Máté 4:5-11; Márk 1:12, 13; Lukács 4:5-13.

"Ekkor vivé Őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére. És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat: mert meg van írva:

Az ő angyalainak parancsol felőled, És kézen hordoznak téged, Hogy meg ne üsd lábadat a kőbe" (Mt 4: 5-6).

Sátán most úgy gondolta, hogy a saját térfelén találkozott Jézussal. A ravasz ellenség olyan szavakat idézett; amelyek Isten szájából származtak. Még mindig a világosság angyalának mutatkozott, és tanújelét adta, hogy ismeri az Írásokat, és érti azok jelentését. Ahogyan Jézus az imént Isten igéjével támasztotta alá hitét, úgy most a kísértő ezzel erősíti meg csalását. Azt állítja, hogy csak Jézus hűségét tette próbára, és most dicséri állhatatosságát. Mivel a Megváltó kinyilvánította bizalmát Istenben, Sátán arra ösztönzi, hogy újabb bizonyítékát adja hitének.

Ám a kísértést újra a bizalmatlanságra való célzás vezeti be: "Ha Isten fia vagy". Krisztus kísértése az volt, hogy erre a "ha" szóra válaszoljon, de Ő visszautasította a kétség legcsekélyebb elfogadását is. Nem kockáztatta életét azért, hogy Sátánnak bizonyítékot adjon.

A kísértő azt hitte, hogy kihasználhatja Krisztus emberi természetét, és elbizakodottságot ébreszthet benne. Sátán ugyan csábíthat, de nem kényszeríthet a bűnre. Azt mondta Jézusnak: "Vesd alá magad!" - bár tudta, hogy nem teheti meg, mert Isten közbelépne hogy megmentse. Még Sátán sem kényszeríthette Jézust, hogy vesse alá magát. Ha Jézus nem enged a kísértésnek, nem győzhetik le. A föld és a pokol összes hatalma sem kényszeríthette, hogy a legcsekélyebb mértékben is eltávolodjék Atyja akaratától.

A kísértő sohasem kényszeríthet minket arra, hogy gonoszt cselekedjünk. Nem irányíthatja értelmünket, hacsak mi magunk nem helyezzük az ellenőrzése alá. Mielőtt Sátán hatalmat gyakorolhatna rajtunk, már akaratunk vele egyetért, és hitünk nem fogódzik Krisztusba. De minden dédelgetett bűnös vágy módot ad neki, hogy lábát megvesse. Minden olyan pont, ahol nem érjük el az isteni mértéket, nyitott ajtó számára, amelyen bejöhet, hogy kísértsen, és pusztítson. Minden hibánk kedvező alkalmat nyújt neki, hogy Krisztusba és az Írásokba vetett hitünket megingassa.

Amikor Sátán az ígéretet idézte: "az ő angyalainak parancsol felőled", kihagyott belőle egy részt: "hogy megőrizzenek minden utadon" - vagyis minden úton, amelyet Isten választ. Jézus nem volt hajlandó letérni az engedelmesség útjáról. Amíg tökéletes bizodalma van Atyjában, sohasem teremt olyan helyzetet, amely Atyja közbelépését tenné szükségessé. Nem kényszeríti a Gondviselést, hogy mentse meg Őt a haláltól, hiszen így nem lehetne a bizalom és alázatosság példája.

Jézus kijelentette Sátánnak: "Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!" (Mt 4:7) Ezeket a szavakat Mózes mondta Izrael gyermekeinek, amikor szomjaztak a pusztában, és Mózestől követeltek vizet. Ezt kiáltozták: " Vajon köztünk van-e az Úr, vagy nincsen?" (2Móz 17: 7). Isten csodálatosan munkálkodott értük, a bajban mégis kételkedtek Benne, és bizonyítékot követeltek arra, hogy velük van. Hitetlenségükben próbára akarták tenni az Urat. Sátán arra biztatta Krisztust, hogy ugyanezt tegye. Isten már tanúsította, hogy Jézus az Ő Fia. Most bizonyítékot kérni, vajon valóban az-e: ez Isten szavának próbára tétele, istenkísértés. Olyat kérni Istentől, amit nem ígért, ez bizalmatlanság, próbára tevés és kísértés lett volna Vele szemben. Istent nem azért kell kérnünk, hogy bizonyítsa be: megtartja-e ígéretét, hanem mert tudjuk, hogy beváltja azokat; és azért sem, hogy bebizonyítsa: szeret minket, hanem azért, mert szeret.

"Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik" (Zsid 11:6). A hit azonban semmilyen téren nem hozható rokonságba az elbizakodottsággal. Csakis az lehet biztonságban az elbizakodottsággal szemben, akinek igazi hite van, mivel az elbizakodottság a hit hamisítványa. A hit igényli Isten ígéreteit, és az engedelmesség gyümölcseit termi. Az elbizakodottság is igényli az ígéreteket, de úgy használja fel őket, ahogyan Sátán: a törvényszegés mentegetésére. A hit ősszüleinket az Isten szeretetében való bizalomra vezérelte volna, engedelmességre parancsolatai iránt. Az elbizakodottság arra késztette őket, hogy az Úr törvényét áthágják, és azt higgyék, hogy az Ő nagy szeretete megmenti őket a bűn következményétől. Nem hit az, amely az Ég kegyét igényli anélkül, hogy teljesítené a feltételeket, amelyekhez a kegyelem kötve van. Az őszinte hit alapja a Szentírás ígéreteiben és rendelkezéseiben van.

Gyakran, amikor Sátánnak nem sikerül bizalmatlanságot kelteni, elbizakodottságot ébreszt bennünk. Ha rávehet, hogy szükségtelenül kitegyük magunkat a kísértésnek, tudja, hogy a győzelem az övé. Isten mindenkit meg fog védelmezni, aki az engedelmesség útján jár, aki azonban arról letér, az Sátán területére merészkedik. Ott pedig biztosan elbukunk. Az Üdvözítő meghagyta: " Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok" (Mk 14:38). Az elmélkedés és az ima megóv attól, hogy önkéntelenül is veszélyes utakra térjünk. Így sok vereségtől megmenekülhetünk.

Mégse veszítsük el bátorságunkat, ha kísértés támad ránk. Ha nehéz helyzetbe jutunk, gyakran kételkedünk Isten Lelkének vezetésében. Jézust viszont Isten Lelke vezette a pusztába, hogy Sátán megkísértse. Ha Isten megengedi a próbákat, akkor ezzel javunkat szolgáló célja van. Jézus nem élt vissza Isten ígéreteivel, nem kereste önként a kísértést, és nem esett kétségbe, amikor jött a kísértés. Mi se cselekedjünk másképp. "Hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek" (1Kor 10:13). Így szólt: "Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat! És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem" (Zsolt 50:14-15).

Jézus győzött a második kísértésben, és Sátán megmutatta valódi jellemét. De nem ijesztő szörnyként jelent meg, patákkal és denevérszárnyakkal, hanem hatalmas, bár bukott angyalként. Lázadó vezérnek, és e világ istenének vallotta magát.

Sátán felvitte Jézust egy magas hegyre, és panorámaszerűen elvonultatta előtte a világ országait a maguk dicsőségében. A nap beragyogta a templomokat, a márványpalotákat, a termékeny földeket, a gyümölccsel megrakott szőlőskerteket. A bűn nyomai rejtve maradtak. Jézus tekintetét - hiszen az utóbbi időben csak homályt és pusztaságot látott - most lebilincselte a felülmúlhatatlan szépség, virágzás. Azután a kísértő hangja hallatszott: "Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom; Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz" (Lk 4:6-7).

Krisztus csak szenvedés árán tölthette be küldetését. Szomorúsággal, nehézségekkel, küzdelmekkel teli élet és szégyenteljes halál állt előtte. Hordoznia kellett az egész világ bűneit. El kellet szenvednie, hogy elszakad Atyja szeretetétől. Most a kísértő felajánlotta, hogy javára lemond bitorolt hatalmáról. Krisztus megszabadíthatta volna magát a szörnyű jövőtől, ha elismeri Sátán fennhatóságát. De ha ezt megteszi, átengedi a győzelmet a nagy küzdelemben. Sátán vétkezett a mennyben, mert magát Isten Fia fölé akarta helyezni. Ha ez most sikerül, az a lázadás győzelmét jelenti.

Amikor Sátán kijelentette Krisztusnak, hogy enyém a világ királysága és dicsősége, és annak adom, akinek akarom, csak részben mondott igazat. Azért, hogy csaló szándékát megvalósítsa, Sátán Ádámtól ragadta el az uralmat, Ádám viszont a Teremtő képviselője volt, nem pedig független uralkodó. A föld Istené, és Ő mindent Fiának adott. Ádámnak Krisztus alattvalójaként kellett uralkodnia. Amikor Ádám az uralmat Sátán kezére játszotta, Krisztus maradt a jogos Király. Ezért mondta az Úr Nabukodonozor királynak: "A felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és akinek akarja, annak adja azt" (Dán 4:14). Sátán csak addig gyakorolhatja bitorolt hatalmát, amíg Isten megengedi.

Amikor a kísértő felajánlotta Krisztusnak a világ országait és dicsőségét, azt javasolta, hogy Krisztus mondjon le a világ feletti királyságáról, és Sátán alattvalójaként uralkodjék. Ilyen uralmat reméltek a zsidók is. Evilági királyság után vágyakoztak. Ha Krisztus beleegyezett volna, hogy ilyen királyságot ajánljon nekik, örömmel fogadták volna Őt. A világra azonban a bűn átka nehezedett, annak összes keserűségével együtt. Krisztus kijelentette a kísértőnek: "Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj!" (Mt 4:10)

Az ajánlotta fel a világ országait Krisztusnak, aki a mennyben fellázadt. Hűbéri szolgálatot akart vásárolni gonosz elveihez, de Krisztus nem volt megvásárolható. Azért jött, hogy megalapítsa az igazság országát, és Ő nem másítja meg tervét. Sátán ugyanezzel a kísértéssel közelít az emberhez, nagyobb sikerrel, mint Krisztusnál. Felajánlja az embereknek a világ országait azzal a feltétellel, hogy elismerik fennhatóságát. Megkívánja, hogy áldozzák fel a becsületet, semmibe vegyék a lelkiismeretet és az önzésnek éljenek. Krisztus azt parancsolja, hogy keressék először Isten országát és az Ő igazságát, ám Sátán mellettük halad és azt mondja: "Bármi lenne is igaz az örök élettel kapcsolatban, ha boldogulni akartok a világban, nekem kell szolgálnotok. Jólétetek a kezemben van. Adhatok nektek gazdagságot, örömöket, megbecsülést és boldogságot. Fogadjátok meg a tanácsomat! Ne hagyjátok, hogy a becsület vagy az önfeláldozás hóbortos nézetei magukkal ragadjanak titeket! Én egyengetem az utat előttetek." Így tömegeket csap be. Beleegyeznek, hogy az "én" szolgálatában éljenek, és Sátán elégedett. Míg földi uralom reményével kecsegteti őket, ő uralkodik lelkükön. Amit felajánl, nem az övé, hogy adományozhatná, s nemsokára el is veszíti. Ráadásul még meg is fosztja az embereket Isten fiainak örökségétől.

Sátán megkérdőjelezte Jézus istenfiúságát. Az elutasítások olyan bizonyítékok voltak, amelyeket nem tagadhatott. Az Istenség átvillant a szenvedő emberen. Sátánnak nem volt ereje ellenállni a parancsnak. Megszégyenülten, dühtől görnyedten kényszerült visszavonulni a világ Üdvözítőjének közelségéből. Krisztus győzelme olyan tökéletes volt, mint Ádám bukása.

Mi is ellenállhatunk a kísértésnek, és Sátánt távozni kényszeríthetjük. Jézus, Isten iránti engedelmességgel és hittel győzött. Az apostol által így szól hozzánk: "Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok" (Jak 4:7-8). Nem menekülhetünk meg a kísértő hatalmától, - legyőzte az emberiséget, és ha saját erőnkből próbálunk megállni, áldozatul esünk fortélyainak. Ám "erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen" (Féld 18:10). Sátán retteg és menekül még a leggyengébb lélek elől is, aki az Ő hatalmas nevében talál menedéket.

Miután az ellenség eltávozott, Jézus kimerülten, halálsápadtan zuhant a földre. A mennyei angyalok látták a küzdelmet, nézték szeretett Parancsnokukat, amint kimondhatatlan szenvedés árán készíti szabadulásunk útját. Nagyobb próbát állt ki, mint amilyet nekünk valaha is ki kellene állnunk. Most az angyalok szolgáltak a haldoklóként fekvő Isten Fiának. Étellel erősítették, Atyja szeretetének üzenetével vigasztalták, és biztosították, hogy győzelme által az egész menny diadalt aratott. Jézus újból életre kelt, szíve részvéttel telt meg az ember iránt, és elindult, hogy bevégezze az elkezdett munkát. Nem pihen, amíg meg nem menti az elbukott emberiséget, és az ellenség meg nem semmisül.

Nem mérhetjük fel megváltásunk árát addig, amíg nem áll együtt a megváltott a Megváltóval Isten trónja előtt. Akkor az örök otthon dicsősége ámulatba ejti érzékeinket, és megértjük, hogy Jézus mindezt elhagyta értünk. Nemcsak a mennyei udvar száműzöttje lett, hanem vállalta a bukás és az örök elveszés kockázatát is. Akkor majd lábához helyezzük koronánkat, és zengjük az éneket: "Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást" (Jel 5:12).