekor és első szárnybontogatásakor viselték a munka felelősségét, tudták, hogy mi az ellenségeskedésbe ütközés, a veszedelem és lelki kín. Súlyosan nehezedett rájuk a teher éjjel és nappal. Nem gondoltak pihenéssel és kényelemmel, még mikor szenvedés és betegség sújtotta is le őket. Az idő rövidsége tettekre serkentett, és az arató is kevés volt.

Gyakran, mikor szorult helyzetbe kerültek, egész éjjeleket töltöttek buzgó, gyötrelmes imával, könnyek között, Isten segítségéért, s azért könyörögve, hogy derüljön fény Igéjére. Mikor megjött a fény, s visszaszorította a fellegeket, mily öröm és hálás boldogság szállt az aggódó, komoly keresőkre! Isten iránti hálánk olyan teljes volt, mint a világosságért elrebegett buzgó, éhező kiáltásunk. Néha éjjel nem bírtunk aludni, mert szívünk túlcsordult az Isten iránti hálától és szeretettől.

Akik ma indulnak hirdetni az igazságot, azok mindent készen kapnak. Manapság nem eshetnek át oly nélkülözéseken, mit a jelen igazság úttörői viseltek el előttük. Mára már felszínre hozták az igazságot, szemet szem után, míg csak áttekinthető, összefüggő láncolatot nem alkotott. Az igazság ily világos összhangba hozásához sok gondos kutatásra volt szükség. A legkeserűbb és legelszántabb ellenállás űzte akkor Isten szolgáit az Úrhoz és Bibliájukhoz. Igazán értékes volt számukra az Istentől hozzánk érkezett fény.

Tudatták velem, hogy némelyek azért nem tudják felismerni az igazat, mert annyi időn át melengették az ellenséget, aki ott ügyködött mellettük, s ők nem is gondoltak hatalmára. Néha nehéznek tűnik türelmesen várni, míg eljön Isten ideje, hogy igazolja az igazat. Velem közölték, hogy ha elveszítjük türelmünket, gazdag jutalmat vesztünk. Mint hű gazdálkodók Isten hatalmas mezején, vessünk könnyek közt, vessünk türelemmel, reménykedve. Bajok és bántalmak a sorsunk. Kísértések s fárasztó munka gyötri lelkünket, mégis türelemmel, hittel várjunk, hogy végül ujjongva arathassunk. A végső győzelem óráján Istennek nem lesz szüksége azokra, akiket sehol sem lehet megtalálni a veszély és bajok idején, mikor erőre, bátorságra, és befolyásra van szükség, hogy megrohamozzuk az ellenséget. Akik megbízható harcosként helytállnak, hogy küzdjenek a gonosz ellen, s igazolják azt, ami helyes, hogy a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen harcoljanak, azok majd elnyerik Mesterük dicséretét: Jól van te derék szolga. Lépj be Urad örömébe.

Sosem volt égetőbb szükség a kertelés nélküli figyelmeztetésekre, intésekre és határozott, egyenes viselkedésre, mint most. Sátán leszállt nagy haraggal, mert tudja, hogy kevés ideje van. Tetszetős mesékkel árasztják el a világot, s még Isten népének is az tetszik, ha sima dolgokat szólnak hozzájuk. Nem iszonyodnak a bűntől s vétektől. Közölték, hogy Isten népének határozottabb, eltökéltebb erőfeszítést kell tennie, hogy visszaszorítsa a befurakodó sötétséget. Isten Lelke még szigorúbb tevékenységére van szükség. Le kell ráznunk a közönyt, mert pusztulásunkhoz vezet, ha ellen nem állunk. Az ördög erősen tud hatni a gondolkodásra. Igehirdetőket és egyháztagokat fenyeget a veszély, hogy a sötétség hatalmasságainak oldalán találják őket. Ma nincs semleges álláspont. Vagy határozottan a jó, vagy a rossz oldalán állunk. „Aki velem nincs, ellenem van, s aki velem nem gyűjt, tékozol.”

Mindig akadnak, akik a gonoszt cselekvőkkel értenek egyet. Sátánnak is akadtak egyetértői a mennyben, ezért sok angyalt ragadott magával. Isten, Krisztus és a mennyei angyalok álltak egyik oldalon, Sátán meg a másikon. Isten és Krisztus végtelen hatalma és fensége ellenére angyalok hidegültek el tőlük. Sátán burkolt célzásai megtették hatásukat, s valóban arra a következtetésre jutottak, hogy Isten és az Úr az ellenségük, Sátán pedig a jótevőjük. Sátánnak ma is van hatalma úgy hatni a gondolkodásra, de százszorosára erősödött e képessége a használattól s tapasztalattól. Ma is embereket csal meg, veszít el burkolt célzásaival és ügyeskedéseivel, s ők észre sem veszik. Mivel helyet engednek a kétségeknek, hitetlenségnek Isten munkáját illetőleg, s mivel melengetik magukban a bizalmatlanság és kegyetlen irigység érzéseit, teljes elámításra készítik elő magukat. Keserűen támadnak azok ellen, akik szólni mernek tévedéseikről, akik meg merik inteni őket.

Akik az Isten félelmében kockáztatják, hogy következetesen szembeszegüljenek a tévelygéssel és bűnnel, akik nevén nevezik a bűnt, azok kellemetlen kötelességnek tesznek eleget, mely maguknak is sok szenvedést okoz. Őket azonban csak kevesen sajnálják, a legtöbben elhidegülnek tőlük. A sajnálkozók a rossz oldalon találhatók, Sátánnak azt a célját segítve elő, hogy keresztülhúzza Isten tervét.

A megrovás mindig is bántóan hat az emberre. Nagy azok száma, akiket testvéreik balga sajnálkozása pusztított el. Mivel sajnálkoztak rajtuk, azt képzelték, hogy gonoszul bántak velük, hogy aki megintette őket, melléfogott, s csak a rosszindulat fűtötte. Sion bűnöseinek egyedüli reménye, ha teljesen felismerik, bevallják helytelenségeiket, és nem teszik ezeket többé. Akik közbelépnek, hogy elvegyék az Istentől küldött metsző intés élét, állítva, hogy az intő követ el hibát, s a megintett alig-alig hibázott, azok az ellenség örömét növelik. Az ördög által kigondolt bármi mód, hogy hatástalanná tegye az intéseket csak az ő célját segíti. Némelyek azokat hibáztatják, akiket Isten küldött a figyelmeztető üzenettel. Azt mondják, hogy túl szigorú annak üdvösségéért válva felelőssé, akit Isten meg akar menteni, s akihez, mert szerette őt, intést küldött, hogy alkalma nyíljék megalázkodni Isten előtt, s elhagyhassa bűneit. E hamis együtt érzőknek idővel el kell számolniuk kárhozatot okozó ügyködéseikkel.

Sokan állítják, hogy hisznek az igazságban, s mégis vakok az őket fenyegető veszély felől. Mégis bűnt melengetnek szívükben és követnek el életükben. Barátaik nem tudnak olvasni szívükben, ezért gyakran azt képzelik, hogy lelkileg rendben vannak.

(Black Hawk, Kolorádó,

1873. aug. 12.)