„…ki mondta meg ezt régtől fogva…? Vajon nem én, az Úr? És nincs több Isten nálam…” (Ézs 45:21).

A Biblia a legősibb és legátfogóbb történelmi leírás, ami csak rendelkezésünkre áll. Egyenesen az örökkévaló igazság forrásából származik, és a korszakokon át Isten keze őrizte tisztaságát. Felvillantja előttünk a régmúltat, ahová emberi kutatás által nem pillanthatnánk be. Csakis Isten Igéjében szemlélhetjük azt a hatalmat, ami alapot vetett a földnek és kiterjesztette az egeket. Csak itt találhatunk hiteles beszámolót a népek eredetéről, az emberiség történetének az emberi becsvágytól és előítéletektől mentes leírását.

Az emberiség krónikáiban a nemzetek növekedése, birodalmak felemelkedése és bukása mindig úgy jelenik meg, mint ami az ember akaratától és bátorságától függ. Ezekből a leírásokból úgy tűnik, mintha az események alakulását nagy részt a hősök hatalma, törekvése vagy becsvágya határozná meg. Isten Igéjében azonban a függöny elgördül, és világosan láthatjuk, hogy az emberi érdekek, hatalmi törekvések és szenvedélyek keresztül-kasul futó szövevénye alatt és fölött egyaránt a mindenható, kegyelmes Isten munkálta csendesen és türelmesen saját akaratát és terveit.

A Biblia kinyilatkoztatja a történelem igazi filozófiáját. Pál apostol páratlanul választékos és szelíd szavakkal tárta fel az athéni bölcsek előtt, mi volt Isten célja a népek és a nemzetek létrehozásával és elosztásával: „És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák” (ApCsel 17:26-27). Isten kijelenti, hogy bárki bekerülhet „a szövetség kötelékébe”, aki akar (Ez 20:37 – új prot. ford.). A teremtéskor az volt a terve, hogy a földet olyan emberek népesítsék be, akik önmaguk és mások áldására, valamint Alkotójuk dicsőségére élnek. Mindenki azonosulhat ezzel a célkitűzéssel, aki csak vágyik erre. Róluk mondja az Írás: „A nép, amelyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet” (Ézs 43:21)!

Isten kinyilatkoztatta törvényében azokat a szabályokat, amelyek a nemzetek és az egyének jólétének alapjául szolgálnak. „Mert ez lesz a ti bölcseségtek és értelmetek” – mondta Mózes az izraelitáknak Isten törvényéről. „Mert nem hiába való ige ez néktek; hanem ez a ti életetek” (5Móz 4:6; 32:47). Az Izraelnek itt megígért áldások ugyanilyen feltételek mellett és ugyan ilyen fokig érvényesek valamennyi nemzetre és minden egyénre a magas égbolt alatt.

A földön minden vezető a mennyből kapja hatalmát, és sikere attól függ, miként használja fel ezt az ajándékot. A mennyei Felvigyázó üzenete mindnyájuk felé ugyanaz: „Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! felöveztelek téged, bár nem ismertél” (Ézs 45:5). Életre szóló leckeként szól hozzájuk az a tanács, amit annak idején Nabukodonozor király kapott: „vétkeidtől igazság által szabadulj és a te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed” (Dán 4:24).

A történelem filozófiáját akkor értjük meg igazán, ha elfogadjuk, hogy „az igazság felmagasztalja a nemzetet”, „igazsággal erősíttetik meg a királyiszék” és „a kegyelmesség és az igazság megőrzik a királyt” (Péld 14:34; 16:12; Péld 20:28). Továbbá ha elismerjük ezeknek az alapelveknek a működését a Mindenható hatalmának megnyilvánulásaiban, aki „dönt királyokat és tesz királyokat” (Dán 2:21).

Isten Igéje mindezt világosan elénk tárja. Bemutatja, hogy a népek – és az egyének – ereje nem abban áll, hogy milyen lehetőségeik vagy forrásaik vannak, amelyek miatt „legyőzhetetlennek” tűnnek; nem is nagyságukban, amire olyan büszkék. Éppen ellenkezőleg: annyira erősek, amennyire engedelmesen teljesítik Isten terveit.

Ezt az igazságot igen szemléletesen példázza az ősi Babilon története. Nabukodonozor király számára a nép kormányzásának igazi célját egy hatalmas fával szemléltette az Úr, amelynek „magassága az égig ért, és az egész föld széléig volt látható. Levelei szépek és gyümölcse sok, és táplálék vala rajta mindeneknek”, alatta árnyékot találtak a mező állatai és ágain laktak az ég madarai (Dán 4:8-9). Ez a szemléletes kép bemutatja, milyen az a kormányzat, amely betölti Isten célját, hiszen védelmezi és építi a nemzetet.

Isten azért magasztalta fel Babilont, hogy betöltse rendeltetését. Jólét jellemezte a nemzetet, míg olyan gazdag és hatalmas nem lett, hogy nem volt párja az egész világon. Igazán illett rá az arany fej jelképe (Dán 2:38).

A király azonban nem ismerte fel, milyen hatalom emelte őt magasra. Büszkén kijelentette: „Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére” (Dán 4:30)?

Ahelyett, hogy az emberek védelmezője lett volna, öntelt zsarnokuk lett. Az ihletett Írás szemléletesen mutatja be, milyen kegyet lenek és kapzsik voltak Izrael uralkodói, ami feltárja Babilon bukásának titkát is, valamint minden más birodalom bukásának okát is, mióta csak világ a világ. „A tejet megettétek, és a gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat megöl tétek; a nyájat nem legeltettétek. A gyöngéket nem erősítettétek, és a beteget nem gyógyítottátok, s a megtöröttet nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok és az elve szettet meg nem kerestétek, hanem ke ményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtok” (Ez 34:3-4).

Nabukodonozor királyhoz megérkezett az ítélet a mennyei Felvigyázótól: „Néked szól, oh… király, a birodalom elvétetett tőled” (Dán 4:28).

„Szállj le és ülj a porba, Babilon szűz leánya, ülj a földre királyi szék nélkül… Ülj némán és menj a sötétre, te a Káldeusok leánya, mert nem hívnak többé téged országok úrnőjének”

(Ézs 47:1, 5)!

„Oh te, aki lakozol a nagy vizek mellett, akinek kincsed temérdek, eljött a te véged és a te rablásod határa!”

„És olyan lesz Babilon, a királyságok ékessége, a Khaldeusok dicsekvésének dísze, mint ahogyan elpusztítá Isten Sodomát és Gomorát.”

„Babilont sündisznók tanyájává teszem, mocsaras ingovány lesz a helyén, s a pusztulás seprűjével söpröm el örökre, mondja a Seregeknek Ura”

(Jer 51:13; Ézs 13:19; 14:23 – ERV-HU).

Minden nemzet, amely felkerült a világ színpadára, azért kapta meg ezt a lehetőséget, hogy nyilvánvalóvá legyen, betölti-e a „Vigyázó és a Szent” által neki szánt rendeltetését. A jövendölés végigkövette a világ nagyhatalmainak emelkedését és bukását: Babilont, Médó-Perzsiát, Görögországot és Rómát. Mindezek – és a kisebb hatalmú nemzetek – sorsában a történelem ismételte önmagát. Mindegyiknek megvolt a próbaideje, mindegyik elbukott, dicsősége elhalványult, hatalma megszűnt és helyét egy másik foglalta el.

Habár a nemzetek elutasították Isten elveit, és ez bukásukat okozta, mégis nyilvánvaló, hogy valamennyi mozzanatban Isten mindent átfogó terve halad előre.

Ezt az igazságot tanítja az Ezékiel prófétának adott csodálatos szemléltető példa, amit fogságának ideje alatt kapott a káldeusok földjén. A látomás akkor érkezett, amikor a próféta lelkét mázsányi súllyal nyom ták a szörnyű emlékek és a baljós jövendölések. Atyái földje elhagyatott volt. Jeruzsálem elnéptelenedett. A próféta maga is idegen volt egy olyan földön, ahol a becsvágy és a kegyetlenség uralkodott. Mindenfelé csak a zsarnokságot és a kegyetlenséget látta, ami miatt lelke háborgott és éjjel-nappal gyászolt. A neki bemutatott jelképek azonban olyan hatalomra mutattak, amely feljebbvaló minden földi uralkodónál.

A Kébár folyó partján Ezékiel forgószelet látott északról közeledni, nagy felhőt „egymást érő villámlással, amely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó érc látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből”. Néhány – egymást metsző – kereket mozgatott négy élőlény. Magasan felettük „a boltozaton fölül egy zafírfényű trónus alakja látszott, a trónus alakja fölött pedig emberhez hasonló alak látszott”. „A kerúbok szárnyai alatt emberi kéz alakja látszott” (Ez 1:4, 26; 10:8 – új prot. ford.). A kerekek szerkezete annyira bonyolult volt, hogy első látásra úgy tűnt, mintha összevissza lennének, de később látszott, hogy teljes összhangban mozognak. A kerekeket mennyei lények hajtották, őket pedig a kerubok szárnya alatt lévő kéz tartotta meg és irányította. Felettük zafír színű trónon ült az Örökkévaló, a trón körül pedig az isteni kegyelem jele, a szivárvány ívelt.

Ahogy a kerékszerű szerkezetek a kerubok szárnya alatti kéz irányítása alatt voltak, ugyanúgy az emberi élet eseményeinek bonyolult színjátéka is a Mindenható Isten irányítása alatt van. A nemzetek harca és háborgása közepette Ő irányítja a föld ügyeit, aki a kerubok fölött ül.

A nemzetek, amelyek egymás után elfoglalták elrendelt helyüket a megszabott időben, önkéntelenül is tanúskodtak arról az igazságról, amelynek értelmével maguk nem voltak tisztában. Történetük nekünk is üzen. Isten minden nemzet és minden egyén számára kijelölte a helyet hatalmas tervében. Ő, aki nem téved, ma is megmér mérőónjával minden embert és nemzetet. Mindenki saját maga hozza meg döntését sorsával kapcsolatosan, Isten pedig mindent úgy vezet, hogy tervei teljesüljenek.

A történelem, amit a nagy Vagyok jelölt ki Igéjében, láncszemet láncszem után kapcsolva a jövendölések láncában az örökkévalóságtól kezdve az örökkévalóságig, elmondja nekünk, hogy hol vagyunk most a korszakok sodrában és mi várható a jövőben. Mindaz, amit a prófécia megjövendölt egészen a jelen ideig, beteljesedett, ezért biztosak lehetünk abban, hogy ami még ezután következik, szintén maradéktalanul teljesedik a maga rendjén.

A Szentírás világosan megjövendöli minden földi birodalom végét. Abban a próféciában, amelyben Isten az utolsó izraeli királyra mondta ki az ítéletet, ezt az üzenetet olvassuk:

„…ezt mondja az én Uram, az Úr: Félre a süveggel, le a koronával! Nem marad úgy, ahogyan most van! Legyen a magas alacsony, és legyen az alacsony magas! Rommá, rommá, rommá teszem, amilyen még nem volt ez; míg majd eljön, akié az ítélet, mert neki adom” (Ez 21:31-32 – új prot. ford. [Károliban 21:26-27])!

Az Izraeltől elvett korona Babilonhoz került, majd a Médó-Perzsa Birodalomhoz, Görögországhoz, végül Rómához. Azután nem is lesz senkié, mondja az Úr, „míg majd eljön, akié az ítélet, mert neki adom”.

Ez az idő már nagyon közel van. Az idők jelei ma azt mutatják, hogy nagy és ünnepélyes események küszöbén állunk. Világunkban minden forrong. Sze münk előtt teljesednek a Megváltó jövendölései az Ő eljövetelét megelőző eseményekről. „Hallanotok kell majd háborúk ról és háborúk híreiről… nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé” (Mt 24:6-7).

Az idő, amiben élünk, különleges jelentőségű mindenki számára. A kormányzók és az államférfiak, a bizalmi, magas pozícióban dolgozó személyek, a gondolkodó férfiak és nők mindenhol megfeszített figyelemmel kísérik a körülöttünk zajló eseményeket. Figyelik a nemzetek között kialakuló ellentéteket. Látják a feszültséget, amely mindenkin és mindenen eluralkodik, és felismerik, hogy valami nagy és döntő jelentőségű esemény készülődik; a világ egy elképesztően súlyos válság küszöbén áll.

Az angyalok visszatartják még a háború szeleit, hogy ne fújjanak, míg a világ nem kapja meg a figyelmeztetést a közelgő végről; de a viharfelhők gyülekeznek, készek rátörni a földre, és amikor Isten parancsára az angyalok elengedik a szeleket, olyan küzdelem jön, amit lehetetlen szavakba önteni.

A Biblia, csakis a Biblia ad megbízható képet ezekről a dolgokról. Itt találhatunk leírást a világunk nagy záró jeleneteiről, azon eseményekről, amelyek már előrevetítik árnyékukat, közeledésük hangjára megremeg a föld és az emberek szíve elhal a félelemtől.

„Ímé az Úr megüresíti a földet és elpusztítja azt, és elfordítja színét és elszéleszti lakóit! ...áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók… Meg szűnt a dobok vidámsága, elcsöndesült az örvendők zajgása, a citerának vidámsága megszűnt” (Ézs 24:1-8).

„Jaj, micsoda nap! Közel van már az Úr napja, pusztulás jön a Mindenhatótól! …Elszáradt az elvetett mag a földben, üresen állnak a magtárak, beomlottak a vermek, mert nincs gabona. Hogy nyögnek az állatok! Kóborolnak a marhacsordák, mert nincs legelőjük, a juhnyájak is sínylődnek.” „A szőlőtő elszáradt, a fügefa elhervadt, a gránátalma, a pálma, az almafa és a mező minden fája kiszáradt. Eltűnt az öröm is az emberekből.” (Jóel 1:15-18, 12 – új prot. ford.)

„…Háborog a szívem, nem hallgathatok, mert lelkemben hallom már a kürtszót, a harci riadót! Romlás romlást ér, elpusztul az egész ország.”

„Látom a földet: kietlen és puszta, és az eget: nincs világossága! Látom a hegyeket: megrendülnek, és a halmok mind inognak! Látom, hogy nincs ember, és az ég minden madara elmenekült. Látom, hogy a dúsan termő föld pusztává lett, és minden városa összeomlott” (Jer 4:19, 20, 23-26 – új prot. ford.).

„Jaj! mert nagy az a nap annyira, hogy nincs hozzá hason ló; és háborúság ideje az Jákóbon; de megszabadul abból” (Jer 30:7)!

„Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag” (Ézs 26:20)!

„Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz”

(Zsolt 91:9-10).

„Az Istenek Istene, az Úr szól, és hívja a földet a napkeltétől lenyugtáig. A Sionról, amelynek szépsége tökéletes, fényeskedik Isten. Eljön a mi Istenünk és nem hallgat. Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét… És az egek kijelentik az ő igazságát, mert az Isten bíró”

(Zsolt 50:1-6).

„Sion leánya, …onnan menekülsz meg; ott vált meg téged az Úr ellenségeid hatalmától… Most sok nép gyűlt össze ellened. Ezt mondják: Elbukott! Megvetéssel nézhetünk a Sionra! De ők nem ismerik az Úr gondolatait, és nem értik tervét.” „Mert eltaszítottnak hívnak téged, Sion, akivel senki sem törődik.” „Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat - így szól az Úr. (Mik 4:10-12) Ezt mondja az Úr: Jóra fordítom Jákób sátrainak sorsát, és irgalmazok lakóhelyeinek” (Mik 4:10-12; Jer 30:17-18 – új prot. ford.).

„És szólnak ama napon: Ímé Istenünk, akit mi vártunk és aki megtart minket; ez az Úr, a kit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!”

„Elveszti a halált örökre… és népe gyalázatát eltávolítja az egész földről; mert az Úr szólott”

(Ézs 25:9, 8).

„Lássad Siont, ünnepeinknek városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol… Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Ő tart meg minket” (Ézs 33:20-22)!

„Igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában” (Ézs 11:4 – új prot. ford.).

Ekkor teljesül Isten terve, országának elveit tiszteli majd mindenki a nap alatt.

„Nem hallatik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és romlás határaidban, és a szabadulást hívod kőfalaidnak, és kapuidnak a dicsőséget.”

„Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád”

(Ézs 60:18; 54:14).

A próféták, akik ezeket a döntő jelentőségű jeleneteket szemlélték, vágytak megérteni azok értelmét. „…tudakozódtak és nyomozódtak… hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak őbennük levő Lelke… akiknek megjelentetett, hogy nem magoknak, hanem nékünk szolgáltak azok kal, amelyeket most hirdetnek néktek… amikbe angyalok vágyakoznak betekinteni” (1Pt 1:10-12).

Számunkra, akik az események beteljesedésének küszöbén állunk, micsoda különleges pillanatok ezek, és mennyire valódi érdeklődéssel kell figyelnünk az eljövendő dolgokat, amelyeket a próféciák körvonalaztak! Olyan események ezek, amelyeket Isten gyermekei figyelmesen, sóvárogva, imádkozva vártak attól a naptól kezdve, hogy ősszüleink elhagyták az Éden kertjét.

Most, a végső nagy válság előtt – éppen úgy, ahogy a földi világ első pusztulását megelőzően – az embere ket csak az élvezetek és az érzéki örömök érdeklik. Annyira lekötik figyelmüket a látható, mulandó dolgok, hogy szem elől tévesztették a láthatatlan, örök valóságot. A fogyasztási cikkekért feláldozzák a maradandó kincseket. Gondolat világuknak emelkedetté kell válnia, az életről alkotott né ze te ik nek ki kell tágulniuk. Fel kell ébredniük az e világi álmodozás búskomorságából.

Annak alapján, ahogyan a Szentírás leírja a nemzetek felemelkedését és bukását, mindnyájan megtanulhatják, hogy mennyire hiábavaló a külső, világi dicsőség. Babilon is teljesen a múltba tűnt minden hatalmával és pompájával együtt, pedig ahhoz hasonlót a világ azóta sem látott, és az akkor élő emberek szilárdnak és maradandónak vélték azt. Elmúlt, „mint a fűnek virága” (Jak 1:10). Így múlik el minden, aminek nem Isten az alapja. Csak az maradandó, ami egyezik az Ő céljaival és tükrözi jellemét. Az Ő elvei az egyedüli biztos pontok ebben a világban.

Ezeket a nagyszerű igazságokat tanulja meg idős és fiatal egyaránt! Tanulmányozzuk, miként valósította meg Isten céljait a történelem folyamán a nemzetek életében, miként történik ez majd az eljövendő eseményekben, hogy a látható és láthatatlan dolgok valódi értékét felmérhessük; hogy megtanuljuk, mi az élet igazi célja, s hogy a dolgokat az örökkévalóság fényében szemlélve mindent a legigazabb, leg nemesebb értelemben alkalmazzunk. Ha ilyen módon megtanuljuk az Ő országának alapelveit és annak állampolgáraivá válunk, akkor Jézus eljövetelekor készen leszünk arra, hogy belépjünk vele oda.

Ez a nap már közel van. Túlságosan kevés időnk van arra, hogy megtanuljuk a leckéket, elvégezzük a munkát és jellemünk is átalakuljon.

„Izráel háza ezt mondja: Sokára teljesedik be a látomás, amelyet ez az ember lát; a távoli jövőről prófétál ő. Ezért mondd meg nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Nem késik tovább egyetlen igém sem, valóra válik az az ige, amelyet mondok - így szól az én Uram, az Úr” (Ez 12:27-28 – új prot. ford.).