Máté 24; Márk 13; Lukács 21:5-38.

Krisztusnak a papokhoz és főemberekhez intézett szavai: "Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok" (Mt 23:38), rettegéssel töltötték el szívüket. Közömbösséget színleltek, de gondolataikban egyre ott motoszkált a kérdés, mit jelentenek e szavak. Úgy tűnt, láthatatlan veszély fenyegeti őket. Lehetséges-e, hogy a magasztos templom, a nemzet dicsősége hamarosan romhalmazzá válik? A baj előérzete ráragadt a tanítványokra is, és türelmetlenül vártak valami határozottabb kijelentést Jézustól. A templomból kifelé jövet felhívták figyelmét az épület szilárdságára és szépségére. A templom köveit a legtisztább és tökéletesen fehér márványból faragták ki. A kövek némelyike hihetetlenül nagy mérető volt. A falnak egy része ellenállt még Nabukodonozor hadserege ostromának is. Falazatát olyan tökéletesen készítették el, hogy az egyetlen szilárd kőből állónak látszott, amelyet egyenesen a kőbányából fejtettek ki. A tanítványok nem tudták felfogni, hogy miként lehetne ezeket a hatalmas falakat ledönteni.

Vajon milyen kifejezhetetlen gondolatai kellett, hogy támadjanak az Elvetettnek, mikor figyelmét lebilincselte a templomépület nagyszerűsége! A Jézus előtt feltáruló látvány valóban gyönyörű volt, de szomorúan mégis azt mondotta: Én ezzel kapcsolatban mindent látok. Az épületek valóban csodálatosak. Úgy mutattok rá ezekre a falakra, mint lerombolhatatlanokra. Figyeljetek azonban szavaimra: Eljön az a nap, mikor: "Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik" (Mt 24:2).

Krisztus számos ember füle hallatára mondotta ki szavait. Mikor azonban Krisztus egyedül ült az Olajfák-hegyén, akkor Péter, János, Jakab és András odament hozzá és így szóltak: "Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek és a világ végének?" (Mt 24:3). Tanítványainak adott válaszában Jézus nem választotta el egymástól Jeruzsálem pusztulását eljövetelének nagy napjától. E két eseménynek a leírását összevegyítette. Igen, ha Jézus úgy tárta volna fel tanítványai előtt az eljövendő eseményeket, ahogy azokat Ő látta, akkor bizony tanítványai nem tudták volna elhordozni a látványt. Irántuk való irgalmában a két nagy valóságos időszak leírását egybeolvasztotta, és hagyta, hogy a tanítványok maguk jöjjenek rá értelmére. Jézus, mikor Jeruzsálem pusztulására utalt, akkor prófétikus szavai túlmutattak ezen az eseményen, a végső világégésre, ama napra, amikor az Úr felemelkedik helyéről, hogy megbüntesse a világot bűneiért, mikor a föld feltárja mindazt a vért, amit kiontott, és nem takargatja többé azokat, akiket megölt. Jézus ezt az egész magyarázatot nemcsak a tanítványai számára adta, hanem azok számára is, akiknek majd a Föld történelmének ebben az utolsó időszakában kell élniük.

Krisztus azután a tanítványokhoz fordult és így szólott: "Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket. Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják: Én vagyok; és sokakat elhitetnek" (Mk 13:5-6). Sok hamis próféta jelenik meg, akik jogot formálnak a csodatételre és kijelentik, hogy eljött a zsidó nép felszabadításának az ideje. Ez sokakat félrevezet majd. Krisztus szavai beteljesedtek. Halála és Jeruzsálem ostroma között sok hamis Messiás jelent meg. Jézus azonban ezt a figyelmeztetését azokhoz is intézte, akik napjainkban élnek. Azok a csalások, amelyek Jeruzsálem elpusztítása előtt történtek, minden korszakban megismétlődtek, és megismétlődnek napjainkban is.

Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről; meglássátok, hogy meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük. De még ez nem itt a vég (Mt 24: 6). Jeruzsálem pusztulását megelőzően az emberek az elsőbbségért dulakodtak. Uralkodókat gyilkoltak meg. Azokat, akikről feltételezték, hogy legközelebb állottak a trónhoz, megölték. Voltak háborúk és háborúk hírei. "Mindezeknek meg kell lenniök, - mondta Krisztus - de még ez nem itt a vég (a zsidó nép, mint nemzet számára). Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mindez pedig a sok nyomorúságnak kezdete" (Mt 24:6-8). Krisztus azt mondotta, amikor a rabbik majd ezeket a jeleket látják, akkor Isten ítéleteinek jelentik majd ki azon népek felett, amelyek szolgaságban tartották az Ő választott népét. Azt is kijelentik majd, hogy ezek a jelek a Messiás eljövetelének hirdetői. Ne engedjétek azonban magatokat becsapni! Ezek a jelek ugyanis csak Isten ítéleteinek a kezdetét jelentik be. Az emberek csak önmagukra tekintettek. Nem bánták meg bűneiket és nem tértek meg, hogy meggyógyíthassam, megtarthassam őket. Azok a jelek, amelyeket a szolgaságból való szabadulásuk jelzéseiként tüntetnek fel, valójában megsemmisítésük jelei.

"Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket és megölnek titeket és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak és elárulják egymást, és gyűlölik egymást" (Mt 24:9-10). Mindezt a keresztények szenvedték el. Apák és anyák elárulták gyermekeiket. A gyermekek elárulták szüleiket. A barátok átadták barátaikat a főtanácsnak. Az üldözők megvalósították szándékaikat, megölték Istvánt, Jakabot és más keresztényeket.

Isten, szolgái révén még egy utolsó alkalmat adott a zsidó népnek arra, hogy megbánja bűneit. Tanúbizonyságtevői által Isten kinyilatkoztatta magát letartóztatásukkor, kihallgatásuk során és börtönbe vetésükben. A bírák mégis halálos ítéletet mondtak ki felettük. Voltak olyan emberek, akikre a világ nem volt méltó, és azzal, hogy megölték őket, a zsidók ismét keresztre feszítették Isten Fiát. Így lesz ez ismét. A hatóságok törvényeket hoznak, hogy korlátok közé szorítsák a vallás szabad gyakorlását. Maguknak tulajdonítják és igénylik azt a jogot, amely egyedül Istent illeti meg. Azt gondolják, hogy kényszeríthetik a lelkiismeretet, amelyet egyedül csak Istennek szabad ellenőriznie. A kezdő lépéseket már megtették ahhoz, hogy folytassák az előbbre vitelét ennek a munkának, míg elérik azt a határt, amelyet már nem léphetnek át. Isten közbelép hűséges, a parancsolatokat megtartó népe érdekében.

Minden alkalommal, mikor üldöztetés történik, azok, akik szem- és fültanúi ennek, döntenek Krisztus mellett vagy Krisztus ellen. Azok, akik kinyilvánítják együttérzésüket azok iránt, akiket tévesen ítéltek el, megmutatják ezzel ragaszkodásukat, szeretetüket Krisztus iránt. Mások megsértődnek, mert az igazság alapelvei egyenesen keresztülvágják, keresztülhúzzák mindennapos gyakorlatukat. Sokan megbotlanak és elesnek, elfordulnak attól a hittől, amelyet egykor védtek. Azok, akik a nyomorúság idején hitüktől elszakadnak, biztonságuk érdekében készek lesznek hamis bizonyságot tenni testvéreik ellen, és elárulni őket. Krisztus figyelmeztetett bennünket arra, hogy ne lepődjünk meg azoknak a természetellenes és kegyetlen viselkedésén, akik elvetették a világosságot.

Krisztus megadta tanítványainak a Jeruzsálemre eljövő romlás jeleit. Azt is megmondotta nékik, hogy miként menekülhetnek meg. "Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregtől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő pusztulása. Akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; és akik annak közepette, menjenek ki abból; és akik a mezőben, ne menjenek be abba. Mert azok bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mindazok, amik megírattak" (Lk 21:20-22). Negyven évvel később, Jeruzsálem pusztulása idején, figyelembe kellett volna venni ezeket a szavakat mindenkinek. A keresztények engedelmeskedtek ennek a felhívásnak, és egyetlen keresztény sem pusztult el Jeruzsálem elestekor.

"Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon" (Mt 24:20), - mondotta Krisztus. Ő, aki a szombatot elrendelte nem érvénytelenítette azt kereszthalálával. Nem tette a szombat parancsát érvénytelenné. Krisztus keresztre feszítése után negyven esztendővel még mindig szentnek tekintették ezt a napot. Negyven évig a tanítványoknak kellett imádkozniuk, hogy a menekülésük ne szombatnapon legyen.

Jeruzsálem elpusztulásáról Krisztus gyorsan áttér a legnagyobb eseményre, a Föld történelmének a folyamatában az utolsó láncszemre, - Isten Fia méltóságban és dicsőségben bekövetkező eljövetelére. E két esemény között a sötétség hosszú évszázadai tárulnak fel Krisztus tekintete előtt. Olyan évszázadok Krisztus egyháza számára, amelyeket vérrel, könnyekkel és kínszenvedéssel jelöltek meg. Ezekre a jelenetekre való rátekintést Krisztus tanítványai akkor, ott még nem tudták elviselni. Jézus azért csak röviden említi meg ezeket nékik. Ezt mondotta: "Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, nem is lesz soha. És, ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok" (Mt 24:21 22). Több mint ezer évig olyan üldöztetéseknek kellett eljönnie Krisztus követőire, amilyeneket a világ soha ezelőtt nem ismert. Krisztus hűséges tanúbizonyságtevői közül milliókat és milliókat gyilkoltak meg. Ha Isten nem nyújtotta volna ki kezét népe megőrzésére, bizony mindnyájan elpusztultak volna. "De a választottakért - mondotta Jézus, - megrövidíttetnek majd azok a napok" (Mt 24:22).

Most félreérthetetlen nyelven beszél Urunk második eljöveteléről. A veszélyekre is figyelmeztet, amelyek majd megelőzik a világra megérkezését. "Ha valaki azt mondja akkor néktek: Ímé itt a Krisztus, vagy amott; ne higgyétek. Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is. Ímé eleve megmondottam néktek. Azért ha azt mondják majd néktek: Ímé a pusztában van; ne menjetek ki. Ímé a belső szobában van; ne higgyétek. Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is" (Mt 24:23-27). Jeruzsálem elpusztulásának egyik jelét Krisztus így írta le: "És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek" (Mt 24:11). A hamis próféták meg is jelentek, a népet félre is vezették, és sokakat kicsalogattak a pusztába. Varázslók és szemfényvesztők, akik azt hangoztatták, hogy csodatévő hatalommal rendelkeznek, maguk után vonták az embereket a hegyek magányosságába. Ez a prófécia érvényes az utolsó napokra vonatkozólag is. Isten a második advent ismertetőjeként is ezt a jelet adta meg. Napjainkban is hamis Krisztusok és hamis próféták tesznek jeleket és csodákat, hogy elcsábítsák Krisztus tanítványait. Nem halljuk-é a kiáltást: "Ímé a pusztában van?" (Mt 24:26). Nem mennek-e ki ezrek és ezrek a pusztába abban a reménységben, hogy ott majd megtalálják Krisztust? Nem hallatszik-e az összejövetelek ezrein, amelyeken egyesek arról tesznek vallomást, hogy közösségeket tartanak fenn az eltávozottak lelkeivel hogy: "Ímé a belső szobában van?" (Mt 24:26). Ezt a tanítást képviseli a spiritizmus. Mit mond azonban Krisztus? "Ne higgyétek. Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is" (Mt 24:26-27).

Az Üdvözítő megadta eljövetele jeleit. Sőt még többet is adott ennél. Pontosan meghatározta azt az időpontot, amikor először jelennek majd meg ezek a jelek. "Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig" (Mt 24:29-31).

Közvetlenül a nagy középkori üldöztetés után teljesedett be a nap és a hold elsötétedése, és a csillagok lehullása. Jézus ehhez még ezt fűzte hozzá: "A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt" (Mt 24:32-33).

Krisztus megadta eljövetele jeleit. Akarata szerint megtudhatjuk, hogy mikor van már közel, éppen az ajtónál. Krisztus azoknak mondja ezt, akik látják ezeket a jeleket: "Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek" (Mt 24:34). Ezek a jelek megjelentek. Most már teljes bizonyossággal tudjuk, hogy az Úr eljövetele közel van. "Az ég és a föld elmúlnak - mondja - de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak" (Mt 24:35).

Krisztus az ég felhőiben nagy dicsőséggel jön el. Ragyogó angyalok sokasága kíséri majd. Azért jön, hogy feltámassza a halottakat, és jön, hogy megdicsőítse azokat, akik szerették Őt és megtartották parancsolatait, és magához veszi őket. Krisztus nem feledkezett meg róluk, sem ígéretéről. Újra összekapcsolódunk családunk tagjaival. Mikor halottainkra tekintünk, elgondolkozhatunk arról a reggelről, mikor Isten harsonái megszólalnak, "a halottak feltámadnak romolhatatlanságban és mi elváltozunk" (lKor 15:52). Már csak egy rövid idő, és meglátjuk a Királyt a maga szépségében és dicsőségében. Már csak egy rövid idő, és Krisztus letöröl a szemünkről minden könnyet. Már csak egy rövid idő, és Krisztus Isten "dicsősége elé állíthat" bennünket "feddhetetlenségben nagy örömmel" (Júdás 24). Azért, mikor Krisztus megadta érkezése jeleit, ezt mondotta: "Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságotok" (Lk 21:28).

Krisztus azonban nem jelentette ki eljövetele napját és óráját. Világosan megmondta tanítványainak: "Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül" (Mt 24:36). Ha megadta volna a pontos időt, akkor vajon miért buzdította éberségre tanítványait. Vannak, akik azt állítják; hogy tudják az Úr megjelenésének a napját és óráját és a legnagyobb komolysággal határozzák meg a jövőt. Az Úr azonban óva int ettől a magatartástól. Az ember Fia második eljövetelének a pontos ideje Isten titka.

Krisztus továbbá arra is rámutatott, hogy milyen lesz a világ állapota az Ő eljövetelekor. "Amiképpen pedig a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert miképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is" (Mt 24:37-39). Az Üdvözítő nem egy ideiglenes, ezeréves, földön megvalósuló birodalomról beszél itt, amelyben az ezer év alatt mindenkinek fel kell készülnie az örökkévalóságra. Nem, Krisztus csak azt mondja meg nekünk, hogy ami Noé napjaiban volt, úgy lesz majd akkor is, mikor az ember Fia ismét eljön.

Miként volt Noé napjaiban? "És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz" (lMóz 6:5). A vízözön előtti korszak lakosai elfordultak Teremtőjüktől és nem voltak hajlandók megcselekedni szent akaratát. Saját szentségtelen elképzelésüket és erkölcstelen elgondolásaikat követték. Ezért a gonoszságukért pusztultak el. A világ ma is ugyanezt az utat járja. Ez pedig nem kínál biztosítékot egy eljövendő ezeréves dicsőségről. Isten törvényeinek a megszegői gonoszsággal töltik be a földet. Fogadásaik, lóversenyeik, szerencsejátékaik, tékozlásaik, kéjvágyó gondolataik, megfékezhetetlen szenvedélyeik erőszakos cselekedetekkel árasztják el a világot.

Jeruzsálem elpusztításáról szóló próféciájában Krisztus ezt mondotta: "És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül. És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég" (Mt 24:12-14). Ez a prófécia ismét beteljesül majd. Annak a napnak megsokasodó gonoszsága visszatükröződik a mi nemzedékünkben is. Különösképpen így van ez az evangélium hirdetésére vonatkozó jövendöléssel kapcsolatban. Pál a Szentlélek által megvilágosítva és vezetve kijelentette, hogy Jeruzsálem eleste előtt az evangéliumot prédikálták "minden teremtménynek az ég alatt" (Kol 1:23). Így most az ember Fia eljövetele előtt, az örökkévaló evangéliumot kell prédikálni "minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek" (Jel 14:6). Isten "rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban" (Acs 17:31). Krisztus azt is közli velünk, hogy ez a nap mikor virrad majd meg a számunkra. Krisztus nem azt mondja, hogy az egész világ megtér majd, hanem csak azt, hogy: "Az Isten Országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég" (Mt 24:14). Azzal, hogy az evangéliumot mi hirdethetjük a világnak, tőlünk, illetve az evangélium hirdetésének hőfokától függ, hogy siettetjük-é Urunk visszatérését. Nekünk nemcsak várnunk kell, hanem sietve kell elé menni Isten napjának. (Vö. 2Pt 3:12). Ha Krisztus egyháza elvégezte volna már kijelölt munkáját úgy, ahogy azt az Úr elrendelte, akkor Isten az egész világot már régebben figyelmeztette volna erre, és az Úr Jézus Krisztus már eljött volna a földre hatalommal és nagy dicsőséggel.

Miután Krisztus megadta érkezése jeleit, ezt mondotta: "Ezenképpen ti, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa" (Lk 21:31). "Vigyázzatok és imádkozzatok" (Mt 26:41). Isten mindig figyelmeztette az embereket az eljövendő ítéletre. Azok, akik bíztak Krisztus nékik időben adott üzenetében, és hitük szerint cselekedtek életük folyamán, és engedelmeskedtek parancsolatainak, azok megmenekültek azoktól az ítéletektől, amelyek az engedetlenekre és a hitetlenekre sújtottak le. Istennek ezt az üzenetét kapta meg Noé: "Menj be te és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben" (lMóz 7:1). Noé engedelmeskedett és Isten megmentette. Lóthoz Istennek az az üzenete érkezett: "Keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost" (lMóz 19:14). Lót a mennyei hírnökök vezetése alá helyezte magát, és Isten megőrizte őt. Így Krisztus tanítványai is megkapták a figyelmeztetést Jeruzsálem lerombolásáról. Azok, akik felfigyeltek az eljövendő pusztulás jeleire és elmenekültek a városból, elkerülték a megsemmisülést. Így Isten most minket is figyelmeztet Krisztus második eljövetelére, és arra a megsemmisítő pusztulásra, amely a világra sújt le. Azok, akik figyelembe veszik Isten intését, megmenekülnek.

Mivel nem tudjuk Krisztus visszajövetelének pontos idejét, Isten azt parancsolja meg nékünk, hogy vigyázzunk. "Boldogok azok a szolgák, kiket az Úr, mikor hazamegy, vigyázva talál" (Lk 12:37). Azok, akik vigyázva várnak az Úr érkezésére, nem hiú reménykedéssel várakoznak. Krisztus érkezésének a várása arra indít bennünket, hogy féljük az Urat, és féljünk a bűnre kiszabott ítéleteitől. Fel kell ébrednünk abból a nagy bűnből, amely abból áll, hogy visszautasítjuk a nekünk felajánlott irgalmat. Azok, akik vigyázva várakoznak az Úrra, megtisztítják lelküket az igazságnak való engedelmeskedésükkel. Ezek az éber vigyázást komoly munkálkodással kapcsolják össze. Mivel tudják, hogy az Úr az ajtó előtt áll, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a mennyei lényekkel együtt munkálkodjanak a lelkek üdvösségéért. Ezek azok a hűséges és bölcs sáfárok, akik időben adják meg a szolgáknak járó bért (Vö. Lk 12:42), mert azt az igazságot hirdetik, ami a jelen időben a legszükségesebb. Mint ahogyan Énok, Noé, Ábrahám és Mózes hirdették a koruknak szóló igazságot a maguk idejében, úgy kell Krisztus szolgáinak ma is hirdetniük a jelen kornak szóló különleges intő üzenetet.

Krisztus azonban az embereknek egy másik osztályára is rámutat: "Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelét; és kezdené verni a szolgákat és szolgálólányokat, és enni és inni és részegeskedni: Megjő annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja, és ketté vágatja őt és a hitetlenek sorsára juttatja" (Lk 12:45-46).

A gonosz szolga azt mondotta szívében: "Halogatja még az én uram a hazajövetelt" (Mt 24:48). Nem azt mondja, hogy Krisztus nem jön el. Nem gúnyolódik Krisztus második eljövetelének a tanításán, de szívében, valamint cselekedeteivel és szavaival kinyilvánítja, hogy az Úr eljövetele késik. Száműzi mások elméjéből azt a meggyőződést, hogy az Úr gyorsan eljön. Befolyásával öntelt és meggondolatlan késlekedésre bírja rá az embereket. Megerősödnek világiasságukban és lelki tompultságukban. Földi szenvedélyek, romlott gondolatok veszik birtokukba elméjüket. A gonosz szolga együtt eszik és iszik a részegeskedőkkel; egyesül a világgal az élvezetek, a szórakozások hajhászásában. Veri szolgatársait, megvádolja és kárhoztatja azokat, akik hűségesek az Urukhoz. Összevegyül a világgal, és vele együtt süllyed egyre mélyebbre bűneiben. Félelmetes összekeveredés ez a világgal, amellyel együtt esik csapdába. "Megjő annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja, és ketté vágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja" (Lk 12:46).

"Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád" (Jel 3:3). Krisztus adventje meglepi a hamis tanítókat. Ezek ezt mondják: "Békesség és biztonság" (lThess 5:3). Miként a papok és a tanítók tettek Jeruzsálem eleste előtt, ezek is arra törekszenek, hogy az egyház földi jólétet és dicsőséget élvezzen. Az idők jelei magyarázatuk szerint ennek vetik előre az árnyékát. Mit mond azonban Isten szava? "Akkor hirtelen veszedelem jő reájok" (lThess 5:3). Mindazokra, akik az egész föld színén lakoznak; mindazokra, akik otthonukká teszik ezt a világot, Isten napja csapdaként jön el. Úgy jön el hozzájuk, mint a lopakodó tolvaj.

A világ, amely tele van lázadással, zavargással, tele van istentelen élvezetekkel, alszik, és testi biztonságban ringatja magát. Az emberek messzire eldobják maguktól az Úr eljövetelének a gondolatát. Csak nevetnek a figyelmeztetéseken. Gőgös felfuvalkodottsággal ilyeneket mondogatnak; "Minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva" (2Pt 3:4). "Legyen a holnap olyan, mint a ma, nagy és dicső felettébb" (Ésa 56:12). Adjuk át magunkat még nagyobb mértékben a szórakozásnak és az örömteli élvezeteknek! Krisztus azonban ezt mondja: "Ímé eljövök, mint a tolvaj" (Jel 16:15). Pontosan akkor, amikor a világ gúnyosan azt kérdezgeti: "Hol van az Ő eljövetelének az ígérete?" (2Pt 3:4) pontosan akkor a jelek beteljesednek. Mialatt ezt kiáltják: "Békesség és biztonság" (lThess 5:3) hirtelen megérkezik a megsemmisítés. Mikor a gúnyolódó, az igazság elvetője önteltté lesz; mikor a mindennapi munkában csak a pénzszerzési lehetőségeket látják, és nincsenek tekintettel a becsületesség alapelveire; mikor a tudós buzgón igyekszik megszerezni a Biblián kívül mindennek az ismeretét, akkor Krisztus tolvajként érkezik meg.

A világon minden mozgásban, háborgásban, nyugtalanságban és izgalomban van. Az idők jelei vészjóslóak. Az eljövendő események előrevetítik árnyékukat. Isten Lelke visszavonul a földről. A tengeren és a földön egymást követik a szerencsétlenségek. A viharok, földrengések, tüzek, áradások, gyilkosságok egyre gyakoribbak. Ki ismeri a jövendőt? Hol van a biztonság? Nincs semmiben bizonyosság, ami emberi vagy földi. Az emberek gyorsan felsorakoznak egy zászló, egy jelvény alá, amelyet kiválasztottak. Nyugtalanul várakoznak és figyelik vezetőik buzgalmait. Kevesen vannak azok, akik éberen várakoznak Uruk megjelenésére, és munkálkodnak is azért. Az embereknek egy másik csoportja az első nagy hitehagyó lábnyomát követi és fővezérsége alatt menetel. Csak kevesen hiszik szívükkel és lelkükkel azt, hogy van pokol, amelyet el kell kerülnünk és van menny, amelyet el kell nyernünk.

A válság fokozatosan lopakodik ránk. A nap ragyog az égboltozaton, miközben bejárja szokásos körútját, és a menny még mindig hirdeti Isten dicsőségét. Az emberek még mindig esznek és isznak, ültetnek és építenek, megnősülnek és férjhez mennek. A kereskedők még mindig vásárolnak és eladnak. Az emberek még mindig küzdenek egymás ellen, mert versengenek a magasabb helyért. A szórakozások kedvelői még mindig elözönlik a színházakat, a lóversenyeket, a szerencsejátékok poklait. Az embereken még felülkerekedik a nagyobb izgalmat nyújtó események utáni vágyakozás. A próbaidő, a kegyelmi idő azonban már a vége felé közeledik, és mindenkinek a sorsa örökre eldől. Sátán látja, hogy az ideje rövid. Minden erejét és lehetőségét beveti annak érdekében, hogy az embereket becsaphassa, megtéveszthesse, megkötözhesse és megigézhesse, míg a próbaidő, a kegyelmi idő le nem telik, véget nem ér, és az irgalom ajtaja örökre be nem csukódik.

Évszázadokon át ünnepélyesen hangzanak hozzánk az Olajfák hegyéről Urunk intő, figyelmeztető szavai: "De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és az élet gondjainak miatta és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap. [...] Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!" (Lk 21:34-36).