„Aki bölcs, jegyezze meg ezeket, és értse meg az ÚR kegyelmes tetteit” (Zsolt 107:43 – új prot. ford.)!

Isten gyógyító hatalma áthatja az egész természetet. Ha egy fát kivágnak, ha egy ember megsérül vagy eltörik egy csontja, a természet azonnal munkába kezd, hogy helyrehozza a sebet. A gyógyító eszközök már a baleset előtt készen állnak, és amint megtörtént a baj, minden energiát a helyreállításra fordítanak. Így van ez a lelki életben is. Isten már azelőtt biztosította a gyógymódot, mielőtt még a bűn belépett volna világunkba. Minden lélek sebet kap az ellenségtől, aki enged a kísértésnek, de ahol van bűn, ott van Megváltó is. Jézus Krisztus ezt mondta munkájáról: a Szentlélek elküldött, hogy a „töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek…, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat” (Lk 4:18).

Ebben a munkában együtt kell működnünk. „…ha előfogja is az embert valami bűn…, igazítsátok útba” (Gal 6:1). Az „útba igazítani”, „helyretenni” ige az eredetiben itt ugyanaz, mint amit arra az esetre használnak, amikor egy helyéről kiugrott csontot helyre kell tenni. Milyen szemléletes kép! Aki hibát követ el vagy bűnbe esik, az minden vonatkozásban kikerül a helyéről. Lehet, hogy felismeri tévedését és szívét mardossa a bűnbánat, de képtelen visszatérni a helyére. Összezavarodott, nyugtalan, elkeseredett, gyámoltalan. Az ilyen embert helyre kell tenni, meg kell gyógyítani, talpra kell állítani. „…ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant”. Csak a Krisztus szívéből áradó szeretet képes az effajta gyógyításra. A sebzett lelket csak az tudja helyreállítani, akiben úgy árad Krisztus szeretete, akár a fában az éltető nedv vagy a testben a vér.

A szeretetben csodálatos erő rejlik, mert Istentől származik. A szelíd felelet lecsendesíti a haragot, „a szeretet türelmes és jóságos”, „a szeretet sok vétket elfedez” (Péld 15:1; 1Kor 13:4 – új prot. ford.; 1Pt 4:8). Ha mindezt megtanulnánk, milyen csodálatos gyógyító erővel bírna az életünk! Milyen hatalmasan átalakulna az élet, és a föld a mennyhez lenne hasonló, annak előízét éreznénk!

Ezeket az értékes leckéket egyszerűen meg lehet tanítani, úgy, hogy a kisgyermekek is megérthessék. A gyermek értelme még fogékony, könnyen tanítható, és ha mi, idősebbek is olyanok leszünk, mint a kisgyermekek (Mt 18:3), ha elsajátítjuk a Megváltó egyszerűségét, szelídségét és gyöngéd szeretetét, akkor nem lesz majd nehéz a kicsinyek szívét érinteni és megtanítani nekik a gyógyítás szeretetteljes művészetét.

Isten legkisebb és leghatalmasabb műve is tökéletes. Ugyan az a kéz függesztette fel a bolygókat a világűrben, mint amelyik megformálta a mező virágait. Vizsgáljuk meg mikroszkóp alatt a legapróbb útszéli növényt, és figyeljük meg, hogy minden apró része sajátos szépségű és teljes! Tehát, bármilyen szerény legyen is kötelességünk, végezzük azt valódi odaadással, a leghétköznapibb feladatokat is szeretetteljesen és hűséggel, mert ez kedves Isten szemében. Az Ő munkatársai leszünk, ha az egyszerű dolgokat is lelkiismeretesen, odafigyelve tesszük és elnyerjük Teremtőnk tetszését, aki mindent lát és mindent tud.

Az égen átívelő szivárvány ragyogó ívével arra a szövetségre emlékeztet, „amelyet Isten kötött a földön élő emberekkel és állatokkal” (1Móz 9:16 – új prot. ford.). Az Isten trónját körülvevő szivárvány is a békesség szövetségének jele, amit Isten kötött az Ő gyermekeivel.

Ahogy a felhőkben látható ív a napfény és a vízcseppek összjátéka folytán alakul ki, úgy az Isten trónja körül ragyogó szivárvány az Ő kegyelmének és igazságának egységét jelképezi. A megtérő bűnösnek Isten ezt üzeni: Életed van, mert „váltságdíjat találtam” (Jób 33:24)!

„Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek. Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad” (Ézs 54:9-10).

A csillagoknak szintén van örömüzenete az emberek számára. Azokban az elkerülhetetlen órákban, amikor szívünk csügged és a kísértések hevesen támadnak, amikor az akadályok le küzdhetetlennek tűnnek, úgy érezzük, nem tudunk megfelel ni az élet kihívásainak, és az ígéretek délibábként tűnnek a semmibe; vajon miből kaphatnánk erőt és kitartást, ha nem azokból a leckékből, amelyeket Isten a kijelölt pályájukon haladó bolygókon keresztül tanít nekünk?

„Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, aki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen. Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége! Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.” „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” „Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek” (Ézs 40:26-29; 41:10, 13)!

A pálmafa a nap perzselő hevében és a heves homokviharokban is zöldell, sőt, gyümölcsöt is terem a sivatag közepén, mert gyökereit élő források táplálják. Üde lombjuk messzire látható a kopár, elhagyatott földön, és a fáradt utazó élete árán is meggyorsítja rogyadozó lépteit, hogy odaérjen enyhet adó árnyékába és az éltető vízhez.

A sivatagban álló fa nagyszerűen jelképezi, mi a terve Istennek gyermekeivel eb ben a világban. Nekik kell elvezetniük kimerült, nyugtalan, vesztükbe rohanó embertársaikat a bűn sivatagában az élet vizéhez. Be kell mutatniuk nekik a Teremtőt, aki így hívja őket magához: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék” (Jn 7:37).

A széles, mély folyók, a népek kereskedelmi és utazási útvonalai világszerte nagy megbecsülést kapnak, de mi a helyzet a méltóságos folyamokat tápláló kis patakokkal? Ha azok nem lennének, a nagy folyók egyszerűen eltűnnének. Tőlük függ a létük. Így van ez a vezető poszton lévő emberekkel is, akiket úgy tisztelnek, mintha a siker egyedül nekik lenne köszönhető, holott ahhoz számtalan szerényebb dolgozó munkája szükséges, akikről a világ tudomást sem vesz. A föld legtöbb munkásának sem tiszteletet, sem elismerést nem adnak, és ezért nagyon sokan elégedetlenek. Úgy érzik, elvesztegetik az életüket. Ám a kis patak, amely csöndben kanyarog a berkeken és mezőkön át, életet, termékenységet és szépséget ajándékoz környezetének, ezért éppen olyan hasznos, mint a széles folyam. S mivel élteti a folyót, ezzel segít neki elérni azt, amit önmaga sosem tudott volna teljesíteni.

Erre a tanításra sokaknak szüksége van. Túlságosan is bálványozzuk a tehetséget és irigyeljük a magas pozíciót. Túl sokan vannak, akik a kisujjukat sem mozdítják, ha nem ismerik el őket vezetőnek, s akiket nem is érdekel a munka, ha nem kapnak érte dicséretet. Meg kell tanulnunk hűségesen kihasználni a számunkra biztosított adottságokat, eszközöket és lehetőségeket, valamint megelégednünk azzal a pályával, amit a Menny nekünk kijelölt.

„Kérdezd csak az állatokat, tanítanak téged, vagy az ég madarait, ők is megmondják! …még a tenger halai is elbeszélik neked!” „Nézd a hangyákat, figyeld meg, hogyan élnek!” „Figyeljétek meg az égi madarakat!” „Nézzétek a hollókat” (Jób 12:7-8; Péld 6:6; Mt 6:26; Lk 12:24 – új port. ford.)!

A gyermekeknek nem csak beszélni kell ezekről az álla tokról, hadd tanuljanak csak tőlük! A hangyákat figyelve megtanulhatják a szorgalmas munkát, azt is, milyen kitartóan kell megküzdeni az akadályokkal és előre gondoskodni a jövőnkről. A madarak a bizalom drága leckéjét tanítják meg velünk. Mennyei Atyánk gondot visel róluk, de maguknak kell összegyűjteni az eleséget, felépíteni a fészket és felnevelni utódaikat. Minden pillanatban ki vannak téve a ragadozók támadásainak, akik el akarják pusztítani őket. Mégis milyen vidáman végzik a dolgukat! Milyen örömteli az énekük!

A zsoltáríró csodálatosan szemlélteti, miként gondoskodik Isten az erdő állatairól.

„A magas hegyekben vadkecskék járnak, a sziklákon mormoták találnak lakóhelyet”

(Zsolt 104:8 – új prot. ford.).

„Forrásokat fakasztottál a völgyekben, hogy patakok csörgedezzenek a hegyek között… Felettük, az ágakon madarak énekelnek, s fészket raknak a patak mellett”

(Zsolt 104:10, 12 – új prot. ford.).

Az Alpokban élő sasokat gyakran leveri a vihar a keskeny hegyszorosokba. A viharfelhők az erdőbe rekesztik ezt a hatalmas madarat, sötét tömegük elzárja előle a napfényes magasságokat, ahová fészkét rakta. A szabadulásra tett erőfeszítései reménytelennek tűnnek. Ide-oda csapódik, erős szárnyaival sújtva a levegőt, s közben vijjogásával felébreszti a hegyek visszhangját. Végül egyetlen győzelmi kiáltással szélsebesen felfelé száll, áttöri a sötét felhőket és ismét a szikrázó napsütésben találja magát, a viharfelhők pedig messze lent maradnak. Időnként bennünket is a nehézségek csüggesztő sötétje vesz körül. Magukba zárnak a hazugságok, a csapások, az igazságtalanságok. Olyan felhők ezek, amiket nem tudunk eloszlatni. Mindhiába küzdünk a körülményeink ellen. A szabadulásnak ilyenkor csak egyetlenegy módja van. A földet vastagon borítja a homály és a köd, de a felhők felett Isten fénye ragyog. Hitünk szárnyain az Ő jelenlétének világosságába emelkedhetünk.

Sokat tanulhatunk ezekből a példákból. Önállóságot attól a fától, amely egyedül áll a pusztában vagy a hegyoldalon, gyökereit mélyen ereszti a talajba, s így keményen dacol a viharokkal. A korai befolyás fontosságát a göcsörtös, alaktalan törzsű fától, ami valami miatt még csemete korában elhajlott, és már semmilyen földi erő nem tudja visszaadni neki elvesztett szimmetriáját. A szent élet titkát a vízililiomtól, amely egy iszapos tóban, vízinövényekkel és szeméttel körülvéve engedi le szárát a meder tiszta homokjába, és onnan nyerve életet makulátlan tisztaságban emeli fel illatos szirmait a fény felé.

Tehát, miközben a gyermekek és fiatalok elméleti tudást a tanáraiktól és a tankönyvekből szereznek, engedjük, hadd vonják le a tanulságokat és fedezzék fel az igazságot ők maguk! Kertészkedés közben tegyük fel nekik a kérdést, mit tanulnak a növények gondozása közben. Amint a gyönyörű természetet csodálják, kérdezzük meg őket, vajon miért öltöztette Isten a réteket és az erdőket ilyen csodálatos szépségbe és miért ékesítette változatos színpompával? Amikor virágot szednek, kérjük meg őket, hogy gondolják át, vajon miért őrizte meg Isten számunkra az Édenkert ezen hírnökeit! Tanítsuk meg őket arra, hogy a természetben járva mindenütt vegyék észre, hogy Isten gondol ránk, és mindent azért teremtett, hogy szükségleteinket betöltse és boldogságunkat biztosítsa.

Csak az tanulja meg a természetből a legmélyebb leckéket és kapja meg legmagasztosabb szolgálatát, aki felismeri benne Atyánk keze munkáját, és a föld gazdagságában és szépségében az Ő kézírását tudja olvasni. Egyedül az tudja szíve teljességével értékelni a hegyek és a völgyek, a folyók és a tengerek jelentőségét, aki úgy néz azokra, mint Isten gondolatainak, a Teremtő kinyilatkoztatásának a kifejezőire.

A Biblia írói sok illusztrációt kölcsönöztek a természetből, ezért ha megfigyeljük a teremtett világ dolgait – a Szentlélek vezetése által –, képesek leszünk egyre teljesebben megérteni Isten Igéjének tanításait. Így lesz a természet az Ige kincstárának a kulcsa.

A gyermekeket bátorítanunk kell, hogy keressenek a természetben olyan jelenségeket, amelyek szemlél te tik a Biblia tanításait, és keressék az Írásban a természetben megfigyelt dolgok párhuzamait. Kutassák a természetben és a Szentírásban mindazt, ami Krisztust jelképezi és amit a Megváltó használt az igazság szemléltetésére. Így elsajátítják azt a képességet, hogy Őt lássák meg a fában és a szőlőtőben, a liliomban és a rózsában, a napsugárban és a csillagokban. Megtanulják az Ő hangját hallani a madarak dalában, a fák susogásában, a mennydörgés hangjában és a tenger hullámverésében. Így a természet minden eleme a Teremtő drága tanítását fogja közvetíteni számukra.

Akik ezen az úton ismerik meg Krisztust, azok számára a föld soha többé nem lesz magányos, elhagyatott hely. Az Atya háza lesz, amit betölt a Megváltó jelenléte, aki egykor testben is az emberek között lakott.