4 Mózes 25

Izrael győztes seregei örömteli szívvel és Istenben megújult hittel tértek vissza Básánból. Már értékes területet vettek birtokba, és biztosak voltak Kánaán közvetlen bevételében. Az ígéret földjétől csak a Jordán választotta el őket. A folyó túloldalán pálmafáktól árnyékolt gazdag síkság terült el, amelyet zöldellő növények borítottak és bővizű forrásokból eredő folyók öntöztek. A síkság nyugati határánál Jerikó tornyai és palotái emelkedtek, így pálmafa-ligeteitől övezve "pálmafák városának" nevezték (5Móz 34:3).

A Jordán keleti partján a folyó és a magas fennsík között - amelyen már átvonultak -, több kilométer széles síkság terült el a folyó mentén. E védett völgy forró égövi éghajlatú volt; itt virult a sittim vagy akácfa, amelyről a völgyet Sittim völgyének nevezték. Itt táboroztak az izraeliták és a folyó mentén húzódó akácliget megfelelő nyugalmat biztosított nekik.

De e vonzó környezetben oly bűnnel találkoztak, amely a felfegyverzett hatalmas seregnél, vagy a puszták vadállatainál is veszedelmesebb volt. E természetadta előnyökkel rendelkező vidéket tisztátalanná tették lakói. Főistenük a Baál nyilvános tiszteletein állandóan a legromlottabb és a leggonoszabb jeleneteket mutatták be. Mindenfelé helyeket jelöltek ki a bálványimádásra és kicsapongásra, maguk a nevek is a nép erkölcstelenségének és romlottságának sugalmazóivá lettek.

Ez a környezet Izrael népére fertőző hatással volt. Kényelmes és tétlen életük létrehozta az erkölcsromboló hatásokat és Istentől öntudatlanul elpártolva olyan állapotba jutottak, amellyel a kísértés könnyű prédájává váltak.

A Jordán melletti táborozás ideje alatt Mózes megtette az előkészületeket Kánaán elfoglalására. A nagy vezetőt teljesen lefoglalta ez a feladat, de a nép számára a bizonytalanság és a várakozás ideje megpróbáltatást jelentett. E néhány hét eltelte előtt, történelmüket tönkretette az erénytől és a becsületességtől való eltávolodás.

Izrael először alig érintkezett pogány szomszédaival, de idővel midiánita nők lopakodtak be a táborba. Megjelenésük nem keltett riadalmat, nyugodtan folytathatták tervüket úgy, hogy ez Mózes figyelmét sem keltette fel. E nők célja az volt, hogy a zsidókkal való kapcsolatukkal őket Isten törvényének áthágására csábítsák, figyelmüket a pogány szertartásokra és szokásokra irányítva bálványimádásra késztessék. Indítékaikat a barátság leple alá rejtették, úgyhogy még a nép felügyelői sem gyanakodtak.

Bálám tanácsára a moábiták királya isteneik tiszteletére nagy ünnepséget rendezett és titokban megbeszélték, Bálám vegye rá az izraelitákat a részvételre. Nem volt nehéz számára a cél elérése, miután őt Izraelben is Isten prófétájának tartották. A nép nagy része vele ment az ünnepség megtekintésére. Tiltott területre merészkedtek s így Sátán hálójába kerültek. Zenétől és tánctól mámorosan, a pogány papnők szépségétől elbűvölve, megszegték Isten iránti hűségüket. Amint egyesültek a mulatságban és lakomában, a bor fogyasztása eltompította értelmüket. A szenvedély úrrá lett felettük, s miután lelkiismeretüket ily módon beszennyezték, a moábiták rábeszélték őket a bálványok előtti meghajlásra. Áldozatot vittek pogány oltárokra és részt vettek a szertartásokon.

Nemsokára a méreg halálos fertőzésként terjedt Izrael táborában. Azok, akik a harcban legyőzték ellenségeiket, legyőzettek a pogány asszonyok ravaszsága által. A nép megbabonázottnak látszott. Vezetői és fejedelmei jártak elől a törvényszegésben és a nép közül sokan bűnösök voltak abban, hogy a hitehagyás nemzetivé lett. "És odaszegődék Izráel Bál-Peórhoz" (4Móz 25:3). Amikor Mózes felfigyelt erre és észrevette a gonoszságot, az ellenség annyira eredményes volt, hogy az izraeliták már nemcsak részt vettek Peór hegyeinél a féktelen imádatban, hanem saját táborukban is kezdték gyakorolni a pogány szertartásokat. Az ősz vezető felháborodott és Isten haragja fellobbant.

Gonosz mesterkedésük megtette azt, amit Bálám minden varázslása sem tudott elérni - elválasztották őket az igaz Istentől. A gyorsan bekövetkező ítélet rádöbbentette a népet szörnyű bűnére. Borzasztó pestisjárvány tört ki a táborban, melynek hamarosan tízezrek estek áldozatul. Isten elrendelte, hogy e hitehagyás vezetőit a bírák öljék meg. A parancsnak azonnal engedelmeskedtek. A bűnösöket megölték, azután holttestüket az egész nép szeme láttára felakasztották, hogy - látván a vezetőkkel való ily szigorú bánásmódot - a gyülekezet érezhesse Istennek bűneiktől való undorát és irántuk való haragjának borzalmát.

Mindnyájan érezték a büntetés igazságosságát, s a nép a szent sátorhoz sietett, sírva és mély alázattal vallotta be vétkét. Mialatt ők Isten előtt sírtak a sátor ajtajánál, és a csapás még szedte halálos áldozatait, s a bírák rettenetes megbízatásukat hajtották végre; Zimri, az előkelő izraeliták egyike merészen jött a táborba egy midiánita parázna nő "a midián fejedelem leánya" társaságában, aki őt sátorába kísérte. Sohasem volt a bűn merészebb vagy konokabb. Bortól felhevülten, Zimri bűnével "Sodoma módjára" kérkedett (Ésa 3:10)) és gyalázatát dicsőítette. A papok és vezetők fájdalmukban és megalázottságukban sírva borultak le "a tornácz és az oltár között" (Jóel 2:17). Remegő szívvel kérték Istent, kímélje meg népét és ne hagyja szégyenben örökségét, amikor Izrael eme fejedelme az egész gyülekezet szeme láttára kérkedik bűnével, mintha kihívná Isten bosszúját és gúnyolná a nemzet bíráit. Fineás, Eleázár pap fia felkelt a gyülekezet közül és dárdát ragadván "beméne az izraelita férfi után a sátorba, és általdöfé mindkettőjüket" (4Móz 25:8). Így megszűnt a csapás, s ezért a papot, aki végrehajtotta az isteni ítéletet, egész Izrael előtt tisztelték és néki és egész házának örökre megerősítetett a papság.

"Fineás [...] elfordította az én haragomat Izráel fiaitól" - hangzott az isteni üzenet - "[...] Mondd azért: Ímé én az én szövetségemet, a békesség szövetségét adom ő néki. És lészen ő nála és az ő magvánál ő utána az örökkévaló papságnak szövetsége; mivelhogy bosszút állott az ő Istenéért, és engesztelést végze Izráel fiaiért" (4Móz 25:11-13).

A Sittimnél elkövetett vétkekért az Izraelen végrehajtott ítéletek elpusztították annak a nagy seregnek túlélőit, akik ezt megelőzően közel 40 éve magukra vonták az ítéletet: "Bizonnyal meghalnak a pusztában" (4Móz 26:65). A Jordán síkságánál való sátorozások idején isteni rendelkezésre elvégzett népszámlálás megmutatta, hogy "[...] a Mózestől és Áron paptól megszámláltattak közül [...] senki nem maradt meg azok közül, hanem csak Káleb, a Jefunné fia, és Józsué, a Nún fia" (4Móz 26:64-65).

Isten ítéletet mondott Izrael felett, mert engedett a midiániták csábításának, de a csábítók sem menekülhettek meg az isteni igazság haragjától. Az amálekiták, akik megtámadták Izraelt Refidimnél rátörve azokra, akik fáradtak és lankadtak voltak a sereg mögött, még sokáig nem lettek megbüntetve; de a bűnre vezető midiánitáknak, mint veszedelmesebb ellenségnek, azonnal érezniük kellett Isten ítéletét. Isten parancsa ez volt Mózeshez: "Állj bosszút Izráel fiaiért a Midiánitákon, azután a te népeidhez takaríttatol" (4Móz 31:2). E rendelkezésnek azonnal engedelmeskedtek. Minden törzsből ezer férfiút választottak ki és Fineás vezetésével kiküldték őket. "És harcolának Midián ellen, amiképpen megparancsolta vala az Úr Mózesnek [...] Midián királyait is megölék, azoknak levágott népeivel egybe; [...] öt királyát; és Bálámot a Beór fiát is megölék fegyverrel" (4Móz 31:7-8). A támadó sereg által foglyul ejtett midián nőket, mint az izraeliták legveszedelmesebb ellenségét, Mózes szintén leölette.

Ily véget értek azok, akik gonoszt forraltak Isten népe ellen. A zsoltáros mondja: "Besüllyedtek a pogányok a verembe, amelyet ástak; a hálóban, amelyet elrejtettek, megakadt a lábok." "[...] nem veti el az Úr az ő népét, és el nem hagyja az ő örökségét! Mert igazságra fordul vissza az ítélet." Amikor az emberek "egybegyülekeznek az igaznak lelke ellen", az Úr "visszafordítja reájok az ő álnokságukat, és az ő gonoszságukkal veszti el őket" (Zsolt 9:16; 94:14-15.21.23).

Mikor Bálámot felszólították arra, hogy átkozza meg Izraelt, varázslata ellenére nem tudott gonoszt hozni rájuk, mert az Úr "nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben" (4Móz 23:21). De mikor engedve a kísértésnek áthágták Isten törvényét, védelmük eltávolodott tőlük. Míg Isten népe hűséges az Úr parancsolataihoz, addig "nem fog varázslás Jákóbon, sem jövendőmondás Izráelen" (4Móz 23:23). Ezért Sátán minden ereje és ügyeskedése bűnre csábításukat munkálja. Akik Isten törvénye letéteményeseinek vallják magukat, de előírásainak áthágóivá válnak, azok elválasztják magukat Istentől és képtelenek megállni ellenségeik előtt.

Az Izraeliták, akiket nem tudott legyőzni a midiániták serege vagy varázslata, a paráznák prédáivá váltak. Ilyen a Sátán szolgálatában igénybevett asszony hatalma, aki lelkek tőrbeejtésén és elpusztításán fáradozik. "Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, akik attól megölettek" (Péld 7:26). Ily módon lett Séth fiainak becsületessége megrontva és a szent ivadék romlottá. Ily módon lett József megkísértve. Így árulta el erejét - Izrael védelmét - Sámson a filiszteusoknak. Ily módon botlott meg Dávid. És Salamon, a királyok legbölcsebbje, akit háromszor említenek Isten kegyeltjének, rabja lett e szenvedélynek és feláldozta becsületességét ugyanannak az elbűvölő erőnek.

"Mindezek pedig példaképpen estek rajtok: megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék" (1Kor 10:11-12). Sátán jól ismeri az emberi szív anyagát, amellyel munkálkodik. Ismeri minden jellem legkönnyebben sebezhető pontját, mert gonosz igyekezettel ezt tanulmányozta évezredek óta; de egymást követő nemzedékeken át azon dolgozott, hogy legyőzze a legerősebb embereket, Izrael fejedelmeit ugyanazzal a kísértéssel, amely oly eredményes volt Bál-Peórnál. Minden korban voltak jellemroncsok, melyek az érzéki engedékenység szikláin hajótörést szenvedtek. Amint az idők végéhez közeledünk, s amint Isten népe a mennyei Kánaán határánál áll, Sátán - mint egykor - megkettőzött erőfeszítéssel meg akarja akadályozni, hogy Isten népe belépjen abba az országba. Minden léleknek csapdát állít! Nem csupán a tudatlanoknak és műveletleneknek van szükségük védelemre, előkészíti kísértéseit azok számára is, akik a legmagasabb tisztségekben és legszentebb szolgálatban vannak. Ha ráveheti őket, hogy jellemüket beszennyezzék, általuk sokakat dönthet romlásba. Most is azokat az erőket alkalmazza, mint háromezer évvel ezelőtt. A világi barátság, a szépség varázsa, a szórakozás, a gyönyör, a mulatság, a lakoma vagy a borospohár által kísérli meg elérni a hetedik parancsolat áthágását.

Sátán kicsapongásra csábította Izraelt mielőtt bálványimádásra vitte volna őket. Akik megcsúfolják Isten képét és megfertőzik magukban az ő templomát, azok nem haboznak Isten semminemű megcsúfolásától sem, ha az által kielégíthetik romlott szívük kívánságát. Az érzéki bűn gyengíti az elmét, lealacsonyítja a lelket. A szellemi és erkölcsi erőket érzéketlenné teszi, és megbénítja az állati ösztönök kielégítésével. Így lehetetlen a szenvedélyek rabjának, hogy Isten törvénye szent kötelezettségeit felfogja, az engesztelést méltányolja, helyesen értékelje. A jóságot, a tisztaságot és az igazságot, istentiszteletet és a szent dolgok szeretetét, a szent törekvést és a nemes vágyat, amely az embert a mennyei világgal összeköti, megemészti az élvezetek tüze. A lélek sivár és elhagyott pusztasággá, a gonosz lelkek lakhelyévé és "[...] minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé" (Jel 18:2) lesz. Az Isten képére teremtett ember állati színvonalra süllyed.

A bálványimádókkal való társulás és ünnepeikbe való bekapcsolódás által a héberek Isten törvényét áthágták és Isten ítéletét hozták a nemzetre. Így éri el Sátán ma is a legnagyobb eredményeket. Ráveszi Krisztus követőit, hogy istentelenekkel barátkozzanak és vegyenek részt kedvteléseikben. "Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek" (2Kor 6:17). Isten ma is megkívánja, hogy népe éppen úgy elkülönüljön szokásaiban, erkölcsében és alapelveiben a világtól, mint annak idején. Ha Igéjének tanításait hűségesen követik, ez a különbség fenn fog állni, ez nem lehet másként. A hébereknek a pogányokkal való elvegyülése ellen adott figyelmeztetések éppoly nyíltak és határozottak voltak, mint a keresztényeknek adott tiltások, hogy ne alkalmazkodjanak az istentelenek lelkületéhez és szokásaihoz. Krisztus így szól hozzánk: "Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete" (1Jn 2:15). "[...] a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel. Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz" (Jak 4:4). Krisztus követőinek el kell különülniük a bűnösöktől, társaságukat csak akkor keressék, ha alkalom van a velük való jócselekedetre. Így imádkozunk: "ne vígy minket a kísértetbe" (Mt 6:13). Kerüljük el a kísértést, amennyire csak lehet.

Az izraelitákat akkor csábították bűnre, amikor külső nyugalomban és biztonságban voltak. Nem tartották szüntelen maguk előtt Istent, elhanyagolták az imát és az elbizakodottság lelkületét ápolgatták. A kényelem és a vágyak kielégítése lelkük bástyáit őrizetlenül hagyta, s ezért lealacsonyító gondolatok lopakodtak be oda. A falakon belüli árulók az elvek erődítményét legyőzték és elárulták Izráelt Sátán hatalmának. Sátán még mindig keresi, hogy a lélek romjait körülvegye. Hosszú és a világ előtt ismeretlen előkészítő folyamat megy a szívben végbe, mielőtt a keresztény nyilvános bűnt követne el. A tisztaságból és szentségből az értelem nem hirtelen zuhan alá a romlottságba, a bűnbe és a gonoszságba. Időbe telik, hogy azok, akik az Isten képére lettek teremtve, az állati vagy sátáni szintjére süllyedjenek. Szemlélődés által változunk el. A tisztátalan gondolatok megtűrése által az ember úgy nevelheti értelmét, hogy az egykor gyűlölt bűn kedves lesz számára.

Sátán minden eszközt felhasznál, hogy a bűnt, a gonoszságot, az önzést népszerűvé tegye. Városaink utcáin nem járhatunk anélkül, hogy ne találkozzunk a bűnökre való figyelemfelkeltéssel, amit a regényekben és a színházban is bemutatnak. Az aljasságot és a gonoszságot követő átkot a nép elé tárják a napilapokban és mindazt, ami izgatja a szenvedélyt, izgalmas történetekben mutatják be. Annyi ilyen lealacsonyító gonoszságot hallanak és olvasnak, hogy az egykor gyöngéd lelkiismeret, amely borzalommal fordult el az ilyen jelenetektől, megkeményedik és a dolgokra nagy érdeklődéssel tekint.

Sok szórakozásnak, amely ma népszerű a világban és még azoknál is, akik keresztényeknek vallják magukat, ugyanaz a célja, mint a pogányoké. Valóban kevés az, amit Sátán nem használ fel a lelkek elvesztésére. A színpadi dráma által évszázadok óta munkálkodik, hogy a szenvedélyt felkorbácsolja és magasztalja a bűnt. Az operát, elragadó látványosságával és meghökkentő zenéjével, a jelmezes játékot, valamint a játékasztalt arra használja fel Sátán, hogy ledöntse az elvek korlátait és ajtót nyisson az érzéki kielégülésnek. Ahol az örömszerzés minden összejövetelén a büszkeséget ápolják, vagy az étvágyat elégítik ki, ahol az ember végül Istent is elfelejti, és szem elől téveszti az örök érdekeket, ott Sátán kötözi meg láncaival a lelket.

"Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet" - hangzik a bölcs ember tanácsa - "mert abból indul ki minden élet" (Péld 4:23). A szívnek isteni kegyelem által kell megújulnia, különben hiába törekszik életszentségre. Aki megpróbálja a nemes, erkölcsös jellemet Krisztus kegyelme nélkül felépíteni, az házát futó homokra építi. A kísértés heves viharában az biztosan ledől. Dávid imája legyen minden lélek kérése: "Tiszta szívet teremts bennem, óh isten, és az erős lelket újítsd meg bennem" (Zsolt 51:12). És ha részesei lettünk ennek a mennyei ajándéknak, tovább kell haladnunk a tökéletesség felé, "akiket Isten hatalma őriz hit által" (1Pt 1:5).

És mégis tennünk kell valamit, hogy ellenállhassunk a kísértésnek. Aki nem akar Sátán tervének prédájává válni, annak jól meg kell őriznie a lelkéhez vezető utat. Kerülnie kell a tisztátalan gondolatokat sugalmazó dolgok olvasását, szemlélését, vagy meghallgatását. Gondolatait még véletlenül sem szabad szabadjára engednie, hogy olyan dolgoknál kalandozzanak, amelyet lelkének ellensége sugallhat. Péter apostol mondja: "[...] felövezvén elmétek derekait, mint józanok [...] ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek; Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben" (1Pt 1:13-15). Pál apostol szavai pedig ezek: "Amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jóhírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok" (Fil 4:8). Ez komoly imádkozást és szüntelen őrködést kíván. A Szentlélek állandó befolyása kell, hogy támaszunk legyen, aki gondolatainkat fölfelé irányítja és rászoktatja arra, hogy tiszta és szent dolgokkal foglalkozzon. És nekünk szorgalmasan kell tanulmányoznunk Isten Igéjét. A zsoltáríró ezeket mondja: "Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útát, ha nem a te beszédednek megtartása által?" És ismét: "Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened" (Zsolt 119:9.11).

Izráel Bál-Peórban elkövetett bűne Isten büntetését hozta a nemzetre. És bár ugyanazt a bűnt ma nem büntetik meg olyan gyorsan, megtorlása bizonyosan nem marad el. "Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten" (1Kor 3:17). A természet borzalmas büntetéssel sújtja ezeket a vétkeket, amelyet előbb-utóbb kirónak minden áthágójára. Minden másnál inkább e bűnök okozzák az emberiség elfajulását, azokat a betegségeket és nyomort, amelyek átokként nehezednek a világra. Az emberek embertársaik előtt palástolhatják bűneiket, de bizonyára learatják annak eredményét, a szenvedést, a betegséget, a gyengeelméjűséget, vagy a halált. Ez életen túl ott áll az ítélet bírói széke, az örök büntetés ítéletével. "Akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek", de Sátán és a gonosz angyalok része a "tűznek tava", mely a "második halál" (Gal 5:21; Jel 20:14).

"Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és simább az olajnál az ő ínye. De annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr" (Péld 5:3-4). "Távoztasd el attól utadat, és ne közelgess házának ajtajához, Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek; Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne jusson. Hogy nyögnöd kelljen életed végén, amikor megemésztetik a te húsod és a te tested" (Péld 5:8-11). "Mert a halálra hanyatlik az ő háza [...] Valakik mennek ahhoz, nem térnek meg" (Péld 2:18-19); "[...] és a pokol mélyébe esnek az ő hivatalosai" (Péld 9:18).