Az emberiség helyreállítása és felemelkedése a családban kezdődik. A szülők munkája minden más munka alapjául szolgál. A társadalmat családok alkotják, és ezért az olyan, amilyenné a családfők formálják. A szívből „indul ki minden élet” (Péld 4:23); a társadalom, az egyház és a nemzet szíve pedig a család. A társadalom jóléte, az egyház eredményessége, a nemzet virágzása az otthon befolyásán múlik.

A családi élet fontosságát és lehetőségeit Jézus élete találóan példázza. Ő, aki azért jött a mennyből, hogy példaképünk és tanítónk legyen, harminc évig volt egy názáreti család tagja. Ezekről az évekről a Biblia csak röviden emlékezik meg. Nem vonta nagyszerű csodákkal magára a sokaság figyelmét. Nem követték kíváncsi tömegek, nem figyeltek szavaira. Mégis – ezekben az években is – végig betöltötte mennyei küldetését. Úgy élt, mint közülünk egy; részt vett az otthon életében, alávetette magát szabályainak, végezte feladatait, hordozta terheit. A szerény otthon védő szárnyai alatt a mi egyszerű sorsunkban osztozva „gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben” (Lk 2:52).

E visszavonultságban töltött évek alatt életét együttérzés és segítőkészség jellemezte. Önzetlensége és türelmes kitartása, bátorsága és kötelességtudata, a kísértéssel szembeni ellenállása, töretlen békessége és csendes vidámsága állandóan követendő példaként hatott. Tiszta, kedves légkört vitt a családba, és élete kovászként szolgált környezetében. Senki sem mondta, hogy csodát művelt; de jóság – a szeretet gyógyító, éltető ereje – áradt belőle a megkísértett, beteg és elcsüggedt emberekre. Gyermekkorától kezdve tapintatosan szolgált másoknak, és ezért amikor elkezdte nyilvános szolgálatát, sokan boldogan hallgatták.

A Megváltó gyermekévei többet jelentenek, mint csupán példamutatást az ifjúságnak. Tanulságot és bátorítást kínálnak minden szülőnek is. A családért és a szomszédságért végzendő teendők jelentik az elsődleges munkaterületet azok számára, akik embertársaik felemelésén akarnak dolgozni. Az otthon alapítóira és őrzőire bízott munkaterületnél nincs fontosabb. Az apák és anyák feladatainál következményeiben nagyobb és messze ágazóbb munkát Isten nem bízott az emberek közül senkire.

A társadalom jövőjét a ma ifjúsága határozza meg; hogy pedig mivé lesznek ezek a fiatalok, az az otthonon múlik. Az emberiségre átokként nehezedő betegségek, nyomorúság és bűncselekmények nagy többsége a helyes otthoni nevelés hiányára vezethető vissza. Ha az otthon élete tiszta és becsületes lenne, ha a gyermekek, akik annak védő szárnyai alól kilépve felkészülve fogadnák az élet felelősségeit és veszélyeit, hogy megváltoznék a világ!

Különböző vállalkozások és intézmények nagy erőfeszítéseket tesznek, és szinte korlátlan időt, pénzt és munkát fordítanak a bűnös szokások áldozatainak megjavítására. Még így sem tudnak lépést tartani a szükségletekkel. Milyen kicsi az eredmény! Milyen kevesen térnek tartósan a jó útra!

Tömegek vágynak jobb életre, de nincs bátorságuk és elszántságuk ahhoz, hogy megtörjék a szokás hatalmát. Visszariadnak a megkövetelt erőfeszítéstől küzdelemtől és áldozattól; életük zátonyra fut, tönkremegy. Ezért még nagy tudású, nemes törekvésű és jó képességű – egyébként természetüknél és képzettségüknél fogva bizalmi és felelős állások betöltésére alkalmas – emberek is lezüllenek és elvesznek a jelenlegi és az eljövendő élet számára.

Micsoda ádáz harcot kell folytatniuk emberi méltóságuk visszaszerzéséért azoknak, akik a jó útra térnek! Egész életükön át megviselt szervezetükben, ingatag akaratukban, csökkent értelmi és meggyengült lelki képességeikben aratják rossz vetésük gyümölcsét. Mennyivel többet lehetne elérni, ha a bűnt már csírájában elfojtanák!

Ez a feladat nagyrészt a szülőkre hárul. Erőfeszítéseinket – amelyeket az iszákosság és a társadalom testét fekélyként emésztő egyéb bűnök terjedésének feltartóztatására teszünk – százszor nagyobb siker koronázná, ha jobban igyekeznénk a szülőket megtanítani arra, miként alakítsák gyermekeik szokásait és jellemét. A bűnre félelmetes erővel kényszerítő szokásokat a szülők jóra késztető hatalommá alakíthatják. A folyóval már a forrásnál találkoznak, és nekik kell azt helyes mederbe terelni.

A szülők lerakhatják gyermekeik egészséges, boldog életének alapját. A kísértésekkel szembeni erős erkölcsi ellenálló képességgel, az élet problémáinak leküzdésében szükséges bátorsággal és erővel felruházva engedhetik el őket hazulról. Úgy befolyásolhatják szándékaikat és fejleszthetik képességeiket, hogy életüket Isten dicsőségére és a világ áldására szenteljék. Ösvényüket napfényes és árnyékos útszakaszokon egyengethetik felfelé, a dicső magasságok felé.

Az otthon misszióterülete túlnő saját határain. A keresztény otthonnak példamutatással kell szemléltetnie az igaz és tökéletes életelveket. Ez a példa jó hatással van a világra. Az igaz család sokkal nagyobb befolyást gyakorol az emberek szívére és életére, mint bármilyen prédikáció. Ha a fiatalok ilyen otthonból lépnek ki az életbe, továbbadják azt a leckét, amelyet megtanultak. Nemesebb életelveket ismertetnek meg más családokkal, és felemelő befolyást árasztanak a társadalomra.

Sokan vannak még, akik számára áldássá tehetnénk otthonunkat. Társas összejöveteleinket, vendéglátásainkat ne a világ szokásai irányítsák, hanem Krisztus Lelke és Isten Igéjének tanításai! A zsidók minden ünnepükbe bevonták a szegényt, az idegent, valamint a lévitát is, aki egyrészt segített a papnak a szentélyben, másrészt vallási tanító és misszionárius volt. Mindezeket a nép vendégeinek tekintették, akikkel minden társadalmi és vallási örvendezéskor megosztották vendégszeretetüket, és gyengéden gondoskodtak róluk a betegség és a szükség idején. Ők azok, akiket szívesen kell látnunk otthonunkban. Ez a meleg fogadtatás sokat tehet a misszionárius ápoló vagy tanító, a gonddal terhelt, dolgos anya vagy az oly sok hajléktalan, szegénységgel és csüggedéssel küzdő gyenge és idős ember megvidámítására és bátorítására.

„Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz – mondja Krisztus –, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy viszont ők is meghívjanak téged, és visszafizessék néked. Hanem amikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor” (Lk 14:12–14).

Ezeknek a vendégeknek a fogadása nem jelent nagy gondot. Nem kell részükre sok munkát adó és költséges lakomáról gondoskodni. Nem kell sokat adni a külsőségekre. A szívélyes, meleg köszöntés, egy hely a kandallótok mellett, egy szék az asztalotoknál, a kiváltság, hogy osztozhatnak áhítatotok áldásaiban, olyan lesz sokuk számára, mint mennyei fénysugár.

Az együttérzésnek át kell törnie énünk korlátait és otthonunk falait. Drága alkalmak kínálkoznak azoknak, akik otthonukat áldássá akarják tenni mások számára. A közösségi élet befolyása csodálatos hatalom. Eszközül használhatjuk a körülöttünk élők megsegítésére – ha akarjuk.

Legyen otthonunk a megkísértett fiatalok menedéke. Sokan válaszút előtt állnak. Minden befolyásnak, minden benyomásnak szerepe van abban a döntésben, amely formálja mind a jelen, mind a síron túli sorsukat. A bűn hívogatja őket. Szórakozó helyeit fényesekké és vonzókká teszi. Tárt karokkal fogadnak minden érkezőt. Mindenütt vannak otthontalan fiatalok, és sokuk otthonából nem árad hasznos, felemelő befolyás. A fiatalok bűnbe sodródnak, és saját küszöbünk előtt buknak el.

E fiataloknak szükségük van megértéssel feléjük nyújtott kézre. Keresetlen kedves szavak, kis figyelmességek elsöprik a lelkük körül sűrűsödő kísértések fellegét. A mennyből származó együttérzés őszinte megnyilatkozásában olyan erő rejlik, amely megnyitja Krisztus szavainak jó illatát és Lelkének egyszerű, szerető érintését igénylők szívének ajtaját. Ha érdeklődést tanúsítanánk az ifjúság iránt, ha meghívnánk őket otthonunkba, és áradna rájuk a bátorító, segítőkész befolyás tőlünk, sokan boldogan lépnének arra az ösvényre, amely felfelé visz.

Időnk itt rövid. Csak egy életünk van ezen a világon; és amíg itt alant járunk, használjuk ki az életet a lehető legjobban! Az a munka, amelyre Isten elhívott bennünket, nem igényel gazdagságot, sem társadalmi rangot vagy nagy tehetséget. Kedves, önfeláldozó lelkületre és céltudatos kitartásra van szükség. Egy mécses, bármilyen kicsi is, ha állandóan égve tartjuk, eszköz lehet sok más lámpa meggyújtásához. Befolyásunk köre, ha szűknek látszik is, tehetségünk, ha kicsi is, alkalmaink, ha ritkák is, tudásunk, ha korlátozott is, csodálatos dolgokat művelhetünk a saját otthonunk kínálta lehetőségek hűséges felhasználásával. Ha szívünket és otthonunkat kitárjuk a mennyei életelvek befogadására, éltető hatalom közvetítőivé leszünk. Otthonunkból gyógyító erő árad, élővé, széppé és termővé alakítva az aszállyal sújtott terméketlen pusztaságot.