Természettől önközéppontúak vagyunk. Természettől önközéppontúak és önfejűek vagyunk. De mikor megtanuljuk a leckéket, melyekre Krisztus tanítani akar, az ő természetének részesei leszünk, az ő életét éljük. Krisztus csodálatraméltó példája, a páratlan gyöngédség, mellyel részt vett mások érzéseiben, sírva a sírókkal, nevetve a nevetőkkel, föltétlen mély benyomást tesz mindenkire, aki őszintén követi őt. Nyájas szavakkal és szívélyes tettekkel törekedni fognak simává tenni az ösvényt a fáradt lábaknak. (Nagy orvos 1578)

Önzés csökkenti a szellemi képességet. Az önző érdeket mindenkor tekintsük másodlagosnak. Mert ha helyet adunk neki, ellenőrző hatalommá válik, mely csökkenti a szellemi képességet, megkeményíti a szívet s gyöngíti az erkölcsi erőt. Ezután csalódás következik. Az ember elválasztotta magát Istentől, eladta magát méltatlan célokra. Nem lehet boldog, mert nem tisztelheti magát. Leszállította magát ma ga előtt, szellemileg csődöt mondott. (1899, 21. kézirat)

Önzés a bűn oka. Önzés az oka a keresztény alázat hiányának. Az önzés létezése az emberi boldogság akadálya, az ember bűnének az oka, és odavezeti melengetőjét, hogy hajótörést szenvedjen a hite. (1888, 28. levél)

Megzavarja a gondolkodást. Sokak értelmén Sátán uralkodik. Jaj, bárcsak fölismerhetnők borzalmas, félelmetes törekvését, és szem beszállnánk vele! Az önzés megrontotta az elveket, megzavarta az érzékeket és ködössé tette belátásunkat. Érthetetlennek, különösnek tűnik, hogy az összes Isten áldott szavából tündöklő fény dacára, ilyen fura, idegen eszmékben hisznek, ennyire eltérnek az igazság szellemétől és gyakorlatától.

A nagy fizetések elmarkolásának vágya azzal az eltökéltséggel párosulva, hogy másokat megfosszanak javaiktól, a Sátán agyában veszi kezdetét. Engedelmeskedve az ördög akaratának és útjának, az emberek az ő zászlója alá helyezkednek. Aligha bízhatunk meg azokban, akik csapdájába estek, hacsak alaposan meg nem térnek, meg nem újulnak, mert hisz helytelen elvek erjesztették őket, melyeket nem látnak, mégis romboló a hatásuk. (Bizonyság lelkészeknek 392)

Szólj kevesebbet magadról. (tanács lehengerlő valakinek:) Isten Lelkének mennyei légköre lágyítsa és olvassza meg szívedet. Ne beszélj annyit magadról, mert ez soha, senkit meg nem erősít. Ne told magad előtérbe, ne képzeld, hogy szüntelen magaddal kell gondolnod, sőt másokat is arra venned rá, hogy veled törődjenek. Feledkezz meg magadról, és tereld épületesebb mederbe gondolataidat. Jézusról szólj, magadról pedig feledkezz meg. Temesd el magadat Krisztusban, s ez legyen szíved szava: „Élek pedig többé nem én, hanem Krisztus.” Jézus jelen segítség lesz minden szükségedben. Nem hagy magadra, hogy egyedül viaskodj meg a sötétség hatalmaival. Jaj, dehogy! Arra bízta védelmünket, aki annyira hatalmas, hogy mindörökre üdvözíteni tud. (2Bizonyságtételek 321)

Őrizkedj az önsajnálattól. Ne sajnálkozz hát magad fölött többé, hanem emlékezzél, a világ Üdvözítőjére. Gondolj a végtelen áldozatra, amit az emberért hozott. Gondolj csalódására is – hogy miután ilyen áldozatot hozott az emberért, az mégis az olyanokkal való szövetkezést választja, akik gyűlölik Krisztust és az igaz tetteket. Azt választja, hogy velük együtt elégíti ki megromlott étvágyát, pedig ezzel örök romlásba dönti magát. (5Bizonyságtételek 508)

Magunkért élni szégyen Istenre. Az utolsó napok veszedelmei utolértek bennünket. Akik a maguk kedvére s énjük bűnös kielégíté sére élnek, szégyent hoznak az Úrra. Nem munkálkodhat általuk, mert helytelenül képviselnék őt az igazságot nem ismerők előtt…Isten látja, hogy kevélységet melengetsz. Látja, hogy el kell távolítani tőled áldásokat, melyeket jóra használás helyett, önző büszkeség kielégítésére fordítottál. (2Válogatott üzenetek 87)

Önelégültség lelki ínséget jelez. Vannak, akik nem szeretnek önzetlen munkát végezni. Türelmetlenség bukkan fölszínre, ha felelősségvállalásra szólítják föl őket. Mi szükség, mondják, nagyobb ismeretre, a mélyebb vallásos életre?

E kérdés mindent megmagyaráz. Azt képzelik, hogy „dúsgazdagok, semmire sincs szükségük”, míg az egek nyomorultnak és szánalomra méltónak, vaknak és mezítelennek nyilvánítják őket. A hű tanú ezeknek mondja: „Tanácsolom neked, végy tőlem tűzben tisztult színaranyat, hogy meggazdagodjál, fehér ruhát, hogy felöltözködjél, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged, és kenetet, hogy megkend szemedet és láss.” Már maga az önelégültséged bizonyítja, hogy mindenben szűkölködsz. Lelki beteg vagy és Jézusra, orvosodra van szükséged. (5Bizonyságtételek 265)

Az öndicséret veszélyei. Nehéz megérteni magunkat, nehéz helyesen kiismerni jellemünket. Isten szava ugyan félreérthetetlen, mégis gyakran hibásan alkalmazzuk magunkra. Hajlamosak vagyunk az önámításra, s azt képzelni, hogy figyelmeztetései és intései nem ránk vonatkoznak. „Csalárdabb a szív mindennél, s tele van gonoszsággal.” Önáltatást építhetünk be a keresztény érzelembe és buzgalomba. Önismeretünk, magabiztosságunk azzal áltat, hogy jól állunk, holott távol állunk attól, hogy megfeleljünk az Isten szava követelményeinek. (5Bizonyságtételek 332)

Az önmagasztalás pusztító hatása. A szívekben olyan mély az önmagasztalás gyökere, oly nagy a vágy az emberi hatalom iránt, hogy sok értelmet, szívet és lelket leköt a parancsolás és másokon uralkodás eszméjével. Semmi sem tudja kiűzni a romboló hatást az értelemből, csak ha mennyei látásért keressük az Urat. Csak az isteni kegyelem érteti meg az emberrel igaz helyzetét, s végezheti el érte a föltétlen szükséges munkát. (1907, 412. levél)

Kerüljük az önbizalom szélsőségeit. (tanács egy vezetőnek) Ha túl fellengzős véleményt alkotsz magadról, akkor azt képzeled majd, hogy munkásságod értékesebb, mint amilyen valójában. Ez esetben függetlenségre törsz, mely a fönnhéjázással határos. Ha pedig a másik végletbe esel, és túl szerény véleményt alkotsz magadról, akkor csak kisebbségi érzést fejlesztesz, és gyönge benyomást teszel, ami nagyon korlátok közé szorítja hatásodat, amit a jó oldalán kifejthetnél. Kerüld el mindkét végletet. Ne az érzések uralkodjanak; ne hassanak rád a körülmények. Helyes véleményt alakíthatsz magadról, ami mindkét véglettől megóv. Hiú önteltség nélkül is megőrizheted méltóságodat; egyetérthetsz és engedhetsz álláspontodból anélkül, hogy föláldoznád önbizalmadat és függetlenségedet. Életed mély benyomást tehet mind a művelt, mind az egyszerű emberre. (3Bizonyságtételek 506)

Önközéppontúság betegséget melenget. Erőfeszítéseid legyenek buzgók, alaposak és kitartók, hogy eredményes légy. Mint Krisztus követőjének, meg kell tanulnod uralkodni a nyűgösködés és indulatosság minden megnyilvánulásán. Értelmed túlzottan magadra összpontosul. Túl sokat beszélsz magadról, testi betegségedről..

Viselkedésed naponta betegségeket hoz rád, helytelen szokásaid által. Isten küldötte inti testvéreit, hogy szenteljék testüket Istennek. „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szán játok oda a ti testeiteket élő, szent, és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (1872, 27. levél)

Ködösíti a fölfogást. Sokfélekép segíthetsz nekünk, testvérem. Az Úr mégis megbízott, hogy közöljem veled, hogy ne légy önközéppontú. Ügyelj, hogyan hallgatod, miként érted meg és értékeled Isten szavát. Az Úr megáld, amint egy vonalon húzol testvéreiddel. Akiket elküldött hirdetni a harmadik angyal üzenetét, mennyei eszközökkel munkálkodtak együtt. Az Úr nem helyezte rád a terhet, hogy olyan üzenetet hirdess, mely ismételten egyenetlenséget támaszt testvéreid között Az Úr nem vezet Szentlelke által olyan elmélet alakítására, mely megingatja a hitet a komoly üzenetben, melyet népének adott a világ számára. (2Válogatott üzenetek 115)

Neveljük magukról megfeledkezésre. Az egyik jellemvonás, melyet különösen művelni kell a gyermekekben, a magukról megfeledkezés, mely az életnek oly öntudatlan kegyességet kölcsönöz. A jellem kitűnőségei közül ez az egyik legszépségesebb, s minden életműhöz ez az egyik legelengedhetetlenebb minősítés. (Nevelés 237)

A magunkról megfeledkezés az igazi nagyság alapja. Jézus tanítványainak nem volt elég országának mineműségéről tanulni. Szívbéli változásra volt szükségük, amely összhangba hozza őket az alap elvekkel. Jézus magához szólított egy kisgyermeket, középre állította, majd gyöngéden átölelte, és így szólt: „Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen sem mentek be a mennyeknek országába.” A kisgyermek szerénységét, magával nem gondolását, bízó szeretetét – a menny ezeket a vonásokat értékeli. Ezek az igazi nagyság jellemzői. (Világ reménye 437)

A hamis vallásokban a vezekelés az ima elve. A pogányok úgy tekintik imáikat, mint amelyekben magukban az érdem, hogy elfedezzék bűneiket. Ezért a hosszabb imában több az érdem. Ha erőfeszítéseik által szentté válhatnának, bennük lenne valami örvendetes, valami alap a dicsekedésre. Az ima az önmegváltás elvének gyakorlati kifejezése – ez minden hamis vallásos rendszer alapja. A farizeusok átvették az ima pogány eszméjét, s ma sem veszett ki, a hitvalló keresztények között sem. A megállapodott mondatok ismételgetése, mikor a szív nem érzi Isten szükségét, ugyanaz, mint a pogányok hiábavaló imaismételgetése. (Gondolatok a hegyibeszédről 86)

Krisztus nem tolakodott az előtérbe. Krisztus sosem helyezte magát előtérbe. Idegen volt előtte a hódolat, mellyel a világ a magas tisztségnek, gazdagságnak és tehetségnek adózik. Egyetlen emberi eszközt vagy fogást sem vett igénybe, hogy hűséget vásároljon, vagy hódolatot ébresszen. Tökéletes önmegtagadását ezek a szavak vetítették előre: „Nem kiált, és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki.” (Próféták és királyok 6923)

Isten gyógyírja az önzésre és önmagasztalásra. Erős a hajlamunk, hogy másoknál többre tartsuk magunkat, hogy csak magunkért éljünk, és mindent elkövessünk a legjobb helyekért. Ennek gyakran az a következménye, hogy gonosz föltételezések születnek bennünk, és megkeseredik a lelkünk. Az úrvacsora előtt a lábmosásnak el kell távolítani a félreértéseket, meg kell szabadítani bennünket önzésünktől, és szívünk megalázkodásáig leszállítani az önmagasztalás csúcsáról, mert egyedül ez vezet el bennünket embertársaink szolgálatára.

Mennyei figyelő van jelen a lábmosásnál, hogy lelkünk kutatójává, bűneinkről való meggyőzőnkké és bűneink bocsánatának áldott biztosítékává tegye ezt számunkra. Krisztus is ott van kegyelmének teljességével, hogy változtasson gondolataink önző irányán. A Szentlélek életre kelti az Uruk példáját követők érzékenységét.

Mikor megemlékezünk Üdvözítőnk megalázkodásáról, gondolat gondolatot követ, emlékek sora jelenik meg előttünk, Isten nagy jóságának, irgalmának és barátai iránti gyöngédségének emlékei. Eszünkbe jutnak az elfejtett áldások, a rosszul használt irgalmasságok, semmibe vett szívélyességek. Kinyilvánulnak a keserűség gyökerei, melyek elnyomták, sőt kitépték a szeretet becses növényeit. Eszünkbe jutnak jellemhibáink, kötelességmulasztásaink, Isten iránti hálátlanságunk, mások iránti hideg, rideg viselkedésünk. Bűneinket abban a fényben látjuk, melyben Isten látja. Gondolataink nem az önelégültség, hanem a szigorú önvád és alázat gondolatai lesznek. Készen leszünk ledönteni mindent, ami csak elidegenedést okoz. Eltávolítunk magunkból minden gonosz gondolatot és beszédet. Csak a megvallott bűnök lehetnek megbocsátott bűnök. Krisztus csillapító kegyelme lép lelkünkbe, és Krisztus szeretete áldott egységbe vonja szívünket. (Világ reménye 650, 651)