Józsué 9 és 10.

Sikhemből visszatértek az izraeliták gilgáli táborukba. Itt nemsokára különös küldöttség kereste fel őket, akik szövetséget kívántak velük kötni. A követek előadták, hogy messze földről jöttek és ezt megjelenésük igazolni látszott. Ruházatuk öreg és elnyűtt, saruik agyonhasználtak, foltozottak, élelmük penészes és tömlőik, melyek borospalackokként szolgáltak, repedezettek, összekötözöttek voltak, mintha az úton gyorsan javították volna meg.

Távoli otthonukban - feltételezhetően Palesztina magaslatain túl - földieik hallottak azokról a csodákról, amelyeket Isten tett népéért és ezért elküldték őket, hogy Izraellel szövetséget kössenek. A hébereket óva intette Isten, hogy Kánaán bálványimádóival szövetségre lépjenek, és a vezetők elméjében kétely támadt az idegenek igazmondását illetően. "[...] Hátha közöttem lakol te" - mondták. Erre azonban a küldöttek azt válaszolták: "Szolgáid vagyunk mi!" De amikor Józsué nyíltan megkérdezte: "Kik vagytok, és honnan jöttetek?" ők megismételték korábbi állításukat és őszinteségük bizonyítékaként hozzáfűzték: "Ez a mi kenyerünk meleg volt, amikor eleségül elhoztuk a mi házainkból elindulván, hogy hozzátok jöjjünk: most ímé száraz, és penészes lett, [...] e mi ruháink és saruink pedig megavultak az útnak igen hosszú volta miatt!" (Józs 9:7-8.12-13).

Ezek az érvek hatottak. A héberek "[...] az Úrnak tanácsát nem kérték [...] és békességesen bánt velök Józsué, és frigyet köte velök, hogy életben hagyja őket, a gyülekezet fejedelmei pedig megesküdének nékik" (Józs 9:14-15). Így léptek szövetségre. Három nap múlva kiderült az igazság. Az izraeliták meghallották, hogy "[...] közel valók azok hozzájok, sőt közöttök lakoznak" (Józs 9:16). Tudván, hogy lehetetlen a hébereknek ellenállni, a gibeoniták cselhez folyamodtak, hogy megmentsék életüket.

Nagy volt az izraeliták méltatlankodása, mikor megtudták, hogy rászedték őket. Bosszúságuk még növekedett, mikor három napi út után elérték a gibeoniták városait közel az ország központjához. "[...] és zúgolódék az egész gyülekezet a főemberek ellen", de ez utóbbiak vonakodtak a szövetség megtörésére, noha azt csalással biztosították. Mivel "[...] megesküdtünk nékik az Úrra, Izrael Istenére, most hát nem bánthatjuk őket" (Józs. 9:18). A gibeoniták kötelezték magukat bálványimádásuk feladására és Jahve imádásának elfogadására, s így életük megőrzése nem sértette meg az Úrnak a bálványimádó kanaániták kiirtására adott rendeletét. Esküjükkel a héberek sem kötelezték magukat bűn elkövetésére. és bár az esküt rászedéssel biztosították, azt mégsem kellett megszegniük. Ha valakit a szó kötelez - nem a rossz cselekvésére - szentnek kell azt venni. A nyereség, a bosszú, vagy önérdek nem befolyásolhatja az eskü vagy fogadalom sérthetetlenségét. "utálatosok az Úrnál a csalárd beszédek" (Péld 12:21). "Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén? [...] Aki kárára esküszik, és meg nem változtatja" (Zsolt 24:3; 15:4).

A gibeoniták életben maradhattak, de mint rabszolgák a szentélyhez lettek beosztva minden szolgai munka végzésére. "És tevé őket Józsué azon a napon favágókká és vízhordókká a gyülekezethez és az Úr oltárához" (Józs 9:27). Annak tudatában, hogy hibát követtek el, örültek életük bármily áron való megváltásáért és a feltételeket hálásan elfogadták. "És most ímé, a te kezedben vagyunk" - mondták Józsuénak - "amint cselekedni jónak és igaznak tetszik előtted, úgy cselekedjél mivelünk" (Józs 9:25). Utódaik századokon át a szentély szolgálatával álltak kapcsolatban.

A gibeoniták területe négy városra terjedt ki. A nép nem élt királyi uralom alatt, hanem vének vagy tanácsosok kormányozták őket. Gibeon, városaik közül a legfontosabb, "[...] nagy város [...] olyan mint egy a királyi városok közül [...] férfiai pedig mind vitézek valának" (Józs 10:2). Mivel e nagy város lakói ily megalázó eljáráshoz folyamodtak életük megmentéséért, ez feltűnően mutatja azt a félelmet, amelyet Izrael jelentett Kánaán lakóinak.

A gibeonitáknak sokkal jobb lett volna, ha őszintén tárgyalnak Izraellel. Amíg Jahvénak való alárendeltségük életük megtartását biztosította, addig csalásuk csak szégyent és szolgaságot hozott rájuk. Isten úgy rendelkezett, hogy mindazok, akik pogányságukkal felhagynak és Izraellel egyesülni akarnak, részesüljenek a szövetség áldásaiban. őket e kifejezéssel illették: "[...] a köztetek tartózkodó jövevény (3Móz 17:12), és kevés kivétellel ez az osztály Izraellel azonos kedvezménynek és kiváltságnak örvendhetett. Az Úr rendelkezése ez volt:

Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt. Olyan legyen néktek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött volna, és szeressed azt mint magadat (3Móz 19:33-34). A páskát és az áldozatok hozatalát illetően megparancsolta: "[...] néktek és a köztetek lakozó jövevénynek egy rendtartástok legyen [...] az Úr előtt olyan legyen a jövevény, mint ti" (4Móz 15:15).

E feltételekkel elfogadhatták volna a gibeonitákat, de ők csaláshoz folyamodtak. Nem volt könnyű a megaláztatás a "királyi város" ama polgárai számára, kiknek férfiai "mind vitézek" voltak. Nem volt könnyű, hogy századokra favágókká és vízhordókká legyenek. Rászedés céljából magukra öltötték a szegénység ruháit, s ezt mint az örök szolgaság jegyét, viselniük kellett. Szolgai állapotuk minden nemzedéken át bizonyította, hogy a csalást utálja az Úr.

A gibeonitáknak az izraeliták alá rendelése félelemmel töltötte el a kanaánita királyokat. Azonnal lépéseket tettek, hogy bosszút álljanak azokon, akik a betolakodókkal békét kötöttek. Adonisédek, Jeruzsálem királyának vezetésével öt kanaánita király szövetkezett Gibeon ellen. Eljárásuk gyors volt. A gibeoniták nem voltak felkészülve a védelemre, s ilyen üzenetet küldtek Józsuéhoz Gilgálba: "[...] Ne vond meg kezeidet a te szolgáidtól! Jöjj fel hozzánk hamar és ments meg minket, és segíts rajtunk, mert mind felgyűltek ellenünk az Emoreusok királyai, akik a hegyen lakoznak" (Józs 10:6). A veszély nemcsak a gibeonitákat, hanem az izraelitákat is fenyegette. Közép- és Délpalesztina hágóit eddig Gibeon város uralta, s ezeket az ország elfoglalásához meg kell tartani.

Józsué tehát azonnal felkelt, hogy Gibeon segítségére siessen. A legyőzött város lakói féltek, hogy csalásuk miatt elutasítja kérésüket, de mivel alávetették magukat Izraelnek és elfogadták Istenük imádatát - kötelességüknek tartották védelmezésüket. Ezúttal nem mulasztotta el kikérni Isten tanácsát. Az Úr pedig bátorította őt a vállalkozásra. Így szólt az isteni üzenet: "Ne félj tőlük, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülök előtted." "Felméne azért Józsué Gilgálból, ő maga és az egész hadakozó nép vele, és a seregnek minden vitéze" (Józs 10:8.7).

Egész éjjel meneteltek, reggelre felhozta seregét Gibeon elé. A szövetséges fejedelmek még alig gyűjtötték össze hadaikat a város körül, mikor Józsué rájuk tört. A támadás az ellenfelek teljes kudarcát eredményezte. Az óriási sereg a béthoroni hegyi hágó felé menekült Józsué seregei elől, és amikor elérték a magaslatot, lerohantak a meredek lejtőn a másik oldalon. Itt ádáz jégeső szakadt rájuk. "Az Úr nagy köveket hullata rájok az égből [...] többen valának, akik a jégeső kövei miatt haltak vala meg, mint azok, akiket fegyverrel öltek meg Izrael fiai" (Józs 10:11).

Az emoreusok fejveszetten menekültek a hegyek sziklái közé, hogy ott majd menedéket találjanak. Józsué pedig, aki a jelenetet egy magaslatról figyelte, látta, rövid lesz a nap arra, hogy feladatát teljesíthesse. Ha pedig az ellenséget most nem semmisíti meg, rövid időn belül újra ellene támad. "Akkor szóla Józsué az Úrnak [...] Izrael szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében! És megálla a nap, és vesztegle a hold is, amíg bosszút álla a nép az ő ellenségein [...] És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig" (Józs 10:12-13).

Mielőtt az est leszállt, Isten Józsuénak adott ígérete beteljesedett. Az ellenség egész serege kezébe adatott. E nap eseménye sokáig élt Izrael emlékezetében. "És nem volt olyan nap, mint ez, sem annakelőtte, sem annakutána, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr hadakozik vala Izraelért" (Józs 10:14). "A nap és hold megállnak helyökön cikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától. Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket. Kiszállsz néped szabadítására" (Hab 3:11-13).

Isten Lelke ihlette Józsué imáját, hogy ismét bizonyítsa Izrael Istene hatalmát. Ezért kérése nem mutatta a nagy vezető elbizakodottságát. Józsué elnyerte az ígéretet, hogy Isten bizonyosan legyőzi Izrael eme ellenségét, de éppoly komolyan igyekezett, mintha az eredmény egyedül Izrael seregétől függne. Józsué mindent megtett, amit csak ember tehet, s csak azután kiáltott hitben Isten segedelméért. A siker titka az isteni hatalom és az emberi igyekezet egyesülésében van. A legnagyobb eredményeket azok érik el, akik őszintén a Mindenható karjában bíznak. Az a férfi, aki azt parancsolta: "Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében!" - ugyanaz volt, aki Gilgálban a táborban órák hosszat arcra borulva könyörgött a porban. Az ima emberei a hatalom emberei.

E nagy csoda bizonyítja, hogy a teremtmény a Teremtő ellenőrzése alatt áll. Sátán igyekszik, hogy a fizikai világban Isten tevékenységét eltitkolja az ember elől. De ez a csoda mindenkit megszégyenít, aki a természetet a természet Istene fölé helyezi.

Isten saját akaratával indította el a természet erőit, hogy azok megtörjék ellenségei hatalmát - "tűz és jégeső, hó és köd, szélvihar, amelyek az ő rendelését cselekszik" (Zsolt 148:8). Mikor a pogány emoreusok elhatározták, hogy dacolnak Isten akaratával, Isten közbelépett, "nagy köveket hullata rájok az égből". A föld történelmének záró jelenetében még nagyobb ütközet leírásáról értesülünk, amikor "Felnyitotta az Úr az ő tárházát, és előhozta az ő haragjának szereit" (Jer 50:25). ő kérdezi: "Eljutottál-e a hónak tárházához; vagy a jégesőnek tárházát láttad-é? Amit fenntartottam a szükség idejére, a harc és háború napjára?" (Jób 38:22-23).

A látnok leírja a pusztulást, amely akkor történik, amikor "[...] nagy szózat jöve ki a mennyei templomból [...] ezt mondja vala: Meglett!" A látnok mondja: "És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre" (Jel 16:17.21).