5 Mózes 4-6, 28.

Az Úr tudtul adta Mózesnek, hogy Kánaán elfoglalásának ideje elérkezett: s az agg próféta a magaslaton állva a Jordán folyón és a megígért földön végignézve, nagy érdeklődéssel szemlélte népe örökségét. Lehetséges lenne, hogy az elkövetett bűnére kimondott ítéletet visszavonnák? Igen komolyan könyörgött: "Uram, Isten, Te elkezdetted megmutatni a te szolgádnak a te nagyságodat és hatalmas kezedet! Mert kicsoda olyan Isten mennyben és földön, aki cselekedhetnék a te cselekedeteid és hatalmad szerint? Hadd menjek át kérlek, és hadd lássam meg azt a jó földet, amely a Jordánon túl van, és azt a jó hegyet, és a Libanont!" (5Móz 3:24-25).

A válasz ez volt: "Elég ez néked, ne szólj többet már nékem e dolog felől! Menj fel a Piszga tetejére, és emeled fel a te szemeidet napnyugot felé és észak felé, dél felé és napkelet felé, és nézz szét a te szemeiddel, mert nem mégy át ezen a Jordánon" (5Móz 3:26-27).

Zúgolódás nélkül vetette magát alá Isten végzésének. És most Izraelért aggódott. Ki képviselné jólétük érdekeit úgy, mint ő? Teljes szívből könyörgött: "Az Úr, a minden test lelkének Istene, rendeljen férfiút a gyülekezet fölé. Aki kimenjen ő előttök, és aki bemenjen ő előttök: aki kivigye őket, és aki bevigye őket, hogy ne legyen az Úr gyülekezete olyan mint a juhok, amelyeknek nincsen pásztoruk" (4Móz 27:16-17).

Az Úr meghallgatta szolgája imáját és ezt válaszolta: "Vedd melléd Józsuét a Nún fiát, a férfiút, akiben lélek van, és tedd őreá a te kezedet. És állasd őt Eleázár pap elé, és az egész gyülekezet elé, és adj néki parancsolatokat az ő szemeik előtt. És a te dicsőségedet közöld ővele, hogy hallgassa őt Izráel fiainak egész gyülekezete" (4Móz 27:18-20). Józsué sokáig szolgálta Mózest, s mivel bölcs, rátermett és hittel teljes férfiú volt, Mózes utódául rendelte Isten.

Mózes kézrátétele által, mély benyomást keltő megbízatástól kísérve választották ki ünnepélyesen Józsuét Izrael vezetőjévé. Azt is megengedték neki, hogy a kormányzásban részt vegyen. Az Úrnak Józsuéra vonatkozó szavait Mózes közvetítette a gyülekezetnek: "Azután pedig álljon Eleázár pap elé, és kérdje meg őt az Urimnak ítélete felől az Úr előtt. Az ő szava szerint menjenek ki, és az ő szava szerint menjenek be, ő és Izráel minden fia ővele, és az egész gyülekezet" (4Móz 27:21).

Mielőtt Mózes Izrael látható vezetői tisztét letette volna, utasítást kapott, hogy röviden ismételje meg a nép előtt az Egyiptomból való szabadulás történetét, pusztai vándorlásukat és a Sinai hegyen kinyilatkoztatott törvényt. Amikor a törvényt kihirdették, a mostani közösségből csak néhányan voltak oly idősek, hogy az események félelmes ünnepélyességét felfogják. Amint nemsokára átkelnek a Jordánon és birtokba veszik a megígért földet, Isten bemutatja előttük törvényének kívánalmait és megparancsolja az engedelmességet, mint jólétük feltételét.

Mózes a nép előtt állt, hogy megismételje utolsó figyelmeztetéseit és intéseit. Orcáján szent fény ragyogott. Haja hófehér volt már, de tartása egyenes; arcvonásai az egészség hajlíthatatlan erejét fejezték ki, szemei tiszták voltak és nem homályosodtak el. E fontos alkalommal mély érzéssel ecsetelte mindenható védelmezőjük szeretetét és kegyelmét.

"Mert tudakozzál csak a régi időkről" - mondta - "amelyek te előtted voltak, ama naptól fogva, amelyen az Isten embert teremtett e földre, és pedig az égnek egyik szélétől az égnek másik széléig, ha történt-é e nagy dologhoz hasonló, vagy hallatszott-é ehhez fogható? Hallotta-é valamely nép a tűz közepéből szóló Istennek szavát, amiképpen hallottad te, hogy életben maradt volna? Avagy próbálta-é azt Isten, hogy elmenjen és válasszon magának népet valamely nemzetség közül, kísértésekkel, jelekkel, csudákkal, haddal, hatalmas kézzel, kinyújtott karral, és nagy rettenetességek által, amiképpen cselekedte mindezeket tiérettetek az Úr, a ti Istenetek Egyiptomban szemeitek láttára?" (5Móz 4:32-34).

"Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, amellyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és szabadított meg téged a szolgaságnak házából, az egyiptombeli Faraó királynak kezéből. És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a hűséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik őt szeretik, és az ő parancsolatait megtartják" (5Móz 7:7-9).

Izrael népe mindig kész volt bajaiért Mózest okolni; de most félretették ama gyanúsításaikat, hogy őt önzése, büszkesége vagy hatalomvágya befolyásolta volna, és bizalommal, tisztelettel hallgatták szavait. Mózes híven tárta eléjük hibáikat és atyáik bűneit. A hosszú pusztai vándorlás alatt gyakran voltak türelmetlenek és lázadók, de az Úr nem volt vádolható Kánaán elfoglalásának halogatásával; őt jobban bántotta, mint őket, hogy népe nem birtokolhatta közvetlenül az ígéret földjét, hogy nem mutathatta meg minden nemzetnek hatalmas erejét népe megszabadításában. Hitetlenségük, bizalmatlanságuk miatt nem voltak felkészülve a Kánaánba való belépésre. Semmiképp nem képviselnék azt a népet, amelynek Istene az Úr, mert nem viselték az ő jóságát, tisztaságát és jóindulatát. Ha atyáik hitben engedtek volna Isten vezetésének, törvényéhez alkalmazkodtak és rendeléseiben jártak volna, már rég Kánaánban letelepedett szent, virágzó, boldog nép lennének. A jó földre való belépésük halogatása káromolta Istent és dicsőségét megrövidítette a környező nemzetek szemében.

Mózes, aki Isten törvényének lényegét és értékét megértette, biztosította a népet, hogy egy nemzetnek sincs oly bölcs, igazságos és könyörületes törvénye, mint amilyen a hébereknek adatott. "Lássátok" - mondta - "tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, amint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelybe bementek, hogy bírjátok azt. Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességtek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!" (5Móz 4:5-6).

Mózes felhívta a figyelmüket arra a napra "[...] amelyen az Úr előtt, a te Istened előtt állottál a Hóreben" (5Móz 4:10). És bizonyságot tett előttük: "Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mihozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk? És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?!" (5Móz 4:7-8). Ma is megismétlődhetne ez a felhívás Izraelben, mert a törvények, melyeket Isten régi népének adott bölcsebbek, jobbak és emberségesebbek voltak a föld legműveltebb nemzeteinek törvényeinél. A nemzetek törvényei a meg nem újult szív gyengeségének és szenvedélyességének nyomait viselik, de Isten törvénye az istenség pecsétjét hordja.

"Titeket pedig kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vaskemencéből" - jelentette ki Mózes - "hogy legyetek néki örökös népe" (5Móz 4:20). A föld, amelyre nemsokára bevonulnak, és mely az Isten parancsolatai iránti engedelmesség feltétele alapján lesz az övék, így lett leírva számukra - mily mélyen hatottak e szavak Izrael szívére, amikor visszaemlékeztek arra, hogy aki oly ragyogóan vázolta fel előttük a jó föld áldásait, az ő bűnük miatt lesz kizárva népe örökségének részesedéséből:

Mert az Úr, a te Istened jó földre visz be téged; [...] nem olyan az, mint Egyiptomnak földe, ahonnan kijöttetek; amelyben elveted vala a te magodat és a te lábaddal kell vala megöntöznöd, mint egy veteményes kertet; Hanem az a föld, amelyre átmentek, hogy bírjátok azt, hegyes-völgyes föld, az égnek esőjéből iszik vizet. "Bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földére, amelyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. Búza-, árpa-, szőlőtő-, fige- és gránátalmatermő földre, faolaj- és méztermő földre. Oly földre, amelyen nem nyomorogva eszed kenyeredet, és ahol semmiben sem szűkölködöl; oly földre, amelynek kövei vas, és amelynek hegyeiből rezet vághatsz! [...] Oly föld az, amelyre az Úr, a te Istened visel gondot; mindenkor rajta függenek az Úrnak, a te Istenednek szemei az esztendő kezdetétől az esztendő végéig" (5Móz 8:7-9; 11:10-12).

"És mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, amely felől megesküdt a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ad néked nagy és szép városokat, melyeket nem te építettél; És minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és ásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlő- és olajfakerteket, melyeket nem te plántáltál; és eszel és megelégszel; Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról." "[...] az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségéről, [...] el ne felejtkezzetek, [...] Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten ő." "Ha gonoszt cselekesztek" - mondta Mózes - "[...] hamarsággal elvesztek a földről, amelyre átmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt (5Móz 6:10-12; 4:23-26).

A törvény nyilvános megismétlése után Mózes befejezte minden törvény, rendelkezés, Isten által adott ítélet és a szent rendtartást illető minden szabály leírásának munkáját. A könyvet, amely mindezt tartalmazta, az illetékes tisztviselők gondjaira bízták és a frigyláda oldalán helyezték el. A nagy vezető még mindig félelemmel volt eltelve, hogy a nép elfordul Istentől. A legünnepélyesebb és legmegkapóbb beszédben tárta eléjük az áldásokat, melyek az engedelmesség feltételeként az övéik lesznek, és az átkokat, melyek engedetlenségüket követik.

"Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát, amelyeket én parancsolok ma néked: [...] Áldott leszesz a városban, és áldott leszesz a mezőben. Áldott lesz a te méhednek gyümölcse és a te földednek gyümölcse, és a te barmodnak gyümölcse, [...] Áldott lesz a te kosarad és a te sütő tekenőd. Áldott leszesz bejöttödben, és áldott leszesz kimentedben. Az Úr megszalasztja előtted a te ellenségeidet, akik reád támadnak; egy úton jönnek ki reád, és hét úton futnak előled. Áldást parancsolt melléd az Úr a te csűreidben és mindenben, amire ráteszed kezedet;" (5Móz 28:1-8).

"Ha pedig nem hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartsad és teljesítsed minden parancsolatát és rendelését, amelyeket én parancsolok ma néked: reád jőnek mind ez átkok [...] És iszonyattá, példabeszéddé és gúnnyá leszel minden népnél, amelyek közé elűz téged az Úr." "És szétszór téged az őr minden nép közé, a földnek egyik végétől a földnek másik végéig; és szolgálni fogsz ott idegen isteneket, akiket sem te nem ismertél, sem a te atyáid: fát és követ. De e nemzetek között sem pihensz meg, és nem lesz a te talpadnak nyugodalma; mert rettegő szívet, epedő szemeket és sóvárgó lelket ad ott néked az Úr. És a te életed kétséges lesz majd előtted; és rettegni fogsz éjjel és nappal, és nem bízol életedben. Reggel ezt mondod: Bárcsak estve volna! estve pedig azt mondod: Bárcsak reggel volna! - a te szívednek rettegései miatt, amellyel rettegsz, és a te szemeidnek látása miatt, amelyet látsz" (5Móz 28:15.37.64-67).

A Jövendőmondás Lelke által messze évszázadokra előre tekintve Mózes felvázolta Izraelnek, mint nemzetnek, Róma serege általi végső legyőzetésének és Jeruzsálem lerombolásának borzasztó jeleneteit. "Hoz az Úr ellened népet messzünnen, a földnek széléről, nem különben, amint repül a sas; olyan népet, amelynek nyelvét nem érted; Vad tekintetű népet, amely nem tiszteli a vén embert, és a gyermeknek nem kedvez" (5Móz 28:49-50).

Igen élénken ábrázolta az ország teljes pusztulását és a nép rettenetes szenvedését, amikor Titus évszázadokkal később ostrom alá vette Jeruzsálemet. "És felemészti a te barmodnak tenyészését és a te földednek gyümölcsét, mígnem kipusztulsz; [...] És megszáll téged minden városodban, míglen leomolnak a magas és erős kőfalaid, amelyekben bízol, minden te földeden; [...] És megeszed a te méhednek gyümölcsét, a te fiaidnak és leányidnak húsát, akiket ád néked az Úr, a te Istened - a megszállás és a szorongattatás alatt, amellyel megszorongat téged a te ellenséged. [...] A közötted való finnyás és kedvére nevelkedett asszony (aki meg se próbálta talpát a földre bocsátani az elkényesedés és finnyásság miatt) irigy szemmel tekint az ő szeretett férjére, fiára, leányára, [...] mert megeszi ezeket titkon, mikor mindenből kifogy, a megszállás [...] alatt" (5Móz 28:51-57).

Mondanivalóját Mózes e hatásos szavakkal fejezte be: "Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ő a te életed és a te életednek hosszúsága; hogy lakozzál azon a földön, amely felől megesküdt az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja azt" (5Móz 30:19-20).

Hogy a nagy vezető ezeket az igazságokat mélyebben véshesse népe elméjébe, azért szent költeménybe foglalta azokat. Ez az ének nem csupán történelmi, hanem prófétikus is. Míg egyrészt elismételte, hogy Isten milyen csodálatosan bánt népével a múltban, másrészt előre vetítette a jövendő nagy eseményeit, a hívek végső győzelmét, amikor Krisztus eljön másodszor hatalommal és dicsőséggel. Megparancsolta a népnek, hogy e költői történetet vésse jól emlékezetébe és tanítsa meg arra fiait és fiainak fiait. El kellett énekelni ezt Izrael egész gyülekezetének az istentiszteleten és el kellett énekelnie a népnek minden nap, amikor munkába ment. A szülők kötelessége volt gyermekeik fogékony elméjébe úgy bevésni e szavakat, hogy azokat soha el ne felejtsék.

Minthogy az izraelitáknak bizonyos tekintetben Isten törvényének őrzőivé és megtartóivá kellett lenni, rendeletének jelentőségét és az engedelmesség fontosságát nekik és általuk fiaiknak és fiaik fiainak különösen emlékezetükbe kellett vésni. Az Úr törvényeit illetően így rendelkezett: "És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. [...] És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra."

Ha a te fiad megkérdez téged ezután, mondván: Mire valók e bizonyságtételek, rendelések és végzések, amelyeket az Úr, a mi Istenünk parancsolt néktek akkor a szülőknek el kell mondani Isten kegyelmes tettének történetét - az Úr hogyan küzdött szabadításukért - és mondják el nekik: "Megparancsolta nékünk az Úr, hogy cselekedjünk mind e rendelések szerint, hogy féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen teljes életünkben, hogy megtartson minket az életben, mint e mai napon. És ez lesz nékünk igazságunk, ha vigyázunk arra, hogy megtartsuk mind e parancsolatokat, az Úr előtt, a mi Istenünk előtt, amiképpen megparancsolta nékünk" (5Móz 6:7-9.20.24-25).