„És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy… tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok” (1Thess 4:11).

A teremtéskor Isten áldásként adta a munkát az embernek. A munka fejlődést, erőt, boldogságot jelentett. A bűn átkának következtében megváltoztak ugyan a munka feltételei, és most idegességgel, fáradtsággal és fájdalommal jár, ám még mindig a boldogság és a fejlődés forrását jelenti. Sőt, a kísértéssel szemben is védelem. Fegyelmező ereje segít kontroll alatt tartani önző vágyainkat, és kialakítja bennünk a szorgalmat, a tisztaságot és a kitartást. Így lesz hasznos eszköz Isten nagy tervében, ami arra irányul, hogy helyreállítson bennünket a bűnbeesés után.

A fiatalokat rá kell vezetni arra, hogy meglássák a munka nemes voltát. Mutassuk be nekik, hogy Isten folyamatosan munkálkodik. A természetben minden élőlény elvégzi a rá kiszabott munkát. Az egész teremtettséget a tevékenység jellemzi, és annak érdekében, hogy küldetésünket teljesítsük, nekünk is tevékenykednünk kell.

Munkánk során együtt kell működnünk Istennel. Ő nekünk adja a földet és annak kincseit; de nekünk kell azokat saját létfenntartásunkhoz és kényelmünkhöz igazítanunk. Az Ő hatalma által nőnek a fák, de mi készítjük el belőlük a gerendát és építjük fel a házunkat. Ő rejtette el a föld mélyében az aranyat, az ezüstöt, a vasat és a szenet, de csak munkával hozhatjuk fel azokat onnan.

Mutassuk be, hogy bár Isten teremtette a mindenséget és folyamatosan irányítja azt, mégis olyan hatalommal ruházott fel bennünket, ami hasonlít az övéhez. Bizonyos fokig nekünk adta a képességet, hogy uralkodjunk a természet erőin. Ahogy Teremtőnk a káoszból hívta elő ezt a gyönyörű földet, úgy teremthetünk mi is rendet és szépséget a zűrzavarból. És bár most mindent elrontott a bűn, mégis az elvégzett munka láttán ahhoz hasonló örömet érzünk, mint amikor Ő végignézett a szépséges földön és kijelentette: „ímé igen jó”.

Alapszabályként elmondhatjuk, hogy a fiatalok számára legelőnyösebb testmozgás a hasznos elfoglaltság. A kisgyermek kikapcsolódik és fejlődik is játék közben, és a sport nem csak fizikai, de mentális, valamint lelki egészségét is segíti. Ahogy egyre erősebb és intelligensebb lesz, a legjobb felüdülést olyan vonalon fogja megtalálni, ami egyben hasznos tevékenység is. Ez segítőkésszé teszi és megtanítja az ifjakat arra, hogy osztozzanak másokkal az élet terheiben, továbbá elősegíti szellemi és jellembeli fejlődésüket.

A fiatalokat meg kell tanítani arra, hogy az élet komoly munkát, kötelességet, felelősségvállalást jelent. Olyan képzésre van szükségük, ami gyakorlatiassá teszi őket, olyan férfiakká és nőkké kell válniuk, akik meg tudnak birkózni a vészhelyzetekkel. Meg kell tanítani nekik, hogy a rendszeres, jól szervezett munka fontos, mert nem csak az élet viszontagságai ellen nyújt védelmet, de minden téren segíti fejlődésüket.

Mindazok ellenére, amit a munka nemes voltáról elmondtak és leírtak, csak megmarad az az érzés, hogy az lealacsonyító. A fiatalok szorgalmasan igyekeznek, hogy tanárok, irodai alkalmazottak, orvosok, ügyvédek legyenek, vagy olyan foglalkozást válasszanak, amely nem igényel fizikai munkát. A fiatal hölgyek is hanyagolják a házimunkát és más vonalon folytatják tanulmányaikat. Nekik meg kellene tanulniuk, hogy a szorgalmas munka még egy férfit vagy nőt sem alacsonyított le. Ami lealacsonyít, az inkább a tétlenség és az önző, másokra támaszkodó életforma. A tétlenség az önzés melegágya, aminek az eredménye az üres, terméketlen élet, ahol mégiscsak megterem valami: a gonoszság mindenféle formája. „Mert a föld, amely beissza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, akikért műveltetik, áldást nyer Istentől; Amely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés” (Zsid 6:7-8).

A tudomány sok területe, ami a diákok idejének nagy részét felemészti, sem hasznosságukhoz, sem boldogságukhoz nem szükséges. Ezek helyett viszont létfontosságú lenne, hogy alaposan megtanulják a mindennapi feladatokat. Ha úgy adódik, a fiatal lányok nélkülözhetik a francia, az algebra vagy akár a zongorázás ismeretét is, az viszont nélkülözhetetlen, hogy tudjanak finom kenyeret sütni, jó szabású ruhákat varrni, és megfelelően elvégezni a többi háztartási teendőt.

Az egész család egészségéhez és boldogságához semmi sem olyan fontos, mint a főzés tudománya. A rosszul elkészített, kevés tápértékkel rendelkező ételek miatt a felnőtteknek kisebb lesz a munkabírásuk, a gyerekek pedig nem fejlődnek megfelelően. Ha viszont a háziasszony a családtagok szükségleteinek megfelelően, ráadásul ízlésesen és szépen tálalt ételeket szolgál fel, ugyanolyan sokat tesz pozitív irányba, mint amennyit tehetne rossz irányba. Tehát elmondhatjuk, hogy a boldogság sokféle módon összekapcsolódik a mindennapi feladatok hűséges elvégzésével.

Mivel mind a férfiaknak, mind a nőknek részük van a háztartásban, ezért a fiúk és a lányok egyaránt tanulják meg a házimunkát! Ha a fiú tudja, hogyan ágyazzon meg, hogyan tegye rendbe a szobát, mosogasson, főzzön vagy javítsa meg a ruhán a szakadást, attól még nem lesz kevésbé férfias, ha nem inkább boldogabb és hasznosabb! És fordítva: ha a lányok meg tanulják befogni a lovakat és hajtani a kocsit, használni a fűrészt, a kalapácsot, a gereblyét és a kapát, sokkal felkészültebben néznek majd szembe az élet kihívásaival.

A gyerekek és a fiatalok tanulják meg a Bibliából, mennyire tiszteli Isten a kétkezi munkást! Olvassák el a prófétaifjak történetét (2Kir 6:1-7), akik egy iskola tanulói voltak és éppen házat építettek maguknak, amikor egy csoda folytán egy kölcsönkapott fejsze fejét is visszakapták. Olvassanak Jézusról, az ácsról és Pálról, a sátorkészítőről, aki a kézműves munkával a legmagasabb rendű szolgálatot kapcsolta össze – az emberit az istenivel. Olvassák el a fiú történetét, akinek öt kenyerét használta fel Megváltónk a sokaság megvendégelésének csodája alkalmával; Dorkás, a varrónő történetét, akit a halálból is feltámasztott az Úr, hogy továbbra is készíthessen ruhát a szegényeknek és a derék asszony dicséretét, akit így jellemez a Példabeszédek könyve: „Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel kedvvel… eledelt ád az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak… szőlőt plántál… megerősíti karjait… Markát megnyitja a szegénynek, és kezeit nyújtja a szűkölködőnek… Vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek étkét nem eszi” (Péld 31:13, 15, 16, 17, 20, 27).

Az ilyen asszonyról mondja Isten: „az ilyen szerez dicséretet magának! Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből, és dicsérjék őt a kapukban az ő cselekedetei” (Péld 31:30-31)!

Minden gyermeknek az otthona legyen az első iskola! És amennyire lehetséges, minden iskolában legyenek eszközök a kétkezi munka megtanításához. Ez a képzés nagyrészt helyettesíteni fogja a tornaterem szerepét, és azzal a további előnnyel is jár, hogy a diákok értékes fegyelmet tanulnak.

A gyakorlati képzés sokkal több figyelmet érdemelne, mint amennyit eddig kapott. Olyan iskolákat kellene alapítani, amelyek a legmagasabb szintű szellemi és erkölcsi képzés mellett a legjobb lehetőségeket nyújtanák a fizikai fejlődéshez és a gyakorlati képzéshez. A diákok szerezzenek jártasságot a mezőgazdaságban, a kézművességben – amibe beletartozik sokféle hasznos szakma – és a háztartási munkában, a pénzbe osztásban, az egészséges főzésben, varrásban, ruhakészítésben, betegápolásban és hasonló területeken. Kerteket, műhelyeket, rendelőszobákat kellene biztosítani, ahol minden vonalon szakképzett oktatók tanítanának.

A munka legyen nagyon céltudatos és alapos! Szerezzen minden diák valamilyen jártasságot a különböző szakmákban, de elengedhetetlen, hogy legalább egyet profi szinten tanuljon meg. Amikor kikerül az iskolából, minden diáknak legyen olyan szakmája vagy foglalkozása, amiből, ha szükséges, tudja biztosítani a megélhetését.

A gyakorlati képzés ellen leggyakrabban az az ellenérv az iskolák részéről, hogy az túl drága. Az elérendő cél azonban megéri a befektetést. Egyetlen ránk bízott munka sem olyan fontos, mint a fiatalok képzése, és minden költség, amit ennek megvalósítása igényel, gazdagon megtérül.

Az anyagi megtérülés szempontjából is igazán takarékos útnak bizonyulna a gyakorlati képzésbe fektetett kiadás, hiszen így sok fiút mentenénk meg az utcától és az alkoholizmustól; a kertekre, műhelyekre és fürdőkre kiadott összegek pedig megtérülnének a kórházak és a javítóintézetek megtakarításaiban. A szorgalmas munkára nevelt, hasznos területeken gyakorlatot szerzett fiatalok értékét pedig ki tudná felbecsülni a társadalomra és a nemzetre kivetítve?

A tanulás után a friss levegőn végzett testmozgás és az egész testet megmozgató gyakorlatok a leghasznosabbak. A mezőgazdasági munkánál nincs értékesebb gyakorlati képzés. Nagyobb figyelmet kell arra fordítani, hogy a mezőgazdasági munka iránti érdeklődést felkeltsük és ébren tartsuk. A tanár mutasson rá, mi mindent mond a Biblia a mezőgazdaságról. Mondja el: Isten terve volt az, hogy az ember felszántsa a földet; az első ember, aki a föld ura lett, szintén a Teremtőtől kapott egy kertet, hogy művelje azt; és a világ nagyjai közül többen, akik a szó nemes értelmében voltak nagyok, szintén földművelők voltak. Mutassuk be, mily nagy lehetőségeket rejt az ilyen életforma. Bölcs Salamon ezt írta: „Az ország haszna pedig mindenekfelett a földmívelést kedvelő király” (Préd 5:9 – vagy az angol fordításban így hangzik: „A királyt is a szántóföld látja el.”). A földművesről ezt a kijelentést teszi a Biblia: „Így szoktatá őt rendre és tanítá Istene” (Ézs 28:26). Egy másik helyen pedig: „Aki a fügefát gondozza, az eszi a gyümölcsét, és aki gondoskodik uráról, azt megbecsülik” (Péld 27:18). Aki a földműveléssel keresi kenyerét, az sok kísértést elkerül, és számos olyan kiváltságban és áldásban részesül, amit nélkülözni kényszerülnek mindazok, akiket munkájuk a nagyvárosokhoz köt. Napjainkban, amikor a mamutvállalatok uralkodnak, és az üzleti verseny szinte mindenkit magába szippant, kevesen örülhetnek olyan valódi függetlenségnek, mint a földművelők, és kevesen tudhatják, hogy munkájuk biztosan megtérül.

A mezőgazdaság területén a diákok ne csak elméleti, de gyakorlati oktatást is kapjanak! Miközben elsajátítják, amit a tudomány taníthat a természetről és a talaj előkészítéséről, a különböző gabonák értékéről és a termelés legjobb módozatairól, tudásukat a gyakorlatba is ültessék át! A tanárok is dolgozzanak együtt a diákokkal, és mutassák be, milyen eredményeket lehet elérni az ügyes, értelmesen végzett munkával. Így őszinte érdeklődés ébredhet bennük és valódi ambíció, hogy munkájukat a lehető legjobban végezzék. Ez a lelkesedés a testmozgás, a napfény és a friss levegő hatásával együtt olyan szeretetet fog ébreszteni bennük a mezőgazdaság iránt, hogy sokuk életpályáját is meghatározza. Ez pedig olyan folyamatokat indíthat el, amelyek akár a városokba való vándorlást is visszafordíthatják.

Iskoláink lehetőséget biztosíthatnának a munkanélküli tömegek foglalkoztatására is. Nélkülöző, sőt, éhező emberek ezrei tanulhatnák meg az önellátást és a boldog, egészséges, független életet, ha kiképeznék őket a szorgalmas földművelésre, s nem gyarapítanák a bűnözői réteg sorait.

Az értelmiségi embereknek is fontos a kétkezi munka. Lehet, hogy briliáns elméjük van, gyors felfogóképességük, tudásuk és gyakorlatuk révén alkalmasak választott hivatásukra, mégis hiányzik belőlük a testi erő, ami nélkülöz hetet len feladatuk ellátásához. Aki főként könyvekből szerzi tudását, annak felületes lesz a gondolkodása. A kétkezi munka alapos megfigyelést és független gondolkodást igényel. Ha helyesen művelik, azzal kialakul az a gyakorlati bölcsesség, amit józan észnek nevezünk, valamint a tervezés és a megvalósítás képessége, ami erősíti a bátorságot, a kitartást, gondosságot és szakértelmet kíván meg.

Az az orvos, aki szakértelmét úgy alapozta meg, hogy gyakorlati szolgálatot végzett a betegszobában, gyors helyzet felismeréssel, alapos tudással és a vészhelyzetnek megfelelő gyors cselekvési képességgel fog rendelkezni. Ezek mind olyan tulajdonságok, amelyeket a gyakorlati képzés során lehet teljességgel elsajátítani.

A lelkipásztor, a misszionárius, a tanító is azt fogja tapasztalni, hogy az emberek körében akkor nő a befolyása, ha bizonyítja, hogy a mindennapi élethez szükséges gyakorlati tudással is rendelkezik. A misszionárius esetében az eredményes munka, sőt az élete is függhet attól, hogy képes-e éles helyzetekben kreatívan helytállni. Gyakran életpályájának sikere vagy kudarca múlhat azon, hogy tud-e ételt készíteni, balesetekben, vészhelyzetekben elsősegélyt nyújtani, betegségeket kezelni, házat – vagy ha szükséges, gyülekezeti épületet – építeni.

A képzettség megszerzése érdekében sok tanuló jobban tenné, ha önellátásra rendezkedne be; úgy sokkal értékesebb leckéket tanulhatna meg. Ahelyett, hogy nagy adósságba vernék magukat, vagy szülei önmegtagadó gondoskodására támaszkodnának, legyenek a fiatal férfiak és nők függetlenek. Így megtanulják a pénz, az idő, az erő és a lehetőségek érté két, és kisebb lenne a kísértésük arra, hogy tétlenkedjenek és pazarló szokásokat vegyenek fel. A takarékosság, a kitartó munka, az önmegtagadás, a gyakorlati üzletvezetés, a céltudatosság, amit ily módon kialakítanak magukban, nagyon fontos útravaló lesz majd egész életharcukban. Ha a diákok megtanulják az önsegítést, annak önmagukon túlmutató hatásai is lesznek, hiszen az intézmények is felszabadulnak az adósságterhek alól, amelyek miatt nagyon sok iskola küszködik és csökkent hatékonysággal működik.

Véssük a fiatalok elméjébe azt a gondolatot, hogy az oktatás nem arra való, hogy megtanulják, miként lehet az élet kellemetlen feladatait és nehéz terheit kikerülni. Sokkal inkább az a célja, hogy jobb módszerek tanításával és magasabb célok kitűzésével megkönnyítse a munkát. Tanítsuk meg ne kik, hogy az élet valódi célja nem az, hogy a lehető legtöbb hasznot kaparintsuk meg magunknak, hanem az, hogy Teremtőnket megdicsőítsük azáltal, hogy elvégezzük a ránk bízott munkát, valamint segítő kezet nyújtsunk a nálunk gyengébbeknek és tudatlanabbaknak.

A fizikai munkát többek között azért nézik le, mert azt gyakran hanyag, meggondolatlan módon végzik. Csak azért végzik el, mert muszáj és nem azért, mert ők ezt választották. A munkás nem teszi bele a lelkét, közben nem növekszik az önértékelése és másoktól sem kap tiszteletet. A szakmunkás képzésnek ki kell javítania ezt a hibát azzal, hogy pontosságra és alaposságra tanítja a diákokat. A fiatalok tanulják meg a gondosságot, a rendszerességet, az időbeosztást és azt, hogy minden mozdulat számít. Nem csak a legjobb módszereket kell nekik megtanítani, hanem táplálni kell bennük a folyamatos fejlődés iránti igényt. Legyen céljuk az, hogy munkájuk csaknem olyan tökéletes legyen, amilyet emberi elme és kéz meg tud alkotni.

Az ilyen képzés mesterekké fogja tenni a fiatalokat, nem pedig rabszolgákká. Értékessé válik szemükben a legnehezebb munka is, és nemessé teszi a legszerényebb foglalkozást is. Aki csak úgy tekint a munkára, mint lélekölő robotra és önhitt tudatlansággal lát neki, kisujját sem mozdítva az előrehaladásért, az tényleg tehernek fogja azt érezni. Ám azok, akik tudományt látnak a legszerényebb munkában is, azok meg látják benne a szépet és nemest, ezért örömet fognak találni annak hűséges és hatékony elvégzésében.

Az a fiatal, aki ilyen képzést kap, bármilyen hivatása legyen is életében, amíg őszintén, szívből végzi azt, mindig eredményes lesz és tiszteletben részesül.