A gonoszság szellemi irányítója állandóan azon mesterkedik, hogy Isten Igéjéről emberek nézeteire terelje a figyelmet. Nem akarja, hogy meghalljuk Isten szavát: "Ez az út, ezen járjatok" (Ésa 30:21). Az elferdült, megromlott nevelés útján igyekszik a mennyei világosságot homályba borítani.

A filozófiai spekuláció és a tudományos kutatás, amelyben Isten nincs jelen, emberek ezreit teszi szkeptikussá. Azokat a következtetéseket, amelyekre tudós emberek tudományos vizsgálódásaik eredményeként eljutottak, korunk iskoláiban nagy gonddal tanítják és magyarázzák; eközben azt a benyomást keltik, hogy ha ezeknek a tudósoknak igazuk van, a Bibliának nem lehet igaza. Az emberi értelem számára tetszetős a szkepticizmus. Az ifjúságot - képzelete foglyul ejtésével - téves utakra vezeti az a függetlenség, amelyet a szkepticizmusban talál. Sátán pedig ujjong. Minden olyan magnak tápot ad, amely kételyt hint az ifjúság szívébe. Ezeket a magvakat növeli, gyümölcsözteti, és a hitetlenség csakhamar bő termést hoz.

Azért olyan veszélyes a fiatalok lelkébe a szkepticizmus magvait elhinteni, mert az emberi szív hajlik a rosszra. Mindaz, ami gyengíti Istenbe vetett hitét, egyszersmind elrabolja tőle a kísértés legyőzéséhez szükséges erőt is. Megfosztja a bűnnel szembeni egyetlen igazi védelemtől. Olyan iskolák kellenének, ahol az ifjúság megtanulja, hogy a nagyság Isten megdicsőítésében, azaz Isten jellemének a köznapi életben való bemutatásában áll. Igéjéből és műveiből meg kell ismernünk Istent, hogy életünk betölthesse a menny szándékát.

Sokan úgy vélik, hogy a műveltség megszerzése érdekében tanulmányozniuk kell hitetlen szerzők írásait, mert azok a művek a gondolatok ragyogó gyöngyszemeit tartalmazzák. De kitől származnak ezek a gondolatok? Istentől, és csakis Istentől. Ő minden világosság forrása. Akkor miért vergődjünk át hitetlenek művei által tartalmazott tévedések tömegén néhány tudományos igazság kedvéért, amikor minden igazság rendelkezésünkre áll?

Hogy van az, hogy Isten kormányzatával harcban álló emberek olyan bölcsesség birtokába jutnak, amelyekről olykor bizonyságot tesznek? Maga Sátán is a mennyei csarnokokban tanult, és mind jónak, mind gonosznak ismerője. Összevegyíti az értékest a hitvánnyal, és így tudja elámítani az embert. S mivel Sátán mennyei fényruhát öltött magára, fogadjuk őt a világosság angyalaként? A kísértőnek megvannak a maga módszereivel kiképzett, szellemével áthatott és munkája végzésére alkalmas ügynökei. És mi működjünk együtt velük? Fogadjuk műveiket a műveltség megszerzésének szükséges kellékeiként?

Ha a hitetlenek ragyogó elképzeléseinek megismerésére fordított időt és erőfeszítést Isten szava drága dolgainak tanulmányozásának szentelnék, emberek ezrei, akik most sötétségben és a halál árnyékában vesztegelnek, az élet Világosságának fényében örvendeznének.

Sokan a keresztény szolgálatra való felkészüléshez nélkülözhetetlennek tartják történelmi és teológiai írások alapos ismeretének megszerzését. Úgy vélik, hogy ez az ismeret segítségükre lesz az evangélium tanításában. De az emberek véleményeinek fáradságos tanulmányozása inkább gyengíti, mint erősíti szolgálatukat. A történelem- és teológiatudomány vaskos köteteivel megtöltött könyvtárakat figyelve arra gondolok, hogy miért költsünk pénzt arra, ami nem kenyér. János evangéliumának hatodik fejezete többet mond, mint ami ezekben a könyvekben található. Krisztus így szól. "Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha." "Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké." "Aki énbennem hisz, örök élete van annak." "A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6:35, 51, 47, 63).

A történelem tanulmányozását nem szabad teljes egészében elítélni. A szent történelem a prófétaiskolák egyik tantárgya volt. Azok a feljegyzések, amelyek megörökítik azt, hogy miként bánt Isten a nemzetekkel, Jahve lépéseit követik nyomon. Napjainkban is figyelnünk kell, hogyan bánik Isten a föld népeivel. A történelemben meg kell látnunk a próféciák beteljesedését; kutatnunk kell, mit tett a Gondviselés a nagy reformációs mozgalmakban, és meg kell értenünk az események folyamatát a nemzeteknek a nagy küzdelem végső csatájára való felsorakozásában.

Ez a kutatás világos, átfogó életszemléletet ad. Segít megérteni az élet viszonyulásait és összefüggéseit: azt, hogy milyen csodálatos kötelékek kapcsolnak bennünket a társadalom és a nemzetek nagy testvériségéhez, és milyen nagy veszteséget jelent mindenkinek egyetlen ember leigázása és lealjasítása is.

A történelem - közismert formájában - az emberek eredményeivel, hadi győzelmeivel, hatalomra és nagyságra jutásával foglalkozik. Az azonban szem elől vész, hogy Isten beleszól az emberek ügyeibe. Csak kevesen akarják meglátni Isten szándékának megvalósulását a nemzetek emelkedésében és bukásában.

A teológia - ahogy azt tanulni és tanítani szokás - jórészt megörökíti azt az emberi spekulációt, amely csak "elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel". Nagyon sokszor e sok könyv halomra gyűjtése mögött nem annyira az értelem és a lélek táplálásának vágya húzódik, hanem inkább a filozófusokkal és a teológusokkal való megismerkedés, a kereszténységet művelt kifejezésekkel és állításokkal való bemutatásának vágya.

Nem minden megírt könyv szolgálja a szent élet célját. Tanuljatok tőlem - mondta a nagy Tanító. "Vegyétek fel magatokra az én igámat!" Tanuljatok tőlem szelídséget és alázatosságot! Az értelmi képességek fitogtatása nem segít azokkal a lelkekkel való foglalkozásban, akik az élet kenyerének nélkülözése miatt pusztulnak el. E könyvek tanulmányozásakor megengeditek, hogy azok töltsék be a Krisztustól megtanulandó gyakorlati leckék helyét. E tanulás nem eredményezi az emberek táplálását. Az a kutatás, amely annyira kimeríti az agyat, nem nagy sikerrel kecsegteti az embert a lelkekért való munkálkodásban.

A Megváltó azért jött, "hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdesse" (Lk 4:18). Tanításában a legegyszerűbb kifejezéseket és a legvilágosabb jelképeket használta Azt olvashatjuk, hogy "a nagy sokaság örömmel hallgatja vala őt" (Mk 12:37). Azoknak, akik korunkban igyekeznek Krisztus munkáját végezni, jobban meg kell ismerniük az Ő tanításait.

Az élő Isten szavai jelentik a legmagasabb iskolát. Akik az embereknek szolgálnak, azoknak az élet kenyeréből kell táplálkozniuk. Belőle lelki erőt merítenek. Így készülnek fel az emberiség minden rétegének való szolgálatra.

Fiatalok ezrei életük legszebb éveinek nagy részét a görög és a latin nyelv tanulásával töltik a főiskolákon és az egyetemeken. E tanulmányok folytatása közben értelmüket és lelküket a pogány irodalom ördögi gondolatvilága formálja, amely művek olvasása az általános nézet szerint e nyelvek tanulásának lényeges részét képezik.

A klasszikus irodalomban jártas emberek mondják, hogy "a görög tragédiák tele vannak vérfertőzéssel, gyilkossággal, kéjsóvár és bosszúszomjas isteneknek bemutatott emberáldozatokkal". Sokkal jobb volna a világnak, hogyha az ilyen forrásokból szerzett műveltséget felszámolnák. "Járhat-é valaki eleven szénen, hogy lábai meg ne égnének?" (Péld 6:28). "Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki" (Jób 14:4). Elvárható-e akkor az ifjúságtól, hogy keresztény jellemet alakítsanak ki, ha műveltségüket az Isten törvényének elveivel szembehelyezkedők tanítása formálja?

A korlátokat lerázva és meggondolatlan szórakozásba, kicsapongásba és erkölcstelenségbe merülve utánozzák a tanulók azt, amit ezek a tanulmányok eléjük tárnak. Egyes életpályákon szükség van a görög és latin nyelv tudására. Némelyeknek meg kell tanulniuk ezeket a nyelveket. De a gyakorlati használatra szükséges ismeret elsajátítható a romlott és megrontó irodalom tanulása nélkül is.

A görög és latin nyelvre azonban nem sok embernek van szüksége. A holt nyelvek tanulása legyen másodrendű, és kerüljön azoknak a tantárgyaknak a tanulása mögé, amelyek a test és értelem képességeinek helyes használatát tanítják! Ostobán járnak el azok a diákok, akik idejüket holt nyelvek, vagy bármilyen - gyakorlatban nem használható - ismeret elsajátítására vesztegetik el, és az élet gyakorlati feladataira való képzést elhanyagolják.

Mit visznek magukkal a diákok, amikor elhagyják az iskolát? Merre mennek? Mit tegyenek? Tudnak-e annyit, ami képessé teszi őket mások tanítására? Megtanultak-e jó apák és jó anyák lenni? Tudják-e bölcs tanítókként családjukat vezetni? Csak az a műveltség méltó erre az elnevezésre, amely képes férfiakat és nőket krisztusi jellemhez segíteni, amely alkalmassá teszi őket az élet felelősségeinek hordozására és családjuk vezetésére. Ez a műveltség nem a pogány klasszikusok tanulásával sajátítható el.

Napjaink népszerű kiadványainak nagy része tele van izgalmas történetekkel, amelyek az ifjúságot erkölcstelenségre nevelik és romlásba viszik. Vannak korban olyan fiatalok, akik - ami a bűn ismeretét illeti - már öregek. A történetek, amelyeket olvasnak, bűnre sarkallja őket. Képzeletben lejátsszák a leírt cselekményeket, mígnem látni akarják, hogyan követhetik el ugyanazt a büntetés elkerülésével.

A gyermekek élénk fantáziája valóságként éli meg a jövő elképzelt jeleneteit. Sokan megragadják a megjövendölt forradalmak és a törvény és önuralom korlátait szétromboló cselekmények szellemét. Ha lehet, még e szenzációhajhász írók leírásában megjelenő bűntetteknél is súlyosabb bűnök elkövetésére sarkallja őket. Ezek a hatások rontják a társadalom erkölcsét, és szertehintik a törvénytelenség magvait. Senki se csodálkozzék azon, hogy ez a magvetés bűntettek aratását vonja maga után!

A regények, a sikamlós és izgalmas mesék aligha jelentenek kevésbé átkot az olvasóknak. A szerző talán azt állítja, hogy erkölcsi tanítást ad, és művébe végig belesző vallási nézeteket, de sokszor ezek csak arra jók, hogy leplezzék a mögöttük rejlő oktalanságot és értéktelenséget.

A világot elárasztják a csábító tévelygésektől hemzsegő könyvek. Az ifjúság igazságként fogad el olyan dolgokat, amelyeket a Biblia hazugságnak bélyegez. Szeretik és megragadják az ámítást, holott az romlásba viszi lelküket.

Vannak olyan regények, amelyekkel írójuk igazságot akar tanítani, vagy valamilyen nagy gonoszságot leleplezni. E művek némelyike jó munkát végzett. Ugyanakkor végtelen sokat ártanak is. Megállapításaik és gondosan megfogalmazott ábrázolásaik izgatják az olvasó képzeletét, és olyan gondolatok sorozatát keltik fel benne, amelyek súlyos veszélyt hordoznak magukban, különösen az ifjúság számára. A leírt jeleneteket gondolatban újra és újra átélik. Az ilyen olvasmányok alkalmatlanná teszik őket a hasznos munkára és a lelki életre. Aláássák a Biblia iránti érdeklődésüket. A mennyei dolgok nemigen kapnak helyet gondolatvilágukban. Amint képzeletüket a megrajzolt szennyes jelenetek foglalkoztatják, szenvedélyeik lángra gyúlnak, és a vége: bűn.

Még az a regény is káros, amely nem sugall erkölcstelenséget, és amely talán kiváló elveket akar tanítani. A mese iránti puszta érdeklődés kapkodó, felületes olvasáshoz szoktat. A logikus gondolkodásról viszont leszoktat, és a gyors felfogástól megfoszt; alkalmatlanná tesz a kötelesség és küldetés nagy problémáinak megfontolására.

A regény olvasása irtóztatóvá teszi az élet gyakorlati feladatait, mert csupán a szórakozás vágyát táplálja. Izgató, kábító erejénél fogva nem ritkán okoz mind szellemi, mind testi betegséget. Sok boldogtalan, elhanyagolt otthon, sok élethosszig tartó rokkant, sok tébolyda-lakó köszönheti sorsát a regényolvasás szokásának.

Sokszor kap hangsúlyt az a vélemény, hogy lássuk el az ifjúságot jobbféle regényekkel, és akkor eltereljük őket az érzéki vagy értéktelen irodalomtól. Ez olyan, mintha megpróbálnánk az iszákost azzal meggyógyítani, hogy whisky vagy pálinka helyett könnyebb szeszes italt adunk neki - például sört vagy almabort. Ezeknek a fogyasztása folyamatosan táplálja az erősebb izgatószerek utáni szomjukat. A részeges egyetlen biztonsága és a mértékletes ember egyetlen védelme a teljes önmegtartóztatás. Ugyanez a szabály igaz a regények kedvelőire is. Egyetlen védelmük a teljes önmegtartóztatás.

A gyermekek és az ifjúság nevelésében nagy helyet kapnak a koholt dolgok és elképzelt történetek. Ilyen jellegű könyveket használnak az iskolákban, és azok sok családban is megtalálhatók. Hogyan engedhetik meg keresztény szülők gyermekeiknek, hogy valótlanságokkal teli könyveket olvassanak? Amikor a gyermekek megkérdezik, hogy mit jelentenek a szüleik tanításával szöges ellentétben álló történetek, azt a választ kapják, hogy azok nem igazak Ez azonban nem küszöböli ki olvasásuk káros következményeit. E könyvekben foglalt eszmék megtévesztik a gyermekeket. Hamis képet festenek az életről; felkeltik és táplálják a valószerűtlen dolgok utáni vágyat.

Az ilyen könyvek nagy népszerűsége korunkban Sátán egyik ravasz cselszövése. Igyekszik elterelni mind idősek, mind fiatalok figyelmét a jellemépítés fontos munkájáról. Félre akarja vezetni gyermekeinket azokkal a lélekromboló csalásokkal, amelyekkel elárasztja a világot. Ezért törekszik figyelmüket elterelni Isten Igéjéről, és így elzárni őket a védőpajzsul szolgáló igazságok megismerésétől.

Sohasem szabad a fiatalok kezébe olyan könyveket tenni, amelyek elferdítik az igazságot. Védjük gyermekeinket neveltetésük egész folyamán a bűn csíráinak bizonyuló eszméktől! Az érett korúak is nagyobb biztonságban lennének, ha semmi dolguk nem lenne ilyen könyvekkel; jóra befolyásoló példájukkal pedig sokkal könnyebben tudnák az ifjúságot a kísértéstől megőrizni.

Bőven van olyan olvasmány, ami valós, ami mennyei. Nem kell a tudásra szomjazóknak fertőzött forrásokból meríteniük. Az Úr ezt mondja:

„Hajtsd füledet, és hallgasd a bölcseknek beszédeit;És a te elmédet figyelmeztesd az én tudományomra...Hogy az Úrban legyen a te bizodalmad,Arra tanítottalak ma téged, igen, téged.Nem írtam-é néked drága szép tanulságokat,Tanácsokban és tudományban?Hogy tudtodra adjam néked az igazság beszédinek bizonyos voltát:Hogy igaz beszédet vígy válaszul elküldőidnek.”„Bizonyságot állított Jákóbban,És törvényt rendelt Izraelben;

Amelyek felől megparancsolta atyáinknak,Hogy megtanítsák azokra fiaikat.”„A jövő nemzedéknek el is beszéljükaz Úr dicséretét,Hatalmát és csodáit, amelyeket cselekedett.”„Hogy megtudja azokat a jövő nemzedék,A fiak, akik születnek;És felkeljenek és hirdessék azokat fiaiknak;Hogy Istenbe vessék reménységüket.”

„Az Úrnak áldása, az gazdagít meg,És azzal semmi nem szerez bántást”

(Péld 22:17-21; Zsolt 78:5, 4, 6-7; Péld 10:22).

Krisztus is feltárta az igazság alapelveit az evangéliumban. Tanítása útján ihatunk az Isten trónjáról áradó tiszta folyókból. Krisztus feltárhatott volna az embereknek minden korábbit túlszárnyaló tudományt, és háttérbe szoríthatott volna minden egyéb felfedezést. Felfedhetett volna titkot titok után, és az idők végéig e csodálatos kinyilatkoztatásokra összpontosíthatta volna az egymást követő generációk élénk és mélyen gondolkodó elméjét. De egy pillanatot sem akart elvenni a megváltás tudományának tanításából. Idejét, képességeit és életét csak eszköznek tekintette, és az ember megváltására használta. Azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett; és célját nem akarta szem elől veszíteni. Nem engedte, hogy ettől bármi is eltérítse.

Krisztus csak olyan tudományt tanított, amit hasznosítani lehet. Tanítása az emberek szükségleteire, helyzetére és a gyakorlati életre szorítkozott. Kíváncsiságukat, ami miatt fürkésző kérdésekkel fordultak hozzá, nem elégítette ki. De ezeket a kérdezéseket ünnepélyes, komoly, létfontosságú felhívások alkalmaivá tette. Azoknak, akik nagyon vágytak szakítani a tudás fájáról, felkínálta az élet fájának gyümölcsét. Az érdeklődők minden utat elzárva találtak, csak azt nem, ami Istenhez vezet. Minden forráson pecsét volt, kivéve az örök élet forrását.

Megváltónk nem biztatott senkit sem arra, hogy járjon kora rabbinikus iskoláiba, mert nem akarta, hogy lelküket megrontsák a szüntelenül hajtogatott: "azt mondják" vagy "azt mondták". Miért magasztalnánk bölcsességként emberek megbízhatatlan szavait, amikor nagyobb és biztos bölcsesség áll rendelkezésünkre?

Az, amit az örökkévaló dolgokból és az emberi gyengeségből láttam, nagy hatást tett rám, és munkámra is befolyással volt. Semmi dicséretre vagy dicsőítésre méltót nem látok az emberben. Semmi okot a világi bölcsesség szerinti és az úgynevezett nagy emberek nézeteiben való bizalomra, és e nézetek magasztalására. Hogyan lehetnek helyes fogalmaik Isten szándékairól és utairól azoknak, akiknek nincs mennyei világosságuk? Vagy teljesen tagadják Istent, és nem vesznek tudomást létezéséről, vagy saját véges fogalmaik szerint írják körül hatalmát.

Válasszuk inkább azt, hogy Istentől tanulunk, aki a mennyet és a földet teremtette; tőle, aki rendszerbe fogta az ég csillagait, és elrendelte a nap és a hold feladatát!

Helyes, ha az ifjúság úgy érzi, hogy a legmagasabb fokra kell fejlesztenie értelmi képességeit. Nem akarjuk korlátozni azt a művelődést, aminek Isten nem szabott határt. De tudásunk nem ér semmit, ha nem hasznosítjuk azt Isten dicsőségére és az emberiség javára.

Nem helyes elménket olyan ismeretekkel teletömni, amelyek nagy szorgalmat igényelnek, de a gyakorlati életben semmi hasznuk nincs. Ez a tanulás csak veszteség a tanulónak, mert csökkenti a vágyát és a kedvét olyan dolgok tanulására, amelyek hasznossá teszik és kötelességeinek betöltésére képesítik. A gyakorlati nevelés sokkal többet ér, mint pusztán elméletek alkotása. A tudás nem elég egymagában. Tudnunk kell azt is, hogy ismereteinket miként alkalmazzuk.

Az időt, az anyagi eszközöket és a tanulást, amelyeket oly sokan többé-kevésbé haszontalan művelődésre fordítanak, olyan műveltség elsajátításának kellene szentelni, amely az élet felelősségeinek hordozására alkalmas gyakorlati embereket farag belőlük. Az ilyen nevelésnek van igazán értéke.

Olyan tudásra van szükség, amely élénkíti az értelmet, erősíti a lelket; és jobb emberekké formálja az embert. A szív művelése sokkal fontosabb, mint a pusztán könyvből való tanulás. Kívánatos, sőt nélkülözhetetlen megismerni a világot, amelyben élünk; de ha az örökkévalóságot kihagyjuk számításunkból, olyan mulasztást követünk el, amelyet soha nem tudunk helyrehozni.

A tanuló minden képességét ismeretszerzésnek szentelheti; de ha nem ismeri Istent, ha nem engedelmeskedik a saját létét szabályozó törvényeknek, tönkreteszi önmagát. Rossz szokásai megfosztják önbecsülésétől és önuralmától. Nem tudja helyesen megítélni az őt legjobban érintő dolgokat. Könnyelműen és ésszerűtlenül bánik lelkével és testével. Mivel nem él helyes elvek szerint, tönkreteszi földi életét, és elveszíti az eljövendőt.

Ha az ifjúság meglátná saját gyengeségét, Istenben keresné erejét. Ha tőle igyekszik tanulni, bölcsességet merít Isten bölcsességéből, és élete áldásban gyümölcsözik a világ számára. De ha pusztán evilági és spekulatív dolgok tanulásával köti le értelmét, elkülönül Istentől, és elveszti mindazt, ami az életet gazdaggá teszi.