A beteggondozóknak tisztában kell lenniük azzal, milyen fontos nagy gondot fordítani az egészségügyi törvényekre. Nincs még egy olyan hely, ahol fontosabb lenne engedelmeskedni ezeknek a törvényeknek, mint a betegszoba. Sehol sem múlik olyan sok a híven teljesített apró munkákon, mint ott. Súlyos betegség esetén egy kis hanyagság, vagy akár a legkisebb figyelmetlenség a beteg szükségleteivel vagy az őket fenyegető veszélyekkel szemben; az aggodalmaskodás jelei, felindultság, ingerültség, sőt még az együttérzés hiánya is nyomhat a latban az élet és halál mérlegén, és sírba vihet olyan beteget, aki különben meggyógyulhatott volna.

Az ápoló rátermettsége nagymértékben múlik testi erején. Minél egészségesebb, annál jobban elbírja a betegápolással járó megterhelést, és annál eredményesebben tud eleget tenni kötelezettségeinek. A betegápolónak különleges figyelmet kell fordítania az étrendre, a tisztaságra, a tiszta levegőre és a testmozgásra. Ha a család tagjai is ugyanígy vigyáznak, el tudják viselni a rájuk háruló többletmegterhelést, és csökken megbetegedésük veszélye is.

Súlyos betegség esetén, amikor éjjel-nappal szükség van ápolószemélyzetre, legalább két ügyes ápolónő között kell megosztani a munkát, hogy mindkettőnek legyen alkalma a pihenésre és a szabad levegőn való mozgásra. Ez különösen abban az esetben fontos, ha nehéz a betegszobát bőséges friss levegővel ellátni. Mivel nem mindenki ismeri fel, hogy milyen szükség van friss levegőre, olykor hiányos a szellőztetés, és sok esetben mind a beteg, mind a gondozó élete veszélyben forog.

A megfelelő óvintézkedés betartásával elkerülhető, hogy a ragályos betegséget mások is megkapják. Alakítsunk ki helyes szokásokat; tisztasággal és megfelelő szellőztetéssel tartsuk távol a mérgező okokat a betegszobából. Ha ezt tesszük, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a beteg meggyógyul, és az esetek többségében sem a gondozó, sem a családtagok nem kapják meg a betegséget.

A gyógyuláshoz legkedvezőbb feltételek megteremtése érdekében a beteg szobája legyen nagy, világos és derűs, alapos szellőztetési lehetőséggel. A lakásnak azt a szobáját kell betegszobának kiválasztani, amelyik a legjobban megfelel ezeknek a követelményeknek. Sok házban nincs külön szellőző-berendezés, és beszerzése nehéz; de minden lehető intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy a betegszobát éjjel-nappal friss levegő járja át.

Amennyire csak lehetséges, a betegszobát egyenletes hőmérsékleten kell tartani. Figyelni kell a hőmérőt. A beteggondozó – akit az ápolási teendők sok esetben megfosztanak az alvástól, vagy éjszaka felébresztenek – hajlamos a fázásra, és nem tudja elbírálni, hogy mikor egészséges a hőmérséklet.

Az ápoló egyik fontos feladata, hogy törődjék a beteg étrendjével. Nem szabad megengedni, hogy a beteg táplálék hiányában szenvedjen vagy indokolatlanul legyengüljön, sem pedig azt, hogy legyengült emésztőszerveit túlterhelje. Gondot kell fordítani tápláléka elkészítésére, ízletességére és felszolgálására; de bölcs megítéléssel kell a beteg szükségleteihez alkalmazni mind mennyiségben, mind minőségben. Különösen a lábadozás időszakában, amikor a betegnek már jó az étvágya, de emésztőszervei még nem erősödtek meg, a helytelen táplálkozás nagy kárt okozhat.

Az ápolók és mindazok, akik bejáratosak a betegszobába, legyenek derűsek, nyugodtak és higgadtak. Kerülni kell minden kapkodást, idegességet és zűrzavart. Az ajtót vigyázva kell nyitni és csukni; és az egész ház legyen csendes! Lázas megbetegedés esetén különösen akkor kell vigyázni, amikor beáll a krízis, és a láz szűnik; sokszor elengedhetetlen, hogy a beteget valaki állandóan szemmel tartsa. Tudatlanság, feledékenység és hanyagság sok olyan ember halálát okozta, aki még élhetett volna, ha hozzáértő, figyelmes ápolószemélyzet megfelelő gondozásban részesíti.

Rosszul értelmezett kedvesség és téves udvariasság az, ami a beteg gyakori látogatására késztet. Súlyos beteget nem szabad látogatni. A látogatók fogadásával járó izgalom elfárasztja éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége volna nyugodt, zavartalan pihenésre.

A lábadozó betegnek vagy a tartós betegségben szenvedőnek sokszor örömet szerez és javára szolgál az a tudat, hogy kedvesen megemlékeznek róla; de a személyes látogatásnál egy együttérző üzenet vagy valamilyen kis ajándék sokszor jobb szolgálatot tesz, és ugyanakkor veszélytelen.

Szanatóriumokban és kórházakban az ápolóknak, akiknek folytonosan több beteggel van dolguk, határozott erőfeszítést kell tenniük azért, hogy mindig kedvesek és derűsek legyenek, és minden szóra és tettre odafigyeljenek. Rendkívül fontos, hogy ezekben az intézményekben az ápolók igyekezzenek munkájukat okosan és jól végezni. Gondoljanak mindig arra, hogy mindennapi feladataik teljesítésével az Úr Jézust szolgálják.

A betegeknek szükségük van arra, hogy okosan szóljanak hozzájuk. Az ápolók tanulmányozzák naponta a Bibliát, hogy olyan dolgokat tudjanak mondani, amelyekkel felvilágosítják és segítik a szenvedőket. Isten angyalai jelen vannak azokban a szobákban, ahol a betegeknek szolgálnak. A kezelést végző személyt körülvevő légkör legyen tiszta, és árasszon jó illatot! Az orvosok és ápolók kövessék Krisztus elveit, és életükben legyenek láthatók az Ő tulajdonságai! Akkor tetteikkel és szavaikkal a Megváltóhoz vonzzák a betegeket.

A keresztény ápoló kezelés közben kedvesen és eredményesen irányíthatja a betegek figyelmét Krisztusra, a lélek és test gyógyítójára. A szavakba öntött gondolatok – itt egy kicsi, ott egy kicsi – megteszik a hatásukat. Az idősebb ápolók ne veszítsenek el egyetlen kedvező alkalmat sem, amikor felhívhatják a betegek figyelmét Krisztusra. Legyenek mindig készek arra, hogy a lelki gyógyítást társítsák a testi gyógyítással.

Az ápolóknak a legkedvesebben és a legnagyobb szeretettel kell azt tanítaniuk, hogy aki meg akar gyógyulni, annak többé nem szabad Isten törvényét áthágnia. Határozza el, hogy ezentúl nem él bűnös életet. Isten nem áldhatja meg azt az embert, aki a menny törvényeinek tudatos megsértésével folytonosan betegséget és szenvedést okoz magának. De Krisztus a Szentlélek által gyógyító erőként jelenik meg azoknak, akik megszűnnek cselekedni a bűnt, és megtanulják cselekedni a jót.

Azok, akik nem szeretik Istent, állandóan a lélek és a test legfőbb érdekei ellen dolgoznak. De akik ráébrednek arra, hogy milyen fontos a jelenlegi gonosz világban Istennek engedelmeskedni, azok készek lesznek minden rossz szokástól elhatárolni magukat. Hála és szeretet tölti be szívüket. Tudják, hogy Krisztus a barátjuk. Sok esetben az a felismerés, hogy ilyen barátjuk van, többet jelent a szenvedőknek a betegségből való felépülésben, mint a legjobb gyógymód. De a szolgálat egyik része sem nélkülözhető. A kettő együtt jár.