Ha mindent megtettünk, amit lehetett, annak érdekében, hogy a szegények segíteni tudjanak önmagukon, még ott vannak az özvegyek, az árvák, az idősek, az elhagyatottak és a betegek, akik megértésünket és gondoskodásunkat igénylik. Sohasem szabad őket elhanyagolni. Maga Isten bízta őket mindazoknak az irgalmára, szeretetére és gyengéd gondviselésére, akiket sáfáraivá fogadott.

"Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel" (Gal 6:10).

Krisztus különleges súllyal bízta meg egyházát azzal, hogy gondoskodjék a szűkölködőkről, különösen a saját tagjai közül valókról. Istennek minden egyházban vannak szegényei. Közöttünk is mindig vannak szegények, és Krisztus a gyülekezet tagjait személy szerint teszi felelőssé a róluk való gondoskodásért.

Ahogy egy igazi család tagjai viselnek gondot egymásról - szolgálnak a betegeknek, támogatják a gyengéket, tanítják a tudatlanokat, oktatják a tapasztalatlanokat -, úgy "hitünk cselédei"-nek is törődniük kell szűkölködő és elhagyatott tagjaikkal. Semmi esetre sem szabad őket elhanyagolni.

Istennek különleges gondja van az özvegyekre és az árvákra.

"Árváknak atyja, özvegyeknek bírája az Isten az ő szentséges hajlékában."

"Férjed a te Teremtőd, Seregeknek Ura az Ő neve, és Megváltód Izraelnek Szentje, az egész föld Istenének hivattatik."

"Hagyd rám árváidat, én eltartom őket, és özvegyeid bízzanak bennem"

(Zsolt 68:6; Ésa 54:5; Jer 49:11 - új prot ford.).

Sok apa, amikor búcsút kellett mondania szeretteinek, abban a hitben halt meg, hogy Isten - ígéretéhez híven - gondot fog viselni róluk. Az Úr nem úgy gondoskodik az özvegyről és árváról, hogy csodaképpen mannát hullat az égből, nem hollók által küld nekik ételt; hanem az emberi szívekben művel csodát, kiűzve onnan az önzést, és felfakasztva a krisztusi szeretet forrásait. A szenvedőket és gyászolókat értékes kincsként bízza követőire. Ők azok, akik leginkább igénylik együttérzésünket.

Az élet minden kényelmével ellátott otthonokban, bő terméssel megtöltött tárolókban és csűrökben, szövőszékek termékeivel teli raktárakban, arannyal és ezüsttel megrakott pincékben Isten javakat halmozott fel a szűkölködők eltartására. Arra szólít fel bennünket, hogy legyünk ajándékainak továbbítói.

Sok özvegy anya derekasan igyekszik kettős terhét hordozni; sokszor erejét jóval meghaladóan gürcöl, hogy maga mellett tarthassa apátlan kicsinyeit, és kielégíthesse szükségleteiket. Nem sok ideje marad nevelésre és tanításra, kevés lehetősége van arra, hogy életüket boldogabbá, színesebbé tegye. Bátorításra, megértésre és kézzelfogható segítségre van szüksége.

Isten arra szólít fel bennünket, hogy - amennyire csak tudjuk - pótoljuk ezeknek a gyermekeknek az atyai gondoskodás hiányát. Ahelyett hogy elzárkózol tőlük, és felpanaszolod hibáikat és a bajokat, amiket okozhatnak, inkább minden lehetséges módon segíts nekik. Igyekezz támogatni a gondterhelt anyát! Könnyíts a terhein!

Rengeteg olyan gyermek van, aki sohasem tapasztalta a szülői irányítást és a keresztény otthon fékező befolyását. Nyissák meg a keresztények szívüket és otthonukat e gyámoltalanok előtt! Azt a munkát, amit Isten egyéni feladatként bízott rájuk, nem szabad valamilyen jótékonysági intézményre átruházni, vagy a világ esetleges jótékonyságára hagyni. Ha a gyermekeknek nincsenek rokonaik, akik gondoskodhatnának róluk, a gyülekezet tagjai adjanak otthont nekik. Ő, aki alkotott bennünket, úgy rendelkezett, hogy családban éljünk. A gyermek jelleme egy keresztény otthon szerető légkörében fejlődhet a legjobban.

Sokan, akiknek nincsenek saját gyermekeik, jó munkát végezhetnek mások gyermekeinek gondozásával. A kedvencekre való figyelés, állatokra árasztott szeretet helyett, szenteljenek figyelmet kicsiny gyermekekre, akiknek a jellemét a mennyei minta szerint alakíthatják! Szereteteddel vedd körül az emberi család hajléktalan tagjait! Mérd fel, hány ilyen gyermeket tudsz az Úr akarata szerint táplálva és intve felnevelni! Sokan maguk is nagy áldást nyernek ebből.

Az időseknek is szükségük van a család segítségére és befolyására. A Krisztusban testvérek otthonában pótolható a legjobban saját elvesztett otthonuk. Ha arra biztatod őket, hogy tegyék magukévá a család érdekeit és osztozzanak foglalatosságaiban, azt fogják érezni, hogy még szükség van rájuk. Éreztesd velük azt, hogy értékeled segítségüket; hogy van még mit tenniük mások szolgálatában. Ez felvidítja szívüket, és értelmet ad életüknek.

Azok, akiknek szürkülő hajuk és bizonytalan lépéseik azt mutatják, hogy a sír felé közelednek, hadd maradjanak, amennyire csak lehetséges, barátaik között és megszokott környezetükben. Hadd imádkozzanak együtt azokkal, akiket ismernek és szeretnek! Gondoskodjanak róluk szerető és gyengéd kezek!

Minden családtag kiváltsága, hogy szolgáljon saját rokonainak, valahányszor ezt meg tudja tenni. Amikor ez nem lehetséges, ez a feladat a gyülekezetre hárul. Fogadja ezt egyrészt kiváltságként, másrészt kötelességként. Akikben Krisztus lelke van, azok szeretettel vigyáznak a gyengékre és idősekre.

Egy ilyen gyámoltalan ember jelenléte drága alkalmat kínál arra, hogy irgalmas szolgálatot végezve együtt dolgozzunk Krisztussal, és az övéhez hasonló jellemet alakítsunk ki. Az idősek és fiatalok együttlétében áldás van. A fiatalok napfényt sugározhatnak az idősek szívébe és életébe. Azoknak, akiket egyre gyöngülő szálak kötnek az élethez, szükségük van az ifjúság bizakodásával és frissességével való kapcsolat áldásaira. A fiatalok pedig áldást meríthetnek az idősek bölcsességéből és tapasztalataiból. Legfőképpen az önzetlen szolgálat leckéjét kell megtanulniuk. Egy olyan ember jelenléte, akinek megértésre, türelemre és önfeláldozó szeretetre van szüksége, sok családnak megfizethetetlen áldást jelent. Megédesíti és megnemesíti a családi életet, és idősből és fiatalból előcsalja azokat a krisztusi erényeket, amelyek mennyei szépséggel szépítik meg és a menny elmúlhatatlan kincseivel teszik gazdaggá őket.

"A szegények mindenkor veletek lesznek - mondta Krisztus -, és amikor csak akarjátok, jót tehettek velük." "Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól" (Mk 14:7; Jak 1:27).

Krisztus próbára teszi hitvalló követőit azzal, hogy gondoskodásra szoruló, tehetetlen és szegény embereket visz a közelükbe. Szűkölködő gyermekei iránti szeretetünkkel és szolgálatunkkal bizonyítjuk be, hogy őszintén szeretjük Őt. Ha elhanyagoljuk őket, akkor hamis tanítványoknak, Krisztussal és szeretetével szemben idegeneknek mutatjuk be magunkat.

Ha mindent megtettünk, ami megtehető annak érdekében, hogy családban szerezzünk otthont árva gyermekeknek, még sok egyéb tennivaló is marad. Sokan közülük rossz örökséget hoztak magukkal. Nem sok jóval kecsegtetnek, nem vonzó jelenségek, önfejűek, de Krisztus értük is meghalt, és szemében éppolyan értékesek, mint a mi saját kicsinyeink. Hacsak nem nyúl utánuk segítő kéz, tudatlanságban nőnek fel, és erkölcstelenségbe és bűntettekbe sodródnak. Sok ilyen gyermeket menthetnek meg munkájukkal az árvaházak.

Ezek az intézmények akkor a legeredményesebbek, ha a lehető legjobban hasonlítanak a keresztény otthonokhoz. A sok gyermeket magába gyűjtő, nagy épületek helyett legyenek különböző helyeken alapított kis intézmények! Kis- vagy nagyvárosok helyett (vagy azok közelében) legyenek vidéken, ahol művelésre való földterület áll rendelkezésre, ahol a gyermekek kapcsolatba hozhatók a természettel, és ahol lehetőség van valamilyen hasznosítható szakma elsajátítására.

Az ilyen otthon irányításával nemes szívű, művelt és önfeláldozó férfiakat és nőket kell megbízni; akik Krisztus iránti szeretetből vállalják ezt a munkát, és akik Krisztusnak nevelik a gyermekeket. Ilyen gondoskodás mellett sok otthontalan és elhanyagolt gyermek a társadalom hasznos tagjává, Krisztust megdicsőítő és másokat segítő emberré nevelhető.

Sokan lebecsülik a takarékosságot; összetévesztik azt a fösvénységgel és a kicsinyességgel. Pedig a takarékosság a legnagyobb bőkezűséggel is összefér. Takarékosság nélkül nem lehetséges igazi bőkezűség. Takarékoskodnunk kell ahhoz, hogy adhassunk.

Senki sem gyakorolhat igazán jótékonyságot önmegtagadás nélkül. Csak egyszerű, önmegtagadó és szigorúan takarékos élettel tudjuk elvégezni a Krisztus képviselőiként részünkre kijelölt munkát. Az önteltséget és a világi becsvágyat ki kell űznünk a szívünkből. Minden munkánkban a Krisztus életében megnyilvánuló önzetlenség elvét kell megvalósítanunk. Otthonunk falain, a képeken, a bútorokon ez legyen olvasható: "A szegény bujdosókat vidd be házadba!" Ruhásszekrényeinken ezt a feliratot kell látnunk, mintha Isten ujjával íródott volna: "A mezítelent ruházd fel!" Az ebédlőben, a gazdagon megterített asztalon ez álljon: "Oszd meg kenyeredet az éhezővel!"(Ésa 58:7 - új prot. ford.)

A hasznosság ezer útja nyitott számunkra. Gyakran azon siránkozunk, hogy csak szűkös anyagi források állnak rendelkezésünkre; de ha a keresztények igazán komolyan vennék ezt a kérdést, megsokszorozhatnák ezeket az anyagi forrásokat. Önzés és mértéktelenség az, ami elzárja előlünk a hasznossághoz vezető utat.

Mennyit költünk olyan dolgokra, amelyek merő bálványok; olyan dolgokra, amelyek lekötik szentebb dolgokra fordítandó figyelmünket, időnket és erőnket! Mennyi pénz pazarlódik el drága házakra és bútorokra, önző örömökre, fényűző és egészségtelen ételekre, káros élvezetekre! Mennyi pénzt költünk feleslegesen olyan ajándékokra, amelyek senkinek sem használnak! Hitvalló keresztények ma sokkal többet költenek szükségtelen, sokszor káros dolgokra, mint arra, hogy a kísértő karmaiból lelkeket mentsenek ki.

Sokan, akik kereszténynek vallják magukat, olyan sokat költenek ruhára, hogy semmi nem marad mások szükségleteire. Azt gondolják, hogy nekik kellenek a drága díszek és költséges ruhák, tekintet nélkül mások szükségleteire; azokéra, akik még a legszerényebb ruhaneműt is csak nehezen tudják maguknak megszerezni.

Testvérnőim, ha öltözködési szokásotokat összhangba hoznátok a Bibliában leírt szabályokkal, bőven volna miből segítenetek szegényebb nőtestvéreiteknek. Nemcsak anyagi eszközeitek lennének, hanem időtök is. Sokszor erre van a legnagyobb szükség. Sok embernek segíthetnétek javaslataitokkal, ügyességetekkel és tapintatos viselkedésetekkel. Mutassátok meg, hogyan öltözködjenek egyszerűen, de ízlésesen. Sok nő azért nem jár Isten házába, mert viseltes, oda nem illő öltözéke élesen különbözik másokétól. Sok érzékeny lelket elkeserít ez a megalázottság és e különbség miatti igazságtalanság. Ezért sokan megkérdőjelezik a vallást, és megkeményítik szívüket az evangéliummal szemben.

Krisztus ezt parancsolja nekünk: "Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!" Míg naponta ezrek pusztulnak éhen, és lesznek gyilkosság, tűz és csapások áldozatai, minden emberbarát vigyáz arra, hogy semmi veszendőbe ne menjen, és semmi szükségtelenül el ne pazarolódjék, ami egy embernek is hasznára lehet.

Helytelen elfecsérelni időnket, és rosszul tesszük, ha kimerítjük agyunkat. Minden perc elvesztegetett idő, amit önzően használunk fel. Ha minden percet értékelnénk és helyesen használnánk fel, akkor mindenre volna időnk, amit meg kell tennünk önmagunkért és a világért. A pénzköltésben, az idő, az erő és az alkalmak felhasználásában várja minden keresztény Istentől az eligazítást! "Ha pedig valakinek közületek nincs bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki" (Jak 1:5).

"Jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal" (Lk 6:35).

Aki "elrejti szemét, megsokasulnak rajta az átkok", de "aki ád a szegénynek, nem lesz néki szüksége" (Péld 28:27).

"Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe" (Lk 6:38).