1 Sámuel 1; 2:1-11.

Elkána, az Efraim hegységében lakó jómódú és befolyásos lévita volt, aki szerette és félte az Urat. Felesége, Anna, szintén istenfélő, kegyes asszony volt. Nemes szerénység, komolyság és fennkölt hit jellemezte.

A héberek által oly komolyan óhajtott áldást megtagadta az Úr ez istenfélő házaspártól; otthonukban nem hangzott fel gondtalan gyermekhang, és így az az óhaj, hogy neve folytatódjék, Elkánát második házasságra késztette. Ámde ez a lépés, melyet az Istenbe vetett hit hiánya sugallt, nem hozott boldogságot. Bár e házasságából fiak és leányok születtek, de Isten szent intézkedésének örömét és szépségét megsértette. Penina, a második feleség féltékeny, kicsinyes volt és kihívóan viselkedett. Anna számára a remény megsemmisültnek s az élet nehéz tehernek látszott, mégis a próbát türelmes alázattal viselte.

Elkána az isteni rendeléseket hűségesen betartotta. Az istentiszteletek Silóban voltak, s mint lévitának azokon részt kellett volna vennie, de az eluralkodó szabálytalanságok következményeként szolgálatát nem vették igénybe. Mégis a kijelölt ünnepeken felment imádkozásra és áldozat bemutatásra.

Az áldozattal egybekötött szent ünnepekre is behatolt a gonosz lélek, mely családi életében megpróbáltatást hozott. A hálaáldozat bemutatása után az egész család - amint az szokás volt - ünnepélyes örömteli vendégséget tartott. Elkána ez alkalmakkor gyermekei anyjának, fiainak és leányainak egy-egy részt; Annának pedig, iránta érzett tisztelete és szeretete jeléül két részt adott, mintha lenne fia. Ekkor a második feleség féltékenységtől fűtve az Isten kedveltjének kijáró elsőbbséget követelte és kigúnyolta Annát gyermektelen állapota miatt, ami az Úr nemtetszésének bizonyítéka. Ez évről-évre megismétlődött, végül Anna nem bírta tovább elviselni. Fájdalmát képtelen lévén elrejteni, sírva vonult vissza a vendégségtől. Elkána hiába vigasztalta. "[...] Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?" (1Sám 1:8).

Anna nem panaszkodott. Terhét az Úr elé vitte. Komolyan kérte, vegye el szégyenét és ajándékozza meg egy fiú drága ajándékával, akit néki nevel fel. Ünnepélyes fogadalmat tett, ha kérését meghallgatja, a gyermekét születésétől kezdve Istennek ajánlja. Anna a sátor bejáratához ment "és lelkében elkeseredve könyörge és igen sír vala" (1Sám 1:10). Csendesen társalgott az Úrral, hang nélkül, csak ajka mozgott. Azokban a gonosz időkben ritkán lehetett látni ilyen imádkozót. A tiszteletlen lakmározások, sőt az ittasság sem volt szokatlan még a vallásos ünnepségeken sem. és Éli, a főpap, Annát figyelve feltételezte, bortól részegedett meg. Gondolta jól megérdemelt figyelmeztetésben részesíti, ezért szigorúan ezt mondta: "[...] Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól" (1Sám 1:14).

Megszomorodva és megijedve Anna kedvesen válaszolt: "[...] Nem, Uram! bánatos lelkű asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd a te szolgálóleányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szólottam eddig" (1Sám 1:15-16).

A főpap mélységesen megrendült, mert Isten embere volt; és dorgálás helyett áldást mondott: "[...] Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, amelyet kértél tőle" (1Sám 1:17).

Anna imája meghallgatást nyert, megkapta azt az ajándékot, amelyért oly buzgón esedezett. Amint gyermekére nézett "Sámuel"-nek, "az Úrtól kértem"-nek nevezé (1Sám 1:20). Mikor a gyermek elég idős volt ahhoz, hogy anyjától elválasszák, teljesítette fogadalmát. Gyermekét az anyai szív minden vonzalmával szerette; amint figyelte napról napra fejlődő erejét és hallgata gyermeki csevegését, egyre jobban ragaszkodott hozzá. Egyetlen gyermeke a menny különleges ajándéka volt, de Istennek szentelt kincsként kapta és nem akarta visszatartani az ajándékozótól.

Anna ismét felment férjével Silóba és Isten nevében e szavakkal adta át drága ajándékát a főpapnak: "[...] Óh Uram! Él a te lelked, Uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állott melletted, és könyörgött az Úrnak. Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet tőle kértem. Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve!" (1Sám 1:26-28). Élit mélyen meghatotta Izrael eme asszonyának hite és buzgalma. Mint nagyon engedékeny apa megszégyenítve és megalázva érezte magát ennek az asszonynak áldozatkészsége láttán, amellyel megvált egyetlen fiától, akit Isten szolgálatára szentelt. Önző szeretete miatt megfeddve érezte magát, s alázattal és tisztelettel meghajolt az Úr előtt, és imádkozott.

Az anya szíve örömmel és dicsérettel telt meg és háláját Isten elé tárta. A Lélek ihlette őt: "És imádkozék Anna, és monda:

Örvendez az én szívem az Úrban, Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban. Az én szám felnyílt ellenségim ellen, Mert szabadításodnak örvendezek én! Senki sincs olyan szent, mint az Úr, Sőt rajta kívül senki sincs. Nincsen olyan kőszál, mint a mi Istenünk. Ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen; Szátokból ne jöjjön kérkedő szó, Mert mindentudó Isten az Úr, És a cselekedeteket ő ítéli meg. [...] Az Úr öl és elevenít, Sírba visz és visszahoz. Az Úr szegénnyé tesz és gazdagít, Megaláz s fel is magasztal; Felemeli a porból a szegényt, És a sárból kihozza a szűkölködőt, Hogy ültesse hatalmasok mellé, És a dicsőségnek székét adja nékik; Mert az Úré a földnek oszlopai, És azokra helyezé a föld kerekségét. Híveinek lábait megoltalmazza, De az istentelenek setétségben némulnak el, Mert nem az erő teszi hatalmassá az embert. Az Úr, akik vele versengenek, megrontja, Mennydörög felettök az égben, Az Úr megítéli a földnek határait, Királyának pedig hatalmat ad, És felemeli felkentjének szarvát!" (1Sám 2:1-10).

Anna szavai prófétikusak voltak, Dávidra mutatnak, aki Izrael királyaként uralkodik, de vonatkoznak a Messiásra is, az Úr felkentjére. Dicséneke eleje egy dölyfös, veszekedő asszonyt említ; de azután Isten ellenségeinek pusztulását, majd a megváltottak végső diadalát énekli meg.

Anna megnyugodva tért vissza Silóból rámai otthonába, otthagyván a gyermek Sámuelt, hogy a főpap irányításával Isten házában való szolgálatra tanítsák. Fiát értelmének első megnyilatkozásától kezdve Isten szeretetére és tiszteletére nevelte és arra, hogy magát az Úr tulajdonának tekintse. Igyekezett, hogy az őt körülvevő minden ismert tárggyal gondolatait a Teremtőre irányítsa. Amikor elvált gyermekétől, a hűséges anyai szerető gondoskodás nem szűnt meg. Minden nap imádkozott fiáért. Minden évben saját kezűleg kis szolgálati ruhát készített fiának, és mikor férjével felment Silóba imádkozni, szeretetének eme jelét adta gyermekének. A kis ruhának minden szálát imádságával szőtte át, hogy fia nemes és hű legyen. Nem kért fia számára világi nagyságot, hanem azért könyörgött, hogy a menny által becsült nagyságot elérhesse, tisztelje Istent és áldására legyen embertársainak.

Micsoda jutalma volt Annának és példája mily bátorítás a hűségre. Minden anyára felbecsülhetetlen értékű alkalmak, végtelen drága értékek vannak bízva. A szerény hatáskört, amelyet sok anya fárasztó feladatnak tart, nagy és nemes munkának kellene tekinteniük. Az anya előjoga, hogy befolyásával áldására legyen e világnak, és ha ezt teszi, saját szíve is örömmel telik meg. Gyermeke lába számára ösvényt egyenget, amely napfényen és árnyékon át a szent, dicső magaslatokhoz vezet. De csak ha saját életében követi Krisztus tanítását, remélheti az anya, hogy gyermekeinek jellemét isteni szándék alapján alakíthatja. A világ káros befolyásokkal van tele. A divat és a szokások igen erősen hatnak az ifjúságra. Ha az anya hanyag a nevelés, a tanítás, a fékentartás kötelezettségében, gyermekei elfordulnak a jótól és a gonoszt követik. Járuljon azért minden anya gyakran az Úr elé ezzel a kéréssel, taníts minket "[...] miként bánjunk a gyermekkel, és mit cselekedjék ő?" (Bír 13:12). Figyeljen gondosan az Isten Igéjében levő oktatásra, és a szükségnek megfelelően bölcsességet kap.

"A gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedék és kedves volt mind az Úr, mind az emberek előtt" (1Sám 2:26). Bár Sámuel ifjú korát az Isten imádására szentelt sátornál töltötte, a gonosz befolyásoktól és bűnös példáktól ő sem mentesült. Éli fiai sem az Istent nem félték, sem az atyjukat nem becsülték, de Sámuel nem kereste társaságukat és gonosz útjaikat sem követte. Hűségesen igyekezett azzá lenni, amivé Isten akarta, hogy legyen. Ez minden ifjú kiváltsága. Kedves Isten előtt, amikor kis gyermekek átadják magukat szolgálatára.

Sámuel Éli gondjára volt bízva és kedves jelleme az idős főpapban meleg szeretetet keltett. Kedves, nagylelkű, engedelmes és tisztelettudó volt. Fiainak önfejűségétől szenvedve Éli a gyermekben vigaszt, megnyugvást talált. Sámuel segítőkész és gyöngéd volt. Egyetlen apa sem szerethette gyermekét gyöngédebben, mint Éli ezt az ifjút. Egyedülálló volt, hogy a nemzet fő elöljárója és az egyszerű gyermek között oly meleg szeretet fejlődött ki. Amint az idős kor gyengeségei Élin úrrá lettek, s félelme és lelkiismeret-furdalása volt saját fiainak erkölcstelen magatartása miatt, Sámuelhez fordult vigaszért.

A léviták sajátos szolgálatukat 25 éves koruk előtt nem kezdhették meg, de Sámuel kivétel volt e szabály alól. Évről-évre egyre fontosabb tisztséget kapott, s gyermekként felövezték len efóddal a szentély szolgálatára való odaszenteltsége jeleként. Sámuelnek már akkor megvoltak a kötelességei, amit képességeihez mérten Isten szolgálatában kellett végeznie. Ezek kezdetben igen szerények voltak és nem mindig kellemesek, de ő a legjobb tudása szerint készségesen végezte azokat. Vallása az élet minden kötelességére kiterjedt. Magát mindenkor Isten szolgájának, munkáját Isten művének tekintette. Minden tettében az Isten iránti szeretet ösztönözte. Ily módon lett Sámuel a menny és föld Urának munkatársává, aki alkalmassá tette, hogy nagy munkát végezzen Izraelért.

Ha a gyermekeket megtanítanák arra, hogy a mindennapi kötelességek szerény részét az Úrtól részükre kijelöltnek tekintsék, - mint oly iskolát, amelyben őket nevelni kell a hűséges és eredményes szolgálatra, - mennyivel kellemesebb és becsületesebb lenne munkájuk. Minden kötelességet úgy végezni, mintha azt az Úrnak tennék, ez vonzóvá teszi a legszerényebb foglalkozást is és kapcsolatba hozza a földön élő munkást a mennyben Isten akaratát végrehajtó szent lényekkel.

A mostani és az eljövendő élet minden eredménye a kis dolgokkal szemben tanúsított lelkiismeretességtől és gondosságtól függ. Isten legkisebb munkáját is ugyanaz a tökéletesség jellemzi, mint a legnagyobbat. A kéz, amely felfüggesztette a világokat az űrben, ugyan az a kéz az, mely mezők liliomait finoman kidolgozta. És amiképpen Isten az ő hatáskörében tökéletes, azonképpen kell nekünk is tökéleteseknek lennünk a mi körünkben. Az arányos emberi jellem szépsége a személyes kötelességek végzéséből formálódik. Ezért életünket a legnagyobb és legkisebb részleteiben hűség kell jellemezze. A kicsiny dolgokban való becsületesség, a hűség és szívélyesség gyakorlása beragyogja az élet ösvényét, és ha munkánkat e földön bevégeztük, kitűnik majd, hogy minden hűséggel végzett kicsiny feladat valahol jó hatást váltott ki, mely nem évül el soha örökké!

Korunk ifjúsága éppoly becses Isten szemében, mint Sámuel volt. Keresztény becsületességük hűséges megtartása erős befolyást gyakorol a megújulás munkájában. Ilyen emberekre van szükség e mostani időkben. Isten mindegyikük számára tartogat munkát. Emberek még soha nem valósítottak meg nagyobb feladatot Isten és az emberiség számára, mint amit napjainkban végeznek azok, akik hűségesek az Isten által reájuk bízottakban.