Józsué 23 és 24.

A hódító hadjárat befejeződött és Józsué visszavonult Timnath-Szerah-i békés magányába. "Lőn pedig sok nappal azután, hogy nyugodalmat adott [...] az Úr Izráelnek minden ő körülötte lévő ellenségeitől: [...] Előhívá [...] az egész Izráelt, annak véneit, fejeit, bíráit és felügyelőit" (Józs 23:1-2).

Néhány év múlt el, amióta a nép birtokaiban letelepedett, és már látható volt ugyanannak a gonoszságnak a beérése, mely azelőtt ítéletet hozott Izraelre. Józsué, amint érezte a korral járó gyengeség közeledtét és felismerte, hogy küldetése hamarosan lezárul, igen aggódott népe jövőjéért. Amikor összegyűltek még egyszer idős vezetőjük előtt, atyai érdeklődésnél több volt az, amit nékik mondott: "Magatok is láttatok mindent" - mondá - "amit az Úr, a ti Istenetek mindeme népekkel cselekedett ti előttetek; mivelhogy maga az Úr, a ti Istenetek harcolt érettetek" (Józs 23:3). Jóllehet a kananeusokat leigázták, mégis a föld jelentős része még az ő birtokukban volt. Józsué figyelmeztette népét, ne telepedjen le kényelmesen és ne feledje el Isten parancsát, hogy e bálványimádó nemzeteket egészen ki kell űznie.

A nép általában lassú és tétovázó volt a pogányok kiűzésében. A törzsek szétoszlottak birtokaikra, a hadsereget leszerelték és a háború felújítását nehéz és gondterhes vállalkozásnak tekintették. De Józsué kijelentette: "Az Úr pedig a ti Istenetek kiűzi őket a ti orcátok elől, és kiűzi őket tielőletek, hogy örököseivé legyetek az ő földüknek, amint megmondotta vala néktek az Úr, a ti Istenetek. Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mindazt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobb kézre, se balkézre" (Józs 23:5-6).

Bizonyságul hívta a népet, hogy amikor teljesítették a feltételeket, Isten hűségesen megtartotta ígéretét. "[...] Tudjátok meg azért teljes szívetek és teljes lelketek szerint, hogy egy szó sem esett el mindama jó szóból, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek. Minden betelt rajtatok, egy szó sem esett el azokból!" (Józs 23:14). Kijelentette nekik, hogy amiképpen az Úr teljesítette ígéreteit, azonképpen fenyegetéseit is beteljesíti. "De amiképpen betelt rajtatok mind az a jó szó, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek: aképpen teljesíti majd rajtatok mind a gonosz szót is az Úr, [...] Ha általhágjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségét, [...] akkor felgerjed ellenetek az Úrnak haragja, és hamar kivesztek e jó földről, amelyet ő adott néktek" (Józs 23:15-16).

Sátán félrevezet sok embert azzal a tetszetős elmélettel, amely szerint Isten annyira szereti népét, hogy mentséget talál bűneikre. Sátán állítja, hogy míg az Isten Igéjében lévő fenyegetések bizonyos célt szolgálnak erkölcsi kormányzatában, azok mégsem teljesednek be szó szerint. De Isten, teremtményeivel való bánásmódjában mindenkor megőrizte az igazság alapelveit - kinyilatkoztatva a bűnt igazi jellegében - bemutatva: annak biztos következménye a halál. A bűnre sohasem volt és nem is lesz soha feltétel nélküli bűnbocsánat. Az ilyen megbocsátás az Isten uralmának igaz alapját képező igazságosság elveinek felhagyását jelentené. Ez megdöbbentené az el nem bukott világegyetemet. Isten hűségesen bemutatta a bűn következményeit, és ha ezek az intések nem igazak, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy ígéretei beteljesednek? Az úgynevezett jóindulat, mely félretenné az igazságot, nem jóindulat, hanem gyengeség.

Isten az életadó. Törvényei kezdettől fogva az életért adattak. De a bűn megtörte Isten rendjét és viszályt idézett elő. Ameddig bűn van, addig elkerülhetetlen a szenvedés és a halál. Mivel a Megváltó hordozta értünk a bűn átkát, csakis általa remélhetjük annak szörnyű következményeitől való megmenekülésünket.

A felszólításnak engedelmeskedve Józsué halála előtt ismét összegyűltek a törzsek fejedelmei és képviselői Sikemben. Az egész országban egyetlen helynek sem volt annyi szent emléke, mint ennek, amely gondolataikat Istennek Ábrahámmal és Jákóbbal kötött szövetségére irányította, és saját ünnepélyes fogadalmukra is emlékeztette, melyet a Kánaánba való belépéskor tettek. Itt van Ebál és Garizim hegye, ama fogadalomnak néma tanúja, amelynek megújítása céljából gyűltek meghalni készülő vezérük köré. A környéken minden arról tanúskodott, amit Isten értük tett: miként adott nekik földet, amelyet nem ők műveltek; városokat, amelyeket nem ők építettek; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ők plántáltak. Azért, hogy mindenkinek fogalma legyen Isten szeretetéről és kegyelméről, hogy "[...] tökéletességgel és hűséggel" szolgálják őt" (Józs 24:14), Józsué még egyszer áttekintette Izrael történetét, elbeszélte Isten csodálatos munkáját.

Józsué parancsára a szövetség ládáját elhozták Silóból. Igen ünnepélyes alkalom volt, és Józsué Isten jelenlétének jelképével akarta mélyíteni a népre tett hatást. Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, felszólította őket Jahve nevében: Tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni: Bizonyos mértékben még mindig gyakorolták titokban a bálványimádást, és Józsué most döntésre hívta a népet, hogy vessék ki Izraelből ezt a bűnt. "Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok!" (Józs 24:15). Isten szolgálatára kívánta vezetni őket, de nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. A vallás igaz alapja az Isten iránti szeretet. A jutalom reményében vagy a büntetés félelmében való szolgálat értéktelen Isten előtt. A nyílt hitehagyás nem sértőbb Isten előtt, mint a képmutatás és a csupán formai imádat.

Az idős vezető kérte a népet, hogy nagyon komolyan gondolja meg, amit eléje tárt és döntsön, valóban úgy akar-e élni, mint a körülötte lakó, romlásba jutott bálványimádó nemzetek? Ha terhére lenne Jahve tisztelete, aki a hatalom és az áldás forrása, úgy válasszon ezen a napon: kinek akar szolgálni - "akinek a ti atyáitok szolgáltak", aki Ábrahámot kihívta, vagy "az emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok". Eme utolsó szavak éles szemrehányást tettek Izraelnek. Az emoreusok istenei nem tudták megvédeni tisztelőiket. Utálatos és megalázó bűne miatt lett e gonosz nemzet elpusztítva, és az egykor birtokolt "jó föld" Isten népének adatott örökségül. Milyen balgaság Izráelnek azokat az isteneket választani, melyeknek tisztelete miatt az emoreusok kiirtattak! "[...] én azonban és az én házam" - mondta Józsué - "az Úrnak szolgálunk" (Józs 24:15). A vezető szívét ihlető szent buzgalomban a nép is részesült. Felhívása habozás nélküli választ várt. "Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, szolgálván idegen isteneknek". (Józs 24:16).

"Nem szolgálhattok az Úrnak" - mondotta Józsué - "mert szent Isten ő, [...] nem bocsátja meg a ti vétkeiteket és bűneiteket" (Józs 24:19). Mielőtt tartós megújulásról szó lehetett volna, a népet rá kellett vezetni, hogy elismerje: önmaga teljesen képtelen Istennek engedelmeskedni. Az Úr törvényét megszegték, s ez elítélte őket mint törvényszegőket és nem ad módot a szabadulásra. Amíg saját erejükben és igazságukban bíznak, lehetetlen számukra bűnbocsánatot biztosítani. Isten tökéletes törvénye követelményének nem tudtak eleget tenni, s így hiábavaló volt Isten szolgálatára tett ígéretük. Csak a Krisztusba vetett hit által biztosíthatták bűneik bocsánatát és nyerhettek erőt Isten törvénye iránti engedelmességre. Fel kellett hagyniuk az üdvösség megszerzésére tett saját erőfeszítéseikkel. Teljesen bízniuk kellett a Megváltó érdemeiben, hogy Isten elfogadhassa őket.

Józsué igyekezett hallgatóit rávezetni szavai helyes mérlegelésére és visszatartani olyan fogadalomtól, amelynek megtartására nem készültek fel. Mély komolysággal jelentették ki: "[...] Nem mert mi az Úrnak szolgálunk" (Józs 24:21). Ünnepélyesen helyeselték az önmaguk ellen szóló bizonyságtételt, hogy ők az Urat választották, s megismételték a hűség fogadalmat: "[...] Az Úrnak, a mi Istenünknek szolgálunk, és az ő szavára hallgatunk (Józs 24:24).

"Szerze azért Józsué szövetséget a néppel e napon, és ada eleibe rendelést és végzést Síkemben" (Józs 24:25). Feljegyzést készített ez ünnepélyes eseményről, s azt a törvénykönyvvel együtt a szövetség ládája oldalán helyezte el. És emlékül oszlopot emelt azon a helyen és monda: "[...] Ímé ez a kő lesz ellenünk bizonyságul; mert ez hallotta az Úrnak minden beszédét, amelyet szólott vala nékünk; és lesz ellenetek bizonyságul, hogy ne hazudjatok a ti Istenetek ellen. És elbocsátá Józsué a népet, kit-kit a maga örökségébe" (Józs 24:27-28).

Józsuénak Izraelért végzett munkája befejezést nyert: "[...] tökéletesen jártak az Úr után" (4Móz 32:12), s Isten könyve így ír róla: "[...] az Úr szolgája" (Bír 2:8). Mint nyilvános vezető, jelleméről a legnemesebb bizonyság annak a nemzedéknek története, amely az ő munkájának gyümölcsét élvezte: "Izráel pedig az Urat szolgálta vala Józsuénak minden idejében, és a véneknek is minden idejökben, akik hosszú ideig éltek Józsué után" (Józs 24:31).