"Az Isten szeretet" (1Jn 4:16). Lénye, törvénye - szeretet. Ez mindig így volt, és mindig így is lesz. "[...] a magasságos és felséges, aki örökké lakozik", akinek "[...] ösvényei örökkévalók", nem változik. Nála "[...] nincsen változás, vagy változásnak árnyéka" (Ésa 57:15; Hab 3:6; Jak 1:17).

A teremtő erő minden megnyilvánulása a végtelen szeretet egy-egy kifejeződése. Isten korlátlan uralma együtt jár az áldások teljességével, amelyet minden teremtett lénynek felkínál. A zsoltáros ezt mondja:

"A te karod hatalommal teljes,a te karod erős, a te jobbod méltóságos.Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja;kegyelem és hűség jár a te orcád előtt.Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát;a te orcádnak világosságánál jár ez, óh Uram!A te nevednek örvendeznek egész nap;és a te igazságodban felmagasztaltatnak.Mert az ő erejöknek ékessége te vagy; [...]Mert az Úr a mi paizsunk,és Izráelnek Szentje a mi királyunk."(Zsolt 89:14-19)

A jó és gonosz közötti nagy küzdelem története - attól kezdve, hogy a mennyben elkezdődött, a lázadás végleges legyőzéséig, és a bűn tökéletes kiirtásáig - szintén Isten változatlan szeretetéről tesz bizonyságot.

A világegyetem Ura nem egyedül végezte jóságos munkáját. Volt egy társa - munkatársa, aki meg tudta érteni szándékait, és vele tudott örülni a teremtett lények boldogításában. "Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala" (Jn 1:1-2). Krisztus, az Ige, Isten egyszülöttje azonosult az örökkévaló Atyával - természetével, jellemével, szándékával. Ő volt az egyetlen olyan lény, aki tanácskozni tudott Istennel, és osztozni szándékában. "Hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének" (Ésa 9:6). "Származása eleitől fogva, öröktől fogva van" (Mik 5:2). És az Isten Fia ezt mondja önmagáról: "Az Úr az ő utának kezdetéül szerzett engem az ő munkái előtt régen. Öröktől fogva felkenettem [...] mikor megállapítá e földnek fundamentumait: mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben" (Péld 8:22-30).

Az Atya a Fiú által teremtett minden mennyei lényt. Ő benne teremtetett minden [...] akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden ő általa és ő reá nézve teremtettek" (Kol 1:16). Az angyalok Isten szolgái, akik a tőle állandóan áradó fényben ragyognak, és gyors szárnyakon sietnek, hogy véghezvigyék akaratát. De a Fiú, a felkent Isten, "[...] az ő valóságának képmása," "dicsőségének visszatükröződése [...] aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget", magasabbrendű az angyaloknál (Zsid 1:3). "Óh dicsőség trónja, kezdettől fogva magasságos" volt szentségének helye (Jer 17:12), "[...] Igazságnak pálcája" országának pálcája. (Zsid 1:8). "Ékesség és szentség van előtte; tisztesség és méltóság az ő szent helyén" (Zsolt 96:6).

Mivel Isten kormányzásának alapja a szeretet törvénye, az értelmes lények csak akkor lehetnek boldogok, ha tökéletes összhangban élnek a törvény, az igaz élet nagyszerű elveivel. Isten minden teremtményétől azt kívánja, hogy szeretetből szolgálja - amely szolgálat jellemének értékeléséből fakad. Nem örül a kikényszerített szolgálatnak. ő mindenkinek szabad akaratot ad, hogy önként szolgálhassa Őt.

Ameddig minden teremtett lény szeretetből engedelmeskedett, mert szerette Istent, az egész világegyetemben tökéletes összhang uralkodott. A mennyei sereg boldogan teljesítette Teremtője akaratát. Örültek, hogy dicsőségét tükrözhették és őt dicsőíthették. És amíg az Isten iránti szeretet mindennél fontosabb volt, az egymás iránti szeretetet bizalom és önzetlenség jellemezte. Semmiféle disszonáns hang nem zavarta meg a menny harmóniáját. De ez a boldog állapot megváltozott. Volt valaki, aki visszaélt azzal a szabadsággal, amelyet Isten adott teremtményeinek. Tőle származik a bűn, aki Krisztus után az első volt, akit Isten a legjobban kitüntetett, és aki a leghatalmasabb és legdicsőségesebb volt a menny lakói között. Lucifer, a "hajnal fia", a szent és makulátlan, volt az első oltalmazó kérub. A hatalmas Teremtő mellett volt, és az örökkévaló Istent elborító dicsőség szakadatlanul hulló fénysugarai megnyugodtak rajta. "Így szól az Úr Isten: Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel [...] Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen valál utaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtaték benned" (Ez 28:12-15).

Lucifer lassanként helyt adott az önfelmagasztalás vágyának. A Szentírás ezt mondja: "Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben" (Ez 28:17)."Ezt mondád szívedben: [...] hasonló leszek a Magasságoshoz" (Ésa 14:13-14). Ez a hatalmas angyal, aki minden dicsőségét Istentől kapta, eljutott oda, hogy ezt magának tulajdonította. Nem volt megelégedve pozíciójával, pedig nagyobb megbecsülésben részesült, mint a mennyei sereg. Merészkedett a csakis a Teremtőnek kijáró hódolatot magának kívánni. Nem arra tanította a teremtett lényeket, hogy mindenek felett Istent szeressék, és neki engedelmeskedjenek. Szolgálatukat és hűségüket inkább magának akarta biztosítani. Megkívánta azt a dicsőséget, amellyel a végtelen Atya a Fiát ruházta fel, ez az angyalfejedelem arra a hatalomra pályázott, amelyre egyedül Krisztusnak volt joga.

Ekkor megbomlott a menny tökéletes harmóniája. Lucifer a Teremtő helyett önmagát akarta szolgálni. Ezt látva, balsejtelem támadt azokban, akik Isten dicsőségét a legfontosabbnak tartották. A mennyei tanácsban az angyalok kérlelték Lucifert. Isten Fia felhívta figyelmét a Teremtő nagyságára, jóságára és igazságos voltára, törvényének szentségére és változhatatlanságára. Isten maga hozta létre a menny rendjét; és ha Lucifer eltér attól, meggyalázza alkotóját, és romlást hoz önmagára. De a végtelen szeretettel és irgalommal adott figyelmeztetés csak ellenállást váltott ki Luciferből. Engedte, hogy a Krisztussal szembeni féltékenysége eluralkodjék benne, és még elszántabb lett.

Ez az angyalfejedelem el akarta vitatni Krisztus felsőbbségét, és ezzel megkérdőjelezte Isten bölcsességét és szeretetét. E cél érdekében ez a nagy koponya, aki seregeiben első volt Krisztus után, kész volt erejét latba vetni. De ő, aki szabad akaratot adott minden teremtményének, senkit sem hagyott védtelenül e megzavaró álokoskodással szemben, amellyel a lázadás megpróbálta igazolni önmagát. A nagy küzdelem elindulása előtt mindenkinek világosan kellett látnia annak akaratát, akinek a bölcsessége és jósága minden örömük forrása volt.

A Világegyetem Királya összehívta a menny seregeit, hogy jelenlétükben mondja el, milyen helyet tölt be valójában Fia, és hogy milyen viszonyban van a teremtett lényekkel. Isten megosztotta trónját Fiával, és az örökkévaló, önmagában létező Lény dicsősége körülövezte mindkettőjüket. A szent angyalok a trón köré gyűltek - egy hatalmas, megszámlálhatatlan sokaság -, "[...] tízezerszer tízezer és ezerszer ezer" (Jel 5:11); a legdicsőbb angyalok mint szolgák és alattvalók, akik örvendeztek az Istenségtől reájuk hulló fényben. A Király a menny egybesereglett lakói előtt kijelentette, hogy senki más, csak Krisztus, Isten egyszülöttje értheti meg teljes szándékait. És az Atya őt bízta meg akaratának végrehajtásával. Isten Fia a menny összes seregének teremtésében megvalósította az Atya akaratát. őt és Istent illeti meg hódolatuk és hűségük. Krisztus később is - a föld és lakói megteremtésében is - gyakorolta isteni hatalmát. De soha nem akart saját magának hatalmat vagy felmagasztalást Isten terve ellenében, hanem az Atya dicsőségét magasztalta fel, és az ő jóságos és szeretettel teljes szándékát hajtja végre.

Az angyalok örömmel ismerték el Krisztus felsőbbségét, és leborulva előtte szabad folyást engedtek szeretetüknek és imádatuknak. Lucifer is meghajolt velük, de szívében valami furcsa, vad küzdelem dúlt. Igazság, méltányosság és hűség küzdött az irigység és féltékenység ellen. Mintha a szent angyalok egy ideig magukkal ragadták volna befolyásukkal. Amikor a dicsőítő ének dallamos melódiája sokezer boldog hangtól felerősödve szárnyra kelt, mintha elfojtotta volna a gonoszság szellemét. Kimondhatatlan szeretet vibrált át egész lényén; szíve együtt dobbant Isten bűntelen tisztelői szívével, ő is szerette és imádta az Atyát és a Fiút. De saját dicsősége újra gőggel töltötte el. Felsőbbség utáni vágya visszatért, és féltékenysége újra feltámadt Krisztussal szemben. A nagy megbecsülést, amelyben részesült, nem Isten különleges ajándékaként értékelte, és ezért az nem keltett benne hálát Teremtője iránt. Sütkérezett szépségének és dicsőségének fényében, és Istennel egyenlő méltóságra pályázott. A mennyei sereg szerette és tisztelte Lucifert. Az angyalok örömmel végrehajtották parancsait. ő mindegyiknél bölcsebb és dicsőbb volt. de Isten Fia az Atyával azonos hatalmával és tekintélyével őfelette állt. Osztozott az Atya szándékaiban, míg Lucifer nem volt ennyire beavatva terveibe. "Miért Krisztus a felsőbbrendű - kérdezte ez a hatalmas angyal -. Miért tünteti ki Isten őt jobban, mint Lucifert?"

Elhagyva az Atya közelében elfoglalt helyét, Lucifer elment, hogy széthintse az elégedetlenség szellemét az angyalok között. Titokban dolgozott, és valódi szándékát egy ideig az Isten iránti tisztelet látszata alá rejtette. A mennyei lényeket kormányzó törvényekkel kapcsolatban kezdett kételyeket sejtetni. Arra célozgatott, hogy bár törvények szükségesek a világ lakóinak, de az angyaloknak, akik magasabban állnak, nem kell ilyen korlátokat szabni, mert a saját bölcsességük elegendő vezető. Az angyalok nem olyan lények, akik szégyent hozhatnának Istenre; minden gondolatuk szent; ők sem tévedhetnek inkább, mint Isten maga. Luciferrel szemben igazságtalanság - állította-, hogy Isten Fiának az Atyával egyenlő helye van. Hiszen őt is tisztelet és megbecsülés illeti meg. Ha ez az angyalfejedelem elfoglalhatná igazi, magasztos helyét nagyon jó származna ebből az egész mennyei seregnek; mert ő szabadságot akar mindnyájuknak biztosítani. Most még eddigi szabadságuk is véget ért, mert Isten egy abszolút Uralkodót helyezett föléjük, akinek tekintélye előtt mindenkinek hódolattal kell adóznia. Ezek voltak azok a ravasz megtévesztések, amelyek Lucifer mesterkedései folytán gyorsan tért hódítottak a mennyben.

Krisztus helyzetében és tekintélyében nem történt változás. Lucifer irigysége, megtévesztése és a Krisztuséval azonos helyre való igénye szükségessé tette Isten Fia valódi helyének meghatározását. De ez a hely kezdettől fogva ugyanaz volt. Sok angyalt azonban elvakítottak Lucifer félrevezető állításai.

Kihasználva a hozzá beosztott szent lények iránta való szeretetét, hűségét és bizalmát, olyan ravaszul csepegtette lelkükbe a saját bizalmatlanságát és elégedetlenségét, hogy mesterkedését nem ismerték fel. Lucifer Isten szándékait hamis megvilágításban mutatta be - félremagyarázva és eltorzítva őket, hogy viszályt és elégedetlenséget keltsen. Alattomosan rávette hallgatóit, hogy adjanak hangot érzéseiknek; majd szavaikat ismételgette, amikor ez szolgálta célját. Így akarta bebizonyítani, hogy az angyalok nem teljesen értenek egyet Isten kormányzásával. Míg az Isten iránti teljes hűséget színlelte, azt hangsúlyozta, hogy a menny rendjén és törvényein változtatni kell Isten kormányzatának állandósága érdekében. Míg azon dolgozott, hogy az Isten törvényével szemben elégedetlenséget keltsen, és a saját elégedetlenségét becsepegtesse a hozzá beosztott angyalok lelkébe, látszólag az elégedetlenséget igyekezett megszüntetni, és az elégedetlen angyalokat a menny rendjével megbékíteni. Míg titokban viszályt és lázadást szított, a legnagyobb furfanggal azt a látszatot keltette, mintha egyedüli célja az lenne, hogy elmélyítse a hűséget, és megőrizze az összhangot és békét.

Az elégedetlenség ily módon felszított szelleme elvégezte a maga átkos munkáját. Jóllehet nem volt nyílt zendülés, a megosztó érzések észrevétlenül kialakultak az angyalok között. Egyeseknek tetszettek Lucifer célozgatásai Isten kormányzata ellen. Bár mindeddig tökéletes összhangban éltek az Isten által létrehozott renddel, most elégedetlenek és boldogtalanok voltak, mert nem tudták átlátni Isten kikutathatatlan szándékait. Kifogásolták, hogy felmagasztalja Krisztust. Készek voltak Lucifert támogatni, amikor Isten fiáéval azonos hatalmat követelt magának. De a hűséges és igaz angyalok Isten rendelkezéseit bölcseknek és igazságosaknak tartották, és a hűtlen lényt igyekeztek Isten akaratára ráhangolni. Krisztus Isten Fia volt; egy volt vele már az angyalok életre hívása előtt is. Örökké az Atya jobbján volt; eddig soha senki nem kérdőjelezte meg elsőbbségét, ami annyi áldást jelentett mindenkinek, aki jóságos uralma alá került. A menny harmóniáját soha nem zavarta meg semmi. Miért lenne most viszály? A hű angyalok ennek a viszálynak csak a rettenetes következményeit látták, és könyörögve tanácsolták az elégedetleneknek, hogy mondjanak le szándékukról, és a menny kormányzatához való ragaszkodásukkal tegyenek bizonyságot Isten iránti hűségükről.

Jelleméhez méltó nagy irgalmában Isten sokáig eltűrte Lucifert és követőit. Mindeddig ismeretlen volt a mennyben az elégedetlenség és lázadás szelleme. Ez új dolog volt - furcsa, titokzatos, megmagyarázhatatlan. Lucifer maga sem ismerte fel először érzéseinek valódi jellegét. Egy ideig félt is kifejezni képzelődéseit, és azt ami lelkében végbement. Mégsem hessegette el. Nem látta, merre sodródik. Isten pedig mindazt megtette, amit a végtelen szeretet és bölcsesség csak ki tud gondolni, hogy meggyőzze őt tévedéséről. Bebizonyosodott, hogy elégedetlenségének nincs semmi oka, és Isten megláttatta vele, mi lesz a következménye, ha kitart a lázadásban. Lucifer meggyőződött arról, hogy nincs igaza. Látta, hogy "igaz az Úr minden ő utában, és minden dolgában kegyelmes" (Zsolt 145:17); hogy az isteni törvények igazságosak, és tudta, hogy ezt az egész menny előtt el kell ismernie. Ha ezt megtette volna, megmenthette volna önmagát, és megmenthetett volna sok angyalt. Ekkor még nem dobta el teljesen Isten iránti hűségét. Habár elhagyta oltalmazó kérubként elfoglalt helyét, de ha kész lett volna visszatérni Istenhez, elismerve a Teremtő bölcsességét, és megelégedett volna azzal a hellyel, amelyet Isten a maga csodálatos tervében neki szánt, visszakapta volna hivatalát. Eljött a végső döntés ideje: vagy teljesen meghódol Isten korlátlan uralma előtt, vagy nyíltan lázad. Már-már majdnem úgy döntött, hogy visszatér, de büszkesége nem engedte. Annak, akit Isten oly nagyon kitüntetett, túl nagy áldozat lett volna beismerni, hogy tévedett, hogy csak képzelgett. Túl nagy áldozat lett volna meghódolnia egy olyan tekintély előtt, akiről azt akarta bebizonyítani, hogy igazságtalan.

A könyörületes Teremtő Lucifert és követőit irántuk érzett szeretetében és szánalmában vissza akarta rántani a pusztulás szakadékától, amelybe már-már belebuktak. De irgalmát félremagyarázták. Lucifer Isten türelmére a saját felsőbbségének bizonyítékaként mutatott rá, annak jeleként, hogy a világegyetem Királya még teljesíteni fogja az ő kikötéseit. Ha az angyalok szilárdan kitartanak mellette - mondotta - még megkaphatják mindazt, amire vágynak. Lucifer makacsul védte saját álláspontját, és teljesen belevetette magát az alkotója elleni nagy küzdelembe. Így történt, hogy Lucifer, "a fényhordozó", Isten dicsőségének részese, trónjának őre, törvényszegés által Sátánná, Isten és a szent lények "ellenségévé", és azok megrontójává lett, akiket Isten az ő irányítása és védelme alá helyezett.

Megvetéssel utasította el a hűséges angyalok érvelését és kérlelését, rászedett rabszolgáknak bélyegezve őket. Krisztus elsőbbségét önmaga és az egész mennyei sereggel szembeni igazságtalanságnak minősítette. Nem engedi tovább - mondta -, hogy a mennyei sereg jogait megsértsék. Soha többé nem fogja elismerni Krisztus felsőbbségét. Elhatározta, hogy igényt tart a neki járó megbecsülésre, és kezébe veszi azok irányítását, akik követői lesznek. A soraiba lépőknek új és jobb kormányzást ígért, amelyben mindenki szabadságot élvez. Sok angyal jelezte, hogy elfogadja őt vezetőjének. Hízelgő volt számára, hogy ilyen helyesléssel fogadták ajánlatait, és azt remélte, hogy megnyer magának minden angyalt; hogy egyenlő lesz magával Istennel és hogy a menny egész serege engedelmeskedni fog neki.

A hűséges angyalok még mindig kérlelték Lucifert és szimpatizánsait, hogy hódoljanak meg Isten előtt. Elmondták, milyen elkerülhetetlen következményekkel jár, ha erre nem hajlandók: ő, aki teremtette őket, meg tudja dönteni hatalmukat, és súlyosan megbünteti vakmerő lázadásukat. Egy angyal sem ellenkezhet sikeresen Isten törvényével, amely oly szent, mint Isten maga. Mindnyájukat intették, hogy ne hallgassanak Lucifer megtévesztő okoskodására, és kérlelték őt és követőit, hogy késedelem nélkül lépjenek Isten elé, és vallják meg, hogy tévedtek, amikor megkérdőjelezték bölcsességét és tekintélyét.

Sokan készek voltak megfogadni ezt a tanácsot, megtérni elégedetlenségükből, és ismét keresni az Atya és a Fiú kegyét. De Lucifer tarsolyában volt egy másik megtévesztés is. Ez a tekintélyes lázadó ekkor kijelentette, hogy a hozzá csatlakozó angyalok túl messzire mentek ahhoz, hogy visszafordulhassanak; hogy ő ismeri Isten törvényét, és tudja, hogy Isten nem fog megbocsátani. Azt mondta, hogy mindazoknak, akik meghódolnak a menny tekintélye előtt, tisztségüktől megfosztottan nem lesz többé becsületük. ő maga elhatározta, hogy soha többé nem fogja elismerni Krisztus tekintélyét. Az ő és követői számára - mondta - csak egy marad: hogy követeljék ki szabadságukat, és vívják ki jogaikat, amit Isten nem volt hajlandó megadni nekik.

Az igaz volt, hogy Sátán túl messzire ment ahhoz, hogy visszatérhessen. De nem így volt ez azokkal, akiket megvakított csalásaival. Számukra a hűséges angyalok tanácsaikkal és kérlelésükkel megnyitották a remény ajtaját. Az intés megfogadásával kimenekedhettek volna Sátán csapdájából. De hagyták, hogy a büszkeség, a vezetőjük iránti szeretet, és a korlátlan szabadság utáni vágy úrrá legyen rajtuk. Végül elutasították az isteni szeretettől és irgalomtól áthatott kérlelést.

Isten hagyta, hogy Sátán addig folytassa munkáját, amíg az engedetlenség szelleme tényleges lázadássá érik. Terveinek teljesen ki kellett bontakoznia, hogy mindenki megláthassa valódi jellegüket és céljukat. Lucifernek, mint felkent kérubnak, nagyon magas rangja volt. A mennyei lények mélységesen szerették, és neki nagy befolyása volt rájuk. Isten nemcsak a menny lakóit kormányozta, hanem minden létező világot is, amelyeket ő teremtett. És Lucifer arra a következtetésre jutott, hogy ha a menny angyalait bele tudja vonni a lázadásba, ugyanezt megteheti a világokkal is. Agyafúrtan képviselte a maga igazát, cselt és csalást alkalmazva céljai eléréshez. Nagyon jól tudott megtéveszteni. Elrejtve valódi szándékát, előnyhöz jutott. Minden tettét olyan titokzatosság fedte, hogy az angyaloknak nehéz volt leleplezni munkájának igazi jellegét. Amíg azt teljesen ki nem bontakoztatta, a gonoszságot nem lehetett a maga valódi mivoltában megláttatni. Elégedetlensége nem tűnt volna lázadásnak. Még a hűséges angyalok sem tudták teljesen felismerni jellegét, vagy meglátni azt, hogy Lucifer munkája hova vezet.

Lucifer először úgy irányította kísértéseit, mintha neki semmi köze nem lett volna hozzájuk. Azzal vádolta az angyalokat, akiket nem tudott teljesen maga mellé állítani, hogy nem törődnek a mennyei lények érdekeivel. Pontosan azzal vádolta a hűséges angyalokat, amit ő maga csinált. Módszere volt szövevényes okoskodásokkal zavarosnak feltüntetni Isten szándékait. Titokzatosságba burkolt mindent, ami egyszerűvolt, és ravasz kiforgatással kételyt támasztott Jahve legvilágosabb kijelentéseivel szemben. Magas tisztsége, amely oly szoros kapcsolatban volt Isten kormányzatával, nagyobb súlyt adott szavainak.

Isten csak az igazsággal és becsülettel összeférő eszközöket alkalmazhatott. Sátán tudta használni azt, amit Isten nem: hízelgést és csalást. Megkísérelte Isten szavát kiforgatni, és hamis színben tűntette fel kormányzatát, azt állítva, hogy Isten igazságtalanul kényszerített törvényeket az angyalokra. A meghódolás és az engedelmesség megkövetelésével csupán a maga felmagasztaltatására törekedett. Ezért kellett a menny lakói előtt, és az összes világ előtt bebizonyítani, hogy Isten kormányzata igazságos, törvénye tökéletes. Sátán úgy tüntette fel, hogy ő maga igyekszik előmozdítani a világegyetem javát. A bitorló valódi jellegét és igazi célját mindenkinek meg kell látnia. Időre volt szükség ahhoz, hogy gonosz cselekedeteivel leleplezze önmagát.

Azt a viszálykodást, amit ő idézett elő a mennyben, Isten kormányzásának terhére írta. Kijelentette, hogy minden rossz Isten kormányzatának következménye. Állítása szerint az volt a célja, hogy megjavítsa Jahve törvényeit. Ezért Isten hagyta, hogy bemutassa állításainak jellegét, hogy megmutassa, mit is hoznak azok a változások, amelyeket Isten törvényével kapcsolatban javasolt. Ítéljék el őt saját cselekedetei! Sátán kezdettől fogva azt állította, hogy nem lázad. Az egész világegyetemnek látnia kell a csalót leplezetlenül.

A Végtelen Bölcsesség még akkor sem pusztította el Sátánt, amikor már kivetette a mennyből. Mivel Isten csak a szeretetből fakadó szolgálatot fogadhatta el, teremtményei hűségének azon a meggyőződésükön kell alapulnia, hogy ő igazságos és jó. Mivel a menny és a világok lakói nem voltak felkészülve a bűn jellegének sem következményeinek megértésére, Sátán elpusztításában nem látták volna meg Isten igazságosságát. Ha Isten azonnal kitörölte volna az élők sorából, egyesek félelemből szolgálták volna Istent, és nem szeretetből. A csaló befolyása nem szűnt volna meg egészen, a lázadás szelleme sem semmisült volna meg teljesen. A meg nem szűnő korszakokon át élő egész világegyetem érdekében Sátánnak ki kellett bontakoztatnia elveit, hogy az Isten kormányzása elleni vádjait minden teremtett lény igazi megvilágításukban lássa, és hogy Isten igazságossága és irgalma és törvényének változhatatlansága örökre vitán felül álljon.

Sátán lázadásának tanulságul kellett szolgálnia a világegyetemnek az eljövendő korszakokon át végig - a bűn jellegéről és rettenetes következményeiről való örökös bizonyságtevésnek. Sátán uralmának velejárói, mind emberekre, mind angyalokra gyakorolt hatása meg fogja mutatni, milyen gyümölcsöt terem az isteni tekintély mellőzése. Ez fogja tanúsítani, hogy Isten kormányzatának a létével szorosan összefügg a Teremtő minden alkotásának jóléte. Így e lázadás rettenetes történetének minden szent lényt örökké védenie kell, hogy a törvényszegés jellegét megmutatva meggátolja becsapásukat; hogy megőrizze őket a vétkezéstől és a büntetéstől.

Aki uralkodik az egeken, ő az, aki látja kezdettől fogva a véget - aki előtt a múlt és a jövő egyformán nyitva áll, és aki a bűn által okozott keserveken, sötétségen és pusztuláson túl látja a maga szeretetből fakadó és áldást hozó szándékainak megvalósulását. Bár "felhő és homályosság van körülte; igazság és jogosság az ő székének erőssége" (Zsolt 972). És ezt a világegyetem lakói - hűségesek és hűtlenek egyaránt - egy napon meg fogják érteni. "Cselekedete tökéletes, mert minden ő uta igazság! Hűséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes ő!" (5Móz 32:4).