„Nyugodt lesz az életed, bölcsesség és tudomány teszi szabaddá és gazdaggá” (Ézs 33:6 – új prot. ford.).

A valódi nevelés nem tagadja a tudományos ismeret vagy az elméleti tudás értékét, de többre tartja az információnál az erőt, az erőnél a jóságot, az értelmi képességeknél a jellemet. A világnak nem annyira nagy tudású személyekre van szüksége, inkább nemes jellemű emberekre, akikben a képességeket az állhatatos elvek uralják.

„A bölcsesség kezdete ez: szerezz bölcsességet.” „A bölcsek nyelve beszél jó tudományt” (Péld 4:7; 15:2). Az igazi oktatás ezt a fajta bölcsességet adja át. Nem csak egyes képességeink, hanem minden képességünk és adottságunk legmagasabb szintű felhasználását tanítja meg. Így tehát kötelességünk egész körét foglalja magába: önmagunk, a világ és Isten iránt.

A jellemépítés a legfontosabb munka, amit Isten valaha is az emberre bízott, és annak szorgalmas tanulmányozása soha nem volt olyan életbevágó, mint ma. Egyetlen korábbi generációnak sem kellett olyan döntő jelentőségű kérdésekkel szembenéznie, a fiatal férfiaknak és nőknek olyan hatalmas gonoszságokkal megküzdenie, mint amilyenek manapság várnak rájuk.

Ennek ellenére milyen oktatás a divatos manapság? Mi a legfőbb motiváció? Az önmegvalósítás. Az oktatás legnagyobbrészt meghazudtolja saját nevét. A valódi oktatásban megjelenik az ellenhatás világunk átkával: az önző ambíciókkal, a hatalomvággyal, az emberiség jogai és szükségletei iránti közömbösséggel szemben. Isten tervében ott van a helye minden embernek. Mindenkinek kötelessége, hogy a legvégsőkig fejlessze adottságait, és ebbéli hűsége, legyen szó akár több, akár kevesebb talentumról, igenis tiszteletet érdemel. Isten tervében nincs helye önző versengésnek. Akik önmagukhoz mérik magukat, vagy másokkal hasonlítják össze saját lényüket, azok nem bölcsek (2Kor 10:12). Bármit teszünk is, azzal „az erővel tegyük, amelyet Isten ád” (1Pt 4:11). Így szól Pál intése: „És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok” (Kol 3:2324). Az ilyen elvek alapján végzett szolgálat és elnyert oktatás nagyon értékes. De mennyire más az a nevelés, amit ma kapnak a diákok! A gyermek legkorábbi éveitől kezdve versenyre és vetélkedésre hívja őket és az önzést, minden gonoszság gyökerét erősíti bennük.

Így alakul ki az elsőbbségért folytatott harc, a különórák rendszere, ami sok esetben tönkreteszi a diákok egészségét és hasznosságát. Gyakran előfordul, hogy a versengés becstelenséghez vezet, és mivel az egészségtelen ambíciókat és elégedetlenséget táplálja, megkeseríti az életüket, és olyan nyughatatlan, lázadó lelkekkel népesíti be a földet, hogy az már állandó veszélyt jelent a társadalomra nézve.

Veszélyt pedig nem csupán a módszerek rejtenek, hanem a tantárgyak tartalma is.

Milyen témákból táplálják a gyerekek elméjét az életük legfogékonyabb éveiben? Amikor nyelvet vagy irodalmat tanulnak, milyen forrásból merítik számukra a tudást? A pogányság kútjaiból, amelyeket az ősi bálványimádás patakjai táplálnak. Olyan szerzők műveit kell tanulniuk, akik kétségtelenül ügyet sem vetettek az erkölcsi elvekre.

Vajon hány modern íróval és költővel kapcsolatban lehetne ugyanezt elmondani! Milyen sokan írtak elegánsan, igen szép nyelvi fordulatokkal, ugyanakkor az elvek iránti olyan szintű utálattal, hogy az olvasó valósággal visszahőköl a torz gondolatviláguk láttán!

Továbbá ott vannak a tudományos-fantasztikus művek írói, akik légvárakba csalogatnak és kellemes álmokkal szórakoztatnak. Talán őket nem illethetnénk az erkölcstelenség vádjával, munkájuk mégsem kevésbé átkos. Ezrektől rabolják el értékes idejüket, erejüket és önuralmukat, amire pedig oly nagy szükségük van az élet kemény próbáinak megoldásához.

A tudományos kutatásban szintén komoly veszélyek rejlenek. Az evolúció és az azzal rokon téveszmék már általános tananyagként szerepelnek minden évfolyamon, az óvodától az egyetemig. A tudományok tanulmányozása tehát, ami Isten ismeretét kellene, hogy elősegítse, olyannyira telítődött az emberi elképzelésekkel és elméletekkel, hogy az már inkább a pogányság felé hajlik.

Még a bibliatanulmányozás is – amilyen módszerrel sok iskolában szervezik – megfosztja a világot az Isten Igéjében elrejtett felmérhetetlen értékű kincsektől. A bibliakritika részeire bontja, feltételezésekkel írja felül, újra összerakja a Szent írás szövegét, ezzel aláássa az isteni kinyilatkoztatásba vetett hitet, továbbá megfosztja Isten szavát attól a hatalmától, hogy uralma alá vegye, felemelje és inspirálja az emberek életét.

Amikor a fiatalok kimennek a világba, és ott szembetalálják magukat a kísértésekkel – a pénzszerzés utáni hajsza, a szórakozás, a kicsapongás, a külsőségek, a luxus és a különböző szélsőségek, a csalások, a szélhámosság, a rablás és a romlás kísértésével –, vajon milyen tanításokkal fognak találkozni?

A spiritizmus azt állítja, hogy az emberek bukott félistenek, „mindenki önmagát fogja megítélni”, „a valódi tudás az embert minden törvény fölé emeli”, „tulajdonképpen minden elkövetett bűn ártatlan”, „minden jó” és „Isten nem kárhoztat”. A legaljasabb emberekről úgy tartják, hogy a mennyben vannak és ráadásul igen magas pozícióban. Ezt hirdeti az embereknek: „Nem számít, mit tesztek, úgy éljetek, ahogy nektek a legjobb, a menny az otthonotok!” Tömegekkel hitetik el, hogy a vágy a legnagyobb törvény, ez ad engedélyt a szabadságra, és az ember kizárólag önmagáért felelős.

Ha már az élet kezdetén ilyen tanítást kapnak a fiatalok, amikor ösztöneik a legerősebbek, és amikor leginkább szükségük lenne az önmegtartóztatásra és a tisztaságra, honnan várhatjuk, hogy az erény elvei megvédjék őket? Mi óvja meg a világot attól, hogy második Sodomává változzon?

Ugyanakkor, az anarchia alattomosan el akar söpörni az útból minden törvényt, nem csak az isteni, de az emberi szabályokat is. A gazdagság és a hatalom központosítása, egy szűk réteg meggazdagodása a tömegek rovására, a szegényebb társadalmi rétegek összefogása jogaik és követeléseik védelmében, a lázadás lelkülete, a zendülés és vérontás, azon eszmék világszéles elterjedése, amelyek a francia forradalom hoz vezettek, mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a világon sokfelé alakuljon ki olyan forradalom, ami Franciaországban is kirobbant.

Ilyen hatásokkal kell szembenéznie a fiataloknak manapság. Ahhoz, hogy ebben a zűrzavarban szilárdan megálljanak, most kell megalapozniuk jellemüket.

A jellemépítés mintája minden generációban és minden tájon ugyanaz volt. Az isteni törvény: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat” (Lk 10:27) az a nagy alapelv, amely megnyilvánult Megváltónk jellemében és életében, és ez az egyetlen biztos alap és iránymutató számunkra is.

„És békés lesz a te időd, gazdag boldogságban, bölcsességben és tudományban; az Úr félelme lesz kincse” (Ézs 33:6). Ezt a bölcsességet és tudományt csakis Isten Igéje adhatja meg.

Isten parancsolatainak megtartásával kapcsolatban ugyanúgy igaz ma is, mint volt Izrael életében, hogy „Ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek a népek előtt” (5Móz 4:6).

Ez az egyetlen biztosítéka az egyén becsületének, az otthon tisztaságának, a társadalom jólétének és a nemzet stabilitásának egyaránt. Az élet nehézségei, veszélyei, egymásnak ellentmondó követelései közepette az egyetlen biztonságos és biztos szabályunk az, ha megtesszük, amit Isten mond: „Az Úrnak törvénye tökéletes” és „aki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha” (Zsolt 19:8; 15:5).