Krisztus nem azért szeretett minket, mintha mi már előbb szerettük volna Őt, hanem "mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt". Nem úgy bánik velünk, ahogy megérdemeljük. Habár bűneink kárhoztatást érdemelnek, Ő nem kárhoztat minket. Évről évre elviseli gyengeségünket, tudatlanságunkat, hálátlanságunkat és makacsságunkat. Bár tévelygünk, szívünk kemény és Szent Igéjét elhanyagoljuk, Ő mégis állandóan felénk nyújtja kezét.

A kegyelem Isten tulajdonsága, amelyet arra érdemtelen emberi lények iránt gyakorol. A kegyelmet nem is kerestük, de Isten általa keres bennünket, és örömmel árasztja reánk, nem mintha méltók lennénk rá, hanem mert végtelenül méltatlanok vagyunk. Kegyelmére csak nagy szükségünk miatt tarthatunk igényt.

Az Úr Isten Jézus Krisztus által naphosszat a bűnös és elbukott ember felé nyújtja hívogató kezét. Ő mindenkit elfogad. Szívesen lát mindenkit. Örömmel bocsát meg a legbűnösebbeknek is. Elveszi a prédát az erőstől, megszabadítja a foglyot, kiragadja az üszkös fadarabot a tűzből. A legmélyebb emberi nyomorúságig ereszti le kegyelmének aranyláncát, és felemeli a bűnnel fertőzött, megrontott embert.

Minden ember Krisztus szeretetének és érdeklődésének tárgya. Életét adta azért, hogy visszavezethesse az embert Istenhez. Ahogy a pásztor gondot visel nyájának juhairól, úgy gondoskodik Ő is a bűnös, tehetetlen emberről, akit Sátán mesterien szőtt hálói pusztulással fenyegetnek.

A Megváltó példát mutat arra, hogyan szolgáljunk a megkísértett és tévedő embereknek. Nekünk is az általa tanúsított érdeklődéssel, gyengédséggel és türelemmel kell másokkal bánnunk. "Amint én szerettelek titeket - mondja -, úgy szeressétek ti is egymást" (Jn 13:34). Ha Krisztus bennünk lakik, akkor az Ő önzetlen szeretetét tanúsítjuk mindenki iránt, akivel dolgunk van. Amikor együttérzést és segítséget igénylő embereket látunk, nem azt kérdezzük: "Megérdemlik-e?", hanem azt, hogy "hogyan lehetek hasznukra?"

Gazdagok és szegények, nagyok és kicsinyek, szabadok és rabok - mindenki Isten örökrésze. Ő, aki életét adta az ember üdvösségéért, minden emberben olyan értéket lát, amit véges elmével fel sem lehet fogni. A kereszt titkából és dicsőségéből alkothatunk képet arról, hogy milyen sokra értékeli az embert. Ha így teszünk, érezni fogjuk, hogy túl sokba kerültek a legmélyebbre süllyedt emberek is ahhoz, hogy hidegen vagy megvetéssel kezeljük őket. Tudatosul bennünk, milyen fontos munkálkodni embertársainkért, hogy eljuthassanak Isten trónjához.

A Megváltó példázatában szereplő elveszett drakhma, bár a piszokban és a szemétben hevert, ezüstből volt. Tulajdonosa kereste, mert értékes volt. Ehhez hasonlóan minden ember, bármilyen mélyre vitte is a bűn, drága Isten szemében. Ahogy az érmén az uralkodó hatalom képe és neve látható, úgy viselte az ember is a teremtéskor Isten képét és nevét. A bűn hatására eltorzultan és homályosan bár, e felirat nyomai ott maradtak minden lélekben. Isten helyre akarja állítani a lelket, és visszahelyezni rá saját képmását - igazságban és szentségben.

Mily kevéssé osztozunk Krisztus együttérzésében - a megrontott, bűnös, szenvedő, törvényszegésükben és bűneikben holt emberek iránti könyörületben! Pedig ennek kellene a legerősebb köteléknek lennie Krisztus és köztünk. Az ember emberrel szembeni könyörtelensége a mi legnagyobb bűnünk. Sokan azt képzelik, hogy Isten ítéletét képviselik, miközben elmulasztják gyengédségét és szeretetét képviselni. Sokszor a kísértés súlya nyomja azokat, akiket ridegen és szigorral kezelnek. Sátán küzd ezekkel a lelkekkel. A durva, részvétlen szavak elcsüggesztik őket, és mint szabad prédákat sodorják a kísértő hatalmába.

Kényes dolog emberek lelkével foglalkozni. Csak Ő, aki olvas a szívben, tudja, hogy miként lehet az embert bűnbánathoz vezetni. Csak az Ő bölcsessége teheti eredményessé az elveszettekhez való közeledésünket. Odavághatod neki ridegen ezt: "én szentebb vagyok, mint te"; nem számit, mennyire helyes az okfejtésed, és hogy mennyire igaz az, amit mondasz, az soha nem fog szívhez szólni. Amikor szabályok vagy érvek ismételgetésével semmire sem lehet jutni, Krisztus szóban és tettben kifejezett szeretete megtalálja az utat a lélekhez.

Több krisztusi együttérzésre van szükség; nemcsak azok iránt, akik szemünkben hibátlanok, hanem az olyan szegények, szenvedők és küzdő lelkek iránt is, akik gyakran hibáznak, vétkeznek és megbánják, akik kísértésbe esnek és elcsüggednek. Irgalmas Főpapunkhoz hasonlóan gyarlóságaikon megindulva menjünk oda embertársainkhoz.

A megvetett, kiközösített vámszedők és bűnösök voltak azok, akiket Krisztus hívott; kegyelmével és szeretetével késztette őket arra, hogy hozzá forduljanak. Csak azokat nem támogatta soha, akik gőgösen távol tartva magukat lenéztek másokat.

"Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit - parancsolja nekünk Krisztus -, hogy megteljék az én házam". E szavaknak engedelmeskedve menjünk el a közelünkben élő pogányokhoz, és a távol lévőkhöz is. "A vámszedőknek és paráznáknak" meg kell hallaniuk a Megváltó hívását. Követeinek kedvessége és hosszútűrése által a meghívás kényszerítő hatalommá lesz, hogy felemelje azokat, akik a legmélyebbre süllyedtek a bűnben.

A keresztény indítékok arra köteleznek, hogy megfelelő céltudatossággal, lankadatlan érdeklődéssel, egyre sürgetőbben munkálkodjunk a Sátán csapdájába esett lelkekért. Semmi se hűtse le az elveszettek üdvösségéért való buzgólkodást.

Figyeljük meg, hogy Isten szavából végig kiérződik a Krisztus keresésére késztető sürgetés. Ragadjunk meg minden alkalmat, személyesen és nyilvánosan is, soroljunk elő minden érvet, helyezzünk hatalmas súlyt minden indokra, hogy az embereket a Megváltóhoz vezessük. Minden erőnkkel serkentsük őket arra, hogy tekintsenek Jézusra, és fogadják el önmegtagadó, áldozatos életét. Fejezzük ki azt a reményünket, hogy minden tőle kapott képességükkel meg fogják dicsőíteni nevét, és hogy ezzel örömet fognak szerezni Krisztusnak.

"Reménységben tartatunk meg" (Róm 8:24). Éreztessük meg a bűnbe esett emberekkel, hogy számukra sincs még túl késő emberhez méltóan élni. Krisztus megtisztelte az embert bizalmával, és ezzel irántuk való megbecsülését fejezte ki. Még a legmélyebbre süllyedt embereket is tisztelettel kezelte. Krisztusnak mindig fájt, amikor ellenségeskedéssel, romlottsággal és erkölcstelenséggel találta magát szemben, de soha egyetlen szóval sem fejezte ki, hogy ez sérti érzékenységét, vagy bántja finom ízlését. Bármilyen gonosz szokással, súlyos előítélettel vagy eluralkodó szenvedéllyel találkozott, mindezt szánakozó gyengédséggel fogadta. Ahogy az Ő Lelke megérint bennünket, minden embert a miénkhez hasonló kísértésekkel és próbákkal küzdő testvérünknek tekintünk, akik sokszor elbuknak, és igyekeznek újra talpra állni, megértésre és segítségre vágyva harcolnak a csüggedtséggel és nehézségekkel. Ne csüggesszük és ne utasítsuk el őket, hanem ébresszünk reményt a szívükben! Ekképpen felbátorodnak, és bizalommal mondhatják: "Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!" Ő le fogja perelni ügyemet, "és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az ő igazságát" (Mik 7:8-9).

Isten "székhelyéről lenéz a föld minden lakosára.Ő alkotta mindnyájuk szívét"

(Zsolt 33:14-15).

Arra kér, hogy amikor megkísértett és tévelygő emberekkel foglalkozol, ügyelj "magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is" (Gal 6:1). Saját gyengeségünk tudatában legyünk könyörületesek mások gyengeségei iránt!

"Kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál?" (1Kor 4:7). "Egy a ti Mesteretek: ...ti pedig mindnyájan testvérek vagytok?" (Mt 23:8). "Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? avagy te is miért veted meg a te atyádfiát?" (Róm 14:10). "Annakokáért egymást többé ne kárhoztassuk: hanem inkább azt tartsátok, hogy a ti atyátokfiának ne szerezzetek megütközést vagy megbotránkozást" (Róm 14:13).

Az embert mindig megalázza, ha rámutatnak a hibáira. Senki se tegye ezt a tapasztalatot szükségtelen korholással még keservesebbé! Soha senkit sem lehetett megnyerni feddő szavakkal, de eltaszítani igen, és minden bizonygatással szemben kemény ellenállást váltani ki belőle. Tapintatos, barátságos, megnyerő viselkedés megmentheti a tévelygőt, és eltakarja bűnök sokaságát.

Pál apostol szükségesnek tartotta megdorgálni a rosszat, de milyen óvatosan igyekezett megmutatni, hogy barátja a vétkezőknek! Milyen vigyázva magyarázta meg nekik tettének okát! Meg akarta értetni velük, hogy fájó szívvel okoz fájdalmat nekik. Bizalmat és megértést tanúsított a győzelemért harcolók iránt.

"Sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könnyhullatással, nem, hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amellyel kiváltképpen irántatok viseltetem" (2Kor 2:4). "Hát ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam: ...Most örülök, nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg... Mert ímé ez a ti Isten szerint való megszomorodástok milyen nagy buzgóságot keltett tibennetek, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt kívánkozást, sőt buzgóságot, sőt bosszúállást. Mindenképpen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban... Annakokáért megvigasztalódtunk" (2Kor 7:8-13).

"Örülök, hogy mindenképpen bízhatom bennetek" (2Kor 7:16). "Hálát adok az én Istenemnek, minden tirólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy részt vettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig", "meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig: Amint hogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek felől, azért, mert én szívemben hordalak titeket" (Fil 1:3-5, 6-7). "Annakokáért szerelmes atyámfiai, akik után úgy vágyakozom, ti én örömöm és én koronám, ekképpen álljatok meg az Úrban, én szerelmeseim!" (Fil 4:1). "Szinte megelevenedünk, ha ti erősek vagytok az Úrban" (1Thessz 3:8).

Pál úgy írt ezeknek a testvéreknek, mint akik "szentek Krisztus Jézusban", de nem azoknak írt, akiknek a jelleme tökéletes. Kísértésekkel küzdő férfiaknak és nőknek írt, akiket az elbukás veszélye fenyegetett. Emlékeztette őket a békesség Istenére, "aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát". Biztosította őket arról, hogy "az örök szövetség vére által" Isten készségessé tesz "titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván tibennetek, ami kedves őelőtte a Jézus Krisztus által"(Zsid 13:20-21).

Amikor egy vétkező tévedésének tudatára ébred, vigyázz, nehogy elvedd önbecsülését! Ne csüggeszd el közömbösséggel és bizalmatlansággal! Ne mondd: "mielőtt bíznám benne, látni akarom, hogy állja-e a szavát!" Sokszor pontosan ez a bizalmatlanság okozza a megkísértett elbukását.

Igyekeznünk kell megérteni mások gyengeségét. Nem sokat tudunk a sötétség láncaival megkötözöttek próbáiról, akikből hiányzik a határozottság és az erkölcsi erő. A legszánalmasabb annak az embernek az állapota, akit bűntudat gyötör; olyan ő, mint aki elkábult, támolyog, egyre süllyed a porban. Semmit sem lát tisztán. Értelme eltompult, nem tudja, merre lépjen. Sok szegény, aggódó, gyötrődő lelket félreértenek, nem becsülnek - elveszett, elkóborolt juhok ők. Nem tudják Istent megtalálni, de azért komolyan vágynak bocsánatra és békére.

Egyetlen szóval se okozz nagyobb fájdalmat annak, aki belefáradt a bűnös életbe, de nem tudja, hogy hol találjon enyhülést! Hívd fel figyelmét az irgalmas Megváltóra! Fogd meg a kezét, emeld fel, bátorítsd, ébressz benne reményt! Segíts neki megfogni Isten kezét!

Nagyon könnyen elcsüggedünk, ha valaki nem azonnal figyel fel fáradozásunkra. Addig ne szűnjünk meg munkálkodni valakiért, amíg a remény egyetlen sugarát is látjuk. A drága lelkek túl sokba kerültek önfeláldozó Megváltónknak ahhoz, hogy könnyedén átengedjük őket a kísértő hatalmának.

Képzeljük magunkat a megkísértettek helyébe! Vegyük tekintetbe az átöröklés hatalmát, a gonosz társaság és környezet befolyását, a rossz szokások hatalmát! Csodálkozhatunk-e azon, hogy ilyen hatásokra sokan fokozatosan elgyengülnek? Csodálkozhatunk-e azon, hogy csak lassan fogadják el a felemelkedésükért való fáradozásunkat?

Sokszor azok lesznek az evangélium leghívebb követői és szószólói, akiket a legrosszabbaknak és legkevésbé ígéreteseknek láttunk. Ők nem teljesen romlottak. A visszataszító külső jó érzéseket takarhat, amelyekkel van mit kezdeni. Segítő kéz nélkül sokan - önmaguktól - sohasem fognak helyreállni, de türelemmel, kitartással a helyes útra lehet őket vezetni. Szükségük van olyan tanácsra, amely nem oltja ki azt a kis bátorságot a lelkükben. A munkások, akik kapcsolatba kerülnek velük, figyeljenek oda erre.

Némelyek gondolatvilága oly sokáig romboló hatásoknak volt kitéve, hogy ebben az életben sohasem lesznek olyanná, mint amilyenné kedvezőbb körülmények között válhattak volna. De az Igazság Napjának fényes sugarai bevilágíthatnak a lélekbe. Kiváltságuk, hogy olyan életet élhetnek, amely Isten életéhez hasonlítható. Ültess értelmükbe felemelő, nemesítő gondolatokat! Életed tegye világossá előttük a bűnös élet és az erkölcsi tisztaság, a sötétség és világosság közötti különbséget! Példádból lássák meg, mit jelent kereszténynek lenni! Krisztus meg tudja javítani a legbűnösebbet is, és gyermekévé, Krisztus örököstársává tudja tenni a halhatatlan örökségben.

Az isteni kegyelem csodája sok embert alkalmassá tehet a hasznos életre. Megvetve és magukra hagyva teljesen elcsüggednek; talán úgy tűnik, hogy érzéketlenek és közönyösek. De a Szentlélek segítségével a megjavulásukat oly reménytelenné tevő kábultság elmúlik. A nehézkes, tompa gondolkodás megélénkül. A bűn foglya szabaddá lesz. Eltűnik a bűn, és a tudatlanság legyőzetik. A szeretet által munkálkodó hit késztetésére az értelem megvilágosodik.