Amikor Krisztus első misszióútjára küldte el a tizenkét tanítványt, megparancsolta nekik, hogy „Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok” (Mt 10:7–8).

A hetvennek pedig, akiket később küldött el, ezt mondta: „Valamely városba bementek... gyógyítsátok a betegeket, akik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa” (Lk 10:8–9). Krisztus velük volt hatalmával, és „visszatére... a hetven tanítvány örömmel, mondván: Uram, még az ördögök is engednek nékünk a te neved által!” (17. vers).

Krisztus mennybemenetele után tovább folytatódott ez a munka. Saját szolgálatának jelenetei megismétlődtek, és a környező városokból tömegek gyűltek Jeruzsálembe, „hozva betegeket és tisztátalan lelkektől gyötretteket: kik mind meggyógyulának” (ApCsel 5:16).

És a tanítványok „kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velük.” „Filep lemenvén Samária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust. A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmezve azokra, amiket Filep mondott... Mert sokakból, kikben tisztátalan lelkek voltak... kimenének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula. És lőn nagy öröm abban a városban” (Mk 16:20; ApCsel 8:5–8).

Lukács, a nevét viselő evangélium írója, orvos-misszionárius volt. A Szentírás „ama szeretett orvos”-nak nevezi (Kol 4:14). Pál apostol hallott Lukács orvosi tudományáról, és felkereste őt, mint akire az Úr különleges munkát bízott. Megnyerte munkatársának, és miközben egyik helyről a másikra utazott, Lukács elkísérte. Egy idő után Pál Filippiben, Macedóniában hagyta Lukácsot. Lukács itt éveken át dolgozott mind orvosként, mind pedig az evangélium tanítójaként. Mint orvos szolgált a betegeknek, majd pedig imádkozott azért, hogy Isten gyógyító ereje nyugodjék meg a szenvedőkön. Így nyílt meg az út az evangéliumi üzenet előtt. Lukács orvosi eredményei sok alkalmat kínáltak neki arra, hogy Krisztust prédikálja a pogányok között. Isten azt akarja, hogy mi is úgy dolgozzunk, ahogy a tanítványok tették. A testi gyógyítás és az evangélium hirdetése szorosan kapcsolódik egymáshoz. Az evangélium munkájában a gyógyítás soha nem választható el a tanítástól.

A tanítványok feladata az evangélium ismeretének terjesztése volt. Isten rájuk bízta ezt a munkát: hirdetniük kellett a világnak azt a jó hírt, amit Krisztus hozott el az embereknek. Ezt a munkát ők végezték el koruk népe számára. Egyetlen nemzedék alatt elvitték az evangéliumot az ég alatt élő minden nemzetnek.

Az evangélium világszéles hirdetése az a munka, amelyet Isten az Ő nevét viselőkre bízott. A világ bűneinek és nyomorának az evangélium az egyetlen ellenszere. Isten kegyelmének üzenetét meg kell ismertetni az emberiséggel. Ez elsődleges feladatuk mindazoknak, akik ismerik ennek az üzenetnek a gyógyító erejét.

Abban az időben, amikor Krisztus a tanítványokat megbízta az evangéliumi üzenet hirdetésével, az Isten és Igéje iránti hit majdnem kihalt a világból. A zsidó nép, amely Jahve ismeretével büszkélkedett, Isten Igéjét felváltotta a hagyományokkal és emberi spekulációkkal. Önző becsvágy, hivalkodás, kapzsiság töltötte be az emberek gondolatvilágát. Az Isten iránti tisztelet és az emberek iránti irgalom ismeretlenné vált közöttük. Az önzés volt az uralkodó elv, és Sátán akarata érvényesült az emberiség nyomorában és lealacsonyodásában.

Sátán ügynökei vették birtokukba az embereket. Isten lakóhelyévé teremtett emberi testek démonok lakóhelyévé lettek. Érzékeiket, idegeiket és szerveiket természetfölötti lények a leghitványabb vágyak kielégítésére késztették. Az embereket gonoszok légiói vették birtokukba, és arckifejezésükre a démonok nyomták rá bélyegüket.

Milyen a világ állapota ma? Vajon a Biblia iránti hitet nem rombolta le a „magasabb kritika” és korunk bölcselkedése, akárcsak Krisztus idején a hagyomány és a rabbinizmus? Most nem éppúgy a kapzsiság, a becsvágy és a szórakozás vágya tartja rabságban az emberek szívét, mint akkor? Az állítólagos keresztény világban – még Krisztus állítólagos egyházában is – milyen kevés embert irányítanak a keresztény elvek! Az üzleti, a társadalmi és a családi életben, még vallásos körökben is, milyen kevesen teszik Krisztus tanításait a mindennapi élet szabályává! Nem igaz-e az, hogy „az igazság messze áll... az egyenesség nem juthat be... és aki a gonoszt kerüli, prédává lesz” (Ésa 59:14–15)?

„Bűncselekmények járványa” közepette élünk, amit minden gondolkodó, istenfélő ember rémülten vesz tudomásul. Nincs olyan emberi toll, amely le tudná írni az eluralkodó romlottságot. Minden nap újabb meglepetéssel szolgál, ami a politikai viszályt, megvesztegetést és csalást illeti. Minden nap magával hozza az erőszakos cselekmények, törvénytelenségek, az emberi szenvedéssel szembeni közömbösség, az emberi élet brutális, ördögi pusztításának elszomorító híreit. Minden nap az elmebetegségek, gyilkosságok, öngyilkosságok szaporodásáról tanúskodik. Ki vonná kétségbe, hogy sátáni erők növekvő aktivitással munkálkodnak az emberek között, hogy megzavarják és megrontsák a gondolkodást, és beszennyezzék és tönkretegyék a testet?

És miközben a világ tele van ezekkel a veszedelmes dolgokkal, az evangéliumot nagyon sokszor olyan közömbösen mutatják be, hogy nem sok hatást gyakorol az emberek lelkiismeretére és életére. Az emberek szíve mindenütt kiált valami után, ami nincs nekik. Olyan erőre vágynak, amellyel le tudják győzni a bűnt, olyan erőre, ami megszabadítja őket a gonoszság fogságából, olyan erőre, ami egészséget, életet és békességet ad. Sokan, akik miután egyszer már ismerték Isten szavának erejét, de egy ideig Isten nélkül éltek, most vágynak Isten jelenléte után.

A világnak ma is szüksége van arra, amire ezerkilencszáz évvel ezelőtt volt – Krisztus megismerésére. Nagy reformációs munkára van szükség, és csak Krisztus kegyelme által lehet véghezvinni a fizikai, szellemi és lelki helyreállítást.

Csak Krisztus módszerével lehet igazán az emberekhez férkőzni. A Megváltó az emberek közé vegyült. Javukat akarta. Együttérzést tanúsított irántuk, megnyerte bizalmukat. Azután így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem!”

Személyes szolgálattal kell az emberek közelébe férkőzni. Ha kevesebb időt fordítanánk a prédikálásra, és többet a személyes szolgálatra, nagyobb eredményt látnánk. A szegények terhein könnyíteni, a betegeket gondozni, a szomorkodókat és gyászolókat vigasztalni, a tudatlanokat tanítani, a tapasztalatlanokat tanácsolni kell. Sírjunk a sírókkal, és örüljünk az örülőkkel! A meggyőzés erejével, az ima hatalmával – Isten szeretetének erejével – ez a munka nem lesz, nem lehet gyümölcstelen.

Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy az orvosi misszió célja bűnbeteg férfiakat és nőket odavinni a Golgota Emberéhez, aki elveszi a világ bűneit. Őt szemlélve átalakulnak az Ő képmására. Bátorítsuk a betegeket és szenvedőket arra, hogy tekintsenek Jézusra, hogy életük legyen. Tartsák Krisztus szolgái a Nagy Orvost állandóan azok figyelmében, akiket a test és lélek betegsége elcsüggesztett. Vezessétek őket hozzá, aki meg tudja gyógyítani mind a testi, mind a lelki betegséget. Beszéljetek nekik róla, akit megindít gyengeségünk. Bátorítsátok őket arra, hogy bízzák magukat annak gondjaira, aki életét adta azért, hogy lehetővé tegye számukra az örök életet. Beszéljetek szeretetéről; mondjátok el, hogy neki van hatalma üdvözíteni!

Ez az orvos-misszionárius magasztos feladata és drága kiváltsága. A személyes szolgálat gyakran elkészíti ennek az útját. Isten sokszor a fizikai szenvedés enyhítésére irányuló igyekezetünk által férkőzik a szívekhez.

Az orvos-misszionáriusi munka az evangélium munkájának útját egyengeti. Az igehirdetésben és az orvos-misszionáriusi munkában az evangéliumot kell prédikálni és gyakorolni.

Szinte minden emberi közösségben sokan vannak, akik nem hallgatnak igeszolgálatokat, nem vesznek részt istentiszteleteken. Ahhoz, hogy az evangéliumot megismerjék, el kell azt vinni hozzájuk. Sokszor testi szükségleteik enyhítése az egyetlen út, amelyen keresztül megközelíthetők. Misszionárius ápolók, akik betegeket gondoznak, és a szegények nyomorát enyhítik, sok alkalmat találnak arra, hogy imádkozzanak velük, olvassanak nekik Isten Igéjéből, és beszéljenek a Megváltóról. Imádkozhatnak azokért és azokkal, akik nem tudnak uralkodni a szenvedély által megrontott étvágyukon. Felragyogtathatják a remény sugarát a kudarcot vallott és elcsüggedt életekben. Érdek nélküli, kedves cselekedetekben kifejezésre jutott önzetlen szeretetük megkönnyíti a szenvedőknek, hogy higgyenek Krisztus szeretetében.

Sokan nem hisznek Istenben, és az emberekbe vetett bizalmukat is elvesztették. De értékelnek minden együttérző és segítőkész cselekedetet. Amikor látnak valakit – aki földi dicsőítést vagy ellenszolgáltatást nem igényelve jön el otthonukba, szolgál a szegényeknek, táplálja az éhezőket, felruházza a mezíteleneket, vigasztalja a fájó szívűeket, és mindenkinek a figyelmét gyengéden felhívja Őreá, aki könyörületének és szánalmának az ember csak követe – szívük megindul. Hála és hit ébred bennük. Látják, hogy Istennek gondja van rájuk, és készek meghallgatni, ha Igéjét megnyitják előttük.

Mind külmisszióban, mind hazai területen a misszionáriusoknak az a tapasztalatuk – férfiaké és nőké egyaránt –, hogy sokkal könnyebben férkőznek az emberekhez, és sokkal eredményesebb a munkájuk, ha tudnak szolgálni a betegeknek. Nők, akik pogány országokba mennek misszionáriusnak, így találnak ezekben az országokban alkalmat arra, hogy hirdessék az evangéliumot a nőknek akkor, amikor minden más ajtó zárva van. Minden evangéliumi munkásnak tudnia kell egyszerű kezeléseket végezni, amelyek enyhítik a fájdalmat, és megszüntetik a betegséget.

Az evangélium szolgáinak is tudniuk kell tanácsot adni az egészséges élet elveiben. Mindenütt találkozunk betegségekkel. A legtöbbet meg lehetne előzni az egészség törvényeire való odafigyeléssel. Az embereknek látniuk kell, milyen hatással van az egészségügyi elvek követése az egészségükre és mind a jelen, mind az eljövendő életükre. Meg kell velük értetni azt, hogy mi a felelősségük testük iránt, amelyet Teremtőjük alkalmassá tett arra, hogy a Lélek lakóhelye legyen, és azt akarja, hogy annak hű sáfárai legyenek. Tudatosítaniuk kell ezt a szentírási igazságot:

„Ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek” (2Kor 6:16)

Ezreknek kellene megtanulniuk – és boldogan meg is tanulnák – a betegek kezelésének egyszerű módszereit, hogy azok foglalják el a mérgező gyógyszerek használatának helyét. Nagy szükség van az étkezési reformmal kapcsolatos tanításra. Rossz étkezési szokások egész sora és az egészségtelen táplálékok fogyasztása nem kismértékben felelős a világot átokkal sújtó iszákosságért, bűncselekményekért és nyomorúságért.

Az egészségügyi elvek tanításával megismertethetjük az emberekkel a reform nagy célját – a test, az értelem és a lélek legmagasabb rendű fejlődésének biztosítását. Mutassátok ki, hogy a természet törvényei – lévén azok is Isten törvényei – a mi érdekünkben jöttek létre; hogy követésük elősegíti boldogságunkat ebben az életben, és segíti felkészülésünket az eljövendő életre.

Vezessétek rá az embereket arra, hogy tanulmányozzák Isten szeretetének és bölcsességének megnyilatkozását a természet műveiben. Vezessétek rá őket arra, hogy tanulmányozzák azt a csodálatos organizmust, az emberi szervezetet, és az azt szabályozó törvényeket. Akik felfogják Isten szeretetének bizonyítékait, akik megértenek valamit törvényének bölcsességéből és áldásaiból és az engedelmesség eredményeiből, azok egészen más szemszögből fogják nézni feladataikat és kötelességeiket. Ahelyett, hogy az egészségügyi törvények megtartását áldozatnak és önmegtagadásnak tartanák, felbecsülhetetlen áldásnak fogják tekinteni, ami valójában is.

Az evangélium minden szolgájának éreznie kell, hogy az egészséges élet elveinek tanítása a rájuk bízott feladatok egy része. Erre a munkára nagy szükség van, és a világ nyitott rá.

Mindenütt jelen van az az irányzat, amely szervezetek munkájával akarja pótolni a személyes erőfeszítést. Az emberi bölcsesség társulásra, központosításra, nagy templomok és intézmények felépítésére törekszik. Tömegek hagyják rá intézményekre és szervezetekre a jótékonykodást; okot találnak a világtól való elzárkózásra, és a szívük kihűl. Önzők és érzéketlenek. Az Isten és az emberek iránti szeretet kihal a lelkükből.

Krisztus megszabja minden követőjének a maga munkáját – olyan munkát, amit nem bízhat másra. Hogy szolgáljanak a betegeknek és szegényeknek, hogy hirdessék az evangéliumot az elveszetteknek – ezt nem lehet bizottságokra vagy segélyszervezetekre bízni. Egyéni felelősség, egyéni igyekezet, személyes áldozat az, amit az evangélium igényel.

„Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit – parancsolja Krisztus –, hogy megteljék az én házam.” Ő kapcsolatba hozza az embereket azokkal, akiken segíteni kívánnak. „A szegény bujdosókat házadba bevigyed – mondja –, ha meztelent látsz, felruházzad.” „Betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak” (Lk 14:23; Ésa 58:7; Mk 16:18). Közvetlen kapcsolat, személyes szolgálat által kell az evangélium áldásait megmutatni.

Isten az ősidőkben nem kizárólag egy osztályon keresztül adott népének világosságot. Dániel júdabeli fejedelem volt. Ésaiás szintén királyi családból származott. Dávid pásztorfiú volt, Ámos is pásztor. Zakariás babilóniai való fogoly, Elizeus földművelő. Az Úr a maga képviselőiként prófétákat és fejedelmeket támasztott, nemeseket és alacsony származásúakat, és megtanította nekik az igazságokat, hogy közöljék azokat a világgal.

Mindenkit, aki kegyelmében részesül, az Úr másoknak való szolgálattal bíz meg. Egyénileg kell vállalnunk részünket és helyünket, mondván: „Ímhol vagyok én, küldj el engemet!” (Ésa 6:8) Az Ige hirdetőjére, a misszionárius-ápolóra, a keresztény orvosra, az egyes keresztényekre – legyen az kereskedő vagy gazdálkodó, értelmiségi vagy szakmunkás –, mindenkire felelősség hárul. A mi feladatunk megismertetni az emberekkel üdvösségük evangéliumát. Minden vállalkozásunknak ezt a célt kell szolgálnia.

Akik vállalják a rájuk bízott munkát, nemcsak mások számára jelentenek áldást, hanem ők maguk is áldásban részesülnek. A jól végzett munka tudata visszahat saját lelkükre. A csüggedt elfelejti csüggedtségét, a gyenge erős lesz, a tudatlan értelmes, és mindenki biztos segítőt talál Őbenne, aki elhívta.

Krisztus egyháza szolgálatra szerveződött. Jelszava a szolgálat. Tagjai üdvösségük Vezérének irányítása alatt küzdelemre kiképezendő katonák. A keresztény lelkészeknek, orvosoknak, tanítóknak szélesebb körű munkájuk van, mint ahogy azt sokan felismerik. Nemcsak szolgálniuk kell az embereknek, hanem meg is kell őket tanítani, szolgálni. Nemcsak tanítaniuk kell a helyes elvekre, hanem ki kell képezniük hallgatóikat ezeknek az elveknek a továbbadására. A meg nem élt, tovább nem adott igazság elveszti életadó képességét, gyógyító erejét. Áldása csak akkor tartható meg, ha másokkal megosztják.

Isten iránti szolgálatunk egyhangúságát fel kell oldani. Minden gyülekezeti tag végezzen valamilyen szolgálatot a Mesterért. Egyesek nem tudnak oly sokat tenni, mint mások, de mindenki tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy visszaszorítsa a világon végigsöprő betegségek és nyomorúság áradatát. Sokan szívesen dolgoznának, ha megtanítanák nekik, hogyan kezdjék el. Oktatni és bátorítani kell őket.

Minden gyülekezet legyen keresztény munkásokat kiképező iskola. Tagjaikat meg kell tanítani bibliaóra tartására, szombatiskolai osztályok vezetésére és tanítására, és arra, hogyan lehet a legjobban segíteni a szegényeken, gondot viselni a betegekről, és hogyan kell dolgozni a megtéretlenekért. Szükség van egészségügyi iskolákra, főzőtanfolyamokra és a keresztény segítő munka különböző ágaira. Nemcsak tanításra van szükség, hanem tapasztalt oktatók melletti tényleges munkára is. A munkát vezessék a tanítók, mások pedig mellettük tanulni fognak példájukból. A példa értékesebb, mint sok szabály.

Mindenki fejlessze fizikai és szellemi képességeit a maximumra, hogy dolgozhasson Istenért bárhol, ahova hívja őt. Ugyanaz a kegyelem, amely Krisztustól Pálra és Apollósra áradva olyan kiváló lelki emberekké tette őket, ma is árad az odaszentelt keresztény misszionáriusokra. Isten azt akarja, hogy gyermekei értelmes és tanult emberek legyenek, mert így tudják Őt világunkban igazán és nyilvánvalóan megdicsőíteni.

Művelt munkások, akik Istennek szentelték életüket, többféleképpen tudnak szolgálni, és alaposabb munkára képesek, mint a képzetlenek. Fegyelmezett gondolkodásuk helyzeti előnyt jelent számukra. De a kevésbé tehetségesek és képzettek is elfogadhatóan szolgálhatnak másoknak. Isten felhasználja azokat, akik ezt készségesen vállalják. Nem a legkiválóbb és legtehetségesebb személyek munkája jár a legnagyobb és legtartósabb eredménnyel. Olyan férfiakra és nőkre van szükség, akik meghallották a menny üzenetét. A leghatékonyabb munkások azok, akik elfogadják ezt a hívást: „Vegyétek föl magatokra az én igámat”, és tanuljatok tőlem (Mt 11:29).

Olyan misszionáriusokra van szükség, akik szívüket adják a munkába. Akinek a szívét Isten megérintette, az nagyon szeretne azokhoz közeledni, akik még sohasem hallottak szeretetéről. Személy szerint fáj neki állapotuk, és életét a saját kezébe véve elindul a menny által küldött és ihletett követként, hogy olyan munkát végezzen, amelyben közreműködhetnek az angyalok.

Ha nagy értelmi képességekkel megáldott emberek ezeket az ajándékokat önzően használják, egy bizonyos próbaidő után magukra maradnak, hogy a saját útjukat járják. Isten elhív kevésbé tehetségesnek látszó, önmagukban kevésbé bízó embereket is, és a gyengéket megerősíti, mert ők bíznak abban, hogy megteszi értük azt, amire ők képtelenek. Isten elfogadja az őszinte szolgálatot, és kipótolja hiányosságaikat.

Az Úr sokszor olyan embereket választ munkatársaiul, akiknek csak korlátozott iskolai műveltség megszerzésére volt alkalmuk. Ezek az emberek nagy igyekezettel használják képességeiket, és az Úr megjutalmazza műve iránti hűségüket, kitartó szorgalmukat, tudásszomjukat. Látja könnyeiket, és hallja imáikat. Ahogy megáldotta a babiloni udvar foglyait, ma is bölcsességgel és ismerettel ajándékozza meg munkásait.

Hiányos iskolai műveltségű, alacsony társadalmi helyzetű emberek néha csodálatos eredményeket értek el a lélekmentésben Krisztus kegyelme által. Sikerük titka Isten iránti bizalmuk volt. Naponta tanultak tőle, akinek csodálatos a bölcsessége és nagy a hatalma.

Ezeket a munkásokat bátorítani kell. Az Úr kapcsolatba hozza őket jobb képességű emberekkel, hogy kitöltsék a mások által hagyott réseket. Gyorsaságuk a tennivalók felismerésében, készségük a rászorulók megsegítésére, kedves szavaik és tetteik olyan ajtókat nyitnak meg, amelyek különben zárva maradnának. Közel férkőznek a bajbajutottakhoz, és szavaik meggyőző befolyása sok remegő lelket vonz Istenhez. Szolgálatuk mutatja, mit tehetnének sok ezren mások is, ha akarnának.

Semmi sem ébreszt olyan önfeláldozó buzgóságot, és nem csiszolja és erősíti úgy a jellemet, mint a másokért való szolgálat. Sok állítólagos keresztény a gyülekezeti kapcsolatok keresésében csak önmagára gondol. Élvezni akarják a gyülekezeti közösséget és a pásztori gondoskodást. Nagy és virágzó gyülekezetek tagjaivá lesznek, és beérik azzal, hogy tesznek valami keveset másokért. Így megfosztják magukat a legértékesebb áldásoktól. Sok embernek nagyon hasznos lenne, ha feláldoznák kellemes, könnyen irányítható kapcsolataikat. Menjenek oda, ahol energiájukat a keresztény szolgálat igényli, és megtanulhatnak felelősséget hordozni.

Az egy csomóba zsúfolt fák nem fejlődnek egészségesen és masszívan. A kertész átülteti őket, hogy legyen helyük a fejlődéshez. Hasonló munka nagy gyülekezetek számos tagjának is javára szolgálna. Oda kellene helyezni őket, ahol energiájukat aktív keresztény szolgálat köti le. De a másokért való szolgálat hiánya miatt elvesztik lelki életüket, elkorcsosulnak és eredménytelenek lesznek. Valamilyen misszióterületre áttelepülve pedig megerősödnének.

Senkinek sem kell várnia addig, amíg valamilyen távoli területre hívják, hogy elkezdjen másoknak segíteni. A szolgálat ajtói mindenütt nyitva vannak. Ott élnek körülöttünk azok, akik segítségünket igénylik. Özvegyek, árvák, betegek és haldoklók, csüggedtek, lehangoltak, tudatlanok és kivetettek mindenütt találhatók.

Éreznünk kell, hogy különleges feladatunk a szomszédainkért való szolgálat. Keressétek meg, hogyan tudtok a legjobban segíteni azoknak, akik nem érdeklődnek a vallásos dolgok iránt. Amikor meglátogatjátok barátaitokat és szomszédaitokat, tanúsítsatok érdeklődést lelki életük iránt éppúgy, mint földi jólétük iránt. Beszéljetek nekik Krisztusról, a bűnbocsátó Megváltóról. Hívjátok meg szomszédaitokat otthonotokba, és olvassatok nekik a Bibliából és annak igazságait magyarázó könyvekből. Hívjátok meg őket, hogy énekeljenek és imádkozzanak veletek. Ezeken a kis összejöveteleken Krisztus is jelen van, ahogy megígérte, és kegyelme megérinti a szíveket.

A gyülekezeti tagok neveljék rá magukat e munka végzésére. Ez éppen olyan fontos, mint megmenteni idegen országokban élő, sötétségben veszteglő lelkeket. Míg egyesek távoli vidékeken élő lelkekért éreznek felelősséget, sokan, akik otthon élnek, érezzenek éppolyan felelősséget a körülöttük lakó drága lelkekért, és dolgozzanak szorgalmasan az ő üdvösségükért.

Sokan azon sajnálkoznak, hogy üres életet élnek. Ők maguk tehetik életüket gazdaggá és befolyásossá, ha akarják. Azok, akik szeretik Jézust szívükkel, értelmükkel és lelkükkel, és felebarátjukat, mint önmagukat, széles területen használhatják képességeiket és befolyásukat.

Senki se keressen nagyobb feladatokat, kihasználatlanul hagyva az apró alkalmakat. Míg sikeres lehetsz a kis feladatban, a nagyobb munkába belebukhatsz, és akkor elcsüggedsz. Ha teljes erőbedobással végzed el a kezed ügyében lévő feladatokat, akkor alkalmassá teheted magad a nagyobb munkára. A mindennapi alkalmak figyelmen kívül hagyásával, a kéznél levő kicsiny dolgok mellőzésével sokan gyümölcstelenek lesznek és elsorvadnak.

Ne támaszkodj emberi segítségre! Az embereken túl nézz arra a Valakire, akit Isten fájdalmaink elviselésére, bánatunk elhordozására, szükségleteink kielégítésére rendelt. Istent szaván fogva bárhol találsz munkát. Fogj hozzá, és rendíthetetlen hittel lépj előre! Az a hit, hogy Krisztus jelen van, erőt ad és állhatatossá tesz. Munkálkodj önzetlen érdeklődéssel, lelkiismeretes igyekezettel, kitartó erővel.

Egyes területeken, ahová az elviselhetetlen és csüggesztő állapotok miatt sokan nem hajlandóak odamenni, önfeláldozó munkások erőfeszítései meglepő változásokat hoztak létre. Nem emberi erőre, hanem Istenre támaszkodva türelmesen és kitartóan dolgoztak, és az Ő kegyelme erőt adott nekik. Az így megvalósított sok jót ez a világ soha nem fogja megismerni, de az áldott eredmények láthatóak lesznek odaát.

Önfenntartó misszionáriusok sok helyen eredményesen dolgozhatnak. Pál apostol önfenntartó misszionáriusi munkával világszerte megismertette Krisztust. Míg Ázsia és Európa nagyvárosaiban naponta hirdette az evangéliumot, kézművesi mesterségét folytatva tartotta fenn magát és társait. Az efézusi vénekhez intézett, munkamódszereiről bizonyságot tevő búcsúszavai értékes tanulságokkal szolgálnak minden evangéliumi munkás számára.

„Ti tudjátok” – mondta –, „mint viseltem magamat tiköztetek az egész idő alatt... hogy semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként... Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam: Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak. Mindenestől megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni” (ApCsel 20:18–35).

Sokan ma is, ha ugyanaz az önfeláldozó lelkület hatná át őket, hasonló módon jó munkát végezhetnének. Induljanak el együtt ketten vagy többen az evangélizációs munkában! Látogassák meg az embereket, imádkozzanak, énekeljenek, tanítsák, magyarázzák a Szentírást, és szolgáljanak a betegeknek! Egyesek könyvevangélistaként tarthatják fenn magukat, mások pedig, az apostolhoz hasonlóan valamilyen kézművességet vagy egyéb munkát végezhetnek. És miközben munkájukat végezve felismerik tehetetlenségüket, alázatosan Istenre támaszkodva áldott tapasztalatokban lesz részük. Az Úr Jézus jár előttük, és mind a gazdagok, mind a szegények között pártfogásra és segítségre találnak.

Akik orvos-misszionáriusként kaptak kiképzést külföldi szolgálatra, azokat arra kell bátorítani, hogy késedelem nélkül menjenek el oda, ahol szolgálni fognak, és kezdjenek dolgozni az emberek között, munka közben tanulva meg a nyelvet. Nagyon hamar képesek lesznek arra, hogy megtanítsák Isten szavának egyszerű igazságait.

Az egész világon szükség van a kegyelem követeire. A keresztény családok hivatása, hogy elmenjenek sötétségben tévelygő lakóközösségekbe, külföldi területekre, hogy megtudják mire van szükségük embertársaiknak, és munkálkodjanak a Mester ügyéért. Ha ilyen családok telepednének le a föld sötét helyein, a lelki sötétségben élő emberek között, és Krisztus életét sugároznák, milyen nemes munka valósulhatna meg!

Ez a munka önfeláldozást igényel. Amíg sokan minden akadály elhárulására várnak, elvégezetlenül marad az a munka, amelyet elvégezhetnének, és tömegek halnak meg remény és Isten nélkül. Egyesek anyagi előnyökért vagy tudományos ismeretekért bizonytalan területekre merészkednek, és szívesen viselnek el áldozatot és nehézséget; de embertársaik érdekében milyen kevesen költöznek családjukkal olyan területekre, amelyek nélkülözik az evangéliumot!

A legkülönbözőbb állású vagy helyzetű emberek közelébe kerülni, bárhol vannak is, és segíteni nekik minden lehetséges módon – ez az igazi szolgálat. Ilyen erőfeszítéssel szíveket nyerhetsz meg, és olyan ajtót nyithatsz ki, amelyen át pusztuló lelkekhez kerülhetsz közel.

Bármit csinálsz, soha ne feledkezz el arról, hogy el vagy kötelezve Krisztusnak, és része vagy a nagy megváltási tervnek. Krisztus szeretetének gyógyító, életadó ereje hassa át életedet. Amint igyekszel másokat Isten szeretetének vonzáskörébe vonni, tegyen beszéded tisztasága, önzetlen szolgálatod, derűs viselkedésed bizonyságot kegyelmének hatalmáról. Adj a világnak olyan tiszta és igaz képet Istenről, hogy az emberek meglássák szépségét.

Nem sok haszna van annak, ha az általunk rossznak minősített szokások támadásával próbálunk másokat megreformálni. Az ilyen törekvésből sokszor több kár származik, mint haszon. A samáriai asszonnyal való beszélgetésekor Jézus nem becsmérelte Jákób kútját, hanem valami jobbat kínált. „Ha ismernéd az Isten ajándékát – mondta –, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet” (Jn 4:10). A beszélgetést arra a kincsre terelte, amelyet adni készült. Felkínált az asszonynak valami jobbat annál, mint amije volt: az élő vizet, az evangélium örömét és reménységét.

Ez szemlélteti azt a módot, ahogyan nekünk is dolgoznunk kell. Valami jobbat kell felkínálnunk az embereknek, mint amijük van. Krisztus békességét, amely minden értelmet felülhalad. Beszélnünk kell nekik Isten szent törvényéről, jellemének tükörképéről, ami kifejezi azt, hogy Isten mit vár el tőlük. Mutasd meg nekik, hogy a világ tovatűnő örömeinél és múló gyönyöreinél milyen végtelenül különb a menny soha el nem múló dicsősége! Beszélj nekik a Megváltóban található szabadságról és nyugalomról! „Valaki... abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik” (Jn 4:14) – nyilatkoztatta ki Jézus.

Magasztald fel Jézust, és kiáltsd: „Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1:29). Csak Ő tudja kielégíteni a szív sóvárgását, és csak Ő tud békét teremteni a lélekben.

A világ minden embere között a reformátoroknak kell a legönzetlenebb, legkedvesebb, legudvariasabb embereknek lenniük. Életükben meg kell látszania az önzetlen cselekedetekben kifejeződő igazi jóságnak. Istennek az a munkása, aki udvariatlan, aki türelmetlenül kezeli a tudatlanságot és a makacsságot, aki elhamarkodva szól vagy meggondolatlanul cselekszik, úgy bezárhatja a szívekhez vezető ajtót, hogy soha többé nem kerülhet közel hozzájuk.

Amilyen lágyan hullik a harmat és a csendes eső a hervadó növényekre, olyan szelídek legyenek szavaink, amikor embereket igyekszünk tévelygésüktől megszabadítani. Isten azt akarja, hogy először a szívet nyerjük meg. Mondjuk az igazságot szeretettel, és bízzunk abban, hogy Isten hatalma alkalmassá teszi beszédünket az élet megreformálására. A Szentlélek a megfelelő helyre juttatja el a szeretettel mondott szavakat.

Mi természettől fogva én-központúak és önfejűek vagyunk, de amikor megtanuljuk azt a leckét, amire Krisztus akar megtanítani minket, akkor az Ő természetének részeseivé válunk; és ettől kezdve az Ő életét éljük. Krisztus csodálatos példája, páratlan gyöngédsége – hogy együttérez másokkal, sír a sírókkal, örül az örülőkkel – nagy hatással van azok jellemére, akik őszintén követik Őt. Kedves szavakkal és tettekkel megpróbálják könnyűvé tenni az utat a fáradt lábak előtt.

„Az Úr Isten bölcs nyelvet adott énnékem, hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel” (Ésa 50:4).

Körülöttünk szomorú szívű emberek vannak. Mindenütt – itt is, ott is – megtaláljuk őket. Keressük meg ezeket a szenvedőket, és mondjunk vigasztalásul az ő helyzetükhöz illő szavakat! Legyünk mindig jó eszközök, akikből üdítő vízként árad a részvét.

Senki se felejtse el, hogy mások életében is vannak a halandók szeme elől elrejtett fejezetek! „Naplójuk” kíváncsi szemektől eltakart szomorú történeteket őriz. Hosszú kemény harcokról, lehangoló körülményekről, talán családi bajokról szól, amelyek napról napra csökkentik a bátorságot, a bizalmat és a hitet. Az élet csatáját kilátástalanul vívók erősíthetők kis figyelmességekkel, amelyek csak szeretetteljes fáradozásba kerülnek. Egy igaz barát erős, segítőkész kézszorítása többet ér nekik, mint az arany vagy az ezüst. A kedves szavakat angyalok mosolyaként fogadják.

Tömegek küszködnek a szegénységgel, és kénytelenek kis fizetségért kemény munkát végezni. Így is csak az élet legfontosabb szükségleteit tudják kielégíteni. A jobb dolgok reménye nélküli gürcölés és nélkülözés teszi terhüket majdnem elviselhetetlenné. Gondterheltek és lesújtottak; nem tudják, hova forduljanak segítségért. Érezz velük együtt próbáikban, szívfájdalmukban és csalódásukban! Így lehetőséged nyílik arra, hogy segíts rajtuk. Beszélj nekik Isten ígéreteiről, imádkozz velük és értük, ébressz bennük reményt!

Amikor a lélek beteg és a csüggedt szív már alig ver, a Megváltó úgy tekinti a vigasztaló, bátorító szavakat, mintha azokat neki magának mondták volna. Amikor a szívek felvidulnak, a mennyei angyalok örömmel nyugtázzák azt.

A Úr korszakról korszakra fel akarja ébreszteni az emberek lelkében mennyei testvériségük tudatát. Legyél Isten munkatársa! Amikor a világon eluralkodik a gyanakvás, és az emberek elhidegülnek egymástól, Krisztus tanítványai tanúsítsanak olyan lelkületet, amilyen a mennyben uralkodik!

Szólj úgy, ahogy Ő szólna, cselekedj úgy, ahogy Ő cselekednék! Mindig tükrözd vissza kedves jellemét! Mutasd meg azt a végtelen szeretetet, amely minden tanításának és az emberekkel való kapcsolatának az alapja. A legszerényebb munkás is, ha Krisztussal együttmunkálkodik, olyan húrokat pengethet meg, melynek rezgése a föld végső határáig elhallatszik, és dallama az örök korszakokon át elhat.

Mennyei lények várnak arra, hogy emberi eszközökkel együttműködve megmutathassák a világnak, mivé válhatnak emberek, és Istennel egységben mit valósíthatnak meg pusztulásba rohanó lelkek megmentéséért. Isten korlátlanul fel tudja használni azt az embert, aki énjét megtagadva szabad teret enged szívében a Szentlélek munkájának, és teljesen Istennek szentelt életet él. Azok, akik testüket, lelküket és egész lényüket Isten szolgálatára szentelik, állandóan új fizikai, szellemi és lelki erőt kapnak. A menny kimeríthetetlen tárháza áll rendelkezésükre. Krisztus nekik adja saját Lelkének éltető leheletét, saját életét. A Szentlélek mennyei erővel ruházza fel őket, hogy értelmükben és szívükben munkálkodjék. A nekünk adott kegyelem által olyan győzelmeket érhetünk el, amelyek saját téves nézeteink, jellemhibáink, kishitűségünk miatt lehetetlennek látszottak.

Mindenki, aki semmit vissza nem tartva felajánlja magát az Úr szolgálatára, felbecsülhetetlen eredmények eléréséhez kap erőt. Isten csodálatos dolgokat fog tenni értük. Úgy munkálkodik értelmükben, hogy már ezen a világon is látható lesz életükben az eljövendő élet ígéreteinek beteljesedése.

„Örvend a puszta és a kietlen hely,Örül a pusztaság és virul, mint őszike.Virulva virul és örvend ujjongva,A Libánon dicsősége adatott néki,Kármel és Sáron ékessége;Meglátják ők az Úrnak dicsőségét,Istenünk ékességét._x000D_

Erősítsétek a lankadt kezeket,És szilárdítsátok a tántorgó térdeket.Mondjátok a remegő szívűeknek:Legyetek erősek, ne féljetek!Ímé, Istenetek...

Akkor a vakok szemei megnyílnak,És a süketek fülei megnyittatnak,Akkor ugrándoz, mint szarvas, a sánta,És ujjong a néma nyelve,Mert a pusztában víz fakad,És patakok a kietlenben.

És tóvá lesz a délibáb,És a szomjú föld vizek forrásivá...És lesz ott ösvény és út,És szentség útának hivatik:Tisztátalan nem megy át rajta;Hisz csak az övék az;Aki ez úton jár, még a bolond se téved el.

Nem lesz ott oroszlán,És a kegyetlen vad nem jő fel reá,Nem is található ott,Hanem a megváltottak járnak rajta!Hisz az Úr megváltottai megtérnek,És ujjongás között Sionba jönnek;És örök öröm fejükön,Vigasságot és örömet találnak;És eltűnik fájdalom és sóhaj”

(Ésa 35:1–10).