„És látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz” (Jel 22:4).

A menny is egy iskola, tanulmányi területe az egész univerzum, tanára pedig a mindenható Isten. Ennek az iskolának az egyik tagozatát alapította meg Istenünk az Édenben, és ha a megváltási terv végbemegy, az oktatás majd újra kezdődik az édeni iskolában.

„Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek” (1Kor 2:9). Ezekről a dolgokról csak az Isten Igéje alapján tudhatunk meg egyet s mást, és még ez is csak részleges bepillantás.

A pátmoszi próféta így határozta meg az örökkévalóság iskolájának helyszínét:

„Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Jel 21:1-2).

„És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány” (Jel 21:23).

Az Isten által, kezdetben megalapított édeni iskola és az örökkévalóság iskolája között ott húzódik az egész világtörténelem – az emberi bűn és szenvedés, az Isten áldozata, a halál és a bűn feletti győzelem története. Az eljövendő élet iskolájában a körülmények sok mindenben nem hasonlítanak majd az édeni iskola körülményeire. Nem lesz ott a jó és gonosz tudásának fája, ami esélyt adna a kísértésre. Nem lesz kísértő sem, tévedni is lehetetlen lesz. Mégpedig azért, mert korábban minden jellem kiállta már a gonosz próbáját, és senki sem lesz alávetve hatalmának.

„A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van” – mondja Jézus (Jel 2:7). Az Édenben az élet fájának je len léte csak feltételes volt és végül Isten visszavette azt. Az eljövendő, örök élet ajándékai azonban visszavonhatatlanok és örökkévalók lesznek.

A próféta szemlélhette „az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jövén ki”. „A folyóvízen innen és túl életnek fája vala… ” „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 22:1; 22:2; 21:4).

„És néped mind igaz lesz, és a földet mindörökké bírják, plántálásom vessző szála ők, kezeim munkája dicsőségemre”

(Ézs 60:21).

Mivel az ember újra élvezheti Istene jelenlétét, akár kezdetben, úgy akkor is, közvetlenül tőle nyeri majd a tanítást. „Ezért hadd ismerje meg népem az én nevemet ama napon! Hogy én vagyok, aki mondom: Ímé, itt vagyok” (Ézs 52:6)!

„Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel 21:3).

„Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában… Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel 7:14-17).

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem” (1Kor 13:12).

„És látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz” (Jel 22:4).

Ott a látásunkat eltakaró fátyol eltűnik, szemünk pedig szemlélheti azt a szép világot, amit most csak mikroszkópon keresztül tudunk vizsgálni; és amikor az égbolt csodáin elmélkedünk – amiket most csak távcsöveken keresztül látunk – , a bűn rontásának eltűnésével az egész földön feltetszik majd az Úrnak, a mi Istenünknek szépsége; milyen hatalmas tér tárul fel majd előttünk! Ott a tudomány kutatója elolvashatja a teremtésről szóló feljegyzéseket, és semmi sem fogja emlékeztetni a bűn törvényére. Hallgathatja a természet hangjainak muzsikáját, és egyetlen jajszót vagy bánatosan disszonáns szólamot sem fedezhet fel benne. Mindenen csak egyetlen személynek, a mindenható Istennek a kézírása lesz látható, és sem földön, sem vízen, sem égen nem marad a régmúlt betegségének egyetlen apró nyoma sem.

Édeni életet élhetünk ott: „Házakat építenek és bennük lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim” (Ézs 65:21-22).

„Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr” (Ézs 65:25). Ott az ember visszakapja elvesztett méltóságát, akik addig alacsonyabb rendűnek érezték magukat, megtalálják valódi helyüket, a durva szelíd lesz, a félénk pedig teherbíró és megbízható.

Ott a tanulók előtt a történelem végtelen távlatai és kimeríthetetlen gazdagsága tárul fel. Itt, Isten Igéjének magaslatáról beláthatjuk a történelem hatalmas színterét és megismerhetjük az emberi eseményeket kormányzó elveket. De ez a látás még mindig homályos, az ismeret csak töredékes. A dolgokat csak az örökkévalóság fényében fogjuk tisztán látni.

Ott feltárul majd előttünk a nagy küzdelem folyamata, aminek gyökere az idő kezdeténél korábbra nyúlik vissza, és csak akkor fejeződik be, amikor idő többé nem lesz. Nyilvánvaló lesz előttünk a bűn kezdetének története, a végzetes hazugság annak minden ördögi mesterkedésével együtt és az igazság, ami nem tért le az egyenes ösvényről, szembenézett a tévedéssel és legyőzte azt. A láthatatlant a láthatótól elválasztó függöny elgördül, és csodálatos dolgok kerülnek napvilágra.

Azt sem fogjuk megérteni, mi mindent köszönhetünk az angyalok gondoskodásának és közbelépésének, amíg Isten gondviselését az örökkévalóság fényében nem látjuk. A mennyei lények tevékenyen részt vettek a történelem során az emberek ügyeiben. Villámláshoz hasonló, ragyogó ruhában jelentek meg vagy közönséges halandó alakjában, akár a vándorok. Elfogadták a vendéglátást a földi otthonokban, eltévedt utazókat vezettek rá a helyes útra. Meghiúsítottak sok ártó szándékot, kivédték a pusztító csapásait.

Bár a világ vezetői nincsenek tudatában, sokszor angyalok szólalnak fel a gyűléseiken. Emberi szemek nézik őket, emberi fülek hallgatják felszólalásaikat. A tanácstermekben, a bírósági tárgyaló termekben mennyei hírnökök védik az üldözöttek és elnyomottak ügyét. Sok tervet meghiúsítottak és megannyi gonoszságot megakadályoztak, amelyek bajt és szenvedést hoztak volna Isten gyermekeire. A mennyei iskolában mindez feltárul majd a tanulók előtt.

Minden megváltott látni fogja az angyalok szolgálatát saját életében. Milyen csodálatos lesz majd beszélgetni az angyallal, aki őrizte lépteiket, befedezte fejüket a vész idején, aki velük volt a halál árnyékának völgyében, aki kijelölte nyughelyüket, aki elsőként köszöntötte őket a feltámadás reggelén! Milyen élmény lesz megtudni, hogyan lépett közbe Isten bizonyos élethelyzeteinkben, hogyan dolgoztak a mennyei küldöttek az emberiségért!

Ott megértjük majd élettapasztalatunk minden keserű leckéjét. Ahol csak zűrzavart és csalódást, összetört reményeket és meghiúsult terveket láttunk, ott majd szemlélhetjük Isten hatalmas, mindenekfelett uralkodó, diadalmas tervét és harmóniáját.

Ott mindenki látni fogja munkájának gyümölcsét, aki önzetlen lélekkel dolgozott másokért. Nyilvánvaló lesz minden helyes elv és nemes cselekedet eredménye. Valamennyit már most is látunk mindebből. De mennyire keveset észlel erő feszítésének jutalmából még az is, aki a világ legnemesebb ügyeit viszi véghez! Mennyit fáradoznak önzetlenül és önmagukat nem kímélve olyanokért, akiket végül nem érnek el és nem ismernek meg! Sok szülő és tanár úgy távozik ebből az életből, hogy úgy érzi, minden munkája hiábavaló volt. Nem tudják, hogy hűségük áldások kimeríthetetlen forrását jelenti, ami sosem apad el; s csak hit által látják, hogy a gyermekek, akiket ők neveltek fel, milyen áldást és inspirációt jelentenek majd társaiknak, és befolyásuk ezerszeresére nő. Sok munkás küldi a világba mindenfelé az erő, a remény, a bátorság üzenetét, ami sok szívnek jelent áldást minden tájon, de erről a magányosan, elszigetelten dolgozó személy vajmi keveset tud. Így továbbítják az ajándékokat, viselik a terhet, végzik munkájukat. Vetik a magot, aminek termését – immár a magvetők sírja felett – mások aratják le. Fákat ültetnek, amelyeknek gyümölcsét mások fogyasztják el. Most meg kell elégedniük azzal a tudattal, hogy hasznos folyamatokat indítottak el. Az eljövendő életben pedig majd meglátják a tetteik hatását és ellenhatását is.

A mennyben feljegyzést vezetnek minden ajándékról, amit azért kapnak az emberek, hogy másokért önzetlenül dolgozzanak. A mennyei iskolában az egyik tanulmányi terület és egyben jutalmunk is az lesz, hogy végigkövethetjük ennek a messzire ható befolyásnak az útját, megfigyelhetjük azok életét, akiket a mi munkánk emelt fel és tett nemesebbé, életútjuk során láthatjuk az igaz elvek működését.

Ott majd mi is úgy ismerhetünk, ahogyan bennünket is megismert az Isten és megismer a többi megváltott. Ott az Isten által szívünkbe ültetett vonzalom és szeretet a legigazabb, legteljesebb és legszebb módon jut kifejezésre. Az eljövendő életben többek között az is vár ránk, hogy tiszta közösségben lehetünk a szent lényekkel, harmonikus társasági életet élhetünk az áldott angyalokkal és minden idők megváltottaival, továbbá makulátlan kapcsolatokat ápolhatunk az egész mennyei, valamint földi családdal.

Zene és ének is hangzik majd ott, de olyan zene és ének, amilyet – a látomásokat leszámítva – halandó ember füle nem hallott és elméje meg sem gondolt.

„…énekelik: minden forrásaim te benned vannak” (Zsolt 87:7). „Azok hangos szóval ujjonganak az Úr fenségének, kiáltoznak a tenger felől” (Ézs 24:14 – új prot. ford.).

„Mert megvigasztalja az Úr Siont, megvigasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava” (Ézs 51:3)!

Ott gyarapodik az erőnk és minden képességünk fejlődik. A legnagyobb vállalkozásokat is meg tudjuk valósítani, a legmagasztosabb célunkat is el tudjuk érni, a legelszántabb törekvést is siker koronázza. Mégis újabb és újabb csúcsokat látunk magunk előtt, ahová fel lehet jutni, új csodákat és új igazságokat, amelyeket megérthetünk, újabb és újabb kutatások foglalják le testünk, elménk és lelkünk erőit.

Isten gyermekei előtt az egész világegyetem nyitva áll majd, hogy tanulmányozhassák annak titkait. Kimondhatatlan örömmel lépünk be az el nem bukott lények örömébe és részesülünk bölcsességükből. Osztozhatunk tudásuk kincseiben, amit úgy halmoztak fel, hogy korszakokon át szemlélték Isten teremtett világát. Az örökkévalóság évei pedig, amint peregnek, egyre dicsőségesebb kijelentéseket tartogatnak számunkra. Isten „véghetetlen bőséggel” adja majd ajándékait, „feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk” (Ef 3:20).

„…szolgái szolgálnak néki” (Jel 22:3). A földi élet a mennyei élet kezdete, a földi nevelés bevezetés a menny elveibe, életünk munkája itt a földön előkészít az ottani életmű elvégzésére. Ami most látható jellemünkben és Istenért végzett szolgálatunkban, biztos előképe annak, amivé válni fogunk.

„…az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Mt 20:28). Krisztus földi munkája jellegében ugyanaz volt, mint a mennyben végzett munkája, és a jelenlegi, érte végzett munkánk jutalma az lesz, hogy az eljövendő világban még nagyobb erővel és csodálatosabb kiváltságokkal dolgozhatunk vele együtt.

„…ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok” (Ézs 43:12). Tanúk lehetünk majd az örökkévalóságban is!

Miért engedte Isten, hogy a nagy küzdelem folytatódjon a korszakokon át? Miért nem szabta rövidre Sátán életét már röviddel annak lázadása után? Azért, hogy az egész világegyetem meggyőződjön Isten igazságos bánásmódjáról, amit a gonosszal szemben tanúsít, s azért, hogy a bűn megkapja örök büntetését. A megváltás tervében olyan mélységek és magasságok vannak, amit maga az örökkévalóság sem képes kimeríteni, és olyan csodák, amelyekbe angyalok vágynak be tekinteni. Minden teremtett lény közül csakis a megváltottak tudják tapasztalatból, milyen a bűnnel való igazi harc, ők Krisztussal együtt élték ezt át, s ezáltal – amit angyalok sem tehettek meg – közösséget vállaltak a Megváltóval szenvedéseiben! Vajon a megváltás tudományának területén nem lesz-e értékes a bizonyságtételük az el nem bukott lények számára is?

Már most is érvényes a következő kijelentés: „hogy megismertettessék a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége.” „Együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban” (Ef 3:10; 2:6-7).

„Templomában mindenki őt dicsőíti” (Zsolt 29:9 – új prot. ford.), és a megváltottak éneke, ami tapasztalataikról szól, szintén Isten dicsőségét fogja hirdetni. „Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent” (Jel 15:34).

Jelenlegi életünkben – bármennyire is földi és bűntől sújtott is – a legnagyobb örömöt és a legnemesebb képzést a szolgálat jelenti. Jövőbeni állapotunkban pedig, amikor majd nem korlátoz semmiben a bűnös emberi természet, szintén a szolgálatban fogjuk lelni legnagyobb örömünket és a legnemesebb képzést. Amikor majd bizonyságot teszünk, mindig újra és újra tanuljuk, milyen nagy „eme titok dicsőségének gazdagsága, …hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége” (Kol 1:27).

„Még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van” (1Jn 3:2).

Krisztus ekkor fogja meglátni munkájának gyümölcsét, jutalmát. Abban a megszámlálhatatlan sokaságban, amelyet az Ő dicsősége elé állít feddhetetlenségben nagy örömmel (Júd 24), Ő, aki vérével megváltott és élete által tanított bennünket, „lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik” (Ézs 53:11).