Mialatt Pál Korinthusban időzött, komoly okai voltak az aggodalomra egyes, általa alapított gyülekezetekért. Hamis tanítók befolyása következtében, akik a jeruzsálemi hívők közül kerültek ki, szakadások, tévtanok és érzékiség gyorsan terjedt a galáciai hívők között. Ezek az álnok tanítók zsidó hagyományokat kevertek össze az evangélium igazságával. Mellőzték a jeruzsálemi nagygyűlés határozatait; ráerőszakolták a pogányok közül megtértekre a ceremoniális törvények betartását.

A helyzet válságos volt. A bűnök, amelyeket burjánzani hagytak, gyors pusztítással fenyegették a galátziabeli gyülekezeteket.

Pált szíven találta, és mélyen megrendítette ez a nyílt hitehagyás, éppen azok részéről, akiket olyan hűségesen kioktatott az evangélium alapelveire. Azonnal írt a félrevezetett hívőknek; felfedte a tévtanokat, amelyeket elfogadtak, és nagyon szigorúan megfeddte a hittől eltérteket. Miután ilyen szavakkal üdvözölte a Galáciabelieket: „Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől és a mi Urunk Jézus Krisztustól” –, a következő éles feddést intézte hozzájuk:

„Csodálkozom, hogy Attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangéliumra hajlotok. Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát. De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.” (Gal. 1:3–8) Pál a Szentírással összhangban tanított és a Szentlélek rányomta pecsétjét munkájára; ezért óva intette testvéreit bármilyen más tan elfogadásától, amely ellenkezett az általa tanított igazságokkal.

Az apostol kérte a galáciai hívőket, hogy fontolják meg keresztyéni életük első tapasztalatait. „Óh balgatag Galáciabeliek” – kiáltott feléjük – „kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti közöttetek feszíttetett volna meg? Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásaiból? Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be? Annyit szenvedtetek hiába? ha ugyan hiába. Annakokáért, aki a Lelket szolgáltatja néktek, és hatalmas dolgokat művel bennetek, a törvény cselekedeteiből, vagy a hit hallásából cselekszi-é?” (Gal. 3:1–5)

Pál ily módon szállt perbe a galáciabeli hívőkkel, akiket lelkiismeretük ítélőszéke elé állított, és igyekezett bukásukat feltartóztatni. Bízott Isten megmentő hatalmában; pellengérre állította a hitehagyó tanítók tanait, és igyekezett a volt hívőket meggyőzni arról, hogy milyen csúful megtévesztették őket; de ha visszatérnek az evangéliumba vetett régebbi hitükhöz, még megakadályozhatják Sátán terveit. Pál határozottan kitartott az igazság, az életszentség és igazságosság mellett; erős hite és bizalma, amelyet az általa hirdetett üzenetbe vetett, sokakat, kik hitükben meginogtak, felsegített, hogy visszatérjenek Üdvözítőjükhöz.

Milyen nagy különbség van az apostol írásmodorában! Figyeljük meg a korinthusi gyülekezettel szemben használt hangját, és hasonlítsuk össze a galáciaiakkal szemben elfoglalt magatartásával! A korinthusiakat finoman és gyöngéden feddte meg, míg ellenben a galataiakat kíméletlenül megdorgálta. A korinthusiak a kísértésnek estek áldozatul. Tanítóik, akik az igazság köpenye alatt finoman kieszelt ravasz tévtanokat hirdettek, megzavarták, és tévútra juttatták őket. Türelemre és elnézésre szorultak tehát, míg kioktatta őket, hogy a hamisakat a valóditól megkülönböztessék. Kemény ítéletek vagy meggondolatlan szavak teljesen aláásták volna befolyását azoknál, akiken annyira szeretett volna segíteni.

A galáciai gyülekezetekben ellenben nyílt, leplezetlen tévtan lépett az evangélium helyébe. Krisztust, a hit egyetlen fundamentumát megtagadták a már elavult zsidó ceremóniák kedvéért. Az apostol tisztában volt azzal, hogy a galáciai hívők csak úgy menthetők meg az őket fenyegető veszedelmes befolyásoktól, ha a leghatározottabban intézkedik, és a legélesebben meginti őket.

Krisztus minden lelkipásztorának meg kell tanulnia azt a fontos leckét, hogy alkalmazkodjék azok állapotához, akiken segíteni akar. Gyöngédség, türelem, határozottság és kitartás mind-mind szükségesek; azonban kellő belátással alkalmazandók. Különböző felfogású emberekkel, változó helyzetek és viszonyok között bölcsen bánni, olyan feladat, amely Isten Lelke által megvilágított és megszentelt értelmet és ítélőképességet igényel.

A galáciai hívőkhöz intézett levelében Pál apostol még egyszer röviden szemléltette azokat a fontos eseményeket, amelyek megtérésével és keresztény tapasztalatainak kezdetével függtek össze. Ezáltal akarta bizonyítani előttük, hogy az isteni hatalomnak különös megnyilatkozása által jutott az evangélium magasztos igazságainak ismeretéhez. Istentől nyert utasítás folytán inti és óvja most is a galáciai hívőket ilyen ünnepélyesen és határozottan. Ezért tehát nem habozva vagy kétkedően írt nekik, hanem a rendületlen meggyőződés biztonságával és feltétlen tudásával. Világosan kifejtette előttük, mi a különbség, ha emberek tanítanak bennünket, avagy közvetlenül Krisztustól kapunk oktatást.

Az apostol behatóan kérte a galáciaiakat, forduljanak el a hamis tanítóktól, akik tévútra vezették őket, és térjenek vissza ahhoz a hithez, amelyet az isteni jóváhagyás félremagyarázhatatlan bizonyítékai kísértek. Azok a férfiak, akik megkísérelték eltéríteni őket az evangéliumi hittől: képmutatók, szívük megszenteletlen és életük romlott. Vallásosságuk a ceremóniák sorozata, amelyek betartása által akarják megnyerni Isten tetszését. Nem óhajtottak olyan evangéliumot, amely megköveteli az ige iránti engedelmességet: „Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” (Jn. 3:3) Úgy érezték, hogy az ilyen tanításon alapuló vallás túl nagy áldozatot követel; ezért ragaszkodtak tévelygéseikhez, megcsalták önmagukat és másokat.

A szív és az élet szentségét külsőséges vallási formaságokkal helyettesíteni ma is éppoly kívánatos a megtéretlen ember számára, mint volt ezen zsidó tanítók napjaiban. Ma ugyanúgy, mint akkor, vannak hamis lelki vezetők, akiknek tanait sokan mohón lesik. Sátán eltökélte, hogy eltéríti a lelkeket a Krisztusba vetett hit üdvreménységétől és az Isten törvényei iránti engedelmességtől. Az ősellenség kísértéseit minden korszakban azok előítéleteihez és hajlamaihoz alkalmazta, akiket el akart csábítani. Az apostoli korszakban rábírta a zsidókat, hogy a ceremoniális törvényt magasztalják fel, Krisztust pedig vessék el. Korunkban arra késztet hitvalló keresztyéneket, hogy Krisztus tiszteletének ürügye alatt az erkölcsi törvényt vessék meg; tanítsák azt, hogy parancsait büntetlenül áthághatják. Isten valamennyi szolgájának kötelessége tehát, hogy ezen hithamisítókkal szemben szilárdan és határozottan lépjen fel, és az igazság igéje alapján tévelygéseiket bátran felfedje.

Miközben Pál azon fáradozott, hogy a galáciai testvérek bizalmát újból megnyerje, ügyesen igazolta elhivatott apostoli tisztségét. Kijelentette, hogy apostolsága „nem emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által és az Atya Isten által van, aki feltámasztotta őt a halálból” (Gal. 1:1). Nem emberektől, hanem a menny legmagasabb tekintélyétől nyerte megbízatását. Ezt a tisztséget a jeruzsálemi nagygyűlés is elismerte, amelynek határozatait Pál betartotta a pogányok között végzett egész működése alatt.

Nem azért, hogy önmagát magasztalja, hanem hogy Isten kegyelmét dicsőítse, bizonyította Pál azok előtt, akik tagadták apostoli hivatását, hogy: „semmiben sem vagyok alábbvaló a fő-fő apostoloknál” (II. Kor. 11:5). Mindazok, akik lerántani igyekeztek elhivatását és munkáját, Krisztus ellen hadakoztak, akinek kegyelme és ereje nyilvánult meg általa. Ellenségeinek ellenállása kényszerítette az apostolt, hogy hivatásáért és tekintélyéért ilyen határozottan síkra szálljon.

Pál kérte azokat, akik életükben már tapasztalták Isten erejét, hogy térjenek vissza az evangélium igazsága iránt érzett első szeretetükhöz. Megdönthetetlen érvekkel bizonyította be előttük, milyen nagyszerű kiváltság szabadnak lenni Krisztusban, akinek engesztelő kegyelme mindazokat igazságának öltönyével ruházza fel, akik teljesen átadják életüket neki. Pál álláspontja az volt, hogy minden léleknek, aki meg akar menekülni, személyes tapasztalatot kell szereznie Istennel.

Az apostol komoly intelmei nem maradtak eredménytelenül. A Szentlélek nagy hatalommal munkálkodott; sokan, akik tévútra léptek, ismét visszatértek hitükhöz, az evangéliumhoz. Attól kezdve állhatatosak maradtak abban a szabadságban, amelyre Krisztus felszabadította őket. Életük a Lélek gyümölcseit érlelte, amelyek: „Szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal. 5:22) Isten neve megdicsőült, és a hívők száma gyarapodott az egész tartományban.