"Ha csak ruháját illetem is, meggyógyulok (Mt 9:21). Egy szegény asszony mondta ezt, akinek tizenkét éve tartó betegsége terhessé tette az életét. Minden vagyonát orvosokra és gyógyszerekre költötte, de hasztalan. Gyógyíthatatlannak nyilvánították Amikor hallott a nagy Orvosról, reménye újjáéledt. Úgy gondolkodott, hogy ha csak közelébe férkőzhet, és beszélhet vele, meggyógyul.

Krisztus útban volt Jairus, a zsidó rabbi háza felé. Jairus esdve kérte, hogy jöjjön el hozzá, és gyógyítsa meg a leányát. A megtört szívű apa könyörgése: "Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon" (Mk 5:23) - megindította Krisztus szerető, megértő szívét. Azonnal útnak indult a főemberrel.

Csak lassan haladtak, mert a tömeg minden oldalról szorongatta Krisztust. A Megváltó áttörte magát a tömegen, és megközelítette azt a helyet, ahol a szerencsétlen asszony állt. Mindeddig hiába próbált újra és újra Jézus közelébe férkőzni. Most itt volt az alkalom, de nem tudta hogyan szólítsa meg. Nem akarta feltartóztatni a lassan haladó Jézust. De úgy hallotta, hogy ha megérintik ruháját, gyógyító erő árad belőle. Attól való féltében, hogy elszalasztja a gyógyulás egyetlen alkalmát, előretolakodott ezt mondva magában: "Ha csak ruháját illetem is, meggyógyulok".

Krisztus ismerte az asszony minden gondolatát, és arra ment, ahol az asszony állt. Tudott nagy ínségéről, és alkalmat adott neki hite gyakorlására.

Az asszony az előtte elhaladó Jézus felé nyúlt, és pusztán ruhája szegélyét sikerült megérintenie. Abban a pillanatban tudta, hogy meggyógyult. Erre az egy érintésre összpontosította egész hitét. Fájdalma és elesettsége azon nyomban megszűnt. Megborzongott, mintha elektromos áram hullámzott volna át egész lényén. Teljesen egészségesnek érezte magát. "Megérzé testében, hogy kigyógyult bajából" (Mk 5:29).

A hálás asszony köszönetet akart mondani a csodálatos Gyógyítónak, aki ebben az egyetlen érintésben többet adott neki, mint az orvosok tizenkét hosszú év alatt. De nem mert megszólalni. Szívében hálával megpróbált elhúzódni a tömegtől. Egyszer csak Jézus megállt, és körülnézve megkérdezte: "Ki az, aki engem illete?"

Péter meglepetten nézett Jézusra, és így válaszolt: "Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, aki engem illete?" (Lk 8:45).

"Illete engem valaki - mondta Jézus -, mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem" (46. vers). Különbséget tudott tenni a hit érintése és a vigyázatlan tömeg véletlen érintése között. Valaki határozott céllal érintette meg, és választ kapott.

Krisztus nem a saját tájékoztatása végett tette fel a kérdést. Tanítást akart adni a népnek, tanítványainak és az asszonynak. Reményt kívánt ébreszteni a megpróbált asszonyban. Tudatosítani akarta benne, hogy a hit volt az, ami gyógyító erőt hozott. Az asszony bizalma nem maradhatott észrevétlenül. Istent kellett hálás beismerésének megdicsőítenie. Krisztus tudatni akarta vele, hogy helyesli hitből fakadó cselekedetét. Nem akarta, hogy csak részleges áldással távozzék el. Tudnia kellett, hogy Jézus ismeri szenvedését; hogy szánakozva szereti, és helyesli, hogy hisz hatalmában: hiszi, hogy Krisztus minden bajától korlátlanul meg tudja szabadítani azt, aki hozzá jön.

Jézus az asszony felé fordult, és hallani akarta, ki érintette meg. Az asszony - látva, hogy nincs kibúvó - remegve lépett elő, és Jézus lábához vetette magát. A hála könnyeit hullatva elmondta neki ott mindenki előtt, miért érintette meg ruháját, és miként gyógyult meg azonnal. Félt, hogy Jézus ruhájának megérintése vakmerő cselekedet volt. De egyetlen rosszalló szó sem hangzott el Krisztus ajkáról. Csakis jóváhagyásról tanúskodtak szavai. Ezek a szavak az emberi szenvedést igazán megértő, szerető szívből fakadtak. "Bízzál leányom - szólt kedvesen -, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!" (48. vers). Óh, milyen vigasztalóak voltak ezek a szavak! Attól való félelme, hogy megsértette Jézust, nem mérgezte meg örömét.

A Jézus körül tolongó kíváncsi tömeg nem kapott éltető erőt. A szenvedő asszony azonban, aki hittel érintette meg Jézust, meggyógyult. A lelki dolgokban is ez a különbség a véletlen kapcsolat és a hit érintése között. Ha Krisztusban csupán mint a világ Megváltójában hiszünk, lelkünk soha nem fog meggyógyulni. A hit, amely üdvösséghez vezet, nem csupán az evangélium igazságainak puszta elfogadása. Az igazi hit az, amely személyes Megváltójaként fogadja el Krisztust. Isten azért adta egyszülött Fiát, hogy mivel hiszek, el ne vesszek, hanem örök életem legyen (Jn 3:16). Amikor Krisztushoz fordulok, ahogy Igéje javasolja, hinnem kell, hogy megmentő kegyelmében részesít. Azt az életet, amelyet most élek, "az Isten Fiában való hitben" kell élnem, "aki szeretett engem, és önmagát adta érettem" (Gal 2:20).

Sokan a hitet csak állásfoglalásnak tartják. A megmentő hit azonban egyezség, amely által azok, akik befogadják Krisztust, szövetséges viszonyba lépnek Istennel. Az élő hit az erő fokozódását, a gyermeki bizalmat jelenti, amely által Krisztus kegyeméből a lélek diadalmas hatalommá lesz.

A hit erősebb, mint a halál. Ha a betegek hitben a hatalmas Gyógyítóra néznek, az eredmény csodálatos lesz. E hit nyomán testük és lelkük megelevenedik.

A rossz szokások rabjainak ne reménytelenségről és gyorsan közeledő pusztulásról beszéljünk. Inkább irányítsuk tekintetüket Krisztusra! Hívjuk fel figyelmüket a menny dicsőségére! Ez többet fog tenni e tehetetlen és látszólag reménytelen betegek testének és lelkének megmentésére, mint a sírral való rémisztgetés.

Egy százados szolgája gutaütötten feküdt. A rómaiaknál a szolgák rabszolgák voltak. A piacon adták és vették őket. Sokszor durván és méltánytalanul bántak velük. De ez a százados szívből ragaszkodott szolgájához, és nagyon szerette volna, ha meggyógyul. Hitte, hogy Jézus meg tudja gyógyítani. Sohasem látta a Megváltót, de az, amit hallott róla, hitet ébresztett benne. Ez a római meg volt győződve arról, hogy a zsidók vallása - túlzott formaság-tiszteletük ellenére - különb, mint az övé. Már korábban áttörte a nemzeti előítélet és gyűlölet korlátait, amely válaszfalat emelt a győzők és a legyőzött nép közé. Tiszteletet tanúsított az Istennek való szolgálat iránt, és a zsidókhoz mint Isten imádóihoz, kedves volt. A hallomásból ismert krisztusi tanításban megtalálta azt, ami lelkének hiányzott. Egész lelkével itta a Megváltó szavait. De méltatlannak tartotta magát arra, hogy Jézushoz közeledjék, így a zsidók véneinek szólt, kérjék meg Jézust, hogy gyógyítsa meg szolgáját.

A vének az ügyet Jézus elé tárták, és hangsúlyozták, hogy a százados méltó erre, "mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát is ő építtette nékünk" (Lk 7:4-5).

Útban a százados háza felé Jézus ezt az üzenetet kapta a századostól: "Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj" (6. vers).

A Megváltó azonban csak ment tovább; a százados pedig személyesen jött, hogy e szavakkal egészítse ki üzenetét: "Magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek", "hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek: Eredj el, és elmegy, és a másiknak: Jössz te, és eljő; és az én szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi" (7. vers; Mt 8:8-9).

"Én a római hatalmat képviselem, és katonáim a legfőbb tekintélyt tisztelik bennem. Így képviseled Te is a végtelen Isten hatalmát, és minden teremtett lény engedelmeskedik szavadnak. Te megparancsolhatod a betegségnek, hogy távozzék, és az engedelmeskedik neked. Csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám!"

"Legyen néked a te hited szerint - szólt Jézus. - És meggyógyult annak szolgája abban az órában" (13. vers).

A zsidó vének beajánlották a századost Jézusnak, mert "szereti a mi nemzetünket." "Méltó - mondták, mert a zsinagógát is ő építtette nékünk." A százados pedig ezt mondta magáról: "Nem vagyok méltó" (Lk 7:4-6). De azért nem félt Jézustól segítséget kérni. Nem a saját jóságában bízott, hanem a Megváltó irgalmában. Egyetlen érve nagy ínsége volt.

Ugyanígy jöhet minden ember Krisztushoz. "Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott meg minket" (Tit 3:5). Vajon úgy érzed, hogy bűnös voltod miatt nem remélheted, hogy Isten megáld? Ne felejtsd el, hogy Krisztus azért jött a földre, hogy a bűnösöket megmentse! Semmi sem szól mellettünk Isten előtt. Egyetlen mentségünk, amelyet most és mindig felhozhatunk: teljes tehetetlenségünk, ami megváltói hatalmát szükségessé teszi. Minden magabízásunkat feladva a Golgota keresztjére tekinthetünk, és elmondhatjuk:

"Adni semmit nem tudok,Keresztfádra borulok."

"Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek" (Mk 9:23). A hit köt össze bennünket a mennyel, és ad erőt, hogy meg tudjunk küzdeni a sötétség hatalmaival. Isten Krisztusban lehetővé tette minden rossz jellemvonás megfékezését, és minden kísértés legyőzését, bármilyen erős legyen is az. De sokan gyengének érzik hitüket, és ezért távol maradnak Krisztustól. Elesettségük és méltatlanságuk tudatában bízzák magukat könyörületes Megváltójuk irgalmára! Ne önmagukra nézzenek, hanem Krisztusra! Aki az emberek közt járva betegeket gyógyított és démonokat űzött ki, ma is ugyanaz a hatalmas Megváltó. Ragadják meg ígéreteit, mint az élet fájának leveleit: "Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem" (Jn 6:37). Amikor hozzá fordulsz, hidd el, hogy Ő elfogad, mert megígérte. Míg ezt teszed, nem pusztulhatsz el - soha.

"Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt" (Róm 5:8).

És "ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" (Róm 8:31-32).

"Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban" (Róm 8:38-39)

A Keleten ismert összes betegség közül a lepra volt a legfélelmetesebb. E gyógyíthatatlan, ragályos betegség és az áldozatain látható iszonyatos hatás a legbátrabbakat is félelemmel töltötte el. A zsidók azt tartották, hogy ez a betegség Isten büntetése, és ezért "csapásnak", "Isten ujjának" nevezték. Mélyen gyökerezőnek, kiirthatatlannak, halálosnak, a bűn szimbólumának tekintették.

A ceremoniális törvény a leprást tisztátalannak tartotta. Amit csak érintett, tisztátalan lett. Lehelete megfertőzte a levegőt. A leprást kizárták az emberi településekről, mintha már meghalt volna. A lepragyanúsnak meg kellett mutatnia magát a papoknak. Az ő feladatuk volt őt megvizsgálni és ügyében dönteni. Leprásnak nyilvánítása esetén elkülönítették családjától, elszakították Izrael gyülekezetétől, és csak a hozzá hasonló szerencsétlenekkel érintkezhetett. Királyokkal és főemberekkel sem tettek kivételt. E rettenetes betegségtől megtámadott uralkodónak meg kellett válnia a királyi pálcától és a társadalomtól.

A leprásnak barátaitól és rokonaitól elszakítva kellett hordoznia betegsége átkát. Köteles volt közhírré tenni saját nyomorúságát, ruháját megszaggatni, és figyelmeztető jelt adni, hogy mindenki elmenekülhessen fertőző közelségéből! A magányos száműzött gyászos "tisztátalan! tisztátalan!" kiáltása olyan jeladás volt, amelyet félelemmel és borzadállyal hallgattak az emberek.

Azon a vidéken, ahol Jézus munkálkodott, sok ilyen nyomorult volt; és amikor szolgálatának híre eljutott hozzájuk, egyikük szívében ébredezni kezdett a hit: Ha elmehetne Jézushoz, talán meggyógyulna. De hogyan találhatja meg Jézust? Akit örökös elszigeteltségre ítéltek, miként lépjen a Gyógyító elé? És vajon meggyógyítja-e Krisztus? Nem átkozza-e meg, ahogy a farizeusok, sőt még az orvosok is tették? Nem fogja-e arra inteni, hogy tűnjék el az emberi településekről?

A leprásnak minden eszébe jutott, amit Jézusról hallott. Jézus senkit sem küldött el, aki segítségért fordult hozzá. Ez a nyomorult ember elhatározta, hogy megkeresi a Megváltót. A városokba ugyan nem mehet be, de talán elé kerülhetne valamilyen hegyi ösvényen, vagy rátalálhat, amikor a városon kívül tanít! Sok az akadály, de ez egyedüli reménye.

A leprás - távol állva - elkap néhány szót a Megváltó ajkáról. Látja, amint kezét a betegekre helyezi. Látja a sántákat, bénákat és a különböző betegségekben haldoklókat egészségesen felkelni, dicsőítve Istent a szabadulásért. Hite erőre kap. Egyre közelebb húzódik a Jézust hallgató tömeghez. Elfeledkezik az őt korlátozó rendelkezésekről, az emberek biztonságáról, és arról is, hogy mindenki fél tőle. Csak az a boldog reménység él benne, hogy meggyógyul.

A leprás undorító látványt nyújt. A betegség ijesztő sebeket ejtett rajta. Borzasztó rothadó testére nézni. Amint meglátják, az emberek hanyatt-homlok menekülnek. Rémületükben egymást lökdösik, nehogy hozzájuk érjen. Egyesek megpróbálják Jézustól elzárni, de hiába. Se nem látja, se nem hallja őket. Észre sem veszi utálkozó tekintetüket. Csak Isten Fiát látja, csak a haldoklót életre hívó hangot hallja.

Jézushoz furakodva, lábához veti magát, és így kiált: "Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem."

És Jézus válaszol: "Akarom, tisztulj meg!", és kezét reá helyezi (Mt 8:2-3).

Abban a pillanatban valami változás történik a leprással. Vére egészséges, idegei érzékenyek, izmai erősek lettek. Bőrének felületén a leprára jellemző természetellenes fehér pikkelyek eltűntek, és teste olyan lett, mint egy kisgyermeké.

Csak szerezzenek a papok tudomást a leprás meggyógyításáról, Krisztus iránti gyűlöletből lelkiismeretlen ítéletet hoznának! Jézus tárgyilagos döntést akar. Ezért megtiltja az embernek, hogy bárkinek is beszéljen gyógyulásáról, hanem késedelem nélkül jelentkezzék áldozatával a templomban, még mielőtt a csodáról bármilyen szóbeszéd elterjedne. Mielőtt a papok ilyen áldozatot elfogadhattak, a leprást megvizsgálva igazolniuk kellett, hogy teljesen meggyógyult.

A vizsgálat megtörtént. A leprást számkivetésre ítélő papok most tanúsították, hogy meggyógyult. Családja és a társadalom visszafogadta. Az egészség ajándéka nagyon drága volt neki. Örült férfias erejének és családja körébe való visszatérésének. Jézus figyelmeztetése ellenére nem tudta tovább titkolni gyógyulása tényét, és hirdette annak hatalmát, aki meggyógyította.

Amikor ez az ember Jézushoz fordult, "tele volt poklossággal". E halálos méreg átjárta egész testét. A tanítványok meg akarták a Mestert óvni attól, hogy hozzáérjen; mert aki leprást érintett, maga is tisztátalan lett. Jézus ráhelyezte kezét a leprásra, de nem fertőződött meg. A leprás pedig megtisztult. Így van ez a bűn poklosságával is, e halálos betegséggel, amelynek gyökerei mélyre nyúlnak. Emberi erővel nem lehet kigyógyulni belőle. "Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény" (Ésa 1:5-6). Jézus, aki azért jött, hogy az emberek között éljen, nem fertőződött meg. Jelenléte gyógyító erő volt a bűnös számára. Aki lábához esve hittel könyörög: "Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem", meghallja a választ: "Akarom, tisztulj meg!"

Egyes esetekben Jézus nem azonnal árasztotta a kért áldást a hozzá forduló betegre. De a leprás abban a pillanatban meggyógyult, mihelyt kérte. Lehet, hogy földi áldásokért mondott imánkra késik a válasz, vagy Isten valami mást ad, mint amit kérünk, de nem így van ez akkor, ha bűntől való szabadulásért könyörgünk. Isten ki akar bennünket gyógyítani a bűnből, hogy gyermekeivé formáljon és képessé tegyen bennünket a szent életre. Krisztus önmagát adta "a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint" (Gal 1:4). "És ez az a bizodalom, amellyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk őtőle" (1Jn 5:14-15).

Jézus rátekintett a csüggedtekre, a fájó szívűekre, a reményvesztettekre, és azokra, akik földi örömökkel próbálták elnémítani a lélek sóvárgását. Meghívta őket, hogy nála nyugalmat találjanak.

Kedvesen biztatta a küszködőket: "Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek" (Mt 11:29).

Krisztus e szavakat minden emberhez szólta. Mindegyikük megviselt, megterhelt, akár tudja, akár nem. Mindenkire nehezednek olyan terhek, amelyeket csak Krisztus tud levenni róluk. A legsúlyosabb nyűg a bűnteher. Megsemmisülnénk, ha azt egyedül kellene hordanunk. De a Bűntelen Lény helyünkbe lépett, és "az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté" (Ésa 53:6).

Bűneink terhét Jézus hordozta. Ő leveszi e terhet fáradt vállunkról. Ő nyugalmat ad nekünk. A gond és fájdalom terhét is Ő hordozza. Hív, hogy adjuk át neki minden gondunkat, mert Ő szívén visel minket.

Idősebb testvérünk az örökkévalóság trónjánál van. Szemmel tart minden egyes lelket, aki mint Megváltójára tekint reá. Tapasztalatból ismeri az emberiség gyengeségeit, tudja, mire van szükségünk, és hogy miben áll a kísértések súlyos volta. Hiszen "hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt" (Zsid 4:15 - új kat. ford.). Jézus őrködik feletted, Isten remegő gyermeke! Sátán megkísért? Jézus megszabadít. Gyenge vagy? Ő megerősít. Tudatlan vagy? Ő megvilágosít. Megsebeztek? Ő meggyógyít. Az Úr, aki "elrendeli a csillagok számát", "meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket" (Zsolt 147:4.3).

Bármi aggaszt és bánt, ügyedet tárd az Úr elé, és akkor erőt kapsz a próbák elviseléséhez. Szorult helyzetedből és nehézségeidtől való szabadulásra is módot találsz. Minél gyengébbnek és tehetetlenebbnek érzed magad, annál erősebb leszel az Ő erejében. Minél súlyosabbak a terheid, annál áldottabb lesz a nyugalom, amikor átadod ezeket a terheket a Teherhordozónak.

A körülmények barátokat elszakíthatnak egymástól. A széles tenger háborgó hullámai köztük és köztünk csapkodhatnak. De semmilyen körülmény, semmilyen távolság nem választhat el bennünket a Megváltótól. Bárhol vagyunk, Ő mellettünk van, hogy támogasson, megőrizzen, védelmezzen és bátorítson. Krisztus jobban szereti megváltottait, mint az anya gyermekét. Kiváltságunk, hogy megnyugodjunk szeretetében, és ezt tudjuk mondani: "Bízni fogok Őbenne, mert Ő életét adta értem."

Az emberi szeretet változékony, de Krisztus szeretete nem változik. Amikor segítségért kiáltunk hozzá, Ő kinyújtja kezét, hogy megmentsen bennünket.

"Mert a hegyek eltávoznak,És a halmok megrendülnek;De az én irgalmasságom tőled el nem távozik,És békességem szövetsége meg nem rendül,Így szól könyörülő Urad"

(Ésa 54:10).